Sziasztok!
Jobb később, mint soha, nem igaz? Megérkeztem, a rész is megérkezett, nem tudom, mit fogtok gondolni róla, és egy kicsit rossz érzés, hogy épp karácsonykor érünk a történet kritikus pontjához. Éppen ezért a kérdésem a következő: Folytassuk jövőhéten is? Vagy szeretnétek inkább a meglepi karácsonyi történetet, hogy ne kerüljünk egy pillanatra sem padlóra az ünnepek alatt? Mert készültem cikormázzal is az ünnepre. Nem maradhatunk habcsók nélkül karácsonykor. Viszont lehet addig felfüggeszthetnénk ezt. De ti döntötök. Mit szeretnétek? Írjátok meg nekem odalent. Na meg a véleményeteket is. :)
Jó olvasást!
Puszi&Pacsi
Bekúszik az álmaim közé Louis hangja, ahogy éppen félig az alvás és az ébrenlét határán egyensúlyozom, de amikor a vállamra teszi a kezét, hogy erélyesebben keltegessen, ő hozza meg a döntést, melyik oldalt választom.
- Ébredj - suttogja, nagyon odafigyelve a hasogató fejfájásomra, és ezért végtelenül hálás vagyok neki. A torkom nagyon fáj. Valószínűleg a hányás miatt, és égnek a szemeim, még úgy is, ha csukva vannak. - Már délután van. Muszáj lenne enned valamit, és a folyadék is fontos most.
- Lou… - lehelem, és a hangom annyira gyenge, hogy szinte hallani sem lehetett ezt. Mintha csak egy sóhaj lett volna.
- Behoztam, csak fel kell ülnöd - folytatja kedves hangon, és ahogy kinyitom a szemem, tényleg egy tányérral, és egy üveg vízzel a kezében néz le rám. - Segítsek?
- Nem - rázom meg a fejem, és muszáj megköszörülnöm a torkom, mert tényleg olyan, mintha nem tudnék rendesen beszélni, aztán feltornázom magam a támlának dőlve. Mindenem fáj, és annyira gyengének érzem magam, de nem fogok panaszkodni. Azt nem tehetem meg. - Jól vagyok.
- Nem ígérek semmit, ismersz… - mosolyodik el gyengéden, és legszívesebben a karjaimba zárnám, amiért még most is így gondoskodik rólam, de egyből a kezembe teszi a tányért, amin rántotta van, és vajas pirítós. - Igyál előbb, az a legfontosabb.
- Komolyan sajnálom, hogy bajt okoztam neked ezzel - kezdem, miután percekig csak némán ülünk egymás mellett. Ő az ágy szélén, a térdeire támasztva az alkarját, csak ül és nézi az összefűzött ujjait. - A vizsgád…
- Nem is csak ez a baj, tudod? - kezdi, és végre eljutunk ide. Nem azért, mert annyira vártam ezt a beszélgetést az események másnapján. Inkább épp ez az, hogy tartottam tőle, és jó lenne csak túl lenni rajta. - Van csak halvány elképzelésed róla, hogy mennyire aggódtam?
- Szeretlek - sütöm le a szemem, mert igazából mást sem csinálok, csak azt ismételgetem, mennyire sajnálom a történteket. Nem tudom, mi mást mondjak.
- Éppen ezért tudnod kellett volna - néz rám oldalra, és én is a csodás kék szemeibe nézek. - Csak emlékezned kellett volna arra, amikor éppen ilyen kibaszott szerek miatt kerültem kórházba. Arra, hogy akkor mennyire aggódtál. Beszélt róla Andy.
- Igazad van - rázom meg a fejem, és felelevenítem, amikor az a pszichopata bántani akarta őt. Sőt, bántotta is, és én majdnem belehaltam, annyira féltettem, pedig akkor már jó kezekben volt. - Ígérem, ezek után sokkal… óvatosabb leszek mindennel.
- Csak hagyd abba ezt az idióta viselkedést - rázza meg a fejét ő is, de azt hiszem, inkább tűnik fáradtnak, mint komolyan idegesnek.
- Tudsz bármit is a… a vizsgával kapcsolatban? - kérdem, és legszívesebben soha nem hoztam volna fel ezt a témát, de hihetetlenül furdal a lelkiismeretem, amiért tönkretettem neki.
- Felhívtam az egyetemet, de azt mondták hétfőn menjek be, és kérvényezzem, hogy újra összejöjjön miattam a bizottság - magyarázza, és a hangja még most is kedves, amiért nem lehetek eléggé hálás. Nem vidám persze, de nem is fröcsög belőle a szemrehányás, pedig minden oka meglenne rá. - Azt mondta a nő, hogy az eddigi eredményeim, és a vészhelyzetre való tekintettel valószínűleg adnak még egy esélyt.
- Nagyon bízom benne - hajtom le a fejem, de elkapja az állam, és magához húz, hogy megcsókoljon. Mindig sikerül elérnie, hogy amikor úgy érzem, a lehető legrosszabb helyzetben vagyunk, akkor megnyugodjak, és ne boruljak ki nagyon. Mindig tudja, hogy mikor kell éreztetnie velem, hogy itt van nekem.
