első

Louis Tomlinson egy tizenkilenc éves fiú, aki még a gimnázium alatt tervezett egy összekötő rácshálót a Nemzetközi Űrállomás nyomáskiegyenlítő zsilipjéhez. Csak úgy, kedvtelésből. Mert előzőleg olvasta az interneten, hogy az eddig kifejlesztett, és tesztelt elemek mind hasznavehetetlenek voltak, és nem sikerült ellátniuk azt a feladatot, amit elvártak tőlük. Mindig kedvelte a kihívásokat, és elvonulni is szeretett a saját szobájába, csak hogy valamin dolgozzon. A fala nem poszterekkel volt tele az aktuális rock zenekarokról, vagy bikinis modellekről, mint más normális tinédzsernek, hanem műszaki rajzokkal volt kitapétázva, és mindig is tudta, hogy mérnöknek fog tanulni a gimnázium után. Éppen a végzős évet taposták, és már közeledett az egyetemi jelentkezés, amikor az egyik legjobb barátja, Oliver elhívta őt egy buliba. Azt ígérte neki, hogy tele lesz jobbnál jobb kolis csajokkal, és onnan könnyedén szobára vihetnek valakit, mert a lányok másra sem vágynak majd, csak hogy kezelésbe vegyék őket. Oliver persze nem tudta, hogy Louis-t a bulinak ez a momentuma érdekli a legkevésbé, de a géniusz fiú úgy érezte, hogy ezúttal kedvez barátjának, és elmegy vele. Általánosságban tízből kilenc alkalommal kihúzta magát alóla valamilyen zseniálisan megkomponált indokkal, de akkor épp az a pillanat jött, amikor nem menekülhet.

Ez volt az a buli, ami megpecsételte Louis jövőjét. Tulajdonképpen azt, hogy most az MIT-n tanul a legmenőbb amerikai ösztöndíjjal, csakis Olivernek köszönhető. Sikerült rávennie a barátját, hogy megigyon néhány lányos koktélt, de azok eléggé alattomosak. Hamar meglehetősen spicces lett ahhoz, hogy meséljen Olinak a rácsháló tervrajzairól, ami megmenthetné a NASA-t attól, hogy további milliókat költsön olyan munkák tesztelésére, amik végül hasznavehetetlennek bizonyulnak. Büszke volt magára, és a tervekre, de másnapra teljesen el is felejtette, sőt a rácsháló volt az utolsó gondolata, miközben sokadjára hányta tele a barátja vécéjét. Nem mehetett haza ilyen állapotban, mert a szülei felkötötték volna az első fára. Mindig nagyon szigorúak voltak vele, és ez máig sem változott. Nem véletlen, hogy Louis világ életében éltanuló volt, és soha nem csinált olyat, amivel szégyent hozhatna a szüleire. A másnapos rosszulléte viszont egy ilyen dolog volt, ezért úgy döntött, majd csak akkor megy haza, ha már nem láthatják rajta, mennyire nincs szalonképes állapotban. Oliver pedig egészen addig nem hagyta békén a tervekkel. A végsőkig hajszolta Louis-t, míg végül az akkor tizennyolc éves fiú megígérte neki, hogy elküldi a NASA-nak. Miután ez megtörtént, hetekig semmi hírt nem kapott. Már biztos volt benne, hogy azzal a lendülettel dobták ki egy tizenéves srác rajzait, ahogy kézbe fogták azt. Persze úgy, hogy egyetlen pillantást sem vetettek rá, mert Louis egy valamiben biztos volt, az pedig a tudása. Egyértelműen tudta, ha azt valaki valóban hajlandó lett volna megnézni, már tudnák, hogy egy zsenivel állnak szemben.

