Sziasztok!

Szerda, második felvonás. Még időben vagyok! :))) Egyre csak haladunk az ő meséjükkel is, bár lassabban, de haladunk. Nagyon izgulok mindig, hogy mit gondoltok, mit fogtok szólni hozzá. :) Remélem ez a rész is tetszeni fog! Jó szórakozást!

Puszi&Pacsi

Harry alig tudott elaludni azok után, ami este történt. Nagyokat nyelt, és csak a csendet hallgatva bámulta a plafont. Hallotta, ahogy Louis felsóhajtott, majd a kis vöröslő pötty elporladt a hamutartóban, amikor átnyúlt felette, és belenyomkodta a porcelánba. Louis azt hihette, hogy már alszik, de végignézte, amint nyugtalanul forgolódott mellette, aztán felkelt, és a falon lógó, nem túl kirívó, de azért jól látható kereszthez sétált. Tudta, mi járhat a tiszteletes fejében, csak azokat a gondolatokat nem értette igazán, amik a saját fejét árasztották el. Teljesen elvesztette a kontrollt, miközben Louis a matracba döngölte. Arra számított, hogy a tapasztalatlan pap majd ügyetlen lesz, és az egész egy keserves próbálkozásba fullad csak, de csalódnia kellett. Persze a lehető legjobb értelemben. Közben nem látta rajta azt, hogy akár egy percig is eszébe jutott volna, hogy mégis mit művelnek. Abban a pillanatban viszont, ahogy a falra függesztett kereszt előtt állt… Nem látta az arcát, de biztos volt benne, hogy Louis a tettei miatt vívódik. A pap az utóbbi napokban mintha megváltozott volna. Vagy éppen akkor volt önmaga? Azt már az első orgazmusa után is pontosan tudta, hogy a férfi nem való ide. Bármilyen erős is lehet a hite, papnak csapnivaló, ha Harry kevesebb, mint öt nap alatt elcsavarta a fejét. Persze tudta magáról, hogy jóképű, és különösebb megerőltetés nélkül is képes a hódításra, de ez más volt egy tiszteletes esetében. Nem hitte, hogy Louis ilyen hamar a lábai közt fog térdelni. Különleges sikernek kellett volna elkönyvelnie. Annak kellett volna… Mégis valami mást érzett. Nem tudta szavakba önteni. Egyelőre fogalma sem volt róla, mi az. De félt, hogy a másik talán nem olyan, amilyennek gondolja. Eléggé jó színész lenne ahhoz, hogy az egészet csak megjátssza? Hogy minden csak arról szóljon, hogy közel tudja magához a gyilkos fiút? Hogy mindezt egy magasabb ügy érdekében tette? Nem… Harrynek el kellett ezt vetnie. A Vatikán akkor is kizárná őt, ha ez kiderülne, legyen szó bármilyen magasztos célokról. Ez túl nagy áldozat lett volna. Nincs pap a földön, aki megtette volna ezt, ahelyett, hogy inkább azonnal elárulja a rendőrségnek, megszegve egy másik esküt. Harry ezekkel nyugtatta magát.

Louis még hosszú percek múlva sem feküdt vissza mellé, és kezdett azon aggódni, hogy a terve repedezik, miközben a tiszteletes szépen lassan megbán mindent. Tudta, hogy akkor sok lépést fognak megtenni hátrafelé, és azt nagyon nem akarta. Louis vett egy mély lélegzetet, és az ablakhoz sétált, elhúzta a csipkefüggönyt, és az éjszakai eget kémlelte. Úgy nézett ki, mintha valamit várna. Egy isteni sugallat. Egy jó tanács. Egyetlen jel. Harry felkelt az ágyból, és mellé sétált.

- Minden rendben, Kicsi? - suttogta, miközben összefonta a kezét meztelen mellkasa előtt. Louis lakása nem volt túl meleg, Harry pedig sokkal fázósabb volt az átlagnál, de mégis meglepte az a hirtelen remegés, ami a férfi testén szaladt végig az érintésére. Louis nyelt egy nagyot, és Harry fogadni mert volna, hogy a frászt hozta rá.

- Minden a legnagyobb rendben - felelte magabiztosan, de a hangja egy ponton megcsúszott. Vett egy nagy levegőt, aztán Harry mögé lépett, az állát a vállára támasztotta, és átkarolta a derekát.

