Szerelem Karácsonyra - Két nap karácsonyig
Hohahó!
Már nincs sok vissza az ünnepből. Én már haldoklom a cukortól és kalóriától... Sugar high és kajakóma... :D Kérlek, mondjátok, hogy nálatok is!
Legyen szép a maradék kis idő az ünnepből mindenkinek!
Puszi&Pacsi
- Két nap karácsonyig -
Ezen a napon Louis-nak sokkal jobban elhúzódtak a megbeszélései, mint amire számított, ezért már csak sötétedés után ér oda az apró karácsonyi kuckóhoz. Parkolóhely híján megint a járdára áll a kocsival, és amikor bezárja, éppen Harry lép ki az üzlet ajtaján. Elegáns fekete szövetkabátot visel, és egy idétlen, rózsaszínű kötött sapkát. Louis-t megmosolyogtatja az összkép, de érti. Most nem látszik a nevetséges ing a hétköznapi kabáttól, ezért fel kellett vennie valamit, ami feldobja azt. Mindenki máson röhejesnek találná, de Harryn imádja.
- Elkéstem? – szólítja meg a fiút, aki éppen az ajtót zárja be gondosan.
- Louis – mosolyodik el Harry, amint meglátja a férfit, aki azonnal feldobja a napját. Várta, hogy jönni fog, de hiába. Keserűen kezdett el öltözködni nemrég, hogy ma megtörik a varázs. – Ma előbb zárok be egy kicsit. Lefogytak a készletek, de ma is sokan voltak. Holnapra még várok egy utolsó nagy rohamot, szóval kell egy kis utánpótlás. Körbejárom a forrásaimat.
- Értem – bólint egy kicsit elkámpicsorodva Louis. – Kinyitsz ma még?
- Nem tervezem – ingatja a fejét Harry, és meglátja a messzi sarkon beforduló buszt, amivel a központ felé szeretne eljutni. – Vagy szükséged lenne valamire?
- Még mindig nem vettem hógömböt, de ne viccelj – legyint, és kényszeredett félmosolyt húz az arcára. – Ezért ne nyiss ki újra. Nem tartalak fel.
- Valójában…
- Komolyan – teszi a vállára a kezét Louis, és mélyen a másik szemébe néz. – Úgyis nekem is dolgom van még.
- Akkor… ha nem bánod, azt a buszt el kellene érnem – mutat a lassan közeledő járműre. – Elég sok helyre kell még eljutnom ma.
- Mi? – ütközik meg Louis, hogy ezek szerint a számtalan beszállítóját mind tömegközlekedéssel, csomagokat cipelve szeretné megközelíteni. – Most viccelsz? Nem mehetsz busszal.
- Miért ne tehetném? – mosolyodik el Harry, mert nem érti Louis-nak mi a gondja ezzel. Nem mindenkinek futja autóra. Neki például nem.
- Mert a Mikulás is csak repülő csodaszarvasokkal tud annyi helyre eljutni egy este alatt – húzza fel az egyik szemöldökét. – Viszont ha behuppansz a csodaszánomba, akkor leszek a Rudolfod.
Harry kénytelen hangosan felnevetni ezen, de nem tudja, hogy el akarja-e fogadni a felajánlást. Természetesen akarja. Minden idejét a férfival töltené, de hogy fuvaroztassa magát keresztül a városon egész este, azt nem tartja korrektnek. Ugyan mit tudna adni ő cserébe egy ilyen szívességért?
- Na, gyere – int a fejével, és Harry nem gondolkodik tovább. Hagyja elrobogni a buszt, ő pedig beül Louis félelmetesen kényelmes, fekete Range Roverébe. – Első állomás?
- Madison utca.
- Beírod? – mutat Louis a navigáció felé.
- Minek? – néz értetlenül oldalra Harry. – Majd irányítalak. Először is lassíts! Az utca végén jobbra.
- Igenis, főnök – mosolyodik el Louis, és követi a hús-vér GPS információit. Nem telik el sok idő, talán tizenöt perc, mire Harry szól, hogy jó helyen járnak, keressen egy parkolót. Louis abban a pillanatban lelassít, és megáll a tilosban, kidobva a szélvédőhöz a diplomata kártyáját.
- Visszaélsz a jogaiddal – ingatja a fejét Harry, de legbelül nagyon is tetszik neki, hogy Louis ezt most mind érte teszi.
