Gyilkos Hit - 2.

by Sophie-Anne - 5/15/2019

Sziasztok!

Meghoztam a második részt. Indítsuk be egy kicsit az eseményeket. :) Véleményt mindenképp hagyjatok majd. ;)

Puszi&Pacsi

- 2 -

Harry egy frusztrált sóhajjal vett elegendő bátorságot ahhoz, hogy becsengessen a hatalmas házba, amit a tehetetlenség nyomasztó csendje vett körbe. Mielőtt eljött volna megvárta, míg elterjed a kisvárosban a lány eltűnésének híre, de mint ahogy azt gondolta is, nem kellett sokáig tétlenül ülnie. Ez egy néhányezres kisváros, és a helyi sheriff hamar közölte a tényt az újabb eltűnésről. Ezek a hírek már hétköznapinak számítottak itt, és ettől mindenki egyre feszültebbé vált. Az emberek féltek, hogy talán ők következnek. Senkinek sem tűnt annyira gyanúsnak a sorminta, amit Harry alkalmazott, hogy egyből a legrosszabbra gondoljon, és ezt ő egy cseppet sem bánta.

Harry jó ideig nem gyűjt áldozatot abban a városban, ahová költözik. A szomszédos településeket veszi célba, míg be nem illeszkedik a helyi közösségekbe. Nyolc hete kezdte mindössze ezt a várost súlytani, így nyolc áldozatot szedett. A sheriff iroda falán pedig nyolc gyönyörű, fiatal, szőke hajú nő fényképe díszelgett az eltűntek listájában. Bár semmilyen bizonyítékot nem találtak a lányok lakásán arra, hogy erőszakos behatolás, vagy esetleg bántalmazás történt volna. Minden olyan volt, mintha csak egy hosszú nyaralás idejére hagyták volna hátra az otthonukat. Ettől volt az egész még kétségbeejtőbb. Mert a sheriff nem tartotta magát egy FBI ügynöknek, de tökéletesen látta az összefüggést a lányok között. Csak mert nem verte nagydobra, látta rajtuk a közös vonásokat, és attól félt, hogy valami, vagy valaki munkálkodik a környéken, és ez a felelős a lányok eltűnéséért, így fel is vette a kapcsolatot a szomszédos kollégákkal, akik sajnos nem sok jóval szolgáltak neki. Mindük ugyanilyen problémával állt szemben. Ezek a lányok nem felszívódtak, más okból tűntek el, és a sheriff azon volt, hogy ezt kinyomozza.

Harry az ujjait összefűzve várta, hogy valaki válaszoljon a csengőre. Amikor nyílt az ajtó, egy őszintének tűnő mosollyal nézett a meggyötört férfira, aki a küszöbön állt. Erősnek és talpraesettnek tűnt, de abban a pillanatban inkább csak gyengének. A szemei kisírva, és elvesztve a reményt.

- Segíthetek? - kérdezte halkan, ahogy a küszöbén álló fiúra nézett.

- Én szeretném felajánlani a segítségem – erőszakolta meg magát Harry, hogy ki tudja mondani ezeket a szavakat. Csak azért volt ott, mert a pap kényszerítette rá. Máskülönben ennek a háznak a közelébe sem jött volna, és a családot is nagy ívben elkerülné. – Ha bármiben hasznomat tudják venni, kérem szóljanak.

- Köszönjük, öhm… - nyújtotta a kezét a fiatalabb felé, hogy megtudja jóakarójuk nevét. Ismerős volt neki, hisz a városban mindenki az, de a nevét nem tudta, és Harry olyan boldog lett volna, ha ez így is marad. Forrongott a düh a vérében Tomlinson iránt, és ez csak egyre erősödött.

- Harry – fogadta el a felé tett gesztust, és kezet fogtak. – Harry Styles.

- Köszönjük, Harry – ismételte meg, majd félreállva invitálta be a fiút. Harry először ellenkezni akart, de érezte, hogy az furcsán venné ki magát, ha már eljött ide úgy, hogy nyilvánvalóan nem egy közvetlen szomszéd, vagy valaki az utcából, így hát óvatosan beljebb sétált, és majdnem a nappali bejáratába kövült, amikor meglátta azt, ami odabent fogadta.