- Már attól féltem, hogy megbántad - sóhajtott fel a fiú, ahogy Louis hozzásimult. Érezte a hátsójának feszülni a férfi újra éledező merevedését, és tudta, hogy tényleg nincs baj, ha csak néhány érintéstől máris így reagált a teste.

- Megbántam - vágta rá Louis, aztán adott egy érzéki csókot Harry nyakára, éppen a füle alá, ahol már korábban felfedezte, mennyire érzékenyen reagál rá a másik. Érezte, ahogy Harry megpróbálja elfordítani a fejét, hogy rá nézzen, de Louis nem hagyta neki, továbbra is a nyakát becézgette az egyre szenvedélyesebb csókokkal. - Hogy annyi időt elcsesztem, amikor valami ennyire jót is átélhettem volna már réges régen.

- Hát most megteheted, de senki mással. Csakis velem, Louis. Ezt jól vésd az eszedbe - morogta Harry. A szemeit már lehunyta, és a feje majdnem hátracsuklott, ahogy élvezte a kényeztetést. Louis a szavaitól egy pillanatra megakadt, és ez nagyon tetszett Harrynek. Végre megint azt érezte, hogy egy kicsit ő irányít, bármennyire is tetszett neki Louis feléledő dominanciája. - Úgy érzem a farkad amúgy sem ért egyet azzal, hogy alvásidő van.

- A farkamat felébresztettük az ősi álmaiból, és most minimum tíz év lemaradást kell behoznia - dünnyögte most már Harry vállára, ahogy harapdálta. - És ha csak feleannyira maximalista, mint én vagyok…

- Akkor nagyon jó időszak elé nézek - lihegte Harry, mert időközben Louis keze a férfiasságára siklott, és olyan leheletfinoman simogatta, amit még soha nem érzett. Ilyen lágyan még senki sem kényeztette őt. Nem volt benne sürgetés, sem pedig türelmetlenség. Ez maga volt a vegytiszta törődés a férfi lágy kezében. Nem akart elmozdulni, de meg akarta csókolni Louis-t. A férfi mintha a gondolataiban olvasna, a másik kezével gyengéden végigsimított az állkapcsán, és hátradöntötte a fejét, hogy elérje az ajkait. Miután egy majdhogynem szerelmesnek mondható csókot váltottak, Louis elhajolt tőle, és az arcát kezdte tanulmányozni, amitől Harry úgy érezte, le kell csuknia a szemeit. Megnyalta az ajkait, hogy az utolsó cseppig magába szívja a férfi ízét, és csak pihent az alacsonyabbikon, aki ennek ellenére is könnyedén tartotta meg őt.

- Annyira szép vagy, Harry - suttogta vissza a fiatalabb korábbi bókját, és a lehelete elérte Harry arcát. - A szemeid, amik mindig úgy csillognak, mint egy kisfiúnak, de amikor megszólalsz már tudom, hogy az nem is az volt. A mosolyod… A gyomrom apróra zsugorodik, amikor meglátom. Azok a tökéletes ajkaid, mindig a legjobbkor nedvesíted meg őket, hogy a farkam összeránduljon a nadrágomban.

- Fejezd be - lihegte Harry, de a hangja mélyebben szólt. Nem azért mondta, mert attól tartott, hogy túlzottan izgalomba jön tőle. Egyszerűen nem bírta hallgatni a túlontúl kedves szavakat. Nem volt hozzászokva. Soha életében nem mondtak még neki ilyeneket, és nem tudta kezelni.

- Csak az igazságot mondom - súgta érzékien a fülébe, aztán belecsókolt, amitől a fiú megborzongott. - Annyira…

- Elég, Louis! - mondta erélyesebben, és az ő mély, és reszelős hangjával ez igazán fenyegetően hangzott.

- Mi a baj? - dörgölte Harry állkapcsához az orrát, aztán egy puszit adott rá. A fiú azonnal kezdett megenyhülni. Tudta, hogy Louis nem akar rosszat neki, de ha nem durva vele, akkor nem ért a szóból. Örült a nyitottabb Louis-nak, de ezzel egyetemben hiányolta a folyton elpiruló, zavart Louis-t.

- Menjünk aludni - sóhajtott fel Harry, és megfordult a férfi ölelésében, aztán összefűzte az ujjaikat, és az ágyhoz húzta őt. Ahogy Harry leült, Louis fölé térdelt, és hátrahajtva a fejét, egy kedves puszit adott a szájára.

