Gyilkos Hit - 3.

by - 5/29/2019

Sziasztok! 
Azt súgták meg nekem, hogy lehet nem ártana kicsit sűrűbben kiraknom részeket, éééés nem tudom, még gondolkodom rajta. Egy kis győzködésre szorul még ez a történet... :DD Mindenesetre itt vagy egy új rész kedvenc gyilkosunkról és annak gyóntató istenségéről. :)) 
Olvassátok, szeressétek! 
Puszi&Pacsi


- 3 - 

Az autó lassan parkolt be a templomkertbe, és Harry nem akarta még elengedni a fiatal papot. Egyszerű mozdulattal oldalra nyúlt, és lezárta a jármű összes ajtaját, aztán élvezte a látványt, ahogy Louis rémülten kapkodja a tekintetét az elvágott menekülési útvonal, és Harry zöld szemei közt.
- Honnan jöttél ide? – szólalt meg egy kis csend után, mielőtt még a tisztelendőn teljesen úrrá nem lett a pánik. Pontosan tudta, hogy a másik hallotta, amit mondott. Összerezzent a hangjára, de mégsem válaszolt. Harryt kezdte dühíteni a pap viselkedése. Ha ennyire nyilvánvalóan kiborul a közelében, az a későbbiekben még nagyon veszélyes lehet rá nézve. Jobb lesz, ha elmeséli neki, hogy ez miért nagyon-nagyon rossz ötlet. – Atyám, fejezd be!
Louis rákapta nagyra nyitott szemeit, és Harry láthatta maga előtt azt, amit annyira imádott. Ami éltette. Kitágult pupillák. Izzadságtól gyöngyöző homlok. Szapora légvételek. Remegő kéz. Az űzött vad látványa szinte izgalomba hozta. Más esetben nem ilyen hatással volt rá. Akkor egyszerűen undort érzett, és el akarta pusztítani a játékszerét. Azt akarta, hogy azok a szőke nők, azokkal a komédiába illő, hamisfényű kék íriszekkel többé ne nézhessenek rá. Ne érezhesse a testén a pillantásukat. Ne hallhassa a légvételüket. Ne kúszhasson az orrába a bőrük egyedi illata, ha közel áll hozzájuk, vagy ne borzaszthassa el a testükből áradó hő érzete. Minden ilyen nőt el akart törölni a föld színéről. Az összeset.
Sokszor gondolkodott rajta, hogy akkor is folytatná-e ezt, ha rátalálna végre arra az egyre, akit keres. Ha megfizethetne neki mindenért. Nem tudta, de azt igen, hogy addig, míg rá nem lel, biztosan nem fogja abbahagyni. Bőszen kutat utána, gyilkos vágyait pedig enyhítenie kell. Olyan ez, mintha dobnának egy falat kenyeret annak, aki már készül éhen halni. Életben tartja, de soha nem lakatja jól. Harry is pontosan így érezte magát. Megszállottan kutatta azt az egyet, akinek a halálából talán örökké táplálhatná sérült lelke éhségét.

