tag:blogger.com,1999:blog-41438197827656074672024-03-14T18:30:05.533+01:00Sophie's WorldSophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.comBlogger349125tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-42371577573205059092023-02-12T21:43:00.006+01:002023-02-12T21:43:52.677+01:00Mocskos Elit - Epilógus<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Elhoztam az utolsó részt is, éééés... Azt hiszem, jobb ha a nagyobb búcsú monológot a végére hagyom inkább. Most csak...</div><div style="text-align: center;">Jó olvasást!</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgN43nHeIthEk5R79WLp4pk0gNrmnXtN8dCfwHpbZRU8Ha0RqlglrpE90yZGwfEdr-0XZsZVOI22Lh0ojM2uVKU_xVkduoqGSiW5GUVXnwCrmImJaWzdnzbELKmV1cuFKw34B87N6NXzMbQY_RQcwUiCYf0R9ArnJrQ5c0JXa0XwkdOsbFFZ8i4D-iyvA/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="261" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgN43nHeIthEk5R79WLp4pk0gNrmnXtN8dCfwHpbZRU8Ha0RqlglrpE90yZGwfEdr-0XZsZVOI22Lh0ojM2uVKU_xVkduoqGSiW5GUVXnwCrmImJaWzdnzbELKmV1cuFKw34B87N6NXzMbQY_RQcwUiCYf0R9ArnJrQ5c0JXa0XwkdOsbFFZ8i4D-iyvA/w522-h261/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="522" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">Epilógus</span></b></div><div style="text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPU_YbwZrtSxzBZUH6dKVO-Rq4L3QmyK5zQM70m22JK1m-a395UFuGYS4XS02ZobXzPP8UdwwIO-XX-53_vkiGI1I2lkdEtaPJH1j50ISBHQ5ATwRlI_7Jl1Gs_drKdUE32cCf0QO9SlYFLuB5fmz9aF4P6YCpf_TZ7TcWo6styXScncjwa25zCMj1SQ/s2048/326451946_1575373226276283_1214657280485243469_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="2048" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPU_YbwZrtSxzBZUH6dKVO-Rq4L3QmyK5zQM70m22JK1m-a395UFuGYS4XS02ZobXzPP8UdwwIO-XX-53_vkiGI1I2lkdEtaPJH1j50ISBHQ5ATwRlI_7Jl1Gs_drKdUE32cCf0QO9SlYFLuB5fmz9aF4P6YCpf_TZ7TcWo6styXScncjwa25zCMj1SQ/s320/326451946_1575373226276283_1214657280485243469_n.jpg" width="320" /></a></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Louis betartotta a szavát, miután térde parancsolt, tényleg eljött velem Damék koncertjére. Ott tomboltunk az első sorban, mert bár nem számítottam rá, Louis mélyen belül még mindig a régi önmagát is hordozta, aki nagyon is tudott bulizni. Boldog voltam, hogy az az este ilyen jól alakult, és bár az after party egy kicsit nehezebben indult be úgy, hogy Dam és Lou is közel voltak hozzám, végül Vic volt, aki feloldotta a hangulatot azzal, hogy elrángatta mellőlem Louis-t, és alaposan megtáncoltatta. Nagy meglepetésemre ezután Damiano vitte táncba őt, és azt valahogy csak mosolyogva bámultam. Ahogy a szerelmem és a legjobb barátom együtt buliztak. Attól fogva szerencsére egy kicsit ők is jobb kapcsolatba kerültek, és Lou-t nem zavarta, hogy Dam kanapéján alszom. Sokszor átjött munka után, amikor Dam is otthon volt, rendeltünk pizzát, vagy főztem, aztán Lou is viszonozni akarta, így meghívta az egész bandát a manhattani lakásába. A srácok vagy egy órán át csak tátott szájjal feszengtek a luxus penthouse lakásban, mire sikerült kicsit feloldódniuk, és bulizni a teraszba szerelt medencében.</div><div style="text-align: justify;">Néha együtt lógtunk Zaynnel, nagyon ritkán Niallel is, ha a felesége éppen elengedte, mert az ő családjában tiltó listán vagyok a válás óta. A válás…</div><div style="text-align: justify;">Louis ragaszkodott ahhoz, hogy az ő ügyvédje, Abraham képviseljen a tárgyalásokon, aki rögtön az első találkozásunknál már hiperaktív és ambiciózus volt, felvázolta, hogyan szerezhetem meg Zora fél vagyonát úgy is, hogy már aláírtam a lemondási nyilatkozatokat. Kellett egy jó fél óra, mire sikerült megértetnem vele, hogy nem csatába megyünk. Nem harcolni fogunk, csak túl akarok lenni ezen, de kell valaki, aki ért mindent, és vigyáz rám. A tárgyalásokon Louis is velem volt, természetesen ezzel felbőszítve az idősebb Tomlinsont, és az egész Dimon famíliát is. Kifejezetten rosszul éreztem magam, mert Léandre még New Yorkba is eljött előtte, és bár franciául, ezért én semmit nem értettem, de üvöltözött Louval. Amikor én is ott voltam, szóval nem igazán érdekelte, ki és mit gondol róla emiatt. Próbáltam elcsitítani őket, és mondtam Louis-nak, hogy ne aggódjon, nélküle is minden rendben lesz, Abraham úgyis velem lesz, és Dam meg Zayn is elkísér, de hajthatatlan volt. Ez nagyon jól esett, de egyben megint rosszul éreztem magam, amiért gondot okozok neki.</div><div style="text-align: justify;">A tárgyaláson pedig, bár minden rendben ment, kimondták a válásunkat, nem volt semmi gond, Zora már látványosan terhes volt. Nem vett fel olyan ruhát, amivel ezt ki is hangsúlyozta volna, elegáns, fekete kosztüm volt rajta. Nadrág és blézer, ennek ellenére is egyértelmű volt az állapota, és ez mindenkit arcon vágott. Louis-t, engem, de még Damianon is láttam, hogy ott fogta fel igazán, hogy tényleg ott van az a baba, és hamarosan megszületik.</div><div style="text-align: justify;">Azon a napon elvált férfi lettem, és azt is kimondták, hogy kéthetente egy hétvégét tölthet nálam a gyerek, bár az első pár évben csak Zora jelenlétével, vagy az ő lakásukban, de ehhez jogom van, és az anyja ezt nem akadályozhatja meg. Jól kellett volna éreznem magam, amikor kiléptem a bíróság épületéből, Louis fogta a kezem, Dam és Abraham beszélgettek valamiről, én pedig papíron is szabad ember voltam, de szörnyű volt. Minden pillanat. Azt az éjszakát Louis-nál töltöttem, órákig szeretkeztünk, és próbált nagyon figyelni rám, elterelni a gondolataimat, kényeztetni, de csak… Magam alatt voltam.</div><div style="text-align: justify;">- Minden rendben, drágaság - ölelt magához Louis, és a hajamat cirógatta, pedig tudtam jól, hogy ő is szenvedett belül. A gyerek miatt, Zora miatt, miattam... - Ez nem egy rossz élet, csak egy rossz nap. Túl leszünk rajta. Mi ketten mindenen.</div><div style="text-align: justify;">És igaza volt. Onnantól minden nap megint egyre könnyebb volt. Villámgyorsan eljött a december, és akkor már hat hónapja randiztunk. Louis úgy gondolta, a fél éves sikerünket és kitartásunkat meg kell ünnepelnünk, ezért elvitt Alaszkába. Bérelt egy kis házikót az egyik hegyoldalban, amit mindenhol vastag hó fedett. A ház udvaráról minden este látni lehetett a zölden ragyogó Északi Fényt, egyik este pedig egy rénszarvas családot láttunk vendégül, akiket az ablakon át néztünk, takarókba bugyolálva, mellettünk a kandallóban ropogott a tűz. Életem legromantikusabb néhány napja volt. Még úgy is, hogy mindketten tudtuk, csak egy kis időre szakadhatunk ki az életünkből. Louis-nak ott volt a suli és a különböző vállalatai vezetése, nekem pedig a burgerező munkálatai.</div><div style="text-align: justify;">- Hogy áll a felújítás? - kérdezte egyik este az ágyban fekve. Éppen a cigijét szívta, a tetőablak pedig nyitva volt, hogy a füst kiszállhasson, miközben azon át csodáltuk a fényeket az égen.</div><div style="text-align: justify;">- Sikerült megtalálnunk a legjobb piros bőrt a boxok üléseihez, imádni fogod - mondtam egyből, aztán kivettem a kezéből a cigit, hogy én is beleszívjak. Louis rengeteget dohányzik, én annál jóval kevesebbet, de szeretkezés után mindig megosztunk egy szálat. Ez is valahol akkoriban kezdődött. - És végre a grafikus is elküldte a terveket a logóval. Holnap megmutatom, állati jól néz ki.</div><div style="text-align: justify;">- Mikor nyithatunk?</div><div style="text-align: justify;">- Azt mondanám… - gondolkodtam el, mert hát még munkaerőt is fel kellett venni. - Február?</div><div style="text-align: justify;">- Jól hangzik.</div><div style="text-align: justify;">- Csak segíts felvenni a pincéreket, ha már a te véleményed alapján rúgtam ki a régieket - vigyorogtam rá oldalra.</div><div style="text-align: justify;">A karácsonyt már otthon töltöttük, külön egymástól, de mindketten a családjainkkal, és anyának is nagyon tetszettek az új burgerező tervei. Az mondjuk kevésbé, amikor beszámoltam arról, hogy újrakezdtük Louis-val. A testvéreim boldogok voltak, és elmondták, hogy szurkolnak nekünk, anya pedig erősítés híján egy szót sem szólt, de láttam, hogy nem tetszett neki. Bár ugyanekkora lendülettel hidegen is hagy a dolog.</div><div style="text-align: justify;">Már december vége volt, amikor Louis visszatért Manhattanbe, és végre együtt lehettünk volna, de csörgött a telefonom, a kijelzőn Zora nevével. Egyetlen lehetőség volt, mindketten másodpercekig néztük a képernyőt, és egyikünk se szólalt meg, mert tudtuk, miért hív. Louis nem jött be velem a kórházba, de ezért egyáltalán nem hibáztattam, el se vártam, sőt talán jobb is volt így, és én se akartam volna, hogy ott legyen. A kicsi már megszületett, mire beértem. Kislány lett, amit… Még csak nem is tudtam egészen addig, és valahogy megremegett bennem valami, amikor a kezembe adták, Zora pedig fáradtan nézett rám, és csak annyit mondott: Lilian Styles.</div><div style="text-align: justify;">Tudtam, hogy képtelen lennék ezek után eltűnni és soha többet tudomást sem venni róla, mert ott aludt a kezemben, a haja színe az enyém volt, és úgy hívtuk, Lilian Styles. Attól a pillanattól kezdve volt egy kislányom, akinek minimálisan, de része akartam lenni az életének. Jelen lenni szülinapokon, szánni rá időt az ünnepekkor, itt lenni iskolai versenyeken vagy előadásokon, és diplomaosztón is. Azt hiszem, mindez azokban a pillanatokban lett teljesen világos, akkor fogtam fel, hogy már nem csak saját magamért vagyok felelős a világon. Megnyugtatott, hogy tudtam, a kicsi nem fog hiányt szenvedni semmiből sem, mert Amerika egyik legvagyonosabb családjába született, így nekem tényleg csak… a jövőben jelen kellett lennem, amikor ő is úgy akarta.</div><div style="text-align: justify;">Amikor hazaértem, Louis nem akart beszélni róla, én pedig nem erőltettem. Ahogy ő tette velem a tárgyalás után, akkor én voltam, aki szeretgette őt, és elkényeztette. Mert ahogy ő is mondta, ez csak egy rossz nap. Hálás volt érte. Már hajnali kettő volt, amikor a hajamba csókolt, és felsóhajtott.</div><div style="text-align: justify;">- Amíg be nem indul a burgerező, addig fizetem a gyerektartást is, úgy mint a házastársit, rendben? - kérdezte suttogva. - Nem gond, nem akarom, hogy bajba kerülj.</div><div style="text-align: justify;">- Jegyzem, és ha beindul az üzlet, mindent visszafizetek.</div><div style="text-align: justify;">- Dehogy… De megpróbálhatod - vigyorodott el, ahogy fölém gördült az ágyon.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Februárban megnyitottuk a burgerezőt. Gyönyörű volt. Chrysler Burger névre kereszteltük, a bejárat feletti hatalmas ledfelirat mögött ott magasodott a Chrysler Building sziluettje. Ha már az épületben nem vehetek lakást, így mégis része lett az életemben. Az étterem belül is hordozta a Chrysler sajátos vonalait és stílusát, én pedig imádtam. Louis tartotta az állásinterjúkat, és figyelemmel követte a próbanapokat is, így a személyzet természetesen kifogástalan volt.</div><div style="text-align: justify;">Ennek a megnyitónak már több, mint egy éve, a burgerező pedig mára New Jersey legsikeresebb étterme lett. Az árak barátiak maradtak, bármelyik átlagos amerikai megengedheti magának, az ételek isteniek és kreatívak, ezért nincs este, hogy ne teltházzal mennénk, és a nap bármely szakában asztalfoglalással tudunk csak üzemelni.</div><div style="text-align: justify;">A bevétel bőven elég ahhoz, hogy gond nélkül fizethessem a személyzetet, egy saját albérletet Brooklynban, és a megszabott gyerektartást is. Isteni szerencsémre ugyanis Zora nemrég újra férjhez ment, így asszonytartást legalább már nem kell fizetnem.</div><div style="text-align: justify;">Lily első szülinapján voltam jelen náluk éppen, amikor elmondta, hogy a pasija, Jared eljegyezte, mostanra pedig össze is házasodtak. Lily… Lily édes, egy kis csoda, és nincs olyan, hogy legalább egy hónapban egyszer ne töltsek vele néhány órát, de… Nem viszem túlzásba. Tudom, hogy lehetnék sokkal jobb ember, jobb apa, nekem valamiért mégis számít a keserű csillogás Louis szemében, amikor tudja, hogy Lilyvel van találkozóm. Soha nem mondana egyetlen rossz szót se, mindenben támogat, sőt, még kérdezget is róla, milyen volt a randi a lányommal, mit csináltunk, hogy van, én akkor is látom rajta. Csak bízni tudok benne, hogy az idő, az évek majd mindent megoldanak.</div><div style="text-align: justify;">- Milyen napod volt, szerelmem? - kérdi, amikor hazaér, és mögém állva a konyhában, átkarolja a derekam. A vacsora perceken belül kész, épp a bort töltöttem ki magunknak, és nyújtom az egyik poharat Lou kezébe. Mióta megvan az albérletem itt, azóta általában nálam találkozunk esténként. Főleg nálam.</div><div style="text-align: justify;">- Fárasztó, de kifizetődő - felelem, és ahogy a poharának koccintom az enyémet, meg is csókolom. - Adózási időszak… Rémálom az étteremben.</div><div style="text-align: justify;">- Ne is mondd! - nyög fel, mert a cégeknél is nehéz időszak ez, rengeteg papírmunkával. Próbáltam sokat segíteni neki a könyvelésben is. - Viszont… Ahogy ma bent ültem az egyik megbeszélésen, és az ablakon át a Chryslert néztem, eszembe jutottál. Meg valami más is…</div><div style="text-align: justify;">- Ne csigázz! - ragadom meg a lábast a kész spagettivel, és a megterített asztalhoz sétálok vele. Lou még kezet mos, aztán egyből követ, hogy mellém üljön.</div><div style="text-align: justify;">- Az egész csak egy ötlet, nem terv, vagy valami, amit muszáj elfogadnod a kedvemért - kezdi egyből mentegetőzve. - Azt is tudom, hogy itt van Lilian…</div><div style="text-align: justify;">- Louis, nyögd már ki! - mosolygok rá, ahogy mindkettőnk tányérját telepakolom.</div><div style="text-align: justify;">- Az étterem sokkal jobban fut a vártnál, és arra gondoltam, kibővíthetnénk - vág bele végre, és egyikünk se eszik, csak nézek rá figyelmesen, amíg ő beszél. - Franchise-ra gondoltam, nyithatnánk valahol máshol egy második, aztán később harmadik, negyedik, ötödik éttermet. Hasonló stílussal, mint itt.</div><div style="text-align: justify;">- Ez állati jó ötlet! - mosolyodom el, és rosszul se érzem magam, mert az étterem isteni jövedelmező mindkettőnknek, és a bankban pihenő pénzből, ha Louis is ad bele ugyanannyit, könnyedén nyithatunk egy új helyet. - Viszont ha az egy másik város, akkor nem hinném, hogy mindkettőben jelen tudok lenni úgy, mint itt most. Kellene egy üzletvezető is oda.</div><div style="text-align: justify;">- Simán megoldható, de… Én másik államra gondoltam.</div><div style="text-align: justify;">- Melyik államban? És akkor oda másik vezetőt?</div><div style="text-align: justify;">- Kalifornia? - ráncolja a homlokát, és tudom, hogy bizonytalan. Akkor szokta ezt csinálni. - San Francisco?</div><div style="text-align: justify;">- Az álom városod - mosolyodom el, mert ez lenne a legszebb. Egy New Yorkban, ami az én kedvenc épületemet szimbolizálja, egy San Franciscoban, ami… - Melyik a kedvenc épületed ott? Fogadjunk, az a hegyes! Mi a neve?</div><div style="text-align: justify;">- Transamerica Pyramid - neveti el magát gyengéden. - Tényleg az a kedvencem, uncsi mi?</div><div style="text-align: justify;">- Nem az - rázom meg a fejem. - Viszont arra gondoltam, akkor az viselhetné ezt a nevet. Transamerica Pyramid Burger. És minden államban, ahol nyitunk majd egyet, kiválasztjuk a kedvenc épületünket, és annak a témájában gondolkodunk.</div><div style="text-align: justify;">- Ez nagyszerű ötlet, tényleg imádom, lehetetlenül kreatív, bébi, de… - mondja lelkesen, a végén viszont megint elbizonytalanodik. - Azért mondtam San Franciscot, mert arra gondoltam, a Chryslert vezethetné valaki más, mi pedig átköltözünk Kaliforniába. Vagy… Összeköltözünk Kaliforniában.</div><div style="text-align: justify;">- Ezért említetted Lilyt.</div><div style="text-align: justify;">- Igen. És nem kell igent mondanod. Csak egy ötlet - rágja a körmét, ahogy hátradől a székén. - Apa felajánlotta, hogy vezessem a san franciscoi vállalat ágat. Szívesen tenném, kihívás is a karrieremben, sokkal több jövedelemmel járna, és… Leginkább csak szeretnék összeköltözni veled a Castro Districtben.</div><div style="text-align: justify;">- Ez volt az álmod, amikor először összejöttünk - suttogom. Nehéz. Amit mond, csodálatosan hangzik, de itt a lányom és a családom is. Itt van Damiano, Zayn, Niall… Minden itt van.</div><div style="text-align: justify;">- Csak akkor mondok igent apának, ha te is szeretnéd ezt - mondja egyből, előre is hajol, hogy megfogja a kezem, és az ujjaimat simogatja. - És nem is kell most döntened.</div><div style="text-align: justify;">- Szeretném.</div><div style="text-align: justify;">- Harry…</div><div style="text-align: justify;">- Szeretném, Louis - szakítom félbe egy kicsit magabiztosabb hangon. - Te vagy az életem, senki más. Csak melletted működöm. Bármi is az álmod, az enyém is az. Frisco elképesztő város, a Castro Districtben élni… Jézusom, egy mindennapos nyaralásnak hangzik, ott az óceán part, Kalifornia gyönyörű, és adsz nekem egy új projektet azzal, hogy nyithatok egy második éttermet. Mi a fenéért ellenkeznék?</div><div style="text-align: justify;">- Mert itt van mindenkid.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, de nem láncolhatom ide magam mások miatt - rágom a szám. Nehéz lesz elmenni, de komolyan gondolom, amiket mondtam. - Lily… Az ő életében így se szerepelek túl sokat, és lássuk be, bármikor iderepülhetek. Havonta egyszer meglátogathatom így is, ahogy a családomat is. Dam és a banda azon agyal, hogy bepróbálkozik néhány los angelesi zenei producernél is most, hogy kicsit jobban fut a banda, ha sikerül, közel lesznek. Pár óra autóval. Szóval…</div><div style="text-align: justify;">- Úgy érzem, csak győzködöd magad, de nem kell. Van időd mindent végiggondolni, és dönteni. Én pedig azt fogom tenni, amit mondasz. Ha maradni akarsz, maradunk. Ez most rajtad áll.</div><div style="text-align: justify;">- De nem akarok maradni - mosolyodom el, aztán felkelek, és szembe vele az ölébe ülök. Átkarolom a nyakát, és szorosan bújok hozzá, miközben megcsókolom. - Ha adsz esélyt egy közös életre veled, ha úgy érzed, már hiszel bennünk ennyire, akkor én lennék a legostobább ember, ha nemet mondanék. Veled akarok élni, akár az Északi-sarkon is. Szóval igen, Lou. Akarom. Vágjunk bele!</div><div style="text-align: justify;">- Szeretlek - húz magához sokkal közelebb. Túl közel, ha még enni is szeretnénk mielőtt… Szóval muszáj mélyen megcsókolnom, aztán visszaülnöm a helyemre.</div><div style="text-align: justify;">Ettől függetlenül a vigyor egész este levakarhatatlan az arcomról, mert végre megnyugodtam. Louis szinte a lehetetlent teljesítette azzal, hogy képes volt újra megbízni bennem. Most pedig megállás nélkül arról beszélünk, milyen házat szeretnénk, hogy nézzen ki belül, milyenek legyenek a bútorok, és a szívem hevesen ver, amiért azt érzem, elértem. Egy idióta voltam, mert azt hittem, többre van szükségem Louis-nál a boldogsághoz, de ma már értem, hogy nem. Semmire sincs szükségem, csak rá. Csakis rá.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgHl0kcKzEZ7fVBgeOeV6YRXKaQlo7eRsLH8Jt8aGC6OciTyR9M4R8fW1T0CwUvRgvtl6sZTI1E3NNnRVbHQ1rqmEHRsFi3qEU1MvrhjMSdzfn-AEAutgZN-V0YdgwhoaY8SvEZOCOlGqrH6iXiBv7ojlOkdNnXtK0fpe1IjrSnTFHAirR58AzM9nop-Q/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgHl0kcKzEZ7fVBgeOeV6YRXKaQlo7eRsLH8Jt8aGC6OciTyR9M4R8fW1T0CwUvRgvtl6sZTI1E3NNnRVbHQ1rqmEHRsFi3qEU1MvrhjMSdzfn-AEAutgZN-V0YdgwhoaY8SvEZOCOlGqrH6iXiBv7ojlOkdNnXtK0fpe1IjrSnTFHAirR58AzM9nop-Q/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">Sziaszok megint!</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Hát... Elérkezett a búcsú pillanata. Ez mindig annyira nehéz, egyben szép nekem. Mert egy újabb befejezett történet, amit tényleg az elejétől a végéig élvezhet, aki szeretné, de közben el kell köszönni olyan karakterektől, akiket én magam nagyon megszerettem az írás közben. Elit-Louis talán a kedvenc Louis-m, amit valaha írtam, nagyon szerettem dolgozni vele, és Damiano is nagy kedvencem lett a történetben. De mindig tudni kell abbahagyni, és elengedni őket, hogy boldogok legyenek nélkülünk. Szóval ez az utolsó részünk, én pedig nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki itt volt, akár az elejétől, akár idővel kapcsolódott be, és annak is köszönöm, aki valamikor a jövőben téved majd ide és olvassa végig. Hálás vagyok, amiért itt voltatok/vagytok velem mindig. Mindenképp hagyjatok nyomot, hogy mennyire szerettétek ezt a mesét. Vagy épp nem szerettétek, mert az is érdekel.</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Kis extra apróság... Általában posztolásra készen áll egy újabb történetem, mire valaminek a végére érek, de most nem így van. Nagyon kaotikus, NAGYON JÓ, senki ne aggódjon, de nagyon kaotikus éven vagyok túl, és még nincs vége a sűrű időszaknak, amikor ezer felé áll a fejem. Így ugyan elkezdtem már a következő hosszú mesénket, amit majd hozok nektek, de még nem áll készen arra, hogy elkezdjem kitenni a részeket, így egy kis türelmet kérek tőletek. Ígérem, hozom, amint úgy áll, mert amúgy nagyon izgatott vagyok miatta. Visszarepülünk kicsit a múlt századba, és lóhátra ültetjük a fiúkat. Érdekel titeket az ilyesmi? Én nagyon élvezem, szóval remélem. (:</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Más... Ahogy fentebb említettem, nagyon megszerettem Damiano karakterét, így azon agyalok, hogy komolyabban belekezdenék majd egy Mocskos Elit side storyba, ami innen folytatódna, viszont Damiano szemszögéből, az ő életéről szólna a srácaink mellett, és ahogy a már boldog Louis és Harry neki is segítene megtalálni a boldogságot. Érdekelne titeket valami ilyesmi? Erre mindenképp várom a válaszotokat.</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Most viszont már befogom. Hagyjatok nyomot! Imádlak titeket!</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Sophie</div><div style="text-align: justify;"><br /></div></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-91624928485734644192023-02-04T11:19:00.001+01:002023-02-04T11:19:03.492+01:00Mocskos elit - 53.