Live Porn - 11.
Sziasztok!
Újra itt vagyok! Ez egy kicsit már kellemesebb rész talán annak ellenére, hogy Harry szemszög, de nagyon érdekelnek a vélemények továbbra is. Mit gondoltok arról, amiket Hazzy művel, érez, gondol, tesz..? Írjatok nekem. :))
Jó olvasást!
Puszi&Pacsi
A telefonom ébresztője olyan sebességgel szakít ki az álmaimból, hogy a pulzusom hevesen kezd verni a torkomban, de gyorsan kikapcsolom, és ugyanezzel a sebességgel kezdek visszazuhanni abba a semmitmondó álomba.
- Szívem - kúszik be anyu hangja a fejembe, és érzem a cirógató ujjait a hajamban. - Ne aludj vissza. Hamarosan indulnunk kell. Csináltam neked néhány szendvicset az útra. Az osztályfőnök azt mondta, ott fogtok vacsorát csinálni együtt a tábortűznél.
- Aham - dörmögöm álmosan, és a felét fel sem fogom annak, amit mond, de felülök az ágyamban, bár még továbbra is csukott szemmel. A héten csak egy napot dolgoztam, és az is két napja volt, szóval nagyjából túl vagyok rajta. Most csak egyszerűen rohadtul reggel öt óra van, és fogalmam sincs hogyan nyissam ki a szemem fájdalommentesen. - Mi lenne, ha nem mennék?
- Dehogynem! - nevetgél anyu, és lehúzza rólam a takarót. - Carol is megy. Jó lesz.
- Oké, akkor adj néhány percet - próbálok tovább üzletelni anyával, de kihúz az ágyból. - Vagy akár el is készülhetek…
- Én is így gondoltam - mosolyog rám, bár csak homályosan látom, miután résnyire nyitom a szemem. Felkapok magamra egy keki farmert, ami nem feszül rám annyira, hogy kényelmetlen legyen a buszon, aztán egy fehér, hosszú ujjú pólót, és a bordó, cipzáros pulcsimat, mert bár a nagykabátom is elviszem, de biztos így is meg fogok fagyni este a szállás udvarában, amíg nyárson sütünk. Egy gyors hajborzolás és fogmosás után lebotorkálok a földszintre, és fingom sincs, anyunak honnan van ennyi energiája. Sürög-forog, és a hátizsákomba pakolássza be a snack-eket meg üdítőket. Mellé teszem, annyit, hogy az egy hétig is kitartana, nem csak ebben a másfél napban amíg távol leszek. De ezért is szeretem őt annyira. Jobban gondomat viseli, mint amit elvárhatna egy gyerek a szüleitől, és nem tudok eléggé hálás lenni neki mindenért. Amikor belegondolok a titkos életembe, hányingerem lesz saját magamtól, amiért nem az vagyok akinek hisz. Nem az vagyok, aki megérdemli ezt a sok törődést, mert mostanra már annyi mindenben hazudtam neki, és a lista napról napra gyarapszik. Hol apróságokkal, hol nagy hazugságokkal. Nem tudom, hogyan néznék újra a szemébe, ha kiderülne, hogy mit csinálok a tudtán kívül. Szerintem soha többé nem akarnék a szeme elé kerülni.
- Kész vagyok - huppanok le az egyik székre az ebédlőasztal mellett, és akkorát ásítok, hogy közben félő, kiesek a saját számon.
- Nagyszerű - mosolyog rám, és miután a táskámba dob még két banánt, behúzza a cipzárt, és a kezembe adja. - Ne is kényelmesedj el nagyon. Indulunk.
- Szuper - tápászkodom fel. Ha túlélem ezt a reggelt, akkor mindent. Leragad a szemem még cipőkötés közben is. Már az autóban ülünk, amikor anyu felém fordul egy kicsit az első piros lámpánál.
- Szívem, tegnap beszéltem az osztályfőnököddel a mai kirándulás miatt, és nem volt valami vidám - kezd bele, és már most tudom, hogy mit akar mondani. Kaptam egy csomó rossz jegyet az utóbbi két hónapban, mert kezdetben a stúdiózás, most pedig a forgatások vesznek ki belőlem minden energiát. Egyszerűen nincs erőm tanulni is mellette. - Azt mondta, hogy jelentősen romlott a tanulmányi átlagod.
