Sziasztok!
Meghoztam, és nagyon kíváncsian várom, mit gondoltok a már kicsit idősebb Harrynk buksijáról. Persze a felnőttől még messze áll, de már nem is olyan baba, mint a történet elején volt. Bevallom, szerettem írni a 16 éves fiút. Meglátjuk, hogy megy a 18. :) Nagyon érdekel minden gondolatotok, ne tartsátok magatokban!
Puszi&Pacsi
Egy kegyetlenül kényelmes ágyban ébredek. Szükségem van néhány másodpercre, amíg szemrevételezem a szobát, és beugrik az egész tegnap este. Louis hazahozott engem. Hozzá. Az ő házában vagyok. Fogalmam sincs, hogy mi történik, de az elmúlt két évünk fényében én inkább nem reagálom túl ezt a dolgot. Valószínűleg csak megszánt, mert egy szerencsétlen voltam, és úgy is néztem ki, amennyire emlékszem a tükörképemre. Még azt sem vettem észre, hogy ott ült az öltözőben életem kibaszott szerelme. Két éven át szépen lassan, de mindent megtettem, hogy elnyomjam magamban az érzéseimet. Saját magamnak nem hazudhatok, és sokáig szenvedtem, amiért nem kellek Lou-nak, de a külvilágnak talán mostanra már nem vagyok egy hormontúltengéses tinédzser, aki az idolját üldözi. Megtanultam a leckét azután, ahogy Louis bánt velem, amikor szerelmet vallottam neki, és köszönöm, nem kérek több megaláztatást. Így a saját védelmemben jobb volt lemondanom erről a férfiról.
Most viszont teljesen összezavarodtam Louis viselkedésétől. És még mindig hevesen kezd verni a szívem, amikor visszagondolok az estére. Annyira finoman dörzsölt be a kenőccsel, és akkor valahogy nem is bántam, hogy olyan borzalmakat éltem át, mert máskülönben esélyem sem lett volna merevedés nélkül kibírni, amikor a combjaim közé nyúlt. Kedves volt hozzám egész este, majdnem annyira, mintha barátok lennénk, és ezt egyszerűen nem tudom hová tenni. Egyszerre szárnyalok a boldogságtól csak azért, mert hozzám szólt, és egyszerre próbálom kontrollálni minden gondolatom és érzésem, mert nem eshetek megint a csapdájába. Nem hagyhatom, hogy felébressze azt a szunnyadó, halálosan szerelmes Harryt, akivé túl könnyedén válok a közelében. És amit most ebben a pillanatban mégis képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg itt vagyok a házában. Itt aludtam, itt ébredtem, és alig bírom felfogni, hogy valahol a falak között itt van ő, és értem aggódik. Már most érzem, hogy túlzásba viszem, ezért mindenképp igyekeznem kell csukva tartani a szám, és a szívem is. Óvatosnak kell lennem. A saját lelkem érdekében.
Lassú léptekkel megyek le a földszintre, és Louis-t már a konyhaasztalnál találom. A telefonján beszél, és egy üres tányér van előtte. Csak bólintok felé, ahogy leülök az egyik székre, és megremeg a gyomrom, amikor rám mosolyog. Én nagyon szeretném visszafogni magam, de vak nem vagyok. Még mindig annyira jóképű. Talán jobban, mint amikor megismertem.
- Jól van, ez nem olyan nagy dolog - nevet fel. Látszólag egészen jó kedve van. Nagyon idegen érzés nekem ez az egész, Louis társaságában. Felkel az asztaltól, a mosogatógépbe teszi a tányérját, aztán rak egy kis tojást baconnel egy tiszta tányérba, és elém teszi. A vállamra rakja a kezét, ezzel jelezve, hogy egyek, aztán visszafordul a pult felé. - Nem tudom, hogy pontosan mikor. Majd hívni foglak, rendben?
Megfordul, és még egy bögre kávét is csúsztat elém, aztán megáll mellettem. Ez így nem igazán egyszerű, mert a gombóc növekszik a torkomban, és nehezemre fog esni lenyelni az ételt, pedig egyébként finom. Jó, a szalonnás tojás nem egy nagy dolog, de akkor is imádom.
- Tartsd egy kicsit, Phil - kéri a vonal másik végén lévő pasitól, ezek szerint. Nem tudom, hogy ki az a Phil. Dolgozik egy Phil a stúdióban, lehet, hogy vele vannak jóban. Meg persze valószínűleg számtalan másik barátja is van, szóval felesleges ezen agyalnom. Ha nem a stúdióból van, akkor úgysem ismerem. Eltakarja a telefon mikrofonját, és lenéz rám. - Felöltözöm, addig egyél. Mindjárt itt vagyok.
- Oké - mosolygok fel rá, és kedvesen viszonozza, aztán az emeletre szalad. Ez a pasi még dögösebb, mint akkor volt, amikor beleestem. Úgy értem, nem csak szimplán jóképű… Ez létezhet? Istenem… Azt hittem, már túl vagyok rajta. Erre tessék, megjelenik egyik pillanatról a másikra, és néhány óra alatt teljesen összezavar. Úgy, hogy semmit nem tesz, csak kedvesebb velem, mint eddig volt. Hogy a picsába csinálja?
