Sziasztok! 

Egy újabb falat a mesénkből. Félidőnél járunk. :) Majd mondjátok el, mit gondoltok. Végre én is minden kommentre válaszoltam tőletek. Imádom őket. :)) Holnap találkozunk. :) 

Puszi&Pacsi

Harmadik

Louis egész éjjel képtelen volt aludni, és még a metrón is úgy ült, mint aki egy másik világban létezik. A szemei nyitva, lélegzik, mozog, tudja merre tart, és mégsem érzi, hogy önmaga. A központba beérve a pulzusa máris az egekben, és a gyomra olyan apróra zsugorodott mostanra, hogy egy falat se menne le a torkán. Még nem is evett ma, és valószínűleg nem is fog.

- Jó reggelt, Okoska! - köszön rá Harry, ő pedig a hang irányába kapja a fejét, hogy végigmérje a férfit. Egy kék kezeslábas van rajta a NASA, és annak támogatóinak különböző logóival. A haja ezúttal egy sokkal szorosabb kontyba van fogva, és fekete vászoncipőben van. Louis már sokszor látta őt ebben a szerelésben, de most mégis feszültté teszi. Nem mintha sejtette volna, hogy lehet még ennél is feszültebb, de úgy fest, Harry ezt is el tudja érni nála. - Gyere, öltözz át. Ez a tiéd.

- Harry… - nyögi ki nagy nehezen Louis, amikor elveszi a saját kék szerelését a férfitól, és követi az öltözőbe. - Ez nem fog menni. Figyelj, alaposan átgondoltam, és ez egyáltalán nem így működik.

- Mi? - néz rá mosolyogva Harry, és leül az öltözőszekrények közötti padra, majd térdeire könyökölve néz fel Louis-ra.

- Egy hét kevés idő. Nagyon kevés - kezdi magyarázni a fiú, közben a száját rágja és már sokadszor tolja fel idegesen a szemüvegét az orrán. - Az űrhajós kiképzés minimum tizenhat hónap. Tizenhat, Harry!

- Igen - bólint egyetértően, és még drámaian sóhajt is egyet, amitől Louis egy picit megnyugszik, mert úgy érzi, jó úton halad. Lehet, hogy tényleg sikerül lebeszélnie Harryt erről az őrültségről. - Fel is tudom sorolni, mi történik abban a tizenhat hónapban. Először is, az elméleti rész. Az űrkutatás történelmével, jelenlegi és múltbeli küldetések, és űrrel kapcsolatos jogszabályok ismeretével, valamint a legfontosabb kapcsolódó tudományok alapjaival. Már ebben a szakaszban megkezdjük a gyakorlati képzést is, ami többek között a Nemzetközi Űrállomás beható ismeretéből áll. Ez egyébként a következő lépcsőfok legfontosabb eleme, akkor tanulunk meg mindent, amit az Űrállomásról tudni kell. A harmadik szakasz csak akkor következik, ha a már kiképzett űrhajóst beosztják egy küldetéshez, és az azzal kapcsolatos felkészülés zajlik ekkor.

- Pontosan! Erről beszélek én is! - bólogat bőszen Louis, és érzi, szinte már a bőre alá kúszik a győzelem édes mámora.

- Igaz, valóban elkeserítőek lennének a kilátásaink, ha te, Okoska, nem tudnád már mindezt réges régen - vigyorodik el Harry, és végigfekszik a padon, aztán lehunyja a szemét. - Ez mind benned van. Vagy tévedek? Azt állítod, hogy ezek az ismeretek hiányoznak a buksidból?

Louis hezitál egy kicsit, mert az előbbi győzelem érzése még kísérti, de most kegyetlenül arcon vágták a saját tudásával, ami egy kicsit sem finom. Nem élvezi ezeket a pillanatokat, mert most két lehetősége van: bevallja, hogy Harrynek van igaza, vagy tagadja, de azzal saját magát degradálja le. Utálja azt. Teljesen mindegy, hogy más teszi vele, vagy ő saját magával. - Nem állítom.