- Tudom - sóhajtok fel, és megvakarom a halántékom. Nem vártam ma ezt a beszélgetést, és így igazából fel sem készülhettem rá rendesen.
- Mi az oka ennek? Neked nem esik nehezedre a tanulás, kicsim - kezd el dorgálni, de csak kedves hangon. Tudja, hogy mindig is jó tanuló voltam. Nincs szükség rá, hogy felemelje a hangját vagy bármi. Köztünk ez úgy igazán még soha nem történt meg. Amikor kisebb voltam, és összeverekedtem párszor Gemmával, mert ő nem akarta, hogy vele játsszak, de én akartam, akkor kiabált velünk, de az más volt. Ez most más lenne, és nem teszi. - Van valami, amiről nem tudok, de tudnom kellene?
- Minden bizonnyal… - morgom az orrom alatt, mert ebbe erősen beletrafált, de eszemben sincs elmondani neki, mit szoktam csinálni az utóbbi időben suli után. Mostanra viszont azt hiszem kijelenthetjük, hogy már nem igazán van rá szükség, hogy keressem az utam. Bár még mindig nem voltam együtt fiúval úgy… ahogy annak meg kellene történnie a valóságban, de azok után, amit akkor éreztem, amikor Louis megcsókolt, vagy hozzám ért… nincs miről beszélnünk. És ezt a felfedezésem önmagammal szemben nagyon szeretném megbeszélni a családommal is. Tudom, hogy mindhárman mellettem fognak állni. - Van valami, amit majd szeretnék elmondani, ha hazaértem.
- Rossz valami? - puhatolózik, csak hogy megnyugtassam egy kicsit, és ezen el kell mosolyodnom.
- Nem, anyu - simogatom meg a kézfejét, ami most az ölében van. - Csak egy kicsit zavaros most minden a fejemben miatta, és ez kimerít.
- Rendben - bólint egyet. - Ha hazaértél megbeszéljük, és bármi is az, mindenre találunk megoldást. Fontosak a tanulmányaid kicsim, nem hagyhatjuk, hogy bármi is ennyire elvonja a figyelmed.
- Oké - felelem szűkszavúan, és biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal szörnyűbb beszélgetések, vagy akár veszekedések várnak majd még rám, ha ennél is rosszabb lesz a helyzet. Mert hogy mitől javulna bármi is a suliban, azt nem látom.
Anyu nem száll ki a kocsiból, csak int felém, és megvárja, míg csatlakozom Rosie-hoz és Everesthez, aztán elhajt. Nem szólok semmit, csak nézek ki a fejemből. Napok óta ez van. Igazából egy hete már. Azóta, hogy Louis ellökött magától, és durván elutasított annak ellenére, hogy én őszintén bevallottam neki az érzéseim. Sőt, mindazok után még egy zaklatóhoz hasonlított. Úgy érzem, akkor belelökött egy mély verembe, amiből hiába próbálok, nem nagyon tudok kimászni. Igazából még azon is gondolkodtam, hogy az egészet otthagyom, de aztán szerdán együtt dolgoztam Alexel, és az teljesen megváltoztatott. Érzelemmentesen, munka és pénzszerzés céljából szexelni valakivel, akit még csak nem is ismersz, akiről semmit sem tudsz, az kitép belőled egy darabot. Talán egy nagyon fontos darabot, és ahogy az ágyon hasaltam, míg ő mögöttem mozgott, rájöttem, hogy nem kell ezt túlgondolni. Nem mindenki Louis. Alexel könnyebb volt minden. Nem zavart, amikor leállítottak, és nem ködösítették el az agyamat az érzelmeim, vagy a vágyaim. Egyszerűen a dolog csak egy olyan munka volt, ami elvett belőlem egy darabot, aminek a helyén most üres vagyok. Viszont kétségtelenül széppé teszi, hogy mindezt veszettül sok pénzért tettem. Csak kettő filmet forgattam eddig, de már most több pénz van a számlámon, mint amennyit anyu és Robin keres egy hónapban összevéve. Nem azt mondom, hogy rájöttem, hogy a pénzért bármilyen szörnyű is az egész, megéri. De Louis-nak nem kellek, akkor meg miért érdekeljen bármi más? Miért ne csinálhatnám ezt? És közben, ha máshogy nem is, legalább a kantinban, vagy a folyosón nézhetem őt messziről.
