Sziasztok! 

Íme a folytatás, még mindig kíváncsi vagyok, mit gondoltok. Szerintetek, hogy dönt majd Harry? És számít egyáltalán a döntése? :)) 

Puszi&Pacsi

A reményben az a szar, hogy kézen fogva rángatja magával a csalódást

Will sokkal hamarabb ébredt fel, mint Louis, de ezen egy percig sem csodálkozott, mert hamarabb is került ágyba. Fogalma sem volt, ikre mikor ténfereghetett haza, de mindenképpen úgy érezte, lesz hozzá néhány keresetlen szava, amiért szó nélkül maradt ki este. Már túl volt a reggeli zuhanyon és készülődésen, a tojás és a bacon sercegett a serpenyőben, amikor Louis megjelent a konyhában. Egy szál alsóban, kócos hajjal, és még félig csukott szemekkel.

- Reggelt - morogta halkan, és miután Will adott a kezébe egy nagy bögre kávét, leült az asztalhoz. - Ne haragudj, hogy este nem hívtalak. Teljesen elterelték a figyelmem.

- Azt sejtettem - forgatta meg a szemeit Will, és örült, hogy Lou szó nélkül bocsánatot kért tőle, amiért nem felelt a hívásaira. - De az meglepett, hogy melletted ébredtem. Hol a varázslatos srác, aki annyira elrabolta a figyelmed?

- Otthon - motyogta a bögrébe, aztán álmosan nézett fel a bátyjára. - Most mégjobban megleptelek?

- Nem tagadom - nevetett fel az idősebb iker, és miután mindkettejüknek tányérra merte a reggelit, evőeszközöket ragadott, és letette az asztalra maguk elé. - Szóval ennyire megtetszett?

- Eléggé - bólintott Lou, és hevesen kezdte magába tolni a reggelijét. Louis rettenetes szakács volt, de Will csodálatosan főzött, és ezzel nagyszerűen kiegészítették egymást, mert cserébe Louis tartotta rendben a házat, kívül és belül is, és ő volt, aki elvégezte a javítási munkákat, ha bármire rászorultak. Egyedül az autókhoz nem igazán értett, de abban pedig Will brillírozott. Tökéletesen működtek együtt, ehhez nem fért kétség. - Elbűvölő srác. De te is ismered. Kíváncsi vagyok, mit gondolsz róla.

- Ki az? - nézett fel kérdőn Will az öccsére, aki egy hatalmas mosollyal viszonozta a pillantását. Will komolyan úgy látta, hogy bárki is ez a titokzatos srác, olyan hatással volt az öccsére, mint kevesen.

- Harry, tudod a pasi, akit kikosaraztak múltkor, és ingyen kávét adtunk neki - magyarázta teli szájjal, és kortyolt még egy nagyot a reggeli feketéjéből.

- Tessék? - esett le Will álla, és hirtelen azt sem tudta, mi a fenét mondhatna, pedig valamit nagyon is ki kellett volna passzíroznia magából, de sokkolta a tudat, hogy Louis előző este azt a fiút vitte randizni, akit két napja ő is, és alig várta, hogy újra lássa.

- Nem emlékszel rá? - kérdezte tárgyilagosan, még mindig egy falaton nyammogva, és nem is nézett Willre közben, így azt sem láthatta, bátyja milyen meglepetten néz rá. - Azt mondta, ma bejön délután a kávézóba, majd bemutatom. Sokat meséltem neki rólad, meg hogy gyerekként mennyit hülyültünk a haverokkal a városban.

- És ő véletlenül se mondta, hogy azokat a sztorikat már ismeri? - kérdezett vissza Will, és Louis erre értetlenül kapta fel a fejét, mert ikre hangja dühösen mordult rá. Egyáltalán nem értette, mi baja lehet Willnek.

- Hát... Mondott olyat néha, hogy azt már mondtam, de... - gondolkodott el Louis, és próbálta felidézni az előző estét. - Nem igazán voltunk józanok. Nem vettem fel, mert azt gondoltam, talán tényleg említettem...

- Nem, Louis - állt fel Will az asztaltól, mert annyira sok volt már benne az indulat, hogy képtelen volt egy helyben maradni. - Én mondtam neki!

- Miről beszélsz? - húzta össze a szemöldökét a fiatalabb, és ő is abbahagyta az evést, mert kezdett komolyan nagyon összezavarodni.