- Ha már vannak – kacsint oldalra, és kiszállnak a kocsiból. – Várjalak meg itt?
- Nem – rázza meg a fejét Harry, és láthatólag nagyon szenvedve a hidegtől, egy kapualj felé bök a fejével. – Gyere velem. Bemutatlak az egyik kedvenc kis barátnőmnek.
Becsengetnek a rozoga ház egyik nagyon lelakott részén. Az ajtó kopott, és borzasztóan be van repedezve. Hamarosan kinyitja egy, talán a negyvenes éveiben járó nő, aki bár igényes, mégis látszik rajta, hogy mennyit kell nélkülöznie. A ruhái régiek és kopottak, de tiszták és vasaltak.
- Szia, Julie – lép beljebb Harry, és ad egy puszit a nő arcára, aki boldog mosollyal üdvözli a fiút. – Elhoztam ma egy… barátomat is.
Nem tudja, hogy helyesen fogalmazta-e meg a kapcsolati státuszukat, de reménykedik benne, hogy Louis-t nem fogja zavarni, ha így hívja őt. Harry már annak tekinti. Mostanra már semmiképpen se egy idegennek.
- Üdvözlöm, Louis Tomlinson – nyújt kezet Julie felé, a nő pedig készséggel fogadja, és ő is bemutatkozik. Harry csak mosolyog rájuk az előszobában, és megállás nélkül újra játssza magában, ahogy Louis kimondja a teljes nevét.
Harry nem vetkőzik le, csak a sapkáját fogja kézbe, így Louis is követi a példáját. Beljebb sétálnak a szűkös kis lakásba, ahol hűvös van, és érezhetően nedves a levegő. Az ablakok nem zárhatnak túl jól. A nappaliban pedig ott ül egy fiatal kislány tolószékben. Louis szíve összefacsarodik. A sarokban már áll egy műfenyő, alaposan feldíszítve, és csodálatos narancs és vanília illat lengi be a szobát. Hamar rájön, ki a kislány. Aki a gyertyákat készíti Harry boltjába.
- Szia, Tammy – guggol le mellé Harry, a lányka pedig nagyon megörül neki, hogy láthatja.
- Harry! De boldog vagyok! – fordul felé a székkel. – Féltem, hogy nem veszik a gyertyáimat, és karácsonyig már nem jössz többet.
- Már egy darab sincs belőlük – kacsint rá a fiú, és Louis úgy nézi a jelenetet, mintha valami csoda zajlana le éppen a szemei előtt, amit ha nem látna, nem is hinne el. – Remélem készültél. Szükségem van a segítségedre, és az embereknek is. Mindenki kétségbe van esve, kicsim.
- Persze, hogy készültem! – nevet fel hangosan, és beirányítja a tolószékét a szobájába, ahonnan már ki is gurul gyorsan, ölében egy nagy szatyorra. – Ezt mind elviheted.
- Hű, Tammy, ez csodálatos! – veszi el tőle a szatyrot, aztán a zsebébe nyúl, és előhúz egy cukorpálcát. Louis elmosolyodik az emlékeken, amiket a kis édesség ébreszt benne. – Nagyon köszönöm!
- Szeretlek, Harry – öleli meg a fiatal lány, ahogy elveszi tőle az édességet.
- Én is, kicsim – puszilja homlokon a fiú, aztán Louis felé fordul, és egy néma biccentéssel jelez neki, hogy ideje indulni. – Boldog karácsonyt, kicsilány!
- Nektek is!
Az előszobában végül Harry előveszi a zsebéből a pénztárcáját, és számolás nélkül ad egy nagyobb összeget Julie-nak.
- De hát… - értetlenkedik a nő, és Harry csak összecsukja az ujjait a papírköteg körül. – Ez több, mint amit megbeszéltünk.
- Vegyél valami szépet Tammynek – súgja neki, ahogy egy újabb puszit nyom az arcára, és kinyitja a bejárati ajtót. – Vagy főzz neki, amit csak akar. Tedd boldoggá.
- Egy angyal vagy, Harry – szól még ki utána az ajtón a nő, a szemei pedig már könnyben úsznak. – Tudod, ugye?