Olyan lassan eszem, amilyen lassan csak tudok, minden falatot kiélvezve, mert aztán mindenképpen haza kellene indulnom. Nem tudom, mennyire veszélyes hosszú távon a közelében lennem.
Már a koszos tálakat pakolom el, még a maradékot is egy szekrényben talált műanyag tárolóba pakoltam, és eltettem a hűtőbe, hogy ne vesszen kárba, mire Louis előkerül a szobájából. Nem vitte túlzásba, egy egyszerű sötét színű melegítő együttes van rajta, és fehér futócipőket tart a kezében.
- Köszönöm a reggelit - mosolygok rá, és csak egy pillanatra néz fel rám, miközben a cipőit köti be. - És mindent, amit tegnap tettél.
- Szeretek törődni azokkal, akik rászorulnak - feleli egyszerűen, aztán felpattan, és kivesz egy új, tiszta bögrét a szekrényből, hogy egy újabb adag kávét igyon, miközben rágyújt egy szál cigire. Sok kávé, bacon, cigi, tegnap láttam egy doboz McDonalds-os kólát az autó pohártartójában. Azt hiszem, azt megállapíthatjuk, hogy nem az egészséges életmódja miatt olyan jóképű. - És neked tegnap szükséged volt egy kis segítségre. Van valami terved? Hazamész, vagy valami más?
- Értem - motyogom az orrom alatt, de még mindig magamra erőltetem az előbbi mosolyom. Gyakorlatilag most mondta azt, hogy bárkiért megtette volna, nem vagyok különleges számára. Na, pont ezekre a dolgokra gondoltam, amikor azt mondtam, hogy meg kell óvnom a lelkem. - Felöltözöm, és azt hiszem hazamegyek. Nem zavarlak tovább.
- Vagy öltözz fel, és tarts velem - fordul felém, kifújva egy adag füstöt.
- Hová mész? - kérdezek vissza félénken, mert ez megint egy olyan pillanat, amikor előszeretettel zavar össze teljesen.
- Van egy kedvenc hobbim, amit olyankor csinálok, amikor nem dolgozom. Meg néha munka előtt is, ha van elég időm - kezdi mesélni, miközben már a tárcáját csúsztatja a farzsebébe. - Szereted a kutyákat?
- Persze! - szökik fel a mosolyom, és ezúttal nagyon is őszinte. Nem tudom, hogy mire készül, de ha kutyák is lesznek, akkor máris imádom.
- Akkor gyere velem a menhelyre - kacsint felém lazán, is kiissza az utolsó korty kávéját is. - A kis dögök már várnak ránk. Meg kell őket futtatni.
Nem is válaszolok, csak nézek rá néhány másodpercig. Komolyan beszél? Elmegyünk a menhelyre kutyákkal játszani? Ez a kedvenc hobbija? Nem akarom elhinni. Ez… Annyira édes, hogy inkább nem is gondolkodom rajta tovább. Érzem, hogy ha hagynám, ha elengedném magam, pillanatok alatt lennék megint elvakultan szerelmes.
- Rendben, menjünk - bólintok elszántan, és gyorsan a szobába rohanok, hogy felkapkodjam a tegnapi ruháimat, aztán már pattanok is be mellé az őrületes autójába. - Dolgozol ma?
- Igen - feleli egyből, de a hangján hallom, hogy nem repes a boldogságtól. Gondolom szeretné majd itt hagyni a céget. Mi másért járna egyetemre? Egyáltalán nem várom a percet. - De előbb kutyázunk.
Hangosan felnevetek a lelkesedésén, és még akkor sem tudom levakarni a mosolyom, amikor elindulunk. Fel kell egy kicsit emelkednie az ülésből, nem elég hátranéznie a tolatáshoz. Ez lehetetlenül aranyos. Lou nagyon jól vezet, egy pillanatig sem aggódom mellette, pedig van pár utolsó pillanatban korrigált manőver. London egyik olyan részére visz, ahol még alig jártam, nagyon sok a fa és a parkos övezet. Ahol leparkolunk, még egy kis tó is van.
- Élvezni fogod, meglátod - biztosít róla, mielőtt kiugrik a kocsiból. Szívesen követném ugyanilyen hevesen, de még mindig nem megy a mozgás olyan fürgén. Miután Louis tegnap elmondta, mekkora hülye voltam, hogy nem nyitottam ki a szám, és mondtam, hogy nem csinálom ezt tovább, csakis magamat érzem hibásnak a fájdalmaim miatt.
- Mindig ide jössz, vagy van több helyed is? - kérdem tőle, ahogy belépünk a menhely épületébe. Köszönünk néhány itt dolgozónak, de minden egyéb szó nélkül vesz le négy pórázt a fali állványról, és kettőt a kezembe ad.
- Legtöbbször ide - feleli aztán, és a kennelek felé irányít. - Itt van egy orvosi rendelő a menhely mellett. Ott is be szoktam segíteni. Az állatkórház tulajdonosa jó barátom. Válassz kettőt!
- Csak kettőt? - nézek kétségbeesve a kutyusokra. - Mind jönni akar.
- Bármikor vissza jöhetsz ide, és elviheted őket is egy sétára - bólogat mindentudóan. Azt hiszem, ő tényleg nagyon otthonosan mozog ezen a helyen. - Az a kettő nagyon nyugodt, de borzasztó hálásak egy kis játékért.