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Hát elérkeztünk a történet utolsó fejezetéhez. Még lesz egy hosszúúúú, ennél meg az átlagos részeknél is hosszabb epilógus, ez rendhagyó, de a hivatalosan számozott részek közül, ez az utolsó. Mindenképpen hagyjatok nyomot, gondolatokat, bármit, hogy tudjam, mit éreztek a történettel kapcsolatban so far.</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><p data-p-id="d432ee38d61da527e8e5f542d64cd43d" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiuVyvNxr_1bAp-iNTIHOxPncw_hFdOSzCsANCDNPHdv5vmhPFRggYVCTZYYoeYWr6Ty7E8vLuqbA1HFVwtJdtZeyC2iMO5xiN96VRB7lEIyxmE6jDb3o4w2_x6gdTw9imws0OFKMIb3UXMhMfs0EB8JX7EpwOgTjCKz-sA03f5BkGXbWbgbf2hys0Wpg/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="269" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiuVyvNxr_1bAp-iNTIHOxPncw_hFdOSzCsANCDNPHdv5vmhPFRggYVCTZYYoeYWr6Ty7E8vLuqbA1HFVwtJdtZeyC2iMO5xiN96VRB7lEIyxmE6jDb3o4w2_x6gdTw9imws0OFKMIb3UXMhMfs0EB8JX7EpwOgTjCKz-sA03f5BkGXbWbgbf2hys0Wpg/w538-h269/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="538" /></a><span><a name='more'></a></span></div><br /><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">53. fejezet</span></b></div><p></p><p data-p-id="d432ee38d61da527e8e5f542d64cd43d" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_hartP6eI4ut3dnqZt4DMv-wB1NPEpuPI7UsBntdQwCBaJICv5B3R6OyR9zqHHkWsIzIbdmmbwdv0OJkgIolthkghLZCzZkZvVdW_5GOMYjBWQU3aQhcRQ7N431tsrOX41HdUd_Y-QuGOeb1l8pPC00c8Qk9GeYXKELBuHr_Dkac_h71dvzzF1CSyiQ/s1897/kvjrnfa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="733" data-original-width="1897" height="155" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_hartP6eI4ut3dnqZt4DMv-wB1NPEpuPI7UsBntdQwCBaJICv5B3R6OyR9zqHHkWsIzIbdmmbwdv0OJkgIolthkghLZCzZkZvVdW_5GOMYjBWQU3aQhcRQ7N431tsrOX41HdUd_Y-QuGOeb1l8pPC00c8Qk9GeYXKELBuHr_Dkac_h71dvzzF1CSyiQ/w399-h155/kvjrnfa.png" width="399" /></a></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Nem tudom, hogy átgondolatlanok voltunk, hogy Louis majd mindent megbán, amikor felébred, vagy pedig tényleg komolyan gondolta, hogy szükségünk volt erre, és minden rendben. Óvatosan fekszem mellette, szinte megmozdulni sem merek, nehogy felébredjen, és véget érjen valami, ami igazán még el sem kezdődött. Olyan nagyon szép, tökéletesen ott van benne minden, amibe annak idején beleszerettem. A haja borzasan terül el a párnáján, a bőre gyűrött az ágytól, a tetoválásai mindenütt ott vannak. Most van először lehetőségem alaposabban szemügyre venni őket. Ez viszont a legjobb lehetőség arra, hogy egyből rosszul is érezzem magam, mert fogalmam sincs, mi ihlette őket. Nem voltam ott, amikor megszületett az ötlet, és akkor sem, amikor végül tetoválás lett belőlük, így elképzelésem sincs, mi motiválta Lout, hogy éppen ezeket varrassa magára.</div><div style="text-align: justify;">– Miért nézed, ahogy alszom? – kérdi halkan, de még így is megijeszt vele, mert egyáltalán nem számítottam rá. Annyira nyugodtak voltak a vonásai, tényleg azt hittem, hogy alszik.</div><div style="text-align: justify;">– Próbálom elhinni, hogy a tegnap este, a vacsora, a szerelmünk, hogy ez mind tényleg létezik és megtörtént – válaszolom rekedt reggeli hangon. Még el is mosolyodik, vagy a szavaimon, vagy a hangomon, nem tudom pontosan.</div><div style="text-align: justify;">– Gyere ide! – suttogja, és már nyúl is utánam, hogy közelebb húzzon magához. Annyira jó illata van, kénytelen vagyok venni néhány nagy levegőt, ahogy a nyakába bújok.</div><div style="text-align: justify;">– Nem bántad meg? – kérdem óvatosan, ő viszont felnevet a szavaimon, és tovább simogatja a meztelen bőröm, ahol csak éri a takaró felett.</div><div style="text-align: justify;">– Túl sokat ábrándoztam erről az évek alatt ahhoz, hogy megbánjam – ad egy puszit is a hajamba a szavai mellé. Tudom, hogy viccel is egyben, de a szívem máris hevesebben ver, ha belegondolok, hogy ő tényleg azóta szeret, hogy otthagyott anyámék házában azon az estén. Gyűlölt is, de az el tud múlni, a szerelme viszont nem tudott, és ez... Ez egyben sokkol és végtelenül hálássá tesz. Arra késztet, hogy mindent megtegyek Louis-ért, a boldogságunkért, az ő boldogságáért, minden mást háttérbe szorítva, mert ő ezt érdemli. Tudom, hogy nem várná el, de meg akarom tenni neki, mert már értem. Már megértettem, hogy csak akkor lehetek boldog, ha vele vagyok, akkor vagyok boldog, ha ő is az mellettem. Az ő boldogsága és szerelme tesz engem is azzá, és egy idióta vagyok, amiért ezt ilyen hosszú ideig képtelen voltam felfogni. Hogy azt hittem, menni fog ez nélküle is. Soha nem volt olyan, hogy nélküle. – Viszont tegnap este, komolyan beszéltem. Lassítanunk kell. Időt és teret kell adnod nekem, Harry. Bízni akarok benned és újra beléd szeretni. A jelenlegi Harrybe.</div><div style="text-align: justify;">– Amit akarsz, Lou – ölelem szorosan, mert persze, ez valahol fáj, a mi múltunkkal viszont mindez csodálatos is.</div><div style="text-align: justify;">– Tudod mit nem akarok? – kérdez vissza, picit el is hajol, hogy a szemembe nézhessen. Gyönyörű kékek itt a kora délelőtti, new yorki fényben. – Hogy mindenre bólogass nekem, hogy mindent úgy csinálj, ahogy én akarom, csak mert én úgy akarom, hogy mindenben egyetérts. Azt akarom, hogy ez valódi legyen, és ne csak rólam vagy rólad szóljon. Érted?</div><div style="text-align: justify;">– Persze, csak... Nehéz, mert végre visszakaptalak, és félek.</div><div style="text-align: justify;">– Mitől?</div><div style="text-align: justify;">– Hogy rosszul lépek a sakktáblán – vonom fel azt a vállam, amin épp nem fekszem. A szemébe is csak nehézkesen tudok nézni, túl átható a pillantása.</div><div style="text-align: justify;">– Nincs sakktábla, szerelmem – simít végig az arcomon egy szelíd mosoly kíséretében. – Ez egy kapcsolat, nem egy háború. Ha mégis van sakktábla, akkor ketten vagyunk a játékban, és egymással játszunk. Nekem is lehetnek rossz lépéseim, ahogy neked is. Te is magadévá teheted a királynőmet, nem csak én a tiédet. Senki sem tökéletes, és nem is várom el tőled, kedvesem. Amikor azt mondtam, egyetlen esélyed van, nem úgy értettem, hogy elhagylak, ha bármi olyat teszel, ami nekem nem tetszik. Bizalomra értettem azt az egyetlen esélyt. Hogy... Csak ne játszd el a bizalmam, rendben?</div><div style="text-align: justify;">– Rendben.</div><div style="text-align: justify;">– De nem fogok szakítani veled, ha más a véleményed valamelyik üzleti tevékenységemről, vagy éppen összeveszünk azon, hogy melyikünk nem hajtotta le a WC deszkát, vagy miért mostad össze a fehér ingem a piros alsóddal – simogatnak a szavai, akárcsak az ujjai. Ez most egy kicsit tényleg megnyugtat, hogy valami nagyon dolgot kell elbasznom, ahhoz, hogy örökre elveszítsem. Hogy a bizalmát kell újra elárulnom hozzá, azt viszont eszemben sincs. – Szeretlek, ezt ne felejtsd el. És azt se, hogy azért vagyunk itt, mert én is azt akarom, hogy működjön. Nem vagy egyedül.</div><div style="text-align: justify;">– Annyira szeretlek – lábad könnybe a szemem, és azonnal hajolnék, hogy megcsókoljam, de visszatartanak a korábbi szavai, hogy lassítani akar. – A csók belefér?</div><div style="text-align: justify;">– Ühüm – feleli egy komisz mosollyal, és ő húz közelebb magához, hogy azonnal a nyelvét bevetve kalandozzon az ajkaim között. Nem érdemlem meg őt, és tudom, hogy azt sem érdemlem meg, hogy most itt feküdjek vele boldogan, és bármiért is kaptam vissza mindezt, csak hálás tudok lenni érte, és magamnak is megígérni, hogy nem cseszem el többet. Mert ezt már nem cseszhetem el többet. Újra tizennyolc éves vagyok Louis karjaiban, mostantól el kell engednem mindent, csak erre szabad koncentrálnom. Még ha Louis most vissza is vesz, és tudom, hogy ha kimászunk ebből az ágyból, furcsa lesz megélni, hogy egy sokkal visszafogottabb tempóra kapcsol, elégedett leszek vele, mert itt ragyog előttem a remény, a jövő ígérete, hogy kaptam egy esélyt. Ha nem baszom el, akkor minden rendben lesz. Nem lesz könnyű, tekintve, mi minden vár ránk, és áll még lőttünk... A válás, a gyerek, az étterem rendbetétele, de Louis-tól már megtanultam, hogy az élet sem könnyű. Soha. Senkinek. Neki se, mert a pénz nem old meg mindent, ne is gondoljak rá így. Talán ez lesz a kulcsa egy gondtalan jövőnek. Hogy ne pénzben mérjem, hanem boldogságban.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Az önmegtartóztatás viszont nem is alakult olyan nehezen, mint amire számítottam. Kezdetben kicsit elveszettnek éreztem magam, hogy mit szabad és mit nem, de Louis nagyon kreatív randikkal állt elő, ahol őszintén... Még csak nem is arra gondoltam, bárcsak leszaggatná a ruháimat. Élveztem azt, hogy vele lehetek, és ezek az esték felbátorítottak annyira, hogy én is előálljak kreatív randiötletekkel. Ez lett a sakktáblánk, és ez sokkal jobban hangzott, mint az az elcsépelt hülyeség, hogy a szerelem egy háború. Lehet, hogy az, de az biztos, hogy most egymás oldalán harcolunk benne, és ez így sokkal kevésbé tűnik végzetesnek.</div><div style="text-align: justify;">Viszont bármilyen régóta is tart a dolog, én továbbra is Damianóval élek a kis brooklyni lakásán. Nem találkozunk nagyon sokat, mert én elkezdtem dolgozni az étteremmel, ők pedig folyamatosan próbáltak, ugyanis a mai napon turnéra indulnak Amerika szerte. Nem nagy helyszínek, nem is nagyon turné, de az első, és mind iszonyúan izgatottak miatta. Én is, mert tudom, ez mennyire nagy dolog nekik, és imádom a zenéjüket. Végre minél többen megismerhetik majd. Ezért is Dam ma pont olyan korán kelt, mint én, így kivételesen tudunk együtt reggelizni, amire szerintem a hétvégéket leszámítva nem nagyon szokott sor kerülni.</div><div style="text-align: justify;">– Ma találkozom Louval – motyogom álmosan a pirítósomba. – Randizni visz, valami meglepi helyre, de itt Brooklynban.</div><div style="text-align: justify;">– Felhozhatod utána, ha ez lett volna a kérdés – feleli azonnal, olyan tipikus Damianós természetességgel, bármiről is legyen szó. – Csak mossatok ki mindent, amit összekentek.</div><div style="text-align: justify;">– Dam... – forgatom meg a szemem, aztán egyből el is pirulok, mert még mindig nem tartunk ott. Legalábbis eddig csókokon kívül még semmi sem történt.</div><div style="text-align: justify;">– Még mindig cölibátusban vagytok?</div><div style="text-align: justify;">– Igen, de nem zavar... – kezdeném, Dam viszont azonnal felmordul a reggelijével a szájában.</div><div style="text-align: justify;">– Most komolyan – néz rám oldalra billentett fejjel. – Már olyan kanos vagy, hogy nem is gondolkodsz tisztán?</div><div style="text-align: justify;">– Kapd be! – nevetek fel, és a fejem rázom a hülye szavain. – Mikor lesztek New Yorkban?</div><div style="text-align: justify;">– Három hét múlva érünk vissza. Itt zárunk – feleli egyből. – Eljöttök, ugye?</div><div style="text-align: justify;">– Ki nem hagynám! Nem tudom, hogy Louis-t is rá tudom-e venni – pedzegetem, hogy annyira még mindig nem sikerült megkedveltetnem vele Damianót az esküvő óta. – De próbálom puhítgatni. Már szokott rólad kérdezni, szóval talán a zenétek is érdekli.</div><div style="text-align: justify;">– Ajánlom, hogy lassan túl legyen már a megrázkódtatáson, hogy volt a számban a farkad – tölt magának még egy nagy bögre kávét. – Nélkülem még mindig romokban lenne az életetek.</div><div style="text-align: justify;">– Bármilyen fájdalmas is ezt bevallanom, igazad van – rúgom meg az asztal alatt.</div><div style="text-align: justify;">Szinte minden nap találkozunk Louis-val. Randizunk. Így hívjuk minden egyes alkalommal. De ha mégse tudunk találkozni, akkor telefonálunk.</div><div style="text-align: justify;">Úgy három hónap töménytelen randieste után Lou ma végre belement, hogy eljöjjön velem Dam lakásába is, most, hogy a banda éppen turnézni indult, és ahogy körbenéz az apró albérletben, megakad a háló küszöbén.</div><div style="text-align: justify;">– Ez az egy ágy van? – néz rám felvont szemöldökkel, és valahogy ezekben a pillanatokban úgy érzem magam, mint egy kincs. A világ egyik legértékesebb kincse, mert Louis féltékeny. – Akkor együtt alszotok?</div><div style="text-align: justify;">– Dam sokszor elalszik a kanapén tévézés közben, és olyankor reggelig fel se ébred, de amúgy igen – felelem szerényen, mert hát ez az igazság.</div><div style="text-align: justify;">– Mit szólnál ha... – kezd bele, és összefűzi a karját a mellkasa körül. Nem tudom levenni róla a szemem, mert olyan az egész, mintha félne valamitől, védekezne. Pedig... Tudnia kell, hogy ő az egész világom. – Mi lenne, ha néznénk neked egy kényelmes albérletet? Valahol... Közelebb?</div><div style="text-align: justify;">– Nincs rá pénzem, Lou – sóhajtok fel, mert próbálom átérezni, hogy én mit élnék át, ha Lou aludna egy másik srác ágyában, de akkor se tehetek semmit. Többször is szétnéztem már, de egyelőre nincs bevételem, csak kiadásom, mivel az étterem felújítás alatt van, és nem termel pénzt, így pedig nem engedhetek meg magamnak egy saját lakást. Egyelőre. – De ha szeretnéd, kiköltözöm a kanapéra.</div><div style="text-align: justify;">– Nem, azt szeretném, ha kényelmesen élnél – erősködik tovább. Már nem is tudom, hogy a hátam épsége vagy a féltékenység vezérli. – Hagyd, hogy keressek neked egy albérletet, majd én...</div><div style="text-align: justify;">– Lou, kérlek – ingatom a fejem, ő pedig felsóhajt, de egyből magához ölel. Hiába annyira féltékeny, érzem, hogy jól döntöttem, és a bizalma is nő felém, amikor nem fogadom el az ajánlatát. Hatalmas lépést tettünk egymás felé ezekben a pillanatokban. Ez többet ér mindennél. Egy saját lakásnál is, és azt hiszem, ez a bizonyíték arra, hogy "gyógyulok" az elcseszett "betegségemből". – Ha ez vigasztal, Dam nálad is jobban utálna, ha rámoccannék, miközben itt vagy nekem te. Letépné a tököm.</div><div style="text-align: justify;">– Jó tudni, hogy egy oldalon állunk – motyogja a nyakamba, a kezei pedig már a farzsebemben nyugszanak, úgy húz közelebb magához. – Én is letépném a tököd.</div><div style="text-align: justify;">– Adj egy esélyt Damnek, esküszöm, kedvelnéd – mosolygom le rá, ő viszont félig már máshol jár, az ajkait nyalja meg éhesen, ahogy felnéz rám. – Itt is lesz koncertjük, eljössz velem?</div><div style="text-align: justify;">– Ha most letérdelsz elém, bárhova elmegyek veled – feleli, amin legszívesebben felnevetnék, de mégsem vagyok rá képes. Helyette hatalmasat nyelek, mert mindenre számítottam, de arra nem, hogy éppen Damiano fog abban is segíteni, hogy újra egymáshoz érjünk. Ezt egészen biztosan soha nem fogom elmondani neki, mert örökké dagadna tőle a mellkasa. Azt is előszeretettel felemlegeti, milyen csodás munkát végzett, hogy újra együtt vagyunk.</div><div style="text-align: justify;">Még kabátban, mindennel nemtörődöm módon zuhanok azonnal a térdemre Louis előtt, és éhesen nézek fel rá. Ő végigsimít az arcomon, aztán leveszi a dzsekijét, hogy a nem túl messzi kanapéra hajítsa. Feltűri a pulóvere ujját, aztán a bár mostanra kicsit hosszabb, de még mindig rövid hajamba markol, hogy a szűk farmere anyagához szorítsa az arcom. Felnyögök a pillanatban, amikor megérzem a merevedését a ruháján keresztül is, amikor csak így is, de hozzá érhetek.</div><div style="text-align: justify;">Nem tesz semmit, ezért megértem, hogy tőlem várja, engem pedig nem kell unszolni miatta. Azonnal a nadrágja után nyúlok, hogy kigomboljam, és már húzom is a combjára az alsójával együtt.</div><div style="text-align: justify;">– Éhes vagy.</div><div style="text-align: justify;">– Rád mindig – felelem azonnal, és szinte remegő ujjakkal nyúlok az erekciójáért, hogy végigsimítsak rajta. Eszembe jut ugyan, hogy Damiano lakásán vagyunk, és mennyire komikus lenne, ha ránk nyitna ebben a helyzetben, de tudom, hogy ez nem történhet meg, ezért gyorsan ki is söpröm a gondolataim közül. Csak Louis-ra fókuszálok, kizárok mindent, ami körülöttünk van, és még a bőrkabátom se veszem le, azonnal előre hajolok, hogy először csak az ajkaimmal simogassam végig a merevedését, aztán a nyelvemmel cirógassam meg.</div><div style="text-align: justify;">– Megkínzol kicsit, ha már eddig éheztettelek? – nyal végig a száján, aztán újra a hajamba fűzi az ujjait, hogy irányíthassa a fejem. Ő is borzasztóan türelmetlen már, ez pedig mosolygásra késztet. Nem egyedül én vágytam már ennyire rá, ezt az is bizonyítja, hogy alig két perce térdelek előtte, máris a kinyújtott nyelvemre cseppen az előnedve, mielőtt lassan a számba engedem őt.</div><div style="text-align: justify;">Felrobbannak az érzékeim, és azonnal el is vesztem a kapcsolatot a külvilággal, mert újra érzem őt, érzem az ízét, az érintését, hallom a nyögéseit, ahogy mélyre engedem. Nem is figyelek magamra, egyedül ő számít, még soha nem volt ilyen velem, csak az érdekel, hogy belőle milyen reakciókat csalok ki, és amikor megremeg az ajkaim között, aztán próbál eltolni magától, már tudom, mennyire közel van. Egy hümmögéssel jelzem, hogy felejtse el, a számba akarom, és akkor nyög csak igazán nagyot, amikor ez meg is történik.</div><div style="text-align: justify;">– Szerelmem... – sóhajtja azonnal, amikor végül elhúzódik, és épp csak annyi időt ad nekem, hogy nyeljek egyet, máris térdre zuhan velem szemben, és a nyakam átkarolva csókol, mintha nem lenne holnapunk. A hátamra zuhanok Louis-val együtt, és mindketten csak nevetünk rajta. Egymás ajkai közé, egymást ölelve, boldogan. Boldog vagyok, önfeledten, pedig még annyi szar lóg a fejem felett, amit át kell vészelnem, amit túl kell élni, vagy meg kell oldani, de nem érdekel semmi, amíg Louis-val lehetek. Boldog vagyok, és nem cseszem el.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgv9PDkq245XkjF0QRlTmRBTJFR7O484Bm6RPKOdI_ZF1PJ8IZbClL4Wh1sCb5isogO0s3qW1gnbT2N_Yq-nW2SDA6zQV7sB0vHDfOpIGYdoCeFkmWN-MloXbxN8fnnYAoxA6qCTogWb6KZQG0jE8cRrptsJTc6-_Alg4UOO_ap6kJ9UGdZ2ZK5ynBvmA/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgv9PDkq245XkjF0QRlTmRBTJFR7O484Bm6RPKOdI_ZF1PJ8IZbClL4Wh1sCb5isogO0s3qW1gnbT2N_Yq-nW2SDA6zQV7sB0vHDfOpIGYdoCeFkmWN-MloXbxN8fnnYAoxA6qCTogWb6KZQG0jE8cRrptsJTc6-_Alg4UOO_ap6kJ9UGdZ2ZK5ynBvmA/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-9136979120486404632023-01-22T11:08:00.006+01:002023-01-22T11:08:41.824+01:00Mocskos elit - 52.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Meghoztam az eheti részt is. Remélem sikerült egy kis mosolyt csalnom az arcotokra vele. Most viszont jön a rossz hír, legalábbis néhány embernek talán az... Ez volt az utolsó előtti rész. Lesz egy hosszú záró fejezetünk jövő héten, aztán egy epilógus két hét múlva. Ez egy nagyon hosszú utazás volt, de még nem búcsúzkodunk, van még két hetünk. :) Addig is mondjátok el, ez a rész milyen volt! Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbWbqUs__2CwCW6eFrr0hRcjmS3w5XFn5d6Op9gbTAiYzjiAmwz14HjYS8jJ49QkpvVFGa3kZboo8zBXDBBwFPppZz7gcY7hNTJfoyxC-VWymDH2FgldQ0qxZCjqgSETIu1Sr1z7IzhhzOBfM3OX0sn3ikCBl9646J8n9ajPAH-kbGs3EpXna789Whzw/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="258" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbWbqUs__2CwCW6eFrr0hRcjmS3w5XFn5d6Op9gbTAiYzjiAmwz14HjYS8jJ49QkpvVFGa3kZboo8zBXDBBwFPppZz7gcY7hNTJfoyxC-VWymDH2FgldQ0qxZCjqgSETIu1Sr1z7IzhhzOBfM3OX0sn3ikCBl9646J8n9ajPAH-kbGs3EpXna789Whzw/w516-h258/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="516" /></a><span><a name='more'></a></span></div><br /><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">52. fejezet</span></b></div><p></p><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbBCB16nBbh9PEgioQgtjY9_XDoyRZMBE0FJgJnHoqZGK0MbXdYeqB4gmbxaPndEYbURymNwBihBeR3OWaRUigeyB5OCfsNfer9DMDiCaa95qfohIAJLQe2TsRYrCB4yli2qKajeKChhdm9LyNJocFvg3gzNhXO_UT_2YjEJGSlH-wT8rG16RXi7eyFA/s2048/325080175_867358801039929_7091900279668476204_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="261" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbBCB16nBbh9PEgioQgtjY9_XDoyRZMBE0FJgJnHoqZGK0MbXdYeqB4gmbxaPndEYbURymNwBihBeR3OWaRUigeyB5OCfsNfer9DMDiCaa95qfohIAJLQe2TsRYrCB4yli2qKajeKChhdm9LyNJocFvg3gzNhXO_UT_2YjEJGSlH-wT8rG16RXi7eyFA/w392-h261/325080175_867358801039929_7091900279668476204_n.jpg" width="392" /></a></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Egy kicsit aggódok, amikor meglátom a recepcióst, mert nem tudom, a legutóbbi, gyakorlatilag betörésem után Louis mondott-e esetleg bármit is neki, de az öreg csak felmosolyog rám, amikor odaérek.</div><div style="text-align: justify;">- Mr. Styles! - üdvözöl egyből. - Mr. Tomlinson éppen az imént ért haza! Máris felengedem.</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm - bólintok. Pont kapóra jön, mert így azt hiszi, megint megbeszéltük a találkozót, ezért jöttem egyből Louis után, és nem is gyanús neki a dolog. Gond nélkül feljutok a lakásba. A liftajtó csilingelve kinyílik, és Louis felkel a kanapéról, amikor meghallja. Éppen szembe áll velem, amikor kilépek a felvonóból, és megtorpanok a nappalijában. Újra. Meglepettnek tűnik. Meglepettnek és gyönyörűnek. A haja gondosan beállított csigákban meredezik a feje tetején, fehér póló van rajta, felette pedig egy fekete laza zakó. Fekete farmert visel, és nincs rajta zokni. A kezében… A kezében pedig ott a mai New York Times nyomtatott változata.</div><div style="text-align: justify;">- Hát eljöttél…</div><div style="text-align: justify;">- Számítottál rám? - kérdezek vissza, de nem felel, csak néz, kifürkészhetetlen pillantással.</div><div style="text-align: justify;">- Levágattad a hajad.</div><div style="text-align: justify;">- Én vágtam le dühömben, mielőtt idejöttem - vallom be, és még megszokásból bele is túrok, pedig olyan furcsa, hogy ennyire rövid. - Őszintén, Louis… Itt vagyok, mert nincs hova mennem. Mert már nincs miért küzdenem.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, olvastam a cikket - szólal meg, közben ledobja az újságot a kanapéra, és két lépéssel közelebb jön, de még mindig egy világ választ el tőle. - Magad alatt vágtad a fát. Dimonnal nem kellett volna kibasznod. Egyik Dimonnal se, de pont Jamie egyszem, minden kincsnél többet érő Zorájával? Bátor volt.