Louis minden erejével próbálta megnyugtatni magát. Harry azt mondta neki, hogy ha bántaná őt, az ellenkezne a szabályaival. Ezek szerint vannak szabályai. Talán addig nincs veszélyben, míg nem tesz valami olyat, ami miatt Harry törvényei többé már nem szabnak határt a cselekedeteinek. Muszájnak érezte, hogy megnyugodjon, és azt mutassa a másiknak, hogy egy cseppet sem rémíti meg. Mi több, azt a látszatot akarta kelteni, hogy teljesen normálisan is képesek akár társalogni. Igyekezett rendezni a légzését, és ökölbe szorította a kezeit, hogy megállíthassa a remegést.
- Sajnálom, csak… megijedtem – fújta ki a frusztrált levegőt, és óvatosan a fiúra emelte a tekintetét, hogy bátornak és nyugodnak tűnhessen, annak ellenére, hogy a legkevésbé sem volt az. Talán még soha életében nem félt annyira, mint ennek az embernek a társaságában. Nem tudta, mennyire őrült. Fogalma sem volt, mennyire elmebeteg valójában, és ez vérfagyasztó volt. Nem tudott róla semmit sem. Megbénította a tudatlanság, mert ettől gyenge volt a másikkal szemben, bármiféle hatalom nélkül a kezében.
- Pedig elmondtam, hogy nem foglak bántani – rándított egyet a vállán a fiatalabbik, és Louis nem tudta felfogni, hogy veheti ezt ilyen lazán. – Egy valamit jegyezz meg velem kapcsolatban. Én soha nem fogok hazudni neked. Még akkor se, ha az igazság mocskosul nagy fájdalmat okoz.
Louis elgondolkodott ezen. Olyan szenvedéssel a hangjában mondta ki ezeket a szavakat, mintha valami nagyon rossz emléket idéztek volna fel. Valaki talán egy nagyon fontos dologban hazudott neki, vagy eljátszotta a bizalmát, és emiatt meggyűlölte egy életre azt, ha ő maga is valótlant állít. Bárhogy is, ez adott némi reményt Louis-nak. Így legalább nagyjából tudhatta, hogy mire számíthat tőle. Ő maga sem értette, hogy miért, de megbízott Harrynek ebben az oldalában. Érezte, hogy igazat mond azzal kapcsolatban, hogy ok nélkül nem fog ártani neki. Nagyon remélte, hogy nem csalják meg a megérzései.
- Későre jár – kezdte, és az ajtóra pillantott, hátha Harry megérti, hogy ki szeretne szállni.
- Honnan jöttél? – tette fel a kérdését Harry úgy, mintha Louis meg sem szólalt volna az imént.
- Eddig a Vatikánban éltem – felelte egy leheletnyivel nyugodtabb hangon, mert jó jelnek érezte a másik férfi érdeklődését. Inkább ez, mint hogy valami kegyetlen történjen. Akkor talán nem éppen az járt a fejében, milyen módon ölje meg. Bár esküdni nem mert volna rá. Képtelen volt egy gyilkos fejével gondolkodni. Inkább csak nagyon szeretett volna már kiszállni az autóból, de minden erejét összeszedve folytatta a játékot, miszerint ők éppen beszélgettek.
- Akkor hogy találtál Amerika legeldugottabb kisvárosára? – nevetett fel, és Louis önkéntelenül is kifújta az eddig olyan görcsösen visszafojtott lélegzetét.
- Itt nőttem fel – vallotta be. – A családom is ebben a városban él. Amikor megtudtam, hogy papot keresnek, kérelmeztem az áthelyezésem.
- Rohadtul fiatal vagy – állapította meg. Nem kérdés volt, és nem is várt rá igazán reakciót. Egy egyszerű tényközlés, amit csak elmotyogott, mintha hangosan gondolkodna. – Még sosem láttam korombéli papot.
- Mennyi idős vagy? – engedte el a kérdést minden előzetes gondolkodás nélkül Louis, és egy pillanatra magán is megbotránkozott. Sokkal távolságtartóbbnak kellett lennie a fiúval. Óvatosabbnak. Tudta, hogy ideje lenne meghúznia a határokat, de mégis kíváncsi volt. Mindent tudni akart. Talán úgy egyszerűbb lett volna megértenie a dolgokat.
- Huszonnégy – válaszolt egykedvűen, és semmit sem vett észre Louis rémületéből.
A papot hidegzuhanyként érte a válasz. Fiatalabb volt nála. Nem sokkal, de az volt. Ennek ellenére belegondolni sem mert, hogy ez vajon hányadik gyilkossága lehetett. Amilyen hidegvérrel kezelte az egészet, valószínűleg a sokadik, de ebbe az eshetőségbe belegondolni sem mert.
- Nem értem, hogy keveredhettél… - kezdte volna a fejét csóválva, de Harry pillanatok alatt közelebb hajolt hozzá, és a torkára fonta hosszú ujjait. Érezte, ahogy az oxigén egyre nehezebben jut el a tüdejéig, és a fiatalabb gyűrűi a bőrébe marnak.
- Kussolj! – sziszegte a fogai közt, a szemei pedig egyenesen szikrákat szórtak. – Ha csak utalni mersz valaha bármire is, ami a templomban elhangzik, esküszöm neked, hogy a két kezemmel fojtalak meg.
Louis képtelen volt megszólalni. Fuldoklott, és az életéért küzdött. Apró pontok kezdtek játszani a szeme előtt, és tudta, hogy közel az ájulás pillanata, ha Harry nem engedi el rövidesen. Próbált bólintani, de nem sikerült neki, mert az ujjak egy szempillantás múlva még erősebben szorították, mire egyik pillanatról a másikra sötétült el előtte a világ.

Harry azonnal elengedte a mellette ülő férfit, amikor az élettelenül ernyedt el a keze alatt. Tudta, hogy nem halt meg. Érezte a lassuló, de tökéletesen kivehető pulzusát az ujjai végén, és azt is tudta, mikor kell elengednie, hogy még életben maradjon.
Nyugodtan kicsatolta a biztonsági övét, kinyitotta az ajtókat, majd kiszállva az autóból, Louis mellé sétált, és őt is kiemelte. A combjai alá nyúlva a vállára dobta, és így cipelte be a templomba, míg másik kezében a férfi sporttáskáját fogta.
A gyönyörűen kidolgozott épület oldalában egy apró mellékház volt. Sejtette, hogy ott lakhat a férfi, ezért az ajtóhoz sétált, és nagy nehezen kikutatta a táska egyik zsebében Louis kulcsait.
- Még szerencse, hogy ilyen kicsi vagy – forgatta meg a szemeit, és besétálva Louis magánrezidenciájára, becsukta maga után az ajtót, és elfordítva a kulcsot, végül a zsebébe ejtette azt. Minden helyiségben villanyt kapcsolt, míg meg nem találta a hálószobát. Lefektette az eszméletlen férfit az ágyra, aztán leülve egy nem messze lévő székre, csak bámulta őt.