Egy péntek délutánon, amikor hamarabb végzett a suliban, mint a többi napon, éppen ugyanazzal a rutinnal akasztotta fel a kabátját a fogasra, és lökte be az ajtót a lábával, hogy aztán a konyhába menjen, és igyon egy pohár kávét, mielőtt nekiáll a hétfőre feladott házinak. Az asztal körül viszont idegen férfiak, és a szülei üldögéltek, majd minden szempár rászegeződött, amikor észrevették őt. A NASA emberei voltak, és azért jöttek, hogy elsősorban köszönetet mondjanak a fiúnak a beadott munkája miatt, másodsorban pedig aláírassák vele a papírokat, miszerint felhasználhatják a terveit a rácsháló elkészítéséhez. Louis mellkasa dagadt a büszkeségtől, és alig bírta felfogni, ami történik vele. Így kezdődött az egész, egyetlen péntek délutánon változott meg az élete. A NASA többször is küldött neki anyagokat, és kikérték a véleményét miután több, már elkészült fejlesztési tervet is megmutatott nekik. Nem rejtették véka alá, mennyire különlegesen briliáns elmének tartják Louis-t. A kivételes tehetséggel megírt felvételinek, űrhajózási fejlesztéseinek, és persze a NASA személyes ajánlásának hála, kitüntetett ösztöndíjjal vették fel az MIT-ra, és ezzel egyidőben a NASA munkát ajánlott neki. Egy percig sem volt kérdés a fiú előtt, hogy maga mögött hagyja a kicsi, de annál több szerető családtagnak és persze egyetlen barátjának, Olivernek otthont adó angliai kisvárost, és lecseréli a Cambridge-ben terebélyesedő, és a világranglistán kitartóan első helyen szereplő magánegyetemre. Az egyetem és a NASA megállapodást kötött, miszerint Louis két hetet az előadásokon kell, hogy részt vegyen, egy hónapot pedig Washingtonban tölt, hogy személyesen működjön közre az amerikai űrhajózás legfontosabb projektjeiben. Így hát a fiú repked a két város közt időről időre, hogy teljesítse a kötelességeit mindkét fronton.