</div><div style="text-align: justify;">- Hát, én már csak ilyen vakmerő vagyok - tárom szét a kezem egy sóhajjal, és nem számítok rá, de Louis halkan felnevet, miközben a fejét rázza. - Akkor… Ha olvastad… Azt is tudod, hogy…</div><div style="text-align: justify;">- Igen - komorodik el, és a hangja is valahogy rekedtebb lesz. Mélyebb. Bárcsak tudnám, mit érez ezzel kapcsolatban, de megrándul az arca, ebből tudom, hogy minden erejével azon van, hogy visszafogja magát. - Hát… Mit mondjak? Gratulálok, hogy apa leszel? Azt hiszem…</div><div style="text-align: justify;">- Nem…</div><div style="text-align: justify;">- Nem igazán tudom, mit kellene mondanom rá - von vállat, de a mozdulat sokkal inkább feszültségről és elfojtott dühről árulkodik, mintsem valódi nemtörődömségről. - Úgy sejtem, nem volt tervben, szóval csúnyán kicsesztél magaddal, egy kurva életen át inni fogod a levét. De nincs hozzá sok közöm, mert évekig még csak nem is beszéltünk. A terhesség idejét tekintve meg még jóval az esküvő előtt hoztátok össze, szóval…</div><div style="text-align: justify;">- Van közöd hozzá.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, nincs - keményedik meg a hangja, amitől nyelnem kell egyet, és érzem, hogy nem szabad erőltetnem tovább a gyerek témát. Nagyon nem. Feltéve, ha oda akarok kilyukadni, ahová tervezem. - És nem is akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá. Nem akarom elképzelni, és belegondolni se akarok. Csak… Nem.</div><div style="text-align: justify;">- Ennek nem így kellett volna történnie - ingatom a fejem reményvesztetten. - De nem tehetek semmit. Nem kaptam beleszólást a dolgokba, mindent… Ügyvéd se volt velem, szóval egyszerűen mindent aláírtam, és a feléről azt se tudom, mi volt… De azt tudom, hogy nem kérdezték, akarok-e apa lenni.</div><div style="text-align: justify;">- Hogy voltál képes ekkora felfordulást csinálni az életedből? - kérdi teljesen őszintén, értetlenül. Persze, dühösen, de most valahogy másképp dühös, mint legutóbb. Gondoskodóan dühös, ha létezik ilyen. - Gyűlöllek érte, amiért évekkel ezelőtt engem is belerángattál, és az én életemet is felforgattad.</div><div style="text-align: justify;">- Én is gyűlölöm magam, de… Muszáj volt idejönnöm. Muszáj beszélnem veled.</div><div style="text-align: justify;">- Komolyan ügyvéd nélkül mentél oda?</div><div style="text-align: justify;">- Aha, hát… Nem sok pénzem van, szóval nem igazán akartam többszáz dollárt kiszórni erre, de egyértelműen hibát követtem el.</div><div style="text-align: justify;">- Kezdünk hozzászokni, nem? - kérdez vissza, de nem viccel. Nem is mosolyog. Egy ideig csak nézünk egymásra, végül Louis felsóhajt, és előveszi a telefonját. Nem figyel rám, csak pötyög valamit, miközben beszél hozzám. - Ma már nem, és gondolom most hirtelen már nem is annyira sürgős a tárgyalásig, de holnapra összehozok egy találkozót az ügyvédemmel. Abraham a legjobb, átrág veled mindent, és… Nem kell aggódnod a költségek miatt, én majd…</div><div style="text-align: justify;">- Nem - szakítom félbe szerintem sokkal erélyesebben, mint kellett volna, mert nagyon meglepődik a hangnemen. Felvont szemöldökkel néz rám. - Nem ezért jöttem. Istenem… Képem se lett volna azért ideállítani, hogy segítséget vagy pénzt kérjek. Előbb halnék meg!</div><div style="text-align: justify;">- Akkor… - kezd bele, miközben leejti a kezét, és a telefonja képernyőjét is lezárja. - Miért jöttél?</div><div style="text-align: justify;">- Mert megőrültem - válaszolom remegő hangon. A könnyeim összegyűlnek a szememben, és azt hiszem, az elmúlt napok, hetek, hónapok fáradtsága, kétségbeesése, feszültsége mind könnyek és szavak formájában szakadnak ki belőlem. - Megőrültem… Idejöttem, hogy elmondjam, vége. Hogy azt mondjam, amit már sokkal hamarabb kellett volna: Mindent felrúgtam, mindent tönkretettem, mindennek véget vetettem. Feladtam az elbaszott álmaimat, hogy Manhattan krémjébe tartozzak. Nem érdekel tovább, mert… Csak te érdekelsz. Csak rád tudtam gondolni attól a pillanattól kezdve, hogy kiléptél abból a hotelszobából. Sőt… Igazából a gimi óta nem tudok másra gondolni, csak néha elhitettem magammal, hogy képes vagyok rá, de nézd! - lépek közelebb, és felnyitom a telefonom képernyőjét, hogy belépjek a galériába. Úgy görgetem végig a tinédzserkori közös képeinket, hogy ő is lássa. Hangyányit elnyílik a szája közben, egyáltalán nem számított rá, hogy ilyen kincseket őrizgetek. - Itt vagy velem attól a naptól kezdve, hogy ugyanolyan őrülten, mint ma, utánad mentem a Főnix habpartijába. Attól a naptól kezdve csak te létezel nekem. Te vagy a világom központja. Mindent rosszul csináltam. Tulajdonképpen mindent elcsesztem, amit csak ember elcseszhet fiatal korában, de ezt az egyet biztosan tudom. Számomra csak te vagy, mindig csak te voltál, és sose lesz más. Magamnak is hazudtam, de látod? Tartósan nem ment. Képtelen vagyok más mellett boldog lenni, amikor te vagy az egyetlen boldogság az életemben.</div><div style="text-align: justify;">- Harry…</div><div style="text-align: justify;">- Nem, én… - ingatom a fejem, amikor közbe akar szólni, mert most nem hagyhatom, hogy leállítson. Ha már eljöttem ide, elég bátor voltam, hogy belekezdjek, akkor végig kell mondanom. Méltósággal. - Egy senki vagyok, Louis. Mindig is az voltam, és mindig is az leszek. Nincs semmim. Elcseszett vagyok. Elbasztam mindent, de már értem. Legalább már értem, és nagyon szeretném ezután jól csinálni. Valahogy. Bárhogy. Én… Nem kérhetem, hogy kezdd újra velem. Hogy bocsáss meg mindenért, mert talán az teljességgel lehetetlen, de… Ha mégis… Lenne egy hajszálnyi esély arra, hogy… Érdekellek… Hogy talán kellek még neked, akkor… Itt vagyok, én vagyok itt, lecsupaszítva, nincstelenül - folynak a könnyeim mostanra már szinte megállíthatatlanul. - Van egy gyerekem, akit nem igazán láthatok majd felnőni, mert a dédnagyapja gyakorlatilag megfenyegetett, huszonkét évesen már válás előtt állok, nincs lakásom, se vagyonom, csak egy adósságokkal teli, nyomorult burgerezőm, és ami a legfontosabb, a szerelmem irántad. Az viszont végtelen és határtalan.</div><div style="text-align: justify;">- A francba, Harry! - suttogja maga elé lehajtott fejjel, aztán viszont egyből felnéz rám. - Még mindig szörnyen rosszul látod a dolgokat. Nem vagy elcseszett, ha hajlandó vagy használni az eszed. És annyi minden vagy, de biztosan nem nincstelen. Van egy családod, akik szeretnek, vannak barátaid, akik tűzön-vízen át kitartanak melletted, iszonyú okos vagy az üzleti élethez, és nem csak egy burgereződ van, hanem bassza meg, van egy burgereződ! Tisztában vagy vele, mennyi ember él a világon, aki a fél életét odaadná azért, amit ezekben a pillanatokban birtokolsz?</div><div style="text-align: justify;">- Igazad van - szorítom össze a szemem, és nagyon erősen próbálom abbahagyni a sírást, mert egyből szégyellni kezdem magam Louis szavait hallva. - Semmit sem tudok értékelni, ezért teszek tönkre mindent. De nagyon igyekszem, Louis. Nagyon szeretnék igyekezni, jobbá válni, és… csakis érted.</div><div style="text-align: justify;">- Ez… Sokkal bonyolultabb ennél - hátrál egy lépést, és pontosan látom a belső vívódását. Azt, hogy szenved, mert szeret engem, ahogy már többször el is mondta, de egyértelműen nem bízik bennem. Hogy is tudna? Hogy is várhatnám el? De akkor is fáj, hogy ezt látom, mert ez is az én hibám. - Itt maradsz? Beszélgessünk. Szerintem, van miről… Csak előbb engedd, hogy lezuhanyozzak, bűzlök és át akarok öltözni.</div><div style="text-align: justify;">- Persze! Én… Hogyne! Nyugodtan! Amit akarsz! - szabadkozok azonnal, hogy tőlem aztán nem kell engedélyt kérnie semmire. Úgy érzem, az egész világ az enyém már ennyitől is, hogy azt kérte, maradjak és beszéljünk. - Én majd… Itt megvárlak.</div><div style="text-align: justify;">- Rendben, sietek - feleli egyből, de csak pár lépést tesz meg, amikor visszafordul felém. - Ó, és… Talán ezzel most a világod utolsó kis épen maradt darabjait is szilánkokra töröm, de… Valójában, csak egy fél burgereződ van. A másik fele ugyanis az enyém, és eszemben sincs eladni.</div><div style="text-align: justify;">- Tessék…? - lehelem meglepetten, szinte sokkoltan, mert ennyire még soha egyetlen mondatával se zavart össze, mint most. Aztán egy másodperc alatt lepereg előttem minden emlék, ami erre utal. Az, hogy csak azután vette meg valaki a burgerező másik felé, amikor Louis minden titkom megtudta, így azt is, hogy akár utcára is kerülhetünk, ha nem tudjuk fizetni a jelzálogot. Az, hogy apa senkinek nem beszélt arról, kinek adta el a burgerező felét, csak annyit tudtunk, hogy valami gazdag fazon, aki csendestársnak akart beszállni. Aztán Damiano, aki belenézett a kis étterem papírjait tartalmazó mappába, és háromszor vagy talán annál is többször mondta már, hogy nyissam ki azt a mappát. Damiano mindent tudott. Látta Louis nevét az iratokon, de nem mondta el, mert azt akarta, hogy én fedezzem fel. Hogy a fenébe nem állt össze a kép egészen eddig? - Te voltál…</div><div style="text-align: justify;">- Én - sóhajt fel Louis, ahogy a hajába túr. - Istenem, de gyűlöltelek akkor, de… Nem bírtam el a tudatot, hogy milliók vannak a számlámon, nektek meg két jelzálogotok. Nem állhattam a családod elé úgy, hogy a kezükbe nyomok pár százezer dollárt. Szóval kerestem egy lehetőséget, hogyan tudok mégis segíteni, hogy kicsit egyenesbe gyertek.</div><div style="text-align: justify;">- Soha senki nem mondta, te sem…</div><div style="text-align: justify;">- Hát, nem igazán voltunk beszélő viszonyban - húzza keserű félmosolyra az ajkait. - De hogy a családod miért nem mondta? Passz. Lehet azért, mert egyik szülőd se túl elfogadó a melegekkel. Apád nem szívesen társult velem, de kénytelen volt, és ezt ő is tudta.</div><div style="text-align: justify;">- Komolyan beszélsz? - döbbenek le, hogy ezek szerint szemetek voltak Louis-val, miközben ő egy halom pénzt adott nekik, hogy életben maradjunk. - Basszák meg! Lesz néhány keresetlen szavam anyához!</div><div style="text-align: justify;">- Ne! Kérlek! Nem érdekel - csóválja meg a fejét. - Talán az új üzlettársam kevésbé homofób. Most viszont tényleg elmegyek zuhanyozni. Szolgáld ki magad a konyhából, ha szomjas vagy.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">A szívem még most is hevesen ver, pedig percek óta elhagyta a szobát, és még egy pohár narancslevet is nehezemre esik kitölteni magamnak. Ahogy itt állok a konyhában, megint minden emlék itt van előttem. Minden ebben a konyhában kettesben eltöltött pillanat. Egyszerre félek és bizakodok, ami nagyon nehéz. De Louis, bár látom, hogy tart tőlem, és próbál egy kicsit távol maradni annak ellenére is, hogy szeret, egyértelművé teszi az álláspontját. Nem bízik bennem. Megértem őt. De bízom abban, hogy hajlandó adni nekem egyetlen esélyt. Mindenemet odaadnám érte.</div><div style="text-align: justify;">- Furcsa… - suttogja mögöttem. Egészen meglep, mert nem is hallottam, mikor ért vissza, de ledermedek, ahogy megérzem az ujjait a hajamban. Eláraszt a bizsergés tőle. Aztán a varázs véget is ér, mert megköszörüli a torkát, és a hűtőhöz lép, hogy kivegyen magának egy doboz sört, majd a nappali felé indul. Nézem a lépteit, minden mozdulatát, ahogy a kényelmes, itthoni sárga melegítőjében, és fehér kapucnis pulcsijában, mezítláb a kanapéhoz sétál, és elkényelmesedik rajta. Csak azután vagyok képes megmozdulni és követni őt. - Szóval, mikor döntöttél úgy, hogy mindent otthagysz? És miért?</div><div style="text-align: justify;">- Azután, hogy itt voltam, és láttalak sírni - mondom el őszintén, miközben elhelyezkedem a vele szemben lévő kanapén. Így elválaszt minket a közöttünk álló üveg dohányzóasztal, de talán jobb is így. Tudok a beszélgetésre koncentrálni. - Azután, amiket mondtál nekem. Szót fogadtam, és számotvetettem az életemről. Mindent átgondoltam. Mindenre visszaemlékeztem attól a pillanattól kezdve, hogy először úgy gondoltam, valami vonz benned. És arra jutottam, hogy nem lehetnék ennél idiótább. Nem láttam a fától az erdőt. Te vagy a minden, semmi más.</div><div style="text-align: justify;">- Tudod… Ez nagyon szépen hangzik - suttog, közben pedig az egyik szürke díszpárna sarkával játszik, aminek nekidől. Eddig észre se vettem, hogy még az ujjain is van tetoválás. Mára nekem is van jó pár, de az övéi… Ahogy visszaemlékszem rá a hotelből, mindegyiket imádom. - Annyira szeretnék hinni neked, és mindent félrehajítva a nyakadba ugrani. Azt képzelni, hogy még mindig az én Harrym vagy, az, aki annyira tetszett nekem mindig is, az, akibe beleszerettem akkor, amikor megütötte azt a faszt tesiórán, csak mert bántott engem, az a Harrym, akit a karjaimban tartottam Steamboat Springben, és a kezét fogtam a síliften, mert félt egyedül leugrani róla.</div><div style="text-align: justify;">- A te Harryd vagyok - lehelem összetörten a szavait, a vágyait hallgatva.</div><div style="text-align: justify;">- Nem - mond ellent halkan azonnal. - Ami nem feltétlenül baj, mert én is más vagyok, de…</div><div style="text-align: justify;">- Az akarok lenni, Louis - bátorodom fel, mert látom, érzem, hogy Louis gyenge ezekben a pillanatokban. Talán nem szép dolog tőlem kihasználni ezt, de nem veszíthetem el. Nem hagyhatom, hogy meggyőzze saját magát arról, hogy rossz ötlet újrakezdenünk. - Nagyon szeretnék újra az lenni, aki mellett boldog lehetsz.</div><div style="text-align: justify;">- Mi lesz a… - kezd bele, de elakad a mondat közben. Rám sem néz, ahogy folytatja. - A gyerekkel. Azzal mi lesz? Hogy akarod csinálni ezt? Mi van a fejedben, Harry? Hogy látod a jövőt?</div><div style="text-align: justify;">- Jamie megfenyegetett. Zora ugyan nem hagyta neki, de ő szerette volna, ha hivatalosan is lemondok a gyerekről, és a nevemre se kerül - mesélem, és bár Louis a szemembe nézve figyel rám, mégis minden szavamtól tartok. Mikor mondok rosszat, amivel tönkreteszem minden esélyem. - Szóval, amikor Zora nem hallotta, kérte, hogy olyan keveset legyek a közelükben, ami csak lehetséges, de a legjobb lenne, ha soha.</div><div style="text-align: justify;">- Ehhez nincs joga, az a gyerek a tiéd is - válaszolja, és bár láthatóan mellettem van, a javamra beszél, a hangja mégis érzelemmentes.</div><div style="text-align: justify;">- De talán igaza van - vonok vállat. - Nem hinném, hogy bárkinek is jó lenne, ha ott lennék. Különösen a gyereknek. Azt sem tudom, hogy kezeljem ezt az egészet - könyökölök előre a térdemre, és a tenyerembe temetem az arcom. - Annyira sajnálom, Lou. Bárcsak ne így történt volna, és enélkül a hír nélkül jöhettem volna ide.</div><div style="text-align: justify;">- Egy kicsit meglep, hogy azok után, ahogy a te apád viszonyult hozzád, téged nem érdekel a saját gyereked sorsa.</div><div style="text-align: justify;">- Huszonkét éves vagyok, és azt sem tudom, hogyan kell a kezembe fogni egy kisbabát - válaszolom, de nem igazán tudom, hogy most mit is vár tőlem. Mik a jó szavak. Elvesztem. - Ezért mondom, hogy nem tudom, mi a jobb, részt vennem ebben, és valamit komolyan elbaszni egy ártatlan gyerek életében, vagy inkább kimaradni belőle.</div><div style="text-align: justify;">- Attól tartok, ha akarsz, igazán akarsz, tudsz jó ember lenni - kortyol egyet a söréből, amibe eddig bele se kóstolt. - Az a kicsi pedig tényleg nem tehet róla, hogy az apja egy gigantikus seggfej.</div><div style="text-align: justify;">- Tényleg az - mosolyodok el, de csak akkor, amikor látom, hogy ő is. - A kérdésedre válaszolva… Nem tervezek semmit. Nem látom a jövőm, mert azt sem tudom, mi lesz holnap. De… Szeretnék kezdeni valamit a burgerezővel.</div><div style="text-align: justify;">- Ez egy határozottan jó pont, folytasd - bólint, és bassza meg, úgy érzem magam, mint valami komoly állami vizsgán. Amikor az alany úgy érzi, az egész élete a válaszokon múlik.</div><div style="text-align: justify;">- Jó lenne, ha hozna annyi pénzt, hogy legalább viszonylag kényelmesen megéljek belőle - gondolkodom el, és próbálom tényleg magam elé képzelni a jövőt, hogy mi lenne, ha Lou nem bocsátana meg nekem. - Valószínűleg nem Manhattanben, de talán Brooklynban, közel a hídhoz? Azt el tudnám képzelni. Onnan még van esélyem látni a Chrysler Buildinget. Persze, ez nem túl okos gondolat, ha a burgerezőben kell dolgoznom minden nap, tekintve, hogy onnan vagy két óra, mire a reggeli forgalomban átérek Jerselybe, de… Azt hiszem, ez az az élet, amit a legtöbb ember túlél, ugye? Nekem is menne.</div><div style="text-align: justify;">- De nem lennél boldog - jegyzi meg, és tudom, hogy próbálja kihozni belőlem, csak úgy lennék boldog, ha fényűzésben élnék, de nincs igaza.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, ha egyedül kellene lefeküdnöm aludni, akkor nem - rázom meg a fejem. - De ha mellettem lennél egy akkora lakásban, mint a nappalid, és minden reggel a szomszédok zajongására ébrednénk, miközben készülünk dolgozni, aztán este fáradtan hozzád esnék haza, hogy vacsorát főzzek neked… Boldog lennék.</div><div style="text-align: justify;">- Komolyan? Képes lennél?</div><div style="text-align: justify;">- Nézd, Lou - próbálom továbbra is meggyőzni, de mégis őszinte maradni. Nem hazudhatok neki, nincs az az isten. Ezt nem engedhetem meg magamnak többé. - Nem állítom, hogy soha többet eszembe se jut, hogy mennyire jó lenne egy gondtalan, milliomos élet. Felébredni az Upper East Side-on, ahol a hálószobám ablaka a Central Parkra néz, nem a szomszéd nappalijára, ez csak… Mindenkinek vannak álmai és vágyai. Az enyém ez, mindig is ez volt, és valószínűleg ez nem fog változni. Nem mondom, hogy kifordultam magamból, csak azt, hogy felfogtam, amit mondani próbáltál legutóbb. Hogy nem bánthatok senkit többet. Aztán ott van Dam, hatalmas erőfeszítéseket tesz évek óta, hogy megtanítsa értékelni az apróbb dolgokat is. Mindent. Nem lettem angyal, és nem változtam meg egycsapásra. Minden itt van bennem.</div><div style="text-align: justify;">- Ha adok neked egy újabb esélyt, mi a biztosíték arra, hogy nem csak ezért csinálod? - mutat körbe a lakáson. - Tudom, én magam mondtam legutóbb, hogy még az is boldoggá tett volna, de… Mi a biztosíték?</div><div style="text-align: justify;">- Semmi - sóhajtok fel, és idegesen rágom a számat. - Tudom, hogy nehéz megbíznod bennem…</div><div style="text-align: justify;">- Nem nehéz - rázza a fejét. - Majdnem lehetetlen.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, és nem is várom el - jelentem ki. - Semmit se várok, Lou. Ez a lényeg. Azért jöttem, mert mindent megtennék neked, hogy adj nekem egyetlen egy, utolsó esélyt arra, hogy bizonyítsak. Szeretlek.</div><div style="text-align: justify;">- Bármit megtennél? - vonja fel a szemöldökét, nekem pedig hevesebben ver a szívem. Csak bólintok, ő pedig a konyha felé pillant. - Főzöl nekem? Rosszul vagyok már a rendelt kínaitól és mirelit pizzától.</div><div style="text-align: justify;">- Még mindig ilyen kaján élsz? - kérdezek vissza nevetve, és már pattanok is fel a kanapéról, hogy a konyha felé induljak. Lassan hat óra lesz, szóval simán elkezdhetek vacsorát csinálni. Louis utánam jön a sörével a kezében, de ezúttal nem a pultra ül fel, hanem az egyik bárszékre mellette. - Mit ennél?</div><div style="text-align: justify;">- Bármit, ha még mindig úgy tudsz főzni, mint régen.</div><div style="text-align: justify;">- Sőt! - kacsintok rá, de csak egy félmosolyra húzza az ajkát. Kiteszem a telefonom, és a motorom kulcsait a zsebemből a pultra, aztán nekiállok hozzávalókat összeválogatni. - Casserole?</div><div style="text-align: justify;">- Tökéletes - feleli egyből, és amíg én előkészítem a kellékeket is, ő újra kérdez. - Érdekelne, hogy milyen terveid vannak a burgerezővel.</div><div style="text-align: justify;">- Hát, amíg nem néztem rá alaposabban, nem nagyon tudom.</div><div style="text-align: justify;">- Elmondom - kortyol a sörébe, de a hangja olyan magabiztos, hogy szinte beleremeg a gyomrom. - Apádat érzelmi szálak fűzik a felszolgálókhoz, ezért szó sem lehetett arról, hogy másokat keressünk helyettük, pedig egyik sem való oda. Leváltanám mindet. Az étlap unalmas és teljesen hétköznapi, nincs miért odamenni, ha mehetsz bárhova máshova is ugyanezért. Át kellene variálni. Új ételeket kitalálni, esetleg valamit, ami csak nálunk kóstolható. Valami specialitást, és sokkal több kreativitást igényel a hely. Szóval… Én először is bezárnám és felújítanám, kívül-belül, és utána indulhat a promó. Szórólapok, internetes hirdetések. Apád minderről hallani sem akart. És figyi… Nekem nem volt nagy kiesés, hogy néha besegítsek szinten tartani, és ne adósodjon el, de az az étterem jelenleg csak pénznyelő, és semmi haszna.</div><div style="text-align: justify;">- Nos, akkor kezdésnek bezárunk, kirúgjuk a személyzetet, és felújítunk - bólogatok az előbbi terveire. - Van ennyi megtakarítása az étteremnek?</div><div style="text-align: justify;">- Az anyagiakkal ne foglalkozz - rázza a fejét egyből. - Nekem viszont nem lesz időm minden nap ott lenni, hogy kézben tartsak mindent. Foglalkozz a tervezéssel, kívül és belül. Tervezni kellene egy új, sokkal ütősebb logót is, aztán nekilátni a munkának. Ha kész, akkor keresni személyzetet. Szakácsokat és felszolgálókat. Nem ismerek olyat, aki nálad jobb lenne a számokkal, és kreatív is vagy. Mindig az voltál. Tudom, hogy helyt fogsz állni, csak ne sajnálj semmit, oké? A te örökséged, és azt csinálsz vele, amit akarsz. Akkor miért ne csinálnál belőle egy jól menő éttermet? Főleg, ha befektetőd is van hozzá.</div><div style="text-align: justify;">- Nem fizethetsz mindent, ez…</div><div style="text-align: justify;">- Nem ajándék - vág a szavamba egyből. - Befektetés. Az étterem 50%-a az enyém, szóval ha beindul végre, és dől a lóvé, a fele az enyém. Csak gondoskodj arról, hogy megtérüljön a befektetésem, mert nem szeretem kiszórni a pénzt az ablakon, ha valami értelmesre is költhetem.</div><div style="text-align: justify;">- Ahogy hazamegyek, azonnal nekilátok a munkának - jelentem ki, ő pedig végre rendesen elmosolyodik. Ez az első ma este. - Legalább lesz mit csinálnom végre. Dam már amúgy is kivolt tőlem… Ó, csak emlegetni kellett! - nézek a telefonomra, mert éppen most hív. Valószínűleg fogalma sincs, hol a fenében vagyok.