Szerelem Karácsonyra - Három nap karácsonyig
Sziasztok!
Remélem már mindenki degeszre ette magát mindenféle csodával. Én ezt tettem, és jelenleg kajára sem bírok gondolni - bár a tesóimmal mindjárt újra enni fogunk. Rettenetes edzéstervet kell összeraknom az ünnepek utánra... :D
Egy kis vacsora utáni csemege. Vagy holnapi reggeli. Kinek hogy... :)
Puszi&Pacsi
- Három nap karácsonyig -
Louis már kora reggel végzett az aznapi munkájával. Nagyon utálta a koránkelést, ma mégis ötkor kellett felkelnie, hogy hétre Queens-be érhessen. Az ottani megbeszélése viszonylag hamar véget ért, és délben már otthon várhatta, hogy a házvezetőnője elkészüljön az ebédjével.
- Megvan! – egyenesedik ki a kanapén, miközben laptopjával az ölében hosszú ideje már csak azon gondolkodik, milyen indokkal keresse fel újra a göndört.
- Parancsol? – néz munkaadójára az ötvenes éveiben járó kövérkés nő, és az asztalra teszi a marha steaket a hozzá készült vajas, párolt zöldségekkel. – Elkészült az ebédje, Louis. Egyen, amíg meleg.
- Köszönöm – csúsztatja a dohányzó asztalra a laptopját az említett, és máris leül a nő által már kihúzott székére. – Hűha, ez csodásan fest, Tracy. Elkényeztet.
- Valakinek azt is kell. Mostanában különösen lefogyott, kedves – tüsténkedik körülötte egy borospohárral, és miután leteszi, éppen önteni akarna neki, mire Louis a pohár szájára teszi a kezét. – Most nem kérek. Ebéd után még vezetek.
- Azt hittem, ma már nem megy sehová – kapja el az üveget, aztán egyből visszateszi a szájába a dugót, majd a hűtő felé siet. Kicseréli a borosüveget egy doboz narancslére, de még mielőtt becsukhatná az ajtót, Louis odakiált neki, hogy kólát kér.
- Csak ki kellett találnom, milyen indokkal rontsak rá újra – mosolyodik el Louis, és a lábával kilöki a maga melletti széket. – Egyen velem, Tracy. Mesélek valamit.
- Én nem eszem, de szívesen meghallgatom a mesét – dörzsöli össze a kezeit Tracy, és már ülne le, amikor Louis ugyancsak a lábával visszahúzza a széket.
- Csak akkor mesélek, ha eszik – húzza fel az egyik szemöldökét. – Rengeteget főzött. Egymagam úgysem tudok ennyit megenni.
- Rendben – bólint végül a házvezetőnő, de csak azért, mert szinte éhezik a pletyire, amit a főnöke szeretne vele megosztani. Jóban voltak mindig is, de a férfi a magánéletéről keveset beszél a nővel. Tracy egy intelligens asszony, ezért a munkájával kapcsolatos dolgokról nagyon jól el tud vele diskurálni, de például politikáról, vagy művészetről is. Tracy összes családtagját jól ismeri már a történetek alapján, amiket Louis-nak mesél, pedig még soha egyikükkel sem találkozott, és a szomszédai, vagy az éppen aktuális szappanopera szereplői életét is tudja elölről-hátulról.
Magának is szed egy tányérral, és leül a férfi mellé. – Hallgatom.
- Emlékszik, meséltem a boltról, ahol beszereztem ezt a sok dolgot karácsonyra – kezdi el Louis, miközben apró darabokra vágja a húst a tányérján.
- Igen, emlékszem, hogy az úrfi leírása szerint egy igazi kis csodavilág – kuncog a nő, és a szájába dob egy koktélparadicsomot.
- Így van – sóhajt fel Louis. – És a csodavilágnak van egy mesebeli hercege is, Tracy.
- Csak nem? – kapja fel a fejét, és csillogó szemekkel, minden részletre éhesen löködi meg Louis karját, hogy folytassa. – Mindent tudni akarok róla.
