Live Porn - 6.

by - 6/26/2019

Sziasztok! 

Egy újabb Louis-t hoztam nektek ide. Remélem, hogy tetszeni fog. Elárulom nektek, HDawn pedig igazolni is tudja, hogy néha milyen keservesen megszenvedem a Louis-s részeket. Egyszerűen nem tudom miért... :D És tisztán emlékszem, ez is egy olyan rész volt. :D 
Olvassátok, szeressétek, hagyjatok nyomot továbbra is. :) 
Puszi&Pacsi








Arra ébredek, hogy majdnem egyszerre csukódik a bejárati ajtó, és a mosdó ajtaja is, ami erős fejfájást okoz, bár gyanítom, hogy nem ez az egyetlen oka ennek a szuper reggeli érzésnek. Nyilvánvalóan túlzásba vittem az ivászatot tegnap, bár közel sem annyira, mint Josh és Andy. Viszont nem hallottam őket túl gyakran a mosdóba mászkálni, szóval talán akkora baj nincsen. Forgolódom még egy kicsit, próbálva kizárni a felhőkarcoló tetejébe erősen betűző napfényt, de nem járok nagy sikerrel, így csak sóhajtva a hátamra fordulok, és feladom a küzdelmet. Mire sikerül kinyitnom a szemeimet, Josh már a kanapé mellett álldogál, és egy álmos, nagyon nyúzott mosollyal néz le rám. 
- Csak még öt percet - kérem tőle recés hangon, mire halkan felnevet. 
- Nem vagyok az anyád, felőlem egész délelőtt is hempereghetsz - indul el nevetgélve a konyha felé, én meg csak egy morgással felelek, és a támla felé fordulok. Néhány perc múlva nagyon csábító kávé illat kúszik be a nappaliba, amire viszont nincs mese, muszáj felkelnem. Kicsoszogok én is Andy fényűző konyhájába, és Josh egy kedves mosollyal tolja elém az általa már bögrébe töltött kávé adagom. Elkeverek benne néhány kanál cukrot, ettől remélve az energiát, amire szükségem van, és leülök vele szemben. 
- Minden oké? - kérdem tőle, mire rám emeli a tekintetét, amivel eddig a gőzölgő feketét tisztelte meg. Remélem, hogy nem utál nagyon a történtek miatt. Hallottam egy s mást az éjszaka, és bár én rángattam el a bárba, biztosan nem én löködtem be Andy ágyába. - Nagyon kínoz a macskajaj? Adjak valamit? Biztos vagyok benne, hogy Andynek egy egész patikája van itthon. 
- Nem kétlem - bólint ő is vigyorogva, de a mosolyában bujkál valami, amit azt hiszem muszáj leszek felszínre hozni. - De nem hiszem, hogy még több gyógyszerre van szükségem. Andy adott, mielőtt elment. Azt hiszem, csak… 
- Beszélgethetünk, ha úgy érzed az kell - folytatom a gondolatmenetet, ahol szerintem megakadt, mire csak egy bólintást kapok. Muszáj elmosolyodnom a komoly, felnőtt férfi bizonytalanságán. Kortyolok egyet a bögrémből, és ránézek. - Mindenre emlékszel? 
- A buli van, ahol kicsit ködös, de szerencsétlenségemre többé kevésbé mindenre - feleli egy sóhajjal, aztán összehúzza a szemöldökeit. - Sajnálom, hogy a végére úgy rád másztam. Esküszöm csak jól éreztem magam veled. Veletek.
- Nem baj - legyintek, és olyan lazán veszem az egészet, amennyire csak tőlem telik, hogy megkönnyítsem a dolgát. - Inkább köszi, mert én kértelek rá. És örülök, ha élvezted az estét.
- Nem arra kértél, hogy dugjam le a nyelvem a torkodon, meg hasonlók - magyarázza. Oké, talán az elterelést még gyakorolnom kell. 
- Hagyd már - vigyorgok elszántan, és az asztal közepén lévő teli gyümölcsös tálhoz nyúlok, hogy elkezdjek meghámozni egy narancsot. - Mit érzel most? Andy után? 
- Egy kis zavarodottságot - vakarássza a halántékát, de úgy tűnik tényleg beszélni akar róla, és ennek nagyon örülök. Jót fog tenni, abban biztos vagyok. - Andy nagyon kedves srác, annyira odafigyelt mindenre, és törődő volt. 
- Arról a vörös, szeplős srácról beszélsz? - nézek rá nagy szemekkel, ő meg csak jót nevet a viccemen. - Tudod, azzal a fura, skót akcentussal. 
- Igen, róla, te ütődött - rúgja meg a bokám az asztal alatt, és mindketten nevetünk, amíg nem folytatja. - Tényleg ilyen volt. 
- Fura… - vigyorodom el, és a számba dobok egy narancsszeletet. - Viccet félretéve, örülök, és el is vártam tőle ezt. 
- Ennek ellenére furcsán érzem magam - ingatja a fejét, majd a kezem után nyúl, hogy elvegyen belőle egy kis gyümölcsöt. Furcsán közvetlen cselekedet ez tőle, mert bár az egyik olyan ember a környezetemben, akire azt hiszem, az életemet is rábíznám, mégsem volt eddig ennyire közvetlen a kapcsolatunk. Persze a kiadós esti nyálcserénkhez képest ez tényleg semmiség. - Mint amikor olyan nagyon részeg vagy, és kívülről nézed magad. Érted? 
- Nem igazán, de nem baj - rázom meg a fejem. - Öm… Élvezted a dolgot? Úgy értem… 