A második már sokkal kevésbé fájt. Nem mondom, hogy nem kellett néha összeszorítanom a fogam, de biztos vagyok benne, hogy ez minden alkalommal enyhül majd. Kibírható lesz, megalapozom a jövőm anyagilag, és annak a férfinak a közelében leszek, akit mindennél jobban szeretek. Talán jobb is mindez úgy, hogy üresebbnek érzem magam. Könnyebb így az egész. Azt viszont nem mondhatnám, hogy egy kicsit sem zavart össze, amikor Andy mellém ült az ebédszünetben, és sokkal kedvesebb volt velem, mint Louis. Andy jófej, és ettől csak még inkább utálom. Elhívott bulizni, amire igent mondtam annak reményében, hogy Louis is ott lesz, miközben csak a busz elé akarom lökni azt az idegesítően vörös hajú srácot. Mi van benne, ami bennem nincs? Mi a fenét lát benne Louis? Bárcsak olyanná válhatnék, mint Andy. Mindent megadnék érte. És ahhoz az kell, hogy lássak belőle egy kicsivel többet.
- Hé, haver, ébresztő! - löki meg a vállam Everest, mire néhány pislogás után felé nézek.
- Bocs, csak nagyon álmos vagyok - felelem neki rekedt hangon, amitől felnevet.
- Azt látjuk - vihog mellettem, és szeretettel öleli át Rosie-t, hogy adjon egy puszit a szájára, és ahogy elszakadnak egymástól, közelebb húzódnak hozzám. - Figyi, te egy szobában vagy velem, Rosie pedig Carollal. Arra gondoltunk, hogy miután mindenki elhúzott aludni, nem cserélnél vele? Szeretnénk egy kicsit… tudod, haver…
- Aha - húzom el a szám, mert a vihogása, amikor a szexről beszél kiborító. Félelmetes, hogy a forgatások, ahol felnőtt emberek vesznek körbe, és ott a szexnek többé semmi jelentősége az érzelmekre nézve, mennyire megváltoztatott bennem mindent. - Oké.
- Köszi - mosolyog rám szégyenlősen Rosie, aztán elindulunk a buszok felé, mert már engedik fel rá a népet. Everest felsőbb éves, de Rosie megkérte az osztályfőnököt, hogy hadd tartson velünk, és ő nem ellenkezett. Szeretik őket a tanárok együtt.
Carolt még sehol sem látom, de ez nem lep meg. Gondolom az utolsó pillanatig nem mászott ki az ágyból, és most az anyja próbál gyorshajtás nélkül ideérni vele az indulásra. Ledobom magam az egyik üres, kétszemélyes helyre hátul, és magam mellé teszem a hátizsákom, hogy senki se üljön mellém, amíg ide nem ér Carol. Néhány srác mögöttem épp valami pucér melleken röhög, mert szerintük nevetségesen nagyok, és önálló életet élnek. Kipróbálnák őket a farkuk körül. És mindezen annyira jól szórakoznak, hogy már fuldokolnak a röhögéstől. Csak lehunyom a szemem, ahogy hallgatom őket. Mennyire más lett minden, ami körülvesz, amikor nem vagyok a stúdióban. Vagy én lettem teljesen más? Valószínűleg az utóbbi. Az a hely… Néhány nap alatt elérte, hogy fel keljen nőnöm, és nem volt időm elbúcsúzni a gyerekszobámtól. A gondtalan gimis élettől, ahol az az egyetlen aggodalmad, hogy másnap matek doga. Hátradöntöm a fejem az ülés támlájára, és az ablakon bámulok kifelé. Elkezd esni az eső, ami már szinte hiányzott, hiszen vagy fél napja nem esett, de nem panaszkodom miatta. Itt Londonban ehhez már teljesen hozzászoktam. Az osztályfőnök is végigsétál a székek közt, megszámol mindenkit, és visszamegy a saját helyére a sofőr mellé.
- Jaj, Hazza - ül le mellém Carol lihegve, és felé hajolva adok egy puszit az arcára, aztán újra az esőt bámulom. - Szörnyen nézel ki. Eddig próbáltam nem belefolyni ebbe a dologba, mert én… Komolyan nagyon nem támogatom. De nem bírlak így látni. Kérlek, beszélj velem. Mondd el, hogy mi történik veled.