- Megbízol bennem, Harry? - kérdezte tőle olyan halkan, hogy nehezére esett tisztán meghallani.

- A fontosabb kérdés, hogy te bízol-e bennem eléggé, atyám? - húzta fel a szemöldökét, és érezte, ahogy Louis megremegett az ujjai alatt. Nem tudta, hogy a szavai, vagy az érintései vannak rá ilyen hatással. Finoman simogatta az oldalát, és így minden apró rezdülését nyomon követhette.

- Igen - felelte végül, és ezzel alaposan meglepte Harryt. - Tudom, hogy nem fogsz elárulni ezek után. Annál sokkal jobban szeretnéd, hogy újra benned legyek.

- Azta… - lehelte a fiatalabb lenyűgözve, és ő volt az, aki felnyújtóztatta a nyakát egy csókért. - Jobban is el tudnád engedni magad, de… Imádom amikor ilyen mocskosan beszélsz.

- Pontosan tudom, hogy imádod - mozdult úgy, hogy végig tudja nyalni Harry ajkait, de fészkelődésében az erekciójuk is összesimuljon. - Máskülönben nem verdesné az újonnan merev farkad az enyémet.

- Basszus… Hol van Louis atya, és ki a fene vagy te? - nevetett fel Harry, de olyan óvatosan tette, hogy ne mozduljon el a férfi tagjának érintése elől a sajátján.

- Kizártam őt a lakásból - válaszolta a tiszteletes, a szája szinte Harry ajkain mozgott. - Ha itt lenne csak minden szórakozásunkat elrontaná, nem gondolod?

- Az előbb beengedted egy kicsit - súgta Harry halkan, és a hangja most komolyabb volt. Louis megdermedt a mozdulataiban, megköszörülte a torkát, aztán elhajolt tőle. - Miért döntöttél így?

- Néha dörömböl az ajtón, és azt üvölti, hogy ne csináljak olyat, amit megbánok - folytatta Louis a játékos beszélgetést valami igazán komoly témáról, de a hangja elárulta. Keserűséget, és valódi megbánást lehetett kihallani belőle, amitől Harry gyomra fájdalmasan ugrott össze, de hamar elhessegette a nemkívánatos csalódottságot.

- Üvöltött akkor is, amikor éppen engem dugtál? - Louis élesen szívta be a levegőt Harry kendőzetlen szavaira, aztán lemászott róla, de nem engedte el őt. Lefeküdt az ágyra, a fiút pedig maga elé döntötte, hogy a tarkóját csókolva húzhassa közel magához.

- Igen - felelte végül, pedig már túl sok idő telt el a feltett kérdés óta, mégis, Harry pontosan, tudta miről van szó. Figyelt a férfira. Minden moccanására. - De nem érdekelt. Túl jó veled, Harry. Nem tudom, mit teszel velem, ami egyszerre felszabadító és kétségbeejtő.

- Én sem tudom, mi ez - gondolkodott el hangosan, és komolyan is gondolta. Itt feküdt a tiszteletes karjai közt úgy, hogy a férfi elérte nála, még ha csak néhány pillanat erejéig is, hogy ne jusson eszébe az élete. A múltja. De leginkább a jelene. Hogy ne létezzen más, csak ők ebben a burokban, ahová semmilyen probléma nem férkőzhetett be. - Néha nehéz elhinnem, hogy őszinte vagy velem.

- Tessék? - feszült meg mögötte a férfi, és szorosabban ölelte őt, miközben a hüvelykujjával apró, megnyugtató köröket rajzolt a mellkasára.

- Hogy bízhatok benned - magyarázta tovább, hátha a tiszteletes úgy is megérti, hogy nem mondja ki. Nem mondhatott ki semmit. Ezek mind olyan mondatok voltak, amiket nem lehetett csak egyetlen dologgal azonosítani. Semmi olyan, ami bizonyítékot, és ezzel együtt hatalmat adhatott Louis kezébe. Jelenleg a gondoskodó védelmében fekve úgy érezte, sok dolgot a kezébe adna, de nem élete legnagyobb titkát. Nem így. Ahhoz, hogy arról beszéljen vele, szüksége volt a gyóntatószék biztonságára.