Hosszú percek teltek el, mire úgy döntött, hogy talán nem árt, ha egy kicsit szétnéz a lakásban. Azt mondják, tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet. Harry egy potenciális veszélyforrásnak tartotta a férfit, így nyugodtan emlegethetjük egy lapon egy ellenséggel. Jobbnak látta mielőbb kiismerni őt. És ha esetleg még „összebarátkozni” is sikerülne a pappal, akkor talán nem kérne tőle olyan lehetetlen dolgokat a megbocsátásért cserébe.
Még nem tudta, hogyan kedveltesse meg magát a tisztelendővel, de a foci például kezdésnek nem volt rossz. Harryt hidegen hagyták a szabadidős tevékenységek. Mindent csak azért csinált, hogy ne keltsen feltűnést, de Louis láthatóan szerette a sportokat, különösképpen a labdarúgást. Nem volt túl sok személyes tárgy a lakásban, de akadt néhány fotó, érem és kupa a vitrines szekrényben a nappali falán. Szóval nem csak hobbiként űzte régebben. Vagy talán még most is indul versenyeken?
Ahogy tovább haladt, talált a falon egy fényképet, ahol egy nőt ölel éppen, és négy-öt fiatalabb lány veszi körül őket. Valószínűleg családi kép lehetett, de nem mert volna esküdni semmire. Nagyjából ez volt minden, ami arra utalt, hogy ki lakik itt. Minden más csak személytelen berendezési tárgyakból állt, a falakon pedig festmények lógtak. Bár egy templomban voltak, és egy pap lakásában, a festmények mégis megragadták Harry figyelmét. Modern képek voltak, és látszott, hogy nem boltban vásárolt, futószalagon készült Ikeás vászoncsodák. Ezek kézzel készültek. Helyeket ábrázoltak, amik talán nem is léteztek. Némelyikről pedig ha megkérdezték volna tőle, hogy mi jut eszébe róla, csak érzelmeket tudott volna említeni.
A lakás maga erősen minimál stílust képviselt. Nem volt több bútor benne a szükségesnél. A falak fehérek voltak, és az egész lakás tükrözte, hogy egy fiatal férfi él benne. A táskát, amit csak ledobott az ajtó mellé, most az asztalra tette, és okmányok után kutatott. Megtalálta a pénztárcáját, benne a vezetői engedélyével, és a személyi igazolványával.
- Tomlinson – már korábban is gondolkodott rajta, de nem tudja arcokhoz csatolni a nevet. Még a falon lógó kép alapján se, bár az eléggé távolról készült. Az arcok rosszul látszanak rajta. Mennyivel könnyebb dolga lett volna, ha már korábban a családja bizalmába férkőzik. Akkor Louis-hoz is könnyebben közelebb kerülhetett volna. – Kilencvenegyes. Csak két évvel idősebb.
Magában motyogva memorizálta az adatokat. Megtudta, mi az anyja teljes neve, a jelenlegi bejelentett lakcíme, aztán ezeken túljutva kellőképpen meglepte az a tény, hogy nem is amerikai állampolgár.
- Angliában született – suttogta maga elé. – Micsoda dermesztő egybeesés. Vajon mikor költözhettek ide, és miért?
A jogosítványa az Államokban lett kiállítva, még akkor, amikor tizenkilenc éves volt, ezt ellenőrizte elsőre, mert ebből biztosan tudhatta, hogy ha az Államok adott engedélyt neki erre, akkor zöldkártyával kellett rendelkeznie.
- Tehát akkor már itt éltek – nézett fel, és a távolba meredve gondolkodott. Egyre inkább kezdte felkelteni az érdeklődését a napokban visszatérő férfi. Mindent az asztalra hajigált, egy percig sem volt fontos számára, hogy elrejtse kutakodása nyomait, aztán a háló felé indult. Louis még mindig az ágyon feküdt, tökéletesen ugyanabban a pozícióban, ahogy otthagyta néhány perccel ezelőtt. Mellé sétált, és előkotorta a zsebéből a saját pénztárcáját. Matatott benne egy kicsit, majd rálelt a kis kapszulára, amiből mindig tart magánál legalább egyet. Számtalanszor jó szolgálatot tett már, amikor valakit nagyon magához akart téríteni, az illető viszont inkább az ájulást részesítette előnyben. Harry szerette, ha az áldozatai ébren voltak. Az utolsó pillanatig.
Megtörte a kis műanyag tartályt, és Louis orrához tartotta, aki azonnal összeráncolta a homlokát, elhúzta az orrát, és kezdett ébredezni.
- Ahh – nyögött fel, és köhögött párat a kellemetlen szagú anyag miatt. – Mi a…
- Szép jó reggelt, Csipkerózsika! – köszöntötte Harry egy kedvesnek tűnő mosollyal, majd az éjjeliszekrényről elvett papírzsebkendőbe csomagolta a kapszulát, és kidobta a sarokban lévő kukába. – Nátrium-hidrogén-klorid. A legjobb barátom.
- Szörnyű – próbált meg feltápászkodni Louis, mire egyszerre kikerekedtek a szemei, mert felfogta milyen szituációban van éppen. – Ugye nem mérgező?
- Ártalmatlan – villantotta meg hibátlanul hófehér fogait az idősebb felé, akit a víz is levert ettől a tökéletességtől. Louis minden porcikájában remegett, és úgy érezte, oka is volt rá az autóban történtek után. Harry komolyan megpróbálta megfojtani? Vagy mégis miről szólt az az egész? Nyilván, ha meg akarta ölni, akkor nem az ágyában tért volna magához. Akkor halott lett volna addigra már. Megpróbált óvatosan, kevés hirtelen mozdulattal felkelni, de Harry a mellkasára téve a kezét, visszanyomta az ágyba. – Azért jobb, ha még nem ugrálsz. Meglepően sokáig voltál eszméletlen egy kis fojtogatástól.