</div><div style="text-align: justify;">- Master? - kérdi Louis, de épp abban a pillanatban, hogy felveszem, és a fülemhez teszem a telefont.</div><div style="text-align: justify;">- Szia, Dam!</div><div style="text-align: justify;">- Jézusom, merre jársz? - kérdi egészen komoly hangon. - Az ágy nincs bevetve, romokban az egész, a fürdőben pedig találtam egy parókányi levágott hajat. Szeretnék mondani valami vicceset, hogy mihez hasonlított a helyszín, de konkrétan ötletem se volt, mi a szar történt, mielőtt nyomod veszett.</div><div style="text-align: justify;">- Jól vagyok - felelem egyből, de a telefont a vállam és fülem közé szorítom, hogy folytathassam a vacsorát. - Itt vagyok Louis-nál, és… Hát… Együtt vacsorázunk.</div><div style="text-align: justify;">- Mi a szent szar?! Reggel még itt téptél be a fotelban! Mégis mi történt?</div><div style="text-align: justify;">- Azt mondtad, ideje abbahagynom a sebeim nyalogatását. Megtettem.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, persze, de…</div><div style="text-align: justify;">- Figyi, most leteszlek, otthon beszélünk, rendben?</div><div style="text-align: justify;">- Persze! Jó! - kap észbe egyből, hogy ez talán nem a legjobb pillanat, hogy beszélgessünk. - Jó szórakozást! Ügyesen!</div><div style="text-align: justify;">- Most nála laksz? - kérdi Louis egyből, amikor visszateszem a telefont az asztalra.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, azóta, hogy elköltöztem Zorától - válaszolok őszintén, mert hát, semmi titok és hazugság. Damiano pedig az életem része, az is marad, ha kapok még egy esélyt Loutól, ha nem. - Persze előbb ki kellett harcolnom, hogy ő is megbocsásson. Eléggé összevesztünk az esküvőn. Miattad…</div><div style="text-align: justify;">- Damiano érdekes egy pasi - jegyzi meg, mintha közben gondolkodna valamin. - De tényleg szeret téged, és törődik veled. Különben nem harcolt volna annyira az ellen az éned ellen. Igaz, amit mondott nekem? Hogy neki soha nem hazudtál?</div><div style="text-align: justify;">- Igen, hát… Ő volt a szobatársam az egyetem alatt, és amikor megismert, éppen padlón voltam, próbáltam nulláról újraépíteni az életem - mesélem neki, ő pedig figyelmesen hallgat, néha kortyolva egy-egy aprót a söréből. - Valahogy ő átlátott rajtam az első perctől, és tudtam róla azt is, hogy kivágná a vesém és a macskáinak adná, ha hazudnék neki, vagy ilyenek.</div><div style="text-align: justify;">- Ahogy rólad beszélt… Azt éreztem, hogy talán több is volt köztetek…</div><div style="text-align: justify;">- Volt - vallom be szinte csak cincogva az orrom alatt. Fel se nézek rá, mert nem nagyon merek. - Három évig amolyan… Barátok voltunk extrákkal. Sose feküdtünk le, csak… Érted.</div><div style="text-align: justify;">- Értem.</div><div style="text-align: justify;">- Dam nem igazán hajlandó valódi párkapcsolatra, én meg nem is akartam - vonok vállat a mondandóm vége felé. - Talán épp ezért voltunk kényelmesek egymással. Persze neki voltak valódi kalandjai is mellettem. És… És neked volt valakid? Utánam.</div><div style="text-align: justify;">- Csak alkalmi partnerek, éppen úgy, mint előtted - dönti oldalra a fejét. - Miért Master?</div><div style="text-align: justify;">- Ez csak egy poén - nevetem el magam, mert a válasza után úgy érzem, nem igazán van miért rosszul éreznem magam. Hisz ő is lefeküdt másokkal. - Damiano énekes, van egy bandája. A dalaik nem éppen… Hétköznapiak. Az egyikben benne van az a sor, hogy A mestered akarok lenni. Meg az, hogy Ha használni akarsz, leszek a bábod, ezért ő Puppetnek hív. Akkor történt először valami is köztünk, amikor elénekelte ezt a számot, és kicsit… Beindultam? Ez egy szexi szám. Majd megmutatom.</div><div style="text-align: justify;">- Volt egy srác - kezd bele, és érdeklődve nézek fel rá, még ha gombóc is gyűlik a torkomban a történet eleje miatt. - Nagyon kedveltem. Őt több körre is elvittem, élveztem vele lenni. Egyik este volt egy olyan igazi randink, de hányingerem lett a gondolattól, hogy komolyra forduljon köztünk a dolog. Aznap mindennél jobban gyűlöltelek, mert az emléked akadályozott meg. A szerelem, amit irántad érzek. Azóta is.</div><div style="text-align: justify;">- Sajnálom - nézek mélyen a szemébe. - De közben… Akkor most nem igazán hiszem, hogy itt lehetnék, szóval mégsem sajnálom.</div><div style="text-align: justify;">- Figyelj, Harry - sóhajt fel, a szívem pedig kihagy egy ütemet a mélyebb, ezúttal nagyon komoly hangja miatt. - Ez nem könnyű, mert nem teszed könnyűvé, hogy valaki csak szeressen, de szeretlek. Nem hiszem, hogy össze tudnál törni annál jobban, mint amit a szalagavatón, aztán a házatokban éltem meg, de szeretnék óvatos lenni, és azt is szeretném, ha ezt megértenéd.</div><div style="text-align: justify;">- Megértem.</div><div style="text-align: justify;">- Meg akarlak ismerni, Harry - folytatja, nekem pedig muszáj abbahagynom a munkát, mert teljes egészében rá kell figyelnem. Most dönti el ugyanis a sorsomat. - Tudni akarom, ki vagy ma. Azt akarom, hogy te is megismerj, mert hidd el, nem az vagyok, aki voltam. Találkozgassunk. Randizzunk. Kezdjük elölről, és lassan. Épp úgy, mint annak idején. Adj időt, hogy megnyugodjak és meg merjek bízni benned.</div><div style="text-align: justify;">- Amennyi időre csak szükséged van!</div><div style="text-align: justify;">- Viszont ez csak akkor működhet, ha tiszta lappal indulunk - szögezi le, amire csak lassan bólintok. - És… Egyetlen egy esély, Harry. Ha elcseszed, ennyi volt. Örökre. Esküszöm.</div><div style="text-align: justify;">- Megértettem - ismétlem magam, de belül valójában boldog vagyok. Nagyon boldog, mert Louis hajlandó adni nekem egy esélyt, pedig minden oka meglenne, hogy páros lábbal rúgjon ki innen. Nevetve. Vissza kell fognom magam, mert legszívesebben táncra perdülnék, és őt is magammal rángatnám. Innék, és ünnepelnék, mert olyan esélyt kaptam, amit meg sem érdemlek. Olyan lehetőséget, amiről őszintén azt hittem, hogy csak egy merész álom.</div><div style="text-align: justify;">- Most pedig… Mesélj, milyen volt az egyetem, és azt is, hol fordult ki magából megint minden, amikor jött Zora, és az őrültek háza - kéri, én pedig mesélek. Mindent. Teljesen részletesen. Louis néha nevet, néha a fejét csóválja, amikor Zora szóba jön, és elmesélek mindent az esküvőig, akkor pedig komor. Nyíltan, dühösen hibáztatja mindenért Niallt.</div><div style="text-align: justify;">Időközben elkészül az étel, ezért amikor arra kérem, hogy ő meséljen, áttelepszünk az étkezőasztalhoz, és elkezdünk vacsorázni. Nagy meglepetésemre elmeséli, hogy éppen a mester diplomáján dolgozik otthonról, mert közben egy újabb céghez adta a nevét itt Manhattanben, ezért van itt ilyen sokat a napokban, viszont nem itt él.</div><div style="text-align: justify;">- Akkor hol?</div><div style="text-align: justify;">- Tulajdonképpen sehol - von vállat. - Milliomos hontalan? Ez persze nem igaz, mert nekem van hova mennem, de nincs saját házam vagy lakásom sehol. Ha utazom, hotelekben lakom, ha olyan városokban vagyok, ahol van családi ingatlan, akkor ott vagyok.</div><div style="text-align: justify;">- Láttalak a Forbes címlapján, amikor céget alapítottál - szúrom közbe. Beszélni akartam vele erről is. Tulajdonképpen mindenről, és nagyon jól haladunk vele. Lassan végzünk a vacsorával, már elmúlt este nyolc, és közöttünk egyetlen percnyi csend se áll be. Mindig van valami kérdésünk a másik felé.</div><div style="text-align: justify;">- A cikket is elolvastad? - néz fel rám mosolyogva, aztán az utolsó falatot is a szájába veszi.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, és… Nos, akkoriban eléggé kiborultam miatta - vallom be, és én is inkább csak a maradék vacsorámra koncentrálok. - De ma már azt gondolom, hogy nagyon jó ember vagy. Legenda.</div><div style="text-align: justify;">- Nem ezért csináltam - csóválja meg a fejét, és tölt magának még egy negyed pohárral a vacsoránkhoz kibontott vörösborból. - Az évek alatt rengeteget gondolkodtam azon, hogy vajon miért csináltad, amit csináltál. Hogy mi lehetett a fejedben. És bár ezt nyilván nem tudom, de arra jutottam, hogy talán van mentséged. Nem mindenre, és nem leszel soha szent emiatt, de beláttam, hogy mennyire nehéz lehetett neked.</div><div style="text-align: justify;">- Hagyd abba…</div><div style="text-align: justify;">- Nem kifogásokat kerestem neked - szakít félbe úgy, hogy az asztalon pihenő kezemre simítja a sajátját. Egy másodpercig megáll velem a világ, pedig semmi jelentőséggel nem bírt az érintés. Csak azért tette, hogy leállítson, mert már el is veszi a kezét, hogy folytassa. - Nem akartalak mentegetni, mert utáltam, amit műveltél. De arra jutottam, ha valaki tudott volna róla, ha valaki próbált volna segíteni, talán máshogy alakul, mert te is máshogy látod majd a világot. Segíteni akartam olyanoknak, amilyen te is vagy. Voltál…</div><div style="text-align: justify;">Ez az első, hogy egy kicsit mindketten csendben maradunk, Louis pedig csak nézi, ahogy befejezem az ételemet. A mesterdiplomájáról beszélgetünk, miközben lepakoljuk az asztalt, elmondja, hogy egyáltalán nem könnyű. Sose volt rossz tanuló, de úgy, hogy ennyit dolgozik is mellette, egyre nehezebben veszi az akadályokat. Amíg én bepakolok a mosogatógépbe, ő bekapcsolja az elszívót, és mellé állva rágyújt. De még csak a felénél tart, és amint mosogatni kezdem a nagyobb tálakat, egyből elnyomja, hogy segítsen törölgetni.</div><div style="text-align: justify;">Néhányszor összeér a vállunk, egyre hosszabb időre, pedig nem lenne muszáj, de élvezem. Közben beszélgetünk, és úgy teszünk, mintha azok az érintések nem történtek volna meg. Akkor akad el a lélegzetem, amikor Louis letérdel mellettem, hogy kivegye a szekrényből a sprayt, amivel a pultot tudjuk letörölni. Korábban hajat mosott, mostanra pedig már megszáradt, de annyira puhának tűnik, hogy képtelen vagyok visszafogni magam. Belemerítem az ujjaimat, ő pedig lassan és egy pillanatra meglepetten néz fel rám. Nem tudom, hogy a póz, vagy a levegő, ami a tüdőmbe szorult, a selymes tincsei, Louis furcsán éhes tekintete… Mi a legforróbb, de alig kapok levegőt tőle. Louis meg nem is akarja, hogy levegőt kapjak, mert visszacsukja a szekrény ajtót, és felegyenesedik előttem.</div><div style="text-align: justify;">Haldoklom, sóhajtozom már attól is, hogy az arcomra simítja a kezét, és muszáj lehunynom a szemem. Éppen ezért ér váratlanul, amikor megcsókol, így még fel is nyögök tőle.</div><div style="text-align: justify;">- Szerelmem… - leheli, én pedig sírni tudnék, mert évek óta sóvárgok azért, hogy Louis egyszer megint így szólítson, de nem hittem, hogy meg fog történni. Most egy álomban lehetek, abban érzem magam, és el is sodródom vele. Nem beszél hozzám többet, csak csókol, finoman, érzékien, aztán egy kicsit szenvedélyesebben, végül olyan durván esik az ajkaimnak, hogy beszorulok a pult és Louis teste közé. - Olyan finom vagy… Pont olyan, mint régen. Fel se fogtam, mennyire hiányoztál…</div><div style="text-align: justify;">- Én… Éppen most születek újjá - lehelem, de Louis csak elmosolyodik, és újra a számra tapad. A nyelve akaratos, követelőző, de akkor is követem a ritmusát, ha belepusztulok. Viszont sírós hangon nyöszörgök, amikor rájövök, hogy Louis nem tervezett itt megállni. Lendületes mozdulattal rántja le rólam a pólómat, aztán csodálattal a tekintetében simogatja végig a mellkasom. Az egyetem utolsó félévében megint elkezdtem edzőterembe járni, így most egészen büszke vagyok arra, hogy jó formában vagyok. Bár ebben a pillanatban az se érdekelne, ha olyan testem lenne, mint a gimiben, mert Louis kiforgatja a világomat a sarkaiból.</div><div style="text-align: justify;">- Nem akarok hibázni. Ellen akarok állni neked - morogja a nyakamba, és finoman végig is harapdálja a bőrömet, a kulcscsontomhoz érve kicsit durvábban, én pedig képtelen vagyok uralkodni magamon. A farmerem lassan szétszakad, annyira kívánom Louis-t, muszáj elkapnom a csípőjét, hogy magamhoz húzzam és hozzásimuljak. - De lehetetlen - fejezi be az előző gondolatmenetét, ahogy megragadja a nadrágom derekát, és annál fogva rángat maga után. Levegőt is alig kapok, olyan hirtelen találom magam a hálószobájában. A saját pulóverét is leveszi, a földre hajítja, és csak utána lép hozzám, hogy az ágyra lökjön, és lerángassa a farmerem. Nem húzza az időt, egyenesen az alsómmal és a zoknijaimmal együtt dobja a földre, egy lélegzetvételnyi idő alatt fekszem teljesen meztelenül a hatalmas franciaágyán.</div><div style="text-align: justify;">- Te voltál a világ legszebb tizennyolc évese - mondja halkan, ahogy a saját melegítőjét veszi le, de végig a szemembe néz. - De ma… Te vagy a legszebb férfi ezen a világon.</div><div style="text-align: justify;">- Az te vagy - nézek végig a vonásain, a nyaka gyönyörű ívén, a rengeteg tetováláson a szálkásan izmos karján és mellkasán… a combjai, megőrülök a combjaiért, ahogy az ágyra térdel, széttolva a lábaimat. Mosolyog a szavaimon, de eltűnik az arcáról, amikor lehajol hozzám, és a hasam érzékeny bőrére szorítja az ajkait. Az ujjai a csípőmön, aztán a combhajlatomban cirógatnak, de alig vagyok észnél. Azonnal akarom Louis-t.</div><div style="text-align: justify;">- Lou, kérlek…</div><div style="text-align: justify;">- Shhh! - csitít el azonnal, de ahogy felkúszik hozzám, hogy egymásra tudjunk nézni, végignyal a mellkasomon és a nyakamon. - Utálom, amit veled tettem a hotelban. El akarlak kényeztetni. Engedd, hogy jóvátegyem.</div><div style="text-align: justify;">- Csak nehogy idő előtt legyen túl jó… - nyögök, amikor megint a fülem alatti vékony bőrbe harap.</div><div style="text-align: justify;">- Nem hagyom - súgja, de épp ilyenekkel sodor sokkal messzebb, mint ahol egyébként tartanék. A csókjai, a simogatása a bőrömön, a forró teste, ahogy az enyémhez simul. Most azonnal magamban akarnám őt, ha lehetne, de nem én irányítok, nem is tudnék, mert szinte csak remegek érte, semmi több. Zihálva csodálom őt, amikor elhajol tőlem, hogy a fiókhoz nyúljon. Gumit és síkosítót vesz elő. Tudom, hogy ezúttal nem fog annyira fájni az első percekben, mint legutóbb.</div><div style="text-align: justify;">- Még mindig hihetetlen, hogy rajtam kívül soha, senki nem járt itt - mondja halkan, amikor megérzem a nedves ujjai masszírozását.</div><div style="text-align: justify;">- Senkit nem akartam rajtad kívül.</div><div style="text-align: justify;">- Tudod, hogy ez mennyire beindít? - jegyzi meg vágytól rekedt hangon, de nem vár választ. Egyből lehajol, hogy adjon egy csókot a merevedésem csúcsára, aztán lassan végignyalja, és végül a szájába veszi. Egy nyöszörgő massza vagyok csak az ágyon, markolom a haját, meg a takarót alattam. Főképp akkor veszek el, amikor szépen lassan, sorjában megérzem magamban az ujjait. Úgy emészt fel a kéj, ahogy gyerekkorunkban, amikor ugyanezt csinálta velem. Bátorkodom felemelni a fejem, hogy lenézzek rá, de ez hatalmas hiba, mert összerándulok, és el kell tolnom magamtól, hogy ne élvezzek el azonnal.</div><div style="text-align: justify;">- Istenem! Lou…</div><div style="text-align: justify;">- Jó?</div><div style="text-align: justify;">- Túl jó… - ismétlem el a korábbi aggodalmaimat. - Túlságosan akarlak ehhez, nem bírok a végtelenségig játszani, Lou, kérlek! Jól vagyok!</div><div style="text-align: justify;">- Szerintem is - ért egyet nagy meglepetésemre, és elhúzódik tőlem, én pedig máris üresnek érzem magam nélküle. Nem marad sokáig távol, csak amíg magára görgeti az óvszert, és egy kicsit feljebb tol az ágyon, hogy kényelmesebben feküdjek. Egy hosszú percig nem tesz semmit, csak a lábaim közé fészkel, és néz a szemembe. Felperzsel, eléget… Nyelnem kell egy nagyot, ő pedig végigsimít az arcomon, aztán megcsókol, miközben lenyúl kettőnk közé, és lassan, óvatosan elmerül bennem. Egyszerre nyögünk fel tőle, aztán újra csókolózunk, szorosan ölelem őt, és a lábaimat is a derekára kulcsolom. A nyelve az enyémet cirógatja, a kezével pedig a combomat simogatja, miközben lassan mozogni kezd.</div><div style="text-align: justify;">Az egész szeretkezésünk ilyen. Lassú, kínzó, szerelmes, és mégis lángoló, mindent felemésztő. Hozzám se kell érnie, mégis tudom, hogy bármelyik perc lehet az utolsó, mert soha életemben nem élveztem még ennyire az együttlétet. Mert együtt vagyunk, minden sejtünkkel, minden szinten. A mozgásunk összehangolt, a sóhajaink és nyögéseink egymásnak válaszolnak, és én… Nem lehetnék ennél boldogabb. Fel sem fogom, hogy folynak a könnyeim addig, amíg Louis el nem kezdi felcsókolni őket. Nem akartam, úgy érzem, nincs is jogom bármi miatt sírni, ha Louis-val vagyok, de ez más. Örömkönnyek, mert rájöttem, hogy ez volt az egyetlen igaz álmom hosszú évek óta, és most végre teljesült.</div><div style="text-align: justify;">- Szeretlek - súgja vigasztaló hangon, én pedig szorosabban ölelem, a körmeimet is a hátába mélyesztem, amitől hangosan felnyög. Néhány sokkal erősebb, sokkal mélyebb lökést érdemlek ki vele, ez pedig már tényleg túl sok. Minden izmom megfeszül, és elveszek. Lehunyt szemmel lebegek a saját kis világomban, Louis pedig nem kegyelmez. Szenvedélyes, sürgető, mert már ő is ott tart, magával alig törődve csak belőlem igyekszik minden élvezetet kisajtolni.</div><div style="text-align: justify;">Most tapasztalom először, mennyire kellemesek a szeretkezést követő percek is. Amikor már csak lecsillapodni próbálsz, lélegezni, újra létezni, de a szerelmed nem enged el. Simogat, ölel, csókol. Soha nem szerettem ezt, de most akkor érzek hiányt, megmagyarázhatatlan szomorúságot, amikor végül kimászik a karjaim közül, hogy egy kicsit rendbe tegyen mindkettőnket. Most tudatosul bennem, hogy tényleg ő a mindenem. Louis a végzetem, aki nélkül ezek után megfulladnék. Ahogy végez a tisztogatásunkkal, azonnal elkapom a karját, és magamhoz rántom újra. Semmi mást nem teszek, csak ölelem, összegabalyodott lábakkal.</div><div style="text-align: justify;">- Ez…</div><div style="text-align: justify;">- Ez nagyon jól sikerült - fejezi be helyettem vigyorogva. - Mindketten mesteriek vagyunk ebben a haladjunk lassan dologban.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, határozottan - nevetem el magam, és felkönyökölök Louis mellett, hogy most én csodálhassam őt a matracon fekve, szétterülő, kócos hajjal.</div><div style="text-align: justify;">- Ettől még szeretném tartani a tervet. Mindkettőnk érdekében - suttogja, én meg bólintok, és megcsókolom.</div><div style="text-align: justify;">- Késő van, haza kellene indulnom, nem akarom felverni Damet - mondom halkan, még ha nagyon nem is akarok felkelni Louis mellől.</div><div style="text-align: justify;">- A mai napi terv már romba dőlt - sóhajt fel színpadiasan, de mosolyog mellé. - Aludj velem! Holnap kezdjük a lassú táncot.</div><div style="text-align: justify;">- Rendben - súgom a szájára, és újra végtelen csókolózásba kezdünk, amiből mégsem lehet soha elég. Mert Louis-ból soha nem kaphatok eleget. - Holnap.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqH2sIDGhcV7DNNDvpIczIm4irLoRDoQ8qC4mFQejIcfRZKIC-5WVInywPdVfUCj1NeeM3nuH_DFc8T89HB7Fuu8evhPSknyqXtLIFLxnswhnKr8f36TB6_pOSP8UI9MKn51qSAU2vhLJyzZ8syl_B1y6OYi9cW2K2rsGTh9TBmp_2uKVW2l4q7e-W2g/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqH2sIDGhcV7DNNDvpIczIm4irLoRDoQ8qC4mFQejIcfRZKIC-5WVInywPdVfUCj1NeeM3nuH_DFc8T89HB7Fuu8evhPSknyqXtLIFLxnswhnKr8f36TB6_pOSP8UI9MKn51qSAU2vhLJyzZ8syl_B1y6OYi9cW2K2rsGTh9TBmp_2uKVW2l4q7e-W2g/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-72743163776656774272023-01-15T18:14:00.005+01:002023-01-22T11:00:35.358+01:00Mocskos elit - 51. <div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Meghoztam a mai részt is. Időben!!! Mit tesz, amikor szabadságon van az ember. XD A következő rész valahol újracsak sorsdöntő lesz, ezt vezettük itt fel. Remélem mostanra azért kicsit jobban kedveli mindenki Harryt a hülyeségei ellenére is. Szépen lassan minden hibás lépését belátja. És erősen küzd maga ellen. Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p data-p-id="d432ee38d61da527e8e5f542d64cd43d" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiX4zhy0tOSQlaMO9cN6GSpZnLPfzk6BnusyKkxfiUHvLjjk8tPrxWgF7skHD1QjOaTP13j1uoj7JSCttciso4UV6BlE0Au9DMDzwq40EKvnOk5r7fI2FjsNHW-96sN4eSCxFzV8_rHsGcNaeDU0imLczcot3O2VUlaA7GvhPeb94a3uh0-l0E4NcrBQw/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="253" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiX4zhy0tOSQlaMO9cN6GSpZnLPfzk6BnusyKkxfiUHvLjjk8tPrxWgF7skHD1QjOaTP13j1uoj7JSCttciso4UV6BlE0Au9DMDzwq40EKvnOk5r7fI2FjsNHW-96sN4eSCxFzV8_rHsGcNaeDU0imLczcot3O2VUlaA7GvhPeb94a3uh0-l0E4NcrBQw/w506-h253/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="506" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">52. fejezet</span></b></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgK5SkO8r0XBjDjq8TuT9FhvT_x9VEICUObDvswm9DrDKlcOxU27eZI2OREjiKOzBjJ-eoGJl3Ne_fL-JhF1LX6Q6d9sA_IrMkL6nYtfwp6O4ePKgmlbpXfXgSSmBd_qOyvLNPddhHU16HkBjVOOE1cPPZbl9m8Y6V_3RwJRbLdwIy15m1s6Xmn306OEA/s2048/322258867_934419124601774_5648136327725629684_n.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="2048" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgK5SkO8r0XBjDjq8TuT9FhvT_x9VEICUObDvswm9DrDKlcOxU27eZI2OREjiKOzBjJ-eoGJl3Ne_fL-JhF1LX6Q6d9sA_IrMkL6nYtfwp6O4ePKgmlbpXfXgSSmBd_qOyvLNPddhHU16HkBjVOOE1cPPZbl9m8Y6V_3RwJRbLdwIy15m1s6Xmn306OEA/s320/322258867_934419124601774_5648136327725629684_n.jpg" width="320" /></a></div><p data-p-id="d432ee38d61da527e8e5f542d64cd43d" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"><br /></p><div style="text-align: justify;">Napok teltek el, mióta megtudtam, hogy apa leszek. Egy olyan apa, aki még maga sem tudja, mennyire szeretne részt venni a gyereke életében. Napok óta mást se csinálok, csak agyalok a legjobb úton, amit találhatok. Hogyan kellene kezelnem mindezt, hogyan kellene viselkednem, de fogalmam sincs. Zora is elég tisztán, Jamie viszont kifejezetten egyértelműen hozta a tudomásomra, hogy mennyire nemkívánatos személy vagyok a kicsi közelében.