Sziasztok!

Itt is vagyok újra. Előre láthatólag pénteken hozom a karácsonyi mesém első részét nektek, és minden nap kaptok egy újat. Ez milyen lesz? :) Remélem siker! :) És ahogy kértétek ezzel is robogunk tovább szünet nélkül. :) Most se hagyjatok kétségek közt, mondjátok el, hogy mit gondoltok. Nekem jelenleg itteni idő szerint 23:44 van, szóval muszáj lefeküdnöm, de holnap minden régi kommentre válaszolni fogok. Imádlak titeket! 

Kinek hogy tetszik Harry albuma? Mi a kedvenc számotok? Kíváncsi vagyok, írjátok meg. :) A youtube csatornámon már az egész album magyar feliratos videóit megtaláljátok, ha valakit érdekel.

YouTube csatornám

Jó olvasást!

Puszi&Pacsi

Az autómon bosszút állva, hangosan csapom be az ajtót magam után, és még a kormányba is beleverek háromszor, mielőtt egy kicsit lenyugszom, és ráhajtom a fejem. Vissza akarok menni, üvölteni vele, és ha másképp nem érti meg, akkor beleverni a fejébe, hogy nem ellene vagyok, hiába hiszi ezt. Ezt akarom tenni, mindennél jobban, de mostanra már nagyon elfáradtam. A kezem még mindig remeg, annyi bennem a feszültség, és belül tudom, hogy ennél sokkal erősebbnek kellett volna lennem, de feladtam. Feladom. Josh elképesztő ebben, de én megbuktam, mint mentor. Bármit teszek, Harry nem hallgat rám, és elfogyott az erőm, hogy harcoljak egy ereje teljében lévő, lázadó kamasz fiúval. Annyira már nem is sorolható ebbe a kategóriába, napokon belül betölti a húszat, egyre érettebbnek kellene lennie, ehhez képes inkább, mint aki az eszét kezdi elveszteni. Ha még megvan neki egyáltalán. Tanácstalan vagyok, és a mai cselekedete… Egyszerűen csak túl sok volt már. Ha mindeddig semmi nem történt volna, akkor maximum veszekszünk egy nagyot, ahol tudatosítom benne, mi a fenét művel, és megbeszéljük az egész dolgot, de mostanra már egyszerűen csak túlcsordult bennem minden. Túl sok van Harry rovásán, amit képtelen vagyok elfelejteni. Pontosan felidézni sem tudom már, mióta húzódik ez a dolog. A szüleivel kezdődött, tudom jól, és én csak időt akartam adni neki. Azt hittem, az majd segít, meggyógyul tőle, miközben én ott vagyok, hogy kapaszkodhasson, de a dolgok kezdtek kicsúszni az ujjaim közül. Többé nem voltam képes uralni a helyzetet, és az is lehet, hogy soha nem történt meg azelőtt sem, csak abba a hitbe ringattam magam. Mostanra persze tudom, hogy nyilvánvalóan hibáztam. Nem szabadott volna hagynom, hogy idáig fajuljon a dolog. Az idő nem segített, és erre sokkal hamarabb kellett volna rájönnöm, és ahogy adok egy kövér gázt a kocsinak, miközben kiállok a mélygarázsból, elérek abba a szakaszba, ahol már nem csak Harryre vagyok mérhetetlenül dühös, hanem saját magamra is.

Meg kell állnom az egyik pirosnál, és ez a legjobb alkalom, hogy kihalásszam a mobilom a zsebemből, és a mellettem lévő ülésre hajítsam. A mozgástól felvillan a képernyő, és annyira odakapom a fejem, hogy megnézzem, hívott vagy írt-e, de egyelőre egyik sem. Hazáig próbálom gyűjteni a fejemben az érveket Harry mellett és Harry ellen, de minden gondolattól csak egyre mérgesebb vagyok, mert sajnos sokkal súlyosabbnak ígérkezik az ellen lista, és ettől egy kövér gombóc kezd növekedni a torkomban.

Már beesek az ajtón, magamra zárom a házat, és még be is riasztom, amikor elkezdem teljesen az elejéről. Felsorakoztatni tényleg mindent, amit eddig adott nekem ez a fiú, függetlenül attól, melyik listára kerül. Ahogy elkezdem ledobálni a ruháimat, előttem van a legelső emlékem a göndörről. Andy telefonján az a sötét, és kapkodó felvétel. Egy ágyon feküdt, és magát kényeztette. Tinédzser volt még. Egy felelőtlen kiskölyök, aki túl sokat ivott egy buliban, és mint azóta megtudtam, még be is volt tépve, bár önhibáján kívül. Akkor még romlatlan volt. Csak egy gyerek, aki feszegette a határait, de átlépni nem merte volna soha igazán. Aztán nagyon elbaszott véletlenek összjátéka folytán megtalálta őt Victor, és onnantól nem menekülhetett. Egy ártatlan, rajongó… mi több, szerelmes tini, akinek tönkretették az egész életét. Minden megpecsételődött, amikor aláírta azt a szerződést. És ő még azóta sem jött rá erre, pedig hosszú évek teltek el.