A pap megmoccanni sem mert, és a levegőt is próbálta úgy venni, hogy még véletlenül se szítsa fel Harry haragját valami meggondolatlan mozdulattal, amit a gyilkos fiú félreérthet. Bízni akart benne, és kezdetben el is hitte, hogy őt talán nem bántaná, de már látta, hogy ez nem lesz ilyen sima ügy. Talán elegendő lenne egyszerűen csak túltennie magát az egészen, és tényleg nem foglalkoznia vele. Mi van, ha ezzel nyerné a legtöbbet? Képes lenne megtenni, és hagyni, hogy egy gyilkos szabadon kószáljon? Bárcsak képes lett volna rá.
- Látszik, hogy nem vagy hozzászokva bizonyos durvaságokhoz – kacsintott rá a fiú, és az órájára nézett. – Eléggé késő van. Talán mennem kellene, de nem szívesen hagylak magadra ezek után.
Louis fülig pirult a fiú előző mondatától, Harry pedig csak vigyorgott, mert tisztában volt vele, hogy pontosan értette, mire céloz ezzel. Mégis tetszett neki a férfi reakciója. Még igazán bele sem gondolt, mennyire különleges is a fiatal, tagadhatatlanul jóképű Louis, aki előtte fekszik. Annyira tiszta és érintetlen, hogy szinte már a gondolatától is erekciója lett, ezért is érezte, hogy tényleg ideje lenne indulnia, mielőtt még egycsapásra expapot csinál belőle.

Louis látta a másik férfi türelmetlen mozdulatait, és csak arra tudott gondolni, hogy talán megint egy áldozathoz akart sietni. Azt gondolta, azon az éjjelen is meggyilkolni készül egy ártatlan embert, és ha nem akadályozza meg valahogy, akkor ő is felelős lesz azért. Itt kellett tartania, hogy rájöjjön, vannak-e tervei az estére, vagy sem, de mégis hogyan csinálhatta volna?
- Hová mész? – pattant fel, amikor Harry sarkon fordult, és az ajtó felé indult. A fiatalabbik megtorpant, és csak egy halk kacajt engedett el. Meg sem fordult.
- Nem tartozom beszámolóval – felelte mélyen, és ki akart lépni az ajtón, amikor egy gyengéd érintést érzett a karján, és hideg ujjak fonódtak a csuklója köré nagyon óvatosan, de érezte a finom remegést is, ami kísérte.
- Maradj még – ejtette ki a saját maga számára is érthetetlenül ostoba szavakat Louis. Fogalma sem volt, hogyan juthatott eszébe ilyet kérni, de úgy érezte, mintha nem lett volna ura a cselekedeteinek. Átvette felettük a hatalmat az, hogy megmentsen egy ártatlan életet. Harry megfordult, és olyan módon magasodott fölé, amikor közelebb lépett hozzá, és szinte a mellkasuk is összeért, hogy Louis-t komolyan megrémítette. Elbizonytalanodott, de próbált nem túl észrevehetően remegni.
- Miért? – lehelte Harry szinte az ajkaira, és az idősebb teljesen ledermedt tőle. A mentolos illattól, ami a fiú rágózása miatt lengte be azt a néhány centimétert az arcuk közt, és az ebben a pillanatban éppen méregzöld színekben pompázó szempártól, ami rabságban tartotta, és nem adott egérutat. – Válaszolj nekem.
- Én… - lihegte, mert annyira nem volt ura a saját testének, hogy elrejteni sem tudta volna, hogy mi zajlik a sejtjeiben ettől a közelségtől. Rettegés. Halálfélelem. Segíteni akarás. Vágy. – Én… Nem tudom.
Harry felnevetett, és ellépett a paptól, hogy hatalmas mosollyal az arcán az egyik fotelba vesse magát. A férfi viselkedése egyszerre volt hízelgő, és nagyon furcsa a számára.
- Talán beszélgetni szeretnél? – puhatolózott, mintha csak egy kisgyerekkel beszélgetett volna, akinek fogalma sem volt, mit szeretne csinálni, vagy melyik játékot szeretné éppen előszedni, de az látszott rajta, hogy nagyon akarja azt a valamit, amit még ő sem ismer.

