Sziasztok!

Egy kis friss. Azt meg, hogy mennyire fogtok szeretni, vagy nagyon utálni ezután, majd meglátjuk később. :)) Olvassátok, élvezzétek, és hagyjatok nyomot! Szép napot nektek! 

Puszi&Pacsi

Azt hiszem, hosszú ideje ez az első este, hogy Andynek nem kellett először könyörögnie, aztán meg sértegetnie, hogy eljöjjek velük egy kicsit kiengedni. Határozottan azzal a céllal mentem bele, hogy felszedek ma valakit, és ehhez mérten választottam ki a helyszínt is. Ez egy olyan bár, ahol nem hemzsegnek a furcsa vagy őrült srácok, de azért sokan kaphatóak a kalandokra. Már nem is tudom pontosan, hogy mikor szexeltem csak azért, hogy nekem is jó legyen, és ha a dátum már homályba vész, akkor elönt a vágy. A pultnál ülő kis szöszi már egy ideje látványosan tette nekem a szépet, és amikor Andyék a tömegbe vetették magukat, hogy táncoljanak, mellé telepedtem. A fiú pedig meglepően szórakoztató. Csak két évvel fiatalabb nálam, de eléggé sok mindent megélt már. Vagy csak egy jól megírt forgatókönyv, amivel könnyedén keveredhet mélynek tűnő beszélgetésbe, csak azért hogy biztosan hazamenjen vele valaki. Nincs aki megcáfolja, így a mutatvány veszélytelen. Engem pedig nem is igazán foglalkoztat, igaz-e vagy sem. Egyetlen éjszakáról van csak szó. 

- Még nem láttalak itt korábban - nyújt felém egy poharat, amit addig rendelhetett, míg én odakint voltam mosdóban. - Nem a környéken laksz? 

- De - felelem egyből, és belekortyolok a margaritába, aztán megtörlöm a szám, mert egy kicsit eltúlozták a díszítést. Nem a kedvencem, amikor ennyi só van a pohár szélén, de egynek jó lesz, ha már vett nekem italt. Nem fogok panaszkodni rá. - Csak ritkán járok bulizni. Nem az én műfajom. 

- Nem mondanám - nyal végig a száján, és már eléggé feloldotta a vérem az alkohol ahhoz, hogy kövessem a nyelvét az ajkai vonalán. Meglehetősen vonzó a srác. Nem annyira, mint akikkel már volt dolgom korábban, egyáltalán nem mondanám annak a tökéletesen hibátlan külsejű pasinak, akin megakad az ember szeme, de mégis van benne valami igazán csábító. Talán a humorérzéke. Az igazán vonzó tud lenni számomra. Végül úgy döntök, hogy nem húzom tovább az idő. Nem akarok többet tőle, mint egy nagyszerű éjszakát, akkor meg minek játsszuk azt, hogy randizunk? A szájára hajolok, és elkapom a narancs ízű nyelvét, amibe belenyög, de készséggel hagyja, hogy magam felé fordítsam a bárszéken, és a lábai közé lépjek. Jól csókol, és ahogy átöleli a derekam, hogy magához szorítson, már majdnem követelőző, de aztán hirtelen egy kicsit visszavesz. Gondolom nem akarja, hogy meghátráljak valami miatt, vagy ilyesmi. Nem kell ezen aggódnod, drága, ma biztosan a lábaid közt leszek. 

- Megmutatod a hálószobád? - lehelem a fülébe, mire csak ördögien elmosolyodik, és már húz is maga után, kifelé a bárból. Nem bánom, hogy hamar rábólintott, és nem kéreti még magát egy kicsit, mert kezdett már egyre melegebb lenni idebent, és a homlokomról is a pulóverem ujjával törlöm le az izzadtságcseppeket. Viszonylag gyorsan elérünk a Benny néven megismert srác kocsijához, és egy pillanatra megszédülök, ahogy megtorpanok mellette, de egy kicsit megrázom a fejem, és máris jobban vagyok. Valószínűleg csak sok volt az ember odabent, és nagyon kevés a levegő. Nem is baj, ha most ő vezet, aztán majd később visszataxizom a kocsimért. Önkéntes száműzetésbe vonulnék, ha felelőtlenségemben összetörném a kedvenc játékom.