- Akkor gyerünk, ti jöttök velem! - fogadom el azonnal az ajánlást, és segít megkötni őket, mert olyan izgatottak, hogy rám ugrálnak, ami viszont még nem esik olyan jól, mintha a tegnapi forgatás meg sem történt volna.
Már elengedtük a kutyákat a parkban, és a tó partján egy padról dobálunk nekik botokat. Louis-nak igaza volt, nagyon hálásak. Mindig összenyalják a kezem, vagy ha hagyom, az arcom is, amikor visszahozzák, amit hajigálunk nekik.
- Te mit szoktál csinálni, ha lazítani akarsz egy kicsit? - fordítja felém az arcát, és látom, hogy tényleg érdekli a válasz. Nem is tudom hirtelen hogyan feleljek erre. Nem igazán van szabadidőm, és a gimis záróvizsgáim miatt épp ez a legnagyobb bajom. Alig van időm tanulni rájuk. Néha a suliból gyorsan hazamegyek, átöltözöm, hisz nem láthatják meg a gimis egyenruhám, és rohanok forgatni. Aztán éjszakába nyúlóan tanulok. A főnökeim nem kevés plusz pénzért azt ajánlották, hogy amikor nem forgatok, akkor szólózzak egy kicsit élőben, mert nagyon sokan hiányoltak onnan, amikor átraktak filmezni. Szóval most mindkettőt csinálom, így pedig csak a hétvégéim és az éjszakáim szabadok.
- Azt hiszem az edzőterem - felelem végül, mert ez az egyetlen hely, ahová próbálok még viszonylag rendszeresen eljárni. - Nincs sok szabadidőm. Tudom, az nem a pihentető kategória, de engem kikapcsol.
- Ez jól hangzik, gondolom a munka meg suli mellett praktikus az edzés - mosolyog rám. - Én az edzőteremhez mindig lusta voltam. Meg unalmasnak is tartom. Ha mozgás, akkor inkább a szabadban.
- Igen - értek egyet, nem is tudom, hogy igazából mivel, mert egy pillanatra összezavar, ahogy a sulit említi. Gondolom tegnap hallotta, amikor elköszöntem Caroltól. A fenébe… Jobb lett volna azt a látszatot kelteni, hogy nem tanultam tovább, mivel amúgy sem áll szándékomban. A cégnél annyi pénzt keresek, hogy felesleges bármit is tanulnom mellette. Nem lesznek megélhetési gondjaim.
Amikor visszavisszük a kutyákat, már azt hiszem, hogy indulunk is, de Louis-t elkapja valami magas pasi, egy kicsit még nálam is magasabb, bár csak néhány centi lehet, és magához rántja egy gyors ölelésre. A haja már itt-ott őszül, de még mindig fiatalos, és jókedvű. Orvosi fehér köpeny van rajta, szóval gondolom az a barátja lehet, akit emlegetett az állatkórházban.
- Azt hittem, már elmentél - szólal meg az idősebb férfi, aztán rám szegezi a tekintetét, amitől valamiért egy kicsit zavarba jövök. - Szia.
- Szia - nyújtom felé gyorsan a kezem, ő pedig kedvesen elfogadja. - Harry Styles vagyok.
- Josh Mitchell - bólint egyet, és végre sikerül megfejtenem. Pont úgy néz rám, mintha ismerne valahonnan, és ez hoz ennyire zavarba. És amikor végül még rám is mosolyog, eszembe jut, hogy már találkoztunk. Ő volt az a pasas Andy mellett. Még Louis tragédiája után, amikor az állapotáról kérdeztem. Ezek szerint ő lenne Andy pasija is, nem csak Louis barátja? Azóta nem rémlik, hogy láttam volna a cég környékén.
- Egy munkatársam - teszi hozzá Louis, és akkor lesz Joshnak is világos minden. Látom az arcán. Ezek szerint ő tudja, hogy Lou mivel foglalkozik, bár gondolom Andyről is sejti.
- Elhoztad egy kis kutyaterápiára? - kérdi, mit sem sejtve arról, hogy mennyire igaza van. - Bejöttök a rendelőbe, vagy nincs már időtök?
- Nekem nincs - rázza meg a fejét Louis, és futva még az órájára is néz, hogy megbizonyosodjon róla. - Dolgozom ma, de Harry nem. Viszont ráfér a pihenés, ő nem olyan lusta a szabadidejében, mint én.
- Akkor valaki, akiről példát vehetsz - ráncolja a homlokát a barátja felé. - Te is tanulsz?
- Igen - felelem kelletlenül. Ez a rohadt hazugság nagyon nem hiányzott az éppen kezdődő barátságfélénkhez.
- Nagyszerű - mosolyog rám, mintha neki csak ennyi kellett volna a boldogságához, aztán visszafordul Louis felé. - Este találkozunk? Andy úgysem hagyja, hogy lerázd megint.
- Valószínűleg - forgatja meg a szemeit. Azt a srácot még mindig nem tudom hová tenni. Azóta is össze vannak nőve Louis-val, de úgy néz ki, hogy nincsenek együtt. Régebben mérget vettem volna rá. Eléggé sokat dolgoznak közös filmeken még mindig, de ezek szerint tényleg csak nagyon jó barátok lennének?
A két férfi elköszön egymástól, és Louis a kocsi felé terelget, kijelentve, hogy hazavisz, és vitát nem fogad el. Így, hogy bediktálom az utcánk nevét neki, elindulunk a bő egy órás utunkra.