- Pedig így van, Harry - felelte nyugodtan. A hangja már álmoskás volt, de még mindig rendületlenül csókolta a fiú tarkóját és nyakát. Csípője néha előre mozdult, férfiassága pedig a legtökéletesebb helyen volt ahhoz, hogy ez mindennél izgatóbb legyen. Mégis, Harry csak nyugalmat érzett. Ellazult a karok közt. Talán már ahhoz is közel volt, hogy elaludjon, amikor a férfi néhány lélegzetvétel erejéig megállt, és nem mozdult. Vett egy frusztrált levegőt, és utána Harry érezte Louis-t megmozdulni a háta mögött, aztán pedig azt, ahogy elemelkedik, és átnyúl rajta az éjjeliszekrényen hagyott dolgokért. A fiú mozdulatlanul várta, hogy mire készül a tiszteletes, de a hangokból már mindent tudott. Az óvszeres zacskó szakadása, a latex recsegése, aztán a síkosítós tubus kupakjának kattanása. Hallotta, ahogy a latexre simogatja a zselét, ezután pedig Louis érintését várta. A férfi a két combja közé nyúlt és feltolta Harry egyik lábát, aztán nagyon lassan hatolt a fiúba. Harry minden egyes centit meg tudott számolni, ami elveszett benne. Soha senki nem csinált még ilyet vele.

Harry az árvaházban vesztette el a szüzességét, és cseppet sem kellemes módon. Tizenöt éves volt, amikor az egyik tizenhét éves fiú letámadta őt a zuhanyzóban. Eric egy jó barátja volt. Legalábbis addig a pillanatig ezt hitte. A víz már rég kihűlt az egész épületben, mire az idősebb korosztály is a zuhanyzókba jutott, csak hogy a kicsiknek legyen melegvíz. Így a hideg vízsugár már csípte Harry bőrét, amikor Eric a nedves csempének nyomta a testét, és a fülébe suttogta azokat a szavakat. Azt merte állítani neki, hogy Harry is élvezni fogja, de ez volt a világ legnagyobb hazugsága. A fiatal fiú az első pillanattól az utolsóig végigsírta az egészet. Neki még csak erekciója sem volt, mindössze szenvedett. Eric egy kis szappant oszlatott el a kezén, azt kente magára mielőtt gyakorlatilag megerőszakolta őt. De Harrynek nem is ez fájt. Nem tekintett úgy magára, mint egy áldozatra, aki többé férfiakra sem tudott nézni. Azt is csak egy leckének élte meg, hogy óvatosnak kell lennie, és nem bízhat meg ész nélkül bárkiben. Ez nem az a világ volt. Valaki más számára talán, de neki sokkal komolyabb árat kellett fizetnie minden rossz döntésért.

Ezután Eric még sokszor megkereste őt ilyen akciókra. Volt, hogy raktárakba ráncigálta el, vagy a hátsó udvarban a bokrok között követelte magának Harryt. A fiatalabb fiú a kezdetekben szerencsésebbnek látta, ha nem ellenkezik. Akkor mindig kevésbé fájt. Később viszont már nem akarta, hogy Eric egy ujjal is hozzáérjen. Akkor ment oda Cherylhez, a intézet vezetőjéhez, és mindent elmesélt neki. A nő véget vetett Eric tetteinek, áthelyeztette őt egy másik intézménybe az utolsó egy évére, de Harry élete nem lett kevésbé elviselhetetlen ezután sem…

A gondolatok annyira magukkal ragadták, hogy mire észhez tért, Louis már lendületesebben mozgott, és a teste minden porcikáját gyengéden cirógatta, de ez még így is sok volt Harrynek. Vagy éppen kevés, attól függ melyik szemszögből nézzük.

- Gyerünk, Louis! - mozdult ő is a férfi ritmusára, amibe a tiszteletes belenyögött, és megragadta Harry csípőjét maga előtt.

- Shh - lazított a szorításon, és Harry hasára simította a tenyerét, de ahelyett, hogy durvább tempóra váltott volna a kezdeti törődő, lassú mozdulatokhoz tért vissza.