- Messze laksz? - kérdem, ahogy bekötöm magam, és ő csak mosolyogva a fejét rázza, de nem igazán válaszol. 

- Mondd csak - kezdi végül, egy viszonylag hosszú hallgatás után. - Gyakran szedsz fel így srácokat?

- Nem - rázom meg a fejem, és a zsebembe dugom a telefonom a jelre, hogy ezek szerint most már beszélni fog hozzám. Meglepően csendben volt egészen eddig, és csak nézte az utat, én meg nem erőltettem a beszélgetést, ez még mindig nem randi. - De ha valakit el akarok vinni, akkor bárokból szoktam, igen.

- Ilyen csodálatos vonásokkal, mint amivel te büszkélkedhetsz, bárkit elvihetsz, igaz? - pillant felém, és már-már gyönyörködve mér végig. - Térdre parancsolsz akárkit.

- Nem tudom… - felelem, mert valójában nem csak ő kezd összezavaróan viselkedni, én sem érzem túlságosan a toppon magam, pedig nem is ittam sokat. Éppen kiérünk London határából, amikor felé nézek, és kezdenék mondani valamit, bármit, de nagyon szédülök, és rohadt sötét is van, ami pluszban zavaró ebben a helyzetben. Nem tudom, mi a fenét csináljak, mert fogalmam sincs, hogy mi történik velem. Hiába rázom a fejem, vagy szorítom az ujjaim az orrnyergemre, semmi hatása, vagy éppen csak még rosszabb. Zsibbadni kezdenek a kezeim is, és akármennyire próbálkozom, csak remegést érek el, amikor mozdulni akarok. Mintha fokozatosan elveszíteném az összes készségem, valószínűleg már csak a biztonsági öv tart az ülésen. Egy dologra koncentrálok egyedül, hogy kapjak levegőt. Távolról hallom, mintha Benny beszélne hozzám, de nem tudom kivenni a szavait, mert azok is összefolynak. Amikor valamennyire sikerül összeszednem magam, és kikapcsolnom az övet, megtámaszkodom a kesztyűtartó tetején, és próbálok mélyeket lélegezni, de szinte hallom a kétségbeesett, kapkodó levegővételeimet. 

- Mindjárt ott vagyunk - tisztul ki egy kicsit Benny hangja, és próbálok felé nézni, de a kép ebben a sötétben teljesen összefolyik. Pillanatokra tudom csak felfogni azt, ami körülvesz a műszerfal gyér világításában. Azt látom, hogy mosolyog. Gyakorlatilag félelmetesen viselkedhetek éppen a reszketeg zihálásommal, és ő csak mosolyog. Azonnal realizálódik bennem, hogy valami nincs rendben, amihez valószínűleg neki is köze van, és amikor eszembe jut az ital, amit adott, legszívesebben már nem csak kapaszkodnék a kesztyűtartóban, hanem a fejemet verném bele, amiért megittam valamit egy szórakozóhelyen úgy, hogy egy ismeretlen adta a kezembe. Hogy a fenébe nem jutott ez eszembe akkor? A maradék erőmmel nyúlni próbálok az ajtókilincs felé, nem törődve azzal, mihez kezdek utána, de még mielőtt elérném, hallom kattanni az autó zárjait, és már egészen biztos vagyok benne, hogy kurva nagy szarba kevertem magamat. A tagjaim már teljesen elernyedtek, és képtelen vagyok bármiféle mozgásra, de a látásom és a hallásom mostanra némiképp tisztult. A szívem hevesen ver a tudatra, hogy valószínűleg bedrogozott ez a kis rohadék, pedig enélkül is meg akartam dugni, nem tudom, hogy mi oka volt az egészre. Komolyan tippem sincs. Ha nem ezt, akkor mégis mi a fenét akar tőlem? Az agyam megállás nélkül pörög, de mintha képtelen lenne egyetlen ép gondolatra is, mert nem jutok semmire. A fejem teljesen ködös, annyira sem vagyok alkalmas éppen, hogy kitaláljam, hogyan szabadulhatnék. A kocsi leparkol egy kis utca végén lévő háznál, és Benny azonnal kiugrik, majd miután körülnézett, engem is kiránt az autóból, és a karomat a nyaka köré lendítve kezd el betámogatni az épületbe. 