- Esküdni mertem volna - nevet fel Harry. - Az utolsó szakasz két hetes. De mi csak egy kis utazást teszünk, ez igazán nem nagy ügy. Az űrturistáknak egy hetes a kiképzés. Te tulajdonképpen az leszel. Minden teljesen szabályosan zajlik, Okoska. Nincs hiba a rendszerben.

- Nagyon fontos az egészségügyi állapotom, és az állóképességem felmérése is, Harry - kapaszkodik bele Louis a legutolsó fűszálba, ami még előtte lengedezik, de a férfi még a szemét sem nyitja ki, mindössze egy mosoly van az arcán.

- Tudom, ezért vár a doki minket, de előbb fel kellene végre venned a rohadt egyenruhát, Okoska! - förmed rá, ezúttal egy kicsit szigorúbb hangnemben, és Louis gondolkodás nélkül kezdi lerúgni a kényelmes, bebújós cipőit, aztán kigombolni a nadrágját. Azonnal zavarba jön attól, hogy most alsóra kellene vetkőznie azelőtt a férfi előtt, akiért hónapok óta bolondul, így csak gondol egyet, és hátat fordítva Harrynek, villámgyorsan tolja le a gatyáját. A pólót le sem veszi, csak egyből felrángatja a kezeslábast, és a felsőt magán hagyja, hogy ne dörzsöljön annyira az egyenruha.

- Kész vagyok - fordul meg, de az arca azonnal vörösben úszik, amikor Harry csodálatosan zöld íriszeivel találja szemben magát. Még mindig fekszik, a fejét enyhén Louis felé döntötte, és úgy néz fel rá, majd elmosolyodik, és egy sóhajjal feltápászkodik, aztán az ajtó felé indul.

Az orvos valóban vár rájuk, mire odaérnek, és Louis már csak abban bízik, hogy az eredményei rosszak lesznek. Nagyon rosszak. Van rá némi esély, tekintve az adrenalin szintjét, de persze mint kiderült, ez nem így megy. Számítanak arra, hogy az emberek kicsit idegesebbek lesznek az átlagnál idebent, ezért lefektetik egy ágyra, a kezére teszik a vérnyomásmérőt, és egy teljes órára magára hagyják, azzal a paranccsal, hogy olvasson és relaxáljon. Nyilván az értékek mutatnak majd kicsapongást, de ő is pontosan tudja már az első percekben is, hogy hosszú távon képtelen lesz a normálistól eltérő szinten tartani a vérnyomását. Ez végül olyannyira nem sikerül neki, hogy nem csak megfelel a kritériumoknak, hanem ő maga egy élő és lélegző példája a tökéletes űrhajós értékeknek. Képes lenne a fejét a falba verni, amikor az orvos közli vele. Végül megméri a magasságát, és megnézik a súlyát is, de addigra minden reménye szertefoszlik, mert tökéletesen tisztában van azzal, hogy azokkal minden rendben van.

Megtörten és reményvesztetten halad Harry nyomában a kiképző részleg felé. Legelőször az futópadokhoz mennek, és Harry a gép felé int, hogy Louis lépjen fel rá, míg ő beállítja a monitort.

- Cipzár le, és ha rám hallgatsz a felső részt a derekadra kötöd az ujjaival - magyarázza mély, és kétségtelenül félelmetesen szexi hangon, amitől Louis-nak minden kis pihe vigyázzba áll a nyakán. - Itt most alaposan meg fogsz izzadni.

Louis csak nyel egyet, és pontosan azt teszi, amit Harry mondott neki, most már átkozva magát, amiért nem vette át a pólóját is a NASA-sra, de nem baj. Majd hazafelé abban megy. A férfi a karjára tesz egy vérnyomásmérőt, de Louis-nak akkor akad el a lélegzete, amikor Harry a pólója nyakrésze alá nyúl, és az ujjbegyére vett zselét elkeni egy ponton a mellkasán, hogy arra helyezzen egy elektródát.