Louis az egész ebéd alatt megállás nélkül csak beszél. Mintha a szavak valami megállíthatatlan folyamként ömlenének ki a száján, amihez mindenfajta gát kevés lenne, hogy elhallgattassa. Még szerencse, hogy a nőnek eszében sincs leállítani. Élvezi, hogy ilyen szinten megnyílik neki a fiatal fiú, aki ugyan mindig nagyon kedves volt vele, amióta csak felvette, de az elején még ennek ellenére is csak egy elkényeztetett anyuci kisfiának gondolta.
Louis még egy rántottát sem tudott összedobni magának. Akkor ritkán, amikor itthon töltött egy egész napot is akár, minden étkezésére neki kellett gondolnia, különben a huszonéves srác maximum valami szalámis szendvicset evett volna. Ez mind mára sem változott, viszont mostanra legalább már azt tudja, hogy ennek ellenére nincs ő annyira elkényeztetve. Teljesen normális és szeretnivaló fiatalember. Nem tud főzni, és a rendet sem nagyon tudja megtartani a lakásban maga körül, de ennyi a gondja vele. Próbálta tanítgatni, hogy legalább az utazásai közben képes legyen valami házikosztot elkészíteni magának, de a férfi nyíltan utasította el a lehetőséget, és köszönte meg szépen, ő így is nagyszerűen boldogul. Ha főtt ételre vágyik, rendel valamit, vagy beül egy étterembe.
Tracy csak akkor tölti vele a napjait, amikor Louis itthon tartózkodik. Ez pedig sokkal ritkább, mint az, hogy éppen a világot utazza közbe. Olyankor a nő csak benéz, megbizonyosodik róla, hogy minden rendben. Felporszívózik, letörölget, hogy a lakás mindig kész legyen Louis fogadására. A férfi előre szokta jelezni neki, ha jön. Amikor ez napközben történik, akkor Tracy a lakásban vár rá valami gőzölgő finomsággal és megtömött hűtővel. Ha csak késő estére várható, akkor pedig valami olyat főz, amit elég felmelegíteni, és otthagyja neki. Ismeri Louis családi állapotát, és a kapcsolatát is a szüleivel, vagy testvéreivel. Tudja, hogy nagyon szereti őket, itt mégsincs senki olyan, aki gondját viselhetné, ezért is határozta el, hogy anyja helyett anyja lesz ennek a fiúnak.
- Szóval, kedves Louis – fűzi össze az asszony az ujjait az asztal felett. – Jól érzem, hogy ez már szerelem?
- Micsoda?! – fullad bele az említett majdnem a kólájába, és hitetlenkedve a fejét rázza. – Valahol nem figyelt rendesen szerintem.
- Ó dehogyis nem! – bólogat fülig érő mosollyal Tracy, és megsimogatja Louis felkarját.
- Nem, nem hiszem – erősködik tovább. – Azt mondtam, hogy csak két alkalommal találkoztunk. Valamiért meglehetősen vonz engem, és szeretném igazán megismerni, csak azt nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet.
- Mindent értettem – bólogat mindentudó módon a nő, és eldönti, hogy nem erősködik tovább, majd rájön magától előbb-utóbb, hogy ugyanarról beszélnek. – Miért nem tartja jó ötletnek?
- Mert Louis Tomlinson nem az a szerelmes fajta – ingatja meg a fejét, most már egy kicsit keserűbb szájízzel. – Nem randizom. Én csak kalandozok.
- Talán a kalandozások kora lejárt – húzza fel a szemöldökét Tracy. – És most már többre vágyik.
- Hiába – ingatja meg a fejét, és fel akarna kelni, de az asszony erős kézzel rántja őt vissza, és némán erőszakolja ki belőle, hogy folytassa. – Neki van egy csodás kis üzlete itt, míg én… Én egy hontalan vagyok, Tracy. Itt ez a lakás, de a legkevésbé sem otthonos. Amiért képes vagyok élni benne, az csak az ön érdeme. Haza sem mehetek. Mindenhol a világon otthon vagyok, és mégsem. Sehol nem töltök el egy hétnél több időt. Hogyan gondolkodhatnék így komoly kapcsolatban? Nincs az az épeszű srác, aki kezdene velem. Harry sem ezt érdemli. Nem csak néhány éjszakát. Talán vissza sem kellene mennem oda.
