Tádámm! 

Második rész előállt. :)) Nagyon örülök, hogy úgy láttam egészen tetszik nektek ez a kis... gondolatmenetem. Remélem a folytatással sem lesztek elégedetlenek. Mondjátok el, mit gondoltok, és hagyjatok nyomot. :))

Puszi&Pacsi

Azt hiszed, nincs remény? Te magad vagy a remény

Harry már háromszor bejárta az egész várost, hogy munka után kutasson, de egyelőre sehonnan sem hívták vissza. A “kezdjünk Vegasban új életet” ötlete erősen úgy nézett ki, hogy készül ellene fordulni, és emiatt napról napra letörtebb lett. A randizást természetesen nem folytatta az első siralmas próbálkozása után, így gyakorlatilag nem csinált mást, mint álláshirdetéseket böngészett, evett és aludt. Valamelyik nap felhívta az anyja, hogy hagyja ezt a hülyeséget, inkább költözzön szépen haza, és Harry komolyan kezdett elgondolkodni akár ezen a lehetőségen is. Az egyetlen dolog, ami visszatartotta, hogy iszonyú megalázó lett volna fülét-farkát behúzva, vesztesként hazakullogni a szülei házába.

Abban a keserves érzetben, hogy ez a nap már úgysem vezet semerre, legalább egy kicsit mégis próbáljon meg kihozni belőle, úgy döntött, elmegy az egyik közeli üzletbe, mert látta az ajtón a hirdetésüket, hogy eladót keresnek, aztán beül a Tommo’s-ba egy kávéra, mert lassan egy hete nem járt ott. Talán még egy sonkás angol muffint is kipróbál uzsonna gyanánt.

A bolt nem volt messze, de annyira közel se, hogy csak úgy elsétáljon addig, aztán onnan a kávézóba, ezért kénytelen volt fizetni a parkolásért, mert persze az összes ingyenes hely foglalt volt.

- Üdvözlöm, Uram! - nyitotta ki neki az ajtót egy fekete öltönyös kopasz férfi, ő pedig bólintott és belépett. Az üzlet eléggé puccos volt. Mindenféle világmárkákat árultak, meg különleges tervezői ruhákat is, és Harry azonnal tele tudta volna pakolni a kosarát, ahogy elsőre szétnézett.

- Segíthetek? - lépett mellé egy kosztümbe öltözött fiatal nő. A sminkje kifogástalan volt, a haja elegáns, és csodálatos parfümillat áradt belőle.

- Igen - mosolygott rá Harry, és a másik egyből viszonozta neki. - Láttam a hirdetést, és éppen munkát keresek.

A nő egy apró mosoly után Harry számára is jól láthatóan végignézett rajta. Szerencsére úgy gondolta, azon a napon egészen jól sikerült az öltözéke, és a hölgy is egy teli mosollyal ajándékozta meg a végére.

- Hoztál magaddal egy életrajzot? - kérdezte tőle, és a kezével jelezte, hogy kövesse őt.

- Igen - felelte gyorsan Harry, aztán leült az irodai székre, amit kínáltak neki, miután elhagyták az üzlethelyiséget. Nagy meglepetésére több, mint egy órát kérdezgette őt az a férfi, akihez bevezették, és még várakoznia is kellett, mert később csatlakozott hozzájuk egy már idősödő nő. Újabb kérdések sorozata érkezett, majd végül megkérték őt, hogy álljon a fal elé, hogy néhány szögből lefotózhassák. Egyáltalán nem értette, miért van erre szükség, mert az életrajzán is ott egy fénykép, de természetesen nem akadékoskodott. Végül megköszönték, hogy eljött, és megígérték neki, hogy értesíteni fogják akkor is, ha állást kap, és akkor is, ha nem. Harry ezt már hallotta párszor, de azért még mindig reménykedett.

Gyorsan bevágódott a kocsijába, hogy a kávézóhoz hajtson. Nem akart sok időt a szabadban tölteni, mert klímás helyiségekhez öltözött fel aznap. Az utcán rémes hőség uralkodott, de a boltok, kávézók és éttermek próbáltak olyan hűvöset varázsolni a vendégeiknek, amennyire csak lehetséges, és ezért néha fázott, amikor kimelegedve hosszabban elidőzött ezeken a helyeken. Azt örömmel nyugtázta, hogy a Tommo’s szinte üres volt, és Louis alakja a pult mögött ügyködve is megmosolyogtatta. Belépve most nem is igyekezett asztalt találni, úgy gondolta, egyenesen a pulthoz ül az egyik bárszékre. Egyrészt kevésbé tűnik szánalmasnak ott ücsörögve egyedül, mint egy normál asztalnál, másrészt már napok óta szinte senkivel nem beszélgetett, csak amennyit kötelező volt a boltban vagy interjúkon. Mind idegen volt. Persze Tommo is az, de vele szívesebben beszélgetne. Nagyon kedves és megértő volt vele azon a borzalmas napon, és ezért tényleg hálás volt a férfinak.