- Amikor apával voltál a casinóban, késő estig szórakoztunk Harryvel - tárta szét a kezeit Will. Igazából nem volt dühös Louis-ra, mert nagyon úgy nézett ki, hogy nem is sejtette ezt a dolgot. - Randira hívtam, ő igent mondott, együtt vacsoráztunk zárás után, aztán elvittem táncolni.

- Mi a... - kezdte Louis, de elnémult, ahogy pontról pontra elkezdte felidézni magában az előző nap eseményeit. - Akkor ezért...

- Mi?

- Furcsán nyitott volt, amikor lehuppant a kávézóban a pulthoz - magyarázta Louis, és szépen lassan kezdett minden egyes puzzle darab összeállni. - Azt hittem, csak közvetlen. De lehet, hogy azért viselkedett úgy, mert azt hihette, te vagyok.

- Jézusom... - túrt a hajába Will, és a frusztrációja kezdte szétszakítani őt.

- Ő maga ajánlotta fel, hogy elvisz enni, de ezúttal ő fizet - folytatta Lou, és Will kínjában már felnevetett ezen. - Gyakorlatilag kijelentette, hogy randira visz.

- Persze, mert előző este én fizettem, és ragaszkodott ehhez! - emelte fel a hangját William, de nem Louis-nak szólt, és ezzel a másik férfi is maradéktalanul tisztában volt. A dühe az egész szituációnak szólt, mert arra is rájött, hogy Harry nem megy el bárkivel, a szerencsétlen srácnak fogalma sem volt róla, hogy két különböző randi partnere volt, még ha a valóságban annyira nem is különböznek. - Bassza meg!

- Beszélnünk kellene vele? - kérdezte Louis, és a hangja tényleg bizonytalanul csengett. Will egyből felé is kapta a tekintetét.

- Nyilván! - vágta rá, de azonnal ellepte egy nagyon rossz érzés mindkét iker mellkasát. - Nekem tetszik ez a srác.

- Azt szeretnéd, ha átengedném? - húzta fel a szemöldökét Louis, de Will igazából már attól kellemetlenül érezte magát, hogy úgy beszélgettek Harryről, mintha egy árucikk lenne, amit egymás közt adogathatnak.

- Ez így nagyon szarul hangzik - sóhajtott fel Will, és újra leült a félbehagyott reggelije fölé. - Kedvelem őt. Komolyan. Nem átlagos.

- Nem, nagyon nem az - értett egyet Louis is, és ahogy Will ránézett, látva őt a tányérjában maradt tojást piszkálgatva, rájött, hogy Louis is hasonlóan érezhet, mint ő. Ha nem így lenne, könnyedén vállat rántott volna. Egy kaland esetében ezt tette volna Will kedvéért. Gondolkodás nélkül.

- Neked is tetszik - jelentette ki, a hangja megértő volt, és nem is igazán várt választ erre. - Nekem kellene lemondanom róla, mert ha te komolyan tudod őt venni, akkor tényleg tetszik neked.

- El van baszva az egész! - ejtette Louis a villáját a tányérjába, aztán felkelt, hogy a zuhanyzóba vonuljon. Will eltakarította a maradékukat, aztán elkészült, hogy munkába induljanak. Kitette Louis számára is teljesen ugyanazt az összeállítást, amit ő választott ki aznap, mert ez a dolog még mindig így működött köztük, és az ágy szélén ülve várta az öccsét. Amikor már elnémult a zuhany hangja, Will belépett a fürdőszobába, és míg Louis épp a kontaktlencséit rakta be, ő elvette a pultról a kis törlőkendőt, amit előző este ottfelejtett, hogy megtörölje a szemüvege lencséit. Will utált a szemében nyúlkálni, ezért soha nem hordott kontaktlencsét, Louis viszont túl hiú volt a szemüveghez. Jobban szerette, ha nem tudják, hogy szüksége van rá. Ha valaki nagyon akarta, mára ez alapján könnyen megmondhatta épp melyik iker áll előtte, bár néha előfordult, hogy Lou is szemüveget vett fel, és sportoláshoz Will lencséket hordott inkább, mert sokkal kényelmesebb. Szó nélkül vonultak vissza a hálóba, és Louis némán vette magára a bátyja által kikészített fekete farmert, és sötétkék pólót. Ezután felvették az egyforma edző cipőiket, amik kényelmesek voltak a kávézóban, ha egész nap talpon kellett lenniük.