- Készen állsz? - néz fel rá Harry, és mire a fiú észbe kap, a göndör hajú az ujját a start gomb felett tartja. Louis bólint egyet, és egy mély levegőt véve a szalagra lép, miután az elindul. A tempó egészen kényelmes, és úgy érzi, ezt talán sokáig bírhatja. A gimnáziumban minden nap voltak tesi órái, és a focit sem vetették meg Oliverrel, ami most kétségtelenül jól fog jönni, bár már fél éve nem lépett pályára. Azóta, hogy az Államokban van, egyáltalán nem végzett semmiféle testmozgást, és ezt sajnos úgy negyven perc után érezni is kezdi. Veszettül lihegni kezd, és erre a vele szemben ülő Harry is felemeli a fejét a telefonjából.

- Figyelj a légzésre, ne hagyd hogy beszoruljon a levegő, mert az kegyetlen lesz. Igyál, de csak apró kortyokban. Tartsd az egyenletes légzést.

Louis pedig mindent megtesz, hogy teljesítse Harry parancsait. Iszik, lélegzik és próbálja nem feladni, de már úgy érzi fürdik az izzadtságban, a pulzusa az agyán át készül kitörni, és minden tagja remeg, amikor fájdalmasan felnyög, és megragadja a futópad markolatát.

- Tíz perc, Okoska. Meg tudod csinálni - kel fel most már a férfi, és elé sétál. Lefejti Louis ujjait a fogantyúról, és a fiú újra nyöszörögni kezd, semmivel sem törődve, mert komolyan úgy érzi, hogy hamarosan össze fog esni a kimerültségtől. Az arca vörös, és nem is csak a fizikai igénybevételtől, de még mindig annyira bosszantja, hogy Harry Okoskának hívja. Ez valószínűleg ki is ülhet az arcára, mert végül majdnem megtorpan attól, amit hall. - Gyerünk, Lou. Öt perc. Semmi sem állhat az utadba.

- Nem… megy… - zihálja hangosan, és az izzadtság is csípni kezdi a szemét. Komolyan soha életében nem volt még ennyire kikészülve, de akkor felnéz a monitorról Harry szemeibe, amik izgatottan csillognak, és a férfi biztatóan elmosolyodik, ezzel annyi erőt adva a fiúnak, amit valószínűleg a göndör nem is sejt.

- Ne állj meg! - szól rá Harry, és felpattan mögé a szalag melletti padkára, és Louis elé nyúl, hogy fokozatosan lassabb tempóra vegye a gépet. - Most sétálnod kell, rendben? Legalább tíz percig, egyre lassabban. Ha most hirtelen megállsz, nagyon rosszul leszel.

Louis csak bólint, és az elkövetkező tíz percben Harry ujjait figyeli, ahogy minden perc elteltével egy fokozattal lejjebb veszi a gépet, egészen addig, míg teljesen megállnak, akkor viszont a fiú karjai után kap, és óvatosan lesegíti a szalagról.

- Jól vagy? - néz le Louis-ra, aki még mindig nehezen lélegzik, de már fényévekkel jobban érzi magát a tíz perccel ezelőtti önmagához képest. Csak bólint, és leül a futópadra, aztán a térdeire hajtja a fejét. - Jól csináltad. Nem is gondoltam volna. Kevesen bírják a másfél órát rögtön az első kiképző napon.

- Te bírtad? - néz fel Louis, és mostanra egészen jól tud már beszélni is, de azért úgy érzi, még üldögélne itt egy kicsit.

- Igen, de én tudatosan készültem arra, hogy egy nap űrhajós akarok lenni - feleli Harry, és még a vállát is megrántja, mintha az álmai és a beléjük fektetett munka semmi sem lenne. - Tizenhárom éves koromtól kezdve tanultam az elméletet, és tizenkilenc éves koromtól minden nap jártam edzőterembe. Egyetlen napot sem hagytam ki. Futás, biciklizés, lépcsőzés. Főként kardio. Az állóképesség volt a legfontosabb.

- Szóval röhögve megcsináltad a másfél órát - húzza el a száját Louis, mert most olyan nagyon elcseszettnek érzi magát, hogy az imént majdnem belehalt a futásba.