- Foglalj helyet, kérlek – ért a hátához az előbbi férfi, Harry pedig kelletlenül leült egy szabad fotelbe. Épp a sírdogáló – vélhetőleg – nagymama, és a sheriff közé. Mindenki némán követte bizonytalanul lépkedő lábait, és furcsán méregették, amikor leült közéjük.

- Ismerted Katie-t, fiam? – nézett felé a sheriff egy csokis sütit majszolva.

- Nem, én nem – rázta meg a fejét egyből Harry, és a szíve olyan erősen dübörgött a mellkasában, hogy csak azon tudott imádkozni, nehogy más is felfigyeljen rá. – Csak hallottam a templomnál a lányról. És arról, hogy mostanában egyre több ilyen eset történik. Szerettem volna tenni valamit.

- Nagyszerű kölyök vagy – lapogatta meg a hátát a sheriff, és folytatta az édesség elpusztítását. Harry nagyon izgult. Olyan szorosan érezte a kötelet a nyaka körül ebben a szituációban, hogy majdnem belefulladt a saját színjátékába. A hangja néhol meg is remegett, de látta, hogy akkor csak elérzékenyül a család, amiért ennyire megrendíti a kialakult helyzet. – Nem tudom, honnan tévedt közénk, de ez a srác többet tett a városlakókért az elmúlt fél évben, mint azok, akik itt laknak születésük óta – intézte mondata utolsó felét a szobában tartózkodók irányába. – Tudom, hogy bele vagy bolondulva a számítógépes kütyüidbe, kölyök, de szerintem tanulnod kellene. Nagy hasznodat venném magam mellett. Végre valaki értelmes is betévedne a központba. Mára már túl sok az agyatlan bólogatós kutya azok között, akik körülvesznek.

- Nem hinném, hogy az nekem való világ – felelte fojtott hangon, aztán a nadrágja hasadásait kezdte piszkálni. Még csak az hiányzott neki, hogy ilyen közel legyen a tűzhöz nap, mint nap. Tudta ő jól, hogy aki túl sokszor és túl közelre merészkedik, az előbb vagy utóbb, de csúnyán megégeti magát. Ő nem szándékozott ilyen, vagy bármilyen sérülést szerezni. Jobb volt távol tartani magát mindentől, ami igazságszolgáltatás.

- Mivel foglalkozol, Harry? – kérdezett rá a férfi, aki kinyitotta neki az ajtót. Csak most jött rá, hogy az ő nevét meg sem kérdezte. Kinyitott egy üveg sört, és a fiatal fiú kezébe adta. Elvette ugyan, és bele is kortyolt, csak hogy a jómodorát értékeljék, de utálta azt a típusú amerikai sört, és nem is nagyon ivott napközben alkoholt. Ez az időtöltés igazi kínzásnak bizonyult számára.

- Informatikus vagyok. Néhány nagyvállalat rendszergazdai feladatait végzem el. Semmi izgalmas, de én szeretem. Sokkal nyugodtabb, mint bármi más – ecsetelte egy fokkal higgadtabban a már előre megtanult monológot. Végre az ingoványos talajban, ahol akkor mozgott éppen, talált egy szilárd követ, amin megpihenhetett. – Esetleg annyiban tudnék segíteni, hogy csinálok néhány kereső profilt, és kibővítem országos szintűre. Ha bárki összefut vele az interneten, és felismeri Kate fotóját…

- Azért nagyon hálásak lennénk, mi még nem láttunk neki az interneten is – ecsetelte a családfő, legalábbis Harry azt gondolta róla. A korát, és lelki állapotát tekintve, nagy valószínűséggel a nő apja lehetett.

- Ez a legkevesebb – vágta rá egyből, és próbált nem zavarba jönni a gondolattól, hogy mennyire igaz ez a mondat azok után, hogy éppen ő az, aki kegyetlenül megkínozta, aztán brutálisan kivégezte a lányt. Nem azt állította, hogy sajnálja. A gondolatai kuszák voltak, de tudta, hogy újra és újra megtenné. A következő héten is meg fogja, így még magában sem szándékozott álszent lenni. Csupán a kialakult helyzet okozta a zavartságát.