- Megcsókoltam tegnap - szólalt meg Louis először, amikor már az autóban ültek, és remélte, Will nem fog balesetet okozni a hirtelen vallomástól. Szerencsére ikre egyetlen reakciója annyi volt, hogy rászorított a kormányra, és lehunyta a szemét, de csak addig, míg vett egy mély levegőt. - Nem mentem tovább, pedig... A fenébe, annyira benne lett volna! Láttam a szemében. Ismerem azt a csillogást.

- Nem tudom, hogy mit kellene tennünk - ingatta a fejét William, és legközelebb csak akkor szólalt meg, amikor már parkolóhelyet keresett a kávézó mögött. - Nyilvánvalóan ő is kedvel minket, még ha azt is hiszi, hogy csak egy személlyel találkozgat. Talán rá kellene bíznunk az egészet.

- Azért mondod ezt, mert pontosan tudod, hogy akkor te vagy a nyerő - vetette felé Louis, és Willnek még az ajkai is elnyíltak ettől a megnyilvánulástól. Egyáltalán nem számított Louis-tól ilyen típusú támadó magatartásra. A másik viszont tele volt kétségekkel, mert úgy érezte, ha egy normális srác komoly és kiegyensúlyozott kapcsolatra vágyik, biztosan nem őt választaná, ha Willt is választhatta, aki kedves, odaadó, és végtelenül romantikus tudott lenni. - Nem akarom feladni ezt, Will.

Ahogy kijelentette Louis az álláspontját, kiszállt az autóból, és elindult a kávézó hátsó bejárata felé, hogy kinyissa az üzletet. Innentől kezdve egyikük sem szólt a másikhoz, de a feszültséget késsel lehetett volna vágni a két testvér között egész délelőtt. William az irodai munkába temetkezett, Louis pedig kiszolgálta a vendégeket egészen addig, amíg megérkeztek a szállítók, és Louis vette át a számokkal kapcsolatos munkát, Will pedig kiment a vendégtérbe. Éppen a frissen érkezett macaronokat pakolta a pult melletti kis hűtőbe, ahol mindenki jól megnézhette a sütemény felhozatalt, mielőtt választott volna. Volt még egy óra az ebédszüneti hajrá előtt, így nem volt tele a hely, akadt ideje ezzel foglalkozni. Szinte kővé dermedt, amikor egy finoman simogató kéz siklott a derekára, és ahogy a gazdája felé fordult, még annyi ideje sem volt, hogy köszönjön, Harry már az ajkaira is hajolt. Ellenkezni akart volt. Isten lássa lelkét, nagyon szeretett volna elhúzódni, de képtelen volt rá, amikor azok a puha, meleg, dús ajkak olyan szenvedéllyel vették birtokba az övéit. Nem így tervezte volna. Nem ez volt a megfelelő helyszín, időpont és legfőképp nem szabadott volna hagynia, hogy beleélje magát, de nem tudott ellenállni a zöldszemű isteni csókjának. A férfi keze még mindig a derekán pihent, és szorosan tartotta őt. Az egész csók valószínűleg nem tartott tovább fél perces puhatolózásnál egymás száján, de mégis egy örökkévalóságnak érezte. Az térítette vissza a valóságba, amikor meghallotta Louis hangját, ahogy a futárokkal beszél hátul, és akkor egy utolsó apró puszival muszáj volt elengednie Harryt.

- Hogy vagy? - mosolygott le rá a fiú, és egy kicsit távolabb lépett, hogy leüljön az egyik bárszékre. Aznap sem volt kevésbé elbűvölő látvány, mint két nappal előtte abban a hófehér öltözékben. Ezúttal mintha több réteg ruha is lett volna rajta, aminek Will csak a látványától is szabályosan leizzadt, a hajában pedig egy piros kendő, hajpántként használva. A nadrágja ezúttal is túl bő volt ahhoz, hogy megmutassa az idomait, de Willnek így is borzasztóan tetszett a látvány.

- Ez egy stresszes nap - felelte a férfi kelletlenül, aztán visszasétált a pult mögé, így szembe kerülve Harry szikrázó pillantásával. - Neked?