- Igen! – csapott le a lehetőségre Louis, talán egy kicsit túl lelkesen is kimondva ezt a hazugságot, mert Harry gyanakvón húzta össze a szemeit, de aztán megpaskolta a combját, jelezve a férfinak, hogy ott foglaljon helyet, és pajkos félmosolyra húzta a száját.
Louis csak nézett rá hosszú másodpercekig, aztán a fal melletti komódhoz sétált, és elkezdett teát készíteni. Angol vére révén, a nap bármely szakában szívesen fogyasztotta, és mivel az alkoholt nem részesítette akkora előnyben, így most is inkább az earl grey filtereket kezdte alámeríteni, a vízforralóból egy csinos porcelán teáskannába áttöltött gőzölgő vízbe. Ez jó volt. Harry csendben volt, és mégis nagyon értékes perceket nyert, amíg csak ült ott, és nem bántott senkit.
- Én tejszínnel iszom – motyogta maga elé, de Harry így is kristálytisztán hallott minden szót.
- Mint egy igazi angol – felelte, és minden mozdulatot figyelemmel kísért. Egyetlen tizedmásodpercre sem hagyta felügyelet nélkül Louis tetteit.
- Neked is tölthetek bele? – fordult Louis a gondolkodó fiú felé, aki nem válaszolt, csak a fejét ingatta, és némán kinyújtotta a kezét érte, azzal jelezve, hogy üresen kéri, úgy ahogy van.
Louis óvatosan átnyújtotta neki az egyik csészét, aztán visszafordulva töltött magának egy kis tejszínt a sajátjába, majd azt is magához véve a másik ülőhelyhez sétált.
- Szeretsz itt élni, Louis? – kérdezte Harry az idősebbtől, néhány másodperc néma, és zavaróan feszült kortyolgatás után.
- Igen – felelte halkan, de elgondolkodott egy pillanatra a saját válaszán. Azon, hogy vajon ez teljesen őszintén így volt-e, vagy csak szeretné, ha így lenne, és már amúgy is megszokta itt. – De az igazat megvallva, nagyon szeretem Angliát.
- Megértem – bólogatott Harry. Pontosan tudta, mit érezhetett Louis, amikor látta a szemeiben a révületet, mielőtt megfogalmazódott benne ez a gondolat. – Én is brit vagyok.
- Igen – helyeselt Louis mindentudóan, és hörpintett egyet a teájából. Egy pillanatig talán, amíg elterelte a figyelmét Anglia csodálatos különcségének gondolata, még kellemesnek is érezte ezt az egész csevejt kettejük közt. Normálisnak hatott. Egészen addig a pillanatig, amíg újra eszébe nem jutott, hogy egy hidegvérű gyilkossal társalog a saját otthonában.  – Észrevettem az akcentusodon.
- Neked is van – vágta rá Harry, és egy féloldalas mosollyal illette a mellette ülő férfit, akit több okból is kilelt a hideg a látványtól. Ezt a mosolyt egyszerre találta csodálatosnak és vérfagyasztónak. Ez a fiú, úgy ahogy volt, a természet egy nagyon kegyetlen játéka lehetett. – Pedig elég régóta élsz itt, vagy tévedek?
- Tévedsz – felelte Louis, aztán megitta az utolsó kortyokat is a teájából, majd a két fotel közt pihenő asztalra tette az üres csészét. – Én, és a húgom még eléggé sokat éltünk otthon. Aztán anya elvált, és az egész család ide költözött. A nagyim itt élt. Hozzá tudtunk kijönni. A többi testvérünk már itt született. Ők tökéletesen amerikaiak, de mi Lottie-val, mindig is visszavágytunk Yorkshire-be.
- Mindössze két órányira nőttünk fel egymástól – folytatta a gondolatmenetet Harry, de nem is kifejezetten Louis-hoz beszélt. Inkább csak hangosan gondolkodott. Louis nem tudta, mi terelte el így a figyelmét, de nyilvánvaló volt, hogy valamin nagyon agyalt.
- Hol? – kérdezett vissza az idősebb egyetlen szóval, de Harry tudta, hogy mire kíváncsi.
- Cheshire.
- Miért jöttél ide? – faggatta tovább Harryt, hátha fontosabb információkat is kiszedhet belőle. Meghozta a döntését, hogy elszántan azon lesz, minél hamarabb lebuktassa a fiatal bűnözőt. Harry a legsúlyosabb büntetést érdemli, nem holmi feloldozásul szolgáló feladatokat. Louis komolyan hitte, hogy a göndör hajú fiatal fiú, egyáltalán nem érdemel feloldozást, épp csak ezt nem az ő feladata volt eldönteni. Úgy érezte magát, mint egy tehetetlen bábu, akit a hitét felhasználva rángathatnak ebben az aljas történetben.
- Amiért mindenki – sandított oldalra az idősebbre, és megitta a maradék teáját. – A hamisítatlan amerikai álomért. Csak nekem ez nem pénzt, vagy hírnevet jelentett. Valami egészen mást…
- Értem – bólintott Louis, és mocorogni kezdett a fotelban. – És úgy érzed, hogy sikerült megtalálnod?
- Beszéljünk inkább rólad – terelte el a témát magáról a fiú, mert úgy érezte, itt az ideje, hogy ne áruljon el többet a magánéletéből. Nem akarta, hogy Louis túl mélyen bejusson a fejébe. Ő akart Louis bőre alá férkőzni, hogy elkapja őt, és használhassa. Mindenre, amihez csak kedve van. Aztán belemélyeszteni a körmeit olyan erővel, hogy a férfi többé ne menekülhessen el. Maga sem tudta megmondani, miért érezte így. Talán a kócos haja, esetleg az óceánkék szemei, vagy az a varázslatos mosoly. Képtelen lett volna válaszolni erre a kérdésre. Egyszerűen csak úgy döntött, hogy Louis egy lehetséges veszélyforrás volt, így mindig a közelében kell lennie, hogy örökre elnémíthassa, ha úgy dönt, kifecseg néhány titkot. Ezt a választ választotta, mint legvalószínűbb magyarázat mindenre.
- Nem sok tudnivaló van rólam – ingatta meg a fejét a tiszteletes, és felkelt, hogy összeszedje a poharakat. Ahogy közelebb lépett Harryhez, hogy az ő csészéjéért is lehajoljon, a fiú végigsimított a kézfején, ezzel kővé dermesztve Louis-t.
- Én mégis kíváncsi vagyok – súgta felé, aztán visszadőlt a fotelba. – Köszönöm a teát. Nagyon finom volt.
- Kérsz még? – válaszolt egy kérdéssel Louis, de át sem gondolta. A fiú érintése annyira elvette a józan eszét, hogy gondolkodás nélkül ejtette ki a szavakat. Olyan volt, mint egy robotikusan betanult gesztus. Mint, amikor valaki tüsszent, és még ha az agyad egészen máshol is jár, zsigerből mondod, hogy egészségedre.
- Ha nem bánod – mosolyodott el Harry, és töretlenül a papot nézte.