- Öm, ne kanyarodj be, csak állj meg az utca elején - köszörülöm meg a torkom, amikor már közel járunk. - Úgy tudják, hogy Carolnál aludtam.
- Azt tudják, hogy meleg vagy? - kérdi egy kis bólintással az előző kérésemre. - Mármint, az vagy, nem?
- Az vagyok - felelem mosolyogva a kis zavarán, hogy rájött, valójában azt sem tudja, hogy meleg vagyok-e, vagy esetleg biszex, netalántán hetero. Biztos ő is tisztában van vele, hogy nem mindenki meleg a melóhelyen. - És tudják.
- Áh, értem - bólogat, és egy kis gondolkodás után folytatja, amikor leáll az utca végében, és kiteszi a vészvillogót, mit sem törődve azzal, hogy semmi vész nincs. - Akkor Carol nem az álbarátnőd, vagy ilyenek. Ez jó. Mármint, ha elfogadnak.
- Nem, Carol a legjobb barátom - teszem tisztába ezt a dolgot előtte is, hogy valami történet is társuljon a név mellé, ha már sokat van róla szó. - A családom eléggé jól fogadta, amikor bevallottam nekik. A nővérem meg csak nevetett, hogy ezt már eddig is tudta. De Carol volt az első, akinek elmondtam, miután én is rájöttem.
- Ő tud a munkádról is? - piszkálgatja a kormányt, de ez nem olyan zavarodott cselekvés, vagy ilyesmi, Louis nagyon nyugodt, és ezzel rajtam is sokat segít. Inkább csak valami ösztönös kézmozdulatnak tűnik.
- Igen, mi mindent tudunk egymásról - válaszolom büszkén, mert a mai napig úgy gondolom, hogy nekem van a legjobb barátom a világon.
- Helyes - mosolyog fel rám, és most a déli napfényben olyan nagyon szép az arca. Ki kell szállnom az autóból. - Nekünk mindünknek kell valaki, akivel beszélhetünk erről.
- Igen - bólogatok, és a kilincsre teszem a kezem.
- Menj csak - bök az ujjaim felé, amik szinte már nyitják az ajtót. - Később beszélünk.
- Köszönöm, Lou - motyogom már sokadszor, de ő csak kedvesen bólint felém. Korábban számot cseréltünk, mert már akkor is kérte, majd mondjam el, hogy jobban vagyok-e, mivel most egy hétig tuti nem látjuk egymást. Szerencsére jövő hét végéig nincs forgatásom, és Louis viccesen csak annyit fűzött hozzá, hogy nem is baj, mert a világ minden alapozója is kevés lenne a foltjaimra. Tudom, hogy azért mondta nevetve, hogy lazábban vegyem, de a szavai mögött ott volt az aggodalom az ügy komolyságáról.
Szerencsére már tudok úgy járni, hogy ne sántikáljak, bár nem mondom, hogy nem fáj. Mindenesetre bemegyek anyuhoz a konyhába, és adok neki egy puszit, hogy megjöttem.
- Hamarosan kész az ebéd - néz fel rám mosolyogva, és valamit kavargat a lábosban.
- Ettem már - felelem egyből, mert nem vagyok éhes, és nem akarom, hogy aggódjon. Alaposan belaktam Louis reggelijéből, és az sem volt olyan nagyon régen. Vacsoráig tuti kibírom. Rezegni kezd a telefonom, és magamat sem értem, amiért a gyomrom összeugrik, mielőtt ránézek. Anya is látja, hogy ki az, de csak felnevet rajta.
- Most váltatok el, hihetetlen mennyire nem tudtok egymás nélkül élni - csóválja a fejét, de csak mosolyogva adok egy puszit az arcára, és felsietek a szobámba, amennyire tőlem ez telik.
- Jobban vagy?
- Nem sokkal, de már tudok úgy menni, hogy nem tűnök háborús veteránnak - felelem nevetgélve, de Carol nem csatlakozik a jókedvemhez. Persze, még nem tudja mi történt azután.
- Pihenj le, rendben? - utasít ellentmondást nem tűrve, de azért kérdéssé alakítva, hogy ne tűnjön túl erőszakosnak. - Már csak a hétfőt kell túlélnünk, és túl vagyunk a rohadt érettségin is, és nem lesz más dolgod, csak kipihenni ezt a szörnyűséget.
Csak nagyvonalakban meséltem el neki az öltöző zuhanyzójából kilépve, hogy miért nem alhatok otthon, de jobb is így, mert már ennyi is kiborította teljesen.
- Fekszem az ágyamon - válaszolom, hogy megnyugodjon, de a mosolyom valahogy az arcomra nőtt. - Nem fogod elhinni, amit most elmesélek.
- Én már ezt sem akartam - nyög fel, de a hangján hallom, hogy egy kis mosolya talán mégis van. - Mi jöhet még?
- Találd ki, kivel töltöttem az éjszakát!
- Mi? - visít fel szinte, és még el is emelem egy kicsit a telefont a fülemtől. - Jézusom, azt ne mondd, hogy te azok után még elmentél valakivel.
- Nem, dehogy! - vágom rá nevetve, és hallom a megkönnyebbült sóhaját. - Vagyis, nem úgy.
- Na, bökd már ki! - szól rám egy kicsit erélyesebben a kíváncsiságtól.
