Sziasztok!

Sikerült elérnem ide ma. Köszönöm, hogy itt voltatok, elolvastátok, hogy egyáltalán vagytok! Hiányzik ez az egész, szóval remélem 2025-ben végre sikerül visszarérnem valami újjal. Addig is, hagyjatok nyomot, mondjátok el, hogy tetszett, és Mindenkinek nagyon boldog új évet!

Puszi&Pacsi

Sophie

Nagy meglepetésemre én ébredtem előbb, pedig eléggé jó alvónak tartottam magam egész életemben. Így viszont volt szerencsém megcsodálni őt álmában. Igaz, ez már másodszor történt, de az első nem számított, amikor munka közben lestem meg. Annál most sokkal szebb volt. Ellazult, kielégült… boldog. Boldog volt az arca, ahogy bújt a mellkasomhoz, és minden pillanatban egész éjszaka valamilyen úton módon hozzám akart érni. Még ha csak annyira is, hogy összeérjen a lábunk.

Óvatosan másztam ki az ágyból, nagyon igyekeztem nem felébreszteni, de azért morgolódott kicsit, ahogy feljebb húzta magán a takarót, és az oldalára fordult. Kiszaladtam a mosdóba, gyorsan tettem fát a kandallóba, hogy begyújthassak, mert egészen kihűlt a ház, még a radiátorok mellett is, aztán a konyhába siettem. Főztem magunknak kávét, csináltam pirítóst és alaposan megkentem mogyoróvajjal meg lekvárral. Tudtam, hogy Harry talán nem olyan nagy tejivó, mint én vagyok, de a mogyoróvajas szendvics mellé a legtöbb ember tejet iszik, ezért neki is töltöttem egy nagy pohárral, hátha. Reméltem, hogy nem lesz ellenére, ha az ágyba szervírozom neki a reggelit. Mikor beértem hozzá már a hátán feküdt, teljesen kiterülve, a takaró pedig lecsúszott egészen a csípőjére. Nem tudtam ellenállni neki, olyan volt, mint egy hívogató csapda, amibe azonnal bele is estem, mert miután letettem a tálcát az éjjeliszekrényre, aztán fölé másztam, hogy megcsókoljam az izmos hasát, már el is kapott, és maga alá gyűrt. Nevettünk, és csókolóztunk, a szoba pedig szépen lassan változott forróbbá, tele szexuális töltetű érintésekkel, sóhajokkal és csókokkal. A reggeli szeretkezések a legjobbak, és Harryvel lett igazán tökéletes. Ahogy azonnal finoman alám rendelte magát, és négykézláb helyezkedett, a mellkasát szépen lassan a matracra simítva… Tudta, hogy ezzel megőrjít majd, pontosan tudta, mit fog elérni vele, és igaza is lett. Azonnal hajoltam, hogy mindenhol végigcsókoljam, és mivel este kétszer is szeretkeztünk, megkockáztattam, hogy reggel csak éppen hogy készítsem fel. Így minden még intenzívebb volt, mindketten sokkal jobban eszünket vesztettük a végére. Este még eszembe jutott, mi van, ha meghallanak minket a szomszéd házban, ezért próbáltam nem teljesen elengedni magam, de reggel Harry volt, aki biztonságérzetet adott. Hangosabb volt, mint valaha bárki, akivel lefeküdtem, marokkal szorongatva a takarót és a párnákat maga alatt, izzadt homlokkal, kócos hajjal és ébredés utáni rekedt hanggal. Felbátorított, hogy én is szabadjára engedjem a hangom, és szerintem aznap ez vezetett minket egy eszeveszett orgazmusig.

– Mostantól ez lesz minden nap? – kérdeztem a hajába morogva. Azóta is egymásba gabalyodva feküdtünk és ölelkeztünk. – Ezzel kelünk és fekszünk?

– Nagyon ajánlom, hogy mindig addig dugj, amíg elalszom, és a farkaddal ébressz – motyogta a nyakam bőrébe. Rajtam pedig végig futott a forróság a szavait hallva.

– Mikor lett ilyen mocskos a szád?

