Néhány napja már, hogy Harryvel voltam, és azóta nem is láttam őt egészen eddig. Gondolom nem forgatott azóta, vagy hagytak neki egy kis pihenőt. Én két másikat is megcsináltam időközben. Az aktívoknak sosem jár annyi szabadnap, mint a passzívoknak, ezt már Andy mellett megszoktam. Egy köntös van csak rajta, ahogy az ebédjét válogatja a kantinban, csak úgy, mint itt mindünkön, így biztos vagyok benne, hogy dolgozik valakivel. Nem tudom, hogy viseli, de távol álljon tőlem megkérdezni ezt. Annyira kibaszottul utálom még mindig azt a helyzetet, amibe ez a kölyök belekényszerített. Én hülye végül hagytam neki, mert nem kérdeztem, csak feltételezésekbe bocsátkoztam. Azt hittem, hogy egy alig nagykorú, még gimnazista fiú valami pocsék körülmények közül idetévedve, de nyilvánvalóan tévedtem. Felforr a vérem még mindig, ahogy erre gondolok. Nekem nem volt más választásom, egy diploma nélküli hajléktalan tinédzser voltam, de ő… A gimis egyenruhájából ítélve egy elit középiskolába jár, ahová nem könnyű bejutni sem, bent maradni meg még nehezebb, szóval egészen biztos vagyok benne, hogy jó tanuló, okos fiú. Ezek tudatában van egy családja is, akik mindenben segítik őt, és most már egész kirakós a helyére került. A maszk a szerettei miatt kell, hogy senki, még véletlenül se ismerje meg őt. Hátborzongató érzés, megint a hideg ráz a gondolattól, hogy ezt az egész rohadt dolgot miattam csinálta. Persze, nem kellene érdekelnie, nem kértem erre, még csak nem is utaltam rá, a fenébe, életemben nem is láttam ezt a gyereket ezelőtt. Nem vállalhatok felelősséget érte csak azért, mert faszságot csinált. Állítása szerint nagyfiú már, akkor tudja, hogy mit csinál. Innentől legalábbis biztosan. Mire összeszedem a kaját, amit ebédre szánok magamnak, Andy már leült nem messze attól az asztaltól, ahol Harry is persze. Éppen egymással beszélgetnek, amitől legszívesebben nevetnem kellene. Harry azt állította, az őrületbe kergeti Andy, és most épp vele cseverészik. Csak engem kap el ettől a hisztérikus nevetés? Ez a srác komolyan mindenre képes?

- Szia - köszön rám a göndör fiú nagyon halkan. Szinte alig hallani, és le is hajtja a fejét, mintha az étele lenne a legizgalmasabb történés az étteremben, de látom, hogy az előre hulló kis loknik közül engem követ a szemeivel. Vissza sem köszönök, csak leülök a barátom mellé, és némán enni kezdek. Nem kell, hogy azt higgye, minden rendben van köztünk. Minél távolabb tartja magát tőlem, annál jobb. Nem akarom táplálni a fellángolása tüzét.

Andy még látványosan kapkodja a tekintetét köztünk egy kicsit, mert fingja sincs mi történik, és ismerem már annyira, hogy tudjam, nem fogja szó nélkül hagyni.

- Miért vagy bunkó? - löki meg a karomat, mire csak megforgatom a szemem. - Ez nem vall rá. Biztos csak szar napja van.

- Nem baj - motyogja Harry, és a szájába töm egy adag spagettit.

- Mi van, nem áll fel a farkad? - kérdi vigyorogva Andy, de olyan pillantással nézek fel rá, amitől egyből megérti, hogy nem csak egyszerűen paraszt vagyok, és majd később beszélünk róla. Felhúzza a szemöldökét, de aztán inkább hagyja, és visszafordul Harry asztalának az irányába. - Hogy érzed magad itt? Beilleszkedtél már? Ez azért nagyon más világ, mint az élő show-k.

- Igen, más - feleli, és a hangja szomorkásan cseng, de nem tűnik úgy, hogy holnap felköti magát, és ez az egész nyilván nincs is ráerőszakolva, szóval olyan nagyon azért nem sajnálom. - De mindenki kedves hozzám, és azt hiszem, sikerült beilleszkednem valamennyire.

- Már van fent egy öt perces előzetes a filmetekből, reggel láttam. Megnéztétek már? - kérdez bele a létező legrosszabb témába, amit csak érinteni tud.