- Nem esett nehezemre - feleli, de a hangja elgondolkodó. - Most futottál ennyit először?

- Igen - bólint Louis, és remegő ujjakkal nyúl a palack víz felé, mert úgy érzi vattát tudna köpni. - Soha nem futok. Mármint, én még… életemben nem voltam konditeremben. A gimiben fociztam, de ennyi.

- Te most szórakozol velem? Itt játszod nekem a szerencsétlent, és… - vigyorog rá Harry, és még a bokáját is megrúgja. - Menj a picsába!

- Majdnem meghaltam, Harry - néz komolyan a zöld szemekbe, és minden szavát érthetően formálja. - Nem csak egy szófordulat. Én komolyan majdnem meghaltam!

- Ugyan már! - nevet fel a férfi, és kikapva Louis kezéből az üveget, ami már csak negyedig van vízzel, a fiú arcába önti, aki alig győzi kapkodni a levegőt. Ismét. - Drámakirálynő! Az első futásom tizenhét perces volt, szóval pofa be! Nyilván a foci sokat számít, de szerintem akkor is pofa be!

Szeretné megmagyarázni, hogy ő tényleg képtelen lett volna lefutni ennyit, és az egyetlen, amiért mégis meg tudta tenni, azok a pillanatok voltak, amikor Harry mosolyogva és bólogatva felnézett rá, ő pedig azt érezte, bizonyítani akar. A végén pedig, amikor Lou-nak nevezte, akkor egyenesen madarat lehetett volna fogatni vele. Soha, senki nem hívta még így, és ez varázslatos volt, mert azt jelentette, Harrynek van egy saját beceneve Louis-ra. A Lou magától értetődő lenne, de mégsem hívta így eddig senki. A családjában a Boo működik, az ismerősei pedig a teljes nevén hívják. Olivernek van egy saját beceneve, Tommonak szólítja őt, amit Louis egészen eddig nagyon szeretett. Most viszont a Lou kétségtelenül a dobogó legmagasabb fokára ugrott, és valószínűleg be is betonozta magát oda. Louis nem is képes másra, csak idétlenül mosolyogni Harryre, várva, hogy mivel készül ezek után kinyírni, ha már kifújta magát.

- Most egy kicsit kevésbé megterhelő dolgot fogunk csinálni - kezdi sejtelmesen a göndör férfi, de Louis ettől csak aggódni kezd. Nem mintha eddig nem lett volna a határán, hogy összecsinálja magát ettől az egész űrutazós dologtól, ami a saját hibájából szakadt a nyakába. - Remélem élvezni fogod, nekem az egyik kedvencem.

- Mi az? - kérdi azonnal, és idegesen kel fel, hogy Harry nyomába eredjen. A férfi nem válaszol neki, csak akkor szól újra hozzá, amikor elérnek a szerkezetig, amit használni akarnak.

- Szereted a száguldást? - néz le rá vigyorogva, aztán a fejével az előttük lévő sebességnyomás szimulátorra bök.

- Nem mondanám - nyögi Louis, és komolyan nem akar beülni abba a gépbe. A kis kabin egy hosszú rúd végén van, ami rohadt gyorsan fogja körbeforgatni a kabint a helyiségben. - Hányni fogok.

- Előfordulhat - ránt vállat Harry. A fiú megint haragosnak érzi magát, amiért a másik képes ennyire lazán semmibe venni, hogy mennyire nem idevaló. - Más is hányt már. Nem lennél egyedi eset. Na mássz be!

Louis csak bólint egyet, és teszi, amit a férfi mond neki, és amikor már a szerkezetben ül, becsatolt övekkel, és sisakkal a fején, legszívesebben sikítana, mert fogalma sincs, miért van itt. Annyival könnyebb lenne csak elmondani, hogy direkt cseszett ki Harryvel, és elölről kezdeni a tanítását. Sokkal könnyebb, és mégsem akarja megtenni, mert félti a tekintélyét a központban. A tekintélye még most sem túl nagy, de ha azt is örökre elveszíti, akkor nem tudná, mihez kezdjen. Na meg ott van a büszkesége is, amit nem szívesen mocskolna be a göndör isten előtt.