A hangulata mostanra már olyan keserű lett, mint a legrosszabb gyógyszer, amit az ember képtelen lenyelni, és olvadozni kezd a nyelvén.
- Ezt azonnal fejezze be! – szidja le Tracy, Louis pedig rákapja elkerekedett szemeit. – Azt mondta, úgy látja Harrynek sem közömbös. Akkor ne döntsön helyette. Hagyja ezt rá. Elég felnőtt már ahhoz, hogy eldöntse ő, hogy mit akar. Nem gondolja?
- Nem is tudom – ingatja meg a fejét Louis, de azért elgondolkodik azon, amit a házvezetőnője mondott neki.
- Milyen indokkal szeretne visszamenni hozzá? – mosolyog rá bizalmasan Tracy.
- Bár a hógömbért mentem vissza tegnap, mégis elfelejtettem venni egyet – kezdi magyarázni, és a nő heves bólogatásából arra következtet, hogy az indok megállja majd a helyét. – Szóval most veszek.
- Helyes – csapja össze a tenyereit a nő, és elkezdi összeszedegetni a tányérokat és poharakat. – Csinosítsa ki magát egy kicsit. Lepje meg. Vegyen fel valami szépet.
Louis felhúzott szemöldökkel néz az idősebb nőre, és nem érti pontosan, hogy mi szükség lenne erre, de aztán elgondolkodik, és a szobájába megy. Elhúzza az egyik falat teljesen elfedő gardróbszekrény ajtaját, és kutakodni kezd benne. Ledobálja a kényelmes cuccokat, amik rajta vannak, és kivesz egy szürke szövetnadrágot. Maria, a kollégája, már többször mondta neki, hogy ez a kedvenc darabja, mert olyan szépen kiemeli a fenekét, hogy még irigykedik is érte a férfira. Ez az emlék most is megmosolyogtatja, miközben magára húzza a kényelmetlennek tűnő, ám mégis félelmetesen komfortos darabot. Még sosem tette, de most megfordul, hogy jobban megnézze magának az említett részét, és meglepetten méregeti magát.
- Tényleg nem rossz – nyugtázza, aztán kiemel egy világoskék inget mellé. Magára veszi, és nyakig begombolja azt. Újra megnézi magát az elhúzott ajtón lévő teljes alakos tükörben. – Így viszont nagyon karótnyelt.
Kigombolja az ing utolsó három gombját – és még így is sokkal visszafogottabb, mint ahogy Harry szokta viselni a sajátját, amit egyébként imád. Felhajtogatja az ujjait egészen a könyökéig, de a derekánál azért lazán betűri a nadrágjába. Az elegáns ruha ellenére is egy sportosabb, fehér vászoncipő mellett dönt, és úgy érzi, ezzel készen is áll az indulásra.
Lesétálva a nappaliba, egyből szembe találja magát a porolóval munkálkodó Tracyvel, aki ránéz, és hatalmas vigyorral az arcán, elismerően bólogat felé.
- Ez igen. Nem vitte túlzásba, de mégis nagyon csinos. Pont erre gondoltam. Az a cipő viszont borzalmas. A fiam is odavan ezekért, de minek…
- Mert a világ legkényelmesebbjei – világosítja fel Tracyt, miközben az előszobába sétál, és felveszi a kabátját, aztán a nyakára teker egy sálat. – Ez lehet az oka.
- Az árát tekintve, legyen is az – ingatja a fejét, és a kijárat felé indul, hogy bezárhassa majd az ajtót Louis után. – Mikor jön haza?
- Szerintem csak későn, nem muszáj megvárnia. Összeütök magamnak valami vacsit.
- Aha – húzza el a száját Tracy, és megforgatja a szemeit. – Inkább majd én. Drága mulatság lenne, ha felgyújtaná az egész toronyházat. Én meg munka nélkül maradnék.
- Nagyon jól tudom, hogy megcsal, Tracy – néz vissza rá, már a nyitott ajtón kifelé menet. – Máshol is dolgozik, bár mondtam, hogy annyit fizetek, amennyit szeretne. Ön nélkül már valószínűleg éhen haltam volna, de ha nem, akkor belefulladok a porba, vagy a szennyesruhák tornyába.