A következő hetek viszonylag békében telnek köztünk, bár nem tudom, hogy ez azért van, mert keveset találkozunk, vagy mert tényleg minden rendben. Ő megállás nélkül tanul, vagy Josh rendelőjében van. Alig van néhány szabad perce, ami nem érint túl jól, bár amiatt nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült megcsinálnia azt a vizsgát, amit miattam szalasztott el. Ez az utolsó féléve az egyetemen. Nyár elején diplomázik, és én már alig várom. Nem csak azért, mert tudom, hogy ő is, és a stressz alól is egy kicsit felszabadul. Vannak önző indokaim is. Ha csak dolgoznia kell, és kiesik az egyetem és tanulás, akkor több időnk lesz egymásra.
Mióta elhagytam a maszkot, azóta minden csak még csodálatosabb lett, mint volt. Az élős kuncsaftjaim száma megemelkedett, és lehetetlenül sok jattot hagynak minden show után, ami nagyon sokat ad az önbizalmamhoz. A filmjeim nézettsége pedig az egekben. Victor néhány napja behívott az irodájába, hogy elmondja, mennyire büszke rám, és tovább emelték a fizetésem. Egyszerűen csak… nem voltam felkészülve erre a sikerre csupán annyitól, hogy most már látszik az arcom, de imádom. A kommenteket bújva egyszerűen csak nem bírom levakarni a vigyort az arcomról.
- Mit csinálsz? - mászik át Lou a kanapé támláján, hogy mellém üljön egy kólás dobozzal a kezében. Nem tudom, miért nem egyszerűbb megkerülni, mint átmászni, de szerelmes vagyok ezekbe a dolgaiba. Mindenbe, ami Lou. - Nem nézünk valamit? Darren magyarázott ma órán valami sorozatról, amit muszáj látnom.
- Nézhetünk - rántok vállat, de nem szakítom el a tekintetem az aktuális hozzászólásról, amit elkezdtem olvasni a legújabb videóm alatt. - Kommenteket olvasok. Nézd!
Beszív egy nagy levegőt, és közelebb csúszik hozzám, hogy ő is lássa a tablet képernyőjét a kezemben. Nem mond semmit, csak némán olvassa, és egy résznél még fel is horkan, mintha valami néma cinikus megszólalást tenne minderre.
- Most mi az? Ez nagyszerű, Lou! Imádnak, és ezzel csak nőhet tovább a gázsim - lelkendezek, de az egyébként mindig csillogó szemeiben, most csak valami ki nem mondott dühöt látok. Tudom, persze, hogy tudom, mint érezhet. Én is voltam nagyon sok partnerére féltékeny, de azt is tudnia kell, hogy ez csak munka. Neki mindenkinél jobban kell tudnia ezt.
- Nem mintha szükséged lenne rá… - jegyzi meg, és komolyan rosszul esnek a szavai. Örülök annak, hogy sikeres vagyok a munkámban, függetlenül attól, hogy mi is a munkám. Tudom, hogy ez talán nem a legjobb dolog, sőt biztosan nem az. De én is annyi mindent tiszteletben tartok Louis-val kapcsolatban. Neki is ezt kellene tennie velem. Néha úgy érzem kettős mércét használ. Egyáltalán nem csinálom ezt olyan régóta, amennyi ideig ő volt a szakmában, így meg sem szólalhat. Nem hozhatja fel, hogy nem vagyok rászorulva, hisz ezek szerint ő sem volt. Úgy döntök, inkább örülök annak, hogy ez az este csak kettőnké, és munkától, meg jegyzetektől mentes, és nem megyek bele ebbe a vitába. Tudom, hogy ez nem a legjobb stratégia, de mostanában egyre többször alkalmazom Louis közelében. Egyszerűen csak nem mondok semmit, még akkor sem, ha egyébként bőven lenne mondanivalóm. Annyiszor összevesztünk már, és mindig egy kicsit megszakad a szívem. Csak kinyomom a tablet képernyőjét, és a kanapéra dobom, aztán elveszem a távirányítót az asztalról, és belépek a Netflixbe.
- Mi volt a címe annak, amiről Darren beszélt? - kérdem úgy, hogy rá sem nézek, és egyébként pontosan tudom, mennyire gyerekesen és nevetségesen viselkedem.
- A narancs az új fekete. Azt hiszem… - feleli egy kis idő múlva, és gyorsan rákeresek, aztán elindítom az első részt. Talán már negyed órája nézzük, amikor kiveszi a kezemből a kapcsolót, és megállítja. - Nézd, sajnálom. Látom, hogy ez téged mennyire boldoggá tesz, és ennek nagyon örülök. A boldogságodnak. De nem róhatod fel nekem, hogy nem tetszik ez az egész. A barátomról áradoznak azokban a kommentekben, és talán betegebbnél betegebb emberek is vannak köztük. Csak… Meg kell értened. De tényleg örülök, hogy te örülsz, rendben? Sok ilyen komment van, mint amit mutattál?
- Igen, nagyon sok - felelem egy fokkal vidámabban, de azért még nem adom meg magam ilyen könnyedén. Már csak azért sem, mert imádom, amikor Lou azon van, hogy kiengeszteljen. Túl ritkán érzem ezt mostanában. Általában én vagyok az engesztelő fél pozíciójában. Finoman szólva sem rajong azért, hogy még mindig eljárok Everesttel azok után, ami a vizsgája napján történt.