- Készen állsz? - szakítja félbe a gondolatait Harry hangja a rádión keresztül, aki most néhány kezelő közt ül a kontroll szobában, és miután Louis azt feleli, felőle indulhat, mert ennél felkészültebb úgysem lesz soha, akkor még hallja, amint Harry beszél a mellette ülőkhöz, és a gép elindul. Először nem is tűnik vészesnek, de rövidesen Louis érzi, hogy a székébe épül a sebességtől, és képtelen megmozdulni. A kezei hátrafeszülnek, ő pedig még levegőt is alig kap, csak hangosan nyöszörög, és még az sem érdekli, ha kiröhögik a kezelők. Semmi más nem lebeg a szemei előtt, mint túlélni ezt az egészet. Csak túl lenni rajta, és hazamenni végre, hogy senki se legyen a közelében. Még Harry sem. A gondolatait próbálja valami sokkal kellemesebb dolog felé terelni, elképzelve, ahogy egy nyugodt helyen van, éppen angol teát kortyolgat, és rajzol valamit. Bármit. Egy új találmányt, amivel megkönnyíthetné a NASA dolgát, ha eléggé tökösek lennének, és mernék használni. Még el is mosolyodik a gondolaton, amikor érzi, hogy a fülke lassulni kezd, majd szép lassan megáll, de ő még mindig borzasztóan szédül. Úgy nyílik ki az ajtó mellette, hogy nem számít rá, és Harry vigyorgó arcát pillantja meg a résben.

- Minden oké, Okoska? - pattan fel a gépre, és a szűk helyiségben Louis felé mászik, hogy kikapcsolja a biztonsági övét. A fiú igazából eddig egészen jól bírta, de attól, hogy most itt van bezárva ezzel a csodálatosan szép férfival egy szűk, sötét lyukba, és érzi a haján a levegővételeit… na az már elég ahhoz, hogy a pulzusa megugorjon. - Gyere, túl vagy rajta. Szédülsz még?

- Kicsit - motyogja, és hagyja Harrynek, hogy felsegítse. - Mi következik?

- Csak nem rákaptál? - nevet fel az idősebb. Fogja Louis kezét, amíg ő leugrik a fülke ajtajából a padlóra, de rögtön utána egyből elengedi, és a zsebébe dugva sétál a fiú előtt. Louis le sem tudja venni a szemét a férfiról, akinek a kék kezeslábasban olyan szépen kirajzolódik feneke. - Van még néhány szerkentyű. Aztán adok egy csodaszert, amivel holnapra nem lesz olyan izomlázad, hogy megmozdulni se tudj, és hazamegyünk.

- Máris? - csodálkozik el Louis, mert biztos volt benne, hogy estig kínozni fogja őt a másik.

- Hát, mint mondtam, azért előbb van még pár dolog, amit végigcsinálunk - kacsint rá oldalra Harry, és a következő helyiségbe vezeti a fiút, ahol egy hatalmas kör alakú gép van, benne néhány üléssel. Louis pontosan tudja mi ez, és ettől kivételesen nem is tart annyira. A légnyomás különbségekre készíti fel a testét, ami nem vészes.

A héten nagyon sok dolgot próbálnak ki, és Louis egyre kevésbé érzi, hogy képtelen lesz végigcsinálni. Elméletben persze. Mert ha arra gondol, hogy gyakorlatban is ott kell lennie egy űrhajón, amit sugárhajtással lőnek ki az űrbe, na az már nem tűnik olyan barátságosnak a számára. Viszont az, amikor egy hatalmas medencébe merültek le, különféle gyakorlatokat végrehajtva, vagy fejjel lefelé reptették körbe egy nagy teremben, vagy éppen, hogy minden nap egyre többet kellett futnia, az rendben van. Képes venni az akadályokat, de a torkában megint növekedni kezd az a kurva nagy gombóc, mert ez az utolsó nap. Ma elmennek és beszállnak egy Zero-G repülőbe, hogy a valóságban töltsön el egy napot nullgravitációs körülmények között. Ez egészen izgalmas, valójában várta már egy kicsit, és amikor megtudta, hogy Harry is vele tart a gépre, az kifejezetten feldobta. Sokkal több izgalommal várakozik a gép előtt, ahol a mai napot töltik el, és akaratlanul is elmosolyodik, amikor Harry megérkezik mellé.