Éppen beállok a zuhany alá, és megnyitom a forró vizet, amikor felidézem az első találkozásunk. Lelkes volt. Olyan nagyon lelkes, ahogy odaszaladt, és elmondta, mekkora rajongóm. Akkor még megmenthettem volna, ha egy kicsit is érdekel egy fiatal srác sorsa, és nem csak a saját sebeim nyalogatva bujkálok a csigaházamban. A szemeiben még lobogott a szenvedély, és hitt bennem, én pedig esélyt sem adtam neki, pedig hatalmam lett volna felette. A kezében volt az útlevél egy tökéletes életre, és miattam dobott el mindent. Tudom jól, hogy nem kértem rá, de közben megállíthatatlanul mar a lelkiismeretem, mi lett volna, ha nem lát meg egy filmben. Talán soha nem írja alá azt a szerződést.

Egy tiszta alsót rángatok a még törölközés után is kicsit nedves lábaimra, és egy fájdalmasan nagy sóhajjal esem be az ágyamba. A telefonomon még mindig semmi. Egyetlen árva üzenetet sem hagyott, és hívni sem próbált. Azt hittem, hogy mostanra megállás nélkül csörögni fog a telefonom, de nem teszi, és ezzel csak még inkább bebizonyítja nekem, hogy ő már nem az a Harry, aki akkor volt, amikor könnyes szemekkel állt előttem, és könyörgött. Azért esedezett, hogy vegyem el a szüzességét, és én megtettem. Ez az emlék egy fájdalmas és nagyon kellemetlen momentuma a közös életünknek. Annyira kétségbe volt esve, én pedig hagytam, hogy félrevezessen úgy, hogy valójában nem állt szándékában, mert nem is hazudott nekem. Következtetésekbe bocsátkoztam, és meg is lett az ára. Mégis… Akkor, amikor az egész megtörtént köztünk, volt benne valami furcsa. Valami megfoghatatlan. Nem szeretek visszagondolni rá, és az első igazi szeretkezésünket tartom számon, mint első alkalmat, mert még mindig forogni kezd a gyomrom, ha eszembe jut, hogy Harry még csak tizenhat éves volt. Viszont az első alkalmunk, amikor bár kicsit spiccesek voltunk, de mindketten tökéletesen tudtuk, hogy mi történik… Csodálatos volt. Nem gondoltam, hogy az én múltammal valaha is ennyire élvezhetem a szeretkezést a magánéletemben. Azt gondoltam, hogy én már annyiszor csináltam, és annyi féle módon, hogy képtelenség. Nem indíthat el bennem különleges érzéseket. Ez egyáltalán nem volt igaz, magamnak hazudtam vele. Harry már akkor bebizonyította, hogy mennyire fantasztikus is lehet ez valakivel, aki lelkileg is közel áll hozzád, nem csak vonzónak találod. Minden egyes együttlétünk különleges, és egyenként fel tudnám sorolni az összeset. Emlékszem rájuk, fel tudom idézni, és ha lehunyom a szemem, szinte itt vibrálnak a szemhéjam alatt. Emlékszem minden alkalomra, amikor azt mondta nekem, hogy szeret. Ő soha nem szégyellte kimondani újra és újra, pedig egyszer sem viszonoztam. Annyiszor lepett meg apró dolgokkal, amikor hazaértem a munkából vagy az egyetemről. Főzött nekem, vagy csak vett egy kartonnal a kedvenc sörömből, és a már bekapcsolt TV előtt várt, a meccset nézve, hogy csatlakozzak. Nem rajong a fociért, de a kedvemért sokszor nézte meg, mikor játszik a kedvenc csapatom, és tervezett be közös meccsnézést, minden mást háttérbe szorítva. Sütött isteni fűszeresen bundázott csirkeszárnyakat, mártogatós szósszal, amit a kanapén ettünk. Egyszer annyi szabadideje volt, hogy kifestette az arcát, és úgy várt haza, mintha valódi meccsen lennénk, persze az este végére mindkettőnkön szétkenődött az a sok festék… Akkor eldöntöttem, hogy bár évek óta nem voltam igazi arénában focimeccs miatt, veszek két jegyet, és elviszem magammal. Féltem, hogy nem annyira fogja értékelni, de bepárásodott szemekkel ugrott a nyakamba, és azonnal rendelt magának csapat mezt az Amazonról, hogy mindketten “kiöltözhessünk” az eseményre. Mindezt