- Sokkal népszerűbb vagy, mint Andy? - néz rám egy kaján vigyorral, és ettől már képtelen vagyok visszatartani a mosolyom. Szinte fülig ér a szám, úgy bólogatok neki erre, és villámgyorsan mászom az ölébe, hogy az ajkaira tapadjak. Isteniek, enyhén kóla és dohányfüst ízűek, de mostanra már a szenvedélyem lett ez az íz. Tudom, hogy nem tudnék nélküle élni, ha bármi miatt is megpróbálnának elszakítani tőle. Függök ennek a férfinak minden levegővételétől, és nem is akarok leszokni róla. - Mi lenne, ha ezt a részt holnap este néznénk meg, és most felmennénk a hálóba?
- Holnap Evvel találkozom este, de a hálószoba ötletedet támogatom - morgom a szájába, és beleharapok az ajkába, amitől egy nagy levegőt szív be. Nem felel, csak bólint, aztán a fenekem alá nyúl, hogy felemeljen, és az emeletre vigyen. Magasabb vagyok nála, tulajdonképpen jóval izmosabb is, mégis gond nélkül tudja ezt időről időre megtenni velem, amin csak idétlenül mosolygok, az arcom a nyakába fúrva.
***
A szobában üvölt a zene, és szinte érzem, ahogy feszíti a dobhártyám minden egyes lüktetése. Már nem vagyok józan. Nagyon nem, és elszívtunk néhány jointot is mostanra. Talán ezért is érzékelem ilyen erősen a külső hangokat. Mintha a fejemből üvöltenének. Mindenki kibaszottul kész van körülöttem, és az asztalon pihenő vodkás üveget bűvölöm, de sehogy se akar a kezemben teremni.
- Nick, add már ide azt - mutatok az üvegre, és megrúgom a fekete hajú haverom térdét, aki az asztalon rendezgeti a kokó csíkokat. Ez az, amiben nem szoktam részt venni. Néhány szál fű, és egy-két szem névtelen tabletta még belefér az esti bulikba, de tovább semmiképp sem megyek. Nem mehetek.
- Tessék - tartja felém a vodkát, és még abba is beleszédülök, hogy előrehajolok érte, de ez mégsem tart vissza attól, hogy egy nagyot kortyoljak belőle.
- Láttam tegnap Gemmát - huppan mellém Everest, és szakértő pillantásokkal őrködik a kokain előkészítése felett. - Kibaszott jó bőr lett. Van most valakije?
- Nem tudom - felelem halkan, mert összeszorul a torkom, amikor rá gondolok. Itt lebegnek előttem a képek, amikor utoljára láttam a családom. Sok hónappal ezelőtt volt. Utána csak Robinnal és anyával találkoztam néhányszor Victor irodájában, amikor a családi ügyvéd felkereste a céget, és nekem is ott kellett lennem, hogy elbaszott kérdésekre válaszolgassak. Nem tudom, hogy lehet Gem. Azt sem tudom, mi van vele. Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, mert fogalmam sincs, hogy van-e éppen valakije, és ettől sajogni kezd a szívem. Borzasztóan hiányzik, annak ellenére is, hogy bár csak közvetetten, de ő volt, aki végül ezt a bombát robbantotta a családban. - Rég beszéltünk. Van nálad cucc?
- Mindig van - kacsint rám vigyorogva, és az ölembe dob egy zacskót, tele színes pirulákkal. Kikapok egy pirosat, és a vodkával nyelem le. Egy ideje már nem kockáztatok. Jobb ha nem veszek be többet egyszerre. Komolyan nem emlékszem arra, mi történt az ominózus estén, miből és mennyit fogyasztottam, hogy annyira kiütött, de tudom, ha megismételném, Louis nagyon kiakadna rám. Minden oka meglenne erre, ezért azóta próbálom tartani a mértéket. Legalább annyira, hogy még magamnál legyek, amikor ágyba kerülök. És lehetőleg az a saját ágyam legyen. Néha túlzásba viszem, és Lou visz haza, de mindenre emlékszem azokból az estékből, és addig rendben van.
Nem kell sok, talán tíz-tizenöt perc, és már érzem a szert, ahogy az agyamba száll, és ellazulnak az izmaim. Nem számít többé, hogy mennyire nehéz ez a dolog a családommal, ahogy az sem, hogy ma milyen nehéz forgatáson vagyok túl. Semmi sem számít. Csak egyetlen dolog hiányzik, és az a szerelmem.
- A pasid? - üvölt a fülembe a mellettem ülő csaj, akit eddig már legalább négyen tartottak az ölükben, hogy smároljanak vele, és biztos vagyok benne, hogy másra is használták már ma este. Hányingerem van tőle, ezért egy kicsit elhajolok, hogy ne legyen olyan közel. A telefonom hátterére célzott az előbb, ami nyilván egy közös képünk Lou-val, de még azelőtt írok gyorsan egy üzenetet a kékszemű angyalomnak, mielőtt válaszolnék a csajnak.
- Igen… - kezdem, de a hangomra rá sem ismerek, olyan rekedt, hiába próbálom rendbe hozni, képtelen vagyok rá.