Harrybe néhány óra múlva már a vacsoraasztalnál hasított bele az érzés, hogy nem bírja tovább. Muszáj eltűnnie ebből a házból. Tomlinson boldog lehet, megtette, amit akart. Eljött, és segíteni is fog nekik. Jóban lett velük. Ennél többet már az a szemét új pap sem várhat el tőle. Ezek a gondolatok sorakoztak az agyában, miközben csak szeretett volna elmenni a mai virrasztásra. Csak hogy láthassa az atyát. Hiába kutatott az emlékeiben a hangja után, egyszerűen nem tudott arcot társítani ahhoz a furcsa hanghoz.

Az eseményt már lekéste, de megfogadta magában, hogy a másnapi misére elmegy, és szemügyre veszi a szerinte még oly’ fiatal új papot. Miután már a desszerten is túl voltak, elnézést kért, és elköszönt a családtól, hogy végre a friss levegőre lépve fellélegezhessen. A zsebében ott lapult néhány fotó, amit a lányról adtak neki a profil elkészítéséhez. Feszélyezte a tudat, hogy a birtokában vannak. Szinte égette a testét, még a textilen át is. Mihamarabb meg akart szabadulni tőlük. Eldöntötte, hogy szépen hazamegy, még aznap megcsinálja, amit ígért, aztán visszahozza a képeket, ezzel örökre lezárva ezt a dolgot, hiszen bármilyen globális keresést is folytatnak, a nő soha nem fog előkerülni. Ennek a történetnek itt vége volt, és rajta, illetve a papon kívül ezt senki sem tudta jobban. De ez az egész kellett a feloldozásához.

Ahogy hazaért, egyből megcsinálta a hirdetéseket, és teleszórta vele az internetet. A fényképeket betette egy borítékba, és amikor már épp sötétedett, magára kapott egy pulcsit, majd elindult az Olson család háza felé. Nem volt messze, de nem akarta vesztegetni az időt, ezért autóba ült. Minden percben, míg a képek nála voltak, olyan nyomás nehezedett a mellkasára, ami készült összenyomni a lelkét. A gyilkolás egy dolog volt. Könnyedén megtette. Szüksége volt rá, és ha csak néhány órára is, de ledobhatott magáról olyan láncokat, amit semmi más nem volt képes leszaggatni róla. Egyetlen gyónás után pedig egyszerűen fel is dolgozta. De ez szokatlan volt. A történtek után is azzal a nővel foglalkozni, aki a játékszere volt… Nem megszokott, és ez teljesen kibillentette az egyensúlyból. Órákkal később sem nyerte vissza azt.

Leparkolt a ház előtt, és villámgyorsan bedugta a borítékot a levelesládába, majd visszaült a kocsiba, és a gázba taposva elhajtott. Hihetetlen feszültség távozott a testéből azzal a sóhajjal, amivel a következő kereszteződésbe hajtott be. Felszabadultan szemlélte az őt körülvevő világot. Az utcák tele voltak. Mindenki nevetett és jókedvű volt. Harrynek is muszáj volt elmosolyodnia. Úgy döntött, ez talán egy csodálatos alkalom, hogy elmenjen futni egyet a szomszédságban. Szerette az edzéseket, mert nyilvánvalóan formában tartották a testét és a fizikumát, másfelől pedig segített kikapcsolni az agyát. Amikor csak elindult, és a kedvenc zenéivel a fülében képes volt csak néhány szünetet beiktatva órákig is futni, egészen csodálatosan érezte magát a bőrében. A fáradtság csak egy dolog volt. Az a szabadságérzet, ami kísérte, már kevésbé elhanyagolható.

Nem volt ez akkor sem másképp, és egészen késő este ért haza. Már mindenki nyugovóra térhetett a környéken, csak a kocsifelhajtók fényei világítottak az utcában. Egyáltalán nem értette ezt a tipikus amerikai szokást. Azért csinálták, hogy aki arra jár, ne akarjon betörni, mert a fények által azt a látszatot keltik, hogy a ház nem üres. Persze mivel minden házban így hagyták akkor is, ha épp nem voltak otthon, a sok évtized alatt erre már nyilván a betörők is rájöttek. Miután belépett a saját otthonába, a zuhany alá állt, és lemosott magáról mindent. Borzasztó jóleső érzés volt nézni, ahogy a lefolyóba veszik el minden aggodalma az Olson család miatt. Vége, nem fog visszamenni, és megcsinálta. Sokkal többnek érezte magát, mint valaha. Fürdés után a kanapéra heveredett, és bekapcsolta a tévét, hogy valami szóljon a háttérben, amíg híreket kezdett olvasni, de a álom hamar elnyomta.