</div><div style="text-align: justify;">Nem tudok aludni. Ez már a sokadik éjszaka, hogy képtelen vagyok elaludni, mert a gondolataim nem hagynak pihenni. Azt hiszem, végül utolért mindaz, amit tettem. Mostanra sikerült felfognom, hogy mindentől elvágtam magam. Nincs többé Upper East Side, se Wall Street, nincsenek fényűző partik, és nincs luxusnyaralás valami egzotikus és exkluzív helyen. Nincs luxusautó sem, vagy magángép. Voltak pillanatok, amikor megint egyre erősödött bennem az érzés, hogy vissza akarom kapni Louis-t. És volt egyetlen olyan pillanatom is nagyjából két napja hajnalban, amikor azon gondolkodtam, miért lenne Louis a legjobb nekem. Bennem volt, hogy ő mindenben segíthet. Hogy Louis jóval gazdagabb, mint ami Zora mellett lehettem volna. Amikor ez eszembe jutott, annyira megharagudtam saját magamra, hogy dühösen felültem az ágy szélén, és ököllel ütöttem a saját homlokomat.</div><div style="text-align: justify;">- Harry...? - kérdezte Damiano álmosan az ágy másik oldaláról, és még a hátamat is megsimogatta, amikor nem feleltem. - Jól vagy?</div><div style="text-align: justify;">- Nem! Kurvára nem! Elbaszott vagyok, és legszívesebben bárki más lennék a világon, Dam! Bárki más! - kiabáltam, és szegénynek fogalma sem volt, mi a fene bajom van. Egészen megrémülve könyökölt a matracon és nézett fel rám. - Elmegyek sétálni...</div><div style="text-align: justify;">- Az éjszaka közepén? Brooklynban vagy Harry, nem az Upper East Side-on - morogta álmosan, de nem is figyeltem rá. Tudtam, hogy igaza van, de nem feleltem, csak felvettem egy kabátom, és kimásztam az ablakon a tűzlépcső erkélyére. Azon az éjszakán elszívtam egy doboz cigit, a fejemet pedig ütemesen, finoman ütöttem a falhoz minden második levegővételemre. Mélyen voltam. Szerintem mélyebbre csúsztam, mint valaha. Csak folytak a könnyeim. Napokra elvágtam magam mindenkitől. Anyáék is hívogattak telefonon, miután megtudták, hogy Zora terhes, de fel se vettem nekik. Niall ugyanez. Nem feleltem, mert nem tudtam, mit mondhatnék.</div><div style="text-align: justify;">Egyik nap viszont beszéltem Zaynnel is, muszáj volt, el kellett mesélnem neki, hogy mi történt, hogy mibe kevertem magam. Teljesen ledöbbent, először elhinni sem akarta, azt hitte, hogy faszulok vele.</div><div style="text-align: justify;">- És akkor most mi a fenét fogsz csinálni?</div><div style="text-align: justify;">- Halvány elképzelésem sincs - suttogtam a telefonba, és Dam hálószobájának az ablakán bámultam kifelé. Egy kibaszott galamb akartam lenni az ereszen. Tényleg azt éreztem, hogy ki akarom szakítani magam a saját testemből, valaki más akarok lenni. Akár az a szerencsétlen galamb a tetőn. Soha nem éreztem még ezt azelőtt. - Fogalmam sincs, miből fogok fizetni Zorának. Fel kell virágoztatnom azt a kurva burgerezőt, de attól is hányingerem van, hogy csak rágondoljak. Egész életemben ez elől menekültem, Z... Egész életemben menekültem, hogy ne legyek olyan, mint apám, vagy anyám. Belekényelmesedve az alsó középosztály, sőt... A csóró osztály életébe. Egész életemben! És most itt vagyok. Én taszítottam vissza magam, nincs semmim, csak ami apámnak is volt.</div><div style="text-align: justify;">- Hiszek benned, H - mondta egy kis hallgatás után. - Nem azért mondom, hogy lenyugtassalak, vagy lekoptassalak. Szerintem te az a fajta ember vagy, aki mindent túlélhet, és mindig visszatalálhat magához. Megtetted már korábban, mennie kell újra, nem?</div><div style="text-align: justify;">- Bárcsak tudnám...</div><div style="text-align: justify;">- Mindenesetre itt vagyok, oké, haver? - kérdezte támogató hangon. - Ha anyagi vagy bármilyen támogatás kell, segítek amiben tudok.</div><div style="text-align: justify;">- Kösz, Zayn.</div><div style="text-align: justify;">Azt hittem, jobb lesz, hogy valamit is segíteni fognak egykori legjobb barátom szavai, de nem így volt. Persze, mitől is lett volna jobb, ha egyszer Damiano sem tudott olyat mondani, amitől jobban lettem. Ha ő nem volt képes rá, akkor senki.</div><div style="text-align: justify;">Talán éppen ezért csak végső elkeseredés lehetett, hogy tegnap délután visszahívtam anyámat. Elképzelésem sincs, miből gondolhattam, hogy ha vele is beszélek mindenről, akkor jobb lesz bármi is. Egyértelműen nem így lett. Akkor sem, ha ő volt az egyetlen, aki igazán pozitívan fogadta a híreket. Természetesen az alig egy hónapos házasság utáni válás annyira nem dobta fel, azt kifejezetten gyűlölte, de a gyereknek megmagyarázhatatlanul örült. Még az is eszembe jutott, hogy talán azért, mert azt gondolta, így majd rendezni tudjuk a házasságot, mégis kibékülünk, akármi, de el kellett keserítenem.</div><div style="text-align: justify;">- Kérlek, Harry, mondd, hogy nem mondasz le a kicsiről! - könyörgött, amikor mondtam, hogy se Zora, se a családja nem szeretne túl sokat a gyerek körül látni. - Ő a te babád is lesz, nem csak Zoráé. Jogod van hozzá, fiam. Nem hagyhatod őt teljesen hátra!</div><div style="text-align: justify;">- Szerintem jobb lenne neki - motyogtam, és tudom, ha anya ott lett volna velem, még talán meg is csap emiatt. - Mégis mi az, amit adhatok neki?</div><div style="text-align: justify;">- A szeretetedet, és egy apát - válaszolta egyszerűen, én pedig nyeltem egyet a szavaira. Nem állok készen. Tudtam akkor is, amikor Zora közölte a hírt, tudtam azelőtt is, hogy felhívtam anyámat, és most is tudom, ezekben a pillanatokban.</div><div style="text-align: justify;">Reggel elszívtam egy füvescigit a nappaliban. Már ennyire a padlón vagyok, és szenvedek. Nem tudom, mit kezdjek magammal, és nem láttam jobb utat arra, hogy elengedjem magam. Szükségem volt egy kis nyugalomra. Damiano még aludt akkor, és amikor a gitártokjával a vállán kilépett a hálóból, szinte lefagyott a kanapé mellett.</div><div style="text-align: justify;">- Mi a kurva eget művelsz a lakásomban, te barom?! - üvöltött rám egyből, de akkor már minden könnyű volt. Be voltam tépve, ezért csak mosolyogtam rá. - Van még?</div><div style="text-align: justify;">- Hm?</div><div style="text-align: justify;">- Van még?! - kiabálta az arcomba, és be kellett csuknom a szemem, mert annyira hangos volt. Vagy csak én voltam túl érzékeny a hangokra. Az asztalra mutattam, ahol még ott hevert a kis műanyag tasak, benne valamennyi fűvel. Nem volt sok, nem is akartam sokat venni, csak el akartam lazulni, nem pedig öntudatlanra szívni magam.</div><div style="text-align: justify;">Dam viszont a földre ejtette a gitártokot - ebből tudtam, hogy tényleg nagyon dühös - felkapta a zacskót, majd egyenesen a fürdőbe ment, hogy lehúzza a vécén. Természetesen nem úszhattam meg, azonnal visszatért, és a fotel támlájára támaszkodva mászott bele egészen az arcomba.</div><div style="text-align: justify;">- Még egyetlen egy ilyen, és kibaszlak az utcára minden cuccoddal, Harry! - sziszegte vészesen közel hozzám. - Felőlem törj össze valamit, szívj el száz doboz cigit, virrassz, sírj, üvölts, ébressz fel az éjszaka közepén, leszarom! De nem hozol drogot a lakásomba!</div><div style="text-align: justify;">- Megértettem, higgadj le - feleltem sokkal nyugodtabban, és tudom, hogy ez is felcseszte, de erről nem tehettem. A fű miatt reagáltam úgy.</div><div style="text-align: justify;">- Hála az égnek, hogy estig nem is látlak - nyögött fel, aztán a gitárja után nyúlt, a vállára dobta, és az előszobába csörtetett, hogy felöltözzön. Már a nyitott ajtóban állt, amikor visszanézett rám. - Szedd össze magad, Harry! Nincs vége a világnak.</div><div style="text-align: justify;">- Az enyémnek lehet.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, annak sincs. A nap ugyanúgy lenyugszik este és felkel reggel, és az élet megy tovább. Mindig. Azt mondtam, nyalogasd kicsit a sebeidet, de most azt mondom, eleget nyalogattad. Ideje felkelni a fotelból, és kinyitni annak a kibaszott burgerezőnek a papírjait! Estig adok időt.</div><div style="text-align: justify;">- És?</div><div style="text-align: justify;">- Aztán leülünk, és kényszeríteni foglak, hogy a kezedbe vedd az életedet!</div><div style="text-align: justify;">Bevágta maga mögött az ajtót, de csak mosolyogtam. Azokban a pillanatokban mindenen csak mosolyogtam. Semmi sem érdekelt. Végre kicsit jól voltam. Aztán... Délutánra a fű hatása teljesen elmúlt, én pedig még keserűbb és depressziósabb lettem.</div><div style="text-align: justify;">Még csak délután négy van, de én már mindenre képtelenül fekszem a hálóban, és bámulom a plafont. Rosszul vagyok. Fizikailag, de ez tulajdonképpen nem meglepő, mert napok óta képtelen vagyok normálisan enni, alig alszom. Kávé és cigi a legjobb barátaim, néha némi alkohollal felkarolva, és ebből áll minden percem. Önmarcangolás, öngyűlölet, sírás, üvöltés, aztán még egy kis öngyűlölet, hogy végül önsajnálatba burkolózva üljek a teraszon. Egyértelműen nem vagyok alkalmas arra, hogy egy kisbaba apja legyek, de úgy gondolom, semmi másra sem vagyok alkalmas.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Zayn</b></div><div style="text-align: justify;">Láttad a New York Timest?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Nem</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Zayn</b></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #2b00fe;"><u>https://www.newyorktimes.com/spotlight/lgbtq/dimonstyles/scandal</u></span></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Jézusom</div><div style="text-align: right;">Megnyitni sem merem</div><div style="text-align: right;">Nagyon durva?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Zayn</b></div><div style="text-align: justify;">Eléggé</div><div style="text-align: justify;">Nincs sok szavam</div><div style="text-align: justify;">Jamie Dimonnal nem szabadott volna kezdened</div><div style="text-align: justify;">Vagy az unokájával...</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Kösz, hogy figyelmeztetsz</div><div style="text-align: right;">Megígérte, hogy darabokra töri a még el se indult karrierem, nem lep meg a cikk, csak... Elegem van, Zayn. Nem tudom, mit tegyek.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Zayn</b></div><div style="text-align: justify;">Először is kelleni fog egy ügyvéd</div><div style="text-align: justify;">Most már tényleg</div><div style="text-align: justify;">Nem hagyhatod ezt</div><div style="text-align: justify;">A nagyobbik baj, hogy Louis-t is megemlíti</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Mi????</div><div style="text-align: right;">Bassza meg!!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Zayn még írogat valamit, de nem tudom visszafogni magam. Ezután már muszáj megnyitnom a linket, amit küldött, és egyenesen odagörgetnem, ahol meglátom Louis fotóját és nevét. Akkor kapták le, amikor éppen kiszáll az autóból, megérkezik az esküvőre. Istenem, de kibaszott gyönyörű volt, és akkor még csak nem is figyeltem rá annyira. Lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt, és csak utána kezdem olvasni.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-family: times;"><i>...A Dimon család távoli üzleti kapcsolatban áll Léandre Tomlinsonnal, aki nem óhajtott nyilatkozni az ügyben, miszerint elsőszülött fia homoszexuális lenne. Louis Tomlinson, a huszonhárom éves fiatal üzletember közösségi média oldalain azonban egyértelműen visszaköszön az elkötelezett támogatása különböző LMBTQ+ csoportok felé. Zora Dimon azt állítja, az ifjabb Tomlinson megjelent az esküvőjükön, Styles pedig közel egy órára eltűnt vele a hotelszobák közvetlen közelében, bár akkor még nem is sejtette, miért. Elmondása szerint, nem tudott Harry Styles biszexualitásáról, a fiatal tőzsdeügynök hetekkel az esküvőt követően viszont maga vallotta be neki, hogy gyengéd szálak fűzik Tomlinsonhoz, és az esküvő napján szexuális kapcsolatba kerültek, ezzel azonnal megszegve a fiatal Dimon lánynak tett hűségesküjét...</i></span></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Csak nézem a telefonom képernyőjét, és képtelen vagyok felfogni, hogy ezeket a szavakat leírták az üzleti világ egyik legbefolyásosabb napilapjába. A félelem, hogy ezzel most valami olyat is tönkretettem, amit nem volt szándékomban, hogy megint Louis-nak okozok gondot és kárt, kiborít. Remegő ujjakkal nyitom meg a névjegyzéket, megdermed a kezem a neve felett. Nem bírom felhívni, képtelen vagyok rá. Nincs hozzá elég bátorságom, ezért végül csak nagy nehezen, de begépelem neki a semmitérő üzenetemet.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Annyira sajnálom</div><div style="text-align: right;">Ha bármit tehetek, vagy nem tudom...</div><div style="text-align: right;">Nem akartam, hogy ez legyen belőle</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Loulou </b>❤️</div><div style="text-align: justify;">?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><span style="color: #2b00fe;"><u>https://www.newyorktimes.com/spotlight/lgbtq/dimonstyles/scandal</u></span></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Louis szinte azonnal látja az üzenetem, de nem reagál. Nem jelennek meg a pöttyök sem, azt jelezve, hogy éppen gépel valamit. Hosszú percekig néma csend, és nem jelentkezik. Már azon vagyok, hogy újra írjak valamit, amikor végül mégis meglátom azokat a mágikus, életmentő pöttyöket. Aztán a pöttyök megint eltűnnek, és végül semmit sem kapok, csak egy tetszik reakciót a linkre. Ennyi. Semmi más. Falhoz vágom a telefont, és beleverek a falba. Éppen úgy, ahogy évekkel ezelőtt, amikor cserben hagytam Louis-t a szalagavató bálunk estéjén. Ezúttal nincs vér, nem ütöttem olyan erősen, de elzsibbad, és egyből eléggé fáj ahhoz, hogy egy nyögés kíséretében a fürdőbe menjek. Megállok a tükör előtt, és csak bámulom magam, miközben folyatom a hidegvizet az öklömre.</div><div style="text-align: justify;">Fogytam, látom, mert napok óta nem néztem tükörbe se. Bár tegnap pont mostam hajat, mégsincs formája. Az erőtlen, hullámos tincsek csak úgy lógnak a semmibe. Pont úgy, mint én. Épp olyan erőtlen, reménytelen, mint én magam.</div><div style="text-align: justify;">Dühből ragadom meg az ollót az egyik fiókból, és erőteljes mozdulatokkal vágok bele a hajamba. Először csak a fele tűnik el, és rövid, mint a gimnáziumban, aztán annál is rövidebbre vágom. Egészen rövidre. Utoljára általánosban volt ennyire rövid hajam, de nem érdekel. Ha Damnek lenne nullásgépe, lehet azt használnám. Így viszont megállok a rövidnél. Rengeteg haj pihen előttem a mosdókagylóban, de csak két kézzel megmarkolom, és a vécé melletti szemetesbe tömöm. Zihálok. Egyértelműen elment az eszem, most értem az út legvégére, és konkrétan bediliztem. Louis tette ezt velem. Ő lökött át a határon azzal a kibaszott hüvelykujjal! Gyűlölöm, hogy lehet reagálni az üzenetekre! Gyűlölöm, hogy Louis-nak mindez ennyit jelentett, hogy küldött rá egy reakciót. Magamat gyűlölöm, amiért csak ennyit jelentek Louis-nak, miközben nekem ő az egész világom. Ez egyértelműen kiderült. Ő a galaxisom napja, és nélküle nem is létezem.</div><div style="text-align: justify;">Ahogy az új önmagamat bámulom a tükörben, rájövök, hogy egy idióta vagyok. Itt szenvedek napok óta, pedig már semmim sincs. Mindent elvesztettem, és a sorsom is ellenem fordult. Ennél rosszabb már nem igen lehetne, akkor meg miért nem próbálom meg? Akkor miért nem fogom magam, és megyek át Louis-hoz, hogy elmondjam neki, amit akarok? Szó szerint semmi veszteni valóm sincs, mert amit lehetett, azt már elvesztettem. Legalábbis most úgy érzem. Damiano, Zayn... Nem, nyilván nem igaz, hogy nincs semmim, de a jövőt, amit álmodtam magamnak, azt egészen biztosan örökre elvesztettem. Jamie nem blöffölt, mindent megtesz, hogy besározza a nevem. Egy lemoshatatlan féle sárral, ahogy ígérte is.</div><div style="text-align: justify;">Összeszorított szemekkel határozom el magam. Felveszem a csizmáimat, összekaparom a telefonomat valahonnan a hálószoba falának a tövéből, és megkeresem a motorom kulcsait. Ha most nem teszem meg, ha most nem mondok el neki mindent, amit érzek és szeretnék, akkor soha. És az a helyzet, hogy valószínűleg nincs is több esélyem rá, mint csak ez az egy.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIcN2us7ig1cgZWpO7wmXE1Y4YbDrMFTDT3rvCAf4RO2Kl6TrznFknBXntTpFEzRZvU8_14uTq2EGkGU0Mbh4BL6g7TfmbITBre4xqdOda68JH1RvuouCOxumYzEhKFGsrkst-wMgOfLFcCa-tyB-CF4CtSLvGq1EHxNoFsv_qLb7krgzrSKdslVGZrw/s60/gfchjb.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIcN2us7ig1cgZWpO7wmXE1Y4YbDrMFTDT3rvCAf4RO2Kl6TrznFknBXntTpFEzRZvU8_14uTq2EGkGU0Mbh4BL6g7TfmbITBre4xqdOda68JH1RvuouCOxumYzEhKFGsrkst-wMgOfLFcCa-tyB-CF4CtSLvGq1EHxNoFsv_qLb7krgzrSKdslVGZrw/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-1774168769304861272023-01-08T20:04:00.004+01:002023-01-08T20:04:32.817+01:00Mocskos elit - 50.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Hát... Sokan már kommentben találgattatok, és eszetekbe jutott ez az eshetőség. Igazatok lett, *kínos nevetgélés*, azért ne gyertek utánam vasvillával. Inkább mondjátok el, hogy most mindezek után mit gondoltok, hogyan lesznek a dolgok? Istenem... 50. rész. Ez azért nagyon emotional pillanat, mert nincs 60. szóval hamarosan a történet végéhez fogunk érni. Na de... Az még picit odébb van, addig is... Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><p data-p-id="d432ee38d61da527e8e5f542d64cd43d" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8DM1nnKbKLUIhQxaH1OJ_kxChkHfxzrGIk91FMTB0BS2IaUJ8yotfO_ZGve7gKUYMPEGjtuL5DJVEsashajFXaKnFCBNzJn7KNLZY7D_iI20qsm9l_cU10Aa2jXZIJm4LjFN4_ZgXccQ9enOxFP_U-aYmrLM62RB4oBS8XEK1TM9xQ27zCD-GlkJmRg/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="287" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8DM1nnKbKLUIhQxaH1OJ_kxChkHfxzrGIk91FMTB0BS2IaUJ8yotfO_ZGve7gKUYMPEGjtuL5DJVEsashajFXaKnFCBNzJn7KNLZY7D_iI20qsm9l_cU10Aa2jXZIJm4LjFN4_ZgXccQ9enOxFP_U-aYmrLM62RB4oBS8XEK1TM9xQ27zCD-GlkJmRg/w574-h287/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="574" /></a><span><a name='more'></a></span></div><b><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">50. fejezet</span></b></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;"><br /></span></b></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;"><br /></span></b></div></b><div style="text-align: justify;">Nem mondanám, hogy nyugodt utam volt egészen idáig, sokkal inkább, hogy felzabál az ideg, de túl kell esnem ezen a napon. Muszáj. Ezután nem kell többet a Dimon család szemébe néznem, csak ezt a napot éljem túl.</div><div style="text-align: justify;">Nagy levegőt kell vennem, ahogy beszállok a liftbe, és elindulok az egykori lakásom felé. Ami valójában soha nem volt az enyém, és ezzel talán tudat alatt tisztában is voltam. A testem nem akar engedelmeskedni, mert amint megérkezem az emeletre, alig tudok kiszállni a liftből, és minden lépés egy örökkévalóságnak tűnik a bejárati ajtóig. Amikor már ott vagyok, előtte állok, lehunyom a szemem, és csak belélegzem a folyosó friss, tiszta levegőjét, aztán lassan bekopogok.</div><div style="text-align: justify;">- Szia, gyere be! - tárja ki előttem az ajtót Zora, és bár nagyjából az egész családra számítottam, csak ő van itt, az ügyvédjük és persze Jamie.</div><div style="text-align: justify;">- Szia - köszönök neki halkan, és legszívesebben megölelném, már csak azért is, mert ennyire higgadtan és megértően kezel mindent, de nem merészkedek addig, egyszerűen csak állok mellette és várom, hogy mit kér tőlem. - Hogy vagy?</div><div style="text-align: justify;">- Szörnyű kérdés a mi helyzetünkben - húzza fel a szemöldökét, aztán beljebb is invitál, mindenki az étkezőasztalt üli körbe.</div><div style="text-align: justify;">- Dr. Mason Coleman vagyok - nyújtja felém a kezét a nagyjából a szüleimmel egyidős ügyvéd, tiszteletteljesen még fel is áll hozzá, aztán a nyakkendőjét lesimítva visszaül a székére. - Örvendek!</div><div style="text-align: justify;">- Harry Styles - bólintok, és én is leülök az egyik szabad székre, hogy elkezdhessük ezt az előre is nagyon kellemetlennek ígérkező beszélgetést.</div><div style="text-align: justify;">- A jogi képviselőjére várunk még? - néz rám Coleman, én pedig egy kicsit zavarba jövök, hogy csak egymagam jöttem.</div><div style="text-align: justify;">- Nem én... Magamat képviselem - jelentem ki, és Zora meg Jamie is úgy néznek rám, mintha valami világi idióta lennék emiatt. Talán az is vagyok, most hirtelen én is így gondolom, de nem éreztem, hogy egy egyszerű házasság érvénytelenítési aláíráshoz szükséges lenne kifizetnem többszáz dollárt a jelenléte miatt.</div><div style="text-align: justify;">- Rendben, akkor azt hiszem, kezdhetjük is - néz rám az ügyvéd, és az asztalra készített egyik köteg papírhoz nyúl, rajta sárga és zöld jelölőkkel. - Tehát a házasság törvényesen létrejött, és ügyfelem azt szeretné, ha az önök közötti házasság felbontása közös megegyezéssel történne meg. Ehhez előkészítettem az egyezség tervezetet, amelyet aláírás után benyújthatunk jóváhagyásra a bírósághoz.</div><div style="text-align: justify;">- Igen - válaszolom egyből, de nem is merek mást nézni az ügyvéden és a papírokon kívül. - Várjon... Válás? Azt hittem, egyszerű érvénytelenítésről van szó.</div><div style="text-align: justify;">- Mint ahogy az előbb elmondtam, az önök házassága törvényesen jött létre, így az érvénytelenítés nem lehetséges.</div><div style="text-align: justify;">- Biztosan nincs semmilyen más mód arra, hogy ne kelljen bíróságra mennünk? - kérdezek vissza bizakodva, hátha mégis találhatunk egy kiskaput.</div><div style="text-align: justify;">- Nem gondolod, hogy mi már végigjártuk ezt a kérdéskört? - förmed rám Jamie. - Nekünk is egyszerűbb lenne, ha csak megszabadulhatnánk tőled egy aláírással.</div><div style="text-align: justify;">- Ha hallani szeretné, akkor rendben van, nagyapa - állítja le Zora Jamie-t, nagy meglepetésemre egyébként. - A helyében én is ezt tenném, főleg, hogy nincs ügyvédje.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, rendben van - rázom meg a fejem. - Ha azt mondjátok, esélytelen, akkor elhiszem. Szóval rendes válás lesz? Tárgyalásra kell majd mennünk?