- Valakinek jót is kell tennie ebben az önző világban – feleli erre a fiú, és a nő felé intve visszaindul az autó irányába, Louis-val az nyomában. Az idősebb férfi megszólalni sem tud az előbbi jelenet után. Még csak az első állomáson járnak, a lelke máris darabokban, és még talán sírni is képes lenne, ha nem akarná sokkal erősebbnek mutatni magát annál.
Soha nem fogja megérteni, hogyan van ez. Harry mesélt neki arról, hogy néha mennyire zord körülmények között él, mégis gondolkodás nélkül ad egy tetemes összeget valakiknek, akikkel gyakorlatilag még csak komolyabban közük sincs egymáshoz. Mindig így van ez. Akinek nincs, az az utolsót is képes lenne odaadni, akinek van, az pedig legszívesebben a bőre alá rejtené, hogy a sírba is magával vihesse.
Louis-t elgondolkodtatják a látottak. Komolyan elhatározza, hogy mostantól nem csak magára és öregkorára fog gondolni, miközben felhalmozza a pénzét már a sokadik bankszámláján is. Amikor csak teheti, jótékonykodni fog, mert amit ma látott, arra nincsenek szavak. Maga volt a boldogság színtiszta esszenciája, amit annak a nőnek a könnyeiből lehetett kinyerni.
- Most pedig elmegyünk, és beszerzünk néhány bögrét, mert valami eszelős felvásárolta a készleteimet – nevetgél Harry, miután beülnek a kocsiba, de Louis-nak egy pillanatra oldalra kell néznie, hogy észrevétlenül törölhessen le mégis egy eltévedt könnycseppet. Miután megtette, visszafordul, és egy álmosollyal indítja be a kocsit, hogy Harry utasításait követve elérjék a következő célállomást.
- Régóta ismered őket? – kérdezi Louis, amikor már képesnek érzi magát arra, hogy beszéljenek erről a témáról.
- A kórházban találkoztunk, amikor a nagyimat vittem minden nap kezelésekre a lábával – kezdi magyarázni, és közben a kezével jelez, hol kell kanyarodni. – Autóbalesetük volt. Az apuka meghalt, a kislány pedig lebénult. Azóta Julie minden idejében próbál vele lenni, és vigyázni rá, de így nem tud teljes állásban dolgozni. Eléggé nehéz nekik. Segítek a sok gyertyavásárlással. Az emberek, ha bemennek egy ajándékboltba, gyakran emlékbe, vagy valaki másnak csak egy szép gyertyát vesznek. Így sokszor mehetek hozzájuk utánpótlásért.
- Julie-nak igaza volt – feleli erre Louis, és a szeme sarkából figyeli csak Harryt vezetés közben. – Jó ember vagy.
Harry nem felel semmit erre, csak óvatosan elmosolyodik, és egy kicsike büszkeség és hatalmas melegség árad szét az testében Louis elismerő szavaitól.
- Túl jó ebbe a világba – motyogja Louis az orra alatt.
- Tessék? – néz oldalra Harry, mert bár hallotta, hogy mondott valamit, nem értette.
- Messze vagyunk még? – emeli feljebb a hangját Louis, és úgy csinál, mintha eredetileg is ezt mondta volna.
- Nem – rázza meg a fejét a fiú. – Itt jobbra, aztán leállhatsz, ahol tudsz.
Most egy sokkal szebb környékre értek. Még néhány fa is van abban a belsőudvarban, ahová Harry vezette Louis-t.
- Lori egy tündéri néni, majd meglátod – vigyorog Harry, és becsenget egy gyönyörűen feldíszített ajtón. Egy hatalmas koszorú lóg rajta, amin csupa karácsonyi csoda van. Az ajtókeret felett pedig fenyőág, rajta fényfüzérrel és szárított narancskarikákkal.
- Harry! – tárul ki az ajtó, és a csinosan felöltözött Lori ugrik a fiatal bongyori nyakába, hogy összepuszilgassa. – Csak nem utánpótlásért jöttél?
- De bizony – bólint Harry, miközben a néni kis kezeit fogja még mindig, aki közben befelé húzza őt az ajtón. – A mögöttem ácsorgó alak Louis, és minden poharat hazavitt, amit csináltál.
- Atya Isten! Hát mit csinál ennyi bögrével? – nevetgél Lori, és becsukja mögöttük az ajtót.