- Tényleg tudni akarod? - döntöm felé a fejem, eközben összekulcsolja az ujjainkat kettőnk közt.
- Persze - bólint, és a hangja már csak suttogás. - Aggódom érted.
- Rosie-ék együtt alszanak ma, szóval este veled leszek, akkor mindent elmesélek - felelem ugyanolyan halkan, és közben elkezdünk kikanyarodni a parkolóból.
- Helyes - mosolyodik el, és a vállamhoz bújik. - Már olyan régen aludtál nálunk. Hiányzol.
- Te is, Car - válaszolom sóhajtva, és lehunyom a szemem. A legjobb az lenne, ha aludnék egy kicsit míg odaérünk, vagy nem tudom. - A kirándulás után elmondom anyuéknak, hogy meleg vagyok.
- Tényleg? - kérdez vissza, de nem hiszem, hogy nagyon megleptem ezzel, tudja, hogy már nagyon vártam, hogy beszélhessek majd velük is erről. Hogy biztos legyek a dolgomban. - Nem kell aggódnod. Imádnak. Ezzel együtt is ugyanannyira fognak szeretni.
- Tudom - bólintok álmosan, és elnyomok egy ásítást. - Csak még nem tudom, hogyan mondjam el. Vagy hogyan kezdjek bele.
- Ne gondold túl - szorítja meg az ujjaimat. - Egyszerűen csak mondd el, ahogy nekem.
- Rendben - lehelem magam elé, de már félálomban vagyok, és villámgyorsan kezd maga alá temetni a sötétség.
***
A tábortűz mellett vacogok már órák óta. Megjósoltam, hogy ez lesz, és de nagyon utálom ezt. Nincs az a mennyiségű meleg ruha, ami megakadályozná. Ma megnéztük a várost, aztán a buszok behoztak minket az erdő széléig, ahol a kis faházak vannak a két személyes szobákkal. Gyalog túráztunk el idáig, amit valójában élveztem. Carol végig belém karolva jött, és egy kicsit minden olyan volt mint régen. Amikor még csak mi voltunk, és semmi más szarság. Játszottunk mindenféle labdajátékokat a fák között, aztán leültünk a tűz köré, hogy sütögessünk. Utána őrült történeteket kezdtek el mesélni, és én úgy döntöttem ebből a játékból kimaradok. Kétségtelenül az én őrült történetem sokkolt volna a legjobban mindenkit. Végül csak elővettem a gitárom, és mindenki számokat kezdett el kérni, hogy játsszam el, míg az osztály énekel. Azóta viszont már szinte mind a hálókörletekbe mentek, csak néhányan maradtunk, és azt vártuk, hogy az osztályfőnök is lelépjen aludni végre. Most, hogy ez megtörtént, mi négyen is bemegyünk, és átcuccolunk egymás szobájába. Carol és én felváltva elmegyünk zuhanyozni, aztán összetoljuk a két ágyat, hogy egymás mellett aludhassunk. Amikor náluk alszom, akkor is az ő ágyában vagyunk mindketten. Bebújunk a vastag takarók alá, és végre jobban érzem magam a melegben.
- Azt hittem jégcsappá fagyok már odakint - motyogom a takaróba, Carol meg felnevet és közelebb csúszik, hogy a vállamon a fejével ölelhessen meg.
- Elmeséled, hogy miért vagy ennyire szomorú? - kérdi a semmiből, és ez megremegteti a szívem. Szomorúnak tűnök? Az annyira jelentéktelen kifejezés ahhoz képest, ahogy valójában érzem magam. - Louis az oka, igaz?
- Ő… Egyszerűen csak ellökött magától - súgom magam elé, de eléggé közel van ahhoz, hogy minden szót halljon. - Mindenemet neki adtam. A becsületem, a normális tinédzser életem, az ártatlanságom… Mindent. Érted? És ő csak… megalázott, és ellökött.
- Hogy történt? Meséld el - kéri, és közben a mellkasom kezdi simogatni, hogy megnyugtasson. Tudom, hogy érzi, ahogy egyre gyorsabban veszem a levegőt, mert a torkomat a sírás szorongatja, de visszatartom. Megesküdtem magamnak, hogy többé nem sírok miatta. - Mesélj el mindent.