- Soha nem nézem vissza a filmjeimet, mintha nem tudnád - válaszolom a kólámba morogva.

- Nos, sajnálhatod! - bólogat meggyőződéssel, és már várom a tipikus Andy poénokat sziporkázni. - Amiken én is szerepelek, kétségkívül egytől egyig remekmű.

- Nyilvánvalóan - nevetek fel, de Harry nem csatlakozik, a kaját piszkálja, és a száját rágcsálja. Biztos marja a féltékenység, ami miatt megint csak rá tudnék üvölteni, hogy semmi joga ehhez, és vegyen vissza ebből a hisztiből, de ezt inkább nem teszem. Komolyan jobb, ha hozzá sem szólok.

- És te? - fordul Andy a göndör felé, aki mintha akkor térne csak vissza közénk.

- Nem, még én sem láttam - rázza meg a fejét, és felvesz egy adag tésztát a villájára. - Majd otthon megnézem.

- Jó fiú - nevetgél önelégülten a vörös hajú barátom. - Mennyi idős is vagy? Egyedül élsz már, nem? Valamikor össze kéne futnunk, hogy igyunk, vagy szórakozzunk egyet.

- Én… Tizennyolc, de anya nem igazán szereti, ha kimaradok - feleli esetlenül, de zsigerből. - Mármint, csak aggódik. De talán valamikor…

- Ez a helyes válasz - bólogat Andy vigyorogva, ahogy a szájába tolja a salátáját. - Anyu aggódós, akkor gondolom nem sejti, mivel keresed a hozzájárulást a kosztpénzhez, mi?

- Nem - rázza meg a fejét egyértelműen. Erre fogadni mertem volna. Neki viszont úgy tűnik fogalma sincs arról, hogy ha ez kiderül, az tönkreteheti a családjával minden kapcsolatát. Az egész életét. - Nem szoktam pénzt adni a szüleimnek. Soha nem is fogadnák el.

- Mi van? - fordul felé Andy, és még a száját is eltátja. Ezen komolyan meglepődött, és valószínűleg velem is ez történt volna, ha nem tudom az állítólagos valódi okát annak, hogy Harry itt van. Már az egyenruhából sejtettem, hogy rendes családból származik, de komolyan meg tudnám ütni, amiért ezt tette, és mindezt az én nyakamba varrja. Nekem nem adatott meg az, ami ezek szerint neki igen, pedig mindent megtettem volna érte. Ő pedig az egész jelenlegi életét kockára teszi egy képzelt tinédzser szerelemért. Képtelen vagyok felfogni. - Szóval a teljes fizuddal azt csinálsz, amit csak akarsz?

- Igen - feleli, és Andynek nyilván sikerült őt zavarba hoznia, mert elpirul az arca. - Úgy gondoltam félreteszem a nagy részét későbbre. Hogy majd tudjak belőle házat venni, meg ilyenek.

- Házat… Későbbre… - fuldoklik Andy, aztán kitör belőle a nevetés. - Hát nekem nem ez az első munkahelyem, szóval nem ebből a fizuból építettem fel az egész életem, de ez a dögös pasi itt mellettem, igen. Vett egy álomházat, van egy kibaszott álomautója, és még így is annyi pénz a számláján, amit kimondani sem tudok, és nem az aluliskolázottságom miatt. Mindezt úgy, hogy neki senkije sem volt rajtam kívül, aki közben még el is tartotta.

- Oké, Andy - szakítom félbe, mert egyáltalán nem vágyom rá, hogy Harry betekintést nyerjen az életembe. Épp kizárni igyekszem belőle. - Elég volt a mesedélutánból. Fogd be, nem kell mindenkinek tudni rólam azt, amit te tudsz.

- Csak azt akarom mondani ezzel, hogy ha Harry minden fillért eltesz, annyi idős korára, mint most te vagy, gazdagabb lesz, mint Bill Gates, és ez esetben ő az új legjobb barátom - nevet a fiú felé, és bár tudom, hogy csak viccelődik, mint mindig, a mondandóját nekem címezte, és a vállam is meglöki a sajátjával. - Louis is kórosan spórolós fajta. Közben pedig elfelejt élni. A vagyonod nem megy veled a túlvilágra. Ha rám hallgatsz, nem esel a hibájába.

- Nem vagyok… - kezdenék el mentegetőzni, mert igenis költök pénzt, de inkább jótékony célokra, mintsem arra, hogy eligyam és elszórakozzam, mint Andy. Nem azért dolgoztam meg érte. - Mindegy. Visszamegyek.