Louis visszatette az asztalra a készletet, és elment a kannáért, hogy mindkettejüknek töltsön egy újabb adagot. Már későre járt, de ő mindig szeretett este teázni. Nem úgy hatott rá, mint másokra.
- Nem bánod, ha rágyújtok? – nézett Harry szemébe hosszú ideje először. Amikor meglátta a mosolygó zöld szempárt, végigszaladt testén a jeges reszketés.
- Csak nyugodtan – felelte Harry, és a félmosolya levakarhatatlan volt. Keresztbe tette a lábait, és kissé Louis felé fordult.
Az idősebb férfi majdnem remegő kézzel gyújtotta meg a cigijét, de sikerült ellazulnia egy kicsit, amikor végre kifújta az első adag füstöt.
- Miért döntöttél úgy, hogy pap leszel? – folytatta ezúttal Louis faggatását a göndör hajú, közben pedig élvezettel nézte, ahogy ez az ő szemében piszkosul jóképű pasi kimondhatatlanul szexin dohányzik.
- Családi dolog – felelte Louis egyszerűen, és próbálta elkerülni a kíváncsian fürkésző smaragd íriszeket. Marha kényelmetlenül érezte magát a folyamatos figyelmük alatt. – A nagyanyám utolsó kívánsága volt.
- Nagy hiba, hogy szót fogadtál – ingatta meg a fejét, és szürcsölt egyet a teájából, de töretlenül Louis mozdulatait figyelte. – Büntetni valóan jóképű vagy. Bárkit ágyba vihetnél. Legyen az nő vagy pasi.
Louis megakadt a mozdulatai közben, és majdnem félrenyelte a kellemes italát ettől a megjegyzéstől. Harry szinte mindig képes volt eldönteni, hogy az adott beszélgetőpartnerének milyen a szexuális irányultsága, de azért soha nem ártott letesztelni. Mindenesetre Louis esetében közel biztos volt a válaszban.
- Köszönöm? – reagált, de a kijelentése inkább kérdésnek hangzott bizonytalanságában, mintsem egy magabiztos köszönetnek.
- Ne tedd! – rázta meg a fejét, és egy pimasz mosolyt villantott Louis felé. – Tényeket közöltem. A cölibátusoddal biztosan valami csodálatosról csúsztunk le.
Kacsintott egyet a mondata végén, Louis arca pedig lángba borult a gesztustól. Szeretett volna elsüllyedni szégyenében, hogy ilyen látványosan jött zavarba Harry néhány mondatától, de nem tehetett róla, még soha senki nem mondott neki ilyeneket ezelőtt, és fogalma sem volt, hogyan kellene elrejtenie ezeket a reakciókat. Harrynek viszont már nem maradtak kétségei.
- Soha nem kívántál még meg senkit? – folytatta kegyetlen játékát a hosszú hajú, aki pontosan látta, miként reagál Louis teste a szavaira. – Ha most az öledbe ülnék, és hagynám, hogy végigsimíts a felsőtestemen, aztán felkínálnám neked a nyakam, nem éreznéd azt, hogy mindent megadnál, csak hogy bennem lehess? Ahogy a testem ráfeszül a farkadra…
- Harry! – nyelt egy nagyot Louis, mire végre elért addig, hogy meg tudjon szólalni. Érezte, hogy a testében száguldozó vér egyetlen testrészébe koncentrálódik, és kimondhatatlanul szégyellte magát miatta. Nem akarta, hogy ez vele történjen meg, és még annál is kevésbé, hogy Harry legyen a kiváltója. Elég volt néhány mondat, hogy olyan kőkemény merevedése legyen, amilyet talán még soha nem produkált, és fogalma sem volt, hogy mit kellene tennie. Nem tudta, hogy csak ez a fiú képes ezt kiváltani belőle, vagy egyszerűen csak a fantáziája űzött vele csúfos játékot, ahogy elképzelte a hallottakat. Magát és a tapasztalatlanságát hibáztatta. Tudta, hogy valahogy kontrollt kell majd tanulnia ezek felett a dolgok felett, főleg Harry közelében. Nem bírta tovább. Azt hitte, hogy eléggé erős. Hogy képes megakadályozni Harryt bármi áron egy újabb gyilkosságban, de akkor érezte, hogy vége. Elvesztette az aznapi küzdelmet. Csak végre megint egyedül akart lenni. – Későre jár, ha nem bánod, hamarosan lefeküdnék aludni.
- Természetesen – bólintott Harry mosolyogva, aztán kiitta a maradék teáját, és felkelt, hogy Louis elé sétáljon. A férfi megfeszült a fotelban, amikor Harry kivette a kezéből a félig elszívott cigarettát, és elnyomta a hamutartóban, aztán lehajolt hozzá, hogy pontosan a fülébe tudjon beszélni. – Gondolj az izzadt testemre, és a neked feszülő hátsómra, amikor hamarosan kivered magadnak a zuhany alatt.