- Olyan buta vagy, Tommo - ingatja a fejét, én pedig értetlenül fordulok, vagy csak próbálok felé fordulni. - Túl könnyűvé tetted. Nem vagy valami nagy kihívás. Ez valahol azért csalódás is nekem. 

Tommo? Akkor ő tudja, hogy…? Az agyam végre működésbe lép legalább egy kicsit, és hirtelen minden erőmmel azon vagyok, hogy megtorpanjak, és ne engedjem, hogy bevigyen. Ha átlépjük azt az ajtót, nem tudom, hogy valaha meg tudok-e menekülni. Lesz-e bárki is, aki képes lesz kiszabadítani, mielőtt… Istenem, azok után a levelek után, hogy a faszba lehettem ennyire iszonyúan ostoba? - Ó, azt hiszem rájöttél, hogy ki lehetek. 

- Engedj el… - motyogom erőtlenül, de csak felnevet ezen, semmilyen hatással nincs rá az, ahogy próbálok vergődni, miközben már erőteljesebben rángat a bejárat felé. - Kérlek… 

- Hogyne - feleli színtelen hangon, és már konkrétan minden erőmmel próbálok szabadulni, amikor az ajtóhoz érünk. A minden erőm nem túl sok, mert még mindig nagyon szédülök, és alig tudom mozgatni a kezeimet, de amikor a zárhoz nyúl, hogy kinyissa, nekem sikerül kirántanom magam a másik kezéből. Csak próbálok eliramodni, esetleg segítséget kérni valamelyik házból, bár se a hangom se a lábaim nem akarnak engedelmeskedni. Még a kert végéig sem érek el, amikor Benny erős markai a vállamba marnak, és fájdalmas erővel rángat vissza a házhoz. 

- Kurvára tudtam, nem ittál eleget, hogy teljesen kiüssön, de reméltem, legalább hazáig hatni fog - morogja dühösen, és olyan lendülettel lök be a házba, hogy az előszoba padlójára zuhanok, és a fejem is beverem a járólapba. Így még az előbbinél is jobban szédülök, és majdnem minden reményen veszni látom, amikor hallom ahogy bezárja az ajtót, és megindul felém. Az egyik karomnál fogva ránt fel a földről, amitől muszáj felnyögnöm, de többre nem vagyok képes. Fogalmam sincs, hová visz, és mennyi lehetőségem marad bármire is, így még most, óvatosan a hátsó zsebembe nyúlok. Most kibaszottul még meg is csókolnám Andyt azért, mert a zaklató levelek után beállította a saját számát vészhívóként, így elegendő egy érintés, és már tárcsáz is. Muszáj valahogy hangokkal a tudomására hoznom, hogy nagy a baj. Fogalmam sincs, hogy egy hívás alapján, hogyan fog megtalálni, de Andy az utolsó kibaszott esélyem. Azt hiszem ha eddig nem is, hát attól, ahogy lelök a pincébe vezető hosszú lépcsősoron, és fájdalmasan nyöszörgök, amikor az aljára érek, tudnia kell, hogy bajban vagyok. Nem is akármilyenben. Bár mindenem fáj, és szinte zsibbadt a testem, ahogy nehezen körbenézek, elfog a rettegés. Fogalmam sincs, hogy valaha féltem-e már ennyire életemben. Ez most mindent felülír. Valami barkácsteremnek használhatja a pincét. Vannak szerszámok, és kisebb nagyobb olyan tárgyak, amiről fogalmam sincs, hogy micsodák. Az, ami az én félelmem táplálja, egy nagyon mocskos ágymatrac, és hosszú, bilincsben végződő láncok, amik eléggé biztosan vannak a falhoz szerelve. Ahogy talán az agyam kezd tisztulni, az is tudatosul bennem, hogy gyakorlatilag elraboltak, és fogoly vagyok egy perverz pszichopata házában. Annyira fáj mindenem azután, hogy lelökött a lépcsőn, mégis kétségbeesve, nyöszörögve próbálok ellenállni, amikor a béklyók felé rángat. 