- Hé, Tommo - szól utánam, ahogy kilököm a székem, és a leadópultra dobom a tálcám, a félig megrágott étellel. - Este találkozunk?

- Ha átjössz - rántom meg a vállam, és elindulok a kijárat felé, de a szemem sarkából látom, hogy Harry felpattan, mond valamit Andynek, és idegesen még a tálcát is az asztalon hagyva siet ki az éttermi mosdóba. Nagyszerű, biztos egy újabb hisztis roham, csak mert olyat hallott, amit nem akart. Remélem idővel rájön, hogy ez nem az ő világa, mert egyértelműen nem az, és akkor szépen hazamegy anyucihoz, hogy tovább élje az elit gimnazisták gondtalan életét.

Nem vártam meg Andyt, miután végeztem egyből hazajöttem, de most kitartóan csörög a kaputelefon a kocsifelhajtó végén, így gondolom tényleg átjött végül. Pedig nem annyira szokott belemenni ebbe az otthon punnyadós esti tervembe. Inkább elhív magával másokat. A kamerán látom őt a kocsijában ülni, ezért fel sem veszem a telefont, csak beengedem őt, és míg felér készítek két margaritát. Azzal egyből el tudom őt lazítani, és nem lesz olyan kibaszott idegesítő egész este, hogy azzal zaklasson, menjünk el valahová.

- A bokrok továbbra is kurva szarul néznek ki a kertben - állapítja meg a nyilvánvalót köszönés helyett, és ahogy mellém lép, kérdés nélkül veszi ki a kezemből az egyik poharat, és iszik bele. - Még mindig nem találtál kertészt?

- Nem is kerestem - ingatom meg a fejem, aztán letelepszünk a kanapéra, elindítva valami felesleges háttérzajt a TV-ben. - Úgy voltam vele, hogy ennyit én is meg tudok csinálni.

- Nos, mint kiderült mégsem - jelenti ki, és ezen akár meg is sértődhetnék, ha nem tudnám, hogy mennyire igaza van. A rohadt sövényt rendesen elcsesztem, és egy évtized lesz mire visszanő, hogy szebb formára vághassam. De kötekedés helyett csak grimaszolok felé egyet, amin felnevet. - Na, most pedig mesélj.

- Miről? - nézek rá oldalra, a viccelődés jelei után kutatva, de eléggé komoly az arca.

- Arról, hogy miért voltál ma paraszt azzal a kölyökkel, amikor ő tök kedves volt veled - fejti ki, és a hangja komolyan számon kérő. Sírjak vagy nevessek? - Így is rohadtul meg van még szeppenve szegény, és még gecizel is vele. Ez egyáltalán nem rád vall, szóval valami volt a forgatáson, vagy nem tudom. Mesélj, mi a bajod a sráccal?

- Egy idegesítő, hisztis kamasz, ennyi - húzom el a szám, mert valójában fogalmam sincs, hogy okos dolog lenne-e beavatnom Andyt. Ha megkérném, nem hiszem, hogy elmondaná másoknak. Sose tette még, de ez akkor sem az én titkom. Nem tudom, hogy jogom van-e továbbadni.

- Pedig a filmben zseniálisak vagytok, ember! - vigyorodik el, és előhalássza a mobilját. - Iszonyú édes az egész. Mintha igazi lenne. A srác született tehetség. Nézd!

- De nem akarom, Andy! - kapom el a fejem a telefonjától, amint megértem, hogy mire készül. Így is épp eléggé szarul érzem magam az egész miatt, és még mindig bűntudatom van, amiért fájdalmat okoztam neki. Rohadtul sírt a zuhanyzóban, és már komolyan azt terveztem, hogy bemegyek, amikor elkezdett lenyugodni. Felelősnek érzem magam az egészért, mert teljesen mindegy, hogy mennyire könyörgött, nemet kellett volna mondanom. Távolabb csúszom Andytől, és a tévét kezdem figyelni, de hiába. Így is meghallom a nyögéseinket, és muszáj lehunynom a szemem, mert elkezdem újra átélni az egészet. Az pedig egy cseppet sem hiányzik. Zavarba hoz a dolog, és nem vágyom erre. Csak adják már ki a filmet, aztán mindenki felejtse el a picsába. - Kapcsold már ki, légy szíves!