</div><div style="text-align: justify;">- Ha aláírja az általam megfogalmazott, és az ön és ügyfelem akaratát tartalmazó egyezség-tervezetet, akkor a bíróság jóvá fogja hagyni - próbál megnyugtatni Coleman. - További tárgyalásra majd csak a vagyonmegosztási javaslat benyújtása után lesz szükség.</div><div style="text-align: justify;">- Rendben - sóhajtok fel, mert egyáltalán nem erre számítottam. Több alkalommal kell bíróságra mennem ezért, pedig azt hittem, egyetlen aláírással megoldható lesz ez az ügy. Alig három kurva hét házasságról beszélünk!</div><div style="text-align: justify;">- A gyerek...</div><div style="text-align: justify;">- Várj, ez... - szólal meg Zora hirtelen, én pedig egészen összezavarodok attól, ahogy félbeszakítja az ügyvédet. Attól meg még jobban, ahogy Coleman kezdte a mondatát. - Még nem tudsz róla, Harry, de... - vesz egy mély levegőt Zora, aztán kinyit egy kisebb mappát, amit eddig maga mellett tartott, majd elém csúsztatja.</div><div style="text-align: justify;">- Mi ez? - szólalok meg rekedt hangon, kiszáradt torokkal.</div><div style="text-align: justify;">- Az ott... Néhány orvosi lelet és ultrahang képek - magyarázza meg az amúgy egyértelműt, de én teljesen el vagyok veszve, mert... Azt hiszem, sokkos állapotba kerültem, vagy nem tudom. De nem vagyok jól. - Babát várok. Most lépek a harmadik hónapba. Szóval... Jóval az elcsesződött esküvőnk és a félrekúrásod előtt fogant.</div><div style="text-align: justify;">- Ez... valami vicc, ugye? - ver le a víz, és érzem, hogy egyre nehezebben kapok levegőt. Lehetetlen, ez... Oké, ez nem lehetetlen, mert rendszeresen lefeküdtünk, de mégis... - Védekeztünk... Mi... Komolyan beszélsz, Zora?</div><div style="text-align: justify;">- Ugorhatnánk tovább? Neked ezzel... - kezdi Jamie unott hangon, de ez most nem az a pillanat.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, kurvára nem ugorhatnánk tovább! - csattanok fel, sőt, ki is kell mennem a konyhába egy pohár vízért, de ez is csak alibi, hogy mozoghassak, hogy csinálhassak bármi mást, mint csak itt ülök.</div><div style="text-align: justify;">- Épp most tudta meg, hogy apa lesz, adjatok már neki legalább egy percet! - hallom Zora feszült hangját is kintről, nemsokkal később pedig már előttem áll a konyhában.</div><div style="text-align: justify;">- Jól vagy?</div><div style="text-align: justify;">- Nem - rázom meg a fejem teljes önkívületben.</div><div style="text-align: justify;">- Én sem voltam jól - vallja be, összefűzi a kezét a mellkasa előtt, és nekidől a pultnak. Nem néz rám, miközben beszél. - Emlékszel, már az esküvő előtti hetekben is volt olyan, hogy étvágytalan voltam, vagy túl sokat akartam enni, de arra fogtam, hogy ideje menstruálnom, fel se tűnt, hogy már addigra is mennyit késett. Teljesen lefoglalt az esküvő és a szervezés. Aztán... miután elmentél. Nem volt valami nyugodt éjszakám, nem is aludtam szinte. Másnap reggel rosszul voltam. De az idegre fogtam. Azóta se vagyok rosszul reggelente, viszont egyre furcsábban éreztem magam. Fáradtnak. Aztán ahogy arra gondoltam, talán ideje megjönnie, összeállt, hogy észre se vettem... Ott volt a majdnem két hónapja vett doboz tampon a szekrényben. Bontatlanul.</div><div style="text-align: justify;">- Bassza meg... - suttogom, és vele szembe a másik pultra támaszkodom én is.</div><div style="text-align: justify;">- Azonnal hívtam Amyt, hogy azt hiszem, baj van, és jöjjön át - utal a legjobb barátnőjére. - Idefelé hozott nekem három tesztet is. Remegő kézzel csináltam meg mindet. Nem is bíztam csak egyre a dolgot. Aztán amikor mindhárom pozitívat mutatott, a padlón zokogtam Amy ölében. Szerintem órákig nem tértem magamhoz. De az biztos, hogy addig fel sem fogtam, amíg el nem mentem az orvoshoz, ahol láttam őt a képernyőn.</div><div style="text-align: justify;">- Mi lesz most? - nézek a szemébe, nem is tudom miben reménykedve. Bármilyen megnyugtatóban.</div><div style="text-align: justify;">- Ha most előállsz valami olyan idiótasággal, hogy velem maradsz emiatt, és próbáljuk meg újra, akkor kilöklek a tizenkettedikről - jelenti ki, és ezen normálisan valószínűleg nevetnék vagy minimum mosolyognék, most mégsem megy. A számat rágva nézek rá. - Megtartom, az abortusz eszembe sem jutott. De nem kötelezlek semmire. Sőt, a legjobb lenne, ha lemondanál minden apai kötelezettségedről, vagy...</div><div style="text-align: justify;">- Nem akarlak ennyire cserben hagyni - szakítom félbe, de csak a fejét rázza.</div><div style="text-align: justify;">- Nem akarok osztott felügyeletet, vagy ilyenek. Nyugalomban akarom nevelni. Hacsak nem csinálsz őrültséget, törvényileg nem tilthatom el tőled, nem is akarom, de... Azt sem, hogy kétlaki legyen. Kérlek, ne állj ki ellenem ebben a kérdésben, Harry!</div><div style="text-align: justify;">- Nem fogok, csak... Legmerészebb álmomban sem számítottam erre a mai találkozónkon, ez...</div><div style="text-align: justify;">- Őrület, tudom - fejezi be egyféleképpen a mondatomat. - De ez van, és ki kell találnunk a módot, ahogy mindenki a legkevésbé fog sérülni ebben a történetben.</div><div style="text-align: justify;">- Igen.</div><div style="text-align: justify;">- Menjünk vissza - kéri, én pedig csak bólogatok, és követem őt, továbbra is a kezemben tartva a pohár vizet. - Folytathatjuk.</div><div style="text-align: justify;">- A magzat jövőjét illetően is meg kell beszélnünk néhány dolgot - szólal meg az ügyvéd, miután mind újra jelen vagyunk. - A bíróság automatikusan az anyának ítéli a felügyeleti jogot, az egyezségben pedig mi is az édesanyát kérjük a bíróságtól, hogy jogosítsa fel a szülői felügyelet gyakorlására.</div><div style="text-align: justify;">- Én... - kezdem, mert nem vagyok jól. Kellett volna az a rohadt ügyvéd, mert nem tudom, mit csinálok. Nem tudom, mit kellene csinálnom.</div><div style="text-align: justify;">- Harry, kérlek, ne nehezítsd meg! - rángat ki a gondolataim közül Zora kezdetlegesen dühös hangja.</div><div style="text-align: justify;">- Már így is épp eleget tettél! Nem hagyom, hogy tönkretedd ennek a kisgyereknek az életét! - förmed rám Jamie is, mire csak megrázom a fejem.</div><div style="text-align: justify;">- Mi van, ha beleegyezek ebbe? - nézek az ügyvédre. - Attól még láthatom őt, ismerhetem? Az apja maradok?</div><div style="text-align: justify;">- Ön a gyermek apja, tehát az ön nevét viseli, az egyezségben szabályozott módon kapcsolatot is tarthat a gyerekkel, de az édesanya lesz a törvényes képviselő, ő a gyerek szülői felügyeletére feljogosított egyetlen szülője, minden fontos döntést a gyermekkel kapcsolatban kizárólag ő hozhat meg - bólint, ismertetve a részleteket, hogy is néz ki a dolog. - Ettől függetlenül kérhet gyakoribb kapcsolattartást, elviheti nyaralni, jelen lehet a fociedzésén, vagy balett előadásán, mindezt az anya beleegyezésével. Ha az édesanyával történik valami olyan, amely miatt nem tudja a gyermek személyes gondozását, felügyeletét, képviseletét kellően ellátni, az ön szülői felügyeleti joga automatikusan feléled.</div><div style="text-align: justify;">- Értem.</div><div style="text-align: justify;">- Minden ehhez kapcsolódó nyomtatványt ebben a stócban talál - tol közelebb hozzám egy adag papírt. - Kérem olvassa át, és a zölddel jelölt részeken írja alá.</div><div style="text-align: justify;">- Rendben - lehelem, aztán elkezdem olvasni az iratokat, de semmit se fogok fel belőle. Csak arra tudok gondolni, hogy ez képtelenség. Hogy nem történhet meg pont velem. Hogy mennyire kell szerencsétlennek lenni ahhoz, hogy egy ilyen kibaszott helyzetbe kerüljek, aztán persze megértem. Hogyne érteném... Szépen lassan mindent visszakapok a sorstól. Kihasználtam Zorát, most pedig megfizetek érte. Ennek ellenére is képtelen vagyok felfogni. Amikor a végére érek a vagy nyolc oldalas irattömegnek, mindenhol aláírom, ahol zöld jelölő van.</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm. - Oldalra nézek Zorára a háláját hallva, és persze tudom, hogy ez volt a legjobb lépés, mégis elönt a félelem és a rossz érzés. Az a gyerek még meg sem született, de mi már helyette döntjük el, mi a jó neki... Ha tehetnék, valószínűleg egyetlen tollvonással el is tiltanák tőlem, a nevemet sem viselné, mert valószínűleg szégyenként élik meg az egészet. Ez mind leolvasható Jamie arcáról. És pontosan ilyen a manhattani elit, ahova olyan mocskosul tartozni akartam. Nem számít, mit akar majd a gyerek, a sorsa már akkor megpecsételődik, amikor beleszületik a Dimon családba, és itt leszek én, aki semmit sem tehet majd érte. Akitől azt várják, hogy inkább majd maradjon is ki ebből az egészből, mert csak ront az összképen. Soha nem tartoztam ide. Mindenkinek igaza volt, mert soha, egyetlen percig sem voltam része a manhattani elitnek, csak azt hittem, hogy így van. Most pedig, mint egy betegség, amit a szervezet kilök magából, én sem vagyok többé szívesen látott vendég a köreikben. Ebben az elitben hagyom azt az ártatlan gyereket, és emiatt nagyon rosszul érzem magam.</div><div style="text-align: justify;">- Ez pedig a vagyonmegosztási javaslat, amelyet a válás kimondása után nyújtunk be a bíróságra - tol Coleman egy újabb adag papírt felém. - Írja alá, kérem, minden zöld jelölésnél.</div><div style="text-align: justify;">Persze, elkezdem átolvasni, tudom, hogy jobb, ha valamennyire észnél vagyok, de nem vagyok. Nagyjából minden harmadik mondat jut el az agyamig. Annyi biztos, hogy Zora nem is próbált meg húzódozni az ajánlatom miatt, minden ingóság és ingatlan, ami a kettőnk nevén van, a válás után kizárólag az övé. Ezeket a papírokat már sokkal könnyebb aláírnom. Nem is éreztem volna jól magam, ha bármit is elveszek, vagy magammal viszek, amihez már előtte se volt közöm, vagy nem én dolgoztam meg érte.</div><div style="text-align: justify;">- Legalább együttműködtél - morogja Jamie, aztán újra az ügyvéd veszi át a szót.</div><div style="text-align: justify;">- A aktuális hivatalos lakcímére fogja megkapni a bírósági idézést - pakolja el a papírokat Coleman. - Ezeket a nyomtatványokat itt hagyom, nézze át alaposan. Megjelöltem, hogy az önök esetét tekintve milyen mértékű éves házastársi és gyerektartást szabhat ki a bíró. A házastársi tartást a válás kimondasától kell majd fizetnie, a gyerektartást pedig a gyermek születésétől számítottan. Tehát jelen pillanatban az első kötelezettsége lesz megjelenni a bírósági tárgyaláson. Van esetleg bármilyen kérdése?</div><div style="text-align: justify;">- Nem, azt hiszem, nincs - rázom meg a fejem, mire az ügyvéd minden mappát az aktatáskájába pakol, és a kezét nyújtja felém. Természetesen viszonzom, de teljesen zavartan.</div><div style="text-align: justify;">- Kikísérlek, Mason - int neki kedvesen Zora, és így maradok kettesben Jamie-vel. Ez csak akkor válik egészen világossá, amikor komótosan kihúzza a mellettem lévő széket, és leül rá.</div><div style="text-align: justify;">- Gondoltam nem árt tudnod, hogy nagyon hálás lehetsz Zorának.</div><div style="text-align: justify;">- Az vagyok, mindenért - felelem egyből, ő viszont leint, mintha azt mondaná, nem adott engedélyt a beszédre, szóval fogjam be.</div><div style="text-align: justify;">- Ha ő nem kéri tőlem, hogy csak legyünk túl rajta tisztán és gyorsan, hogy továbbléphessen mindenen, holnapra ki lennél semmizve a családoddal együtt, és valószínűleg egy central parki padon kellene aludnod. A gyerek soha nem tudná meg, ki az apja, mert nem hagynám, hogy a te semmitérő nevedet viselje. Egyáltalán nem érdemled meg - tisztázza le, hogy mire is gondolt az előbb, és egyáltalán nincs kedves vagy megnyugtató hangszíne. Mondjuk akkor is pont ilyen volt, amikor összejöttünk Zorával, szóval nem ismeretlen ez az oldala. - Abba viszont nincs beleszólása, hogy mit teszek veled az üzleti világban. Véletlenül pont tudom Zorától, hogy minden álmod volt egy kényelmes pozíció a Wall Streeten, de abban teljesen biztos lehetsz, hogy ezek után próbálkoznod is felesleges az egész Egyesült Államokban, mert még takarítónak se fognak felvenni a tőzsdeirodákba. Minden szavamat tisztán értetted?</div><div style="text-align: justify;">- Kristálytisztán, Jamie.</div><div style="text-align: justify;">- Remélem a válás után soha többé nem kell látnom a képedet. És felfogod, hogy annak a gyereknek sokkal jobb lesz az élete nélküled. Ha elég okos vagy, nem nehezíted meg neki - utal pontosan arra, amit legszívesebben jogilag is elintézett volna, de ha nem, hát megpróbál "szépen" kérni. - El se hiszem, hogy ennyi év után a szakmában, mégis bedőltem neked. Tudnom kellett volna, hogy csak a pénzre hajtasz te undorító buzi - köpi még felém, aztán felkel, és a konyhába megy. Lehunyt szemmel dolgozom fel, hogy gyakorlatilag most kaptam életem első homofób megjegyzését. Ebből azt is tudom, hogy Zora beszámolt a családjának mindenről, de nyilván nem hibáztathatom érte.</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm, hogy nem nehezíted meg, és mindenben együttműködő vagy, Harry - lép mellém Zora, és én is felkelek az asztaltól a papírokkal a kezemben.</div><div style="text-align: justify;">- Azt hiszem, ez a legkevesebb - húzom félmosolyra a számat. - Ha... Ha szükséged van bármire is, akármire, akkor hívj, rendben?</div><div style="text-align: justify;">- Megleszek.</div><div style="text-align: justify;">- Csak nem akarom, hogy azt érezd, egyedül vagy ebben, és én csak leléptem - győzködöm tovább, hogy nem vagyok egy utolsó szarházi, aki csak felcsinálta, és utána elmenekül. - Jobb, ha megyek.</div><div style="text-align: justify;">- Nagyapa megsürgeti majd a dolgot, a válóper költségeinek a felével pedig majd kereslek - sorolja még, ahogy az ajtó felé kísér. - Szerintem így korrekt.</div><div style="text-align: justify;">- Persze - motyogom, ahogy kilépek a folyosóra. - Akkor... Majd találkozunk.</div><div style="text-align: justify;">Fogalmam sincs, hogy jutottam haza. Már csak akkor térek magamhoz, amikor belépek a lakásba, Damiano pedig int felém a kanapéról. Olyan vagyok, mint egy zombi, eléggé tisztában vagyok vele, ahogy lerúgom a cipőm, és csak lehuppanok mellé. Valami sorozatot néz a tévében, közben a gitárja a kezében.</div><div style="text-align: justify;">- Na milyen volt? - kérdi félvállról, nem is számítva arra, hogy bármi embertelenül brutális hírrel érkeztem haza. - Mondd csak, te belekukkantottál már a burgerező papírjaiba?</div><div style="text-align: justify;">- Most nagyon magasról leszarom a burgerezőt - morgom, aztán az asztalon heverő cigisdobozért nyúlok. Mindkét ablak nyitva van, szóval tudom, hogy Dam is bent dohányzott, nekem is szabad. Az egyetem óta alig gyújtottam rá, de most határozottan muszáj.</div><div style="text-align: justify;">- Biztos?</div><div style="text-align: justify;">- Teljesen biztos - jelentem ki, és még dühít is, hogy mi a szart akar a burgerezővel, amikor láthatja, hogy egy kibaszott idegroncs vagyok. - Zora terhes.</div><div style="text-align: justify;">- Mi van?! - teszi le azonnal a gitárt, én pedig a kezébe nyomom a papírokat, amiket hazahoztam, aztán nagyvonalakban elmesélem neki, mi volt a találkozón.</div><div style="text-align: justify;">- És nem játszik az érvénytelenítés, ezért többszöri bírósági tárgyalás és válás lesz. Szóval... Kelleni fog egy ügyvéd - zárom le a mesét, Dam pedig még mindig mélyen a válási papírokba van burkolózva.</div><div style="text-align: justify;">- Hát, reméljük, nem a te csimotád.</div><div style="text-align: justify;">- Kié lenne? - nézek rá oldalra, és azóta már a második szál cigimet szívom. - Zora biztosan nem csalt meg.</div><div style="text-align: justify;">- Akkor se add már ilyen olcsón a bőröd, Harry! - csap meg a nyomtatványokkal, aztán az asztalra hajítja őket. - Mindenképpen csináltass apasági tesztet, mielőtt kifizeted nekik a fél életedet. Ugyanis az asszonytartást például Zora és a te keresetedből fogják kiszámítani, és tartok tőle, hogy nem lesz túl olcsó.</div><div style="text-align: justify;">- Mégis mi a jó istent csináljak? - nyöszörgöm, és eldőlök a kanapén, a fejemet egyenesen Damiano ölébe ejtve. Kiveszi a fél szál cigit a kezemből, és beleszív. - Egyáltalán nem számítottam erre a fordulatra. Azt hittem, ma mindent letudhatok, és vége. Elengedhetem az elbaszott múltam. Ennek nem így kellett volna történnie. Mindenre pontot kellett volna tennünk, ha már eddig kitartottam, és nem futottam sírva Zorához, hogy bocsásson meg - darálom, közben pedig teljesen elveszem. A szemem megtelik könnyel, végtelenül sok a feszültség és kétségbeesés bennem. - De ma...</div><div style="text-align: justify;">- Ma kiderült, hogy ennek a hajónak van egy horgonya, ami soha nem fog túl messzire engedni a múltadtól - fejezi be helyettem sokkal művészibb szavakkal Damiano, mint ahogy én tettem volna. A szavaitól pedig még erősebben vesz hatalmába a keserűség, és ténylegesen sírni kezdek az ölében. - Az a gyerek mindig emlékeztetni fog arra, hogy honnan indultál, és milyen hibákat követtél el, de nézd a dolog jó oldalát.</div><div style="text-align: justify;">- Mi lenne az?</div><div style="text-align: justify;">- Zora nem egy őrült szuka, aki egy spanyol szappanoperában képzeli magát, és próbál ezzel is visszaszerezni magának, vagy magához láncolni. Nem akarja, hogy teljes értékű apja legyél a gyereknek, de végülis nem tilt el tőle. Rád bízta. Szóval innentől eléggé rajtad állnak majd a dolgok, ami nagyon is jó. Anyagilag kurva nehéz huszonegy év áll előtted a gyerek miatt, és hát... Bízz benne, hogy Zora hamar újra férjhez megy, és onnantól rá már nem kell fizetned. De ha úgy vesszük, egészen könnyen megúsztad ezt a dolgot ahhoz képest, hogy tudják, milyen mocskosan játszottál - magyarázza, és tulajdonképpen igaza van, tudom jól. Eszembe sem jutott, hogy milyen egyéb kimenetelei lehettek volna ennek a dolognak, ha Zora nem olyan korrekt nő, mint amilyennek megszerettem. Már csak Jamie szavait felidézve is szörnyű véget érhetett volna ez a dolog, ha Zora csak hátradől, és hagyja a nagyapjának, hogy azt tegyen, amit akar. Valahogy mégsem vigasztal semmi.</div><div style="text-align: justify;">Voltak pillanatok a költözésem óta, amikor úgy éreztem, végtelenül nagy hibát követtem el, amikor csak itt feküdtem a kanapén, amíg Damiano nem volt itthon, és bámultam a plafont, ha hason feküdtem, akkor meg a padlót. Csak félig léteztem, mert tudatosult bennem, hogy mit tettem. Hogy mindentől elvágtam magam. Hogy esélyem se lesz többé. Összetörtem egy üveg vodkát a konyhakövön dühömben, Dam pedig hihetetlenül mérges volt miatta. Voltak pillanatok, amikor mélyen meg voltam győződve arról, hogy a lehető legnagyobb hibát követtem el, és már készen álltam összecsomagolni, hogy visszamenjek Zorához, ha kell, térden állva könyörögjek neki. Aztán még itt volt apa halála is, a temetése körüli teendők, én pedig süllyedtem. Úgy éreztem, minden pillanattal egyre mélyebbre süllyedek, és a helyzet rosszabb volt, mint a gimiben, amikor kiderült rólam minden. Akkor még volt esélyem újrakezdeni. Most itt állok egy Harvard diplomával a kezemben, és tudom, hogy Jamie Dimon miatt akár a kukába is hajíthatom. Nincs semmim. Újra a padlón vagyok, és nincs semmim egy kölcsön kanapénál, amin alhatok, és egy nyomorult, fél burgerezőnél. Világéletemben rühelltem azt a burgerezőt, most pedig nincs semmi másom, csak az. Az utolsó esélyem, és gyűlölöm. Nem gyűlölhetném ennél jobban a sorsomat, mint ezekben a pillanatokban.</div><div style="text-align: justify;">Damiano rángat ki a mély és sötét gondolataimból, amikor az egyik ujjával letörli a könnyeket az arcomról.</div><div style="text-align: justify;">- Igazad van - sóhajtok fel, aztán visszaveszem a megmaradt csonkot a cigimból, hogy én fejezhessem be. - Ettől még... Nem érzem jobban magam, Dam... Kibaszottul szarul és elveszve érzem magam. A kurva sors a legkegyetlenebb módon fordult ellenem, és...</div><div style="text-align: justify;">- Hibáztatod érte?! - nevet fel, de közben gyengéden cirógatja a hajam. Már egészen hosszúra nőttek a tincseim. Túl hosszúra, de Dam szereti, én meg azt szeretem, ha birizgálja. Neki már régóta rövid, így én leszoktam róla. - Ha én lennék a sors, ennél sokkal durvábban leckéztettelek volna meg. De ez se rossz, és szerintem nagyon is fair dolog, hogy nem hagyott röhögve kievickélni ebből a dologból.</div><div style="text-align: justify;">- Te most kinek az oldalán állsz?</div><div style="text-align: justify;">- Mindig a tiéden, bébi, épp ezért mondom ezt.</div><div style="text-align: justify;">- Nem úgy néz ki... - morgok, és a tévé felé fordítom a fejem az ölében, de nem mozdulok, tovább élvezem a cirógatását. Megnyugtató, és a könnyek is egyre kevésbé szúrják a szemem.</div><div style="text-align: justify;">- Pedig de, mert mindez a te javadat fogja szolgálni - folytatja. - Segít minden nap észben tartani, hogy nem lehetsz egy orbitálisan nagy farok másokkal úgy, hogy ne fizess meg érte. Hogy többé ne használj ki másokat, és ne bántsd azokat az embereket, akik szeretnek. Az a gyerek a horgonyod, hogy a kikötőhöz közel maradj, és ne sodródj megint a nyílt tengerre, ahol bekebelez a vihar.</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon költői vagy ma este, zenét írtál éppen?</div><div style="text-align: justify;">- Olyasmi - von vállat. - Mindenesetre most gubózz be kicsit, nyalogasd a sebeidet, hisztizz és tombold ki magad. Rendben van. De aztán kelj fel, nyisd ki annak a kurva burgerezőnek a mappáját, és rendezd el az életed. Ez nem a világvége, Harry. Emberek sokkal nagyobb problémákkal, sokkal fanyarabb sorssal küzdenek életük során. Próbáld meg ebből a szempontból nézni. Hogy lehetne rosszabb is. Mindig lehetne rosszabb. Nincs rossz életed, hiába próbálod elhitetni magaddal. Háborúban állsz a sorsoddal, de nem nyerhetsz, Harry. Meg kell értened! Nem írhatod át a Nagy Könyvet. Fiatal vagy, dögös, kibaszott okos, előtted az élet. Minden lehetőség, csak meg kell ragadnod, nem pedig újra a könnyebb utat választani. Fogalmad sincs, mennyi potenciál van benned. És ha végre hagynád, hogy utat törjön magának, ha nem akarnál valaki olyan lenni, aki nem lehetsz, akkor minden működne.</div><div style="text-align: justify;">- De miért nem lehetek az, aki lenni akarok?