- Cukik vagytok - affektál a fülembe, és már majdnem az ölemben ül. Próbálom lelökni magamról, de kurva gyengének érzem magam, és mintha csak egy szellem lenne a lány. Mintha képtelen lennék őt megérinteni, egyszerűen csak úgy érzem átfolynak rajta az ujjaim. Bármit csinálok hatástalan, és bár próbálom visszatartani őt, az arca már a nyakamban van. Lou ma itt volt a közelben valami tanulós összejövetelen a csoporttársaival. Hamarosan itt lesz értem, tudom. Nem kell sokáig tűrnöm ezt a csajt. - Nem viszel haza? Ő is otthon van? Kipróbálhatnánk hárman is…
- Jézusom… - motyogom, és komolyan hányingerem támad, amitől azonnal bepánikolok. Ez nem az a hányinger, amikor úgy érzed kidobhatod a taccsot, ez az, amikor biztos vagy benne, és már nincs vissza sok. Kétségbeesetten próbálok felkelni a kanapéról, de képtelen vagyok rá, és már zihálok a rémülettől, amikor a csaj eltűnik mellőlem, és két erős kéz emel fel a díványról. Az egész helyiség forog, de próbálom kinyitni a szemem, bár nincs rá szükségem. Louis parfümje keveredik egy kis cigifüsttel, és ahogy ránehezedem a vállára, érzem, hogy sört ihatott ma este. - Mosdó… Gyorsan… Nekem szükségem van…
Nem sikerül végigmondanom, de még időben elhajolok tőle, hogy a lépcsőház járólapja kapjon csak a gyomrom tartalmából, és Louis egyáltalán ne. Szinte fulladozom tőle, erősen kaparja a torkom, és köhögnöm kell, amitől csak mégjobban szédülök.
- Csodás - morogja mellettem, aztán finoman kisöpri a hajam az arcomból, és egy papírzsepivel törölget meg. - Tessék, igyál egy kis vizet.
- Köszi… - lehelem felé, és elveszem tőle az üveget, amit a hátizsákjából vett elő. Szerencsére van lift az épületben, így az amint ideér, Louis becipel, és gyorsan megnyomja a gombot. Bár az is lehet, hogy a mozdulatai nem is olyan gyorsak, csak én látom annak, mert azt érzem, hogy a saját világom teljesen lelassult, míg a körülöttem lévő rohamtempóban halad.
- Jól vagy? A szemeid… a fenébe, Harry! - ver bele egyet ököllel a lift falába, és én teljesen elvesztem a fonalat. Nem tűnt eddig ilyen mérgesnek, de talán jobb, ha inkább meghúzom magam, ha mégis. A falba vert bele, és nem az arcomba, ami végülis jó jel. Teljesen némán hagyom, hogy az autóba segítsen, bekösse az övem, és hazavigyen a saját házába. Amikor értem jön, szinte mindig hozzá megyünk. Lefürdet, és ágyba dug. Ma este sincs ez másképp, és valójában kibaszott bűnösnek érzem magam, mert kurvára élvezem ezt. Amikor így gondoskodik rólam. Ilyenkor érzem, hogy mennyire számítok neki, minden hibám és rossz cselekedetem ellenére is. Sosem mondja, hogy szeret, de ilyenkor komolyan érzem. Így kell lennie. Hinnem kell ebben. Mindegy mit tettem aznap, min vesztünk össze, mennyire rúgtam be, vagy mit szedtem be Everest lakásán, a vége ugyanaz. Óvatosan lecsutakol, és a saját ágyába takargat be, hogy szorosan mellém feküdjön, és úgy altasson el, hogy közben átölel, és a hajamat cirógatja, míg egyenletesen a fülembe szuszog, és néha ad egy-egy óvatos, lassú puszit a halántékomra. Szeretnie kell engem. Biztos vagyok benne, hogy így van, és egy kicsit kevésbé fáj a széthullott családi életem.
***
Tegnap nagyon rossz kedvem volt, amikor hazaértem a munkából, és Louis kitalálta, hogy ma este randizunk. Én ma is voltam bent, mert Victor beszélni akart velem, nem is akármiről, így csak nemrég értem haza. Most megkaptam parancsnak, hogy semmi dolgom, üljek csendesen a kanapén, és várjam meg, míg elkészül a vacsora. Egy kicsit félek, mert ő nem az a konyhatündér típus. Kávéfőzésen kívül nem láttam még a konyhában, mióta én is itt vagyok vele. Az illatok viszont jók, szóval talán nagy baj nem lesz ebből a próbálkozásból. Mindenesetre elterveztem, hogy a ma este tökéletes lesz. Ha kell, megjátszom, hogy a vacsora ötcsillagos. Terveim vannak későbbre, és még nem pontosan tudom, hogyan vezessem fel Louis-nak. Victor ma azt mondta, én vagyok a legnagyobb csillaga a cég egész történetében, és szerinte pazarlás lenne, ha nem mutatnánk meg engem minden oldalról. A következő beosztásomban így már olyan filmek is lesznek, ahol aktív vagyok. Nagyon izgatott vagyok emiatt, és remélem, hogy Lou segít majd felkészülnöm rá. Minden téren Louis nekem az első, nagyon szeretném, hogy ezzel is így legyen. Azt akarom, hogy tanítson meg mindenre, amit tudnom kell ezzel a szereppel kapcsolatban. Nyilvánvaló tapasztalatból mondom, hogy mesteri benne, nem lehetne nála jobb tanárom.