- Inkább menjen! Mindig annyira lefáraszt – nevetgél, mert csak csipkelődik a fiatal fiúval. – Lehet, hogy tényleg csak magának kellene dolgoznom. Nem sok energiám marad ezek után másra.
- Akkor este, kedves – int vissza Louis az éppen kinyíló liftajtóból.
- Sok sikert! – kiált még utána Tracy, aztán cinkos mosollyal zárja be az ajtót a távozó főnöke után.
Louis most először tud leparkolni a bolttól nem olyan nagyon messze, és odafelé úgy dönt, vesz egy teát magának a sarkon lévő Starbucksban. Amikor kiválasztja a saját kedvenc angol teáját, vásárol egyet Harrynek is, és elvitelre kéri mind a kettőt. Tiszteleg egy kicsit a fiú, és a származásuk előtt is.
Mire visszaér a bolt elé, a pici üzlet annyira tele van, hogy ő már inkább nem akar odatolakodni. A kirakaton át nézi, ahogy Harry kiszolgálja minden vásárlója igényeit. Létrára fel, létráról le, úgy szaladgál az emberek sokasága közt, mint a mérgezett egér. Boldognak tűnik, és ez Louis arcára egy nagyon elégedett mosolyt csal. Már megissza az összes teáját, elsétál az üres papírpohárral a kukáig és vissza. A fogai is vacogni kezdenek, mire végre az utolsó vásárló is elhagyja az üzletet, és akkor ő, mint akit ágyúból lőttek ki, úgy siet be a kicsi, de annál kellemesebb, meleg helyiségbe.
- Szia! – szólal meg, mire Harry rákapja a tekintetét a létra tetejéről, és ahogy hátrafordul, annyira megilletődik, hogy elveszti az egyensúlyát. Rémisztő puffanással ér földet, és azonnal köhögnie kell a hátát érő ütéstől. – Basszus! Jól vagy?
Louis gyorsan a pultra teszi a kezében lévő, még teli poharat, és Harry segítségére siet, aki még mindig szaggatottan veszi a levegőt, és ahogy próbálna felülni eltorzul az arca, aztán visszadől a földre.
- Ez az én hibám? Megijesztettelek? – aggodalmaskodik Louis, és a másik feje alá nyúlva próbálja felsegíteni. Harry kicsit fájdalomtól torzultan ugyan, de igyekszik meggyőzően elmosolyodni, aztán görnyedve, de talpra áll. Louis ezek után sem engedi el. Hátra támogatja a fotelhoz, és óvatosan segít Harrynek kényelmesen elhelyezkednie benne.
- Sajnálom – guggol le Harry térdei előtt, és még mindig rémülten kutatja a fiú pillantását. A göndör még mindig ráncolja a szemöldökét, de sokkal megnyugtatóbban mosolyog, mint az előbb.
- Nem a te hibád, Louis – ingatja meg a fejét, és az idősebb kézfejére simítja a sajátját a fotel karfáján. – Hallottam a csengőt, csak nem kellett volna forgolódnom ott fent.
Harry nem mondhatta ki, de valójában Louis látványától ájult el majdnem. Tegnap este már boldog karácsonyt is kívántak egymásnak, és ő eddig komolyan azt hitte, hogy nem látja többet a diplomata fiút. Aztán egyszerre csak ott állt mögötte, és azon a csodálatosan magas tónusú, rekedtes hangján köszön rá, amikor pedig hátrafordul, hogy megbizonyosodjon róla, nem képzelődik, meglátja az elképesztően rosszfiús, szexi mosolyát. Hát ki a jó isten ne szédült volna le onnan?
- Várj – ugrik fel Louis, miután magához tért Harry érintése után, és felkapja a pulton pihenő, kihűlt teát. Leveszi a műanyag tetőt, és a mikróba dobja fél percre, hogy még iható, de mégis újra meleg legyen. Úgy bűvöli az elektromos készüléket, mintha annak bámulásától gyorsabban telne le a fél perc, aztán gyorsan kikapja, visszapattintja rá a tetőt, és Harry kezébe nyomja. – Tea. Annyira angol, mint a vérünk.