- Kérlek, ne… - könyörgök, minden erőmet összeszedve, de csak nevet rajtam. - Bármit megadok, csak ne… Pénz kell? Vagy…

- Biztos vagyok benne, hogy mindent meg fogsz nekem adni idővel - szakít félbe, és a hangja hangosan visszhangzik a föld alatti helyiségben. - Nem kell a pénzed. Te kellesz, gyönyörűm. 

- Ne… - zihálom, és még sikerül egyszer kirántanom a csuklóm az ujjai közül, amikor épp a bilincsek felé húzza, de azonnal lendül a keze, és az ökle egy pillanatra a csillagokkal ismertet meg. Sírni tudnék, de egészen egyszerűen nem akarom megadni neki ezt az örömöt, ennek ellenére a szemeim így is könnybe lábadnak. 

- Még nagyon harcias vagy, de látom benned az ösztönt, hogy inkább behódolj, csak kevésbé fájjon. Ne nyomd el, angyalom - vigyorog le rám, ahogy a kezeimre kapcsolja a bilincseket. Szorosak, és a csuklómba marnak, amiből tudom, hogy ennyi volt. Fogalmam sincs, hogy Andy felvette-e a telefont, vagy hallja-e mindezt. Csak reménykedni tudok, ennyi amim maradt. Bárcsak hallgattam volna Josh-ra… Annyiszor mondta, hogy menjek el a levelekkel a rendőrségre, mert sosem lehet elég óvatos az ember. Szégyelltem magam, ezért nem mentem. Egy idióta vagyok, pedig talán megakadályozhattam volna ezt az egészet. - Mindjárt visszajövök, szépség. 

Fogalmam sincs hová ment, mit csinál, de addig is elengedhetem magam egy pillanatra. Fájdalmamban nyöszörögnöm kell, és szinte biztos vagyok benne, hogy a könyökömmel történt valami komolyabb, mert csak úgy sajog, sokkal jobban, mint bármi másom. Rángatom egy kicsit a kezeim a fájdalom ellenére is, de nincs semmilyen hatással. Esélytelen vagyok a láncokkal szemben. Mindennel szemben. Ennek ellenére sem adom fel, bár inkább csak erőtlenül vergődök, amikor visszaér. Egy pohár van a kezében, ránézésre víz van benne, de én már semmiben sem hiszek. 

- Fejezd be a láncok rángatását, és idd ezt meg - nyújtja felém a műanyag poharat, de elrántom a fejem és szorosan összezárom a szám. Biztosan nem itat meg velem semmit többé. - Így is játszhatunk. 

Felkel mellőlem, és a poharat a földre teszi. Egy mappát vesz fel a nem messze lévő asztalról, aztán elém húz egy széket, és rám néz. A pillantása lehetetlenül hátborzongató. 

- Úgy vettem észre nincs túl sok ember az életedben, akinek a szenvedése fájna neked. A munkahelyeden soha nem beszélgetsz, vagy lógsz senkivel, kivéve őt - mutat fel egy fotót, aminek a minősége rossz, de felismerem, hogy Harry van rajta, és egy csajjal üldögél valami erdőben. Fogalmam sincs mikori kép, vagy honnan szerezte, de ez kezd egyre ijesztőbbé válni. - Ő az egyetlen akivel dolgoztál már, mégpedig egy nagyon nyálas kis soft pornóban, aztán a szünetedben is beszéltetek.