csakis azért tette, mert tudta, hogy embertelenül boldoggá tesz vele, és ennyi elég volt, hogy ő is boldog legyen. Hol van a régi párosunk? Érzem, hogy a szemeim megtelnek könnyel, amikor leoltom a mellettem árván világító éjjeli lámpát, de a sötét talán rossz ötlet volt. A fény megszűnésével a szép emlékek is elapadtak, és a sötétség utat enged a rossznak. Annak a rengeteg részeg éjszakának, amikor öntudatlanul cipeltem haza, és másnap, vagy leginkább már hajnalban, a WC előtt térdelt, míg én a falnak döntött háttal simogattam combjait, vagy a haját fogtam össze, nyugtató szavakat suttogva. Remegett, annyira rosszul volt a legtöbb alkalommal, és én gyűlöltem magam, mert nincs egy csodaszerem, ami azonnal elmulaszthatja a szenvedését. Aztán ott van az első alkalom, amikor betépve szedtem össze. Úgy csinált, mintha semmiség lenne, és én annyira dühös voltam, hogy meg akartam ütni. És amikor már az ujjaim is ökölbe szorultak a testem mellett, rájöttem, hogy soha nem tudnék rá kezet emelni. Inkább csak elengedtem a haragom, mert Harrynek szüksége volt rám, és hazavittem. Újra. Aztán megint, és még egyszer, és az egész folyamat végtelenné vált. Minden nappal egyre erősebben éreztem a késztetést, hogy térdre rogyjak, és torkom szakadtából üvöltsek, mert éreztem, hogy annyira fáradt vagyok. Teljesen kiszipolyozott ez a fiú, és mindezt úgy, hogy pontosan tudom, nem ez volt a célja, mégis ezt érte el. Elfáradtam, és képtelen vagyok felvakarni őt többé Everest nappalijának a padlójáról. Eljött az utolsó pont, amikor azt hittem, elveszíthetem őt. Amikor jeges félelem markolta a szívem, és feszült a mellkasom, mert nem tudtam, hogy mi fog történni, és hogy mentőre lenne szükség, vagy elég, ha hagyjuk pihenni. Az már nem csak egy kicsivel több alkohol volt a kelleténél, és nem is egy-két szál joint. Az egyetemi jövőmet kockáztattam érte, mert felelőtlenül olyan drogot vett be, amit nem kellett volna. Azt az éjszakát soha, senkinek sem kívánnám, és rettegek, hogy akár álmaimban előjöjjön. Túl sok rossz emlék, és már elnyomja a jókat. Ez a legrosszabb, ami történhet kettőnkkel. A ma este pedig egy legutolsó csepp volt az amúgy is szokatlanul nagy pohárba, és nem csak hogy kicsordult az egész életünk az oldalán, darabokra robbant a pohár, és képtelen voltam uralkodni magamon. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy ami kiváltotta, az nem is volt olyan nagy probléma. Egyszerűen meg lehetett volna beszélni, de ahogy kivitelezte, felvezette, és a magyarázatai, aztán a sértő szavak, amiket hozzám vágott… Azzal nem tudtam mit kezdeni. Szerencsétlen véletlen, hogy épp ez volt a végpont, lehetett volna egy újabb túltolt parti is…

Érzem, hogy a pilláim egyre nehezebbek, és miután letörlöm a már félig az arcomra száradt kósza cseppeket, a fejem melletti éjjeliszekrényen töltőre dugott telefonomra most először adok hangot éjszakára is, és megpróbálok aludni. Muszáj aludnom egy nagyot erre az egészre, hogy később sokkal józanabb fejjel gondolhassam át.

Néhány másodperccel a kopogásom után már nyílik is az ajtó, és Andy egy szánakozó félmosollyal fogad. Előzőleg telefonban elmondtam neki mindent, és amikor elcsuklott a hangom, rájöhetett, hogy nagy a baj, ezért gyakorlatilag rám parancsolt, hogy azonnal jöjjek át. Ahogy belépek, egyből megölel, nyom egy Andy féle nyálas puszit az arcomra, és becsukja mögöttem az ajtót. Josh is hátlapogatással köszönt, és az asztalhoz terelgetnek, mert csináltak kaját, és van sör. Az most jól fog esni. Reggel ugyanis töménnyel nyitottam. Nem sokat ittam, csak egy-két kupicát, hogy ellazuljanak a kibaszottul görcsös idegeim.