- Látogatóba jönnek a húgaim karácsonyra – legyint egyet Louis, de Harry átveszi a szót, és nem hagyja ennyiben a számára eddig a pillanatig is vicces történetet.
- Öt húga van, Lori – lelkendezik, de itt sem mennek beljebb, vagy vetkőznek le. – Képzelheted, micsoda igények lehetnek ott egy nagy báty felé.
- Ó, istenem, hát így már mindent értek – nevetgél tovább a néni. – Mennyit adjak?
- Öt darab elég lesz, drágám – simogatja meg az idős néni karját, aki máris eltűnik a lakás belsejében, hogy összeszedje, amit Harry kér tőle.
- Édes – ért egyet a még kint elhangzottakkal Louis.
- Az – bólint a fiatalabb fiú, és amikor megjelenik a hölgy egy kis dobozzal a kezében, akkor Harry annak a tetejére teszi a bankjegyeket. – Köszönöm, Lori.
- Én köszönöm, szívecském – nyúl fel Harry nyakához, és lehúzza őt magához egy puszira. Louis felnevet a jeleneten, de ő sem ússza meg, Lori most őt veszi célba. – Boldog karácsonyt nektek, és jó egészséget az új bögrékhez, Louis.
Miután elköszöntek, Harry az ajtóból még visszanyújt neki kétkézműves csokiszeletet, amit abból a mágikus zsebből halászott ki, amiben a cukorka is volt Tammy részére. Amikor látja, hogy ezek diabetikus édességek, Louis rájön, hogy Harry célirányosan ajándékozza meg az ügyfeleit, nem csak úgy ad nekik valami jelképeset.
Miután beülnek a kocsiba, Harry kinyitja az ölében lévő dobozt, hogy megnézegesse a díszes porcelánokat, amikor hirtelen felnevet, Louis pedig felé kapja a fejét.
- Azt hiszem, beloptad magad Lori szívébe – emel ki egy celofánba csomagolt adag mézeskalácsot, amin egy karácsonyi kártya lóg, benne Louis nevével. Mindketten jót nevetnek ezen, és Harry ki is teszi azt a kesztyűtartóra, nehogy nála maradjon.
- Következő állomás? – kapja egy pillanatra oldalra a fejét Louis, aztán egyből újra az útra figyel.
- Timothy, ő egy kovács – magyarázza csodálattal a hangjában a göndörhajú. – Nagyon szép gyertyatartókat készít.
- Elképesztő vagy, tudod? – ingatja mosolyogva a fejét Louis.
- Miért? – kérdez vissza őszintén Harry, mert nem érti ezt most mire érthette a másik.
- Honnan ismersz ilyen embereket?
- Timo például nagyapa egyik jóbarátja volt – felel egyszerűen. Louis persze érti, hogy Harry nyilvánvalóan nyitott a világra, éppen ezért rengeteg kapcsolata lehet, amik mind nagyon értékesek, de mégis csodálja őt ezért. Louis kisebb korában csendes gyerek volt. Nem barátkozott túl könnyen. Inkább csak felületesen ismerték őt. Később már nagyobb szájú gyerek lett, mindig az osztály bohóca, de mégsem tudta senki, hogy valójában kicsoda Louis Tomlinson.
Harry jól kijött az emberekkel, bármiről tudott velük beszélgetni, és teljesen mindegy volt, melyik korosztályba tartoztak. Ez ma sincs másképp. Nem számít, hogy egy vevője, vagy csak egy utas a buszról. Bármiről tud beszélgetni, és valamiért azonnal megtalálja a közös hangot.
- A fát megvetted már? – kérdi hirtelen a semmiből Harry, és Louis-t azonnal leveri a víz. Teljesen kiment a fejéből.
- Bassza meg! – kiált fel Louis, Harry pedig hahotázva csapkodja a térdét. – Neked már van fád?
- Nekem már fel is van díszítve több, mint egy hete – húzza fel a szemöldökét a fiatalabb.
- Nagyszerű – forgatja meg a szemeit Louis, és játékosan a kormányba csap, de mosolyog közben. – Valószínűleg feltűnt volna, amikor kipakolom a szatyorból a díszeket, és nincs mire felakasztgatni őket.
- Jézusom, azt ne mondd, hogy azóta sem pakoltál még ki! – hitetlenkedik Harry, és lelöki Louis kezét a közöttük elterülő könyöktámaszról.