</div><div style="text-align: justify;">- Mert az élet néha szar - von vállat. - Mert sajnos süket duma az, hogy bárki és bármi lehetsz. Van, hogy nem így van. De ez nem jelenti azt, hogy nem hozhatod ki a legjobbat a létezésedből. Nagyon szeretnék egy nap akkora legenda lenni, mint Freddie, vagy Michael, Elton, Mick... Valószínűleg nem leszek, de ettől még nem fogom széttenni a lábam olyan lemezcégeknek, akik tudom, hogy megadnák nekem, ha mocskosan játszhatunk. Inkább tiszta maradok és középszerű.</div><div style="text-align: justify;">- Miért nem lehetek olyan, mint te?</div><div style="text-align: justify;">- Lehetsz, csak most még van előtted egy hatalmas barikád, amit te magad építettél - simogatja még mindig a hajam. - Ha végre elég erőt gyűjtesz ahhoz, hogy átlépd, aztán végleg magad mögött hagyd, egymillió lehetőséget fogsz meglátni egy boldog jövőhöz. Csak ne akard mindig az egész világot, az nem lehet a tiéd. Egyszerre csak egy lépcsőfok, tudod.</div><div style="text-align: justify;">- Ühüm... - nyöszörgöm megint. - Nélküled már halott lennék.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, Puppet.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZ8uHMH39xYm8ouV07Uuh4Ylym8tHe1E9YLYMn7A5eG1F2mB9GvxM9tE7cJauz5KDEZHc5TU-EbFv_sEZxB7LoTmX9VWIVjy93L-gMXYUCir40s9nB9be829yDRgp52i0Y-OvwQa5-8ts0NzRU2l2orXnIQSui_xrsL6iLF1e8QbZYBIHuH36mJOXXDA/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZ8uHMH39xYm8ouV07Uuh4Ylym8tHe1E9YLYMn7A5eG1F2mB9GvxM9tE7cJauz5KDEZHc5TU-EbFv_sEZxB7LoTmX9VWIVjy93L-gMXYUCir40s9nB9be829yDRgp52i0Y-OvwQa5-8ts0NzRU2l2orXnIQSui_xrsL6iLF1e8QbZYBIHuH36mJOXXDA/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-1434919525121874002023-01-01T20:30:00.005+01:002023-01-01T20:30:35.510+01:00Mocskos elit - 49.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Meghoztam a következő részt, és itt szeretném megragadni az alkalmat arra is, hogy nagyon boldog új évet kívánjak minden egyes lelkes, hűséges olvasómnak! A világot jelenti nekem, hogy itt vagytok velem! <3</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8baZADyfbnqMcaqz277AhuODfDvnND3uQi12lipGROGFzR-QN0eh3ZIvjVL5KyBRwv1l2HOtlLFAu1KnSDdWObwr1G6LJMMGXyRgDVFceZdRqnZY6KZ_2JzzVxP8BUEXtCuUPdDsfhzDlCQL0JNOn-Oqn6hKFnA14nafTbEIwiFRhcN4yzQ2FGcz-xg/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="259" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8baZADyfbnqMcaqz277AhuODfDvnND3uQi12lipGROGFzR-QN0eh3ZIvjVL5KyBRwv1l2HOtlLFAu1KnSDdWObwr1G6LJMMGXyRgDVFceZdRqnZY6KZ_2JzzVxP8BUEXtCuUPdDsfhzDlCQL0JNOn-Oqn6hKFnA14nafTbEIwiFRhcN4yzQ2FGcz-xg/w517-h259/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="517" /></a><span><a name='more'></a></span></div><br /><div style="text-align: center;"><span style="font-size: large; font-weight: 700;">49. fejezet</span></div><p></p><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Szerencsére a bandának egyre jobban megy, fellépéseket szerveznek, és az első lemez is meglehetősen pozitív fogadtatást kapott. Hamarosan egy kisebb amerikai turnéra indulnak, én pedig nagyon büszke vagyok rájuk. Arra, hogy a barátjuk lehetek. Legalábbis remélem, hogy még annak tekintenek. A stúdió, ahol mindennap dolgoznak Manhattanben van, de Damiano Brooklynban bérel magának egy kis lakást, amióta a legtöbb idejüket New Yorkban töltik. Voltam már itt korábban, aprócska, csak egy konyhával egybekötött nappali, egy zuhanyzós fürdőszoba, és egy akkora háló tartozik hozzá, amibe éppen csak befér egy közepes méretű franciaágy. Mindezt még így is egy vagyonért Dam szerint.</div><div style="text-align: justify;">- Éhes vagy? - kérdi, ahogy becsukjuk magunk mögött az ajtót, és lepakolunk minden cuccot a nappali oldalába. - Van egy kis maradék hamburgerhús tegnapról. Megsüthetem magunknak.</div><div style="text-align: justify;">- Bármi jól hangzik - sóhajtok fel, és a konyhába indulok Dam után, hogy segítsek neki ha kell, de nem kér belőle, csak leültet a szűkös kis körasztalhoz a helyiség szélében. Nagy vendégfogadásra nem alkalmas, mindössze két szék fér el mellette.</div><div style="text-align: justify;">- Amíg én konyhatündérkedek neked, te csiripelj, hogy mi szél hozott ide ezzel a kivert kutya ábrázattal? - sandít rám oldalra, miközben előveszi a műanyag ételes dobozt a hűtőből, és elkezdi összerakni a vacsoránkat. - Ha az a terved, hogy már ennyitől is megsajnállak, jelzem, hogy tévedsz. Még mindig eléggé utállak, szóval több kell a kiskutya szemeknél.</div><div style="text-align: justify;">- Először is… Sajnálom - kezdek bele, és tudom, hogy haragszik rám. Látom most is, szörnyen bántam vele, és borzasztó dolgokat vágtam a fejéhez, de nagyon bízom benne, hogy helyre tudom hozni. Hogy elég lesz neki a magyarázatom. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, ha a viselkedésem miatt elveszítem Damianót is. - Nagyon sajnálok mindent, amit az arcodba üvöltöttem, mert semmiben sem volt igazam. Hálásnak kellett volna lennem neked azért, mert megpróbáltál értelmet verni a fejembe.</div><div style="text-align: justify;">- Na és mi hozta meg ezt a nagy ráébredést? - kérdez vissza egy cseppet gúnyosan, de inkább kíváncsian.</div><div style="text-align: justify;">- Mint tudod… Aznap délután lefeküdtem Louis-val.</div><div style="text-align: justify;">- Nem sokat tudok róla. Annyit láttam, hogy valami történt, és annak minden bizonyítéka ott díszelgett a hasadon, de ennyi - von vállat. - Úgy érted… Lefeküdtetek? Igazából? Teljesen?</div><div style="text-align: justify;">- A legteljesebben - bólintok, Dam pedig egy félmosollyal pillant rám, de már int is, hogy folytassam. - Szóval… Az eléggé összekavarta bennem a dolgokat. Louis jelenléte, közelsége, mindent felzavart bennem, ami addig valahol már leülepedett a mélyben. Újra az a tizenéves srác lettem, aki rajongva szereti őt, de ezúttal mégis más volt, mert többé nem voltak titkaim előtte. Tudta, ki vagyok. Nyílt lapokkal álltunk egymás előtt, és ennek súlya volt. Aztán… Azután is azt hittem, hogy rendben lesz így minden. Nélküled és Louis nélkül. Az járt a fejemben, hogy ott van Zora meg a családja. Zayn, Niall, mi kell ennél több? Gondoltam, talán te is megbékélsz majd valamikor, és nem akarod majd tönkretenni az életem. Istenem, de idióta vagyok…</div><div style="text-align: justify;">- Na, hát ebben aztán nem foglak megcáfolni - horkan fel, közben egészen szép húspogácsákat készít, és teszi az olajtól sercegő serpenyőbe. - Ezek szerint megjött az eszed, és ezzel egyidőben… mi? Mindent felborítottál? Lemondtál a vagyonról meg rangról? És akkor most mi lesz?</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom - vallom be, mert ez is egy olyan dolog, amit igazából nem gondoltam át, mielőtt megléptem mindent. - Fogalmam sincs, hogy Jamie ezután hajlandó lesz-e megtűrni a cégnél, vagy kirúg a faszba - temetem az arcomat a tenyerembe, és miközben veszek néhány mély levegőt, megérzem Dam kezét a vállamon.</div><div style="text-align: justify;">- Nem mindenkinek van egy milliárdos apósjelöltje, aki megoldhatja az egész életét, és mind életben tudunk maradni. Talán nem olyan könnyű minden, mint álmaidban, de Harry, ideje felnőnöd, és megértened, hogyan működik az élet.</div><div style="text-align: justify;">- Igen - sóhajtom, és nyelek is egy nagyot Damiano szavaira. Igaza van. Ugyanúgy, ahogy Louis-nak is az volt. Körbenézek az apró brooklyni bérlakásban, és megértem, hogy ez is élet. Dam boldog a saját életében, mert képes megtalálni azokat a dolgokat, amik örömet okoznak neki. Ha elképzelem magam ebben a lakásban Louis-val, boldognak látom magam. Louis… Egyértelműen rá van szükségem. - Vissza akarom szerezni őt.</div><div style="text-align: justify;">- Kit? - kérdi Dam szinte rémülten, és egyértelmű, hogy Zora jár a fejében, hisz Jamie-ről beszélgettünk, ezért csak halkan felnevetek.</div><div style="text-align: justify;">- Louis-t.</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom, Puppet - rázza meg a fejét, miközben visszasétál a tűzhelyhez, hogy megfordítsa a húspogácsákat. - Véresen vagy közepesen?</div><div style="text-align: justify;">- Véresen - válaszolom, aztán folytatom. - Elmentem hozzá, mielőtt döntést hoztam és összepakoltam a cuccaimat. Amiket mondott… Azok térítettek észhez.</div><div style="text-align: justify;">- Szóval igazat beszéltél, hogy ő az egyetlen személy, aki képes hatni rád - húzza el a száját, ahogy az én még rózsaszínes marhámat a hamburger bucira teszi, a sajátját pedig tovább süti. - Pedig ahogy megjelent az esküvőn, aztán az utolsó sorból végignézte az egészet egyetlen kurva szó nélkül… Eléggé felbaszott. Aztán amit veled művelt, mielőtt lelépett. Amilyen állapotban otthagyott… Nem igazán az a tökéletes és édes srác, mint amilyennek lefestetted.</div><div style="text-align: justify;">- Én tettem ilyenné - suttogom, ő pedig egy pillanatra rám néz, aztán folytatja a hamburgerem felépítését. - Sírt… Ma sírva mondta el, hogy tönkretettem mindent, és ennek ellenére még mindig szeret engem. Szerinted egy ilyen után van még esélyem? Visszaszerezhetem valahogy?</div><div style="text-align: justify;">- Őszinteséggel - bólint, és amikor az én szendvicsemmel elkészül, szór mellé egy kis chipset a tányérra, és elkezdi a sajátját is. - És azzal, hogy bebizonyítod neki, nem számít semmi más, csak ő. Az, hogy a beszélgetésetek után egyből kitálaltál Zorának, aztán összeszedted a sátorfádat, eléggé jó kezdet.</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon remélem, Dam - rágom a szám, aztán felkelek, és a tányéromért sétálok, amikor a saját vacsorájával is elkészül, és poharakat vesz elő. - Szükségem van rá.</div><div style="text-align: justify;">- De ugye… Nem azért, mert egy újabb lehetőséget látsz benne? - kérdi óvatosan Dam, és rám sem néz közben, csak kimászik a nyitott ablakon át a hamis teraszra. A lakásnak nincs valódi erkélye, csak a tűzlépcsőhöz tartozó, ahova egyébként nem szabadna kimennünk csak úgy, de ez egyik new yorkit se szokta érdekelni. Letelepszünk a falnak támasztva a hátunkat, és magunk mellé tesszük a kólával töltött poharainkat. Már jócskán sötét van odakint, eléggé késő este, ezért tökéletesen belátunk a mellettünk lévő ház lámpafényes ablakain. Családok tévéznek, vagy szintén vacsoráznak. Dam a combjára teszi a tányérját, és evés előtt még rágyújt. Aztán utána is rá fog, már pontosan tudom. - Szóval… Nem csak azt látod benne, hogy ő is egy lehetőség, ugye? Kérlek, mondd, hogy nem!</div><div style="text-align: justify;">- Soha nem használnám Louis-t - vágom rá azonnal, és beleharapok a burgerembe. - Soha nem tenném. Szeretem őt, minden sejtemmel. Azt hittem, már nem így van, hogy már jól vagyok…</div><div style="text-align: justify;">- Ugyan, kérlek! - nevet fel Damiano, miközben kifúj egy nagy adag füstöt. - Egyetlen pillanatra sem szűntél meg szeretni őt, ezt tökéletesen láttam.</div><div style="text-align: justify;">- Tényleg?</div><div style="text-align: justify;">- Lehet, hogy te nem vetted észre, és tényleg hittél magadnak, de bízz bennem.</div><div style="text-align: justify;">- Bízom.</div><div style="text-align: justify;">- Na szóval? Hogyan tovább? - kérdi meg újra, valójában csak kényszerítve arra, hogy gondolkodjak rajta.</div><div style="text-align: justify;">- Apám meghalt - mondom ki, de még én is hallom, mennyire színtelen hangon.</div><div style="text-align: justify;">- Mi?!</div><div style="text-align: justify;">- Nyugi, ez… Tudod, hogy nem taszít padlóra.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, de… akkor is - motyogja, aztán elnyomja a cigijét az ablakpárkányon pihenő hamutartóban. - Sajnálom. Vagy mi…</div><div style="text-align: justify;">- Köszi. Vagy mi… - lököm oldalba, aztán megint csak felsóhajtok, és a vállára hajtom a fejem. - Először is, nagyon bízom abban, hogy megbocsátasz, amiért egy vadbarom voltam. Te vagy a legjobb barátom, és kívánni se tudnék jobbat.</div><div style="text-align: justify;">- Nem teszi meg Zayn vagy Niall? - kérdez vissza gúnyosan.</div><div style="text-align: justify;">- Ők is jó barátok, Zayn egykor a legjobb volt, de… Nem, Damiano - emelem fel a fejem, hogy a szemébe nézzek, ahogy ő is felém fordult. - Senki sem érhet a nyomodba.</div><div style="text-align: justify;">- Nyalizós - simít az arcomra, aztán megcsókol. Olyan Damhez méltó baráti puszival. - Ha nem épp az előbb mondtad volna, hogy tervezed visszaszerezni szép szemed fényét, talán kényszerítenélek, hogy bizonyítsd be, mennyire sajnálod.</div><div style="text-align: justify;">- Ha nem akarnám kétségbeesetten visszakapni Louis-t, meg is tenném - vigyorgok rá, és végül mindketten eszünk tovább. - Holnap hazamegyek, beszélnem kell a családdal. Van még elég pénzem ahhoz, hogy kifizessem a temetést, aztán… Nem tudom. Talán beszállok a családi vállalkozásba. Fogalmam sincs. De találnom kell valami munkát. És ha ez megvan, akkor… Újra el kell mennem Louis-hoz. Muszáj beszélnem vele. És ha kell, könyörögnöm, hogy adjon csak egyetlen egy, ténylegesen utolsó esélyt.</div><div style="text-align: justify;">- Szerinted fog?</div><div style="text-align: justify;">- Nem hiszem - rázom a fejem egy falat marhahúson rágódva. - De meg kell próbálnom, mert azzal nem veszíthetek semmit. Anélkül pedig nem tudom meg, nem igaz?</div><div style="text-align: justify;">- De, igaz.</div><div style="text-align: justify;">Természetesen igazam volt. Azután is rágyújt, hogy megettünk mindent, majd még legalább ötször, amíg idekint ülünk és beszélgetünk mindenről. Már éjfél is elmúlik, mire becuccolunk a konyhába, és amíg én elmosogatok, addig Dam eltűnik a hálóban.</div><div style="text-align: justify;">- Csak hogy ne érezd, minden rendben van, és egy perc alatt felejtek, mint egy ostoba aranyhal, ma este alhatsz a kanapén - közli, ahogy visszatér egy halom ágyneművel a kezében. Szépen letakarja az ezeréves heverőt egy lepedővel, aztán rádobja a párnát és a takarót. - Aztán majd meglátjuk jól viselkedsz-e, és talán kaphatsz belépőt a szobámba.</div><div style="text-align: justify;">- Értettem, Master - mosolygok rá a konyhából, de ő csak a fejét rázza, ahogy felém sétál, ad egy puszit az arcomra, aztán hátat fordít és integet a háta mögött.</div><div style="text-align: justify;">- Hízelegj csak, nem árt meg. Jó éjt, Puppet!</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">***</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Anya nagyjából a kedvenc gyerekeként bánik velem azóta, hogy odaadtam neki a pénzt, amiből egy eléggé szép temetést rendezhet. Úgy csinált, mintha szomorú lenne, amiért nem haza költözöm addig, amíg nem igazán van hova mennem. Természetesen nemet mondtam erre, mert egyfelől nincs is hova beköltöznöm, Aria és Wyatt még mindig ugyanabban a szobában laknak, meg persze anyám is, szóval nem, határozottan nem akartam ezt. Inkább maradok Dammel. Azt viszont megígértem, hogy a temetést kézben tartom, mert tudom, hogy rajtam kívül mindenki eléggé maga alatt lesz, főleg anya.</div><div style="text-align: justify;">Szóval kora reggel idejöttem, hogy intézzem a dolgokat, elfuvarozzam az egész családomat a temetésre, aztán vissza is vigyem őket a házba. Néhány családi barát és szomszéd is átjött egy egészen velős halotti torra, amire anya napokig készült. Valahogy én az első pillanattól kezdve semmi mást nem éreztem, csak dühöt, még mindig, annak ellenére is, hogy próbáltam tényleg mindent egy kicsit más perspektívából nézni.</div><div style="text-align: justify;">- Rettenetesen hosszú nap volt… - zuhan le anya a kanapéra, miután az utolsó vendég is hazament. - És még nincs vége, szeretnék beszélni veletek.</div><div style="text-align: justify;">- Miről? - kérdi Mateo, és mind besétálunk a nappaliba, csatlakozunk anyához, miközben ő előre hajol az asztalra készített mappához. - Biztos, hogy most kell ezt anya? Bármi is ez. Szerintem ráér még egy kicsit.</div><div style="text-align: justify;">- Ez apátok hagyatéka felétek, és nekem is fontos, hogy megkapjátok - magyarázza tovább, aztán Mateo kezébe adja a mappát. Fogalmam sincs mégis mit hagyhat ránk, ha egyszer nem volt az égvilágon semmije. Kivéve a burgerezőt. Ez az egyetlen tippem.</div><div style="text-align: justify;">- Oké, én lemondok róla - adja tovább a papírokat Wyattnek, aki éppen átolvassa.</div><div style="text-align: justify;">- Miért? - néz anya meglepetten Mateora, nyilván tudja, mi áll az iratokon.</div><div style="text-align: justify;">- Mert van munkahelyem, amit szeretek, és egyáltalán nem érzem, hogy lenne plusz energiám a burgerezőhöz, és azt is tudjuk, hogy csak félig a miénk, mert apa eladta a felét valami idegennek - darálja el egyértelműen az álláspontját Mateo, anya pedig nem is mond rá semmit. Rám pillant ugyan, de aztán inkább Wyattre figyel. - Szóval nem akarom még ezt is a nyakamba, ezt a kemény 12,5% tulajdont. Félek inkább a pénzt vinné, mint hozná.</div><div style="text-align: justify;">- Én is egyetértek - mondja halkan Wyatt, mert látom, hogy nem akarja megsérteni anyát, de az alapján a magyarázat alapján, amit Mateo mondott, még inkább megértem Wyatt döntését, akinek az állapota évről évre romlik, és nem igazán tudja már egyedül ellátni sem magát. Megértem, hogy nem szeretné még ezt a terhet is magára venni, mert hát… El tudom képzelni, mégis milyen helyzetek uralkodhatnak abban a burgerezőben ma. Már négy éve is csak egy szeméttelep volt. Akárki is vette meg a másik felét, kétlem, hogy fellendítették volna. Akkor anyának lett volna pénze arra, hogy eltemesse apát. - Lemondok róla, mert nem hiszem, hogy érdemben részt tudnék venni bármiben is. Nem igazán értek az üzlethez, és mi mást tudnék csinálni?</div><div style="text-align: justify;">- Aria? - néz anya a húgunkra, aki csak a száját rágja. - Tudom, hogy milyen terveid vannak, de…</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom, anyu… - rázza a fejét a már egészen tipikus tinédzserré cseperedett húgom. - Tényleg Kaliforniába akarok fősulira menni, és… Nagyon szeretném csak érted megtartani, de apának több adóssága van ebben az üzletben, mint haszna. Folyamatosan az üzlettársa segítette ki, és húzott ki minket is a szarból, cserébe apa éjjel-nappal dolgozott. Szerintem a legjobb döntés az lenne, ha eladnánk az egészet. Talán a pasi megvenné a másik 50%-ot is, mit gondolsz?</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom, hogy megvenné-e - rázza a fejét anyu egészen elkeseredetten. - Szerintem már így is túl sok pénzt és energiát tett ebbe a vállalkozásba. Talán ő is ki akar szállni ezután… És csak eladni az egészet. - Anya teljesen maga alatt van, annyira, amennyire talán még soha nem láttam, és képtelen vagyok végignézni, ahogy tényleg az utolsó falat apáról is le kell mondania, amit most a burgerező jelképez.</div><div style="text-align: justify;">- Én megtartom - jelentem ki, amivel mindenkit meglepek magam körül, még anyát is. - Nem tudom, ki vette meg, majd vele is beszélek, ha túl vagyok minden elintéznivalón Zorával, de aztán megpróbálok utánajárni, hogy mégis mit lehet kihozni ebből az üzletből. Nem mondok le róla, anya, rendben? És őszintén… Nekem is munkára lesz szükségem, mert Zora hívásából eléggé biztos vagyok abban, hogy Jamie nem csak pillanatnyilag, de egyáltalán nem akar velem dolgozni. Szóval, én megpróbálnék kezdeni valamit a burgerezővel, ha ti nem.</div><div style="text-align: justify;">- Ez csodálatosan hangzik, Harry - érzékenyül el anya, pedig nem várok semmilyen hálálkodást vagy akármit. Többnyire tényleg magamért teszem, és persze Louis-ért. Ezt is felmutathatom majd neki, mint bizonyítékot, hogy jó útra tértem. Igyekszem, és próbálkozom változni, még ha néha vannak is olyan pillanataim, amikor azt érzem, hogy ez nem fog menni, hogy megint a könnyebb utat akarom választani, mert gyenge szar vagyok. Damiano sokszor rángat vissza, és próbálja a fejembe verni, hogy ez nem igaz. - Fogalmad sincs, mennyire örülök ennek.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, tényleg… Nem tudom, hogy sikerülni fog-e, hogy alkalmas vagyok-e ilyen munkára, de… - emelem magam elé mindkét kezem, hogy ellenkezzek. - Megpróbálom.</div><div style="text-align: justify;">- Akkor öcsi, tied az egész családi business - vigyorog rám Mateo, Wyatt pedig felém nyújtja a burgerező papírjait, de bele se nézek, csak becsukom a mappát és az asztalra teszem. Tényleg csak a rövid életű házasságom lerendezése után akarom beleásni magam. Az pedig holnap lesz, szóval egyébként sincs sok időm felkészülni rá. Ma délelőtt hívott Zora, hogy holnap délután találkozzunk a lakásban, és hozzam az ügyvédemet is. Ami nincs, szóval egyelőre még csak reménykedem benne, hogy nem is lesz rá szükségem. Úgysem akarok harcolni semmilyen ingóságért vagy akármiért. - De egy család vagyunk, itt vagyunk, ha elakadsz, oké?</div><div style="text-align: justify;">- Oké.</div><div style="text-align: justify;">- Na és, öcsi - sóhajt fel Mateo, ahogy leül az egyik kanapé szélére, közvetlenül Aria mellé. - Mi a helyzet Zorával? Tényleg menthetetlen a dolog? Basszus, még csak most vetted el.</div><div style="text-align: justify;">- Hiba volt elvennem - felelem szűkszavúan. Nem számítottam rá, hogy elő fogjuk venni a szarba ment házasságom történetét is ma este, pedig gondolhattam volna. Mindenkinek csak futólag, néhány mondatban számoltam be arról, hogy ennyi volt. Louis-ról pedig persze semmit sem mondtam. Egyfelől anya miatt, és mert amikor rá gondoltam, élénken élt bennem a pillanat, amikor apa megvert, anya pedig végignézte, másfelől, mert én sem tudom, mi lesz, talán semmi. Akkor meg, miért számoljak be mindenről? - Túl későn tértem észhez, de a lényeg, hogy nem szerettem őt. Nem úgy, ahogy megérdemelné. Pedig megpróbáltam. Nagyon akartam ezt a házasságot.</div><div style="text-align: justify;">- Csak aztán rájöttél, hogy csak üzlet lenne - jegyzi meg Wyatt, amivel egyfelől meglep egy kicsit, másfelől örülök is, hogy kimondta. Bár azt sajnálom, hogy látják, ismerik ezt az oldalamat.