- Még mindig nincs híred róla? - kérdi Andy, és pakol egy kis salátát a tányéromra a hot dogok mellé.

- Semmi - ingatom meg a fejem, és mindenki ugyanúgy felsóhajt, mint én magam is. - Nem akarom én keresni őt. Nem akarom, hogy azt higgye, minden rendben van, és rendben is lesz, mert Lou mindig visszamegy majd hozzá. Nem akarom, hogy azt higgye, a végtelenségig elmehet, és én mindent elnézek. Akarom, hogy tudja, vannak kurva határaink, és most túl messzire szaladt tőle. Sajnos a rossz irányba…

- Harry nagyon szeret téged, meg fog jönni az esze. Muszáj neki - rázza értetlenül a fejét Josh, és karba tett kezekkel hátradől a székén. Szemmel látható, mennyire képtelen felfogni, ami történik. Nincs vele egyedül. - Nem tudom elhinni, hogy eldobjon a züllésért cserébe.

- A lázadó tinik csinálnak elbaszott dolgokat - néz Andy a doktorra, és a szavai nem mondanám, hogy simogatják az amúgy is kimerülten és kétségbeesetten vergődő lelkem. - Vegyük csak azt, miért ismerjük őt egyáltalán.

- Jó, de ez most más - legyint Josh, és kezébe veszi az egyik hot dogot, amit a pasija tett elé. - Azt a faszságot Louis-ért tette, nem akarom elhinni, hogy lemondana róla a bulikért, és a pornóért. Nem lenne ésszerű. Túlságosan szereti ahhoz Lou-t.

- Én is szeretem - vallom be, és szabályosan rosszul vagyok magamtól, amiért ezt Andyéknek mondom ki hangosan először, és nem a göndörnek. Megérdemelte volna. Olyan sokszor. De csak most, mindezek után, hajnalban álmatlanul fetrengve az ágyamban, könnyes szemekkel tisztult le előttem, hogy emiatt szenvedek most ennyire. Szeretem őt. Elérte, hogy így érezzek, és most itt tartunk. Ezt teszi velünk. Nem tudok nem haragudni rá.

- Akarod, hogy beszéljek vele? - néz rám sajnálkozó pillantásokkal Andy, és az egyik tenyerét a kézfejemre simítja az asztalon. - Holnap mindketten dolgozunk.

- Nem - rázom meg a fejem, miután néhány másodpercig azért eljátszottam ezzel a gondolattal. - Neki kell rájönnie. Neki kell végre használnia a fejét, és elgondolkodnia az életéről, aztán mérlegelni, hogy mi mennyire fontos.

- Min borult a bili nálad? Már eddig is sok volt a rovásán, tudom, de mit művelt most? - motyogja el a kérdését Andy teli szájjal, én meg nem is tudom, hogyan bökjem ki, mi okozta a vitánkat.

- Épp… Le akartunk feküdni - kezdek bele valahogy, és mind a két szempár érdeklődve vizslat. - Nagyon kellemes este volt, minden olyan jól alakult, de Harry egyszercsak bevadult… A fülembe lihegte, hogy most kipróbálunk valami újat, és szerepet akart cserélni. Egyből próbáltam ellenkezni, de aztán… lefogott, és… a francba is, kiakadtam. Tényleg erőszakos volt. Ráadásul az egészet az koronázta meg, hogy a melóra fogta. Hogy gyakorolhasson, mert mostantól aktív lesz. Elszállt az agyam ettől.

Néhány nagyon nagyon hosszúra nyúlt másodpercig csend telepszik ránk, és valahogy egyikünk sem tudja, hogyan szólaljon meg újra, és mit is mondjon.

- Ez az ellentét valóban annyira erős volt, hogy jó ötlet volt így otthagynod miatta? - kérdi óvatosan Josh, és bár én csak felsóhajtok, Andy úgy néz rá, mintha a világ leghülyébb kérdését tette volna fel.

- Mármint, a kis színjátékunk óta tudom, hogy nem szereted mások alá rendelni magad, de talán inkább meg kellett volna beszélnetek, és találni egy módot arra, ahogy mindenkinek jó - magyarázza a doki, és tudom, hogy egyébként igaza van. Önmagában nem ez az indoka a teljes kiakadásomnak.