- Mi az? - mosolyog vissza rá a férfi, és Louis csak megcsóválja a fejét. - Dobd le a cipőidet.

- Milyen lesz? - néz fel Harryre, és a zöld íriszek először kérdőn, de aztán csillogva néznek le rá.

- Csodálatos - kacsint egyet, amitől Louis érzi, hogy egészen zavarba jön, és esküdni merne rá, hogy el is pirul, mert Harry mintha kuncogna magában egy kicsit, mielőtt a gépbe mászik. - Csak engedd el magad.

- Rendben - bólint a fiatalabb, és követve Harry példáját, elfekszik a gép párnázott padlóján, és vár. Amikor hirtelen egészen könnyűnek érzi magát, még a lélegzete is eláll, csak félig nyitott szájjal próbálja felfogni azt, ahogy a teste elveszti minden súlyát, és ő egészen egyszerűen lebegni kezd a tágas térben. Akkor tér magához, amikor Harry mellé úszik a levegőben, és meglöki egy kicsit, ezzel elérve, hogy a szintén puha falnak ütközzön. Azonnal a férfira néz, aki beharapott ajkakkal mosolyog rá, és Louis sem képes többé visszatartani a vigyorát. A zéró gravitációs szórakozásuk órákig tart, és a végén már hangosan nevetve próbálják minél erősebben a habszivacsból készült borításnak lökni a másikat. Természetesen Harry bizonyul az erősebbnek még nullgravitációs körülmények között is, de ha Louis komolyan őszinte akarna lenni, egy kicsit hagyja is magát. Nagyon élvezi ezeket a pillanatokat, és még el is szontyolodik, amikor végül elmúlik a varázslat, és újra elterülnek a padlón.

- Ez… Úristen, ez csodálatos volt! - nevet fel Louis, és oldalra nézve látja mekkora vigyorral bámul rá Harry, mielőtt feltápászkodnak, és kimásznak a gépből. - Utálom, hogy megint van súlyom.

- Tudom - feleli a férfi, és miután kezet fog a munkatársaikkal, akik a szerkezetet működtették, a parancsnok irodája felé indulnak. Ő már készen várja őket, ma délutánra beszélték meg a találkozót, és nagyon izgatottan kéri őket, hogy foglaljanak helyet.

- A feljegyzések? - nyújtja a kezét Harry felé, és a férfi egyből átad neki egy dossziét. Louis csak most jön rá, hogy azok ott az ő eredményeit rejthetik, amit Harry róla jegyzett fel ezen a héten, és egy kicsit megint elpirul. Kíváncsi rá, hogy miket írt róla a másik.

- Mindenben átlagon felül teljesített, főnök - mosolyodik el Harry, és oldalra kacsint a fiatal fiúra. Louis-nak emiatt nyelnie kell egy hatalmasat, de még mindig próbál életben maradni Harry ilyen nemű akciói után, amikor képes lenne elégni zavarában. - Készen áll.

- Ezek az eredmények rendkívül jók! - néz fel Emmett a fiúra, aki erősen próbálja tartani vele a szemkontaktust, de nem tudja, mit mondhatna. - Gondoltál rá, hogy az egyetem után űrhajós legyél?

- Nem igazán - rázza meg a fejét Louis, mert ez aztán tényleg nem fordult meg a fejében. Vagyis persze, minden kisgyerek gondol erre, ő sem véletlenül kezdte el az űrtechnológia beli kutatásait már kisiskolásként, de amit senkinek nem merne elmondani, hogy egy kicsit klausztrofóbiás, és tériszonya is van, szóval amikor arról álmodozott, hogy egy rakétával kilövik az űrbe, hamar rátört a szorongás, és szomorúan elhessegette a dolgot. Mára túl van rajta. Megbékélt azzal, hogy a NASA embere lesz, és testközelből nézheti a munkájukat, míg a maga módján a részét is kiveszi belőle, de nem több.