– Mindig is ilyen volt, kedves – mosolygott rám büszkén, ahogy elhajolt, és a szemembe nézett. – Csak most már nem kell olyan jól neveltnek lennem veled, mint recepciósként.

Majdnem kicsúszott a számon, hogy ‘imádlak’, de időben sikerült visszafognom magam. Megint csak valami, ami túl korai lett volna. Valami, ami engem is megijesztett, mert tudtam, hogy hamarosan el kell majd mennem.

Aznap, amíg Harry dolgozott, én is visszamentem a hotelba, alaposan lefürödtem, ruhát cseréltem, beszéltem a családdal, majd amint Harry végzett, már mentem is át hozzá, hogy együtt töltsük az estét. Majd az éjszakát. Minden napunkat így töltöttük az elkövetkező időszakban, élveztük egymást, egymás társaságát, és a programokat, amiket Harry kitalált nekünk. Elvitt a tóhoz, amiről mesélt, és bár nem valódi korcsolyákkal a lábunkon, de mégis korcsolyáztunk kicsit a vastag jegén. Ő sokkal ügyesebb volt, mint én, mégis ő esett el többször. Vagy inkább előbb, mint én, mert amint orra bukott, és próbáltam felsegíteni, engem is magával rántott.

– Tudom, hogy céges kártyával fizetted a hotelt, de… – kezdte egyik este, miután már megvacsoráztunk, és a kanapén fekve olvastunk egy-egy könyvet a kandalló tüzénél. Én a karfának támaszkodva, ő pedig a lábaim közé fészkelve a hasamon fekve. Harrynek nem volt tévéje, és bár sosem kérdeztem rá, azt sejtettem, ez is a büntetése része volt. Vagy csak el akarta szigetelni magát a filmvilágtól és média hírektől. Mindenesetre úgy éreztem, jobb ha nem bolygatom. – Remélem nem bánod, hogy ilyen keveset vagy ott. Mégiscsak fizettél az éttermi ellátásért és kényelmes lakosztályért.

– Semmi másra nincs szükségem a kényelmemhez, csak erre – mutattam magunkra a kanapén fekve. Nem mondott semmit, nézett rám pár pillanatig, de láttam a boldog csillogást a szemében, mielőtt visszatért az olvasáshoz.

Túl gyorsan teltek a napok, borzasztóan rossz, amikor nem akarod, hogy eljöjjön egy pillanat, és olyankor valamiért még gyorsabban jutsz el a nem várt pillanathoz. Pillanatok alatt telt el a karácsony és ért minket utol a szilveszter. Harry is egyre feldúltabbnak tűnt, össze is veszett a főnökével, amiért utolsó pillanatban kivett egy hét szabadságot a napig, amíg itt vagyok, de nem érdekelte. Sajnáltam a feszültségért, amit okozott neki mindez, de nagyon örültem, hogy sokkal több időnk volt egymásra.

– Van kedved átmenni a vendéglőbe? – kérdezte Harry, amikor hazaértünk a hegyről. – Szolgálnak fel ételt is.

– Maradhatunk kettesben? – rágtam a szám, de ő egyből közelebb simult hozzám, és bólogatva megcsókolt. – Már nincs sok időnk vissza, azt veled akarom tölteni. És nem visszafogni magam.

– Ámen – mosolygott, és láttam a sötét villanást a szemében.

Egész este zenét hallgattunk, lemez váltott lemezt a lejátszóban, megittunk pár pohár húzósabb italt, csináltunk magunknak hotdogot vacsorára, és éjfél előtt gyorsan kinyitottunk egy üveg pezsgőt is. Már csak fél perc volt vissza, amikor ott álltunk bent a nappali közepén, és egymás derekát ölelve, pezsgős pohárral a kezünkben néztünk mélyen egymás szemébe.

– Szeretnék mondani neked valamit, de nem tehetem – szólalt meg halkan. A lehelete simogatta az ajkaimat. – De így van.