- Ő… Csak egy munkatárs… - nyöszörgöm, és ezzel tényleg még csak nem is hazudok. Nem tudok semmivel sem többet a srácról, mint bárkiről, akivel valaha együtt dolgoztam. Azt meg, hogy miről beszéltünk, inkább jobb ha nem tudja, nem is sejti meg, mert még a végén Harrynek is baja esne. Ez tutira egy elmebeteg fickó, ki tudja mire képes még. Nem szívelem a göndört, de nem akarok neki rosszat ettől függetlenül. 

- Igen, valahol éreztem, hogy vele talán mellé lövök, de azért félretesszük B tervnek, és előszedjük őt - emel meg egy fotót, amin Andy vigyorog felém. Ez a weboldalról van, felismerem. - Ő nyilvánvalóan talán a legjobb barátod. És ma mélyen meglepett, hogy a másik számodra fontos személlyel falták egymást. Két legyet egy csapásra - fog meg egy harmadik képet, amin Josh van, egy ablakon át fényképezve, miközben a rendelőjében foglalkozik valakivel. 

- Nem rabolhatsz el mindenkit… - találok egyre jobban a hangomra, és szemmel láthatóan nem tetszik neki a bátorságom. Az asztalra csapja a képeket, elővesz egy fegyvert a nadrágja hátuljából, és az állam alá szorítja. Nyilvánvalóan nem túl türelmes típus. Lepereg a szemem előtt minden. Az egész életem, az összes pontja, ahol elrontottam, és minden olyan is, amit egy kicsit is jónak éltem meg, most itt van a fejemben, mint egy film, és csak arra tudok gondolni, hogy még nem akarok meghalni. Egyszerűen bármilyen szarnak is éreztem sokszor azt, ahogy élek, más emberek sorsához képest, képtelenség, hogy itt vége legyen. A könnyeim már megállíthatatlanul folynak végig az arcomon, és kezd egyáltalán nem érdekelni, hogy gyengének tűnök-e Benny előtt, vagy sem. Csak azt szeretném, hogy valaki mentsen végre meg. A gondolataim végig a farzsebemben lévő telefonom körül vannak ezekben a pillanatokban, és imádkozom Andyhez, hogy tudja, a vészhívás nem véletlenül nyomódott be, és ez nem csak valami perverz játék. Teljesen mozdulatlanul ülök, a hátam a falnak vetve, és csak a dühös arcot nézem, ami előttem van. Nem tudom, hogy mi történhetett ezzel a férfival. Valami borzasztóan tönkretette a lelkét, ha képes ilyenekre, vagy már betegen született, nem tudom. Miért gondolja, hogy ha engem akar, akkor ez az egyetlen módja, hogy megszerezzen? Miért gondolta ezt a legelső pillanattól kezdve, hogy meglátott a képernyőjén át egy filmben? 

Nem igazán tudok tovább őrlődni ezeken a kérdéseken, mert hirtelen elteszi a fegyvert, és a hajam tövére markolva hátra rántja a fejem. A szám önkéntelenül is elnyílik, így egyből esélye van beleönteni valamennyit a pohár tartalmából. Nem akarok nyelni, nem akarom, hogy egy csepp is lemenjen a torkomon abból, ami a szám marja, de biztosan nem úszom meg, mert sikerül egy olyan helyen megszorítania a halántékomnál, amitől önkéntelenül is nyelek egyet, és ezt még eljátssza néhányszor. A pohárban vodka van, ami marja a szám és a torkom. Ahogy nyelés helyett inkább felköhögni próbálom, az orromba is jut belőle, és érzem, ahogy szinte fulladozom, mire elfogy. 

- Legközelebb ez sokkal kellemesebb is lehet, ha hagyod magad - morogja, és elereszti a hajam, hogy felkeljen mellőlem, és az asztalra tegye a poharat. Én még mindig köhögök, és semmire sem vágyom jobban mint egy kis vízre talán, vagy nem is tudom pontosan, de az érzés a számban borzalmas. Amit kaptam az még alkoholban is rengeteg, és egészen biztosan nem csak leitatni próbált. Remegnek a kezeim a gondolatra, hogy mi vár rám. Valószínűleg most kaptam egy újabb adagot a drogból, amit elsőre nem fogyasztottam el teljesen, és ha most igazán kiüt, akkor… Rettegek a gondolattól, hogy mi lesz akkor. Öntudatlanul, tehetetlenül fogok heverni itt, és bármit megtehet majd velem. Azt hiszem, talán az is lenne a legjobb ebben az esetben, ha nem lennék magamnál. Fogalmam sincs, hogy meg tudnék-e birkózni mindezzel úgy, ha még fel is fognám, ami velem történik. - Szeretnék eljutni egy nap oda, hogy önként teszed szét a lábad, és nem kell egy kicsit kiütnöm téged előtte. 