- Baszott jó, már most is sokezres feliratkozás van rá. Ahogy a fiú a homlokát ráncolja, és a válladba kapaszkodik. Zseniális! Fogadjunk, hogy még élénken él benne az első. Esküszöm ezt máskülönben nem lehet így! - ámuldozik, és ügyet sem vet a kérésemre. Összeszorítom az állkapcsom, mert üvölteni tudnék a mondanivalója miatt. - A srác nagyon tehetséges. Teljesen megfűzött a játékával. Én baszki, majdnem elhittem, hogy szűz. Hogy a picsába csinálta ezt.

- Úgy, hogy szűz volt, a kurva életbe! - kiáltok fel, és Andy rám kapja a tekintetét. Megleptem, ezt tisztán látom, pedig ritkán szoktam igazán meglepni őt valamivel is. Túl régóta ismerjük egymást ahhoz. - Azon a felvételen, egy valódi, minden ízében szűz fiút látsz, kérlek szépen.

- Komolyan? - húzza össze a szemeit, és még pár pillanatig a videóra néz, aztán kikapcsolja. - Victor soha nem alkalmaz szűz srácokat pornóhoz. Eltitkolta?

- Igen - túrok a hajamba, és amilyen frusztrált vagyok, majdnem egy húzásra kiiszom a margaritám. - Igazából még előlem is. Nem is szándékozott bevallani. Láttam rajta, hogy fájdalmai vannak, és rohadtul furán viselkedett. Nem csak szimplán kezdő pornós módjára furán, hanem így visszatekintve pont úgy, mint egy szűz. Aztán a szünetben kiszedtem belőle, hogy ez a baja, és hogy fél. Felkaptam a vizet rendesen, de könyörgött, hogy csináljuk végig, és ne rúgassam ki. Én fasz, megtettem. De azóta százszor megbántam már.

- Ha ő akarta ennyire, akkor miért baj ez neked? - kérdi, és minden figyelmét nekem szenteli. - Le kéne szarnod. Veled még így is jól járt. Tudod milyen volt az én első alkalmam?

- Szerencsére ez a történet eddig elkerült, de úgy érzem, ez most változni fog - mosolyodom el, mire úgy bólogat, mint egy pszichopata gyilkos az áldozatára. Így is érzem magam kicsit.

- Egy velem-korú sráccal volt, amikor a tengernél jártunk osztálykirándulni - kezd bele, mire csak sóhajtva hátradőlök, a fejem a kanapé támlájára ejtve, és őt figyelem. - Este kilógtunk a bungalókból, és gondoltuk a tengerparton szexelni menő lesz. Na az csak egy dolog, hogy közben egy kurva rák megcsípte a lábam, de annál kibaszottul nincs szánalmasabb, hogy a seggem telement homokkal, és minden rohadt behatolásnál éreztem azt a sok kis makacs homokszemcsét, ahogy a halálomat akarják.

- Jézusom - nevetek fel, és a szemeim megtellnek könnyel miatta. - Ez egy borzalmas történet.

- Na ezt akkor még turbózd fel a képzeletedben azzal, hogy egy tapasztalatlan aktívról beszélgetünk, és nem volt síkosítónk se. Másnap pedig a sós víz… Mondjuk úgy, hogy ez egy örök emlék, és nem az első alkalom varázsa miatt - ingatja a fejét, és a vigyora levakarhatatlan. - Látod, te ehhez képest isten vagy, Lou. Kaphatott volna rosszabbat.

- És ha kapni is fog? - kérdem, de nem tudom miért. Ennek egyáltalán nem kellene érdekelnie, de egyszerűen csak valami elbaszott módon remélem, hogy legalább az elején normális srácokkal rakják össze. Van egy olyan érzésem, hogy Harry nem az a típusú fiú, aki könnyedén feldolgoz bármit.

- Akkor mi van? - issza ki a maradék italát is, és a nappalival egybenyitott konyha felé indul, hogy újat keverjen magának. - Mármint, nem a te felelősséged.

- Tudom, hogy nem - sóhajtok fel, és közben Andy visszajön a poharamért, hogy nekem is újat hozzon. - A forgatás után egy hajszál választott el attól, hogy megüssem. Ugyanis a történetnek itt még nincs vége.

- Ne csináld! Mi jöhet még? - telepszik mellém, és a kezembe adja az újra teli poharam.