Harry minden további szó nélkül sétált ki a szobából, és Louis már csak a bejárati ajtó csapódását hallotta, amiből tudhatta, hogy a fiú elhagyta a lakást.
Még hosszú percekig ült mozdulatlanul, mire képes volt felkelni, hogy a ruháit ledobálva valóban lezuhanyozzon. Férfiassága még ennyi idő után is fájdalmasan feszült, és csak remélni tudta, hogy idővel elmúlik, mert eszében sem volt pont Harry miatt magához nyúlni.
Kitartóan végig tudta csinálni az esti procedúráit úgy, hogy alig fért el az alsójában, és megváltásnak érezte, amikor végre bemászhatott a takaró alá. Leperegtek a csukott szemei előtt a mai nap eseményei, és egyszerűen nem értette, hogyan keveredhetett bele ebbe az egészbe. Ő egy jó ember. Mindenkinek csak segíteni próbált egész életében. Sok szomorú, elkeserítő dolgot lehet elmondani az egyházról, és a papok között is rengeteg volt a hazug és képmutató alak, de ő nem. Ő komolyan gondolta. Amikor eldöntötte, hogy ennek szenteli az életét, akkor azt is eldöntötte, hogy nem fog szégyent hozni a vallására, és legfőképp saját magára. Voltak percek, amikor meginogni látszott az elhatározása, de mindig erőt vett magán. A hite mindig erősebb volt.
Aztán tessék. Épp amikor megkezdte önálló papi hivatása gyakorlását, megjelent Harry, hogy mindent tönkretegyen. Minden figyelmeztetés nélkül besétált az életébe azokkal az ördögien zöld szemekkel, és eszelősen göndörödő hajjal. Azzal a hajkoronával, amibe az ember olyan szívesen belemerítené az ujjait, hogy vajon tényleg olyan puha-e, mint gondolja. És amikor rájön, hogy igen, akkor már képtelen leállni, és a hajából a tarkójára tévednek az ujjai, ahonnan előre siklanak a nyakára, hogy aztán a pólója szélébe akasztva az ujjait közelebb rántsa egy csókra, hamarosan bebarangolva felsőteste minden szegletét.
Hogy amikor az alhasához ér, bekúszhassanak az ujjai a pólója alá, hogy kitapogathassa az összes izmát, ami megfeszült az érintése nyomán. Hogy a derekánál fogva magához ölelve őt, hátrakalandozzanak a kezei a feszes fenekére, amitől a fiú előre lendíti a csípőjét, így összedörzsölve addigra már mindkettejük túlságosan is izgatott férfiasságát.
Csak hogy mindezek után egy nyögéssel válhassanak ki a kétségbeesett csókjukból, és mindketten eszüket vesztve gombolva a másik nadrágját foghassák össze a hosszukat, hogy ne csak az anyagon keresztül érezzék egymást, hanem anélkül is. Élvezve az érzést, ahogy bőr siklik a bőrön, egészen addig, amíg a leghevesebb kézmozdulatok közben egymás férfiasságára nem élveznek.