Annyira kifárasztotta a testét, hogy másnap csak délelőtt tizenegy után ébredt fel, sajgó háttal, és beállt nyakkal. Meglehetősen dühös volt magára mindezért, de kinyújtózkodott, és a konyhába ment egy kávéért. Olyan rohadtul el akart menni a reggeli misére, de gyakorlatilag átaludta az egészet. Végül nem ostorozta magát túl sokáig, úgy volt vele, hogy legalább el tudja kezdeni újra előkészíteni a következő gyilkosságát, és majd a kedd reggeli misén megnézi magának az új papot. Addig még várhat a dolog.

Hétfőn délelőtt ijedten rezzent össze, amikor megszólalt a telefonja az éjjeliszekrényen, frissen kirángatva őt a nyugodt álmából. Jamie, a szomszédjában élő huszonegy éves srác kereste. Egészen jóban lettek, amióta ideköltözött. Néha átment hozzájuk, és órákig xboxoztak, az anyja pedig sütött nekik valami hihetetlenül gejl süteményt mellé, a fiú barátnőjének társaságában, de ők csak a játékkal foglalkoztak akkor.

- Jamie, mi a helyzet? – vette fel a mobilját, és még ő maga is meg tudta állapítani, hogy álmos hangja a normálisnál is ijesztőbb mélységekből érkezett.

- Lemegyünk a srácokkal a pályára – válaszolt egyből a vonal túlvégéről a barátja. A hangján hallani lehetett, hogy az utcán van, és gyalogol valahová. – Gyere már te is! Csak veled van esélyünk Louis ellen.

- Oké, de muszáj felébrednem egy kicsit – dörmögött a készülékbe, miközben azon morfondírozott, ki a franc az a Louis. Megkérdezni viszont nem akarta, mert könnyen lehet, hogy pontosan tudta ki az, csak valójában annyira hidegen hagyták a város lakói, hogy teljesen kiment a fejéből. Úgy gondolta, több mint valószínű, hogy így van. Hülyének viszont nem akart tűnni. – Fél óra és ott vagyok, az még belefér?

- Nélküled úgysem kezdjük el a meccset - felelte, majd elköszöntek egymástól, és a göndör hajú megpróbált mihamarabb egy kis életet lehelni magába.

Harry egyetlen percet sem késett, pontosan akkor érkezett, amikorra ígérte magát, de már mindenki a pályán volt, ő pedig csak ledobálta a cuccait, és beszaladt a pályára Jamie mellé.

- Akkor kezdhetjük! - kiáltotta, aztán Harry felé fordult. - Maradj közel, és védd az új fazont – adta ki az utasítását Jamie, Harry pedig az ujja irányába pillantott, amerre azt a bizonyos új fazont akarta jelezni neki. A pasi alacsony volt. Talán egy fejjel is alacsonyabb nála. Akkor elkönyvelte magában, hogy nem lesz nehéz dolga.

- Oké – mosolyodott el ördögien, és már futásnak is eredt a szóban forgó Louis irányába. Ahogy közeledett, és egyre részletesebben szemügyre tudta venni, nem tudta elkerülni a figyelmét milyen fürge, és nagyon könnyedén mozgott. Rájött, hogy talán mégsem lesz egyszerű kicselezni.

Louis megszerezte a labdát, és Harry megbabonázva nézte, ahogy vezeti az ő kapujuk felé. A kezeit kecsesen tartva szökkent át mindenkin, kiosztva néhány kötényt, és amikor elért a céljába, egy gyönyörű rúgással küldte a labdát a kapuba. Nem akarta elhinni, amit látott. Túl gyorsan történt, és túl profin. Már érezte, hogy Jamie nem szórakozott, és egy cseppet sem túlzott, amikor azt mondta, a srác irtó jó. A pályán tartózkodók fele ujjongva rohant Louis irányába, a másik fele pedig káromkodva rugdosta a gyepet.