- Szia! - köszönt lelkesen, amint felmászott a magas műanyag székre. - Hogy vagy?

- Most már jól - mosolygott rá Tommo, és Harry végre tényleg őszintén tudta viszonozni. - És te? Örülök, hogy újra itt látlak.

- Jól vagyok - hadarta Harry, és a pultra tette a telefonját, bukszáját és kulcsait, mert a mostani nadrágjának nem volt zsebe. - Nagyon szeretném megkóstolni a sonkás angol muffint, és ölni tudnék egy lattéért.

- Nocsak! Képes lennél megölni érte? - vigyorodott el a pult mögötti férfi, és feljebb tolta a szemüvegét, miután félretette a rongyot, amivel eddig törölgette a csészéket, és nekiállt elkészíteni Harry rendelését. - Vagy csak megkínoznál?

- Nem hiszem, hogy bármelyiket is meg tudnám tenni - rázta meg a fejét Harry nevetve, és le sem vette a szemét Tommo kezeiről, mert olyan csodálatos szakértelemmel mozogtak az ujjai a készülő szendvicse fölött. - Csak félelmetesnek akartam tűnni.

- Összecsináltam magam, Harry - viccelődött a kékszemű, és Harry úgy érezte talán hónapok óta nem mosolygott olyan őszintén, mint azon a napon. - Kár, hogy nem mehetek ki a mosdóba, mert az életem múlik a rendeléseden.

- Helyes! - bólogatott nagy elánnal Harry, és a mosdó hallatán egyből rájött, hogy neki viszont nagy szüksége lenne rá, és még van ideje gyorsan megjárni. - Én viszont kiszaladok. Ne hagyd, hogy a helyemre üljenek!

- Túl sok felelősség… - motyogta, és még hallotta Harry kacagását, de Will torka kiszáradt, ahogy most már deréktól lefelé is szemügyre tudta venni aznap a zöldszeműt. - Túl sok… Ez túl sok…

A magas srác talpig fehérben volt, amitől ártatlannak tűnt, de a körmei ezúttal feketére lakkozva, hogy ezt megcáfolhassa azonnal. Egy hófehér, és nagyon vékony, hosszú ujjú, inggalléros felsőt viselt, ami teljesen rásimult a felsőtestére, és be volt tűrve a magas derekú, fehér szövetnadrágba. A gatya ugyan térdtől lefelé olyan bő volt, hogy teljesen elrejtette a lábait, a combjára és a fenekére kellemesen passzolt, és emiatt minden lépéstől megfeszült az említett pontokon. A cipői koppantak a padlón, de csak az orrát lehetett látni. Valami krémszínű, elegánsabb darab. Will keze megállt a szendvics készítése közben, és le sem tudta venni a szemét a gyönyörű férfiről. Kecsesen járt, mint egy manöken. Nem akarta elhinni, hogy volt ezen a földön egy olyan elvetemült alak, aki felültette ezt a srácot.

Szerencsére a muffin már elkészült, és épp az utolsó simításokat végezte a kávé díszítésén, amikor Harry visszatért, és újra leült vele szembe. Még alátétre tette a poharat, és mellékelt egy szalvétát, meg egy hosszú nyelű kanalat, mielőtt a férfi elé tolta.

- Ez gyönyörű - hajolt a kávéja fölé Harry, és a tejszínből készült rajzot bámulta. - Nagyon ügyes kezed van.

- Illik hozzád - mosolygott Will, és elkezdte elmosogatni a kellékeket, amiket az előbb használt. - Ma egy hattyúra emlékeztetsz.

Harry annyira csendben volt, hogy Willnek muszáj volt felnéznie rá, és akkor látta a srácot éppen óvatosan beleharapni a szendvicsébe. A halvány pír viszont még mindig ott virított az arcán, felhívva a figyelmet magára, és arra, mennyire tetszett Harrynek a bók.