- Persze! - vágja rá, kihúzva a zavaromból. Nem kellene ennyire zavart helyzetbe hoznia ennek a témának, de ez a két ember a két legjobb barátom. Furcsa az esti kalandjukról társalogni. Amit persze végigasszisztáltam idekint, mert a betépett szex nem tartozik a csendes és kontrollált kategóriába. Igazán nagyszerű élmény volt, ami azt hiszem visszavonhatatlanul károsította a lelkivilágom. - Csodálatos volt. Én csak… Nem tudom mit kellene most tennem. Hívjam el őt randizni? Csináljunk úgy mintha ez meg sem történt volna, és kezdjük a randizást a legelejéről? Jó néhány lépcsőt átugrottunk tegnap este. 

- Randizni akarod vinni Andyt? - esik le az állam, és azt hiszem, ez nem csak egy szófordulat. Konkrétan nyitott szájjal bámulok rá. 
- Mi a baj ezzel? - néz rám kíváncsi szemekkel, és tudom, hogy komolyan választ vár arra, hogy mi a gondom. 
- Nincs vele baj, de… - kezdem, és a mondatom egy gondterhelt sóhajba fullad. - Neki ugyanaz a munkája, mint nekem. Tudod ezt, ugye? 
- Tudom - feleli magabiztosan. Ez rám is hízelgően hat, hogy ezzel az egésszel nem lenne tényleg semmi baja, még kapcsolatot is hajlandó kezdeni vele, mindennek ellenére. Akadt már olyan ember a környezetemben, aki ugyan ezt állította nekem, de persze nem hittem el neki. Képtelenségnek tartom, hogy ezen egy normális, hétköznapi ember át tudjon lépni, és el tudja fogadni azt, hogy a párja, akinek az egyetlennek kellene lennie az életében, naponta fekszik le másokkal. Még ha nincsenek érzelmek, akkor is… Ez morbid, és én nem tudom elképzelni. 
- Andy nem igazán randizik - húzom el a számat, ő pedig gondolkodó arcot vág. - Azt hiszem a mi köreinkben senki sem. 
- Ezt valahol megértem, de… - vágja rá, a hangja viszont kedves marad. - Mi van, ha ez engem talán nem érdekel? Mármint, hogy milyen körökről beszélsz.
- Talán? - nézek rá felhúzott szemöldökkel. - Ezt nem ártana biztosan tudnod. 
- Louis, még van egy kis zavar a fejemben - dől hátra a székében, és elveszetten ingatja a fejét. - Mindez nagyon új nekem, és csak annyit tudok, hogy utána még órákig beszélgettünk, és kedvelem ezt a srácot. Talán… Megismerkedhetnénk jobban is, nem? Ez azért még nem egy karikagyűrűt jelent, és egyáltalán nem azért mert hímnemű, vagy mert felnőtt filmekben szerepel. Csak mert ez minden normális ember közt így működik, és én nem akarom őt másképp kezelni. Vagy éreztetni vele, hogy ő más. 
- Oké, meggyőztél - nevetek fel, mert sokkal őszintébb és átgondoltabb választ adott, mint amire számítottam. Komolyan gondolkodott ezen, ez nem kérdés. Továbbra sem értem, de elfogadom. - Andy mesélt neked magáról? 
- Imádom, hogy mennyire diplomatikusan tudsz fogalmazni - vigyorodik el, és bólogatni kezd. - Ha arra gondolsz, hogy viszonya van a főnökötökkel, meg arra, hogy számtalan filmet forgattatok már ti ketten együtt, akkor igen. Eléggé részletesen mesélt az életéről. Meg rólad is… 
- Andy a legjobb barátom - kezdem, de egyből leint. 
- Tudom, hogy így van - bólint mosolyogva, és olyan érzésem van, mintha valami elbaszott módon egy apa-fiú beszélgetést folytatnánk. - Nem fogom bántani a barátodat, Louis. Ígérem. 
- Nem is őt féltem - nevetek fel, és ő is csatlakozik. 
- Mennyire komoly ez a dolog vele, meg a dirivel? - kérdi egy kicsit komolyabbra véve a hangját. - Rondítsak bele? 
- Ó, ha ennyire komolyan gondolod, akkor mindenképp! - emelem meg a szemöldököm, és határozottan bólogatok. Valahogy nyugodtabb lennék ha Andy Josh-ra áldozná az összes olyan idejét, amit most Victorra pazarol. - A főnöknek családja van. Az, hogy szeret fiatal fiúkkal elszórakozni hotelszobákban, vagy az irodájában, csak a titkos hobbija. De ő az a típusú ember, aki soha nem fog megváltozni. Neki ennyi elég. Hamis harmónia a nyilvánosság előtt, mocskos titkok a színfalak mögött. Andy a fejébe vette, hogy majd ő kicsalogatja a fényre, de ez már tart egy ideje. Bár azt hiszem így is élvezi, hogy időt tölthet vele. 