Harry tudta, hogy Louis-nak még nagyon új ez az egész, és nyilván mindent ki akart próbálni, de ezt nem bírta ki. El akart mozdulni, hogy változtasson a szerepek kiosztásán, és Louis fölé kerekedhessen, de a férfi azonnal magához szorította, amikor érezte, hogy menekülni akart. Nem állt meg a mozdulataiban, fokozatosan gyorsítva egyre mélyebben merült el Harryben, aki ezzel együtt érezte, hogy a lelke, amit a gyilkosságokkal tart egyben, repedezni kezd, és ha nem figyel oda, akkor darabjaira hullhat. Egyszerűen nem adhatta ezt Louis kezébe. Nem engedhette meg a már rég egy sötét barlangba száműzött, és hatalmas sziklafalakkal körülvett fájdalmának, és gyengeségének, hogy önként Louis karjaiba vesse magát.

- Állj le... - morgott Harry, de a hangja egy nyögésben fulladt ki, amikor a férfi éppen előre döfött a csípőjével.

- Mi a baj? - simított végig az oldalán, és közelebb húzta őt a mellkasához, de érezte, hogy milyen szaporán veszi a levegőt, miközben minden izma megfeszül. Hiába a sok síkosító, már így is alig tudott mozogni, így csak a nyakát csókolva próbálta megnyugtatni a pánikoló fiút.

- Csak… dugj meg rendesen, vagy hagyj békén - motyogta erőtlenül, és Louis akkor rájött, hogy a fiúval sokkal nagyobb baj van annál is, mint gondolta. Pedig már eddig is menthetetlennek hitte a dolgot.

- Szeretkezni akarok veled - jelentette ki a tiszteletes, tudva, hogy Harry határait feszegeti ezzel. Sőt, talán már rég át is lépte vele, de szándékosan csinálta. Tudni akarta, miért viselkedik így a göndör hajú, és mi lesz, ha nem az történik, amit ő akar. Talán ez egy jó út volt, hogy kiszedjen belőle információkat. Harry megmerevedett a karjaiban, de aztán hirtelen mozdult. Hátranyúlt, és Louis csípőjére szorítva a tenyerét, próbálta eltolni magától a férfit.

- Miért?

- Miért ne? - feszítette tovább a húrt az idősebbik, de Harry nem tűrte el. Komoly erőt véve magán, ellökte Louis-t, és felpattant az ágyból.

- Mi a fasz bajod van, Louis?! - üvöltött a férfira, aki értetlenül méregette őt, még mindig az oldalán fekve. - Miért nem volt elég neked, hogy megbaszhatsz? Mit akarsz tőlem?

- Hé, Harry - szólt hozzá lágyan, aztán egy mozdulattal lehúzta magáról a gumit, és az ágy mellé ejtve feltérdelt. A dereka köré tekerte a takarót, felkapcsolta a kis éjjeli lámpát, aztán a sarkaira ülve nézett Harryre. - Minden rendben. Ez csak én vagyok.

- És? - mordult fel, aztán Louis oldalára trappolt, és kivett egy szálat a cigijéből, majd meggyújtotta azt. - Mégis ki vagy te? Tudod egyáltalán a választ erre a kérdésre?

- Dohányzol? - kérdezte a férfi, de a hangjában nyoma sem volt a szemrehányásnak, megpróbált tudomást sem venni Harry mondatairól. Azt is gondolta, hogy undorítóan képmutató lenne, ha elítélné ezért, vagy bármi másért a mai este után.

- Csak ha nagyon ideges vagyok - felelte a fiú, aztán remegő ujjai közé szorította a cigarettát. Louis arca ezután már nem a nyugalom élő szobrát formálta. A szemei elkerekedtek, és amikor Harry megszédült, és majdnem az ágyra zuhant, úgy kapott a fiú után, mintha az élete lenne súlyos veszélyben. - Baszki… Pánikroham…

- Akkor tedd le azt a szart! - emelte meg egy kicsit a hangját Louis, majd kikapta a cigit a göndör ujjai közül, és eloltotta. Utána lenyomta a fiút az ágyneműk közé, és felpattant, hagyva, hogy a takaró lecsússzon róla. Anyaszült meztelenül szaladt ki a konyhába, majd megragadott egy papírzacskót, amiben a reggelire szánt zsemlék voltak, kiszórta a morzsákat a padlóra, és visszasietett a hálóba. Harry mellkasa vészesen gyorsan emelkedett. Két öklét pedig a szemeire nyomta, ahogy zihált. - Tessék. Tartsd az arcod elé.