A kampuszon jól érezi magát, bár igazán közeli barátokra még nem sikerült szert tennie. Sokaknak már előre megvan a köre, hisz az MIT nagy százalékban olyan diákokat oktat, akik már nem az első diplomájukért küzdenek. Van egy szobatársa is, Stuart, de nem jönnek ki túl jól. Amikor a szobájukban vannak, főként csak a könyveiket bújják, és egymáshoz sem szólnak. Louis, mivel kiemelt diák, a nemrégiben elkészült Simmons Hallban lett elszállásolva, és erre roppant büszke. Nem feledkezik meg eldicsekedni ezzel, ha lehetősége van rá. Abban a kollégiumban csak a kivételeseknek van hely. Amikor a DC-ben vendégeskedik, a NASA alkalmazottainak fenntartott bérházban lakhat egy picike stúdió lakásban. Tényleg apró, de ott legalább egyedül van. Sajnos elkövette azt a hibát, amire egész eddigi életében kórosan ügyelt. Elszólta magát az egyetemen, hogy meleg, és a nyitott Amerika sajnos még így is tartogatott neki kellemetlenségeket, amikre nem szívesen gondol vissza. Éppen ezért sokkal jobban szereti a váltott hónapokat, mert akkor úgy érzi egy felnőttebb, érettebb világba utazik, ahol megértik őt, és az állomás tele van hozzá hasonló, buzgó érdeklődésű mérnökkel és műszerésszel. És nem hagyná ki soha a sorból a gyönyörűséges Harry Stylest sem, akiért azóta odavan, hogy először meglátta a fényképét azon a folyosón, ahol az asztronauták dicsőségfala van. Ő egy igazi űrhajós, aki állandó tagja a tizenhat munkásnak, akik rendszeresen töltenek el hosszabb-rövidebb időt a Nemzetközi Űrállomáson. A férfi még fiatal, a legfiatalabb asztronauta a NASA-nál, bár Louis-nál még így is majdnem tíz évvel idősebb. Minden nő döglik érte, mert a hullámos tincsei, valószínűtlenül zöld szemei, és izmos, ingeken át is látványosan tetovált felsőteste nem hagyja, hogy kicsússzon a figyelem középpontjából. Ám mindhiába, hisz Harryt egyetlen ilyen nyálcsorgató példány sem érdekli. Vállaltan meleg, és olyan büszke rá, amit Louis képtelen megérteni. Egy időben híre ment, hogy az egyik informatikus srácot szokta hazavinni, és talán komoly a kapcsolatuk, de bizonyíték nincs rá, és amíg Louis nem a saját szemével látja őket együtt, addig köszöni szépen, de nem kér az alaptalan pletykákból. Azt persze már lenyomozta, ki az a bájgúnár, aki a híresztelésekben szerepel, de egy pillanatig sem tartja ellenfélnek. Nem mintha Louis-nak valaha is lenne elegendő bátorsága, hogy Harryvel akár csak beszélgetést kezdeményezzen. Soha, még csak hozzá sem szólt. Egyszer közel volt hozzá. Már majdnem kinyögött egy sziát, amikor a kantinban Harry mögött állt a sorban, de végül nem merte megtenni, és amikor vett egy nagy levegőt, hogy lesz ami lesz, ő bizony köszön, akkor Harry következett, és a pultossal kezdett kommunikálni. Olyan könnyedén teszi mindig, hogy Louis csak tátott szájjal bámulja őt minden alkalommal, amikor hallja beszélgetni. Bárkivel szót ért, és lenyűgözi egyetlen perc alatt. Amikor a tálcájára kapta, amit kért, még oldalra nézett, félszegen rámosolygott Louis-ra, de ennyi volt. Egy másodperc múlva már ott sem volt. Csatlakozott a menő űrhajós kollégáihoz, és nevetős társalgásba kezdtek. Akkor aztán Louis-nak már pláne nem lett volna mersze megzavarni őt azzal a lenyelt, és felköhögött szánalmas sziával. Egész eddigi életében azt kívánta, bárcsak olyan könnyen tudna bánni az emberekkel, és annyira felszabadultan viselkedni a társaság középpontjában, mint ahogy Harry.

Most ő az egyik, aki visszatér a jelenlegi küldetésből öt másik társával, és az újévig nem is megy vissza senki a Nemzetközi Űrállomásra. Az ünnepeket ők is idelent, a családjukkal töltik. Louis önkéntelenül, és persze szánt szándékkal is rengetegszer elképzelte már, hogy viselkedhet Harry a családja társaságában. Valószínűleg ők is mind tudják, hogy meleg és el is fogadják. Ha nem így lenne, ha számkivetve élne, nem lenne ennyire boldog. Erre mérget mert volna venni. Ő soha nem fogja elmondani a szüleinek, ezt már megfogadta, mert valószínűleg kitagadnák őt, és erre abszolút nem vágyott. Louis persze már bonyolódott a gimi alatt ilyen-olyan kapcsolatokba férfiakkal, de kórosan ügyelt rá, hogy kalandok legyenek, és senki ne szerezhessen róluk tudomást. Rendszerint magánál minimum öt, és maximum tíz évvel idősebbnek kell lennie. Nem túl gyakori ez, összesen három férfiról beszélhetünk, de a népszerű telefonos applikáció neki is meglehetősen leegyszerűsíti az ismerkedést. Bár mióta az Államokban van, még nem volt ilyen fajta egyéjszakás randija. Tehát hónapok óta, mert lassan itt a karácsony, és utána a félévi vizsgák. Valamiért itt bőven elégnek bizonyult az, ha már túlteng benne valami olyan, amit nem tud figyelmen kívül hagyni, vagy egy hűvös zuhannyal elűzni, akkor Harryre gondol. Pusztán véletlenül alakult ez így elsőre, de letaglózta a felismerés, mennyire jó érzés volt.