- Benny, nem… Nem ez a jó út… - szenvedem ki magamból a szavakat, amik borda tájékon eléggé fájdalmassá váltak, szóval valószínűleg ott sincs minden rendben. 

- Mi lenne az? - vigyorodik el, de egyértelműen meg tudom mondani, hogy nagyon ideges. - Elviszlek vacsorázni, aztán csak egyszerűen hagyod, hogy akkor keféljelek félholtra, amikor csak akarom? 

- Kezdésnek… Fenyegetés helyett - magyarázom tőmondatokban, és csak remélem, hogy megérti. Lehetetlenül kezd újra forogni a világ körülöttem. 

- Nem olyannak tűntél, akivel összepasszolnánk láncok nélkül is - magyarázza, és egy pillanat alatt kezd el lobogni a dühöm belül a sok egyéb érzelem mellé. Mi a faszért gondolják az emberek, hogy az vagyok, akit a kamerák előtt látnak? És legfőképp miért hiszik, hogy ismernek, csak mert látják, ahogy parancsra dugok valakit pénzért? Bárcsak sokkal előbb hallgattam volna Josh-ra, és már vele dolgoznék. 

Fáj a mellkasom, ahogy lecsúszom a fal mentén, és szapora levegővételekkel csak fekszem a koszos matracon. Még méreget egy kicsit a sötét, csokoládé színű szemeivel, amik ebben a megvilágításban itt lent csak még gonoszabban csillognak, és azt kívánom, hogy ez csak egy nagyon élethű, de borzalmasan rossz álom legyen. A torkom ki van száradva, és iszonyatosan fáj minden levegővétel, amiért mindennek ellenére meg kell küzdenem, mert az oxigén nem akar eljutni a tüdőmbe. Mindenem bizsereg, alig látok bármit is, és még a hányinger is rám tör.

Fogalmam sincs mióta vergődhetek itt ezzel a fuldokló érzéssel, és egyre erősebb hányingerrel küzdve. Az időérzékem teljesen cserben hagyott már, de Benny jó ideje itthagyott, ebben biztos vagyok. Azt nem érzem, hogy jobban lennék, azt ellenben igen, hogy pillanatokon belül még mocskosabbá teszem ezt a matracot. Alig jut el a gondolat az tudatomig, annyi erőm sincs, hogy megforduljak, így már egészen komolyan fuldoklom, ahogy a gyomrom tartalma megreked félúton. Bármit is kaptam abban a pohárban, túl sok volt. Túlságosan sok, és rettegek. Félek mindentől. Már ahhoz sincs elég erőm, hogy küzdjek a fulladás ellen, és minden egyre sötétebb… 

*** 

Csipogás… Az alkoholos fertőtlenítő szaga… Halk, teljesen kivehetetlen beszélgetés, ami mintha messziről szólna… Lassan kúsznak a tudatomig, és ahogy próbálok rájönni, hol vagyok és mi történik, villámcsapásként hasít belém a felismerés. Bennynél, és az életben maradásért küzdök. Ahogy mozdulni szeretnék, mindenembe fájdalom hasít, mert annyira zsibbadt vagyok. Csak egy erőtlen nyöszörgésre telik tőlem, és erősen összeszorítom a szemem, mert ahogy ki akartam nyitni, a fény fájdalmasan szúrni kezdte. 

- Louis? - szakítja át a belső vergődésem egy ismerős hang, ami összezavar. - Lou? 

- Andy…? - motyogom rekedten, szinte csukott szájjal, és a torkom annyira nagyon fáj. 