- Nem akarom erőltetni, de kiváló adottságai vannak hozzá, és megugorja az összes lécet - magyaráz tovább a főnöke, és megint érzi a pánikot felkúszni a gerincén, ezért muszáj valahogy elterelnie a témát, máskülönben attól fél, sikítva fog kimenekülni innen.

- Nem beszélek oroszul - böki ki, és ezen mindkét férfi felnevet a helyiségben, csak Louis nem érti, hogy miért.

- Én sem úgy születtem, hogy tudtam azt a nyelvet - ingatja a fejét Harry, Louis pedig most lehetetlenül hülyének érzi magáz. - Az egyetemen tanultam meg.

- Na jó, van még idő ezen gondolkodni, Tomlinson - fordítja komolyabbra a szót, és végül eléjük tesz egy már kész szerződést a következő utazás részleteiről. Harry csak futva átlapozza, aztán gondolkodás nélkül firkantja alá, majd visszalöki a főnöket elé, de Louis alaposan belemerül. Hosszú percekig tanulmányozza, mintha az megmenthetné bármitől is, de végül egy nagy sóhajjal aláírja, és lassan visszacsúsztatja Emmettnek. - Nagyszerű. Ma aludják ki magukat, holnap pihenjenek és készüljenek, mert vasárnap reggel kilövés. Addig mindent előkészítünk idebent.

- Oké - bólint Harry, és Louis is lemásolja a mozdulatot, de sokkal kevesebb önbizalommal.

- Harry, maradjon egy percre, kérem - állítja meg őt a mozdulatban a parancsnok, Louis pedig a tekintetét kezdi kapkodni köztük, de a hangsúlyból, és a főnöke várakozásából egyértelműen megérti, hogy kettesben akar beszélni a férfival, így Louis elköszön, és az öltözők felé megy. Biztos benne, hogy róla fognak beszélni, és bármilyen gyerekes is, szerette volna kihallgatni őket, de valójában egy kicsit örül is az előnyének az öltözőben. Legalább Harry jelenléte nélkül tud ruhát cserélni, és már készen áll az indulásra, amikor a másik megérkezik.

- Miről beszéltetek? - kérdi a fiú azonnal, ahogy Harry kinyitja a szekrényét.

- Magánügy - feleli egyből a göndör hajú, és Louis, bár egész héten láthatta, még most is majdnem megfullad, amikor alsóra vetkőzik előtte. Az izmai gyönyörűen feszülnek mindenhol, és kiszárad a torka a sok tetoválást látva. Korábban nem gondolta volna, hogy ennyi van neki. Amikor rövid pólóban volt, látott a karján párat, de a teste tele van velük, és ezzel nem tud megbirkózni, mert túl sok. Túl dögös.

- Nem az, ha rólam volt szó - vág vissza morcosan, és minden erejével próbálja levakarni a tekintetét Harry meztelen hátáról, miközben a nadrágját gombolja be, és vibrálnak az izmai.

- Ki mondta, hogy rólad? - néz most hátra, és magára kapja az ingét úgy, mint egy pólót. Ki sem gombolja. - Lehet, hogy randira hívott.

- Na persze… - forgatja meg a szemeit Louis, és még vár valami komolyabb választ Harrytől, de hamar rájön, hogy hiába, és inkább feladja, még akkor is, ha majd szétszakítja a kíváncsiság.

- Van kedved velem tartani, és egy kicsit lazítani? - kérdezi tőle a férfi, amikor már a hosszú szövetkabátját gombolja be, aztán egy sálat teker a nyaka köré. - Kimerítő hét volt, ránk fér.

- Mire gondolsz? - kérdez vissza félénken Louis, és a száját rágcsálja idegesen.

- Iszogatni, esetleg egy kis biliárd - ránt vállat az idősebb, és várakozva néz a fiúra, aki gyorsan felkapja a piros pufi dzsekijét, és a fejébe húz egy kötött sapkát. - Szép kabát.