- Ó, szívem, csak képzeld magad elé a kedves kis szitut, amikor hazaérek a melóból, és szó nélkül lefoglak, hogy megdugjalak, csakis azért, mert a melóhelyre akarok gyakorolni - vázolja fel neki Andy, mielőtt még megszólalhatnék, és el is kell mosolyodnom azon, ahogy magukra formálják a helyzetet. - Magunkat ismerve, szinte látom magam előtt, mennyire imádnád…

- Nem biztos, hogy elzárkóznék - ránt vállat, mire mindketten majdnem leesünk a székről, ő pedig gyorsan reagál. - Nem tudom. Nem azt mondom, hogy akarom, és arról álmodozom, de ha te akarnád, akkor biztos képesek lennénk kihozni valamit a helyzetből. Szeretlek, mindent megtennék, hogy te is teljesnek érezd magad a kapcsolatban.

- Nagy szerencse, hogy soha nem vágytam arra a szerepre - feleli vigyorogva Andy. - Nekem a nagy, és erős pasimra van szükségem.

Muszáj mosolyognom, ahogy egymás felé hajolnak, és egy futó csókot váltanak egymással. Olyan jó nézni őket. Egy pillanatra még el is vonják a figyelmem az elbaszott életemről. - Louis is volt már passzív. Most inkább magáról az indokokról van szó.

- Ja, voltam. A magánéletemben, és a melóban is, de nem mondanám, hogy a kedvencem - húzom el a szám, mert eszembe jut egy csomó emlék róla.

- Mi a baj vele? - kérdi kíváncsian Josh, és nincs megvetés vagy bármilyen vádló él a hangjában. Tényleg csak tudni akarja, miért nem szerettem azt a szerepet, és nagyon szeretnék őszinte lenni vele. Mindkettejükkel, mert az életem kezd teljesen kicsúszni a kezemből, hiába hittem hónapokkal ezelőtt, hogy talán jó irányba haladok. Szükségem van ennek a két bolond szerelmesnek a segítségére, mert félek, egyedül nem megyek sokra.

- A munkában egyáltalán nem volt jó - kezdek bele a magyarázatomba, és mindketten falatoznak, amíg beszélek. - Fájdalmas volt, és csomó gyógyszer kellett, hogy kemény tudjak maradni közben. Persze még kezdő voltam. Ha nincs lehetőségem a másik oldalra, talán ebbe is beleszoktam volna. De a magánéletben sem volt olyan élvezetes, mint uralni az egész együttlétet. Az valahogy… Az vagyok én. Képtelen vagyok átadni az irányítást. Bármiről is legyen szó, igazából. Nem csak a szexben, semmiben. Ott teljesen a másik kezében vagy. Volt néhány szörnyű élményem azzal kapcsolatban, és egyszerűen… nem akartam többé. Sajnos hamar kiderült, hogy nem vagyok univerzális.

- Lelkileg viselt meg? - kérdi Josh kedvesen. Elgondolkodtat a reakciója. Talán ő pont, hogy olyan, amilyen én nem vagyok, és mindkét szerepben otthonosan mozogna? Még soha nem néztem ilyen szemmel, most sincs tervben, egyszerűen csak a gondolataim közé úszik ez a kérdés, és megmosolyogtat a tudat, hogy Josh még mindig igazából nagyon új ebben az életformában, és talán sok mindent szeretne kihozni belőle.

- Azt hiszem leginkább lelkileg - bólintok, amikor visszaemlékszem, milyen megtörtnek éreztem magam mindig. Mint akit leigáznak, megvernek, és még hagyja is. Tudom, hogy nem vagyok normális, de szégyelltem magam miatta. Nem, ez nem a jó szó erre. Nem is tudom, hogy mi lenne a legmegfelelőbb, és mindezt elmesélni is képtelen vagyok nekik, mert nem megy. Nem tudom szavakba önteni a másnap reggelek érzését. - De testileg sem élveztem úgy. Bár be kell vallanom, nem is voltak olyan partnereim. Nem vigyáztak rám annyira, mint egy hímes tojásra. Ez nem túl szerencsés egy sráccal, aki amúgy is görcsöl a dolog miatt.

- Na nem, mintha te a gyengédség mintapéldánya lennél - vigyorodik el Andy, és még a nyelvét is kidugja a fogai közt. Josh felnevet, és csak néhány pillanat múlva már én is követem.

- Figyelmes vagyok, kikérem magamnak! - tömök egy adag hot dogot a számba, de közben úgy vigyorgok, hogy alig tudok rágni.