- Kicsit izgulok - vallotta be Harry, Will pedig emiatt mélyen a szemébe nézett, és valóban látta rajta a feszültséget, csak azt nem tudta, miért. - Holnap kezdek az új munkahelyen.

- Megkaptad az állást? Ez nagyszerű! - bukott ki William száján, és már csak akkor értette meg, hogy hibázott, amikor Harry felhúzott szemöldökkel nézett rá.

- Meséltem tegnap - mosolyodott el a zöldszemű, és a másik férfi egy pillanatig tartotta magát, vett egy mély levegőt, aztán ő is egy kényszeredett mosollyal nézett vissza Harryre.

- Igen, persze - bólintott, aztán a korábban elmosott poharakat kezdte törölgetni. - Ne haragudj, ez tényleg egy nehéz nap. Azt sem tudom, hol áll a fejem. Öm... Este találkozhatnánk. Lenne pár dolog, amit meg kellene beszélnünk.

- Minden rendben? - húzta össze a szemöldökét Harry, és azok a ráncok ott a homlokán, nagyon nem tetszettek Willnek. Minden vágya volt, hogy elsimítsa őket, de nem kezdhetett bele ebbe akkor és ott. - Biztos jól vagy?

- Közel sem... De este jobban leszek - bólogatott a férfi, ezzel magát is nyugtatva, hogy biztosan kevesebb adrenalin lesz majd a szervezetében, ha végre tiszta vizet öntenek a pohárba. - Tudunk találkozni?

- Persze - vágta rá egyből Harry és a hangja komolyan aggódóba váltott. Egy pár percig még méregette Willt, aztán nyelt egy nagyot. - De mi... ugye jól vagyunk?

Willnek fogalma sem volt róla, hogy mit felelhetne erre, ezért csak elmosolyodott, mégha nem is őszintén, aztán bólintott egy aprót. Nagyon remélte, hogy valahogy majd rendeződni fog ez a dolog, ha Harry megtudja az igazságot. Persze az is benne volt a pakliban, hogy kiakad és faképnél hagyja őket, de muszáj volt elmondaniuk neki, mert ez így nem mehetett tovább. Nagyon remélte, hogy ikre is így gondolja, mert őt is magával szándékozta vinni a találkozóra. - Legyél nyolcra az étteremben, ahol két napja ettünk. Szépség...

Az utolsó megjegyzését nagyon szerette volna magában tartani, de képtelen volt rá. Harry elbűvölő volt, ehhez nem fért kétség, és imádta azt a megkönnyebbült mosolyt, ami az utolsó szava után terült el a zöldszemű arcán. El akarta árasztani különféle bókokkal, csak hogy még sokszor láthassa így. A férfi még kért egy kávét, de utána elbúcsúzott, mert szeretett volna pár dolgot elintézni, és el is készülni az esti találkozóra. Will szíve pedig majdnem meghasadt, mert attól félt, hogy akkor látta utoljára ilyen izgatottnak Harryt, amint a randijukra készül, és alig várja az estét, amikor végre együtt lehetnek.

Már a zárást csinálták Louis-val, amikor végre volt egy kis idejük beszélni egymással. Tényleg egy nagyon húzós nap volt. Will éppen az utolsó eltörölgetett csészéket pakolta az állványra, Louis pedig a kassza számolásán volt túl. Néhány percen belül indulhattak, a fiatalabb ikernek viszont még fogalma sem volt róla, hogy mire készült a testvére.

- Van valami programod? - kérdezte Will, amikor már az autóban ültek, de még nem indult el. A motort járatva nézett Louis felé.

- Tudnád, ha lenne - rántott vállat a másik, és újra a telefonját kezdte nyomkodni.

- Tegnap sem tudtam róla - szúrt vissza Will az előbbi nemtörődöm megjegyzésre, és úgy gondolta még azelőtt elmondja Louis-nak, mit fog csinálni, mielőtt az étteremhez indulnának, mert ha nem akart csatlakozni, előtte még hazadobhatta volna. - Harry ma bent járt.

- Mi? Miért nem mondtad? - nézett ezúttal már bátyja szemeibe, és a telefonja képernyőjét is lezárta, mert ez már sokkal jobban érdekelte innentől kezdve.