- Öm… Legutóbb beszéltél az öcsédről - próbált meg életet lehelni a hangjába a zöldszemű. - Együtt vezetitek a helyet?

- Igen - bólintott Will, és elkezdett magának is csinálni egy erős feketét, mert nagyon vágyott már rá. - Felváltva szoktunk dolgozni idekint és odabent, de azt hiszem, ő jobban szeret kávét főzni, mint a papírhalmok felett ülni.

- Hm… Talán valamikor majd vele is találkozom - mosolyodott el Harry, és egy újabbat harapott a szendvicsből.

- Igazából… - kezdte Will, és el akarta mondani, hogy már találkoztak, de éppen akkor intettek az egyik asztaltól, ő pedig megragadta a számlájukat, hogy ki tudja vinni nekik. - Bocsáss meg egy pillanatra.

- Persze! - vágta rá Harry, és egy megértő pillantás után tovább falatozott. Mire Will visszaért, már nem volt semmi az ételéből, és a kávéjának is csak a fele maradt meg. - Köszönöm, Tommo, nagyon finom volt!

- Örülök - mosolygott a férfira, és a kasszába pakolta a pénzt a bőrmappából. - Szóval… Mostanában költöztél a környékre? Korábban nem jártál hozzánk, ez egész biztos.

- Igen, nagyjából egy hónapja költöztem a városba - felelte egyből, és Will kezébe adta a tányérját, amit a férfi egyből el is mosott. - Wisconsinban nőttem fel, de… történt pár dolog, és változásra volt szükségem.

- Hát ez tagadhatatlanul nagy váltás - emelte meg a szemöldökét Will, végre teljesen a zöldszerműre figyelt, még a saját kávéját is szürcsölni kezdte. - A múltkori szavaidból következtetve, egy szakítás?

- Az… És a legrosszabb fajtából… - morogta az angyali srác, Will pedig nem tudta megállni, hogy rákérdezzen, mi történt.

- Biztos tudni akarod? - nézett fel a férfi a kék szemekbe. - Ha az elejétől kezdem, akkor hosszú mese.

- Kérsz még egy kávét? - mosolyodott el Will, ezzel jelezve, hogy felkészült a hosszú mesére. - Meghívlak. Te pedig mesélj.

És Harry mesélt. Nagyjából zárásig, de Willnek egy pillanatig sem volt nyűg, bár a többi vendég miatt néha meg kellett állítania Harryt, de aztán onnan folytatták, ahol abbahagyták. Komolyan megsajnálta a hattyú fiút, mert az a lány eléggé rendesen elbánt vele. Próbált mindenféle tanácsokkal szolgálni neki, de persze tudta jól, hogy ezt maximum az idő fogja rendbe tenni.

- A történeted után is eléggé biztos vagyok a megérzéseimben, és… - kezdte Will, még gyorsan beütve az utolsó vendég fogyasztásának lezárását is a gépbe. - Szóval, ha nem tévedek, mit szólnál hozzá, ha valamikor elmennénk valahova, és mondjuk meginnánk valamit?

- Kávét? - mosolyodott el a zöld szemek tulajdonosa, és a mély gödröcskék ott játszottak az arcán, teljesen elbűvölve Willt, mert már órák óta egyre gyakrabban mutatták meg magukat.

- Nem, semmiképp sem kávét - nevetett fel a fejét ingatva Harry szemtelen kérdésére. - Valami erősebbet. Mondjuk egy könnyed vacsora után.

- Randira hívsz? - vigyorgott Harry épp úgy, mint egy ravasz kissrác, és Will már kezdte teljesen idiótán érezni magát a szituációban.

- Igen…? - válaszolta, de halványan inkább kérdésnek hangzott már ez is.

- Ma mikor végzel? - komolyodott el egy kicsit Harry, és ez őszintén meglepte Willt. Az is, hogy ilyen nyíltan rákérdezett a mai napra, és az is, hogy azonnal belement az ajánlatába, nem kérette magát, és nem is gondolkodott rajta.

- Az öcsém az apánkkal van egy kártyapartin, ahová én lettem volna hivatalos, csak semmi kedvem nem volt hozzá, ezért egy kicsit tovább fog tartani a zárás, de szerintem nyolcra megleszek vele - válaszolta a gyors és hangos gondolkodás után. És persze hálát rebegett az égnek, de elsősorban Louis-nak, amiért beugrott helyette titokban az apjukkal közös programjára, még ha Lou cserébe azt is kérte tőle, hogy ma ne kelljen bejönnie egyáltalán dolgozni.