- Ja, az elején, aztán meg kegyetlen… - forgatja meg a szemeit, de látom a vonásain, hogy szórakozik. Közben látom, hogy az egyik keze Josh combjára simít, és szavak nélkül biztosítja róla, hogy bár igen, mi ketten voltunk együtt, és a munkában is számtalanszor, attól még ő a mindene. Hihetetlen az összhang ami kettejük között van, és én borzasztóan irigy vagyok erre. Csak hangosan felsóhajtok, de kicsit talán túl hangosra sikeredik, mert mindketten sajnálkozva néznek, és már csak jelentéktelen dolgokról beszélgetünk, amíg befejezzük a kaját.

- Szeretem, de ez már nem az a Harry, akivel élni szeretnék - ingatom a fejem, és már a teraszon fagyoskodunk, amíg Andy és én elszívunk egy-egy szál cigit. - Egyszerűen, ha nem változtat semmin, akkor ez a kapcsolat nekem nem fog működni. Akkor feladom. Képtelen vagyok ebben maradni.

- Tudom - simítja a vállamra a kezét Josh, és a lábunk előtti nyüzsgő város forgatagát nézi. - Adj neki egy kis időt. Nem tehetsz többet.

- De…

- Eddig is csak időt adtál - fejezi be egyből a mondatom bólintva. - Most arra kell időt adnod, hogy mérlegeljen. De ezúttal döntés elé kényszerítetted. Elveszíthet téged, ha rosszul gondolkodik. Bízz abban, hogy lesz elég esze, és a szívére hallgat, ha már tini kora óta csak ezt csinálta a józan esze helyett.

- Nem tudom, talán most inkább a józan eszére lenne szüksége - morgom, és kifújok egy nagy adag bent tartott füstöt.

- Amikor a szívére hallgatott, talán rossz döntéseket hozott, de mindet miattad - magyarázza meg, miért mondta az előbb azt, amit. - Te vagy abban a túlcsordult, szerelmes kamasz szívben, ha rá hallgat, mindent eldob és melletted marad. Hinned kell ebben.

- Próbálok… - lehelem magam elé, és érzem, hogy a feszültség csak egyre erősebben gyülekezik minden tagomban. Nem tudom, mikor lesz túl sok, és mi lesz, ha már nem bírom tovább.

A napok kurva lassan telnek, és Harry úgy tűnt el az életemből, mintha soha benne sem lett volna. Nem írt, nem hívott, nem osztott meg semmit a közösségi oldalain, és a dühöm, amit kezdetben éreztem, elkezd átcsapni kétségbeesésbe, és mérhetetlen csalódottságba. Úgy tűnik, Josh véleménye, hogy csak időt kell neki adnom, de rá fog jönni, hogy mellettem a helye, mégsem egészen volt helytálló, és ez szépen lassan, napról napra tör millió apró darabra. Nem csinálok mást, mint előadásokon ülök az egyetemen, néma csendben dolgozom Josh mellett, amit mostanra már nem firtat, és a kutyákat sétáltatom. Harry mellett egy kicsit elszoktam ettől, de most szükségem van rájuk.

És mindez mégis hiába, mert a hetek telnek, és Harryről még mindig nincs hírem. Mondanám, hogy nem érdekel. Bárcsak mondhatnám, hogy az eltelt hetek, amik összeszámolva lassan két hónapot tesznek ki, elérték nálam azt, hogy elkezdjek túllépni Harryn, de ez nem igaz. Bárcsak mondhatnám, hogy azt sem tudom, mennyi idő telt el, és már nem is érdekel, de nincs így. Napra pontosan tudom, hogy mikor beszéltem vele utoljára, és egyszer kénytelen voltam földhöz vágni a telefonom, mert éreztem, hogy ez az egyetlen módja, hogy visszatartsam magam. Fel akartam hívni, most is fel akarom, de tudom, hogy azzal ugyanott lennénk. Márpedig nekünk arra van szükségünk, hogy képesek legyünk változtatni egymásért. Nem kértem sokat, és annyit vártam, annyit nyeltem és tűrtem, azt hiszem most már igazán rajta a sor, hogy megmutassa, van okom arra, hogy tovább várjak. Nem kérnék drasztikus és azonnali változást. Azt, hogy forduljon ki magából teljesen, csak azt szeretném, hogy hajlandó legyen szépen lassan elhagyni ezt a káros és kicsapongó életet. Még a pornó sem érdekel. Esküszöm, ha csak az lenne az életünkben, amit ellenzek, azzal még le tudnék feküdni aludni, de ennél sokkal nagyobb baj van.