- A srácot nagyon megviselte a forgatás, és amikor az öltözőben voltam, hallottam sírni a zuhanyzóban. Nem akartam, hogy érdekeljen, de tartottam tőle, hogy én csináltam valamit… - fogok bele a történtek nem túl mély részleteibe. - Aztán amikor nyaggatni kezdtem, hogy mondja el, kibökte, hogy szerelmes belém.

- Mi?! - visít fel Andy, és a vigyora a füléig ér. Örülök, hogy őt ez így szórakoztatja, én nem pontosan ezt éreztem akkor.

- Ja - bólintok elhúzva a számat, mert még mindig érthetetlen nekem ez a dolog. - Azt állította, hogy látta az összes filmem, szerelmes belém, és miattam vállalta el az egészet. A live-ozástól kezdve a pornóig… Csak, hogy a közelemben lehessen. Totális agyrém az egész történet.

- Tényleg az - nevet fel, és nem veszi túl komolyan. Amit Andy nem vesz komolyan, azt mindig tudom, hogy nekem se kellene igazán, de ez nem olyan könnyű. - Ne görcsölj rá erre. Az nem a te dolgod. Ő vállalta be. Egy szava sem lehet. Nem hibáztathat téged semmiért.

Persze, amiket mond, azoknak van értelme. A probléma a kivitelezéssel van, de már eldöntöttem, hogy távol maradok a sráctól, és így nem lesz ebből nagy ügy. Majd rájön, hogy amit szerelemnek hisz, az csak egy kis fellángolás, ami majd hamar elmúlik.

- És te? - váltok témát egy kis sóhajjal, mert igazán nem akarok ezen ennyit agyalni. Semmi értelme. Már megtörtént, túl vagyunk rajta, el kell engednem, ahogy Andy mondja. - Dűlőre jutottál már, hogy melyik gazdag és sikeres férfi mellett döntesz? Mellesleg, Josh-t támogatom.

- Ki gondolta volna… - forgatja meg a szemeit, de rám vigyorog. - Nem tudom, Lou… Mi van ha hagyom Victort, és a dokival állok össze, aztán kiderül, hogy nem működünk?

- Ez hülyeség - legyintek, mert a vak is látja, hogy mennyire jók együtt. Josh mindenben támogatja őt, és azt hiszem a mi életünkben ez a legtöbb, amit kaphatunk a párunktól. - Azzal együtt akar téged, hogy mindent tud. Úgy értem tényleg nincs titok. Szerinted Victor többet ad majd neked valaha is ennél?

- Talán megtörhetném idővel - kezdi, de egyből leintem.

- Már így is éveket áldoztál rá. Meddig akarsz még az árnyékban ücsörögni, és elpazarolni az életed? Éppen te, Andy? Josh itt van. Tárt karokkal vár téged, és akarja az összes kis faszságod. Azokat is, amiket csak én viselek el. Szerintem te vagy a legnagyobb seggfej, ha eldobod ezt a lehetőséget.

- Nem tudom, ha ilyen bölcs vagy, és hallgatnom is kellene rád, akkor te miért vagy még mindig egyedül? - szegezi nekem a kérdést, de erre pontosan tudom a keserű választ.

- Mert én nem te vagyok, Andy - sóhajtok fel, és eldőlök a kanapén úgy, hogy a fejem pont a combja mellé érkezik a párnákra. Ösztönösen nyúl oldalra, és kezdi a hajam birizgálni. - Ha találnék is egy Josh-t, aki elfogad a munkámmal együtt, én képtelen lennék elfogadni magam mellette. Ez érthető nagyjából?

- Igen - feleli halkan, az ujjai már mélyen a hajamba gabalyodva, de szemeit a tévén tartja. - Azt mondod, nem tudod elviselni, hogy valaki szeressen, amíg te sem szereted magad.

Nem felelek semmit, csak egy sóhajjal feljebb tornázom magam, így a fejem már a combján van. Ő kézbe veszi a távirányítót, és lenéz rám.

- Egy Trónok Harca?

- Indítsd!