- Jól hangzik - bólintott Harry, és lehúzta az utolsó korty limonádét is a poharából, amire időközben áttért. - Ha segíthetek valamiben, csak szólj. Akkor talán hamarabb végzel.

- Türelmetlen vagy - állapította meg vigyorogva Will, amire már az is bizonyíték volt, hogy aznap estére sürgette a randijukat.

- Az vagyok - bólintott mosolyogva Harry. - Mindig is az voltam.

- Nem tudsz segíteni, de köszönöm - felelte Will a fejét csóválva. - Várnod kell.

- Akkor ha nem bánod, hazaugrom átöltözni, és visszajövök mire végzel - vázolta fel a terveit a zöldszemű, de Willnek nagyon nem tetszett az ötlet, hogy le akarja cserélni ezt a díjnyertes nadrágot.

- Csodálatosan nézel ki - biztosította Harryt, aki azonnal elpirult a dicsérettől, és a mostanra már üres poharához nyúlt, amit csak kínosan markolászott, mert inni nem tudott belőle. Will megkönyörült rajta, és kitöltötte neki a kancsóban maradt kevéske kis limonádét, Harry pedig egyből kortyolni kezdte. - Ne menj sehova. Sietek.

Harry végignézte, ahogy a Louis-nak hitt férfi gyors mozdulatokkal kitakarítja az egész helyiséget, és hiába próbált többször is besegíteni neki, ő nem hagyta. Így nem volt más választása, mint csendben ülni a bárszéken, és kortyolgatni a maradék limonádéját, közben persze néha lopva a kékszemű felé pillantgatni. Határozottan meglepte, hogy Tommo randira hívta őt, az pedig, hogy erre gondolkodás nélkül mondott igent, sőt még siettette is, méginkább. De nem tudott mit tenni, már a legutóbbi alkalommal is érezte, hogy kedveli a férfit, aznap viszont annyira kellemesen elbeszélgettek, és Tommo olyan figyelmesen, megértően hallgatta végig az élete nagy problémáit, hogy már ennyitől is sokkal jobban érezte magát. Csak attól, hogy volt valaki, aki végighallgatta. Mondania sem kellett semmit, Harry már úgy érezte, hogy mosolyognia kell. És persze az sem volt elhanyagolható, hogy Tommo meglehetősen jóképű. A kék szemei még mindig megfagyasztották a vérét, természetesen ebben a helyzetben a lehető legjobb értelemben, a mosolya pedig annyira rosszfiús volt, hogy izgatott gombóc nőtt a torkában miatta.

- Felőlem indulhatunk - lépett mellé a férfi, és Harry máris lemászott a magas bárszékről, hogy elinduljon hátra, mert a főbejárat már zárva volt belülről. A nap addigra lemenőben, így nem volt akkora ereje, de azért még tűzött, Harry pedig a fejére tette a fehér kalapot, ami addig odabent a mellette lévő széken pihent, és Tommo határozottan megbámulta benne. Olyan egyértelműen, hogy Harry biztos volt benne, az arca megint elvörösödött.

- Vegyem le? - kérdezte, de a hangja inkább tűnt motyogásnak, mint valódi beszédnek.

- Miért tennéd? - ráncolta a homlokát Tommo, és első pillantásra tényleg úgy tűnt, hogy nem igazán érti, miért kérdezte tőle Harry.

- Az otthoni barátaim nem igazán csípték a kicsit… extrémebb stílusom - rántott vállat Harry, és levette a fejéről a kalapot. - Azt hiszem, kellemetlenül érezték magukat a közelemben, amikor nem csak egy melegítőben jelentem meg valahol.

- Érdekes barátaid lehetnek, ha úgy már nem kedvelnek, hogy van saját egyéniséged - válaszolt Tommo, és kivette a kezéből a fehér, selymes borítású kalapot, aztán egy laza mozdulattal újra Harry fejére tette. - Soha nem kérném, hogy vegyél vissza ezekből. Ez vagy te. És nekem tulajdonképpen tetszik.

- Komolyan? - csodálkozott el a férfi mondatain Harry, és hirtelen nem is tudta, mi mást mondhatna. Köszönje meg? Eléggé idétlen lenne, de mégis azt kellene.