- Megbeszéltem vele, hogy nyolcra vár a Carson Kitchenben - folytatta Will, és ez volt az a pillanat, amikor elindult, hogy kiállva a parkolóból, a forgalomba hajtson. - Szeretném, ha te is velem jönnél, és beszélnénk vele. Joga van tudni.

- Tudom - morogta Louis, és bár Will nagyon örült volna neki, ha nem alakul ki köztük ez a rideg közeg, nem tudta, mit tehetne ellene. Akarta Harryt, és tökéletesen értette azt is, hogy Louis ugyanezt érzi. - Nem akarok lemondani róla, Will. Sajnálom, de meg akarom ismerni jobban, és... Tényleg érdekel.

- Elfelejted, hogy szinte érzem, amit te, és hallom a gondolataidat - válaszolt Will, de a hangjából igyekezett száműzni a frusztrációt.

- Nem felejtem el, mert én is a tieid, és kellőképp szarul is érzem magam miattuk - sóhajtott fel Louis, és hátra ejtette a fejét a támlának, amikor leparkoltak az étteremnél. - Szeretlek, Will.

- Tudod, hogy én is, Lou - nyúlt az öccse kezéért, és egy puszit nyomott a kézfejére, amikor egymásra mosolyogtak, mindketten tudták, hogy bárhogy is legyen, ez nem fog változni. Soha. Senki kedvéért.

Harry még nem ért ide, így leültek egy négyszemélyes asztalhoz, és vártak. A pincértől csak három pohár vizet rendeltek, és azt mondták, valaki még csatlakozni fog, addig nem szeretnének rendelni. Kimondatlan maradt, de attól is féltek, hogy Harry azonnal el fog rohanni. Egyszerre nyúltak a másik kezéért az asztal alatt, amikor Harry belépett a helyiségbe. Egy fehér farmert viselt, ami bár szűk nem volt, de sokkal jobban megmutatta az alakját, mint a szövetnadrágjai. Felette pedig egy vajszínű, kötött pulcsi, egy hatalmas Mickey egérrel az elején. A fején ugyanaz a fehér kalap pihent, ami Willel közös randiján is. Az ikrek talán egyszerre nyeltek egy hatalmasat a látványtól, és engedték el végül egymás kezét. Harry talán Willt szúrta ki elsőre, mert az ő szemébe nézve szaladt mosolyra a szája, és indult el feléjük. Aztán a pillantása Louis-ra tévedt, és a mosoly bár nem tűnt el, inkább csak azért, mert az arcára fagyott a látványtól. Zavartan pislogott, és látszott rajta, hogy fogalma sincs, mit lát.

- Kérlek, ülj le... szépség - mutatott az egyik székre velük szemben Will, és Harry egy pillanatra mintha magabiztosabban nézett volna a szemüveges férfira. A vele szembeni széket választotta, és lassan süppedt bele, le sem véve a szemét William kékjeiről.

- Louis, mi ez az... - kezdte, de befejezni már nem tudta az összezavarodott kérdését, mert a másik iker a szavába vágott.

- Én vagyok, Louis - préselte össze az ajkait a férfi, és egy pillanatra mindkét társa ránézett, de aztán Will és Harry újra egymás pillantását keresték, és Lou kezdett egyre rosszabbul lenni.

- De... akkor te... - akadozott Harry, és a szemöldökét ugyanúgy ráncolta, mint délelőtt a kávézóban. - Te... Veled beszéltem ma.

- Igen - bólintott Will, és egy nagy sóhaj után úgy érezte belekezd, mert ez így sehová nem vezetett. - William vagyok. Lou az ikertestvérem. Az iker öcsém. Louis-val találkoztál először, ő vette fel a rendelésed a legelső alkalommal.

Ennél a pontnál Harry Louis-ra pillantott, akinek az ajkai keserű mosolyra görbültek, és a fejét rázta, mostanra teljesen lemondóan.

- Viszont aznap már nálam fizettél - folytatta Will, és Harry megint rá nézett. Így ment végig, ha Louis jött szóba a zöld szemek a szemüveg nélküli kékeket keresték, ha Willről, akkor az ő pillantásába merült el. - Aznap, amikor a szerencsétlen randid után ültél ott, Lou volt, akit egész nap láttál. Ő volt, aki úgy döntött kávét csinál neked, de telefonja volt, ezért én fejeztem be. Én vittem ki neked, és velem beszélgettél, miközben ittad.