- Először jó volt. Istenem, Carol, annyira nagyon jó! Amikor megcsókolt, pedig nem volt ott senki, elhittem, hogy ettől kezdve együtt lehetünk. Hogy megszerezhetem a szerelmét. De azon a helyen ez a szó nem létezik. Az emberek csak érzelemmentesen dugnak, és ennyi. Nincs ott semmi más - próbálom úgy feleleveníteni, hogy ne szenvedjem meg minden pillanatát, ahogy újraélem. - Nézd, mutatok valamit.
A telefonomért nyúlok az ágy mellett, és felé nyújtom a háttérképemmel. Louis és én vagyunk rajta. A filmből fotóztam. Még ruha van rajtunk, ő a derekam öleli át, én pedig a nyakát, és pont úgy csókol, mintha számítanék neki. Tudom, hogy magamat kínzom azzal, hogy ezt állítottam be a mobilomon, de mindig felmelegszik kicsit a lelkem, amikor ránézek.
- Nagyon édesen vagytok együtt - néz fel rám mosolyogva Carol, és én meg leteszem a telefonom. - De a filmet azt hiszem, nem akarom megnézni.
- Nem is kérlek rá - nevetek fel kínomban, és ő is csatlakozik hozzám.
- Viszont meghallgatom. Mondd el az egészet - bújik újra közel, én pedig átölelem.
- Rendben.
Elmondok mindent. Semmilyen részletet nem tartok magamban, és már-már zavarba ejtő a mesém, de szükségem van erre. Szükségem van a legjobb barátomra is, mert ha neki nem mondhatom ezt el, akkor elevenen fog felfalni belülről.
Amikor túl vagyok Louis-n, elmesélem neki Alexet, aki nagyon kedves volt végig, és egy pillanatig sem éreztem magam kevesebbnek, mint bárki a stúdióban. Csak most töltötte a húszat, és telefonszámot cseréltünk, mert megkért, hogy kísérjem majd el edzőterembe. Ugyanis nagyon meglepődött, amikor azt mondtam neki, hogy még soha életemben nem voltam. Sokat beszélgettünk a szünetekben, és amikor mesélt róla, én csak a vállam húzogattam, így elhívott magával. Én meg most Carolt. Biztos jó lesz. És akkor Carol megismerheti Alexet is, mert így elmondás alapján szimpatikus neki, és ennek örülök. Aztán végül elmesélem azt is, hogy viselkedett velem Louis, amikor találkoztunk az ebédszünetünkben. Olyan volt, mint akinek nincs lelke, pedig biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz. Tudom, hogy nincs így.
- Sajnálom, hogy egy ekkora seggfej - puszilja meg az arcom, és az előbbinél is szorosabban ölel magához. - Nem ezt érdemled.
- Hát nem tudom… - húzom el a szám, mert talán mégis. Lehet, hogy tettem valamit, amivel kiérdemeltem ezt, vagy még előző életemben, a franc se érti, de valamiért szenvedést érdemlek, és kell, hogy legyen oka.
- Hé - emeli fel a fejét, és távolabb fekszik. Megragadja a kezem, maga felé fordít, így mindketten az oldalunkon fekszünk, és egymás kezét fogjuk. - Fejezd be ezt, oké? Louis… A te nagy szerelmed, egy igazi szemétláda. Sajnálom, hogy ezt tette veled. Te boldogságot érdemelsz. Törődést, és igaz szerelmet. Annyira hatalmas szíved van, tele szeretettel. Felejtsd el azt a pasit végre. Meg fogod találni azt, aki mindezt értékelni is fogja. És hidd el, nem te leszel a szerencsés. Ő lesz az, amiért rád lelt.
A szemeim megtelnek könnyel, ahogy ezeket mondja, és az jár a fejemben, hogy bárcsak Carol lehetne az. Bárcsak őt szeretném, mert vele minden más lehetne. Ő megért engem. Minden egyes gondolatomat érti, ez úgy szeret engem ahogy vagyok. Jobban ismerjük egymást még a szüleinknél is. Ő és én… Mi ketten annyira tökéletesek lehetnénk.