- Pornó gyára van, valószínűleg érti a dolgát - folytatja, és ez a téma valahogy tényleg nem tűnik úgy, hogy zavarná őt. Mi a fenéért nem zavarja? - Andy pedig kifejezetten megköveteli a figyelmet. Remélem, hogy nem a férfi, mint inkább a szórakozás vonzza annyira. Azzal versenybe tudok szállni. 
- Ki fogom ezt puhatolni - kacsintok rá, ő pedig csak egy cinkos mosolyt villant felém. - Szóval ami köztetek történt… Mindennel rendben vagy? 
- Azt hiszem hálával tartozom neked - bólogat elégedetten, és az utolsó gerezd narancsom is elveszi, mire haragosan tárom szét a kezeim, persze nem komolyan, ő pedig csak vigyorogva megrántja a vállát, mintha azt mondaná: “Ez van, seggfej.” Azt hiszem ők ketten jól kijönnének Andyvel hosszú távon is. - Ha nem hívsz el tegnap, hogy mentselek meg, valószínűleg magamtól még nem próbáltam volna ki ilyeneket. 
- Egyáltalán nincs szükségem részletekre - tartom ki a kezem magam elé vigyorogva. Bőven elég volt fültanúnak lenni éjszaka, nem kell a vizualitás, köszönöm. 
- Attól tartok el tudod képzelni - nevet fel ő is, mielőtt lenyeli a gyümölcsöt, és az utolsó korty kávéját. Egy kicsit megnyugtat az, hogy mennyire lazán képes kezelni ezt az egészet, és még viccelődünk is vele, hogy mi a foglalkozásom. Kellemesen csalódtam, mert nem gondoltam soha, hogy Josh ezt így fogadná. Azt sem terveztem, hogy valaha elmondom neki, erre tessék. Úgy csinál, mintha csak eladó lennék a kedvenc képregényboljában. 
- Nyilvánvalóan el tudom… - nevetgélek én is, de közben fürkésző szemekkel néz rám. 
- Azt viszont a vak is látja, hogy te nem vagy boldog, Lou - ingatja a fejét aggodalmasan. Ettől továbbra sem változik az érzet, hogy valami fura szituba keveredtem Josh-al, ahol ő a bölcs apuka szerepét vette fel a szememben. - Nem akarom ennyire rád erőltetni ezt a dolgot, de tudok ajánlani egy jó sulit, és ott mire végzettséget szerzel, az úgyis idő. Nem kellene azonnal megváltoztatnod az egész életed, viszont lenne időd átgondolni, és felkészülni. Ha eljönne az idő, már a kezedben lehetne a más irányba mozdulás lehetősége. 
- Talán most megleplek ezzel, de örülnék, ha leírnád annak a sulinak a nevét - felelem az átlagnál kicsit szégyenlősebben mosolyogva. - Még semmit sem döntöttem el véglegesen, de sok a szabadidőm, több, mint egy átlag dolgozó felnőttnek, és egy iskolát elvégezni sosem rossz dolog. És ahogy mondod, utána még mindig dönthetek. 
- Azta - dől hátra a székében azzal az arrogáns vigyorral, ami miatt mindjárt nevetve húzok be neki egyet. - Ezt jó hallani, Tomlinson. 
- Megígértem, hogy átgondolom, emlékszel? - kezdem el összepakolni a poharainkat, és eltakarítani a gyümölcsöm után maradt szemetet. - Megtettem. 
- Tényleg örömmel hallom ezt, Louis - feleli a hátamra simítva a kezét, ahogy ő is felkel az asztaltól. 
- Ha már neked dolgozom, elkezdheted megszervezni Andy megmentését is - viccelődök vele, majd a nappaliba sétálok, hogy egy kicsit rendet rakjak magam után a kanapén is. Ideje lenne hazamennem lassan. 
- Csak azt lehet megmenteni, aki megmentésre szorul, és hagyja is - válaszolja bölcsen, ahogy felveszi a tegnapi pulóverét, amit csak a szék támlájára dobott, amikor leült a konyhában. - De persze, reménykedem, hogy idővel majd ő is megengedi. 
- Ha el tudod érni, hogy te legyél a mindene, és vakon kövessen, akkor bármit megtehetsz majd vele - nevetek fel, mert ez tényleg így van. Ha Andy szeret valakit, és fontos neki az illető, akkor bármit megtenne a boldogságáért. Ez az egyik tulajdonsága a sokrétű Andynek, amit a legjobban szeretek. Még mindig furcsa ebbe belegondolnom, de a fenébe is, azt hiszem tetszenének nekem ők ketten együtt. 