- De én mondtam, hogy nem kell kifizetned - vette át a szót végre Louis is, ezzel újra magára vonva Harry figyelmét. - Tőlem köszöntél el. Én voltam, aki flörtölni próbált veled.

- Aztán két napja velem randiztál - szólalt meg újfent Will. - Én vittelek el vacsorázni, aztán táncolni, végül haza.

- Én pedig tegnap, miután bejöttél a kávézóba, és randira hívtál - következett újra Louis, és Harry már úgy tűnt teljesen kétségbe van esve. - Velem ebédeltél, néztél várost. Én vittelek casinóba, aztán szintén táncolni. Én... csókoltalak meg.

- Ma pedig... - kezdte volna Will, de Harry félbeszakította.

- Te voltál - mutatott rá Harry, a szavak pedig rekedt maszlagként hagyták csak el a teljesen kiszáradt torkát. - Téged kaptalak le a sütemények takarásában, és... Ezért voltál olyan furcsa.

- Mi? - dőlt előre Louis, mert úgy érezte, az utolsó kis értékét is elvesztette azzal, hogy kiderült, az ikre is megcsókolta aznap Harryt. - Ti...?

- Én voltam, mert... - kezdte Harry, de aztán megrázta a fejét, hogy attól talán kevésbé lesz összezavarodva. - A francba, én azt hittem, hogy te vagy! De közben meg... Áh, én azt hittem, hogy te ő vagy, vagy te vagy ő!

Harry teljesen kiborulva mutogatott a két iker között, és mindketten biztosan voltak benne, hogy közel a robbanás. Louis a reményt elveszni érezte, Will pedig őrült sebességgel kutatott az agyában, hogyan menthetné meg a helyzetüket.

- Ma reggel tudtuk csak meg, hogy mindketten randiztunk veled - kezdett végül magyarázkodni, mert attól tartott, hogy Harry talán azt hiszi hülyét csináltak belőle. - Nem szórakozni akartunk veled, vagy bármi ilyesmi. Lou tegnap kimaradt eléggé sokáig, és hiába hívtam, nem vette fel. Reggel mesélt a randitokról, amikor számon kértem.

- Louis az öcséd, akiről meséltél? Akivel ma akartál beszélni az én modell lehetőségeimmel kapcsolatban, mert az apátokkal volt előző este? - kérdezte Harry, és a tekintetét ide-oda járatta a két férfi között.

- Igen - bólintott Will, Harry pedig ezután Louis-ra szegezte a pillantását.

- Te egyszer sem mondtad tegnap, hogy bátyád van - mutatott rá a részletekre, és Will iszonyú elbaszottnak érezte az egész félrecsúszott szituációt. - Mindig azt mondtad, Will, vagy hogy a testvéred, a másik feled. Mindig, amikor a gyerekkorotokról beszéltél éppen.

- Igen - bólintott teljesen ugyanazzal a mozdulattal és beletörődéssel a hangjában, mint előtte a bátyja. - Mert így is van. Ő a másik felem, együtt élünk, együtt kelünk és fekszünk, és együtt vezetjük a kávézót, csak egyikünk mindig hátul dolgozik. Ritkán vagyunk ketten kint, főként csak ha nagyon durva a forgalom.

- Jézusom... - lehelte maga elé Harry, és talán egy teljes perc is eltelt néma csendben, mire folytatta. - Ez... Ez őrület. Én...

- Tudjuk, hogy ez egy nagyon elcseszett helyzet, de mi úgy döntöttünk, hogy ezt szeretnénk rád bízni - próbálkozott Will, hogy tartson is valamerre ez a beszélgetés. - Jogod van eldönteni, hogy mit akarsz.

- Te, Will! - vágott közbe Louis, és a hangjában most már igen sok volt az indulat, amit láthatóan mindkét férfi észrevett, ahogy rá kapták a pillantásukat. - Te döntöttél így, én azt mondtam, akarom Harryt. De persze, nyilván hiába, ha ő mást akar, szóval, ja... Ez a te döntésed, Hazz.

- Ti most azt várjátok tőlem, hogy válasszak közületek egyet, akivel tovább randevúzhatok? - tátotta el a száját Harry, és komolyan meglepettnek tűnt, nem úgy, mint aki képes feldolgozni a hallottakat. - Ez nevetséges... Én most... Most elmegyek.

- Harry...