- És ha megbámulnak, akkor mi van? - tárta szét a kezeit a férfi, és a vigyora szinte körbeért. - Ne nyomd el mások miatt azt, aki vagy. Pláne, mert tényleg különleges vagy.

Harry csak pironkodva mosolygott a kedves szavakon, aztán további szó nélkül ült be a randipartnere autójába, hogy egy nem túl messzi étteremben vacsorázzanak. A férfi azt mondta, imádja azt a helyet, és Harrynek muszáj megkóstolnia a rákpogácsákat, így természetesen rendeltek belőle, és még sok más finomságot is, aminek végül a felét meg sem tudták enni. Eközben folyamatosan beszélgettek, és szinte megállás nélkül nevettek, miközben Harry mesélt a fősulis éveiről, amit végül abbahagyott úgy, hogy be sem fejezte, mert kitalálta, hogy sokkal inkább a divat érdekli. Azzal persze a mindentől távoli Wisconsinban nem nagyon tudott mit kezdeni, így százszor meg is bánta, hogy ezt választotta. És eléggé irigykedett is Louis-ra, amiért ő, mint megtudta, egészen jó eredményekkel zárt az üzleti szakon, és ilyen fiatalon már egy saját kávézót vezetett, míg Harry… Nos, neki egyelőre munkája sem volt.

- Tudod, Vegasban biztos több a lehetőség, ha érdekel a divat, vagy a modell világ - vetette fel Tommo, mostanra már csak a desszertjük maradéka felett. - Az öcsémnek jó kapcsolatai vannak, ha szeretnéd, beszélek vele erről.

- Komolyan megtennéd? - csillantak fel Harry szemei, és ivott egy nagy kortyot a maradék vörösborából. - Nagyon hálás lennék!

- Holnap estig valószínűleg nem találkozunk, de mindenképp - kacsintott rá a férfi, és emiatt egy nagy mosoly terült el Harry arcán.

- Azok alapján, ahogy néha megemlíted, jó testvérek lehettek - tette vissza az asztalra a kiürült poharát Harry, és Tommo csodálatosan kék szemeibe nézett. - Nekem van egy nővérem, de egy jó ideje alig beszélünk. Nincs nagy gond köztünk, csak így alakult. Jó testvérek vagyunk, csak mindkettőnknek megvan a saját élete.

- Mi nem csak egyszerű testvérek vagyunk, talán azért… - kezdte a férfi, amikor a pincér, akit néhány perce intett le a számla miatt, megjelent az asztalnál, hogy Tommo kezébe adja.

- Beleadok - nyúlt Harry egyből az asztalon pihenő tárcája felé, de a férfi már bele is tette a kis tartóba a hitelkártyáját, és visszaadta a pincérnek. - Sosem fogom megérteni, hogy amikor srácokkal randizom, miért kell úgy viselkedni, mintha valakit mindenképp meg kellene jelölnünk, mint férfi.

- Ez csak jólneveltség - rántott vállat a másik, és ő is legurította az utolsó korty italát. - Elhívtalak, és fizetek. Legközelebb, hívj el te, és akkor fizethetsz is.

- Rendben - bólintott Harry, és az apró, de lehetetlenül pimasz vigyort bámulta Tommo ajkain. - Megbeszéltük.

- Oké - harapta be a szája sarkát a férfi. - De a helyet én választom.

- Most is te választottál - tárta szét a kezeit Harry értetlenül, de képtelen volt nem mosolyogni.

- Pontosan.

- Aztán majd elviszel a Hell’s Kitchenbe, és ott ragadok mosogatni, mert a számlám még csak nem is látott akkora összeget, amennyibe az előételed került - forgatta meg a szemeit Harry, és elkezdte összeszedni a cuccait az asztal széléről, amikor Louis visszakapta a kártyáját.

- Vág az eszed - motyogta megjátszott bosszankodással a férfi, gondterhelten feljebb tolta a szemüvegét, és Harrynek muszáj volt felnevetnie rajta. Határozottan kedvelte a humorát. A férfit. Mindenestül. - Hogy foglak így kiforgatni a vagyonodból, aztán felszívódni?