- Öm, köszi… - pirul el azonnal, aztán igazából nem is tudja, hogy Harry ugratja vagy komolyan mondta, mindenesetre a férfi a fejét rázva elvigyorodik, és kinyitja az ajtót Louis előtt. - Nos, jól hangzik, de még nem vagyok nagykorú. Mármint… Itt… Úgy értem, az Államokban még nem számítok nagykorúnak.

- Baszki! - nyög fel Harry, és Louis-nak muszáj rákapnia a tekintetét, mert ezt a hangot még soha nem hallotta tőle, ez nem olyan volt, mint amikor ugratja őt valamivel, ami szerinte vicces, Louis szerint viszont kifejezetten nem. És nem is az, amikor kineveti őt valami miatt. Szokatlan, de a férfi hamar rendezi a vonásait, és újra vigyorogva rázza a fejét. - Akkor is eljöhetsz velem. Ismerek egy helyet, ahol nem kérdezik a bejáratnál, mennyi idős vagy, én meg majd veszek magunknak inni. Biliárdozni akarok.

- Öm… Ha akarsz… Mármint, persze, miért ne? - feleli zavarodottan. - Hogy jutok oda?

- Úgy, hogy beülsz a kocsimba - markol bele a férfi Louis kabátjába a felkarjánál, és az autója felé irányítja őt.

- Szeretsz biliárdozni? - kérdi halkan a fiú, amikor egy ideje már némán autóznak a sötét városban.

- Nem. Utálok, ezért akarok elmenni - húzza el a száját Harry, de egyből felnevet, és egy pillanatra Louis-ra néz, majd vissza az útra, és végül kedvesebb hangnemre vált, ami sokkal jobban tetszik Louis-nak. Jobban kedveli a mindenféle gúnyos beszólásoktól mentes Harryt. - Igen, eléggé. Általában ebbe a kocsmába járunk a haverokkal, ha egy kis lazításra vágyunk. Sörözünk, és biliárdozunk.

- Nem szeretem a sört - motyogja Louis, és a kezeit a combjai közé rejti, mintha fázna, pedig csak zavarban van. Mint minden rohadt alkalommal Harry közelében.

- Persze, hogy nem szereted - forgatja meg a szemeit Harry, amit Louis pont elkap, de aztán csak vigyorogva végignyal az ajkain, és a fejét csóválja. - És mit szeretsz?

- Nem nagyon szoktam alkoholt inni - válaszolja egy kis szünet után a fiú, és egyre inkább azt érzi, hogy rossz ötlet volt Harryvel tartania erre a kiruccanásra. Ez egyszerűen nem az ő területe. Nem az a hely, ahol otthonosan mozog. Az a központban van, és ott simán fölényben érzi magát a göndörrel szemben, de most elveszett. - Szeretem a likőröket. Amik… édesek. Egy kicsit…

- Oké, akkor majd iszol valami likőrt - mosolyog oldalra Harry, és most már ott a hangjában az a játékos ugratás, amitől Louis csak a fejét rázza. Néha nagyon idegesíti, de van amikor elfogadja. Most rendben van. - Voltál már részeg valaha is?

- Egyszer - bólint Louis, és visszaemlékezik arra, amikor Oliver unszolására töményet ivott, aztán egy fél órával később egyik faltól a másikig szédelgett. - Nem volt túl szórakoztató, de ettem gyorsan egy kicsit, és ittam egy csomó vizet, így rendben volt.

- Nem volt túl szórakoztató… - ismétli a szavait hitetlenkedve a férfi, de nem fűz hozzá többet, bár Louis tudja, hogy volt valami véleménye erről, amit nem mondott el. - Most inkább szórakozni akarok úgyis, nem lerészegedni.

- Örülök ennek - mosolyodik el Louis, és a kocsmára néz, amint leparkolnak előtte. Nem tudja, hogy mit gondoljon róla, de egy nagyot nyel, és kiszáll az autóból, hogy Harry után siessen. Jobb, ha mellette marad, mert egy cseppet sem érzi úgy, hogy jó helyen jár.