Mivel most lesz négy nap szabim, úgy döntöttem bevásárolok annyi mindent, amit csak el tudok hozni a boltból egy fuvarral, és ki sem teszem a lábam a házból. Többek közt még mindig a rohadt levelek miatt. Eddig semmi nem történt, könnyen lehet, hogy csak üres fenyegetőzés az egész, de kibaszottul vérfagyasztó ettől még. Azóta kaptam még néhányat, és nem voltak kevésbe ijesztőek, mint az első. Josh és Andy szerint is a céghez kellene fordulnom a zaklatómmal, és egyre inkább úgy érzem, hogy ez a helyes megoldás. Van egy céges ügyvédünk, talán tud lépéseket tenni a névtelen levelező partnerem ellen. Igyekszem nem is gondolni rá, bár továbbra is tartom, hogy csak akkor megyek ismeretlen vagy kevésbé forgalmas helyekre, ha nagyon muszáj. Tankolni viszont tényleg el kell jönnöm, mert nem vettem észre, hogy szegény már a végét járja. Az sem biztos, hogy kihúzza a benzinkútig, amit általában használni szoktam, így most bekanyarodok egy ismeretlen helyre. Egy kicsit még kiakaszt, amikor a városban kell mászkálnom, bár tény, hogy az utolsó zaklató levelem már két hete érkezett. Annyira bízom benne, hogy megunta, és szépen lassan leszáll rólam.

Miután teletöltöm a tankot, berohanok fizetni, és most igazán hálás vagyok, amiért nem kell sorba állni, mert senki sincs a shop-ban. Az egyetlen másik autó aki a kerülőúti kis kútnál volt még, most kanyarodott ki a parkolóból. A fiatal nőnek adom a kártyám, és amikor lehúzza, és nyújtanám érte a kezem, nem adja vissza.

- Louis? - szűkíti össze a szemeit, de látom benne a hirtelen felismerést. Nekem viszont fogalmam sincs, hogy honnan tudhatja, ki vagyok. - Tényleg te vagy az?

- Azt hiszem… - motyogom felé, és elvéve a hitelkártyám, a tárcámba süllyesztem. - És te?

- Én vagyok az, Vivienne - teszi a kezét a mellkasára. Ahogy a nagy, barna szemeibe nézek, azonnal bevillan előttem a kis általános iskolás lányka, a dupla hajfonataival, ahogy pöszén ejti ki a nevem, mert máshogy képtelen volt. Vivienne és a családja a szüleim házának az utcájában laktak, még Yorkshire-ben. Anyám nagyon jóban volt az ő anyjával akkoriban, így a kislány is sokat volt nálunk. Néha segítettem neki a háziban, amikor épp nem focizni mentem a haverokkal délután. - Ezt el sem hiszem! Istenem, de felnőttél… Kész férfi vagy. És az a kocsi komolyan a tiéd? Bassza meg!

- Igen - motyogom, de alig sikerül befejeznem a mondatot, a nyakamba ugrik, és szorosan megölel.

- Nem hiszem el, hogy olyan régen találkoztunk - ingatja a fejét, ahogy visszaáll a pult mögé. - Anyu csak néhány hete mondta, amikor otthon voltam, hogy higgyem el, ha még mindig az a fiú vagy, akit ő ismert, akkor elő fogsz kerülni a bajban.

Nem tudok megszólalni egyből, mert teljesen össze vagyok zavarodva. Miféle bajban? És egyáltalán miért filózik otthon bárki is az előkerülésemen? Van egy olyan érzésem, hogy a drága jó szüleim a barátaikat nem avatták be az "eltűnésem" kínos részleteibe.

- Bár nem épp így számítottam rá - nevetgél tovább, én meg megrázom a fejem, hogy egy kicsit összeszedjem a gondolataim, és magamhoz térjek.

- Várj, mert fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - támaszkodom a pultnak, és a szemébe nézek válaszokért. - Én csak tankolni jöttem.

- Gondoltam, de ez akkor is egy érdekes jel, hogy annyi év után éppen most futunk össze.

- Épp mikor? - kérdezek vissza talán egy kicsit türelmetlenül is, amiért még mindig nem böki ki, hogy miről beszél.

- Nem tudsz róla? - szűkíti össze a szemeit, egyre jobban idegesítve az időhúzásával. - A balesetről.

- Nem - rázom meg a fejem, és millió gondolat kezd kavarogni a fejemben. Milyen baleset? Mi történt és mikor? Mindketten jól vannak? De a legfontosabb kérdés mind közül, hogy ez miért érdekel engem egyáltalán? - Meséld el.

- Ó, istenem - esik kétségbe egy kicsit, amivel még magasabbra növeli a feszültség szintem. - Apukádnak autóbalesete volt.

- Balesete? - kérdezek vissza, mintha nem pont az előbb mondta volna éppen ezt.