– Nem mondom ki, mert megszakadna a szívem, de… Én is, Harry – válaszoltam reszelős hangon. Annyira meseszerűnek éreztem az egészet, mert még soha nem szerettem bele senkibe így, ilyen rövid idő alatt, ennyire fájón. Persze, itt egész mások voltak a körülmények, és mégis. Azt mondják, hogy sokkal könnyebb elengedni valamit, ha tudod, hogy csak egy bizonyos ideig tart, de nem így volt. Hiába tudtam, hogy már csak pár napunk van vissza, szenvedtem a tudattól, hogy hamarosan vége. Hogy ki tudja, mikor látom őt újra, ha egyáltalán láthatom. Jelzett a telefonunk, amikor éjfél lett, és azonnal hajoltuk egymás szájához. Az a csók volt az addigi rövid kapcsolatunk legkétségbeesettebb csókja.

Az azt követő napjainkra a nyugalom, a csend és a néma fájdalom volt jellemző. Nem akartunk elbúcsúzni, de nem volt más választásunk. Az utolsó előtti napomon Harry még egyszer elvitt a hegyre. Még egyszer utoljára megnéztük a fényeket, etettünk rénszarvast, és hittük, ha nem beszélünk róla, akkor nem is fog eljönni az utolsó perc. Az utolsó napon még egyszer reggeliztünk, Harry sütött palacsintát, aztán elmentünk sétálni, csak a főutcán, és vittünk magunkkal valami farkas riasztót, amiből egyet Harry az én zsebembe is bedugott. Aztán megebédeltünk, délután pedig ki sem keltünk az ágyól. Csak szeretkeztünk, olvastunk, szeretkeztünk, nassoltunk, szeretkeztünk, amíg kénytelen voltam lezuhanyozni, mert nekem viszont muszáj volt visszamennem a hotelba. Össze kellett csomagolnom, készenlétbe helyeznem a bőröndöm, és hetekkel ezelőtt még úgy terveztük, hogy az utolsó éjszakám már a hotelban töltöm, mert korán reggel jön értem a reptéri transzfer, de képtelen voltam. Mindent otthagytam az ajtóban, semmi másra nem kellett már időt szánni, minthogy összeszedni a táskám reggel és futni a transzferre. Muszáj volt az utolsó éjszakát is Harryvel töltenem. Nem aludtunk sokat, de nem csak a szex miatt. Egyáltalán nem akartunk alvásra pazarolni órákat, amikor ott volt egy homokóra a fejünk felett, ami visszaszámolt.

A reggel viszont így is eljött. Próbáltunk mindketten erősek maradni, elkészültünk, Harry a kezembe nyomott egy papírzacskót, amiben egy szendvics és egy kis üveg tej lapult. Ez volt az utolsó csepp. A tejes üveg. Lehetett volna narancslé, víz, kávé… Akármi. De tej volt az, mert Harry figyelt rám, és fontos volt neki minden, amit szeretek. Azonnal szorosan magamhoz rántottam, és bár vissza kellett nyelnem a könnyeimet, és sikerült is, életem legnehezebb búcsúja volt. Gyűlölöm a búcsúkat, soha nem is voltam jó bennük, és ez itt is megmutatkozott.

– Szeretlek – suttogtam Harry fülébe, és éreztem, ahogy megdermed, de nem vártam meg, hogy reagálhasson. Egyből hátat fordítottam, és már siettem is a reggelis zacskómmal a hotel felé. Még jól is jött, hogy a kezemben volt, mert így legalább azt hihették a recepción, hogy kifutottam valamiért a boltba. A transzfer már a bejáratnál várt, ezért csak felrohantam, hoztam a bőröndöm és a kulcsot, aztán kicsekkoltam a karácsony hotelből. Hatalmas gombóc csücsült az amúgy is elszorult torkomban, ahogy elindult velem az autó. Láttam Harry házát, láttam a fényeket az ablaka körül, éreztem a fájdalmat, amikor elhagysz egy otthont. Akkor futottak végig az első könnycseppek az arcomon.