Most a saját kis irodájában - ami valójában csak egy félfallal elbarikádozott tervezőasztal - üldögél, és szándékosan nem hajlandó üdvözölni a visszatérő asztronautákat. Egy kis kekszet majszol, és a tapsot hallgatja, ami nyilvánvalóan azt jelzi, hogy már kiszálltak az űrhajóból. Ki kell nyújtóztatnia a tagjait, és egy kicsit megtördelnie az ujjait, mert szinte fájdalmasan nehéz visszatartania magát, hogy most azonnal a helyiség galériás ablakaihoz sétáljon, ami a rakéta hangárba néz. Végül nem bizonyul eléggé erősnek, és amikor hallja csitulni az összecsapódott tenyerek zaját, már szinte szalad az üvegfal irányába. Két kézzel tapad rá, és félig elnyílt ajkakkal bámul lefelé. Harryn még a narancssárga szkafander van, de a sisak már nincs a fején, és éppen az irányító parancsnokkal beszélget valamiről. Közben ott virít az arcán a két ellenállhatatlan kis gödör, amiktől olyan szép lesz a mosolya, mint egy álom, és Louis lassan kész rá, hogy a mélybe vesse magát, mert ez már kezd fizikailag fájdalmat okozni neki. A férfi tökéletessége. Harry éppen olyan hangosan nevet fel valamin, hogy még a fejét is hátraveti tőle, miközben a parancsnok a hasába boxol játékosan, és Louis azonnal lebukik, mert egy másodpercre találkozik a pillantásuk Harryvel. A fiú arca pírba borul, és még mielőtt rájönne, mit tesz, gyorsan elugrik az ablaktól, és visszamegy a saját kis kuckójába, hogy folytassa a munkát.

A napokban kezdte el megtervezni azt az új nyomáskiegyenlítőt, amit a rácsháló után, szerinte mindenképpen korszerűsíteni kellene, de egyelőre azt mondták neki, hogy fejlessze ki, és az ünnepek után beszélhetnek róla. Ő már akkor is próbálta megértetni a főnökeivel, hogy a rácsháló sokkal modernebb, és ezért a beszerelés után valószínűleg problémák adódhatnak, de azt mondták, előbb tesztelik nélküle, és addig is dolgozzon a terveken. A mai napon visszatért csapat volt, aki működésbe léptette csupán néhány nappal ezelőtt az ő találmányát, és egyelőre úgy nézett ki, hogy kiegyensúlyozottan tud működni a - Louis álláspontja szerint teljességgel elavult, és divatjamúlt - berendezésekkel odafent. Persze Louis fejlesztései korszakalkotóak, amit ő nem csak pontosan tud, de halálosan büszke is rájuk, mégis a vezetőség várakozó pályára állította velük, mert túl modernek és rengeteg pénz kellene a kifejlesztésükhöz. Arra kérték a fiút, hogy próbáljon meg egy kicsit földhözragadtabban gondolkodni, és az állomás anyagi keretei között mozogni, amik bár az emberek azt hiszik végtelenek, ez nem így van. Az űrhajózás, és űrkutatási fejlesztések minden áldott területen dollármilliókat emésztenek fel. Ezért Louis nem tehetett mást, a fiókjába pakolta a zseniális találmányait, próbált csomót kötni a szárnyaira, és sokkal egyszerűbben gondolkodni. Majdnem, mint az átlagos mérnökök az épületben.

Aznap már nem futott össze többet Harryvel, és ezt teljesen tudatosan akarta így intézni. Jobb, ha nincs szem előtt azután a zavarba ejtő pillanat után, amit az ablaknál produkált. Egyébként is hétvége jön, és most kezdődik a két hete az egyetemen. Vasárnap reggel repül vissza Cambridge-be, aztán az ünnepekre haza Angliába. Mire legközelebb látja a göndör istent, addigra Harry már biztos nem fog emlékezni rá. Újra csak egy arc lesz a tömegben.