- Mi a fasz, Harry?! – ért mellé lihegve Jamie, de ő még mindig teljesen magán kívül volt a látványtól, ahogy Louis véghezvitte az előbbi sikerét. Már akkor tudta, hogy azon az estén képtelen lesz megnyerni a meccsüket. Nem azért, mert ő nem elég jó hozzá. Az a valami, ami Louis arcán volt… Ha megtenné, akkor mégis hogyan gyönyörködhetne abban a mosolyban, amit ott láthatott. Nem tudta még, hogy ki ez a pasi, és honnan jött, de biztos volt benne, hogy mindent meg akart tudni róla. Harry nem szokott gyakran randizni, de azok se jelentenek neki többet kalandoknál. De Louis tetszett neki.

- Bocs, csak még nem voltam itt agyban, de rámegyek a srácra – felelte, és egyáltalán nem hazudott. Pontosan ilyen tervei voltak.

- Ajánlom is – röhögött fel mellette Jamie, és megcsapta az oldalát.

Harry közelebb rohant a rejtélyes ismeretlenhez, és megpróbálta elvenni tőle a labdát, de Louis a mellkasára tette a kezét, és úgy igyekezett távolabb tartani a fiút. Harry vére szinte felforrt Louis érintésétől, és amikor ennek ellenére sem volt hajlandó mozdulni, majd kirúgta a labdát az idősebb lábai elől, az Jamie-nél landolt, és már mindenki a labda új tulajdonosára figyelt. Így azt sem láthatták, hogy Louis megbotlott Harry lábában, és a földre zuhant. Harry megpróbált utána kapni, de nem érte el.

- Basszus, bocs – térdelt Louis mellé lihegve, és a kezét nyújtotta felé. Harry lélegzete is elállt, amikor az idősebb egy ragyogó mosollyal hagyta, hogy felsegítse. A szemei sarkában megjelenő apró ráncok voltak azok, amik igazán széppé tették a nevetését. Csak megrázta a fejét, mert maga sem értette, hogy mi a fene ez. Olyan volt a pasit nézni, mintha valami varázslat vonzaná a tekintetét, pedig távolról sem hitt az ilyesmiben.

- Köszönöm, és semmi baj – felelte, majd leporolta a ruháját. – Szép csel volt.

A fiatalabb teljesen ledermedt a hangtól, ami a fülébe kúszott az édesen mosolygó idegen szájából. Ő volt az. Ezer közül is megismerné. Egyébként is nagyon jó ebben, az arcok, hangok, személyek megjegyzésével soha nem volt gondja. Most sem. Louis az új fiú… A férfi, aki némán és ismeretlenül is furcsán megbabonázta, nem volt más, mint az általa olyan mélyen gyűlölt pap, aki ráerőszakolta az akaratát.

Senki sem bánhat így Harryvel. Nem akarta, hogy így bánjanak vele, mégis, ahogy Louis még mindig a kezét fogta, és csillogó kék szemeivel őt nézte, valahogy érezte, hogy képtelen lett volna bántani a férfit. Fizikailag semmiképp, legalábbis ennek a furcsa varázslatnak a hatása alatt, ami körülvette, biztosan nem. Épp ellenkezőleg. Bármit is akarna tőle, gond nélkül behódolna neki. A kedvességéből mégis arra következtetett, hogy Louis nem ismerte fel az ő hangját. Egyelőre legalábbis.

- A nevem Harry – szólalt meg hirtelen, és maga sem tudta volna megmagyarázni miért tette. Louis csak felnevetett, és otthagyva őt a többiek irányába kezdett futni.

- Louis – fordult vissza, és háttal kocogott, míg a fiatalabbat nézte, majd figyelmét újra a labda kötötte le.

Harry végül lebőgött a csapata előtt, mert képtelen volt megnyerni nekik a meccset, főleg miután kiderült Louis kiléte. Jamie hisztizett egy kicsit, de nem tartott sokáig, hogy újra hülye vigyorral az arcán traktálja Harryt az idétlen vicceivel.

- Haver – lökte oldalba a göndört, aki csak pislogva meredt rá emiatt. – Ne bámuld már. Esélyed sincs nála.

Jamie tudott róla, hogy Harryt nem érdeklik a nők. Először kicsit furcsán kezelte a dolgot, de aztán realizálódott benne, hogy így legalább a kisebb félisten, akiért mindenki odavan a városban, nem fogja elhappolni a barátnőjét. Máris sokkal nyitottabban kezelte a témát, persze megtartva Harry titkát, mert a fiú arra kérte, hogy ezt ne kürtölje szét a városban, annak ellenére sem, hogy leszarja mások véleményét. Természetesen Harry eközben okkal nem akarta, hogy tudjanak róla, de azt soha nem osztotta volna meg álbarátjával.