- Lou, ugye szólsz, ha segítségre van szükséged? - sandítok oldalra, elszakítva a figyelmem a tabletről a kezemben, de már tányérba pakolja az ételt, szóval úgy érzem célegyenesben van.
- Moss kezet, és ülj le a helyedre - válaszol, amin fel kell nevetnem, de a fejem csóválva lépek a mosogatóhoz, hogy tegyem, amit mondott.
- Utoljára anyától hallgattam folyton ezt a kézmosás dolgot - vigyorgok, és egy kis fájdalom azért a mellkasomba hatol. - Mit eszünk?
- Csirke mozzarellával és fűszerekkel töltve, pármai sonkába tekerve - magyarázza, és olyan kibaszottul büszke magára, hogy egyből megtelik a szívem forrósággal. Muszáj felkelnem, és az asztal felett közel hajolnom, hogy egy szerelmes csókba húzzam. Az állam cirógatja, míg lágyan mozog az ajka az enyémen. - És krumpli.
- Annyira szeretlek - mosolygok rá, amikor visszaülök a helyemre, és ő csak csillogó szemekkel bólint, majd az ételre mutat, hogy enyém a megtiszteltetés az első falathoz. Vágok egy keveset a húsból, majd szedek a püréből is, és a számba veszem. Nos, az ízeket nem feltétlen érzem, mert a krumpli baromira sós, de más hibája nincs, ezért csak mosolyogva bólogatok, és lenyelem ami a számban van. Nem tudom, hogy merjem kritizálni a krumplit, vagy hazudjam, hogy isteni. Annyira sós, hogy ha megkóstolja, úgyis érezni fogja, de valójában egyáltalán nem hazudnék, ha azt mondanám, hogy imádom. Azért van így, mert ő készítette nekem, és ettől lehetne borzasztó íze is, én akkor is imádnám. - Nekem nagyon ízlik.
- Komolyan? - szűkíti össze a szemeit, és ő is nekilát. Látom, hogy észreveszi a krumpli hibáját, amikor lenyeli, még iszik is rá néhány korty bort, de nem mond semmit. Minden tökéletes így, mindketten ezt gondoljuk. Mindenféléről beszélgetünk, miközben igazából másodszor is szedek az ételből, mert bár nem tökéletes, tényleg szeretem, és éhes is vagyok. Végre igazán jó a hangulat köztünk. Lassan egy hete tart az, hogy semmin sem veszekszünk. Nem akarom elkiabálni, de remélem, hogy ez most már így marad. Annyira jó így, annyira jók vagyunk, és érzem, hogy mellette vagyok teljes. Beszélünk a tegnapról, amikor anyáék bent voltak a cégnél. Nem akarnak elállni a pertől, pedig még az ügyvédjük is azt mondta, hogy nem sok fogást talál a cégen. A vallomásom, miszerint én szereztem a hamis személyit, és megvezettem vele Victorékat törhetetlen. Azt mondta nekik, ott mindünk füle hallatára, hogy nem biztos, hogy végig tudja vinni az ügyet úgy, hogy én ne kapjak valamilyen büntetést azért mert hamis iratokat használtam. Anyán láttam a rémületet, de mintha Robin arcán más lett volna. Mintha ennek ellenére is tovább akarna menni. Nem tudom, mi lesz a vége, de egy kicsit félek miatta. - Nem akarom folyton ismételni magam. Már tudod, mit gondolok. De talán jobb lenne most leállni. Mit gondolsz?
- Hogy érted? - nézek fel rá, mert nem tudom mire gondol leállás alatt.
- Hagyd ott az egészet, és beszélj a családoddal, hogy ejtsék az ügyet - kezdi óvatosan, mintha már tudná, hogy robbanni fogok a szavait hallva. Mostanra van a véremben néhány pohár bor, és két pohár pezsgő is, ami nem könnyíti meg a helyzetem. - Ha látnák, hogy rendbe jössz, biztos nem erőltetnék. Nem neked akarnak rosszat, hanem nekik.
- Gondoltam rá, hogy beszélek anyával - kezdem, és szándékosan nem említem meg, nem folytatom a témát a kilépésemről. - Ő úgy tűnt, hogy megtörhető.
Nem felel semmit, csak egy ideig néz a szemembe, aztán bólint, és megeszi az utolsó néhány falat ételt is a tányérjáról. Én nem állok bele a témába, ő pedig nem folytatja, nem mondja ki amit akar. Mindketten védekezünk. Egy falat húzunk fel, amivel megóvhatjuk a kapcsolatunk minden zavaró tényezőtől.