- Helló, Oli! - veszi fel a telefont, ahol barátja épp video chatre hívja. Alig ért be a lakásba, még a cipői is rajta. A vörös srác mindig tudja, mikor kell keresnie, és egy percet sem szokott késni. - Mi újság?

- Mikor repülsz haza? - kérdi egyből a vonal végéről, és Louis már sokadszor tervezi el fejben, hogy szétkapja majd a NASA által biztosított wifi routert, hogy egy kicsit megbütykölje a gyorsabb internetért. Utálja, amikor beszél valakivel, és a kamerakép kikockásodik, vagy megakad. Egyszerűen frusztrálja, ha valami nem működik tökéletesen annak ellenére, hogy ő képes lenne megszerelni. - Kimenjek érted, vagy a szüleid felvesznek?

- Anyuék a reptéren várnak majd, de átjössz ebédelni? Szülinapi ebéd lesz - magyarázza, és már most nagyon be van zsongva, hogy idén vajon miket kap a dupla ünnepre. Louis imádja az ajándékokat. Adni is, de a szülei és Oliver is mindig valami elképesztő meglepetéssel rukkolnak elő.

- Ki nem hagynám! - vigyorodik el a barátja. - Milyen az egyetem? Becsajoztál már? Ne tudd meg, milyen bulikról maradsz le, mióta elhúztál…

- Igen, nos… Van valaki, aki tetszik - húzza fel az egyik vállát, és érzi a szorítást a gyomrában. Abban biztos, hogy a szüleinek soha nem fog coming outolni, de Oliver más. Mégis… Valamiért fél a fiú véleményétől, és nem meri elmondani neki az igazat. Talán ez az oka, hogy Louis a mai napig annyira magányosnak érzi magát a bőrében. Senki sincs, és szó szerint senki, aki igazán ismerné őt. - Hosszú, göndör haja van, eszméletlenül szép zöld szemei, és ha mosolyog… Akkor csak eláll az ember szava. Két kis gödröcskéje van, tudod? Mindig lenge, mintás ingekben jár, amiknek a felső gombjait szabadon hagyja, és a nyakláncok, amik a nyakában lógnak, kihangsúlyozzák a tökéletes mellkasát…

- Hűha, biztos vagy benne, hogy csak tetszik a csaj? Szabályosan áradozol róla - röhög a telefonba Oliver, és Louis látja ahogy a fiú éppen eldől az ágyán. - Beleestél?

- Nem kéne aludnod? - tereli inkább a témát, mert egy kicsit morcosnak érzi magát Oliver szurkálódásától. Na meg persze igyekszik magának sem bevallani egészen őszintén, hogy mennyire odavan Harryért. - Ott már nagyon késő van.

- Azt vártam, hogy beszélhessünk - ránt vállat, és kellemesen elhelyezkedik a párnái közt. Louis így nem tehet semmit, nem akarja lerázni őt, vagy megbántani valamivel, ezért csak sóhajt egyet, és míg összedob magának egy kellemes vacsorát, a telefont a pultra támasztja, és mesél a felfedezéseiről, míg Oliver a csajokról, bulikról, és az új suliról áradozik. Louis már az üres tányér felett ül, és épp egy vicces történeten nevetnek együtt, amikor a NASA-tól kapott céges telefonja csörögni kezd az előszoba komódján, ahová letette, amikor hazaért.

- Mi a francot akarnak ilyenkor? - zsörtölődik magában, de nem nyomja ki Olivert. Meggyőződése, hogy csak néhány mondatban lezavarnak valamit, és visszatérhet a haverjához. - Halló?

- Tomlinson, ugye még a városban van? - kérdi egy ismerős hang a vonal végéről, amiben egyértelműen a főnöke és egyben mentora hangját ismeri fel.