Miután mindketten elkészülünk, és megbizonyosodunk róla, hogy nem hagyunk nagy disznóólat magunk után Andy luxus lakásában, hazaviszem Josh-t. Bár kedvesen beinvitál egy újabb bögre kávéra, vagy valami ebéd félére, de most csak megígérem, hogy majd legközelebb, aztán hazavezetek. Nem vágyom semmi másra, csak egy kiadós zuhanyra, aztán egy egész napos fetrengésre. 
Mire kimászom a forró víz alól, a rendelt kajám már meg is érkezik. Valami értelmetlen vígjátéksorozat bambulása közben megeszem, aztán a hálóba megyek, és az alsómat kivéve mindent ledobálok magamról. Bemászom a takaróm alá, és az ölembe véve a laptopom bekapcsolom a hálószobai tévét is, hogy megkezdődhessen a tétlen kikapcsolódás. Andy utálja ezt az oldalam, hogy képes vagyok akár egy teljes napot is az ágyban tölteni, és totálisan semmit tenni, de az vesse rám az első követ, aki próbálta már, és utálta. 



Miután végignézek néhány szociális média oldalt, begyűjtve az ismerőseim legújabb életeseményeit, megnyitom az e-mailem is, mert már napok óta nem tettem, és amikor végigolvasok egy levelet egy nyilvánvalóan álnéven működtetett fiókból küldve, az ereimbe fagy a vérem. 