Nevetve hagyták el az éttermet, és az este itt még messze nem ért véget, mert ahogy Tommo eredetileg is mondta, elmentek meginni valamit, és a hangos zene miatt beszélgetni ugyan kevesebbet, de táncolni annál többet tudtak. A hely hamar dugig lett, így nagyjából éjfél körül a kékszemű felajánlotta, hogy hazaviszi Harryt, de ő csak azt kérte, vigye vissza a kocsijához. Egy öleléssel, és azzal a határozott ígérettel váltak el, hogy amilyen hamar csak lehet, megismétlik az estét, mert mindketten nagyon jól érezték magukat. Mindkét férfi alig várta a következő találkozót.

*

Másnap Louis nyitotta a kávézót. Vasárnap lévén csak kora délutánig fogadtak vendégeket, és az előző teljes szabadnapja után ezúttal ő volt egyedül. Nem sok ember lézengett. Aznap különösen forró volt az idő, így sokan ki sem léptek a klímás otthonaikból, mert pillanatok alatt meg lehetett zavarodni a melegtől. A kávézóban maximumra állítva pörgött a légkondi, de Louis hátára még így is rátapadt a póló.

- Szép napot, Tommo! - huppant le a pulthoz egy férfi, meglehetősen ismerős mély orgánummal. 

- Hát most már szép lesz - mosolyodott el egyből, mert úgy érezte Harryt az égiek küldték hozzá aznap. Egyfelől előző este az apja lehetetlenül lefárasztotta, és még pasit sem talált magának, akivel elszórakozhatott, másfelől a srác piszkosul vonzó volt egyébként is, de aznap a nyál is összefolyt tőle az ember szájában. Egy rózsaszín inget viselt, feltűrt ujjakkal, de félig kigombolva, és hozzá egy teljesen ugyanolyan árnyalatú nadrágtartó nyomta a vállait. Louis attól tartott, hogy Harry valószínűleg be se tudná gombolni végig azt az inget, mert a mellizmain, és hátán csak úgy feszült az anyag. A férfi tetoválásai az izzadtan, és napbarnítottan csillogó bőrén csak hab volt a tortán. És megint az a gyöngysor… Louis igazán bele tudott volna kapaszkodni, miközben…

- Deja vu - mondta Harry, ezzel félbeszakítva a gondolatmenetét, pedig tudta volna még sorolni a dolgokat magában.

- Hm?

- Mindegy - mosolyodott el Harry egy kis pírral az arcán, mert nyilván észrevette, hogy Louis még mindig nem igazán tudta levenni a szemét a mellkasáról. - Hogy vagy?

- Nem sok levegőm maradt, de jobban nem is lehetnék - felelte szemtelenül megnyalva az alsó ajkát. - Ez az ing nagyon… jól mutat rajtad.

- Köszönöm - nézett le magára Harry, és egy visszafogott mosollyal harapta be az alsó ajkát. - Nem rejtegetem azt, aki vagyok.

- Az biztos… - motyogta Lou, és bár egy kicsit meglepte Harry közvetlensége, egyáltalán nem bánta, és ha lehet, csak mégjobban tetszett neki a másik férfi. - Ezt nem is szabad. Kérsz valamit? 

- Mivel azóta megkóstoltam a sonkás muffint is, így nem maradt semmi a Tommo’s bakancslistámon, most csak egy lattét - mosolygott Harry kedvesen, és… dögösen. - Aztán arra gondoltam… Ha esetleg…

- Esetleg mi? - nézett rá felhúzott szemöldökkel, de kihívó mosollyal Louis. Elképzelni sem tudta, hová tart ez a beszélgetés, de igazán hallani akarta, mert volt egy nagyon kellemes előérzete.

- Ha végeztél… Arra gondoltam, talán…

- Hé - nyúlt Harry pulton fekvő kezéért Louis, és megcirógatta a kézfejét. - Nyugi, csak lazán. Mondd el, mire gondoltál, érzem, hogy jól hangzik.

- Elmehetnénk ebédelni - mondta végül a zöldszemű, és Louis egyből elmosolyodott. Nem sejtette, hogy Harry lesz, aki elhívja őt. Igazából nem gondolta, hogy a múltkori kis zárás előtti flörtjük után ennyire hamar fog nyitni a srác, főleg, hogy utána napokig színét sem látta a kávézóban. - A múltkori után, ezúttal ugyebár én állom. Aztán… Rád bízom. Én még nem annyira ismerem a várost. Nem tudom, milyen jó helyek vannak.