Harry megnézte miről beszél a férfi, de amint meglátta, a zacskóért nyúlt, és abba kezdett lélegezni. Tudta, hogy előbb vagy utóbb magától is elmúlik, de így sokkal biztosabb volt. Csak néhány percre volt így szüksége. Louis le sem vette róla a szemét, hosszú perceken át minden lélegzetvételét figyelemmel kísérte. Harry kezdett jobban lenni, és a levegővételei lassultak. Louis halványan elmosolyodott, amikor ő is észrevette ezt, ahogy minden bizonnyal azt is, hogy az arcába is visszatért az élet.

- Jobban vagy? - ült le mellé, és a combjára tette a kezét. A fiatalabb felült, és elvette az arca elől a papírt, majd a földre ejtette azt. - Jobb színben vagy.

- Igen - lehelte maga elé, és a férfi kezét nézte, ami a lábán pihent.

- Elmondod, hogy mi történt? - kérdezte Louis, és ujjaival alig észrevehetően cirógatni kezdte a fiú selymes szőrszálakkal borított bőrét.

- Nem - zárta le a témát, aztán visszamászott az ágyba, és magára húzta a takarót.

- Én okoztam ezt? - bújt mellé Louis is, de a villanyt még nem oltotta le. Csak nézte a fiatalabb fiú arcát, amin akkor elkínzott fintorok váltották egymást. Apró izmok rándultak meg az állkapcsán, így tudhatta, hogy még mindig frusztrált.

- Túl vagyunk rajta - erőltette ki magából Harry. Valamiért úgy érezte, hogy el akarja mondani Louis-nak. Szívesen a karjai közé fészkelte volna magát, és minden apró fájdalmát elpanaszolta volna, ami azóta okozott neki kínokat, mióta képes volt felfogni a körülötte zajló világot még az intézet falain belül. De nem tehette. Nem adhatta ki magát, ezzel komoly fegyvert adva a férfi kezébe. Most itt volt vele. Mellette volt, és úgy tűnt, gyengéd akart lenni hozzá, de ez nem jelentette azt, hogy minden így is marad. Az emberek nem képesek megtartani a boldogságot. Képtelenek megérinteni a rózsaszín ködöt, így amikor sötét fellegek jönnek, és viharos szél, hogy megpróbálja elfújni azt, hiába próbálnak meg belekapaszkodni, kicsúszik az ujjaik közül. Örökre elveszítik, és akkor marad a megszokás. Jobb esetben. Ha az se, akkor pedig az árulás és megcsalás. Szép tündérmesének tűnt, hogy Louis belé szeressen, és minden titkát őrizve örökre kitartson mellette, mint egy csatlós a személyes háborújában, de ő már kinőtt abból, hogy az ilyen tündérmesékben higgyen. Így hát eszében sem volt beavatni a férfit bármilyen titkába is. A múltja pedig szorosan a jelenhez kapcsolódott. Nem mesélhetett róla anélkül, hogy ne említsék meg azt, amit péntek esténként tesz.

- Sajnálom - súgta Louis, és tudta, Harry látta rajta, hogy komolyan gondolta. Oldalra nyúlt, a tarkójára simította a kezét, és magához húzta, hogy megcsókolja őt. Az ajkaik lustán mozogtak egymáson, de akkor az kellett nekik.

- Aludnunk kellene - súgta az idősebb szájába, aki elmosolyodott ezen, aztán lekapcsolta a kislámpát, és visszavackolta magát Harry mellé. Átölelve húzta a mellkasára, és egy csókot hagyott a tincsei közt. - Basszus, mindjárt reggel van. Semmit sem aludtunk.

- Nekem muszáj felkelnem, de te ágyban maradhatsz - motyogta Louis álmosan a fiú hajába, és ujjaival hanyagul cirógatta a vállát.

- Nem, ha te kelsz, én is megyek - felelte, de a végét majdnem elnyomta egy hatalmas ásítás. Egyik lábát átvetette Louis combján, és szinte észre sem vette, olyan ösztönösen történt az egész. A teste önálló életre kelt, és magától húzódott közelebb a férfihoz. Amikor észrevette ezt, megpróbált elmozdulni, de Louis erősebben szorította magához.

- Így jó - csókolt a homlokára ezúttal, Harry pedig néhány másodperc hezitálás után végül megadta magát. - Maradj holnap, és pihend ki magad, rendben?

- Miért csinálod ezt? - kérdezte, de a hangjában most már nyoma sem volt annak a kétségbeesésnek, mint előzőleg. Csak tudni akarta, hogy Louis miért olyan kedves vele, mindenek ellenére. Érezte a frusztrációját a közelében. Még mindig jelen volt, ez nem maradt titokban Harry előtt, de mégis… Elkezdte érezni a komoly változást. Valahonnan mélyről.