- Igen - felel egyből a fiú, és egy kicsit összezavarodik, mert ilyenkor már nem szokták őt keresni, és hétvégén soha nem kell dolgoznia. - Csak vasárnap repülök vissza. Történt valami?

- A hét elején felszerelt rácshálóban megszakadtak az áramkörök, és a Nemzetközi Űrállomás azon részében teljes áramkimaradást okozott. Amikor a tartalék áramkört rákapcsoltuk, túl soknak bizonyult, és elektromos kisüléshez vezetett. Teljesen megszűnt az energia azon a szakaszon, így a kiegyenlítő zsilip működése is akadozik. Ha teljesen megszűnik az ellenállás, akkor az végzetes lehet az Űrállomás B-12-es bekötő szakaszára nézve - darálja a katasztrófához vezető részleteket Emmett, és Louis szíve hevesen ver, a homlokán már izzadtságcseppek gyöngyöznek. Pontosan erről beszélt, amikor azt mondta, a régi rendszerbe nem építhetik bele az új fejlesztésű hálót, mert ez lesz a vége. Pontosan így vázolta fel, de csak megpaskolták a vállát mosolyogva, mintha még kisgyerek lenne, és azt mondták, hogy bízza ezt rájuk. Nem is érti, miért tette meg, hisz már eddig is mindig kudarcot vallottak ezen a szakaszon.

- Mit tegyek? - kérdi rémülten, és a telefon végén egy nagy sóhaj kúszik a fülébe.

- Jöjjön be, ki kell találnunk valamit - magyarázza Emmett, és Louis már a cipőjét húzza. - Ki kell számolnia mennyi időnk maradt, megpróbálni manuálisan áthidalni a problémát, és egy kis időt nyerni nekünk, amíg előkészítjük a csapatot, akik rövidesen visszamennek, hogy orvosoljuk a problémát.

- Húsz perc és ott vagyok - válaszolja gyorsan, és csak némán int Olivernek, ahogy kézbe fogja az asztalon várakozó telefont. Ő visszaint, és már meg is szakítja a hívást, hogy Louis rohanhasson. - Addig állítsák be a W-01-es áramkört a bal felső huzaloknál, az ideiglenesen tartalékenergiát fog biztosítani a zsilipnek.

Louis nem akarja húzni az időt és metróval közlekedni, egyből elkap egy taxit, és már robognak is a NASA állomás felé. Gyorsan fizet, és már a kocsiban a keze ügyébe készítette a mágneskártyáját, hogy ne húzza az időt a biztonsági beléptetőnél.

Az irányító panelek mögött már ott áll Emmett, és néhány műszerész, akik a segítségére vannak.

- Megtettük, amit mondott, Tomlinson - pillant felé, míg az ujjai fürgén járnak a billentyűzeten. - És most? Hogyan tudjuk helyrehozni a kárt odafent?

Louis az száját rágcsálva lépked közelebb az asztalhoz, és kezd el azonnal számolni a fejében. A képletek úgy rajzolódnak ki a gondolatai között, mintha maguktól jönnének, vagy egy égi áldás, egy tipp lenne valami felsőbb hatalomtól.

- Az egyetlen megoldás, ha a nyomáskiegyenlítőt is kicseréljük az általam tervezettre, és a zsilip elektronikáját is korszerűsítjük - feleli halkan a fiú, de a hangja ettől még magabiztos, mert sziklaszilárdan tartja magát az elméletéhez.

- Hogy nézne ki számokban? - kérdi a parancsnok, és már összeráncolt homlokkal várja a fiatal zseni válaszát.

- Nem tudom, uram - rázza meg a fejét Louis, és továbbra is az ajkait harapdálja, ahogy gondolkodik. - A költségszámítás nem az én szakterületem, de attól tartok, nem férne bele a nekem kiszabott keretébe.