- Louis Tomlinson villájában voltam! - artikulálom úgy, hogy még véletlenül se érthesse félre. - A vendégszobájában aludtam, a sebeimet ápolta, és az általa készített reggelivel laktam jól.
- Viccelsz velem? - mondja olyan hangon, hogy pontosan tudom, leesett az álla, és most valahol az ágy alatt keresi éppen. - Ebben a mondatodban több olyan rész is volt, amiről részletesebben akarok hallani.
- Mit akarsz tudni, drága barátnőm? - kérdem megjátszott büszkeséggel, de aztán belenevetek a telefonba. - Mielőtt túlgondolnád, csak ennyi történt.
- Csak… - horkan fel, mire elhúzom a szám. - Két évig alig szólt hozzád, míg te reménytelenül szerelmes voltál, és próbáltad elfelejteni, erre ez neked egy “csak”…
- Igen, mert… - kezdem, de nem is tudom, hogyan fejezzem ki, amit gondolok. - Biztos vagyok benne, hogy ez neki semmit sem jelent. Többször ki is fejezte, hogy bárkiért megtette volna, aki hasonló helyzetbe kerül.
- Oké, akkor most elmesélsz mindent! - jelenti ki végül, és hallom az ágya nyikorgását a háttérben, ahogy valószínűleg elfeküdt rajta. - Elejétől a végéig.
Tényleg mindent elmondok, próbálva kevés részletet megosztani a szörnyű pornós élményeimről a három másik sráccal, de azért muszáj elmondanom néhány dolgot, mert folyamatosan visszakérdez. Viszont a Louis-s részletekből semmit sem hagyok ki.
- Ez eszement - viháncol Carol a telefonban, és nagyon jó kedve lett ettől az egésztől. - Komolyan mindenhol bekenegetett? Jesszus!
- Nem volt olyan nagy szám, mint ahogy beállítod - próbálom enyhíteni a pozitív kiborulását a történtekkel kapcsolatban. - De nem baj, nem bánom. Nekem az is elég, ha csak barátok leszünk. Már ez is sokkal több annál, amit eddig kaptam belőle. Megelégszem vele…
- Hazzy, ezt te sem hiszed el - morogja nekem, és most majd jön a lelkesítő beszéd, hogy miért kellene jelnek vennem mindent Louis-tól, de nem akarok. Meg kell értenie.
- Nem merek reménykedni, Car - ingatom a fejem, és az ágyon fekve a hajam birizgálom. - Már nem. Ha bármit is akarna tőlem, vagy csak érdeklődne irántam, biztosan nem várt volna vele két évet. De mondom, ha barátok leszünk, már az is annyira jó.
- Fogtok még találkozni? - kérdi egyből, mintha nem is hallotta volna, amit mondtam az előbb. - Hogy köszöntetek el?
- Carol…
- Ne mondd, hogy nem élvezted ezt az egészet! - szegezi nekem, és nem tudom, hogy tud rólam mindent, ezúttal is. Anélkül is, hogy elmondanám az érzéseim.
- Persze, hogy élveztem - vallom be végül, és ahelyett, hogy az orrom alá dörgölné, hogy ő megmondta, csak együttérzően felsóhajt. - Sőt, amikor az ujjai a belső combomnál jártak, esküszöm nagy szerencse, hogy gondolni sem bírtam épp a szexre, különben biztos hogy az erekciómmal nézhetett volna farkasszemet.
- Ez valahol jó is - gondolkodik el egy kis hümmögés után. - Legalább nem gondolja, hogy rá vagy gerjedve. Nyugodtan barátkozhattok.
- Aha - értek egyet vele, mert jelenleg nekem tényleg az az elsőszámú célom, hogy legalább jóban legyünk. - Mondd, Car, ki az ördög írogat félpercenként neked? Egyfolytában hallom, hogy rezeg a telefonod.
- Oh, öm… - kezdi, de zavartan krákog egyet, és nem folytatja hosszú másodpercekig. - Csak… Egy srác.
- Mi van? - vigyorodom el, és kár hogy nem láthatja, tuti a fülemig ér. - Ki?! És miért nem mondtad eddig?!
- Azért, mert lehet, hogy nem lesz semmi az egészből - motyogja, de hallom, hogy őrlődik az egészen.
- Miért gondolod így?
- Miattad - böki ki, de erre nem számítottam. Nem is tudom hirtelen, hogy mit mondjak erre, én azt hittem már túl van rajtam. - Ismered a srácot, és számít a véleményed, de közben dühös is vagyok rá a mai napig. Miattad.
- Oké, most hirtelen semmit sem értek.
- Kevin az - mondja ki a bűvös nevet, és a szemöldököm a homlokom közepéig szökik a meglepetéstől. - De ő csúnyán elbánt veled, és tudom, hogy te nem kényszerből csinálod ezt a dolgot, de én egy kicsit akkor is őt hibáztatom érte. Ha akkor nem csinálja azt…
- Hé, Car - szakítom félbe gyengéden. Bárcsak itt lenne most, akkor magamhoz ölelhetném. - Szeretlek.
- Én is, Hazz - feleli halkan.
- Tetszik neked? - kérdem úgy, hogy tudja, erre a kérdésre nincs rossz válasz.