- Semmi hír? - rezzenek össze az ismerős hangtól a hátam mögött, és hogy elrejtsem a kétségeim, csak megragadok egy faágat, és újra elhajítom a mai sétatársamnak, amikor Josh leül mellém a padra. Nem vagyunk messze, ez egy csodás park a rendelő túloldalán. Valószínűleg látott az ablakból.

- Kezdem feladni - suttogom halkan, mert a könnyeim a torkomat marják, és félek, hogy elcsuklana a hangom, ha hangosabban beszélnék. Gyűlölök gyengének látszani. - Pedig nagyon… nagyon nem akarom.

- Gyere át ma este - simítja meg a hátam, és csak a gyepet bámulom a lábaink alatt. - Andy vacsorát akar készíteni mire hazaérek, rád férne a társaság.

- Köszi, lehet, hogy átnézek - bólintok, és mindketten elnémulunk. Még üldögélünk egy kicsit egymás mellett, aztán Josh sóhajt egy nagyot, feláll mellettem, és megszorítja a vállam, mielőtt lassú léptekkel otthagy, és visszamegy a rendelőbe.

Még mindig magamba roskadva ülök a padon, és Cézár buksiját simogatom, aki időközben felmászott mellém, és mintha érezné, mennyire szarul vagyok, az ölembe hajtotta a fejét. Megrezzen a telefon a zsebemben, és úgy kapom elő még mindig, mintha a megváltást várnám tőle. Minden egyes kibaszott alkalommal, az első nap óta.

- Szia, Andy - köszönök neki fáradtan, és a fák még száraz lombjait nézegetem. Még egy kicsit odébb van a tavasz, de azért már közeledünk.

- Szia, hogy vagy? - kérdi, és én nem akarom húzni az időt. Csak hallani, ahogy mesél. A gyógyszeremre van most szükségem, ami a túlélésemért felelős.

- Mi van vele? Láttad ma? - sürgetem, és ő csak felsóhajt a vonal túl felén. Tudom, hogy utálja amit csinálok, és azt is, hogy kategorikusan megtiltottam neki, hogy bármit is mondjon Harrynek. Akkor sem, ha kérdez. Annyit engedélyeztem, hogy tanácsolja neki a telefonhívást, ha tudni szeretne rólam bármit is. Ez állítólag kétszer meg is történt már, de azóta Harry nem megy oda hozzá a kantinban, inkább Alexel ebédel, vagy pár olyan arccal, akit én már nem is ismerek, mert a kilépésem után jöttek.

- Szerintem ő sincs jól - feleli halkan, és hallom, hogy közben edényekkel csörög, és a hang is kicsit visszhangzik, mert valószínűleg kihangosított. - Lefogyott, persze még mindig izmosabb, mint te vagy én, de látványosan soványabb, mint volt, az arca beesett, és kibaszott fekete karikák vannak a szemei alatt. Minden áldott nap. Legalább annyira szenved, mint te, Lou.

- Vagy csak a drog… - húzom el a szám. Nagyon szeretném, hogy igaza legyen, de azok alapján, ahogy leírta, a zilált külsejére épp annyira indok lehet a kábítószer is, mint az alváshiány.

- A filmekben ragyog, mert jó színész, és a smink csodákra képes… de hidd el, nincs jól - magyarázza tovább, én pedig csak hallgatom. - Victor nyilván hajszolja. Folyamatosan dolgozik, mert mostanra szinte az egész cég arca lett.

Lehunyom a szemem, és elképzelem őt magam előtt. Meg akarom ölelni, adni neki enni, és lefektetni az ágyba, hogy kipihenje magát. De ugyanennyire akarom azt is, hogy végre rájöjjön, mi a helyes út. - Összeveszhettek Alexel is, mert már egy-két napja egyszerre esznek, de külön asztalnál.

- Komolyan? - nyitom ki a szemeim, és az égbolt éles fénye hirtelen hasít fájdalmasan a retinámba.

- Talán beszélned kellene a sráccal. Alexel - pontosít, és hazudnék, ha azt mondanám, nem ez fordult meg az én fejemben is abban a pillanatban. Gondoltam rá többször is, hogy felhívom Carolt, de végül lebeszéltem magam, mert mégiscsak a legjobb barátja. Az övé, nem az enyém. Persze, hogy Harryhez is visszajutna a híre, és azt nagyon nem akartam.

- Átgondolom - bólintok, mert Alex talán tényleg segíthetne, hogy rájöjjek mi a fene folyik Harry fejében. Nem akarom feladni. Annyira kétségbeesve nem akarom annyiban hagyni harc nélkül.