- Nem! - förmedt rá Willre, és hála a mély orgánumnak, ami akkor talán igazán rémisztően dörrent feléjük, ezután egyik iker sem mert újra megszólalni. - Most hazamegyek, és... ezt át kell gondolnom. Jelentkezni fogok, de... gondolkodnom kell.

Mindkét férfi csak bólintott egyet, és Harry még felváltva a szemükbe nézett egyszer, mielőtt elhagyta az éttermet úgy, hogy hátra sem fordult. Will keserűen sóhajtott fel, Louis pedig egyből kinyitotta az étlapot, hogy kitalálja, mit akar vacsorázni. Nem szóltak egymáshoz. Egyetlen szavuk sem volt a másik felé. Miután végeztek, Will fizetett, és hazafuvarozta mindkettejüket. Nem volt kedvük egymásra várni, ezért amíg Will az emeleti fürdőbe vette be magát, Louis a földszintibe a vendégszoba mellett. Mindketten gondolkodtak. Szükségük volt arra a másfél órára, amit a zuhanyrózsa társaságában töltöttek el, és mert ez még mindig egyetlen lélek kettéosztott darabja volt. Szinte egyszerre zárták el a vizet, és vették fel az alvós ruháikat, hogy az ágyba másszanak. Még ültek egymás mellett néhány kósza gondolat erejéig, aztán végül Louis mozdult először, és lejjebb húzta Willt. Amikor már mindketten feküdtek, a bátyja mellkasára hajtotta a fejét, míg ő szorosan magához ölelte az öccsét.

- Nem lehetnék soha boldog úgy, hogy tudom, az talán a te boldogságodba kerül - kezdett bele rekedten Lou, és bár mindig Will volt az érzelmesebb típus, mégis érezte, ahogy valami a torkát szorongatta. - Az a fiú tényleg különleges, de soha nem választanám őt helyetted. A szerelem jön, és megy. Múlandó. Bármi történhet bármikor. De te mindig a testvérem maradsz.

- Nem tudom, hogy mikor nőttél fel végre - vigyorodott el Will, de csak még szorosabban ölelte az öccsét, ezzel jelezve, hogy csak viccelődik. Ennek ellenére pontosan tudta a beszélgetésük súlyát. - Hogy maradhattam le róla?

- Boo! - markolt a bátyja oldalába, aki megugrott ettől, de nem váltak el. Louis hallgatta az idősebb szívdobbanásait, a másik pedig lehunyt szemmel simogatta Lou hátát.

- Bármit is mond Harry, nem számít - mondta végül Will, a hangja halkabb volt, és ettől az egész meghittebb lett. - Ugyanerre a döntésre jutottam a zuhany alatt. Nekem te kellesz, mert nélküled teljesen mindegy, mennyire szeret akár a világ összes embere egyszerre, soha nem lenne teljes az életem.

- Találunk mást - bólintott Louis, de a hanglejtése elárulta, hogy nem csak Willt, magát is próbálja nyugtatni ezzel.

- Persze, hogy találunk - puszilta meg az öccse homlokát, aztán lekattintotta a lámpát, és aznap kivételesen egymás karjaiban aludtak el. Szinte azonnal elnyomta őket az álom, mert teljesen kimerültek az őrlődéstől. Hitték, hogy jól döntöttek, de ahogy ezt egymásnak is elmondták, már teljesen biztosak voltak ebben.