- Attól függ, mit szeretsz csinálni - támaszkodott a belső pultra Louis, amikor elkészült a lattéval, és Harry elé tette. Megmosolyogtatta, hogy a kis cappuccinós ház ajándékát ennyire komoly meghívásnak vette, és ha fontos neki, nem fog ellenkezni, bár a randikon főként ő szokott fizetni, és elkényeztetni másokat. - Ha egy kicsit kiengednéd a gőzt, tudok pár helyet. De ha szeretsz casinózni, azok közül is ismerem a legjobbakat.

- Casinózzunk, mert még soha életemben nem próbáltam, aztán táncoljunk… Azt… azt nagyon szeretek - mosolygott rá, és még egy kacsintást is a mondat végére szúrt, mielőtt a kávéjának nem szentelte minden figyelmét, és Louis-nak nyelnie kellett miatta. A férfi bár meglepően nyitottan viselkedett vele, mégis látszott, hogy nem egy kalandot hajkurászó kis hímringyó, ezért azonnal elkönyvelte egy nagyon különös srácnak. És amint közeledtek a záráshoz, és egyre többet viccelődtek, beszélgettek egymással a napjukról, ahol Harry elmondta, hogy visszahívták egy munkára, Louis pedig a legviccesebb vendégtörténetekkel rukkolt elő, azt is érezte, hogy Harry teljesen más, mint akikkel ezelőtt randizott. Érdekes gondolatai voltak mindenről, határozottan értelmes. Volt sütnivalója, és ez az a pont, amikor Louis el szokott gondolkodni egy normális randin is, nem csak egy olyanon, ahol már alig várja, hogy a másikat gerincre vágja.

Aztán mire a késői közös ebéd végére értek egy mexikói étteremben, csak mert Harry imádja a tacot, rájött, hogy ez a srác talán komolyan érdekli. Annyira mindenképp, hogy ne csak egy éjszakára akarja, hanem jobban megismerni. Ebéd után beolvadtak a turisták közé, és Louis megmutatta a srácnak az egész várost, elmesélve sok különleges történetet is. Ők Willel ide születtek, ezért az apró részletekig ismerik az egész várost, pontosan tudják, mik a legjobb helyek. Harry pedig nagyon hálásnak, és igen fáradtnak is tűnt az idegenvezetés után, ezért egy felpezsdítő papírpoharas kávézás után, ahogy sötétedni kezdett, belevetették magukat a casinók világába. Louis próbálta elrejteni, mennyire jól szórakozik azon, hogy Harry egyáltalán nem értett egyik játékhoz sem. Egy idő után már megsajnálta, és néha besegített neki, amikor úgy látta, hogy megint vesztésre állt. Amikor már túl voltak néhány italon, Louis természetesen felbátorodott, és átkarolva Harry derekát, húzta közelebb magához a zöldszeműt. Harry hagyta magát, és a levegő pillanatok alatt forrósodott fel körülöttük.

- Van kedved táncolni? - morogta Louis a másik füléhez hajolva, miután sikerült lejjebb húznia magához.

- Hát… Tudod, hogy nem vagyok benne túl jó, de… - motyogta Harry, és mint egy rongybaba, engedte, hogy Louis arra irányítsa őt, amerre csak akarja.

Néhány folyosóval és ajtóval odébb pedig már egy hatalmas klubban találták magukat, és Harry kifejezetten lazának érezte minden porcikáját. Végre nem gondolt a múltra, eszébe se jutott az exe, vagy az, hogy milyen elcseszettnek érezte az életét. Egyedül Louis-ra koncentrált, aki bár egy kicsit kevésbé viselkedett vele aznap úriemberként, mint a legutóbbi randijukon, de hazudott volna, ha azt mondja, egy cseppet sem indította be a másik. Ahogy a hullámzó embertömegben a derekánál tartva magához húzta, és teljesen mindegy éppen milyen zene szólt, a testük tökéletesen együtt mozdult. Louis egyik combja a lábai közé simult, és Harry határozottan egyre szűkebbnek érezte az alsóját. Fiatalabb korában, hála az anyja rajongásának Patrick Swayze iránt, látta párszor azt a táncos filmet, és Louis karjai közt pont úgy érezte magát, mintha abban a szenvedélytől fűtött bálteremben lenne.

Úgy másfél óra telhetett el, mire úgy érezték - több, mint valószínű, mindketten -, hogy kifulladtak, Louis csak megragadta a kezét, összefűzte az ujjaikat, és maga után húzva vezette ki őt a friss levegőre.