- Holnap tervezem – vakargatja meg a halántékát, és visszateszi a kezét, de Harryé is még mindig ott van, így összesimul kettejük alkarja. – Reggel mindent megcsinálok, aztán kimegyek anyuék elé a reptérre. De az is lehet, hogy csak rendelek nekik taxit. Egyedül úgysem tudom elhozni őket.
- Menthetetlen vagy – ingatja a fejét Harry.
- Nem mondhatod komolyan! – kapja felé a fejét Louis, és hitetlenkedve vigyorog rá. – Emlékezz vissza, milyen szavakkal illettem a karácsonyi holmikat először. Szerintem rengeteget fejlődtem néhány nap alatt.
- Oké, oké – emeli fel a kezét Harry, és Louis már szinte el is szomorodik, amiért a karja most már olyan magányosan hever a támaszon, de a tüdejébe szorul a levegő, amikor Harry váratlanul a kézfejére simítja a tenyerét. – Tagadhatatlan, hogy sokkal jobb vagy, mint akkor. Néhány percig nagyon utáltalak.
- Micsoda? – vékonyodik el még jobban a reszelős hang, és felháborodást színlel, de a kezét a világért sem húzná el Harry érintéséből. – Komolyan képes voltál utálni engem?
- De mennyire… Édes Istenem – feleli halálosan komolyan Harry, és leheletfinoman a hüvelykujjával megcirógatja Louis kisujját. Talán még azt is gondolja, hogy annyira óvatos volt, a férfi biztosan nem érezte, de ő kiélvezhette a puha bőr érzetét a sajátján, de nagyon téved. Louis mindent tökéletesen érzett, és a gyomra bukfencet vetett örömében, amitől viszont feléledtek a pillangói is. Azok a pillangók, amik még soha az életben nem voltak ennyire elevenek. Most hatalmasra nőttek, és készülnek átrágni magukat Louis hasfalán.
- Nagyon kedves ez tőled – bólogat tettetett sértődöttséggel az idősebb.
- Állj meg itt valahol – szólal meg közben Harry, és tudja, hogy eddig tartott ez az édesen ártatlan flört Louis-val. Muszáj lesz elengednie a kezét, mert csak úgy fogja tudni leparkolni a kocsit.
Ami történik, arra viszont igazán nincsen felkészülve. Louis felfordítja a tenyerét, marokra fogja Harry ujjait, és a szájához emeli, hogy megpuszilja a kézfejét. Harry arcán szinte már lázrózsákhoz hasonló foltok jelennek meg Louis cselekedetére, és még az ajkai is résnyire elnyílnak, ahogy végig nézi, amint az idősebb férfi szépen ívelt szája végigszántja a bőrét. Szinte égeti ez az apró kapcsolat. Nyelnie kell egy hatalmasat, hogy a kiszáradt torka ne kaparjon annyira. Zárásképp Louis még édesen rámosolyog, aztán elengedi a kezét, és az útra koncentrálva beparkol egy szabad helyre. Harry egyetlen pillanatig sem képes elszakítani tőle a figyelmét. Nézi a hosszú szempillákat, a szépen ívelt orrát, a vékony, mégis csókolni való ajkakat, ahogy már vörösek Louis harapdálásától. Annyira szívesen harapná meg ő inkább. Amikor ezt elképzeli, akkor önkéntelenül ráharap a sajátjára.
- Ne csináld ezt – mondja végül Louis, és Harry hirtelen nem is tudja, mit tett. Az értetlenséget Louis is észreveszi, mert könyörtelenül meg is magyarázza neki. – Ha még sokáig harapod az alsó ajkad, a nyelvemmel fogom szétszedni.
Harry most talán nagyobbat nyel, mint az előbb, az arca pedig skarlátvörösen lobban fel. Fogalma sincs, hogy miért nem fordul oldalra, hogy megragadja Louis ingének gallérját, és rántja magához egy csókra, de nem teszi meg. Helyette egy maga számára is megmagyarázhatatlan dolgot tesz. Szó nélkül kiugrik az autóból, és becsapja maga után az ajtót.
Miután Louis csatlakozik hozzá, még akkor is képtelen ránézni a férfira, annyira zavarban van.
- Én, ha nem bánod, idekint megvárlak – mondja ezúttal Louis, és előhúzza a cigisdobozát a kabátzsebéből.