- Nem akarom meginni a teád – néz rá szemöldökráncolva Harry, és bár megtartja a kezébe adott poharat, nem húzza magához, hanem maga elé tartja továbbra is.
- Én már megittam odakint – feleli gyorsan Louis, és a fiatalabb felé tolja azt. – Ezt neked hoztam.
- Köszönöm, Louis – mosolyodik el Harry forrón, amikor megérti, hogy ezzel eredetileg is neki akart kedveskedni, nem csak azért adja oda, mert leesett a magasból. Le sem véve a szemét Louis-ról, belekortyol a pohárba, amiben a tea bár tökéletes hőmérsékletű, ha nem lenne elegendő lélekjelenléte, visszaköpné a pici nyíláson át. Louis nem hazudott, az tényleg vérbeli angol tea. Tejjel, ahogy kell. Csakhogy Harry utálta az angol teát, ám ezt a világ minden pénzéért sem árulná most el az aggódó férfinak. Lenyeli a szájában lévő kortyot, és egy jóízű mosollyal néz tovább Louis-ra.
- Finom – bólint, Louis pedig láthatóan megnyugszik ettől.
- Örülök – dől neki a háta mögötti falnak, és onnan néz le a még mindig mozdulatlanul, mereven ülő fiúra. Biztos benne, hogy a háta továbbra is nagyon fáj. Hatalmasat esett. Csoda, hogy nem lett valami komolyabb baja. Csoda, de mégis nagy szerencse. Akkor Louis biztosan nagyon utálná magát. – Fáradtnak tűnsz.
- Az is vagyok – bólogat Harry, és igyekszik minél előbb elpusztítani a teát, hogy túl legyen azon a borzalmon. Soha nem értette, hogyan tudják az emberek ezt olyan jóízűen inni. Szörnyű íze van. Bár ha őszinte akar lenni, neki is vannak olyan rettenetei, amiket meg más emberek lennének képtelenek elviselni. Ilyen például a különleges kávékeveréke, amit akkor szokott inni, amikor tényleg nagyon szüksége van az általa keltett energiára, nem csak szórakozásból issza. Dupla feketekávé, egy teáskanál valódi, sós vajjal és egy ugyan akkora adag kókuszolajjal. Hihetetlen energiát ad egész napra, és még éhesnek sem érzi magát tőle. Tiszta haszon. Az állaga krémes, az utóíze meg kellemesen kókuszos. Nagyapjával gyakran ivott ilyet, és azóta is nagyon szereti, de akadt olyan, akire a hányinger tört rá, miután elmesélte ezt neki. – Ma nagyon sok vásárló volt. Ami persze nem panasz, de ma este biztosan jól alszom majd.
Végszóra csilingelni kezd a bejárat feletti harang, és egyszerre néznek az ajtórés felé.
- Meg ne mozdulj! – mutat Harryre rosszalló pillantással Louis, az éppen felkelni készülő fiú pedig meg sem mer moccanni. – Majd én.
Az idősebb egyből kilép az eladótérbe, hogy intézkedjen, amíg Harry kipiheni az előbbi esését odabent.
- Szép jó napot, kedves hölgyem! – tárja szét a kezeit, és esküdni merne, hogy kuncogás szűrődik ki a hátsó helyiségből. – Segíthetek valamivel szebbé tenni az ünnepet?
- Jó napot, fiatalember! – köszön édes mosollyal a botos néni, és Louis felé lépdel. – Hát a kedvenc eladóm merre kószál?
- A főnököm éppen szusszan egyet, így most én leszek a szolgálatára – görnyed be egy kicsit, és a kezét kitartva várja, hogy a néni belekaroljon. Ő nevetve meg is teszi, Louis pedig beljebb vezeti őt a boltba.
- Már eddig is imádtam itt a kiszolgálást, de Harry igazi csodát talált. Majd megmondom neki, hogy el ne eressze – emeli fel a botját, hogy azzal hadonászva magyarázza ezt el. Harry nagy szerencséjére Louis nem láthatja odakint, hogy ő milyen vörösre pirulva mosolyog odabent a hallottakon.