Már a reptéren ültem, túl voltam egy gyors biztonsági ellenőrzésen, amikor mondták, hogy kicsi késéssel, de egy órán belül indulni fogunk. Csak néztem magam elé az ablakok előtt elterülő havas tájba. Haza akartam menni, látni akartam a családomat, mégis úgy éreztem, képtelenség, hogy elhagyom az egyetlen helyet, ahol évek óta először voltam boldog.

***

Hazaértem a családhoz, mindenki vidáman ült a nappaliban. Sürgés forgás volt a vacsora körül, új ajándékok kerültek a fa alá. Velem valóban másodszor is ünnepelt az egész család, pont olyan érzés volt minden, mintha karácsony este lenne és egyáltalán nem is lennénk lemaradva.

– Mi a baj, kisfiam? – ült mellém anya, amikor néhány nappal az érkezésem után a veranda hintaágyán ülve dohányoztam, és néztem magam elé a chicagoi békés szomszédságba. Hó éppen nem volt, de hideg igen, ezért nagykabátban ültünk. Anya lökni kezdte a hintaágyat. – Olyan szomorú vagy, mióta hazaértél.

– Nem nektek szól, sajnálom – döntöttem a vállának a homlokom, ő pedig átölelte a vállam.

– Szeretnél beszélni róla? – kérdezte olyan megnyugtató hangon, ahogy gyerekkoromban is mindig tette, amikor valami miatt feldúlt voltam. Csak bólogattam, de egy ideig nem szólaltam meg. Szívtam még egy nagy slukkot a cigimből, aztán lassan kifújtam. – Azt hittem, próbálod letenni.

– Így volt – sóhajtottam fel, anya pedig már ennyiből tudta, hogy komoly dolog nyomja a lelkem, ha feladtam a próbálkozást.

– Mesélsz róla? – simított végig a hajamon, és adott egy puszit a halántékomra. – Kíváncsi vagyok, ki varázsolta el ennyire az egyetlen nagyfiam. Még sosem láttalak ilyennek.

– Honnan tudod, hogy valakiről van szó? – nevettem halkan, és a fejem ráztam, mert hihetetlen, hogy ennyire ismer, ennyire tudja mindig, mi történik bennem. Anya előtt nincs titok.

– Akkor csalódnék magamban, ha nem tudnék rólad mindent elsőre – válaszolta. – Alaszkában ismerted meg?

– Igen, most… A hotelban, ahol megszálltam karácsonykor – vallottam be, és gondolkodtam, mennyit mondhatok el Harryről. Bízom anyában, nem is erről van szó, de Harry pedig abban bízott, hogy magamban tartom a titkát, és ezt tiszteletben akartam tartani. Pedig tudtam, hogy anyu is emlékezne a régi filmes crushomra. – Ő volt a recepciós. Már az első perctől volt valami furcsa vonzalmam az irányába. Aztán, hát – hezitáltam, hogyan is fogalmazzak. – Közelebb kerültünk egymáshoz. Nem nagyon éreztem még nagy szerelmet életemben, tudod te is, de… Úgy érzem, őt képes lennék nagyon szeretni. Még azt a helyet is valami furcsa módon otthonossá tette nekem.

– Te is tudod, fiam – csúsztatta a kezét a tenyerembe, miközben befejeztem az adott szál cigim –, az otthon nem feltétlenül egy hely, sokszor az otthon egy személy. És mindegy hol vagy, ha ő veled van, máris otthon érzed magad.

– Ő pont ilyen – értettem egyet, és megint úgy éreztem, képes lennék sírni.

– És van valami terved? – nézett rám kíváncsian.

– Mi lehetne? – vontam vállat elkeseredetten. – A munkám más városba kényszerít.

– Louis, édesem – vont azonnal kérdőre anya, a hangsúlya pont olyan volt, mint amikor egy gyengéd fejmosás következik. – Szereted a munkahelyed? Őszintén.

– Nem – feleltem néhány másodperc múlva. Nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon. A munkám szeretem, de a munkahelyem nem.

– Akkor miért ragaszkodsz hozzá ennyire? – vonta fel a szemöldökét. – Tehetséges vagy, évfolyam első voltál, felépítettél egy egész lakóparkot Chicagoban. Most is ezt csinálod – sorolta magabiztosan. Érezhetően meg akart győzni valamiről. – Bármikor találnál magadnak egy szuper állást.