- Persze, nem gond – felel gyorsan Harry, és a Marlboros dobozt méregeti az idősebb kezében. Eddig még egyszer sem érezte rajta a dohány szagot. Ő nem cigizik, és azt sem igazán szereti, ha a környezetében valaki igen, mégis, ahogy Louis most kihúzza azt a szálat a dobozból, aztán félkézzel maga elé emeli a kikapcsolt kabátja egyik oldalát, hogy annak szélvédett takarásában gyújtsa meg. Az arca behorpad az arccsontja alatt a begyújtáshoz hozzáadott szívásra, és ezt Harry valami iszonyú szexinek találja. Louis kezében a cigaretta olyan, mintha bele tervezték volna. Mintha otthon lenne az a szál méreg a gyönyörű tetovált ujjai közt.
Hirtelen észreveszi magát, és elindul a város szélénél fekvő kis családiházas övezet egyik kerítéssel védett épülete felé. Louis nézi, ahogy bizonytalan léptekkel szeli át a megmaradt métereket, aztán mint aki otthon van itt, benyúl a kapun, és a kis retesz elhúzásával benyit, és szaporán szedve vékony lábait, eltűnik a hátsó udvarban lévő kis melléképületben.
Nem tudja hová tenni Harry korábbi reakcióját. Eltűnt a fiú, akinek mindenre volt valami szúrós, vagy viccesen védekező válasza, és egyszerűen csak rémültnek tűnt. Igazán nem állt szándékában a frászt hozni rá. Mindössze képtelen volt befogni a száját. Harry érintésével kezdődött, aztán az apró simogatások, és úgy érezte, Harry is azt akarja, amit ő. De most nem biztos ebben. Attól fél, hogy mindent elrontott ezzel a lépésével. Ezzel a szemérmetlen és durva mondattal, ami bár hatást gyakorolt a másik férfira, de nem éppen olyat, amire Louis számított.
Már a sokadik szálat szívja el, mire Harry nagy mosollyal az arcán megjelenik az udvarban, nyomában pedig egy papucsban csoszogó, idős férfi. Egészen a kapuig kíséri, és valamiről nagyon elmélyülten beszélgetnek. Louis már csak a diskurzus végét hallja.
- Kimész hozzájuk? – kérdezi az öreg, Louis pedig esküdni merne, hogy Harry arcán végtelen szomorúság fut át, de próbálja leplezni egy mosollyal.
- Igen – feleli egyből, és kilép a kapun, hóna alatt egy nagy dobozzal, ami nagyon nehéznek tűnik, de Louis nem akar pofátlanul közéjük férkőzni, csak hogy elvegye tőle a dobozt. Megvárja, amíg elköszönnek. – Az ünnepek alatt nem dolgozom. Majd akkor. Viszek ki virágot.
- Üdvözlöm őket – csapkodja vállon a férfi Harryt, és az ő mosolya sem tűnik őszintének. – Üzenem Briannek, hogy hamarosan megyek.
- Ugyan már… - forgatja meg a szemét Harry. – Már nagyon unja hallgatni. Mindig csak mondod.
- De most már tényleg – bólint a férfi. – Már nagyon érzem, hogy közeleg.
- Bár ne éreznéd – hajtja le a fejét Harry. Louis teljesen elveszíti a fonalat. Nem tudja miről, vagy kikről van szó, de azt érzi, hogy valamit nagyon nem tud a helyére tenni ebben a párbeszédben. – Már csak te maradtál nekem belőlük.
A mondat végére Harry hangja elcsuklik, és az öreg Timo – ahogy Harry nevezte a kocsiban – magához öleli a nála sokkal magasabb fiatal fiút.
- Boldog karácsonyt, papi – leheli Harry, és a kabátja ujjával letörli a könnyeit, amik utat törtek maguknak az imént.
- Neked is, fiam.
Harry csak egyetlen pillantást vet Louis-ra, aztán gyorsan beteszi a dobozt a hátsó ülésre, és beül az autóba. Louis vesz egy nagy levegőt, és int a még mindig a kapuban ácsorgó bácsi felé, majd elindul, hogy megkerülje a kocsit.