- Ha van egy kis esze, akkor nem teszi – feleli hangosan Louis, de olyan vicces hanghordozással, hogy mindketten elnevetik magukat, így Harry kuncogását odabentről nem is hallani.
A fiatalabb elgondolkodik. Ez talán valami jel akart lenni? Louis azt várja tőle, hogy olvasson a sorok között? Sokszor kezdeményezett már Harry másoknál, de valamiért Louis-nál ezt nem érzi ennyire könnyűnek. Zayn egy sokkal egyszerűbb pasinak bizonyult. Tudta jól, hogy ugyanazt akarják, és minek szépíteni, vagy felesleges köröket futni. Hagyta a rosszfiús külsejű srácnak, hogy a saját boltjában vetkőztesse le zárás után. Ő itt persze véget is akart vetni a dolognak, de Zayn úgy tűnik nem így gondolta. Máskor is visszajárt hozzá, hogy élvezzék egy kicsit egymás társaságát a függöny takarásában, miután a táblát rögtön jövökre fordította, és bezárta az ajtót. Ám miután megismerte Louis-t, valami megváltozott benne. Már nem akarta, hogy Zayn hozzáérjen. Abban sem lehetett biztos, hogy valaha látja-e újra az első találkozásuk után a diplomata fiút, mégis, mintha kimondatlanul is hűséget fogadott volna neki. Tudat alatt. Azóta eléggé sok nem fogadott hívása és üzenete volt a fekete hajú sráctól, és néhányszor a boltban is járt, de Harry nem hagyta magát. Mostanra úgy tűnik, hogy felfogta, ez a dolog eddig tartott és kész, és Harry ennek nagyon örült.
Louis-val a kapcsolatuk - ha egyáltalán lehetett ezt így nevezni - sokkal különbözőbb. Annyira varázslatos, és semmihez sem fogható. Nem tudják egymás telefonszámát sem. Már annyi mindent tud a nála kicsivel idősebb férfiról, és mégsem cseréltek számot. Annak ellenére sem, hogy a mai világban ez egy annyira természetes dolog lenne. Az internet és okostelefonok korában. Elég lenne csak, ha megpróbálna rákeresni valahogy az interneten. Biztosan megtalálná, és írhatna is neki, de akkor elveszne ez a varázs. A várakozásteljes idő, amikor rá gondol, és arra, hogy vajon megjelenik-e valaha is újra a boltjában. Ez így sokkal izgalmasabb, mintha minden lépéséről tudna. Nem, ő biztosan nem fogja elkérni a számát, hogy tönkretegye ezt a tündérmesét.
- Ez igazán szép, kedvesem – teszi a pultra a választott porcelán süteményestálat és tortatartót a néni, aztán a pénztárcáját kezdi kikutatni. – Van ízlése az ilyesmihez.
- Csak egy anya, két nagymama, és öt lánytestvér közt nőttem fel – feleli megjátszott gondterheltséggel Louis.
- Azt a mindenit! – csapja össze a tenyerét nevetve az asszony. – Egyedüli fiú?
- Nem, van egy öcsém is, de ő a legkisebb – sóhajt fel a fiú a nénire nézve. – Még túl kicsi, ahhoz, hogy a férfitábort erősíthesse.
- Akkor a hölgyek igazán szerencsések – mutogat rá mindentudó mosollyal. – Nagyon jól bánhat velük.
- Igen, alig várom, hogy elkényeztethessem a saját kis hercegnőmet – kacsint rá Louis úgy, hogy a néni nem is sejtheti, valójában egy elég maszkulin hercegnőt kell elképzelni. – Egy pillanat.
- Csak nyugodtan – int a néni, és a pultra teszi a bukszáját.
- Harry, mennyibe kerülnek ezek? – üget hátra a tárgyakkal, a fiú pedig úgy vigyorog a fotelban, mintha egy kisgyerek lenne, aki túl van egy utazáson Pán Péterrel.
- Az alján vannak az árak, de kerekíts lefelé, Mildred az egyik legkedvesebb törzsvendégem – feleli Harry, és meglátja, hogy az említett már a pult fölött ágaskodik a mély hang tulajdonosát kutatva. – Szia, Milly!