– Lehet, hogy bármikor, de nem bárhol – sóhajtottam fel. – Ő egy nagyon kicsi faluban él, egészen fent északon. Ott biztosan nem tudnék munkába állni a szakmámmal.

– Szerintem, ha ugyanúgy érez, mint te, találnátok egy középutat mindkettőtök számára – ötletelt tovább.

– Lehet – mondtam csak ennyit, mert valójában féltem volna a választól. Hogy mi van, ha én mindent kész lennék feladni, de ő nem. Harry esete amúgy is nagyon speciális volt. Ő az önkényes számüzetésében élt, amibe nem avathattam be anyát. Próbáltam megóvni saját magamat is, és inkább elengedni ezt a románcot, elkönyvelni, hogy szép volt, amíg tartott, de ennyi. Fájt, mégis ez volt a legokosabb döntés. Legalábbis akkor még így gondoltam.

Lassan eltelt az utólagos ünneplés is, már mélyen januárban jártunk, a húgaim újra az iskolában és egyetemen töltötték az idejüket, a szüleim pedig dolgozni jártak. Sokat voltam otthon egyedül, de nem is mindig bántam. Jó volt kicsit semmit sem csinálni. Nagy sétákat tettem a környéken vagy a városban, régen jártam már Chicagoban. Néha lementem az edzőterembe is, máskor meg masszázsra, meg áztatni magam egy termálfürdőben. Az abszolút unatkozós szabadidőmben pedig elkezdtem egy szentimentális projektet. Megtervezni egy álom házat, amit talán egy nap megépítek magamnak. Február első napja volt, délután kettő, anyu aznap szabadnapos volt, és a konyhában tevékenykedett, én meg a régi szobámban dolgoztam a ház tervein. Anya valamiért úgy érezte, nem akar zavarni, ezért halkan kopogott az ajtómon.

– Gyere csak! – szóltam ki, de valamiért nem nyílt az ajtó, ami viszont már kezdett nagyon furcsa lenni. Hümmögve indultam, hogy megnézzem, mi a gond, de amikor nagyra tártam a szobám ajtaját, valóságos sokkot kaptam. Ott állt Harry, teljes valójában, melegítő nadrágban, egy abszolút túlméretezett pulóverben, aminek a kapucnija a baseball sapkájára húzva, ezzel teljesen elrejtve a hosszú haját. A napszemüvege a kezében. Láthatóan felismerhetetlen akart lenni az emberek számára. Nem tudtam megszólalni, csak álltam értetlenül, és bámultam a férfira, akit rövid idő alatt annyira megszerettem, hogy az életem fájdalmasan üresnek érződött nélküle.

Annyira sikerült összeszednem magam, hogy megragadjam a pulóverét, úgy rántottam magamhoz. Ennyi kellett neki, hogy újra magabiztosnak érezze magát, mert azonnal szorosan csimpaszkodott rájtam. Hevesen vette a levegőt, és úgy éreztem szinte fuldoklom, olyan erősen tart, de nekem is erre volt szükségem. A válla felett láttam anyát a nappaliban állva, mindentudó mosollyal, büszkén. Ott állt a fal mellett két nagy bőrönd és egy táska. Nem tudtam hova tenni az egész jelenséget, és alig vártam, hogy válaszokat kapjak. Anya nem várta el, hogy ő is egyből magyarázatot kapjon mindenre, kacsintva hátat fordított nekünk és visszament a konyhába, én pedig magunkra csuktam a szobámat.

– Harry – suttogtam, aztán már össze is ért az ajkunk egy forró csókban. Isteni illata volt, borzasztóan hiányzott, hogy érezzem, és az érintése is egyből feltüzelt. Ott álltunk a szobám közepén ölelkezve. Nem tudtam betelni a csókjaival, amit lassan egy hónapja nem érezhettem már, és minden nap kínzott a hiánya. – Mi történik? Hogy kerülsz ide? Hogy… Mi… Miért hagytad el Alaszkát?