- Azt hiszem, de közben meg…
- Tudom - próbálom megnyugtatni őt, mert semmi sem fontosabb nekem, mint az ő boldogsága. Igazán megérdemli. Közben pedig igaza van, nem erőltette senki, hogy elfogadjam azt az ajánlatot, Kevin pedig, bár nem egy megtestesült szent, mert mégiscsak feltöltötte rólam azt a videót, végülis azonnal letörölte, és bocsánatot kért, amikor Carol letámadta a suliban. Aggódom, hogy ne legyen szemét hozzá, de támogatni fogom Cart, mert szeretem őt. Annyira nagyon. - Veled vagyok, szívem.
- Köszönöm, Hazzy! - sóhajt egy nagyot. - Ha neked nem tetszene, és nem támogatnál, máris hagynám az egészet a fenébe.
- Tudom, hogy tudsz vigyázni magadra - biztosítom mosolyogva. - Azért remélem érzed a dolog iróniáját.
- Ne is mondd! - nevet fel hangosan, és én is csatlakozom hozzá. - Mindemellett, eddig egy meleg srácba voltam fülig szerelmes, aztán meg egy biszexuálissal készülök randizni.
- Ez fejlődés, Car, akárhonnan is nézzük - viccelődök vele, és a levegőt kapkodva nevetünk.
- Igazad van! - miközben próbálunk megnyugodni, gyorsan elkapom a telefont a fülemtől, mert bejövő hívásom van, de még mindig nem Louis az. Alex hív, és teljesen kiment a fejemből, hogy már a városban kellene lennem.
- Alex keres, később még beszélünk, szivi.
- Okés, azért pihenj, jó? - vált át megint aggódóra, majd egy puszi hang után kinyomja a telefont, hogy felvehessem a haverom. Vele voltam először Lou után, és nagyon jóban lettünk. Messze nem olyan nekem, mint Carol, de örülök, hogy barátok vagyunk.
- Ne haragudj, Alex! - szabadkozom egyből, ahogy felveszem, és a haverom már nevet is. - Teljesen elfelejtettem, mert… Történtek dolgok.
- Na, ne ijesztgess! Mi van? - kérdi félbeszakítva az előbbi jókedvét. - Minden oké?
- Ah, tegnap nem ment minden simán a melóban - kezdem fáradtan. Alexel van, hogy munkáról, cikis forgatásokról, vagy épp olyan partnerekről beszélünk, akikkel meglepően jó volt a dolog. Ez a téma nem kínos kettőnk közt, szóval most sem érzem annak. - Kicsit eldurvultak a dolgok, és ma nem igazán vagyok edzőtermes formában.
- Ó, baszki, oké, persze - érti meg azonnal, hogy miről beszélek. Nyilván nem gondolja, hogy a dolog olyan komoly, amilyen, de nem baj. Nem is akarok mindent részletesen elmesélni neki. Valószínűleg ha többet nem is, az előzetest látni fogja, és akkor majd megért. - Akkor majd szólj.
- Persze! - vágom rá, és közben hallom anyám hangját lentről. Nem lehet már annyi idő, hogy vacsorázzunk. Ebédidőben kezdtem el Carollal beszélgetni. Ez egy olcsó telefonszámla lesz… - Hétfőn melózol?
- Nem, szerencsére - feleli, mit sem sejtve, hogy azért kérdem, mert szeretném az utolsó érettségihez tartozó vizsgám lezárását egy kis lazulással megünnepelni.
- Akkor van kedved meginni valamit este? - kérdem, de már feltápászkodom közben, hogy lemenjek vacsizni.
- Simán! - válaszol egyből. - Benne vagyok.
- Oké, majd hívlak, megyek kajálni.
Mire leérek, már mindenki az asztal körül ül, és csak rám várnak. Gyorsan kezet mosok a mosogató felett, és mire leülök, anyu már szedett kaját minden tányérba.
- Remélem hétvégén nem tervezel megint eltűnni - szól hozzám anya egy kis csend után. A szám tele az első falattal, és érzem, hogy megint elölről kezdődik a vitánk. - Tanulnod kellene hétfőre.
- Nem tűnök el - rántok vállat, és reménykedem, hogy ennyi volt mára, de amikor anyu a fejét ingatja némán, már tudom, hogy esélyem sincs egy gondtalan vacsorára.
- Megnézted már a pótfelvételik időpontjait? - teszi fel a kérdést, olyan furfangosan magába foglalva a rosszallását azzal kapcsolatban, hogy nem megyek egyetemre, hogy még engem is meglep.
- Anya - morgom az orrom alatt, és a számba emelek még egy falatot a lazacból. - Már mondtam, hogy nem akarok tovább tanulni.
- Harry, miért csinálod ezt? - kezdené, de már annyira elegem van ebből a témából, miután nem telik el úgy egy rohadt nap sem, hogy anya ne hozza fel, hogy most már komolyan betelt a pohár. Leteszem a villám, és anya felé fordulok, hogy érzékelje, minden mondatom halálosan komoly.
- Hagyd, Anne! - előz meg a kifakadásban Robin, és talán egy nagyon nagy veszekedéstől mentett meg minket. Amúgy sem vagyok túl jól, és ez igazán nem hiányzik. - Azt mondtad, hogy dolgoznál. Inkább mondd el, ha már vannak terveid. Beszéljünk erről.