Szia szépségem, 



Már olyan régóta tervezem, hogy írok neked, de akkor döntöttem el, hogy itt az idő, amikor megnéztem azt az új videót. A kis szőkével, tudod. Úgy bántál vele, mintha valami rosszat tett volna, amiért büntetést érdemel. Kibaszott izgató volt. Akaratlanul is elképzeltem, hogy te milyen rosszaságokat tehetnél, hogy tőlem kapj így ki. Abban biztos vagyok, hogy ha az én kezeim közé kerülnél azzal a seggel, nem úsznád meg ennyivel, mint a kis barátod. Addig dugnálak, amíg már könyörögsz a befejezésért. Imádnám a testedet az ágyhoz kötözve, kiszolgáltatottan, hogy azt csináljak veled, amit csak akarok. Ígérem, babám, egyszer majd megmutatom, hogy mire gondolok. Észveszejtő estéket fogsz velem tölteni, amiknek a végén a neved sem fog eszedbe jutni, kisherceg. Megígérem neked. Már nagyon készülök arra a találkozásra.



Alig várom, hogy újra lássalak. Az a két kutyus a parkban eléggé lefoglalt téged a múltkor. Nem akartam zavarni. Majd legközelebb. Azt viszont jobb ha tudod, hogy nagyon haragos leszek, ha nem koptatod le a kis doki barátodat. Nem szeretem senkivel sem megosztani a játékszereimet, és nem venném a szívemre, ha bárki megsérülne. Jobban teszed, ha szót fogadsz nekem, drágaságom. 



Hamarosan jelentkezem! 



Kitágult szemekkel olvasom végig ezt a szart ezredszer is, mire sikerül annyira újraélesztenem magam, hogy az éjjeli szekrényen hagyott telefonomért nyúljak, és felhívjam gyorsan Andyt. 
- Most nem igazán érek rá, Tommo - szól bele azonnal, egyből arra törekedve, hogy le is rázzon, de nem hagyom neki. Nincs az az isten! Biztosan tudom, hogy hol van és mit csinál… csinált… vagy csak fog csinálni, de most tökéletesen leszarom. 
- Andy most nem érdekel, mennyire vagy elfoglalt a főnök farkával - kelek ki magamból. Több, mint valószínű, hogy Victorral van. Sokszor szoktak olyankor találkozni, amikor szabadnapunk van. - Kurvára szükségem van rád! 
- Mi történt, Louis? - komolyodik el azonnal a hangja, és én nagyon hálás vagyok ezért. Komolyan készülök már agyvérzést kapni. 
- Kaptam egy kibaszottul ijesztő e-mailt - felelem lényegretörően, mire csak hallom, ahogy kifúj egy nagy adag levegőt. Lehet, hogy ő valami sokkal komolyabbra számított, de nekem épp eléggé komoly ahhoz, hogy boldoggá tegyen a tudat, ma már nem kell kimennem az utcára. A gond csak az, hogy holnap már igen, de ezek után nem szívesen tenném. Az a pasi olyanokat írt le a levélben, amiről nem szabadna tudnia. Amiről senki sem tud, csak a hozzám közel állók, ami azt jelenti, hogy figyel és követ engem, ettől pedig megremegek, ahogy kiráz a hideg. - Nem viccelek, a faszi kurva hátborzongató! Részletesen leírta, hogy hogyan szeretne megerőszakolni, és… 
- Nyugodj le, Louis - szakít félbe, és már nyoma sincs az előző megértésnek. - Össze se tudjuk számolni, hány ilyen szart kaptunk már. Csak töröld ki, és felejtsd el. 
- Épp ez az, Andy! - emelem fel egy kicsit a hangom, mert rohadtul azt akarom, hogy komolyan vegyen. - Máskor ezt teszem. De ez nem poén! Ez a fazon ismer engem. Tud a hétköznapi teendőimről, hogy mit csinálok a szabadidőmben. A hobbimról… Tud Josh-ról! Megfenyegetett, hogy tartsam magam távol tőle, vagy valamelyikünknek baja is eshet. Ez nem vicces! 
- Nyugodj meg egy kicsit, Louis - ismétli újra önmagát. - Küldd át nekem ezt az üzenetet, jó? El akarom olvasni. És ha ennyire rád hozta a frászt, ma ne menj sehova. Talán tényleg figyel téged. Mikor jött az üzenet? 
- Két napja - felelem gyorsan, miután csekkolom a dátumot. - Mi van, ha tegnap is látott? Josh-al… 
- Oké, maradj ma otthon - mondja újra, és tudom, hogy azon van, hogy lenyugtasson, de nem mondhatnám, hogy sikeresen teljesíti ezt a feladatot. Finoman szólva is összeszartam magam ettől a levéltől, és csak remélni merem, hogy valójában nem hordoz valós fenyegetéseket. Csak egy nagyszájú valaki. Bár az, hogy tudja, mit csinálok, amikor nem éppen a "kis szőkével" forgatok, rémisztő. - Este átmegyek. Csak nézz valami filmet, vagy aludj egyet. De ne pánikolj, oké? 
- Megpróbálok - bólintok nagyon komolyan, mintha láthatná, és miután elköszönünk, nyakig merülök a takarómban, lehajtom a laptop tetejét, és igyekszem elmerülni az aktuális film részleteiben, teljesen kizárva ezt az egészet. Már amennyire sikerrel járok, mert az agyam megállás nélkül pörög, és pörög a levél körül, amit kaptam.