- Én vagyok - felel egyből, és érzem, ahogy a tenyerébe fogja az ágyon heverő kezem. - Istenem, végre! Rohadtul aggódtam. Kérlek, mondd, hogy jól vagy!

- Aham… - hümmögöm, és nagyon lassan végre sikerül kinyitnom a szemem. Andy az ágyam mellett áll, a szemei pedig karikásak és nagyon fáradtak. Mikor aludhatott utoljára? Mióta vagyok itt egyáltalán? Annyi kérdésem lenne, de nem tudom feltenni, mert képtelen vagyok összefüggően beszélni. Hirtelen nyílik az ajtó, és egy orvos jön be egy nővérrel a nyomában. 

- Akkor kezdett ébredezni, amikor megnyomtam a hívót - mondja az orvosnak, aki csak bólint, majd a szemembe kezd világítani, ami egyáltalán nem esik jól. 

- Ki tudna menni, amíg alaposabban megvizsgáljuk? 

- Persze - felel egyből Andy, és egy fájdalmas mosollyal néz rám. - Addig felhívom Josh-t. 

Csak bólintok, és szó nélkül hagyom, hogy a doktor kitakarjon, és mindenhol megnézze, hogy minden rendben van-e. Fájdalmat tagadhatatlanul érzek, és a doki szerint ez jó jel. Az alapján, amit elmondott, járhattam volna rosszabbul. Megrepedt egy bordám, és az egyik könyököm, ami kiegészült egy agyrázkódással is.

- Ami a komolyabb aggodalmat okozta, az a GHB túladagolása volt, és ennek a hatása miatt volt már két napja eszméletlen - magyaráz tovább a férfi. Azt sejtettem, hogy valami partidrogot kaptam, ahogy az utolsó még féligmeddig tiszta pillanataimban azt is, hogy Benny túlzásba esett a dózist illetően. - Most viszont úgy látom, további aggodalomra nincs okunk. Ma éjszakára még mindenképpen itt tartom megfigyelésre, de ha az állapota nem romlik, és sikerül ennie egy kicsit, hogy több ereje legyen, holnap este hazamehet. 

Nem tudok semmit mondani erre, teljesen ledermedek, amikor azt mondja hazamehetek. Egy helyre, ahol teljesen védtelen vagyok. 

- Biztos jól vagy? - teszi a kezét a felkaromra Andy, és összerezzenek a hirtelen ért érintésétől. Észre sem vettem, amikor az orvos elment, és ő visszajött. 

- Mi történt vele? - kérdem, és bár a hangom még mindig erőtlen, már sokkal jobban szól. Nem kell kimondanom, hogy kiről beszélek. Ahogy Andy elhúzza a száját biztos vagyok benne, tudja, kiről van szó. 

- Őrizetbe vették egyből, de azóta kiengedték - kezdi el a beszámolót, és közelebb húzva a széket, ami az ágy mellett van, leül mellém. - Eljárás indul ellene testi sértésért, és… egy csomó dologért amúgy, amit lehetetlen egy szuszra felsorolni. Viszont szabadlábon védekezhet. 

- Rendben - bámulok a falra az ágyammal szemben. - Akkor én innen ki nem megyek addig, míg le nem csukják. 

- Nyugodj meg, nem bánthat - fogja meg újra a kezem, én pedig hitetlenkedve nézek rá, már kezdenék valami velős összefoglalóba, hogy miért is vagyok éppen itt, de megakadályoz benne. - Holnap szépen hazajössz velem, és addig nálam laksz, amíg rács mögé nem kerül az a fasz. Mindenhová kézen fogva fogunk menni. 

- Nagyon vicces - forgatom meg a szemeimet, de valójában tudom, hogy csak próbál jobb kedvre deríteni, miközben igenis törődik velem. 