- Vigyázz rá, rendben? – szól neki a férfi, Louis pedig értetlenül néz az idős férfira, de aztán megérti. Timo tudja. Csak lágyan elmosolyodik, és felé bólint. A férfi is viszonozza a mosolyát, aztán hátat fordít, és visszatotyog a házba.
- És most? – kérdezi Louis, ahogy beindítja a motort.
- Vissza a bolthoz – néz oldalra Harry, és ezúttal mindkét kezét a combja közé szorítja. – Mindent beszereztünk, amire szükségem volt.
- Akkor irány a bolt – ismétli Louis, aztán egy kövér gázzal elindul visszafelé. Minden további szó nélkül vezeti le a negyven perces utat, aminek a felénél inkább bekapcsolja a rádiót, mert már kezdi kellemetlenül érezni magát.
Hamarosan megáll a bolt előtt, és ő ki sem száll a kocsiból, csak megvárja, amíg Harry összeszed mindent, és csak utána mászik ki ő is. Becsapja az ajtót, amit Harry így nem tud, és kikapja az ujjai közül a kulcsait, hogy kinyissa neki a boltot. Harry gyorsan lediktálja neki a riasztó kódját, Louis bepötyögi, de nem megy beljebb.
- Akkor én megyek is – szólal meg végre, és kelletlenül a zsebeibe süllyeszti a kezét.
- Köszönöm a fuvart – fordul felé Harry, miután leteszi a dobozokat. – Igazán hálás vagyok érte. Nélküled még bőven úton lennék.
- Nem kell megköszönnöd – mosolyodik el Louis, és egyik lábáról a másikra nehezedik a bolt előtt. – Harry.
- Igen? – kapja fel a fejét a göndör hajú, és a szemei izgatottan csillognak.
- Minden rendben velünk, ugye?
- Minden rendben – mosolyog Harry és egy hatalmasat bólint. A gödröcskéi olyan mélyen ülnek az arcán, hogy Louis ettől tényleg igazán megnyugszik. – Boldog karácsonyt, Lou!
Louis nem mond erre semmit, egyszerűen közelebb sétál hozzá, és megöleli. Ad egy gyengéd puszit az arcára, aztán a fülébe súg.
- Köszönök mindent. Boldog karácsonyt.
2 Comments
Jajjjj neeee!!! Most miért???? :)
VálaszTörlésSzia!
Beléptél valami csókellenes ligába????????
Na jó dolgozzanak csak meg a fiúk, így lesz szép mély és hatásos karakter fejlődés. :)
Hát azért ez a rész egy keményebb habcsók lett a forrócsokink tetején.♥
Imádtam, köszönöm, hogy becsempészted az érzelmeket, a fontos értékeket, ebből is látszik, hogy lehet valami komolytalan is komoly értékkel bíró.
Voltak vidám momentumok, pl még MINDIG nincs hógömb....de érzem a csontjaimban, hogy az a vonatos fog a fa alá kerülni...hümmm...mondjuk Harry mellé. XDDD
Hát Lounak bele kell húzni, jó sok mindent kell még csinálni! :) ;)
Már az előző részeknél is volt egy olyan érzésem, hogy H egyedül karácsonyozik, de most biztos vagyok benne. Nagyon kíváncsi vagyok innen, hogy jut Harry és Lou a fa alá.
Imádatom töretlen!!! Hógömböd fogságába, bűvöletébe kerültem....és révedő tekintettel csodálom minden aláhulló hópehely egyediségét!
Bár ez lelket szorongatóbb rész lett, attól, hogy nem akarunk vele foglalkozni ezek is a mindennapi élet részei..
Teljesen ilyennek képzelem Harryt a való életben is, jó persze nem boltosfiúként. :)
Mosolyogtatott, hogy láttam szemem előtt azt a képet ami épp inspirálta szerintem az adott jelenetet, megjelenést. :)
Egy szó, mint ezer hópehely.......KÖSZÖNÖM!!!
Gyöngyi
Szia!
VálaszTörlésKésve bár de válaszolok végre a remek kommentedre. Mindig olyan hosszan írsz nekem. Imádom :D
Igen, ez egy hosszabb és mélyebb gondolatokat, értékeket, problémákat rejtő rész volt.
Harryt én is így képzelem el valahogy.. Vagy nem is tudom milyennek. Olyan emberinek és kedvesnek. Aki mindenkire figyel. :)
Örülök, hogy tetszik!
Puszillak! :)))