- Tudom – motyogta, míg a táskájába dobta a teleizzadt törölközőjét. – Mivel ő az új pap. Ez kibaszás.

Jamie felnevetett, és együttérzően megpaskolta a hátát. Nem is ismerte Louis-t. Fogalma sem volt, milyen ember valójában, csak azt tudta, hogy amikor felfedte előtte a valódi énjét, csúnyán elbánt vele. Nem ismerte a múltját, és a családját sem tudta hová tenni név szerint, legalábbis erre jött rá, amikor az atya bemutatkozott neki Tomlinson néven, és kutakodott egy kicsit az agyában, hogy hol hallhatta már ezt a nevet. Mert hallotta, de arcok nem voltak előtte.

- És valószínűleg nem is homi – rántott vállat az előző diskurzusukra reflektálva Jamie. – A biblia elítéli a homokosokat, vagy nem?

- Kuss – vágta rá Harry dühösen, és sporttáskáját felkapva faképnél hagyta barátját.

A parkolóba érve ingerülten hajította be a táskát a kocsijába, aztán hangosan, egy morgás kíséretében csapta le a csomagtartót.

- Látom nem szeretsz veszíteni – csendült fel egy szokatlanul lágy, magas férfihang a háta mögött. Harry lehunyta a szemét, és vett egy frusztrált lélegzetet, hogy megpróbálja egy kicsit lenyugtatni magát. Nem akarta ezt az oldalát mutatni Louisnak. Valószínűleg amúgy is távolságot fog tőle tartani, ha eszébe jut, hol hallotta már a hangját.

- Nem különösebben érdekel, ha veszítek – fordult felé monoton hangon közölve az érzéseit. Azt nem tette hozzá, hogy azért sem, mert ritkán tapasztalja meg. Nem igazán szokott veszíteni, legyen szó bármilyen játszmáról. - Hazavihetlek, atyám?

- Nincs messze a templom - felelte mosolyogva, de Harrynek eszében sem volt engedni belőle. Tudta, hogy mi a terve, és abban is biztos volt, hogy ő fog irányítani, nem pedig az újdonsült pap, aki azt hiszi majd, megválthatja a világot. - Tíz perc kocsival.

- Az minimum húsz, de talán harminc perc is van gyalog, azokkal az apró lábakkal – bökött nevetve Louis felé, a férfi pedig magának érthetetlen módon elpirulva kezdte fixírozni a cipője orrát. – Szállj be!

- Rendben - bólintott végül a pap, és Harry mosolya szinte körbeért, amikor beült mellé az autóba, és elindultak. Persze ügyelve arra, hogy az ajtók zárva legyenek.

- Tudod, mit utálok nagyon? - szólalt meg a semmiből Harry, egy-két perc néma autózás után. - Amikor az emberek tapintatlanok, és elfelejtik, ha valaki egyszer már bemutatkozott nekik, atyám.

Ahogy ezt kimondta, kacsintott egyet Louis felé. Érezte, hogy most elkapta. A férfi tengerkék szemei elkerekedtek, kedves mosolya pedig megdermedt, majd szép lassan foszlott semmivé.

- Áh, hát felismertél – vigyorodott el, Louis pedig összerezzent, ahogy a fiatalabb egy pillanatra felé nézett. – Nem kell így megrémülni. Sosem bántanálak, ellenkezne a szabályaimmal.

Louis csak nézett rá, majd tekintetét rémülten kapta el róla, és az utat kezdte bámulni maguk előtt, azon gondolkodva, hogyan lehet egy ennyire angyali testben valaki olyan sátáni, mint ez a fiú valójában. Minden ízében reszketett a közelében, és legszívesebben kiugrott volna az autóból. Valamiért szörnyen érezte magát. Rá akart nézni a fiúra. Volt benne valami, ami miatt nehezen tudta elhinni, hogy képes lenne arra, amit szombat reggel állított neki. Talán a zöld szemei. A pázsitra emlékeztette a nagyanyja kertjében, ami pedig maga volt a megtestesült nyugalom Louis számára.

- Miért csinálod? – tette fel az utólag már meggondolatlannak ítélt kérdést. Harry viszont csak elmosolyodott rajta.