– Persze, hogy miattad – nevetett a nyakamba, és nem akart elengedni egy pillanatra sem, de nem panaszkodtam. – Én… Nem bírtam tovább nélküled.

– Hála az égnek! – merítettem az ujjaimat a hajába. – De hogy? Hogy találtál meg? Hogy jutottál ide?

– Mindent elmesélek, csak kérhetek egy pohár vizet? – kérdezte szerényen, aztán amint elengedtük egymást, ledobta a napszemüvegét és a sapkáját az asztalomra. – Ez mi? – lépett kíváncsian a terveim mellé, amikor megpillantotta. – A te rajzaid?

– Igen, ez… semmi különös – legyintettem. Zavarban voltam, mert normálisan soha senkinek nem mutattam meg a komolytalan terveimet, egyedül azokat, amiket a munkámhoz készítettem. – Csak egy gondolat. Egy álom.

– Ez az álom otthonod – suttogta, miközben a lapokat nézegette. Végig simított az egyik rajzon, ami a kis házat ábrázolta szemből.

– Olyasmi.

– Csodálatos – mondott csak ennyit, és akkor már tudtam, hogy egy nap megépítem magunknak. Ha kapok esélyt arra, hogy Harryvel éljem le az életem, ebben a házban fogjuk tenni.

– Egyszer itt fogunk élni – mondtam úgy, hogy még igazán azt sem tudtam, meddig marad, itt marad-e egyáltalán. De végre nem akartam gyáva lenni, nem akartam félni tovább, hogy mi lesz, ha kimondom az érzéseimet, hogy mi van, ha megbántanak. Megmentette a karácsonyomat az, hogy kinyitottam a szívem, és hagytam, hogy vezessenek az érzelmeim. Hittem benne, hogy a kapcsolatunkat is megmentheti, ha kinyitom a szívem, és őszintén beszélek. – Te és én.

– Hol? – nézett rám meghatódva.

– Ahol akarod – feleltem gondolkodás nélkül. – Ahol biztonságban érzed magad.

– Nem érdemellek meg – bújt hozzám megint. Mélyen beszívta az illatom a nyakamnál, és apró puszikat hagyott a bőrömön. – Múltkor nem hagytad, hogy válaszoljak, de… én is szeretlek.

Azonnal megcsókoltam őt, és el sem eresztettem, amíg teljesen ki nem fulladtunk a csókolózásban. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg ez történik velem. Olyan váratlan volt, annyira hirtelen és hihetetlen.

– Gyere, drága – ragadtam meg a kezét, hogy kivigyem a konyhába. – Megismerkedtél már anyával?

– Igen, többnyire – felelte, ahogy átvágtunk a nappalin. – De úgy tűnt, sejti ki vagyok. Eléggé örült a felbukkanásomnak.

– Mondjuk, hogy titkos drukkerünk a háttérből – vigyorogtam rá hátra. – De a nevedet sem tudta, csak hogy teljesen kifordítottad a világomat.

– Máris kedvelem.

– Ó! Sziasztok! – köszönt nekünk egyből anyu, ahogy beértünk a konyhába. – Készítettem egy kis teát és pár szendvicset. Nem tudom, Harry, drágám, milyen hosszan utaztál felénk, és mennyit ettél, de biztos rád férne pár falat.

– Nagyon kedves, köszönöm! – lelkesedett fel azonnal Harry. – Szeretnék tipikusan jól nevelt lenni, és eljátszani, hogy nem tudnék felfalni egy vízilovat is, de farkaséhes vagyok.

– Nem akarok zavarni, csak befejezem a vacsora előkészítését, és magatokra hagylak…

– Nem zavarsz, anyu – szakítottam félbe egyből. – Csináld nyugodtan a dolgod – nyugtattam meg, mire csak mosolygott ránk, főleg, amikor Harry is hevesen bólogatott egyetértés gyanánt, és máris torkoskodott, ette az egyik szendvicset. A figyelmem visszatereltem Harryre. – Maradsz vacsorára? Vagy más terved van? A fenébe, azt sem tudom, milyen terveid vannak…

– Semmi az égvilágon – nyúlt felém, és gyengéden végigsimította az arcom. – Az volt az egyetlen tervem, hogy veled legyek. Bárhol, ahol vagy. Szóval felmondtam, és összepakoltam.