Míg elpakolunk, kiürítjük a boros üveget, és bár van mosogatógépem, mégis kézzel, kettesben mosogatjuk el az edényeket, már teljesen elszáll az előbbi feszültségünk, és nevetve fröcsköl arcon, amikor valami szurkálódó poénnal illetem a mosogató készségét. Végül egy ördögi vigyorral a képén teszi a szárítóra az utolsó merőkanalat is, aztán nyugodtan kezet mos. Már majdnem teljesen elengedem, hogy talán az utolsó megszólalásom is megtorolja, de aztán meg sem törli a kezét, úgy ahogy van, vizesen, durván ragadja meg a derekam, és fordít maga felé. A nyakamba hajol, és egy kicsit beleharap, amitől azonnal lángra lobban a testem. Egy kicsit elhúz a mosogatótól, így egyből a mellette lévő szekrénynek passzíroz neki, hogy már kényelmesen nekidönthessem a fejem, a legjobb hozzáférést adva a nyakam minden apró kis pontjához. Tetőtől talpig ismer. Minden egyes milliméterét a testemnek, és tökéletesen tudja uralni azt. Pontosan tudja, mikor hová nyúljon, és merre csókoljon ahhoz, hogy elvegye az összes józan eszem.
- Háló… - ragadom meg a kezét, és magam után húzom a szobámba. Szinte rohanunk, ami nevetésre készteti, de tudom, hogy ugyanannyira fel van izgulva, mint én. Máskor talán nem szakítottam volna félbe ezzel. A konyhában, a pultra döntve, vagy a kanapén, a zuhany alatt, esetleg éjjel a fedett teraszom homályában halkan sóhajtozva. Mindenütt otthon vagyunk már, nem csak az ágyamban, most mégis ott akarom. Tökéletesre szeretném azt, amit ma estére tervezek magunknak, és ahhoz ez lesz a legtökéletesebb helyszín. Épp hogy beérünk, és még a saját lábamban botladozok, ahogy próbálok visszavenni az eddigi lendületemből, de ő ezt kihasználva kegyetlenül taszít egyet rajtam és a matracra zuhanok. Egyből utánam mászik, és olyan sebességgel vetkőztetjük le egymást, mintha már hónapok óta várnánk erre a pillanatra, és nem épp két napja estünk volna ugyanígy a másiknak. Már széttolja a lábaim, és közéjük fészkeli magát, amikor veszek egy mély levegőt, és fordítok magunkon. Egy kicsit meglepve, de kaján mosollyal fogadja az akcióm. Nyilván azt hisz, meg akarom lovagolni, amit egyébként imád, és nem is sejti mire készülök. Fogalmam sincs, hogyan mondjam el neki, így egyszerűen csak igyekszem gyors és őszinte lenni. Lemászom a derekáról, és most én kerülök a szétnyitott lábai közé, amit már egy sokkal kérdőbb pillantásokkal fogad, de még mindig az oldalam simogatja. A mellkasát kezdem csókokkal elhalmozni, és hozzá dörgölőzöm, hogy összeszedjem a gondolataimat.
- Szeretnék kipróbálni valamit - sóhajtozom a csodálatos bőrére, a nyelvemmel körberajzolva a feliratot a mellizmain. - Victorék új szerepet adtak, és itt lenne az ideje, hogy begyakoroljam azt.
Ez valójában sokkal jobban hangzott a fejemben, és ebben akkor leszek biztos, amikor összeráncolt szemöldökkel mered rám, miután megragadta a vállaim, hogy felemeljen magáról.
- Mi? - néz rám kérdőn, de feltérdelek, és elkapom a csuklóit, hogy a matracra nyomjam. Erősebb vagyok nála, főleg ha még szándékosan mindent bele is adok. Nem tud mozdulni, pedig érzem, hogy akar. A nyakába hajolva húzom végig a nyelvem a hevesen lüktető eren, és a légzése is felgyorsul. - Harry, engedj el!
- Ígérem, nagyon óvatos, és jó diák leszek - suttogom a fülébe, és apró csókokkal szórom be az egész területet. - Csak taníts meg mindenre, mire odajutok, hogy…
- Engedj már el a picsába! - kiált rám egy kis idő után, amíg mindent beleadott, hogy kiszabaduljon a szorításomból, és amikor egy pillanatig elgyengülök, ő azonnal durván lök le magáról, és kiszáll az ágyból. - Mi a fasz, Harry?!
- Mi a baj? - nézek fel rá értetlenül, és amikor látom, hogy elkezdi felkapkodni a ruháját teljesen elvesztem a fonalat. Én is felveszem az alsóm, de minden mozdulatát követem a szememmel. - Mi bajod, Lou?
- Neked mi a szar bajod van? - támad neked, és ahogy közelebb lép hozzám, komolyan megrémülök. Nem azért, mert félek tőle, inkább mert teljesen meglep ezzel a viselkedéssel. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez a reakció fogad majd, és egy kicsit bánt is.
- Ekkora baj, hogy ki akartam ezt próbálni veled? - nézek rá, és már bennem is több az indulat, mint az első pillanatokban. - Nem érzed úgy, hogy most igazságtalan vagy?
- Ó, dehogynem! Egy valóságos szörnyetegnek érzem magam, amiért nem hagytam, hogy rajtam gyakorold be a debütálásod az új szerepedre! - kiabál, mint egy igazi eszelős, és nem tudok mást tenni, mint csak a fejemet rázom emiatt. Még sosem üvöltött így velem, pedig voltak már ajtócsapkodásaink.