Louis mélyeket lélegezve feküdt az ágyban, a plafont bámulva, míg az egyik keze még mindig éppen megnyugodni készülő, teljesen kielégült farkán pihent. Észrevétlenül vetítette az agya az előbbi jelenetet elé, és szinte sokkolta, hogy bár minden erejével azon volt, hogy visszafogja magát, végül mégis Harryről fantáziálva maszturbált, a papi oktatásának megkezdése óta először, ráadásul úgy, hogy még csak fel sem tűnt neki, hogy mekkora szörnyűséget művel, annyira elragadták a buja vágyai. Dühös volt. Harryre. A világra. De leginkább saját magára azért, ami akkor történt. Nem tudta, hová fog vezetni ez az egész helyzet Harryvel és a bűnös titkával, de félt. Rettegett attól, hogy ahelyett, hogy bárkit is megmentene, éppen hogy ő fog elveszni Harry közelében. Elveszti a lelkét, a tiszta hitét, és talán a végére Harry még az életétől is megfosztja. A fiú tagadhatatlanul hatással volt rá. Nagyobb hatással, mint eddig bárki az élete során, de eddig is mindennek ellen tudott állni. Erről szólt ez az egész. Így nem értette, ebben az esetben, miért nem ment ez neki.


Következő rész >>>


Share
Tweet
Share
Tags :

Talán ez is tetszeni fog

5 Comments

  1. Andrea Nagy2019. május 29. 23:17

    Szia! ❤️
    Azt hiszem Lounak is lesz mit meggyónnia. 😉
    Kezd érdekesen alakulni a történet.
    Harry múltjában valami sötét titok lappanghat. Talán bántották, lelkileg és minden bizonnyal fizikálisan is, hogy ilyen mérhetetlen haragot érez. De csak egy felé típusú nőket akár eltüntetni a föld színéről, szőke kék szeműt. Érdekes. Ha tippelnem kéne, az anyjára szavazok. Annyira gyűlöli, hogy mindenkit meg akar ölni aki rá hasonlít.
    De talán majd most megtalálta azt a valakit akiért érdemes leállnia.
    Nagyon várom a többit. És persze Lout is megnézném csuhában. 😄
    Pussz 😘 😘

    VálaszTörlés
  2. Timbókovics Viktória2019. május 30. 8:36

    Sziaaa 😁
    Ne haragudj, hogy most írok.

    Jesszusom ezek a részek egyre jobbak lesznek! Csodás érzés volt olvasni. 😍
    Igen persze hogy elviselnél ha többször lenne rész, hiszen ebből a remek műből sohasem lenne elég. Kell, akarom olvasni. ❤
    Ohh, de hát Lou! Jól tetted Harrynek meggyónod majd 😍😂
    Fantasztikus nem is jutok szóhoz. Imádom olvasni. 😍

    VálaszTörlés
  3. MK2019. május 30. 21:27

    Érdekes! Kiváncsi vagyok

    VálaszTörlés
  4. HDawn2019. június 1. 22:21

    Én támogatom az ötletet arról, hogy legyenek részek sűrűbben :D

    VálaszTörlés
  5. Sophie-Anne2020. március 30. 5:02

    Szia!
    Egyáltalán nem bánom, ha minden kommentet így kezdesz. :DD És igazad van, valószínűleg Lou azért bátrabb az átlagnál, mert tudja, hogy ő nem illik bele Harry gyilkolási kereteibe. A kérdés csak az, hogy ebben teljesen biztos lehet-e...
    Harry múltjáról jól spekulálsz. A gyerekkorában történtek dolgok, de majd természetesen ki fogok térni rá nagyon alaposan és részletesen. Nem mondom, hogy kellemes rész lesz, de mindenre fényt derít majd.
    Köszönöm a kedves szavakat. Azt hiszem itt talán egy kicsit alaposabb voltam, mint a pornósban... Vagy nem is tudom... Nekem ez a történet valamiért nagyon sokat jelent, bár nem egy vidám mese ugyebár. Nem mintha a pornós az lett volna végig.. XDD
    Millió puszi!!

    VálaszTörlés