- A kedves kis Harry! – nevetgél és integet az idős néni kintről. – Üdvözlöm Mollyt!
- Átadom neki – kiált vissza Harry, Louis pedig visszaindul a pult mögé, hogy beüsse az árakat a gépbe. – Mindig örül, amikor hallja a jókívánságaidat.
- Jaj, fiam… - ingatja a fejét a néni. Louis elgondolkodik, ki lehet az a Molly, aztán eszébe jut, hogy a nagyszüleihez költözött ide. Molly biztosan a nagymamája. – Legyen szép karácsonyotok!
Miután elköszöntek a nénitől, Louis visszamegy a lesérült göndörhöz, aki addigra már sokkal jobb színben van, még annál is, ahogy itthagyta.
- Fáj még?
- A hátam egyébként is eléggé kényes – fintorodik el Harry, és a kis asztalra nyúl, ahol egy műanyag tartóban csokissütik sorakoznak. – Vegyél. Én sütöttem.
- Szivatsz? – nevet fel Louis, Harry pedig nem tudja, hogy miért borul így ki ezen a tényen.
- Nem…?
Louis a dobozkához nyúl, és kíváncsian harap bele az amerikaiak oly imádott süteményébe, csokoládé darabokkal. Egy pillanatra megáll a rágásban, mert bár azt nem gondolta, hogy szörnyű lesz az íze, de azt sem, hogy ennyire finom. Tracy ritkán készít neki süteményeket, de tény, hogy nem is igényelte soha. Amikor vesz ilyen típusú kekszet, az mindig bolti, vagy kávézóban készült, és bár imádja őket, meg sem közelíti ennek az ízét.
- Úristen, Harry – motyogja teli szájjal. – Ez isteni!
- Tudom – ránt vállat vigyorogva, és ő is elmajszol egyet. – Nem is csinálok gyakran. Nem lenne fair a többi süteménnyel szemben.
- Csak nem a Jóbarátokból idézgetünk? – kacsint rá a sütije felett, és mielőtt még lenyelné az utolsó falatot, már nyúl is egy következőért. Harry már meg sem lepődik azon, hogy Louis pontosan felismerte ebből az egyetlen mondatból a kedvenc sorozatát. Viszont ez alapján, ő sem csak egyszer nézte végig azt. Ez egy újabb közös pont.
- A kedvenc sorozatom – feleli egyszerűen, és a mosoly már szinte levakarhatatlan az arcáról. – Már biztos, hogy legalább ötvenszer végignéztem. Szerintem ez is közrejátszott, hogy ide akartam költözni. Imádtam a világot, amivel megismertetett és New Yorkot.
- Akkoriban kezdtem el nézni, amikor Lottie megszületett, és már nem voltam egyke – magyarázza meg Louis is a rajongását a sorozat iránt. – Már nem irányult rám minden figyelem, lefoglaltam magam. Egyből a kedvencem lett. Szerintem a szarkasztikus humorom egy jelentős részét Chandler nevelésének köszönhetem. Voltál már a Centar Park melletti kis kávézóban, ami kiállítóterem lett?
- Még nem – csóválja meg a fejét Harry. A nagyszüleivel nem tudott elmenni, őket nem érdekelte igazán, Harry pedig nem akarta rájuk erőltetni, ha nem élvezik. Azóta sem talált senkit, akivel megnézhetné, és már meg is feledkezett róla.
- Itt élsz, a sorozat miatt költöztél ide, és még nem voltál ott? – hitetlenkedik Louis. – Én egyszer voltam arra. Csak megnézni milyen. Feltétlenül el kellene menned.
- Észben tartom – mosolyog kedvesen a fiú. – Szóval azt elfelejtetted mondani, hogy a hat tesóból öt lány.
- Nos, igen – nevet fel Louis. – Női uralom. Hát csoda, hogy meleg lettem?
A délután hátralévő részében minden szóba jön, ami Louis családjával kapcsolatos. Élményekről számol be a fiatalabb fiúnak, és arról is, amikor Lottie hajába egyszer rágót ragasztott, és azt rövidre kellett vágni, mert annyira összeállt, hogy képtelenség volt kibontani. Állítása szerint, húga ezt azóta sem bocsátotta meg neki, de Harry ezt egyáltalán nem hiszi el. Szerinte nincs olyan csínytevés, amit ne lehetne megbocsátani ennek a férfinek.