- Mit? – nézett rá értetlenül, de a szemei ördögien csillogtak. Pontosan tudta, miről beszél Louis, csak játszotta a hülyét. Nem fog támadási felületet hagyni magán. Hogy gondolhatta a tiszteletes, hogy valaha is beszélni fog neki erről a gyóntatószék falain túl?

- Mi értelme ennek a játszadozásnak? – váltott erélyesebb hangnemre az idősebb férfi, és fogai közt szűrte a szavakat.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz, de ma jót játszottunk, ezt aláírom – nyúlt a hajába, és egy mozdulattal kibontotta a kontyba fogott göndör tincseit.

Louisnak összeállt a kép. Harry egyetlen igaz szót sem fog mondani neki a titkairól, hisz az már bizonyíték lenne ellene. A fiú nem volt hülye. Tudta, hogy Louis nem használhatja fel ellene, amit odabent mond neki, viszont idekint mindketten csak egyszerű emberek, a szavaiknak pedig súlyuk van.

Louis már szombaton, a WC-je előtt térdelve eldöntötte, hogy meg fogja buktatni Harryt, mégha nem is lesz könnyű dolga, de azt nem gondolta, hogy ennyire félni fog tőle. Hogy ennyire megrémíti a dolog. Mi több, rettegett tőle. És nem is egyszerűen az ijesztett rá, hogy Harry egy sorozatgyilkos, ő pedig az egyetlen tanú. Inkább az, hogy elég volt csak külsőleg megismernie ma este, hogy még a pályán különös vonzalmat érezzen iránta. Tudta ő jól, hogy ennél tovább nem mehet, hiszen a szívét már rég az egyháznak ígérte, de gyönyörködni szabadott. Harryben pedig csak gyönyörködni lehetett. Nem szokott különösebben leragadni egy férfi külsőségein, talán csak néhány másodperc erejéig, de az is ritka. Harry a pályán futva, régóta az első srác volt, akin egy kicsit tovább legeltette a szemeit, persze csak úgy, hogy senki ne vegye észre.

Harry olyan lassan hajtott a kijelölt cél felé, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse el Louis-val, amíg oda nem érnek.

- Jó voltál ma - kezdett bele gyakorlatilag bármilyen témába, ami semleges, csak hogy elűzze az autóban uralkodó néma csendet.

- Kösz - motyogta Louis, de közben az ablakon bámult kifelé, egy pillanatra sem a fiatalabb felé nézve. Harry a rádióhoz nyúlt, majd elindított valamilyen zenét, hogy legalább úgy tűnjön, hogy nem eszméletlenül fagyos a légkör körülöttük. Louis a lábát kezdte rázni az ütemre, a fiatalabb pedig elmosolyodott ezen.

- Szereted ezt? - pillantott a kékszemű felé, de az még mindig nem engedte, hogy lássa a szóban forgó kékségeket. Az útra pocsékolta a látványt. - Van tőlük néhány albumom. Eléggé felkapottak most. Lesz is valamikor koncert az államban. Azt hiszem Phoenixben.

- Az jó - felelte Louis, Harry dühe pedig úgy tombolt a férfi viselkedésétől, hogy fogalma sem volt, hogyan képes még mindig kordában tartani, bár mindent megtett annak érdekében. - Talán elnézek.

- Úgy gondolod? - kapta felé a fejét a fiú, hogy végre valamire nem csak egy szóban válaszolt. Ez már valami. Ebből már lehetett esetleg egy beszélgetést kezdeményezni. - Én is gondolkodtam rajta.

- Nem hiszem, hogy rá fogok érni, de a gondolat megvan - vágta rá gyorsan, Harry pedig kénytelen volt elmosolyodni. Annyira hihetetlenül szórakoztatta a férfi pironkodásba bújtatott harciassága. Annyira nem látta valódinak. Volt mögötte valami, amit még nem fejtett meg. Voltak pillanatok, amikor úgy érezte, hogy meg tudta volna ütni, de máskor komolyan szórakoztatta őt.

- Elmehetnénk együtt - vetette fel Harry, pontosan tudva, mennyire kiakasztja majd vele a tiszteletest. Nem gondolta komolyan, most már csak arra hajtott, hogy kiborítsa a férfit a saját jókedve érdekében.