- Egyszer és mindenkorra meg akarom végre szüntetni ezt a problémát! - csattan fel az őszes hajú, most is tökéletes öltönyben feszítő férfi, és Louis miután összerezzen, megpróbálja a lehető legapróbbra összehúzni magát. - Annyi pénzt dobtunk ki az ablakon az eddigi modellekre, és mind a kukában végezték. Tudja nekem garantálni, hogy a fejlesztése zavartalanul fog működni, ha elvégezheti a kívánt átalakításokat hozzá?

- Garantálom! - feleli magabiztosan, és még bólint is egy nagyot, miután feljebb tolja a szemüvegét az orrán. A főnöke reakciójára vár, aki épp válaszolni akar, amikor nyílik az irányítószoba ajtaja, és Louis szíve kihagy egy ütemet, sőt az is lehet, hogy egymás után hármat, mert még meg is szédül. Harry sétál feléjük egy teljesen civil öltözékben, amiben elképesztően fest, és Louis egy kicsit rosszul is érzi magát a piros nadrágjában és NASA logós pólóban. Nincs előírva, hogy bármilyen egyenruhát is viseljenek, de ettől függetlenül még Harry is csak melegítőben és NASA felsőben szokott dolgozni, ha épp nem odafent van a csillagok között. Persze, hogy látta már Louis civilben is, és ezek a lenge ingek a kedvencei, de a második bőreként ráfeszülő szürke farmer, szabályosan sokkolja. Ha nem figyel, talán még a nyála is kicsordulna.

- Jó estét, Styles! - köszön a parancsnok, és a magas férfi csak nyújtja felé a kezét, hogy megrázza, és utána Louis felé fordul. Ugyanezt tervezheti a fiúval is, mert bár Louis látja az előtte várakozó, gyűrűkkel díszített kezet, ami most különösen meg is lepi, mert a körmei ki vannak lakkozva, amit eddig még soha nem látott. Babakék és rózsaszín árnyalatok. Kiszárad a torka, és egyszerre csodálkozik el megint azon, Harry mennyire nyíltan kezeli ezt a dolgot, és közben a pulzusa az egekben, mert még mindig nem fogta meg a férfi kezét.

- Minden rendben? - rogyaszt be egy kicsit Harry, hogy Louis pillantását keresse, és a fiú érzi, hogy azonnal elvörösödik. Próbálja láthatatlanul megtörölni izzadt tenyerét a nadrágja oldalában, aztán óvatosan, kissé reszketegen kezet fog Harryvel.

- Persze, csak fáradt vagyok - feleli halkan a fiú, és bólint, miután elengedik egymás kezét. Harry ujjai finom puhák, és kellemes melegek voltak. Az ujjai sokkal hosszabbak, így beborították Louis egész kézfejét. Csodálatos érzés volt. Louis géniusz agya máris elkezdi maga elé vetíteni milyen lehet, ha a testén simít végig, de aztán krákog egyet, és próbál a történésekre koncentrálni.

- Mind fáradtak vagyunk, sajnálom hogy berángattam magukat este - szabadkozik a felettesük, és mindketten csak bólogatnak erre. - Főleg magát, Styles. Ma tért haza, megérdemelné a pihenést.

- Nem gond, főnök - legyint, és a monitorokat kezdi fürkészni. Louis is észbe kap, aztán a billentyűzet elé lép, hogy olyan gyorsan kezdje el átprogramozni az áramköröket, hogy az ujjai szinte alig látszanak tőle. - Szóval vissza kellene menni?

- Igen - bólint a férfi, és Louis nagyon koncentrál, hogy mindent értsen, és képes legyen kétfelé figyelni. - Louis tervei alapján villámgyorsan kiviteleznünk kell a fejlesztéseket, és be kell szerelni a régiek helyére.