– És hogy a francba találtál meg? – kérdeztem teljes sokkban, totálisan összezavarodva. – Még számot sem cseréltünk.

– Hát… Lehet, hogy felhasználtam pár régi kapcsolatom, és a neved meg adataid alapján, amiket megadtál a hotelben, megtaláltak nekem – vont vállat szerényen, ezzel hatalmas vigyort varázsolva az arcomra. – Még nem vagyok biztos benne, mihez kezdek itt, és hogy hol fogok lakni, de… Itt vagyok.

– Amíg ki nem találjátok, hogyan tovább – szólt közbe anyu a konyha végéből, egyértelműen izgatottan –, nyugodtan csomagolj ki Louis szobájában. Szívesen látunk!

– Én… Ez nagyon kedves, Mrs. Tomlinson, de bármikor kibérelhetek egy hotelszobát, nem probléma, nem akarok itt lábatlankodni…

– Először is, szólíts Sallynek – lépett közelebb. – Másodszor meg, nem vagy láb alatt, szívesen látunk, kedvesem – tette a kezét Harry felkarjára, és pont olyan melegen mosolygott rá, ahogy rám is szokott, ha meg akar nyugtatni. – Megyek, megnézem a mosást. Addig kérlek, figyeljetek a levesre, jó?

– Persze – válaszolt egyből Harry. – Nagyon kedves anyukád van, már megértem, hogy úgy el voltál keseredve a karácsony miatt.

– Igen – feleltem, de a gondolataim egészen máshol jártak. – Csak hogy tudd, pár napja beadtam a felmondásom.

– Mit csináltál? – fordult felém Harry, a hangja suttogott, de kifejezetten értetlen arccal meredt rám. – Miért?

– Miattad – húztam közelebb magamhoz a derekánál fogva. – Rájöttem, hogy az otthon nem feltétlenül egy hely, lehet személy is. És én ráleltem az otthonomra.

– Hol?

– Ott, ahol te vagy – döntöttem a homlokom az övének. Láttam, ahogy a szemei megteltek könnyel.

– Akkor itt maradsz, amíg találunk valami helyet? – kérdeztem, tudva, hogy persze még fel kell számolnom az alaszkai életem, elmennem a cuccaimért a házamba, de nem voltam hajlandó a múltba tekinteni, csakis a jövőbe. Harry azonnal boldogan bólogatott. – Hamarosan hazaér a családom, és előre bocsánat miattuk, zaklatni fognak, hangosak lesznek, hevesek, és nagyon fognak imádni. Néha fárasztó lesz, de majd sietünk a tervezgetéssel, hogyan tovább.

– Jól hangzik – mondott csak ennyit, és forrón ölelve a nyakamba temette az arcát. – Te voltál, aki felszabadított. Akiért először azt éreztem, hogy végre elhagyhatom, sőt, el kell hagynom Arctic Village-t. Követlek a világ végére is.

– Az jó, mert én is téged.

Ez volt az én karácsonyi csodám. Ahogy a teljes képtelenségtől, a keserűségtől, hogy ott ragadtam magányosan egy jégbe zárt városban, valahogy átfordult az egész világom, és a sorsom meglepett a legszebb karácsonyi ajándékkal. A karácsony csodája megtalál, ha nyitott vagy rá, és hagyod, hogy irányítson téged. Alaszka kellemetlen hely volt számomra, ahonnan mindig hazavágytam, az idei karácsony mégis az egyik legszebb hellyé tette számomra az egész világon. Sosem fogom elfelejteni Arctic Village havas lankáit, táncoló Északi Fényeit, szelíd rénszarvasait, csodás karácsonyi fényeit, kedves lakóit, és a farkasokat, amik talán nem is léteztek, mégis közelebb hozták nekem Harryt. Egy nap vissza fogok térni oda, mintha haza mennék.