- Én… - kezdem, de ezzel most megfogott. Valójában fogalmam sincs, hogy mit mondjak, pedig hálásnak kellene lennem Robinnak, mert ő legalább mellettem áll. Vészesen pörög az agyam, hogy mit mondjak, és hirtelen beugrik egy tökéletes hazugság. Ez már a sokadik. Elmondani sem lehet, hány hazugságot meséltem már nekik az utóbbi két évben, ezen már semmi sem múlik. Már így is alig bírok a szemükbe nézni. - Már eléggé régóta egy edzőteremben dolgozom részmunkaidőben. És ők felajánlották teljes állásban is. Meg tudnék élni belőle.
- Ezt eddig miért nem mondtad? - emeli meg a szemöldökét anyu. - Nem is tudtunk erről.
- Nem tudom - rántom meg a vállam, és eljátszom a félénket. - Tartottam tőle, hogy nem támogatnátok, amíg le nem érettségizek.
- Miben nem támogattunk eddig, Harry? - dől hátra a székében anya, és már az evést is befejezi, csak rám figyel. - Egyre furcsábban viselkedsz. Semmi okod sincs bizalmatlannak lenni velünk szemben.
- Jól van, Anne - teszi anyu combjára a kezét Robin. - Nyugodjunk meg. Ez nem olyan nagy dolog. Harry, neked pedig nem szabad titkolóznod. Tudod, hogy veled vagyunk. Meséld el, hogy mit csinálsz ott.
- A recepción dolgozom - hazudom azonnal, és a lelkem súlya egyre fájdalmasabban nehezedik rám. - És nagyon szeretem. Talán idővel személyi edző is lehetnék.
- Ez a nagy terved? - tárja szét a kezeit anyu. Hát témánál vagyunk. - Személyi edző? Hova lett az, hogy egyetemre mész, és valami komoly szakmát tanulsz.
- De ha én ezt akarom csinálni? - kérdem, és a hangom elmélyült a dühtől, még én is hallom. Dühös vagyok arra, hogy ilyen helyzetbe kerültem, és arra is, hogy ennyi hazugsággal kell tömnöm a szüleim fejét, miközben legszívesebben már itt se lennék, csak hogy ne kelljen többet hazudnom. De magamra vagyok a legdühösebb mindezek miatt. - Miért nem élhetem a saját életem?
- Azért mert egy tizennyolc éves gyereknek még a legtöbb esetben fogalma sincs arról, hogy mi a jó neki! - emeli fel egy kicsit a hangját, és ebbe a vitába már nem száll be Robin. Egy nagy sóhajjal hátradől, és Gemmával összenézve hagyják, hogy lerendezzük ketten.
- Nem vagyok gyerek! - vágom rá, és az én hangom is egyre ijesztőbb. - Hivatalosan is felnőtt vagyok már, és jogom van dönteni az életemről!
- Attól még, mert a törvény szerint már felnőttnek számítasz, még nem leszel automatikusan érett is minden döntéshez! - már pattognak a szikrák köztünk, és nem is tudom, hogy mikor voltam ilyen ideges utoljára.
- Így gondolod? - hajolok közelebb hozzá, és látom, ahogy sűrűn pislog. Mindig ezt csinálja, amikor nagyon frusztrált. - Hát akkor csak, hogy bebizonyítsam mennyire érett vagyok, holnap elkezdek keresni magamnak egy lakást, és elköltözöm. Ideje saját életet kezdenem.
- Miről beszélsz? - hitetlenkedik anya, és feláll a székéről, hogy fölém kerekedhessen, de én is egyből felpattanok. - Mégis miből költöznél saját lakásba?
- A megtakarított pénzemből - felelem gúnyosan, de erre mindenki eltátja a száját. - Amit éretlenül összeszedtem ahhoz, hogy elkezdjem a saját életem. Szinte semmit nem költöttem a fizetésemből, így bőven elég ahhoz is, hogy vegyek egy kisebb lakást.
- Ezt nem tudom elhinni… - ingatja a fejét anya nyitott szájjal, és látom, hogy teljesen kétségbeesetten próbálja kitalálni, hogy mit mondjon ezekre.
- Ja - morgok feléjük, aztán elindulok az emelet felé, de senki nem állít meg. Úgy tűnik, eléggé lesokkoltam mindenkit ahhoz, hogy fogalmuk se legyen mi a fenét kezdjenek most velem. Magamra zárom az ajtóm, és eldőlök az ágyban, a tévé előtt. Bármilyen unalmas műsor jó, csak vonja el a figyelmem és nyugtasson le egy kicsit.
Félálomban pislogok, és már a sokadik részt nézem meg valami középkategóriás szitkomból, amikor ma már harmadszor rezeg a telefon a fejem mellett az éjjeliszekrényen. Egész nap azon izgultam, hogy Louis vajon mikor fog hívni, vagy hívni fog-e, de most elég álmos vagyok hozzá, hogy ne szökjön fel a pulzusom. Viszont amikor meglátom a nevét a képernyőmön, muszáj vennem egy mély levegőt, mielőtt felveszem.
- Szia - köszönök bele, és egy apró mosoly húzódik az arcomra, már csak attól, hogy hallom a hangokat a vonal túl felén.
- Szia, hogy vagy? - kérdi fáradt hangon, de annyira jól esik. A zajokból arra következtetek, hogy még bent van a cégnél, és ezek szerint egyből hívott, amikor végzett. Ez iszonyú jól esik, még úgy is, hogy csak az aggodalom szól belőle.