Talán ez is tetszeni fog

5 Comments

  1. Válaszok
    1. Igen, a levél eléggé parára sikeredett, bevallom. :D

      Törlés
  2. Ki a bánat lehet ez a pasi? A kis sunyi dög! Most egy kicsit felhúztam magam! Piti zsaroló!
    Szurkolok Johsnak, hogy sikerüljön becserkésznie Andyt. Ja...vagy az már meg is történt 😏😉😁
    Izgalmasan alakul a történet. Lesz itt még meglepetés úgy érzem. Nagyon jó!
    Pussz 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne idegesítsd magad nagyon, amíg nem tudjuk mi lesz, de örülök, hogy érzéseket vált ki belőled a dolog. :))
      Hahaa, igeen, Josht úgy imádom! Az egyik kedvenc karakterem a történetben. :P Volt egy olyan érzésem, és szinte viszketett, annyira kikívánkozott, hogy végül Josh Louist vigye haza, de neeeem. Nem lehetett, ők barátok és ez fontos. De nagyon nehéz volt megállni. :P
      Puszillak!

      Törlés
  3. Hali...mivel rossz diák vagyok...maratoni olvasást tartok!
    Most mennék is tova mint méhecske a kövi virágra. XDDD
    Bocsi.

    Azért egy kis porzást csinálnék. XDD

    1.Imádom a részben szereplő ÖSSZES KARAKTER!!!! Jó kiegészítem...csak a hármasunkat!! A főni még mindig listás, a zsaroló pedig csatlakozott a listához. Legyen üdvözölve a klubban! XDD Érzem ez egy igen zamatos, ízekben gazdag vegyes virágméz lesz! XDDD (Honnan jöttek a qva méhek, meg a méz??? FOGALMAM SINCS!!XDD)

    2. Andy hogy nem használódik el???XDDDD
    De nagyon tetszik a Josh Andy páros! Olyan kis cukik! <3<3<3 Drukkolok nekik.
    Lou&Josh nem lett volna olyan ütős...két kis kakas egy szemétdombon...vagy az a csárdás, ami most nem jut eszembe. XDD Sokkal jobb, hogy Lou így kapott egy kiteljesedett baráti kapcsolatot, vagy mint mondotta egy szinte apai karaktert. De szeretem én ezt.

    De hát nem is ti lettetek volna ha a rész vége ne így volna!! XDDD
    Remélem nem lesz baja se Lou-nak, se Josh-nak. A zsaroló nem tudja, hogy pornó Lou-t akarja kisajátítani???Ilyen esetben még kifacsarodottabb az elméje. Hogy lehetne nem osztozni egy pornószínészen???(Értetlen fejcsóva.)

    Röppenek is tovább, millió csók!!!!!

    VálaszTörlés