- Nyilvánvalóan nem - nyögött fel Louis, és látszott rajta, hogy mennyire kellemetlenül érzi magát ebben a szituációban. A fiú látta a pap vonásain, hogy igyekszik visszafogni magát, de közben szívesen megmondaná neki, hogy menjen a pokolba. Tudva, hogy ez az ő olvasatában igencsak durva megnyilvánulás lenne, és pontosan azt is jelentené, amit mondott, csak hát ilyet ugye nem tehetett.

- Miért nem? - biggyesztette az ajkát Harry, és oldalra nézett Louis-ra. - Úgy utálok egyedül menni.

- Sajnálom - préselte ki az ajkai közt a hazug szót, mire Harry már nem bírta tovább. Kitört belőle a nevetés, attól pedig már egyenesen fuldoklott, ahogy Louis méregette őt.

- A hazugság bűn, atyám - mondta neki vidáman, de a férfi következő szavaitól az arcára fagyott a mosoly.

- Igazán? És mi a véleményed a gyilkosságról?

Következő rész >>>

Tags : Larry Stylinson

13 Comments

Timbókovics Viktória2019. május 16. 8:27
Ahhew! Egy újabb fantasztikus rész! Imádom, hogy ilyen hosszú és izgalmas. ❤
Végre taliztak, ami hűha, feszült volt és egy kis csipetnyi meglepikkel megspékelve. 😍
Örülök, hogy a részek haladtával egyre jobban megismerjük őket, mint hogy Lou focizik és végre levette a pap ruhát, felfedve szexy popóját. 😋
Harry gondolatai amiken keresztül megtudjuk mit miért test, mit érez, és okos gyerek.
Izgatottan várom a következő izgalmas esemény dús részt. 😍😁
Fantasztikus lett. 😁
VálaszTörlés
Válaszok
MK2019. május 16. 9:52
Varom a folytatast😍
VálaszTörlés
Válaszok
Andrea Nagy2019. május 16. 12:27
Fantasztikus rész lett ❤️
Kezd bonyolódni a történet. Jó, hogy nem a templomban találkoztak újra. Így egy kis bepillantást kaptunk a hétköznapi Louról. Harry nem hétköznapi, legyen bármely nap vagy napszak. Kíváncsian várom mikor fordul ki magából, mikor dobja el az álarcát, mikor lesz az a pillanat amikor az önuralma a semmivé lesz.
Őrült jó sztori! ❤️
(miért van az az érzésem, hogy én ezt már olvastam? Az első részben biztos voltam. Előre tudtam a csaj nevét is. De, hogy hol? Fogalmam sincs. Valami részletet biztos raktál ki belőle valahova. Valamikor régebben. 🤪😯)
Pussz 😘
VálaszTörlés
Válaszok
Sophie-Anne2020. március 30. 4:56
Szia!!
Hát hálistennek én sem tudom, mik járnak egy sorozatgyilkos fejében, de én is úgy gondoltam, hogy valahogy így nézhet ki. Vagyis.... igazából valószínűleg minden ember más a gyilkosok között is... Szóval kreáltam egy gyilkos Harryt. :DD Nagyon örülök, hogy tetszik, és hogy az egészet izgalmasnak találod. :)))
Én is imádom a focista Louis-t... Gondolkodtam is már egy olyan fic-en, ahol Lou hivatásos focista.. Harry meg mondjuk az edzője fia, vagy valami ilyesmi.. Csak egy szösszenetet tudok ezzel elképzelni. Valami kis aranyos novellát, de régóta a fejemben van.

Ó igen... Azok a ráncok dobogósak. Mármint azok közül a dolgok közül, amiket én magam imádok Louis-n. :)))
Annyira boldog vagyok, hogy ennyire szereted. Remélem ez kitart majd az egésznek a legvégéig, mert még azért akadnak bonyodalmak és drámák... :)))
Millió puszi!!
VálaszTörlés
Válaszok

Megjegyzés hozzáadása

Gyilkos Hit - 2.

13 Comments

SOPHIE ANNE

Chat

Cikk

Coming Out

Instagram

Facebook

Feliratkozóim

Privát üzenet

Olvasottság

Gyilkos Hit - 2.

Talán ez is tetszeni fog

13 Comments

SOPHIE ANNE

Chat

Cikk

Coming Out

Instagram

Facebook

Feliratkozóim

Privát üzenet

Olvasottság