- Nem, tudom, hogy nem az - ingatja meg a fejét, és lenéz az ölébe. - Nagyon aggódtam, és most is aggódom. Már akkor levert a víz, amikor láttam a vészhívást, ami a mobilodról jött, aztán hiába kerestelek a bárban, sehol sem voltál. Velem fogsz lakni, és sehova sem mész nélkülem, amíg nem tesznek pontot az ügynek a végére. Nem te vagy az egyetlen, akit zaklatott az a pöcsfej. Elég sok bizonyíték van ellene szerintem. 

- Tárgyalások lesznek… - tudatosul bennem az egész eset további menete, és máris görcsben van a gyomrom. - Nem akarok tárgyalásokat. Mindent el kell majd mesélnem, és én… Andy, semmire sem emlékszem. Teljesen kiütött a drog, amit adott. Mi történt utána? 

- Semmi - rázza meg gyorsan a fejét, és remélem, nem csak titkolni akarja előlem az igazságot. Úgyis kiderülne. - Amikor sikerült lenyomozni a rendőrségen a hívásod, és elindultunk a házához, ő éppen a konyhájában volt, te pedig kiütve a pincében. Volt rajtad ruha, és ő is tagadta, hogy bármit tett volna. Bármi durvát azon kívül, ami egyértelmű volt. 

- Szóval nem… - kezdem, és remélem érti, mit akarok kérdezni, mert csak szeretném lezárni ezt a beszélgetést úgy, hogy tudom, legközelebb maximum a bíróságon kell újra belefognom. 

- Nem - feleli egyből, és a hüvelykujjával a kézfejem simogatja. - Persze nem adtak a szavára, ezért megvizsgáltak, de igazat mondott. 

Csak bólintok egyet, és lehunyt szemmel próbálok nem gondolni rá. Semmire, amit aznap este éltem át. Most jelenleg úgy érzem, hogy soha többet nem fogok felszedni senkit egy bárban. Vagy inkább sehol sem. 

- Kérsz csokit? - tart felém egy dobozt, és anélkül bontja fel, hogy válaszolhattam volna, és bedob egy darab bonbont a szájába. - A doki azt mondta nyugodtan ehetsz, mert kifejezetten jót tesz most neked. 

- Köszi - nyúlok a dobozba, hogy lassan majszolni kezdjek én is egy kockát. Valami elképesztően isteni, ahogy szinte azonnal olvadni kezd a számban, és mégsem túl édes. 

- Harry küldte - szólal meg egy kis idő után Andy, amikor már vagy a fél dobozt elpusztítottuk. Jobban mondva főleg ő. 

- Mi? Honnan…? 

- Nyugi - szakít félbe egyből, és egy újabb csokit vesz el. - Nem tudja az egész kóceráj, és Harry is csak egy véletlen folytán. Pont a HR-esnél volt, amikor ott csíptem el Victort is, hogy elmeséljem, miért nem jössz dolgozni. 

- Harry véletlenül valahogy mindig a közelemben van, még ha ilyen fura átvitt módon is - sóhajtok fel, de most azt hiszem ő az utolsó ember, akire dühös akarok lenni. A csoki isteni, és biztos jobban kiakadtam volna, ha itt van az ágyam lábánál, amikor felébredek. 

- Tudom, mi a helyzet vele, de most rendes volt - ránt vállat Andy. - Azt mondta, eszében sincs bejönni, mert valószínűleg jobb, ha nem teszi, de adjam ezt át neked. Valójában azt is mondta, hogy nem szükséges elmondanom, hogy tőle van, de azt tudja, hogy ez a svájci cucc egy csodaszer, ha az ember gyenge, és energia kell neki. 

- Hát üzenem neki, hogy köszi - felelem, és valahogy már nem tudok olyan bunkó lenni. A csoki máris elkezdte kiváltani a pozitív hatásait, és igazából az is jól esik, hogy gondolt rám. Ezt nem azt jelenti, hogy holnap majd a nyakába ugrom, és öribarik leszünk, de majd megköszönöm neki, és továbbra is megtartom a három lépés távolságot. Az ő érdekében is. Ha majd egy kicsit idősebb lesz, rájön, hogy az ő érdekében is, mert ez köztünk egy nagyon más kapcsolat, mint amit most elképzel a fejecskéjében.