- Méghogy nem táncolsz jól… - nevetett fel Louis, amikor már az esti, cseppet sem hűvös, és kicsit sem tiszta, de legalább a bentinél frissebb levegőt szívták. - Hová akarsz menni?

- Én… Úristen, nagyon szeretném azt mondani, hogy hozzád, de… - lehelte Harry, átkarolva Louis nyakát, és az ajkait a férfi füléhez érintette.

- Korai lenne - bólintott Louis, és Harry nem tudta elhinni, hogy talált egy ennyire csodálatos férfit. Az első randijuk csodálatos volt. Komolyan felejthetetlen. És itt voltak a másodikon, a szexuális feszültséget és izgalmat szinte tapintani lehetett köztük, Louis mégsem akarta az ágyba rángatni. - Legközelebb.

- Lesz legközelebb? - kérdezte Harry, egy reményteljes mosollyal az arcán, Louis pedig szorosan ölelve őt, csupán a szemébe nézve, határozottan bólintott. Harry szíve hevesebben vert a normálisnál, és úgy érezte, hogy képes lenne elájulni, annyira gyönyörűek voltak azok a kék szemek, és amikor Louis végignyalt a száján, akkor nem bírta tovább. Muszáj volt beharapnia a sajátját, és az alacsonyabb férfit éppen ez vadította meg. Egy gyors mozdulattal lábujjhegyre állt, és az ajkait Harryéhez nyomta, egy pillanatra csak mozdulatlan csókban egyesülve, de amint mozogni kezdett a szájuk a másikért sóvárogva, Harry teljesen megsemmisült, és egy másik világban létezett tovább. Ott, ahol nincs tegnap és sose lesz holnap, mert a pillanat uralja az egész létezésüket. Az a pillanat, amikor Louis úgy csókolja őt, mintha a legnagyobb kincse lenne ezen a világon. Tudta jól, hogy nem maradhatnak így örökké, de azokban a percekben bármit megadott volna érte, ha mégis.

- Gyere, hazaviszlek - döntötte össze a homlokukat az alacsonyabb, és újra Harry ujjai közé fűzve a sajátjait, az autó felé indultak. Harry aznap direkt nem kérte Louis-t, hogy a saját kocsijánál tegye ki, mert eléggé sokat ivott, és úgy érezte, jobb ha aznap már nem vezet. A háza elé érve még Harry megkérte, hogy cseréljenek számot, aztán néhány percig újra elvesztek egymás ajkainak kóstolgatásában, mielőtt elköszöntek volna aznapra. Harry alig tudta elhinni, hogy ez a dolog tényleg ennyire egyszerű. A titok mindössze annyi volt, hogy nem keseredik el örökké, egy kicsit sem görcsöl rá semmire, és nyitott szemmel jár a világban, beengedve a lehetőségeket. És amint ezt megtette, Louis máris kopogtatott élete pirosra mázolt ajtaján.

Mire Louis hazaért, Will már rég aludt, és csak a konyhában vette észre, hogy mennyi nem fogadott hívása volt az ikrétől. A szemét lehunyva csóválta a fejét, hogy mennyire idióta volt, mert sosem szokott úgy kimaradni, hogy előtte nem értesíti erről Willt, és ezt megint annak tudta be, hogy Harry teljesen kiforgatta önmagából. A srácot nagyjából másfél percébe tellett volna meggyőznie arról, hogy jöjjön haza vele, és mégsem tette, mert valamit látott benne, ami teljesen elragadta a figyelmét. Valamit, ami miatt nem biztos, hogy az egészet csak egy futó kalandnak akarta. Gyorsan küldött egy jó éjszakát üzenetet Harrynek, aztán egy bárgyú vigyorral a képén mászott be a zuhany alá, mert ragacsosnak és határozottan büdösnek érezte magát a közösen eltöltött, fülledt napjuk után. Amikor már Will mellett feküdt az ágyban, észrevette, hogy a férfi még mindig a kezében tartja a mobilját, és azonnal a mellkasába hasított a lelkiismeret furdalás, hogy mennyire aggódhatott érte. Óvatosan lehámozta a másik ujjait a telefonról, és az éjjeliszekrényre téve közelebb mászott az ikréhez, hogy adjon egy puszit Will halántékára. A férfi mintha álmában is megérezte volna, minden rendben, és ellazult izmokkal fordult a másik oldalára, hogy végre beengedje a pihentetőbb álmokat is, Louis pedig egy nagy mosollyal csatlakozott hozzá.