- Én csak tanulni akartam tőled, ha…
- Én viszont kezdek kurvára belefáradni, hogy a kibaszott tanárod legyek! - szakít félbe erőszakosan, amitől egy hatalmasat ugrik az adrenalinom, mert nem tudom elviselni, ha nem hagyják, hogy megmagyarázzak valamit. Félreért, most is, mert a saját kurva dolgaival van elfoglalva, mint mindig. - Próbálok az lenni, próbállak az életre tanítani, de neked Victor és az elbaszott stúdió mindennél fontosabb. És ha nem az, akkor meg Everest. Rohadtul elfáradtam, Harry!
- Féltékeny vagy! Az a kurva nagy bajod! - borul el az agyam, és én is felemelem a hangom. Látom, hogy meglepi, és szinte tátott szájjal néz rám. A vérem csak úgy száguldozik az ereimben, annyira ideges vagyok, és tudom, hogy az alkohol is tehet erről, de talán itt az ideje ennek. Talán az elmúlt egy hét a vihar előtti csend volt.
- Neked elment az eszed… - ingatja meg a fejét, és egy kicseszett cinikus vigyor van az arcán, ami csak mégjobban felhúz.
- Játszod itt az érinthetetlen alfahímet, mintha több lennél nálam, de ez nincs így! Azért csinálod, mert féltékeny vagy arra, hogy alig négy év alatt százszor sikeresebb vagyok, mint te a tizenkét éved alatt - mutatok felé, és most már nem mosolyog. Egyáltalán nem tudom kivenni a gondolatait az arckifejezéséből, és ez nem segít. - Uralkodni akarsz rajtam. Állandóan befolyásolni akarsz, és megkötni a kezem. Olyanra formálni, amilyennek látni akarsz, de ez nem fair! Nézd meg Andyt és Josh-t! Tök jól megvannak, mert Josh békén hagyja a pasiját. Te miért nem vagy erre képes?
- Ne hasonlítsd magad Andyhez - ingatja a fejét, és a hangja bár egy fokkal halkabb, még mindig érzem mennyire ideges. - Százszor több értelem szorult belé, mint beléd. Andy mindig tudja, hol a határ. Te kurvára nem tudod!
- Ó, szóval itt tartunk? - túrok ingerülten a hajamba, és legszívesebben megtépném, hátha az segít lenyugodnom. Valamire nagyon szükségem lenne most.
- Talán nem igaz? - tárja szét a kezét, és megint kiabál. - Összeszámoltad, hányszor hoztalak haza beállva az utóbbi… úristen, majdnem egy évben már, Harry! Nyáron indult ez az egész elbaszott mámoros utazásod, és már lassan tavasz van! Egyáltalán nem mondhatod, hogy én nem hagytalak békén, vagy nem voltam türelmes! De mindennek van egy határa! Kurva régen átlépted már, de a maival aztán komolyan betelt a pohár, Harry!
- Tudod mit? Nekem is! - kiabálom vissza, mire összeszűkíti a szemeit, és csak felsóhajt. - Ez vagyok én, és hiába akarsz másnak látni, csak hogy úgy érezd felérek hozzád, nem tudok mást nyújtani! Ezzel kell beérned, nagyon sajnálom!
- Az a legrosszabb az egészben, hogy ez nem igaz - feleli halkan. Nagyon halkan. Túl halkan. - Sokkal több vagy ennél. Több lehetnél mindenkinél, akit valaha ismertem, mert ott van benned. Szörnyű látni a bukásod.
- Bukás? - kérem ki magamnak, és már szinte remegek a dühtől. - Miről beszélsz? Az emberek imádnak. Sikeres vagyok, Louis, és téged ez zavar!
- Miben vagy sikeres? A kamera előtti masztizáson, és féktelen, érzelemmentes kefélésen kívül sikeres vagy bármi másban is? - kérdi olyan ridegen, hogy megfagy a vér az ereimben, és teljesen ledermedek. A szavai savként marják a lelkem, és úgy érzem, megint nyert. Mindig ő nyer, és mindig el tudja érni, hogy sírni akarjak. - Bármiben, amit elismernek az emberek, nem csak a pornó ipar? Hiába vagy a legfontosabb ember az életemben, Harry, rosszul vagyok attól, amivé váltál.
A szemembe azonnal összegyűlnek a könnyek, de kicsordulni már nem láthatja, mert hátat fordít, és magamra hagy. Még mindig mozdulatlanul állok, már szinte nem látok a könnyeimtől, amikor hallom csapódni a bejárati ajtóm. Abban a pillanatban elönti az agyam a vörös köd, és nem tudom mit teszek. A testem, mintha önálló életre kelne, és darabokra zúz mindent a szobában, amiben csak kárt lehet tenni. A kezem véres. Nem tudom, hogy mi vágta meg, de fáj, éget. Mégis elenyésző ahhoz a fájdalomhoz képest, ami a szívemben van. Térdre esem, és fogalmam sincs, mennyi ideig zokogok a szobám közepén, mire csillapodni kezd a testem. Teljesen üresnek érzem magam. Érzéketlennek, amikor gépiesen magamra veszem a ruháim, és hívok egy taxit, aztán köldök egy üzenetet Everestnek. Talán ma nem csak egy tablettát fogok bevenni.
12 Comments
Bármi is a "cukormáz karácsonyra", az jöjjön...