- Sokkal jobban - felelem, még ha ez nem is teljesen igaz, de nem akarom, hogy úgy érezze, hogy tovább kell féltenie. Szeretnék vele beszélgetni. Lehetőleg minél többet és többet. Jóban lenni vele. És nem csak azért, mert éppen megszán valami miatt.
- Örülök - szól bele kedvesen. - Oda akartam adni a krémet, de elfelejtettem.
- Nem baj, Lou - válaszolom mosolyogva, mert képtelen vagyok levakarni magamról. - Megjegyeztem a nevét, holnap majd veszek, ha nagyon nem akar múlni a dolog. De aranyos vagy, köszi.
- Oké.
- Milyen napod volt? - kérdezem, mert félek, hogy be fog állni az a bizonyos zavaros, kellemetlen néma csend köztünk. Beszélgetni akarok. Bármiről, csak beszéljünk.
- Ah, ne is kérdezd… - sóhajt fel gondterhelten. - Ismered, Gregoryt?
- A srác, a szörnyű sárkányos tetkóval? - kérdem, mert úgy sejtem ő az, de nem vagyok benne egészen biztos.
- Igen… - morogja, de aztán felnevet, és végre elindul köztünk egy olyan beszélgetés, amit kötetlennek érzek, és egy pillanatra sincs csend a telefonban. Beszélgetünk egészen addig, míg hazaér, szidja kicsit az esti forgalmat is, mert sok a hülye az utakon és félti a kocsiját, aztán csak akkor köszönünk el, amikor már otthon van, mert tudom, hogy mennie kell a barátaival valahova, és még el is kell készülnie. Nem akarom feltartani sokáig, mert tényleg nagyon fáradtnak tűnik a hangja alapján.
- Később beszélünk? - kérdezem félénken, mert nem akarok túl messzire menni, és nem tudom, hogy ez még belefér-e a barátok vagyunk kategóriába. - Mondd majd el milyen volt a mai buli. Nem ismerem azt a helyet, talán majd valamikor én is elnézek oda.
- Persze - feleli teljesen természetesen, és ettől megnyugszom. - Pihenj, Harry. Jó éjt!
- Neked is, Lou!
5 Comments
Gáz lesz otthon, ha kiderül mit csinál. Cuki Harry!
VálaszTörlésGáz bizony, ha kiderül.. :)
TörlésEddig is vártam ezt a sztorit,de mostantól jobban várom. 💖
VálaszTörlésKíváncsi vagyok Louisra mikor felismeri, hogy ő bizony szerelmes 😍
Tetszik Harrynek ez a felnőttesebb kinézete és gondolkodása. Bár azért egy kicsit még gyerek a lelke. Édes ahogy próbálja meggyőzni magát, hogy nincs oka reménykedni. De azért a szikrája mindig ott van a rózsaszín felhőnek. 💖
Az anyja ki fog borulni ha elköltözik,ha pedig rájön a miertre!
Atyaég mi lesz akkor! Tornádó!
Édes ez a fiú még mindig! A kezdeti furaságát elnőtte az elmúlt két évben.
Előnyére változott eddig.
Aztán meglátjuk milyen sorsot szánsz nekik. 💖 💖 💖
Pussz 😘 😘 😘
Mindenki jobban szereti érettebb Harryt, cukik vagytok, pedig csak éppen egy kicsit felnőtt. Én imádtam baba Harryt is. :P A kis idétlen, szerelmes lelkével... Most már lassan haladunk valami felé... De aki ismer, az tudja, hogy azért nem lesz innentől sem habosbabos a történet. Azt nem annyira szeretem. :P :)) Nem hosszútávon. :)
TörlésNemsokára hozom az újat, kíváncsi vagyok a véleményedre. :)) (És mocskosul irigykedem, mióta megtudtam, hogy hamarosan Lou koncert..........:P ;))
Imádlak!
Puszi!
Na mára..azaz tegnapra ez az utolsó.
VálaszTörlésTisztára beszippantott ez a történet....<3<3<3
Harry és a hazugság jengája!!!
Nagyon meg fogja szívni!!! És most nem a jó öreg lompost!
Ha otthon kiderül...minden robban!!
Lou hiába szereti meg...ha ott is borul a kora!!!! Áááááá kicsi fiú....hiába érzed magad már tökösebbnek, csak testileg nőttél!!!
Remélem ha otthon kiderül szarrá pereli az anyja a kettő idiótát!!!!
Nem tudom...nekem nem annyira jön be ez a Harry...kicsit megint olyan érzésem van vele mint az elején.....nem annyira szeretem nem ragyogó fehér fénnyel övezett angyalkaként.
Sajnálom, mert tudom, hogy létezik az a pont ahonnan már csak robbantással van megállás, visszacsinálni már nem lehet.
Bakker Sophe Anne ...most írónőnket a Kengyelfutó gyalogkakkból a farkas bőrében képzelem, ahogy az a régi pumpálos bomba karját tartja...kaján mosollyal tekint ránk....NA MIKOR ROBBANTSAM A HEGYET???
Lesz itt még mit nyalogatni!!! (Nemcsak a fiúknak! XDD)
Lou éjt!!😘😘😘
Remélem Hnak sok fronton megjön az esze!