- Nem tudtál semmiről?

- Mi másért kérdezném? - rázom meg a fejem ingerülten.

- Igazából elütötték, amikor a zebrán akart átmenni. Deréktól lefelé lebénult. Tolószékben van, és így nem tud már dolgozni sem.

- És anyám? - vágok közbe, mert róla semmit nem mondott. Ő is vele volt vajon?

- Anyukádnak folyamatosan vele kell lennie, ápolni őt. Szóval ő is csak részmunkaidőben dolgozik. Ettől is kerültek olyan szorult helyzetbe. Nem igazán tudják fizetni rendesen a számláikat. És… El fogják árverezni a házat.

- Értem.

- De most itt vagy, és már tudod - mosolyodik el. - Tudsz rajtuk segíteni. Olyan boldogok lesznek, hogy meglettél.

- Boldogok? - szegezem neki olyan hévvel a kérdést, mintha ő tehetne bármiről is, amitől egy kicsit meghátrál. - Kurva kíváncsi lennék, hogy milyen mesét hitettek el veletek a híres eltűnésemről. Azt is elmeséled?

- Nem volt semmi különös mese - válaszol szinte azonnal, de a hangját lehalkítja. - Azt mondták, elmentél mindent magad mögött hagyva, mert nem akartál velük maradni. Nem tudtak rólad semmit. Teljesen össze voltak törve.

- Mitől? - nevetek fel hisztérikusan. - Elmentem, igen. Mivel ők azt mondták, hogy mennem kell.

- Mi?

- Megtudták, hogy meleg vagyok, és úgy döntöttek, ez legyen az én problémám - tárom szét a kezeim.

- Kidobtak? - leheli maga elé. - Dehát… ennek semmi értelme. Annyira ki voltak borulva akkoriban. Még mindig emlegetnek, hogy remélik, jól vagy. Sajnálom. Én ezt nem is sejtettem.

- Hát ez van - morgom magam elé, de a gondolat, hogy bajban vannak, és a ház, amiben felnőttem, talán hamarosan már valaki másé lesz, eléggé nyugtalanít. Egy idióta vagyok, amiért akár egy vállrándításnál többet szánok erre a témára, és mégis… Már nagykorú voltam akkor, és igazából egészen addig jól neveltek, és amennyire tőlük telt, gondomat viselték. Vajon tartozom nekik bármivel is azok miatt az évek miatt? Most nagyon kellene Andy laza tanácsa, de ő ma forgat, szóval csak az ebédszünetében tudnánk beszélni. - Én… Most mennem kell. Vivienne, megtennéd, hogy nem mondod el senkinek ezt a dolgot? Csinálj úgy, mintha nem is láttál volna, oké?

- Ha ezt szeretnéd… - ránt vállat, de látom rajta, hogy egyáltalán nem hagyja olyan hidegen a dolog, mint mutatja. Belép egy férfi a kis üzlethelyiségbe, ezért intek a lánynak, és a kijárat felé sietek. - De azt ígérd meg, hogy ide máskor is benézel!

- Találkozunk még - erőltetek magamra egy mosolyt, és amilyen gyorsan csak lehet, beülök a kocsimba, és elhajtok.

Leparkolok a posta parkolójában, és csak ülök hosszú percekig magam elé bámulva. Nem tudom mit tegyek. Nem tudom mi mást tehetnék. A kezeim szinte maguktól mozdulnak, amikor előveszem a csekkönyvem. Fogalmam sincs semmiről, nem kérdeztem meg mennyivel tartoznak, vagy jelzálog van-e a házon. Semmit sem tudok, szóval jobb ötlet híján írok egy csekket háromezer fontról, aminek biztosan elégnek kell lennie, hogy kifizessék a tartozásaikat. A nevem a kis lapokra van nyomtatva, így a névtelen adakozás nem jöhet szóba, viszont semmi egyéb infó a londoni bank adatait leszámítva. Ez alapján nem tudják felvenni velem a kapcsolatot, mert bár úgy érzem ennyit talán tehetek, találkozni velük, azt egyáltalán nem akarok. Talán ez is egy rohadt nagy hiba, de képtelen vagyok visszafogni magam, amikor tudom, hogy segíthetek. Nekem ez semmi, nekik a minden. A ház. Egy kínos nevetéssel kell kiszállnom a kocsiból, hogy elküldjem nekik a csekket, ahogy arra gondolok, a ház sorsa igazából jobban aggaszt.