Fogalmam sincs, hogy mikor történt, hogy az agyam felett teljesen átvette az irányítást a testem, és mire feleszmélek, már Carol ajkait érzem a sajátomon, ahogy hevesen tapadok rá. Finom, puha, lágyan simogat, és úgy érzem tőle, hogy nem vagyok egyedül. Ez nem csak egy színjáték, és nem érzelemmentes. Itt valódi szeretet van köztünk. Talán nem szerelem, de ez is elég nekünk. Carol felsóhajt, amikor megnyalom a száját, és elengedi a kezem, hogy a derekamnál öleljen magához. Én ugyanezt teszem, és még közelebb húzom magamhoz. Eszembe jut, hogy Alex hogyan dörgölőzött nekem, és ahogy most én is ezt teszem, szétárad a hasamban az a bizsergés. Nem olyan erős, és elsöprő, mint amikor Louis csak megérintett, vagy megcsókolt, de a testem reagál az övére. Carol a számba nyöszörög, én pedig ezt az időt használom ki, hogy a nyelvemmel körbe simogassam az övét. Carol jól csókol, tényleg nagyon gyengéd, és figyelmes. Nem akarom abbahagyni. Érezni akarom még ezt az odafigyelést, ezt a szeretetet. Többet akarok belőle, mert szinte éhezem rá. Elszakadok az ajkaitól, és elsöpröm a haját, hogy a nyakába csókolhassak. Finom, tusfürdő illata van, és a bőre annyira puha. A fogaim közé szívom, és ettől Carol vékony hangon nyög a fülembe. Végigborsódzik tőle az egész testem, és belemorgok a nyakába. A derekánál a pólója alá vezetem az ujjaim, és érzem, ahogy megremeg tőle. Ettől, az ő vágyakozó mozdulataitól szaporábban kell vennem a levegőt, és a szerszámom a hasának feszül. Amikor a fenekébe markolok, ő a számba harap, és azonnal a hátára fordítom, hogy fölé magasodhassak. Széttolom a lábait, és amikor a vékony pizsamákon át, pontosan a lábai közt nyomom hozzá magam, elönt a forróság. Többet akarok, a testem többet akar ebből. Végre nem elutasításba ütközik, mert Carol akar engem, és ezért nem bírom visszafogni magam. Fürödni akarok a figyelmében, mert ez fokozatosan gyógyítja a darabokra tört lelkem. A combjait felhúzva az oldalamnak szorítja, és így már a tökéletes szögben vagyunk. Csak a ruhák vannak útban. Feltérdelek, a nadrágja derekába akasztom az ujjaim, és lassan kezdem lefelé húzni.
- Van nálad gumi, Car? - lihegem a szoba csendjébe, mire kinyitja a szemeit, és látom ahogy lépésről lépésre tér vissza a mámorból.
- Mi? - motyogja zavartan, és a fejét rázza. Előre hajolok, és adok néhány nedves csókot a nyakára, hogy megnyugtassam, mert most sikerült kizökkentenem őt.
- Semmi baj - motyogom a kulcscsontja hófehér bőrébe. - Majd óvatos leszek.
- Nem… - leheli maga elé, és elhomályosult pillantásokkal kezdi rázni a fejét. - Nem, nem, Harry. Nem. Istenem, én… Ez… Nem csinálhatjuk ezt.
- Tessék? - hitetlenkedek a sarkaimon ülve, és ösztönösen nyúlok a nadrágomhoz, mert már feszül az erekcióm benne, de megrémít Carol ijedt tekintete.
- Kérlek, Hazzy - dönti oldalra egy kicsit a fejét, és az arca könyörgő. - Ne haragudj rám ezért, de ez nagyon rossz ötlet. Te meleg vagy, Harry, én pedig… már azt gondoltam kezdek túl lenni rajtad.
- Túl lenni? - kérdezek vissza, mert én még mindig nagyon össze vagyok zavarodva. A hangja borzasztó halk, és iszonyúan zavarban van. Csinálni akarok valamit, hogy lenyugtassam, de előbb magamat kellene.
- Igen - bólint végül. - Most, hogy már kezdem azt érezni, hogy nem utálom azt, hogy soha nem lesz esélyem nálad.