- Még Gerald, az a kibaszott fapofa is azt mondta ma, hogy “a mi legfényesebben ragyogó csillagunk”, aztán átkarolta a vállát és az irodájukba sétált vele. Majdnem ott helyben hánynom kellett - morogja Andy a friss emlékeit, és érzem, hogy önkéntelenül ökölbe szorul a kezem, ahogy abbahagyom Cézár simogatását. Elképzelni sem akarom, már megint mit akartak tőle. Valami új ötlet, hogyan passzírozhatnak ki még több bevételt az aranytojást tojó tyúkból. - Szóval úgy döntöttem, hogy ez a hely már nélküled sem volt a régi, de mostanra halvány lenyomatát sem látom annak a cégnek, ahová beléptem. Most azt hiheted, de nem a féltékenység beszél belőlem. Nem akarok Harry helyében lenni. Az Austinok szívtelenül használják ki őt, nyilvánvalóan nem törődve azzal, hogy komoly problémái vannak. Tönkreteszik őt, és a lelkiismeretük tiszta… Felmondtam.

- Tessék? - kérdezek vissza egyből, mert eddig csak egyre idegesebb lettem a szavaitól, miközben örültem is, hogy végre mellettem áll, és ő is látja, Victor mekkora rohadék, és Gerald sem kevésbé, de a vége… Teljesen meglepett. Az ajkaim a hetek óta tartó mosolymentes szenvedés ellenére is felfelé görbülnek a hírtől. - Komolyan beszélsz?

- Igen - feleli egyszerűen, és épp egy fakanalat vereget egy lábos peremének. Megismerem a hangból. Azonnal rájövök, hogy ezért van az egész. Azért főz, mert ünnepelni akar ma este, és meglepni a hírrel Josh-t is. Istenem, a doki ki fog ugrani a bőréből örömében. - Elég volt. És nekem Josh többet jelent ennél az egésznél. Tudom, fafejű vagyok, hogy eddig tartott erre rájönnöm, de ez van.

- Nem vagy az - rázom meg a fejem, és még mindig levakarhatatlan a mosoly az arcomról. Annyi idő után, még ha nem is Harryvel kapcsolatos, de végre egy jó hír. - Úgy örülök. Ezért a vacsi? Josh meghívott, de nem zavarok bele az ünneplős estétekbe.

- Gyere át! - vágja rá egyből, és érzem, hogy a hangja tényleg komoly. Nem csak azért mondja, hogy ne érezzem magam rosszul. - Josh-nak meglepi lesz, de veled épp annyira szeretnék koccintani erre, mint vele. Ezt mi ketten csináltuk végig igazából, és mindig csak mi voltunk egymásnak.

- Rendben - bólintok, mintha láthatná, és a teljesen elanyátlanodott, fagyoskodó lelkem megtelik egy kis melegséggel. Nem tudom mihez kezdenék, ha mi nem lennénk ennyire jó barátok.

- Na jól van, pöcsfej, most már hagyj érvényesülni, mert kurvára mindjárt odaégetem a libamájat, és mostantól nem keresek olyan jól, hogy csak úgy kiszórjam az ablakon… - nevet fel a telefonba, és végtelenül hálás vagyok ennek a srácnak.

- Oké - egyezem bele, és vigyorogva nézek magam elé. - Odafelé beugrom a mekibe, és veszek három BigMac menüt, biztos ami biztos alapon. Ha elcsesznéd a vacsit.

- Kapd be! - röhög a fülembe, és most erősebben hallom a hangját. Valószínűleg visszavette a telefont a füléhez. - Nekem extra nagy krumplival, és zero kólával.

Már csak nevetünk, mielőtt szó nélkül megszakítja a hívást, és egyből felpattanok, hogy visszamenjek Cézárral. Muszáj megjátszanom magam, mert az utóbbi heteim után kibaszott feltűnő lenne Josh-nak a jókedvem, ezért próbálok hozzá sem szólni. Nem lőhetem le a meglepetést. Nekik sikerült. Josh kibaszott türelmesen várt, és lehetetlenül sok időt adott annak a bolond vörösnek, és nekik összejött. Nekem mi a fenéért nem megy ez? Annyira aggódom Harryért. Míg Josh egy kiscica gazdájával beszélget a műtét utáni kezelésről, gyorsan csekkolom, hogy megvan-e Alex száma, mert nem vagyok benne biztos, de amint meglátom a címlistámban egy csúnya nagy gombóc kezd növekedni a torkomban. Fel fogom hívni őt.