- Értem, csak hogy láttuk azokat a terveket - kezdi a göndör, és Louis ereiben megfagy a vér. A hangja kétkedő, és a fiú attól fél, bele akar kötni a munkájába. Magában könyörög, hogy ne tegye, mert nem akarja gyűlölni az imádottját. Az maga lenne a rémálom. - Én nem tudom beszerelni. Az egy egészen más szint, mint amit én tanultam az egyetemen.

- Az egy teljesen más szint, mint amit bárki is tanulhat az egyetemen - egészíti ki a parancsnok, és Louis szíve megtelik melegséggel, a mellkasa dagad a büszkeségtől. - Ez a fiú korszakalkotó tervekkel áll elő, amivel mindannyiunk előtt jár, de még az MIT professzorai is elakadt lélegzettel konstatálják a tudását. Niallel kell felmenned, rajtad kívül ő az egyetlen, aki jelezte, hogy nincs halaszthatatlan utazása, vagy nem szeretne mindenáron a családjával lenni ezekben a napokban. Holnap ő is bejön, de szerettem volna, ha ma itt van valamelyikőtök, és látja ezeket a monitorokat, meg azt, hogy Louis mit hogyan csinál.

- Látom, főnök - bólint Harry, és le sem veszi a szemét a szám és betűsorozatok folyamatos vibrálásáról. - Ettől függetlenül semmit nem értek belőle. Nem vagyok naprakész Tomlinson terveivel. Az, hogy most itt állok, nem elegendő ahhoz, hogy odafent működésbe léptessem a korszerűsített elemeket.

Louis szíve nagyot dobban, amikor rájön, hogy Harry tudja a teljes nevét, és hogy az ő tudása, ezek szerint ennyivel magasabbra szárnyal, mint a gyönyörű göndör istené.

- Horan lesz a kísérőd, de szeretném, ha te dolgoznál az áramkörökön, mert az ujjaid és az eszed is csalhatatlanok - kezdi a parancsnok, és Louis egy pillanatra feléjük les a szeme sarkából, de máris visszatereli a figyelmét a képernyőre. - Holnap gyertek be mindketten. Louis meg fogja mutatni a terveit, és megtanítja neked, hogyan tudod elvégezni a munkát.

- Rendben van - bólint Harry, de Louis ujjai lelassulnak a billentyűk felett. Ezek szerint neki kell megtanítania Harrynek mindent? Az összes apróságot? Ismertetni a teljes tervrajzot, és tanítania a férfit, aki a kiszáradt torkáért felelős? Fogalma sincs, hogy képes lesz-e folyamatosan beszélni, és hétköznapi viselkedést produkálni a közelében, de nagyon erősen rajta kell lennie a dolgon.

- Louis, remélem neked sem gond - zökkenti ki egy pillanatra a parancsnok, és Louis leáll a gombok nyomogatásával, hogy felé forduljon.

- Vasárnap reggel megy a gépem Cambridge-be - feleli egyszerűen, puszta tényközlésként. - De addig nincs semmilyen dolgom.

- Nagyszerű - bólint a felettese. - Ha holnap nem tudjátok befejezni, és Harry nem érzi magát eléggé magabiztosnak, akkor hajlandó lennél maradni?

- Természetesen! Ameddig csak szükséges - bólogat elszántan a fiú, hisz hogy is mondhatna nemet arra, hogy talán még több időt kellene Harryvel töltenie? Ez minden álma, és most úgy tűnik, valósággá válik. Talán mert annyiszor ábrándozott róla, talán csak egy elképesztő karácsonyi csoda… Nem tudja biztosan, de álomszép szombat áll előtte, és ő igazán szeretné, ha Harrynek egy kicsivel több időre lenne majd szüksége, hogy megértse az ő bonyolult terveit. Talán… Esetleg még egy kicsit bonyolíthat is rajtuk, hogy a férfi biztosan nehezebben bogozza ki. Ahogy elnézi most a teljesen homályos tekintetét és értetlen arckifejezését a monitort látva, nem is lesz olyan nehéz dolga.