Beszélgetnek New Yorkról is, és a helyekről, ahol Harry járt. Nem sok, de szép helyek. Aztán Louis kezd mesélni, és zárásig csak sorolja a városokat, amikhez különböző emlékek, vagy élmények kötik. Persze Harry azt is kihallja a meséből, hogy ezek mind magányos emlékek. Szíve egy kis szeglete elkezdi sajnálni érte Louis-t. Övé az egész világ, mégsincs senki, akivel megoszthatta volna.
Miután már minden témájuk kifogy, és rájuk is sötétedik, Louis elköszön, és hagyja, hogy Harry leszámolhassa a bevételt, aztán nyugodtan bezárhasson mára. Már a kabátját akasztja fel, aztán belép a nappaliba, ahol a házvezetője várja.
- Látom, gömböt nem sikerült venni – mosolyog úgy, hogy az arca azonnal kipirosodik tőle. Louis hangosan elneveti magát, és az étkezőasztalhoz ül, hogy megvacsorázzanak. – Lesz miért visszamenni holnap is.
6 Comments
Ho-ho-ho-hooooo!
VálaszTörlésEzt a cukiságot még éjjel vagy inkább hajnalban olvastam....mondtam, hogy nem bírom ki és beklikkeltem a "fa" alá. XDDD
Nem is csalódtam, jött a Jézuska!!!♥♥♥
Annyira cukik, imádom a bohóckodásukat.:)
Főleg Lou-t mint eladó.....több értelemben! XDDD
Kíváncsi vagyok lesz-e nagyobb szerepe Harry felé intézett utolsó mondatnak...."Hát csoda, hogy meleg lettem?"
Bár nem hiszem, hogy eddig ne vágta volna H mi a szitu, hogy Lou lassan kitikkad a nyálcsorgatástól. (Amit természetesen megértünk! ;) )
Most jön, hogy a házvezető néninek kitörik a bokája és Óóóóóó sajna!!! XDD nem tud segíteni az ünnepi készülődésben....akkor jön az a bizonyos kalap a nyuszival.....Főszerepben Harrrrrryyy a dögös tapsiHaZzi!!! a karácsony fő diplomatája!!!
Ésssss jöhet Ásó, kapa, Qva nagy francia ágy!!! XDDD Hópelyhekkel lehintve.....XDDD
Na jó ennél azért kidolgozottabban, gondolod érted Én miért Nem írok...XDDD rejtett tömegpusztító fegyver vagyok!!! XDDD
Na jöjjön akkor most egy olyan kreatív megoldás "A" hógömb beszerzésre, mint a bögrékre!
(Azért megnézném ezt a jelenetet a Tesco lakberendezési részlegén!XDDDD)
Pussszzzzantáss és epekedek a folytatásra, mint Lou a textil elhagyásra!
Jaa...Gyöngyi voltam! XDDD
TörlésGyöngyöm!😍😍💖💖
TörlésSzia Drága!
TörlésHát én nagyon imádlak, de komolyan! Mindig annyira nevetek, amikor olvasom az irományaidat! :DDD
Nos nem lesz ez ilyen egészen egyszerű. Persze túl bonyolult sem. Már csak egy rész, egy 24-énk, meg egy karácsony napunk van vissza. És juhuuuu mindenki boldog és habcukormámorban úszó lesz. :)))
És már kint is a folytatást.
Holnap pedig a szentesténk, amit imádni fogsz! ;)
(Bár van egy olyan érzésem, hogy az utolsó rész lesz a kedvenced ;)))
Pusszantás és imádat!
Sok boldogot! ❤️
VálaszTörlésEz a fránya hógömb nem akar megvásárolva lenni. Szerencsére! Na, de sebaj. Lesz még nap. 😃
Imádtam 😍 😍 😍 😍
Neked is, Kedves!
TörlésNem bizony. Mindig elmarad az a hógömb... Van ami túlságosan lefoglalja Lou figyelmét, és elfelejti.. :P
Puszillak!