- Carol… - motyogom magam elé, ahogy minden lassan összeáll. A legjobb barátom, aki mindig úgy vigyázott rám, mint egy anyatigris, és úgy bújt, mint egy kisnyuszi, csak hogy közel legyünk egymáshoz. Nem csak ok nélkül utálta Patet, utálta, mert a barátnőm volt, és Carol szeretett engem. Féltékeny volt akkor. Mégis, amikor ő volt az egyetlen ember, akinek elmondtam, hogy meleg vagyok, csak megölelt, és velem volt. Mert eléggé szeretett ahhoz, hogy el tudjon engedni, és ne gyűlöljön emiatt. Istenem, annyira hülye vagyok… Lehanyatlok a legjobb barátom mellé, és a plafont kezdem bámulni. - Fogalmam sem volt.
- Tudom - feleli halkan, és ő is a falat nézi. - Nem is akartam, hogy legyen. Jól vagyok. Tényleg csak azt akarom, hogy boldog legyél, Harry. De ez… Ez lenne a legnagyobb hülyeség, amit csinálhatunk.
- Igazad van, annyira sajnálom - fordítom felé a fejem, mire csak egy mosollyal néz rám ő is, aztán újra a plafont bámulja. - Én most… úgy szégyellem magam. Nem tudom, miért csináltam ezt.
- Semmi baj - ingatja a fejét. - Ez csak én vagyok, még mindig.
- Itt maradhatok, ugye? - fürkészem az arcát oldalról, és csak remélem, hogy nem mondja azt, nem akar így már mellettem aludni. Komolyan véglegesen összetörnék, ha a hülyeségem miatt még őt is elveszíteném.
- Hát persze! - néz rám vigyorogva, és közelebb bújva megint megfogja a kezem.
- Ugye, te mindig a barátom maradsz, Carol? - kérdezem egy nagy sóhajjal, ahogy már percek óta csak a fehér vakolatot nézem.
- Örökké - feleli ő is egyből, szóval nem aludt el.
Még mindig cikáznak a gondolatok a fejemben. Nem tudok elaludni, csak forgolódok, de ő ugyanígy tesz. Nem tudom mit csináljak. Nem akarom magamra húzni őt úgy, mint a vallomása előtt, mert nem akarom, hogy szenvedjen miattam. Azt sem tudom, hogy beszélnünk kellene-e róla vagy sem. Nem tudom, hogy mit csináljak, és most csak elkezdem egy hangyányit elképzelni, hogy Louis mit érezhetett, amikor valaki olyan várt tőle valamit, akitől ő maga egészen addig semmit. Azt hiszem, ha a durva szavaiért, és tettéért hibáztathatom is őt, azért, amiért nem zárt egyből a karjaiba, nem tudom. Megértem, hogy mit érzett akkor, és ez megint változás belül. Napok óta ez van. Annyi változás történik a belsőmben, hogy már szédülök, és nem tudom, hogyan érjem utol magam. Talán tényleg csak el kellene engednem mindent, belevetnem magam a munkába, és nem törődni semmivel. Talán ez egy pajzsot tudna húzni a szívem köré.
Végül úgy döntök, hogy Carol még mindig a legjobb barátom, az egyetlen igaz barátom, és ez fontosabb mindenfajta zavarnál, és akadálynál, ezért csak megfogom őt, magamhoz húzom, és adok egy puszit a homlokára. Ő is szorosan ölel, és így már sokkal könnyebben nyom el az álom.
5 Comments
Helyes rész volt! Várom a folytatást.
VálaszTörlésKöszönöm! :))
TörlésSzia! 💖
VálaszTörlésHát nem is tudom.
Jó, hogy nem történt semmi komoly Carol és Harry közt. Vége lenne a barátságnak az tuti. De, hogy a lány ilyen hosszú ideig titkolta a szerelmét... Okosabb, mint első pillanatra hittem. Dehát ő sincs fából.
Harryn meglepődtem. Vagy már teljesen átált az agya az érzelem nélküli szexre? Mindegy kivel?
Hamár Lounak nem kell?
Üresség amit érez? Nem kéne! Nem dőlt össze a világ, csak az ő rózsaszín felhőjét fújta el a szél. Vagy a sok sóhajtozás Lou után.
Félek egy kicsit, hogy rossz irányba megy ez az egész. Harry két véglet között mozog.