Eközben pedig egy zöld szempár csalódottan bámulta az éjjeli lámpa által, gyéren megvilágított mennyezetet, és csak azt kérdezgette magában, hogyan lehet ő ennyire szerencsétlen? Miért pont vele történt már megint ez? Miért nem képes végre az őszinte boldogság rátalálni? Miért űz gúnyt belőle valaki odafent? A kérdések a fejében sorakoztak, de senki sem volt, aki megválaszolhatta volna neki őket. Egyet sem. Aztán a gondolatok úgy szabadultak el, ahogy ő álmosodni kezdett, és szépen lassan, kockáról kockára lepergett előtte az összes pillanat, amit az ikrekkel töltött. Két dobozba rendezte az emlékeket a fejében. Az egyik kapott egy Louis címkét, míg a másik egy Williamet, és azon töprengett, hogy ha egy mérlegre rakná őket, ami azt hivatott kiszámolni, kivel eltöltött emlékek érnek többet, hiába várná, hogy bármelyik irányba is billenjen. Annyi mindent tudott kiemelni mindkét férfiban. William odaadó, egy igazi úriember, és hihetetlenül intelligens. A beszélgetéseik alatt bepillantást nyerhetett az intellektusába, és lenyűgözte egyből. Igazi férfiként viselkedett minden pillanatban. Volt tartása, és az a nyers erő, férfiasság, ami csak úgy áradt belőle, varázslatos volt. Soha nem érzett még ilyet egy első randin. Ilyen erős vonzalmat. De az csak egy dolog. Biztonság. Az már nem elhanyagolható. Will minden pillanatban hihetetlen biztonságérzetet nyújtott neki, és az felbecsülhetetlen. Érdekelte Harry véleménye mindennel kapcsolatban. Meghallgatta őt, és azt mondta, legyen önmaga. Will soha nem várta volna el tőle, hogy elnyomja magát, bármilyen téren is. A csókja azon a reggelen pedig...

Louis-ból csak úgy áradt az erotika. A szexuális dominancia, ami képes lett volna ledönteni Harryt a lábairól úgy is, hogy a férfi valójában semmit sem tett. Még azon az estén, a plafont bámulva is azonnal kellemesen kezdett bizseregni az alhasa, ahogy visszaemlékezett azokra az apró érintésekre, pillantásokra, vagy félmosolyokra, amik felértek volna azzal, amikor Ria alatta feküdt. Egyszerűen képtelenségnek gondolta, hogy Louis már ennyivel is képes legyen őt megbolondítani. Louis minden kétséget kizáróan a világ legszexibb férfija volt számára azokban a percekben, és amikor a casinoban a lapokat pakolta a pókerasztalra, vagy éppen a zsetonokat szedte össze a rulettezés után... Harry csak bámulta a kezeit, és nem tudott betelni velük. Elképzelte, ahogy azok a kezek a teste minden pontján megérintik, és a puszta gondolat teljesen lázba hozta. Louis ezt észrevehette, mert akkor elmentek táncolni, de az csak olaj volt a tűzre. Soha életében nem kívánt még senkit annyira, mint akkor Louis-t. Alig akarta elhinni, de ahogy pislogott párat, és felfogta mi történik körülötte, észrevette, hogy csak az emlékeknek is sikerült elérniük, hogy megint izgalomba jöjjön, és akkor a csókra még nem is gondolt vissza. Louis szinte birtokolta őt. A szája minden apró millimétere az övé volt. Bejárta, megízlelte, birtokba vette, és Harry soha nem akarta visszavenni tőle. Az a szenvedély szinte elevenen égette el, és pontosan tudta, ha Louis akkor nem viszi őt haza, akár azt is hagyta volna, hogy az autó hátsó ülésén tegye magáévá, mint egy gimis csitrit, pedig soha életében nem csinált még ilyesmit. Nagyon hálás Louis-nak, amiért nem tett vele semmit, mert bár Harry azt hitte, hogy már a második randijuk és többedik találkozásuk, a helyzet mégis úgy hozta, hogy kiderült, mindenek ellenére is csak az első randijuk volt. Louis-val legalábbis. Akinek egyetlen csókja miatt kellett otthon szinte pillanatok alatt ugyan, de kivernie magának a zuhany alatt. És mégis... Össze sem tudta hasonlítani Will csókjával, ami egy egészen más dimenziót nyitott meg előtte. Az édes simogatások, és finom harapások. Ahogy megnyalta az ajkát, Harry pedig már nyitotta is a száját, de helyette Will a felső ajkát is végignyalta. Már Harrynek kellett lépnie, mert azt hitte Will végül az őrületig kínozza. Az a csók tele volt érzelemmel, és törődéssel, ígéretekkel egy szebb jövőről.

- Ahhh... Istenem, hogy?! - fordult Harry egy kiáltással a hasára, és a párnába temette az arcát. - Hogy a picsába választhatnék? Ez téboly...

Végül feladta a küzdelmet, és a döntés helyett lekapcsolta a lámpát, hogy megpróbáljon aludni, mert pontosan tudta, hogy ebből nem lesz semmi aznap már. Még az az érzés is befészkelte magát a fejébe, hogy talán ebből soha nem lesz semmi. Ezzel a szörnyű felismeréssel nyomta el az álom.