VálaszTörlésAggódom most. Harryért főleg, mert penge élen táncol,és ha elindul a lejtőn, nem lesz megállás. De ott lesz Lou a lejtő alján, hogy újra elkapja? 🤔 Aggódom emiatt is. Meg természetesen Louis miatt, mert nem lehet könnyű neki sem.
Említetted az elején a beharangozóban, hogy karácsonykor jön a szakadék alja. Azt nem lehetne mondjuk átrepülni? :D
Köszönöm a részt, minden ellenére szuper, izgalmas volt. ❤️
Jón a cukormáz, sőt már kint is van az eleje :)))
TörlésSajnos ez a lejtő túlságosan meredek ahhoz, hogy egyedül meg tudjon állni rajta, és a következőben ezt már láthattad is.
Jó lenne átrepkedni a rosszat. :D Megírni sem volt leányálom. Szerintem otthagytam a lelkem egy kis darabját közben... De így lesz kerek a történet, hidd el. Néha muszáj szenvednünk, hogy jobban értékeljük a boldogságot. :)))
Köszönöm, hogy itt vagy mindig!
Karácsonyi habcsókot szeretnénk! De ez is jöhet!
VálaszTörlésKarácsonyi habcsók már teljes gyújtás alatt. Elkezdődött, de jön ez is. Vagyis, nem ígéret, mert még nem tudom milyen terhelt lesz a karácsonyi pár nap, és szerda pont 25-e, de igyekszem. :)
TörlésKicsit édes, kicsit keserű. Csak, hogy az egyensúly fenn maradjon.
VálaszTörlésHarry... Nem hiszem el ezt a fiút!
Nem telhetne el megint két év?
Hogy, jönne meg az esze végre.
Mérges vagyok rá nagyon.
De téged imádlak! 💖
Puszcsi! 😘😘
Most nem ugrunk ekkorát, de azért egy kicsit igen. És most hamarabb jön majd a változás, mint gondolnánk. Egy hatalmas, csattanó pofon kíséretében. :))
TörlésKöszönöm, hogy mindig töretlenül itt vagy, és tudom, mit gondolsz.
Puszii!
Cukormázra is szükség van ünnepekkor,de ez azért folytatódjon :) Ugye nem kell bekészíteni a "fekete ruhát" karácsonykor?Írd vissza a történetbe Harry eszét légyszi :)
VálaszTörlésCukormáz már posztolva is, és remélem lesz időm szerdán egy pornóst is kitenni. :) Igyekszem.
TörlésHarry esze... éppen holiday trip-en van, de hamarosan vége a téliszünetnek és hazamegy. :D
Harrrrry! Térj már magadhoz! Tudtam hogy ez lesz... Sajnos teljesen igaza van Louis-nak, egy percig sem tudom okolni, hogy betelt nála a pohár. Remélem, hogy azért Harry nem csinál túl nagy őrültségét azokkal a tablettákkal. Ha lehet én mindenfélét szeretnék. Cukormázat is de ezt a két történetet is! 😘
VálaszTörlésAttól tartok a gyilkos csúszni fog egy hetet, mert Carmen javítja a karácsonyimat is meg azt is, és egyáltalán nincs pofám őt is így leterhelni az ünnepek előtt. De szerintem egy pornóst kiteszek majd, ha nem lesz naggggyon zsúfolt a szerda. :)
TörlésSzia😊
VálaszTörlésFú, ez a rész nagyon felidegelt! Teljesen egyetértek mindenben Louisval! Nem is tudom, hogy hogyan bírta ilyen sokáig ezt. De megértem, hogy ennél a pontnál végleg betelt nála a pohár. Engem is elég durván felcseszett, ahogy Harry viselkedett. Fú, tiszta ideg vagyok 😅
Térjen már észhez, mert nem tudom mit csinálok vele, ha nem teszi meg hamarosan!! Tudom, hogy nem lesz könnyű menet, meg nem egyik napról a másikra fog megváltozni, de nagyon reménykedem, hogy az, hogy Louist is elvesztette, kijózanítja majd! Bár félek is nagyon, főleg az utolsó mondattól... Nagyon remélem, hogy nem fog valami iszonyatosan nagy hülyeséget csinálni, bár amennyire összetört, sajnos tuti, hogy fog...
Először kicsit le kell nyugondom, aztán olvasom tovább 😊 Nemsokára utolérlek végre ebben a sztoriban 😅
Imádtam! Wow! Eszméletlen, amit alkotsz minden egyes részben! 😍😊
Köszi, hogy olvashatom, egyszerűen imádooom!
Puszii 😘❤️
Szia!
TörlésHarry dühítő, és örülök, hogy ezt ennyire átéled, és hogy rád is ilyen hatással volt, mert akkor hihető, hogy Lou-nak is túl sok lett mindenből. Meglátjuk, mi fogja kijózanítani. Vagy mi se... De az biztos, hogy annak hatalmas pofonnak kell lennie, nem igaz? Itt már egy kis irgum burgum sajnos biztosan nem segít.
Alig várom, hogy utolérj, lassan mind utolértek engem is. Nemsokára végzek az írásával. Nehéz elhinnem, hogy vége lesz. 1 évig írtam....anyámm.. :DD :(
Várlak!
Puszii