Lesz itt még meglepi úgy érzem.
Köszönöm, hogy írod ezt a sztorit. (a másikat is imádom)
Pussz 😘 😘
Szia!
TörlésIgen, szerintem is jobb, hogy ők ketten megmaradnak barátoknak, bár mint tudjuk, látjuk, a tinik sok ostobaságra képesek.
Harryt jól látod, kezd teljesen elveszni. Elveszíteni önmagát, mert csalódott, összetört, és mégis továbbra is szereti azt az embert, aki összetörte. Szerelemre, szeretetre vágyik, és eljutott oda, hogy bárkitől kap egy kicsit, az neki már jó. Ebben az esetben Carol mégis képes volt értelmet önteni a fejébe. Valószínűleg ha a lánynak nincs ennyi ereje, hogy megállítsa, akkor Harry nem áll le.
Meglepi az lesz biztosan. :) És én köszönöm, hogy íratjátok velem. A támogatásotok nélkül nem csinálnám. :) A bloggerek nem pénzből élnek, hanem kommentekből. :))
Puszii!
Istenem ez a rész!!!
VálaszTörlésAnnyira azt szerettem volna, hogy Harry ne csináljon új filmet...gondoltam visszamegy camboy...vagy mi volt :):):)..nak. De hát szerencsére nem én írom, mert akkor már fuldokolnánk a rózsaszín lötyiben!XDDD
Egy vasmarkú író vagy, ami nagyon szerencsés, kitartasz és nem engedsz ezért ez így zseniális. Nem egy csöpögő romantika, ami jó néha, de így van egy annyira élvezhető tartalom is.
Igen, Harry hozza a mit tenne, milyen lenne, mit reagálna...egy tini a valóságban.
Bármennyire is húznám tövig (XDDD) a vészféket.....de hát tiniként én sem voltam logikusabb!!!
Fáj a szívem a nagy zöldszemű babánkért. Bármennyire is felszisszenek döntésein. Ennek így kell lennie, tökéletes.
Annyira ...ajjj hogy írjam???....beletudok menni, a gondolataival utazni, a szinapszisaival azonosulni.....érzem a fájdalmát, a szeretetéhséget értem. Én látom azt is, hogy mi kellene, de hát értem én őt is. A nagy szerelem, Lou szerintem semmiért nem vonható felelősségre, de könyörgöm mutasson már nekem valaki egy logikus tinit???
Ja jut eszembe, csak igazam lett, még az éjszakai komi váltásnál.....Carol szerelmes "volt" Hba. Ez is érthető, a szerelem vak, logikamentes!!!
Harry annyira odavan a saját magának teremtett rózsaszín, idealizált Lou képével...mondjuk nem Lou-val van gond, hanem azzal, hogy H nem a realitás talaján tartózkodik éppen a hogyan működik a szerelem témakörben. Bár már kicsit tisztult a tudata, hogy milyen irreális elvárásai vannak Lou-val szemben. Ez mégsem a jó irányba taszította. Kegyetlen vagy. XDDD
Itt amúgy egy kicsit magunkat is eszembe juttatja H.
Mi már, legalábbis részben, nem vagyunk tinik.
DE!!! Egy általunk elképzelt, megalkotott, kitalált, idealizált személyiségekért rajongunk. Vagyonokat is fizetünk akár csak azért, hogy láthassuk. Mi, akit személyesen ismerek, még visszafogottak vagyunk. Nem ragadtatjuk magunkat elvakult cselekedetekre. Nem vagyunk fanatikusak végsőkig. Mondhatnám nem leszünk pornó színészek.(kacsintás)De biztos van aki szó nélkül térdelne, ha arról lenne szó....hogy ki elé???Még az is kérdéses, mert akár csak egy ígéretért egy közvetítőnek. Ilyenek vagyunk mi emberek, ha belegondolsz, elvonatkoztatsz akár kortól, nemtől, céltól függetlenül képesek vagyunk teljesen logikátlan, irracionális lépéseket tenni.
Tehát igen, egy kicsit most párhuzamot állítok jelen sweet creature Harry és mi Larry rajongók között. XDDD
Larry tinik vagyunk, bár most ez egy egészséges kaland.:)
Köszönöm, Gyöngyi