A férfi nem felelt neki egyből, és a kényeztető mozdulatai sem álltak meg. Egyszerűen csak gondolkodott a válaszon. Legalábbis Harry ezt gondolta.

- Nem tudom - sóhajtott fel végül, és a fiú tudta, hogy ez őszinte. Nincs benne mellébeszélés. Választ ugyan nem kapott a kérdésére, de ezt kellőképpen korrektnek gondolta. - Vannak dolgok, amikről csak a fülkében beszélünk…

- Louis - figyelmeztette a férfit baljós hangon, de a tiszteletes felemelte a másik kezét, és Harry ajkaira nyomta az egyik ujját, ezzel elhallgattatva őt.

- Épp ezt mondom - folytatta végül, és Harry már nem szólt közbe, de feszülten várta, hogy miről beszél az idősebb. - Nem beszélünk róla, de tudjuk, hogy ott vannak. Rohadt erős súlyként nehezednek rám, és vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy nem bírom el. Ez volt akkor is, amikor nem tudtam elaludni. Tudom, mekkora hibát követtem el csak néhány órával ezelőtt, és mégis… Képtelen vagyok nem megérinteni téged. Még csak azt sem bírom ki, hogy egy ágyban aludjak veled úgy, hogy levegő van köztünk, és nem feszülsz szorosan hozzám.

- Hízelgő - mosolyodott el végre Harry a hallottakon, és kidugta a nyelvét a fogai közt, úgy nézett fel Louis-ra.

- Szóval, amikor megkérdezed, hogy miért, csak azt tudom mondani, hogy nem tudom. Fogalmam sincs, mi a fene az, ami mégis a karjaidba lök, de nem tudok neki ellentmondani.

- Amikor megláttalak a focipályán, nem tudtam, ki vagy - vallotta be Harry is, kiszakítva Louis érzelmi világából egy darabkát, ezzel közeledve még jobban a férfihoz. Színjátéknak szánta, de a szíve legmélyebb kis zugában tudta, tudnia kellett, hogy valójában valami megmagyarázhatatlan és fura okból szívesen bánik kedvesen Louis-val. - Azt tudtam, hogy ágyba akarlak vinni. Aztán amikor megtudtam, hogy a tiszteletesnek van ennyire jó segge, még erősebben vágytam rád.

- Mi a fene van veled, hogy állandóan a seggemmel jössz? - kuncogott Louis a szoba csendjébe, de csak költői kérdésnek szánta, és Harry is tudta, hogy nem vár rá igazán választ. Ő is nevetgélt egy kicsit, aztán folytatta.

- Szóval, csak… azt akartam, hogy tudd… - motyogta, de a szavak nehezére estek. Nem esett ki így sem a szerepéből, még túlzottan meg sem kellett játszania magát. Kapóra jött, hogy nehezen tudja kimondani ezeket a nyálas gondolatokat. - Nem tudom, mi ez köztünk most… De én is benne vagyok. Nyakig…

Louis nem szólalt meg, csak némán szívta be az egyenletes, megnyugtató levegőket. Harry tudta, hogy még ébren van, és hallotta őt, de talán úgy érezte, hogy erre most nem mond semmit. Az a legjobb válasz.

- Most már alvás, bébi - paskolta meg egy kicsit a felkarját, és szorosan tartotta őt. Harry egy kicsit megemelte a fejét, és felnézett a férfira.

- Bébi? - húzta fel az egyik szemöldökét, amin Louis csak zavarodottan nevetgélni kezdett.

- Oké, csak… - kezdte, de aztán felemelte a szabad kezét, imitálva, hogy széttárja a karjait is erre. - Egy próba volt.

- Ne, ne - tette a férfi hasára a kezét, és élvezte a belőle áradó hőt. - Tetszik, amikor elengeded magad! Rajta!

Louis csak a fiú állkapcsára simította a kezét, és egy csókra magához emelte, majd Harry visszatette a fejét a férfi mellkasára, és a szívdobbanásait hallgatta. Még hosszú ideig képtelen volt elaludni, ahogy azon gondolkodott, hogy hol ér véget a színjáték, és hol kezdődik a valódi vonzalma Louis iránt.