</div><div style="text-align: justify;">- És arra is, hogy nem tudnék így leélni egy életet, hiába ígért milliókat - vonok vállat, aztán elkapom Aria büszke mosolyát. Faggatnak még egy kicsit, hogy hol lakom most pontosan, mik a terveim és hasonlók, én pedig elmondom nekik, hogy megpróbálok mocskos játszmák nélkül élni, még ha ez nem is juttat az elit rétegbe. Őszintén meg akarom próbálni.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjpBgpqk_mp3OJbzn6AlFzW_9_Lpum0WlEx6HCzBV8DZRvC_gmE0aCG7tNeX1UdC7fyM-9HOaXuoF6U7Ea5D0WDgX3js-vu2OmV-xY5xXnETqnSnDvUsYX1RJRA8toEfg5Ptf4D5jZjGmAbpk8k7wEDBQQ-omXZcqgu5z5OcoOEML6foHQm_G-7skMCBg/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjpBgpqk_mp3OJbzn6AlFzW_9_Lpum0WlEx6HCzBV8DZRvC_gmE0aCG7tNeX1UdC7fyM-9HOaXuoF6U7Ea5D0WDgX3js-vu2OmV-xY5xXnETqnSnDvUsYX1RJRA8toEfg5Ptf4D5jZjGmAbpk8k7wEDBQQ-omXZcqgu5z5OcoOEML6foHQm_G-7skMCBg/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-4582863936811396952022-12-27T23:09:00.004+01:002022-12-27T23:09:45.745+01:00The Prince of Ice - Epilógus<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Meghoztam a karácsonyi történetünk záró fejezetét. Bevallom őszintén, nagyon akartam ezt a sztorit, és végül mégis nehézkesen akart megszületni, vagy inkább megindulni, de végül annál is jobban szerettem megírni az egészet. Remélem ti is éppúgy örömötöket leltétek benne, mint én az írásnál, és adott egy pici téli, karácsonyi hangulatot idénre is. Mindenképp hagyjatok nyomot, ha szerettétek! (Akkor is hagyhattok, ha nem.)</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><p dir="ltr" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEifYHZqiM5QXAGok7pdOzx4qu5Jh1rsgOzeMNTmJ2FGQHkf4b27BntOMB1ZfOf9wriaW6AYFtjIGa8inUquS-ze_yWiDNHnpyoTTdsUGQNjMZA2vIYfmwbtF96AXe9DEwWwj_ET2LjfWqUc7DzA_U1TCZg7qQyVpRjTsFq0XPgVr5vlQhbm2TMiJBXyvg/s2250/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2250" data-original-width="1410" height="384" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEifYHZqiM5QXAGok7pdOzx4qu5Jh1rsgOzeMNTmJ2FGQHkf4b27BntOMB1ZfOf9wriaW6AYFtjIGa8inUquS-ze_yWiDNHnpyoTTdsUGQNjMZA2vIYfmwbtF96AXe9DEwWwj_ET2LjfWqUc7DzA_U1TCZg7qQyVpRjTsFq0XPgVr5vlQhbm2TMiJBXyvg/w241-h384/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" width="241" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: medium;"><b>Epilógus</b></span></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEht9mEwV-43N16PjfG1OPkLezx8xBk-OmaMvFkCHSx_EEunGHvZ-R_wSbHO8iOFI0kzcAfhSz9hIkhDujmM5jvsvad4SKKVyFl_CTcnOnu7CyG1f9o9thQD7arqyrGxI5Nv0IT0nMyakivnhjUhU8Dlj8omnxLbWWS6et0U8pSL89IJvVALiW43zsxiKA/s2048/322021574_5475757172529502_4218769744687894087_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1366" data-original-width="2048" height="253" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEht9mEwV-43N16PjfG1OPkLezx8xBk-OmaMvFkCHSx_EEunGHvZ-R_wSbHO8iOFI0kzcAfhSz9hIkhDujmM5jvsvad4SKKVyFl_CTcnOnu7CyG1f9o9thQD7arqyrGxI5Nv0IT0nMyakivnhjUhU8Dlj8omnxLbWWS6et0U8pSL89IJvVALiW43zsxiKA/w380-h253/322021574_5475757172529502_4218769744687894087_n.jpg" width="380" /></a></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Harry hosszan gondolkodott Louis szavain. Hetekig, hónapokig, miután vége lett az ünnepeknek, a félistennek pedig tényleg muszáj volt elhagynia a brit szigetországot. Azt hitte, minden rendben lesz, hogy bírni fogja a következő télig. Sőt, annyit sem kellett volna várnia, mert Louis megígérte neki, hogy nyáron, amikor szünet lesz az óvodában, elviszi az Északi-sarkra, de Harry képtelen volt ennyit is várni. Úgy érezte, kitéptek belőle egy hatalmas darabot, amikor Louis magára hagyta őt. Hiányoztak neki a beszélgetések, Louis humoros, cserfes énje, aki mindig, minden helyzetben képes volt mosolyt csalni az arcára, vagy épp nevetésre sarkallni őt. Rájött, hogy nélküle többé semmi sem lesz ugyanolyan, ezért heteket töltött azzal, hogy kitalálja, miként költözhetne a lehető legközelebb az Északi-sarkhoz. Ez egyáltalán nem egy könnyen meghozható döntés valakinek, aki ennyire szereti a családját, a barátait, és a meleget, de Louis… Louis mindezek felett állt, mert Harry még soha nem volt annyira szerelmes, mint akkor.</div><div style="text-align: justify;">Így talált rá az apró kisvárosra, ami technikailag az Északi-sarkhoz legközelebbi, még könnyebben élhető hely a bolygón. Ez volt Longyearbyen, ami alig ezer kilométerre volt a sarkvidéktől. Nem volt könnyű döntés, de végül felmondott a munkahelyén, és a családjától is elbúcsúzott, hogy ebbe a kisvárosba költözzön. Longyearbyen különleges volt, a téli hónapokban ugyanis egyáltalán nem kelt fel a nap, a hőmérséklet pedig elérte akár a mínusz harminc fokot is, míg a nyári hónapokban egyszer sem nyugodott le, viszont soha nem volt melegebb tizenöt foknál. Annak ellenére, hogy a természeti viszontakságok ennyire kínzóak voltak, a városban volt élet. Hotelek, kávézók, éttermek is üzemeltek, volt saját reptere és iskolája, óvodája is, így Harry mindig talált magának valami elfoglaltságot, szerezhetett új barátokat, és még gyerekekkel is dolgozhatott. Az egészben mégsem ez volt a legjobb, hanem az a rengeteg idő, amíg a városra vaksötét telepedett, a heves hóviharok pedig kicsit sem számítottak szokatlannak a környéken. Louis gond nélkül maradhatott Harry kis két hálószobás kabinjában anélkül, hogy különösebb feltűnést keltene az időjárás, amit magával vitt. Harrynek természetessé vált, hogy nem tud mindig autóval közelekedni, néha kénytelen a motoros hójáróval, illetve hogy nincs annyi lehetősége, mintha nagyvárosban élne. Posta ugyan volt, sok dolgot rendelhetett Dániából, és mindig viszonylag hamar oda is ért, azért javarészt próbálta beérni azzal, amit a városi boltokban is meg lehetett venni.</div><div style="text-align: justify;">– Na gyere szépen… Nem arra! – hallotta meg Louis hangját végre azon a péntek délutánon, amit már annyira várt. A félisten ugyanis megígérte, hogy mivel a sarki utazásuk tavaszra tolódott, hogy ne legyen végig koromsötét, valami meglepetéssel készül neki hétvégére. Az viszont összezavarta, hogy beszélt valakihez odakint a nappaliban. – Tipegjél kicsit beljebb és viseld magad! Tudtam, hogy nem téged kellett volna elhoznom…</div><div style="text-align: justify;">– Te kivel diskurálsz? – lépett ki a meleg hálóból Harry, és egy egészen különös látvány tárult elé. Louis éppen a havat söpörte le a ruhájáról, és fadarabokat dobált a direkt hatalmasra kialakított, nyitott kandallóba, miközben egy valódi pingvin lépkedett mellette. – Istenem! Hoztál nekem egy pingvint!</div><div style="text-align: justify;">– De már megbántam – morogta Louis, ahogy felkelt a kandalló elől, hogy Harryhez lépjen egy csókra. A fiatal férfi már a városba érkezése óta vágyott egy háziállatra, bár legtöbbször kutyát emlegetett, nehéz volt olyat találni a környékükön, főleg ha Louis is vele van, amelyik igazán jól bírja a hideget. Ekkor döntött úgy, hogy ajándékoz neki egy baba pingvint a Déli-sarkról. – Egész úton visítva kapálózott, és egyszer még belém is csípett, amikor valami olyat látott, ahol le akart szállni és körülnézni. Alig tudtam megtartani.</div><div style="text-align: justify;">– Rossz voltál? – vigyorgott Harry, ahogy a kis pingvin elé térdelt a szőnyegre, és óvatosan felé nyúlt, de az állat egészen barátságosnak bizonyult. Miután megbizonyosodott arról, hogy Harry nem fogja bántani, már hozzá is dörgölőzött a tenyeréhez egy kis plusz simogatásért. – Nekem édesnek tűnik.</div><div style="text-align: justify;">– Áruló… – motyogta Louis, a pingvint nézve összeszűkített szemekkel. – Hiányoztál, halandó – lépett inkább Harryhez, felhúzta magához, és egy szerelmes csókba vonta. – Én is hiányoztam?</div><div style="text-align: justify;">– Nem is tudom…</div><div style="text-align: justify;">– Itt hagyhatlak a hálátlan pingvineddel – hajolt el kicsit Louis, de a mosolya tökéletesen elárulta, mennyire nem vette komolyan Harry szavait. – Hétvégén elmegyünk a hegyekbe? Imádni fogod onnan a kilátást.</div><div style="text-align: justify;">– Varázsolsz nekem valami gyönyörű jégkilátót is?</div><div style="text-align: justify;">– Amiről majd megint lecsúszhatsz, hogy csak az utolsó pillanatban sikerüljön elkapnom, mielőtt a hóban landolsz? – nevetett fel Louis, mert ez már előfordult a múltban.</div><div style="text-align: justify;">– Majd fogod a kezem – vont vállat Harry, és közelebb hajolt, hogy Louis nyakába temesse az arcát.</div><div style="text-align: justify;">– Ma éjjel erőteljes aurora borealis várható – lelkesedett fel Louis, és úgy forgatta körbe Harryt a nappaliban, mintha éppen táncolnának. Ugyan az északi fény nagyon gyakori volt a város felett a sötét hónapokban, Harryt mindig elkápráztatta, Louis pedig tudta, hogy azon az éjszakán igazán különleges lesz. Harrynek a legjobb helyről kellett látnia. – Mikor mész haza?</div><div style="text-align: justify;">– Három hét múlva – felelte Harry. Még nem járt otthon, mióta felköltözött ide, és karácsonykor sem biztos, hogy haza tud majd jutni a téli időjárás miatt, ami a kisvárosban lesz, ezért kivett egy hónap szabadságot, hogy hazamehessen kicsit a családjához. – Velem jössz?</div><div style="text-align: justify;">– Jobb, ha nem – rázta a fejét a félisten. – Megint mindent összezavarnék, de ha gondolod, hazaviszlek. nem kell jegyeket foglalnod.</div><div style="text-align: justify;">– Az jó lenne – súgta Harry, ahogy végigsimított az orrával a férfi állkapcsán. Kezdte egyre jobban viselni a Louis testéből áradó hideget, és ezt mindketten nagyon élvezték. – Mielőtt kimegyünk… Nincs kedved összebújni kicsit a szaunában?</div><div style="text-align: justify;">– Menjünk – csókolta meg halandó szerelmét Louis. Nagyon szeretett komisz módon mókázni Harry kárára néha, de valójában gyakoribb volt, amikor inkább a szeretetével és hálájával halmozta el. A fiatal férfi hatalmas áldozatot hozott érte, a kapcsolatukért, és ezért nem győzte elkényeztetni őt, és megadni neki mindent, amire csak vágyott. Jack Frost boldog volt, évszázadok óta először határtalanul boldog, és bár ez kevés volt ahhoz, hogy megmentsék a világot a globális felmelegedéstől, és megállítsa a félisten öregedését, segített. Látványosan segített, mert a boldogsága megsokszorozta a hatalmát is, és sokkal többre volt képes, mint Harry előtt. Végre elég volt ahhoz, hogy minden téli országban fehér legyen a karácsony, ezzel milliók álmát valóra váltva.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj5TDJdNyVvZuEOlgd85fsMo-lwUMG8_KGPiRm8qtZNR2ErGteDIqLHzJQ0yj1-m1lq_LgGJWP2yFFI19drQYH7p1rJfxPt2ErygvdOc5fzP3OzN5ZXeaRoeAE6H5hjv3rrSrvK8HmuHDpCXHHVshath7JmqFcy5SJQg8_rfpVY8npcbK5RPcPcbo_4sw/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj5TDJdNyVvZuEOlgd85fsMo-lwUMG8_KGPiRm8qtZNR2ErGteDIqLHzJQ0yj1-m1lq_LgGJWP2yFFI19drQYH7p1rJfxPt2ErygvdOc5fzP3OzN5ZXeaRoeAE6H5hjv3rrSrvK8HmuHDpCXHHVshath7JmqFcy5SJQg8_rfpVY8npcbK5RPcPcbo_4sw/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-81170730585040691532022-12-26T19:38:00.005+01:002022-12-26T19:38:40.557+01:00The Prince of Ice - 6.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Meghoztam a történet hivatalosan utolsó részét, de holnap még megosztok egy epilógust hozzá, amit reményeim szerint imádni fogtok. (: Ígértem, hogy azért lesz benne 16+, de ennél többet nem tudtam "beleszuszakolni" a történetbe. Túl meseszerű, túl varázslatos, nem éreztem, hogy működne egy részletesebb 18+ jelenet. Remélem ettől még szerettétek. Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhWQKvQd0oZsYTiHeWse9dzmkQgc0uvJO3oidMSwggkccnayM2kivqTbAZUPzHBSgMG_m8F9rSZNIiZ8ukHFetqMGpwgV3spHJozDOHvlyBH9m_Q5pmEdz73mi31ut13xferv9m5HFdQp9tdjsJ53FfyIzItBE1oGFDKRd7sZ_egDSFrsZaA_2P1O_SuQ/s2250/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2250" data-original-width="1410" height="422" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhWQKvQd0oZsYTiHeWse9dzmkQgc0uvJO3oidMSwggkccnayM2kivqTbAZUPzHBSgMG_m8F9rSZNIiZ8ukHFetqMGpwgV3spHJozDOHvlyBH9m_Q5pmEdz73mi31ut13xferv9m5HFdQp9tdjsJ53FfyIzItBE1oGFDKRd7sZ_egDSFrsZaA_2P1O_SuQ/w265-h422/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" width="265" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">Fagyos érintés</span></b></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;"><br /></span></b></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhNLT1l157v7eWI_FOQ1zOVqN9IdDogWKPQf7D-xS4khvtZiRhMXwqvzJhXP9zyaiknLbt66N3SwAxbiX3-BqWIZBKjB_n8V5J_kwmD45KEaPPF1M1mvv7qK7Z0bmFi5mjDPF7MB0cY5nT92bR3ipVvJB1s0W5YpFtZxJ4zQ5A-W9_ApTtOiMpcQ3cKXw/s883/2f44971c7493b6e4cc00603dc5663306.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="883" data-original-width="640" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhNLT1l157v7eWI_FOQ1zOVqN9IdDogWKPQf7D-xS4khvtZiRhMXwqvzJhXP9zyaiknLbt66N3SwAxbiX3-BqWIZBKjB_n8V5J_kwmD45KEaPPF1M1mvv7qK7Z0bmFi5mjDPF7MB0cY5nT92bR3ipVvJB1s0W5YpFtZxJ4zQ5A-W9_ApTtOiMpcQ3cKXw/s320/2f44971c7493b6e4cc00603dc5663306.jpg" width="232" /></a></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Harryt valamikor hajnalban mégis elnyomta az álom ott a kanapén, a csak szelíden ropogó kandallótűz mellett, Louis pedig ezt az időt használta ki, hogy magára hagyja picit. Ajándékot akart adni neki karácsonyra. Ez a hagyomány számára egészen addig semmit sem jelentett, de amikor Harry éjjel arról mesélt neki, mi mindent vett a családtagjainak, és olyan boldog volt a tudattól, hogy ad nekik valamit, aminek majd örülnek, az ő kedve is megjött az ajándékozáshoz. Ő ugyan nem drága boltokat járt be érte, csupán kiment a hátsóudvarba, hogy varázsoljon. Ez jégből formált kis üreges kocka volt, amibe havat tett, és megbűvölte. A jég így soha nem fog elolvadni, bármilyen melegben is tartják, a hóból formált kis emberi alakok pedig örökké hógolyózni fognak egymással. Arra gondolt, ennek Harry majd örülni fog, egy örök emlék lesz neki az előző estéről.</div><div style="text-align: justify;">A hó a kisvárosban már szinte kezelhetetlenné vált, az autók képtelenek voltak közlekedni, és gyalogosan is egyre nehezebb volt kilépni az utcára. Ez Louis miatt volt, amiért megszakítatlanul annyira sok időt töltött ott, ezért tudta, hogy már nem lehet vissza sok. Ha nem akar túl nagy feltűnést kelteni, történelmi eseményt létrehozni, hamarosan el kellett hagynia a várost. Igaz ennek még a gondolata is fájdalmat okozott neki.</div><div style="text-align: justify;">– Csináltam neked forró kakaót – suttogta, amikor már a kanapé mellett ült, és látta, amint Harry ébredezni kezd a finom cirógatásra az arcán. – Nem vettem ki a mikróból, így forró is maradt.</div><div style="text-align: justify;">– Köszönöm, de most kávé kell. Sok-sok kávé a kakaó mellé – motyogta álmosan és rekedten. A szemét is alig tudta kinyitni, Louis pedig csak kuncogott ezen.</div><div style="text-align: justify;">– Hogy aludtál? – kérdezte a hóisten, és továbbra is az édesen ébredező Harryt nézte. Elragadónak találta, ahogy nyújtózkodott, és hogy a bőre olyan meleg volt a takarótól, amikor az ujjai az arcáról a nyakára kalandoztak. Nagyon óvatos volt, éppen csak érintette, mert nem akarta, hogy Harry fázzon.</div><div style="text-align: justify;">– Jól, veled álmodtam.</div><div style="text-align: justify;">– Velem? – lepődött meg azonnal Louis, és még a kezét is elhúzta. Törökülésben ült, az ölében a botjával, és pislogva kémlelte Harryt a válaszra várva.</div><div style="text-align: justify;">– Igen – ásított egy nagyon a fiatal férfi. – Elvittél az Északi-sarkra. Bemutattál a jegesmedvédnek.</div><div style="text-align: justify;">– Ha ezt neki mondanád, hogy az én jegesmedvém, téged lökne a vízbe – nevetett fel Louis magas, karcos hangon. – De ezt megtehetjük bármikor. Elvihetlek oda.</div><div style="text-align: justify;">– Tényleg megtennéd? – ébredt fel azonnal Harry, mert egészen addig ez csak egy álom volt. Valójában soha nem is vágyott az Északi-sarkra, de ez a gondolat, hogy Louis vigye oda, igazán felvillanyozta. Varázslatos utazásnak ígérkezett.</div><div style="text-align: justify;">– Persze, a botommal bármikor elrepülhetünk oda – bólogatott Louis, és fejben már az utazásukat tervezte. Azt, hogy hova viszi majd el Harryt, ha már ott lesznek, és melyik gyönyörű jéghegyet fogja neki először megmutatni, amit ő maga kreált.</div><div style="text-align: justify;">Ezek után csak az utazásról tudtak beszélgetni egész reggel, és megállapodtak, hogy már teljesen biztos és hivatalos, az ünnepek után elrepülnek az Északi-sarkra. Harry maximumra kapcsolt minden radiátort a házban, és a kandallót is folyamatosan magas fokozatra kapcsolta, hogy ne csak pislákoljon benne a tűz, hanem valósággal lobogjon. Ugyanis Louis bár felajánlotta, hogy elmegy kicsit, így a lakás nem fog teljesen lehűlni, mire megérkezik Harry családja a vacsorára, de Harry hallani sem akart erről. Sokkal inkább együtt akart főzni Louis-val, addig vele lenni, amíg csak lehetősége volt azon a napon.</div><div style="text-align: justify;">A kacsa már a sütőben volt, a torta a hűtőben várta, hogy megfelelő hőmérsékletre dermedjen, a köretek pedig félkészek voltak, ők pedig istenien szórakoztak, mert bár Harry próbált nagyon odafigyelni mindenre, Louis folyamatosan belekontárkodott a művébe. Észrevétlenül lekapcsolta a főzőlapot, eldugta a hozzávalókat Harry elől, vagy éppen kanalat ragadva kóstolgatta a készülő remekműveket. Mindezek ellenére is Harry annyira jól érezte magát, ahogy már régen. Felszabadult volt, boldog, és egyenesen a fellegekben járt, amikor az egyik csínytevés leleplezése után Louis váratlanul elkapta a derekát, és magához húzta, hogy megcsókolja. Egészen addig semmi jelét nem mutatta, hogy ilyesmit szeretne tenni, Harry már egészen azt hitte, az előző éjszaka csak különleges, egyszeri élvezet volt, amikor csókolózhatott ezzel a gyönyörű hóistennel. Az igazat bevallva, még bele is törődött, mert az is annyira különleges volt, ha soha többet nem történt volna meg, ő akkor is boldogan emlékezett volna vissza rá. Harry asztalon heverő telefonja zavarta meg őket, és úgy húzódtak el egymástól, mintha rajtakapott tinédzserek lettek volna.</div><div style="text-align: justify;">– Anyu – mondta ki Harry, pedig szükség nem igen volt rá. Bárki lett volna, Louis elfogadja, hogy felvegye. Sőt, mosollyal az arcán hallgatta, ahogy köszöntek egymásnak, és arról érdeklődtek, hogy van a másik. Egyedül akkor komorodott el, amikor Harry valamivel zaklatottabb lett, és az ablakhoz sétált. – Ó… Eddig észre sem vettem, hogy már ekkora. A konyhában voltam – motyogta, Louis pedig tudta, hogy mire értette. Ő maga sem vette észre, hogy mióta a városban volt, megállás nélkül havazott. Addigra pedig közel térdig ért azokon a helyeken, ahol nem próbálták meg eltakarítani. – Nem… Jobb, ha otthon maradtok, nem akarom, hogy apu vezessen ilyen utakon. Tényleg, anya. Szeretném, ha otthon maradnátok. Majd ha… – nézett fel Louis-ra, aki időközben mellé sétált. Harry arca fájdalmat és csipetnyi félelmet tükrözött. – Majd ha elolvad a hó, tartunk egy közös karácsonyt.</div><div style="text-align: justify;">– Sajnálom, Harry – húzta el a száját Louis, miután a másik letette a telefont. – Ez az én hibám, pedig nem ez volt a szándékom.</div><div style="text-align: justify;">– Tudom! – szakította félbe azonnal. – Egy percig sem hibáztatlak ezért, ha azt hiszed.</div><div style="text-align: justify;">– Pedig… Ha én nem maradok itt ennyire hosszan, semmi baj nem történt volna.</div><div style="text-align: justify;">– Baj? – húzta fel a szemöldökét Harry, és közelebb lépett a hóistenhez. – Már most olyan különlegessé és varázslatossá tetted nekem ezt az ünnepet, amilyet még soha nem éltem át. Nem mindenkinek van esélye megismerni a tél hercegét – mondta a végét már sokkal halkabban, aztán közelebb lépett a fehér hajú férfihoz, és lassan a nyakába simította a kezét, hogy megölelhesse.</div><div style="text-align: justify;">– Herceg?</div><div style="text-align: justify;">– Nekem az – mondta halkan, aztán megpuszilta Louis nyakát, ahol kikandikált a kapucnis pulóvere alól. – A hercegem.</div><div style="text-align: justify;">Louis talán egyetlen hajszálnyival jobban érezte magát, bár még mindig bűntudata volt, amiért miatta nem láthatta Harry a családját karácsonykor. Emiatt méginkább szeretett volna adni neki valamit, és a kis varázslatos jégkockát már nem is találta akkora meglepetésnek. Valami sokkal különlegesebbet akart, de ami eszébe jutott, az eléggé őrülten hangzott. Szorosan magához ölelte Harryt, és ezúttal a csókjuk a korábbinál is szenvedélyesebb lett. A fiatal férfi olyan érzéseket korbácsolt fel benne, amire soha nem számított volna, különösen nem egy embertől, aki addig még csak nem is hitt benne. Nem csak Harrynek, számára is minden annyira mesebeli volt azon a télen.</div><div style="text-align: justify;">– Mi lesz most? – kérdezte, miután egyáltalán nem könnyen, de sikerült elhajolnia Harrytől. – Annyit készültél, az étel is hamarosan kész, az ajándékok is becsomagolva a fa alatt…</div><div style="text-align: justify;">– Ha már így alakult… – kezdett bele halkan, egészen biztosan zavarban is volt. – Velem maradhatnál. Megesszük a vacsorát együtt, és… Aztán nézünk valami karácsonyi filmet? Valami ilyesmi?</div><div style="text-align: justify;">– Persze – válaszolta azonnal Louis, mert bármire képes lett volna, hogy ellensúlyozza, amit elrontott. – Bármit, amit szeretnél, halandó.</div><div style="text-align: justify;">– Akkor fejezzük be a vacsorát – hajolt megint kicsit közelebb Harry, hogy megcsókolja, amitől ki is rázta a hideg, de az ő olvasatában csakis pozitív módon, aztán folytatták a karácsonyi menü összeállítását.</div><div style="text-align: justify;">Harry egyszerre volt boldog és szomorú, de tudta kezelni. Louis sokkal jobban aggódott azon, hogy talán haragszik rá, csak nem mondja. Ennek ellenére egyikük sem szólt semmit, úgy folytatták az estét, mintha eredetileg is pontosan így tervezték volna. Louis kicsivel többet segített a vacsora elkészítésében, mint ahányszor valami csínytevésbe fogott, és mire besötétedett odakint, már minden készen állt.</div><div style="text-align: justify;">– Ha szeretnél, ehetünk bent a tűz mellett – szólalt meg Louis, amikor látta, ahogy Harryt kileli a hideg, miközben a kacsát vágja fel maguknak.</div><div style="text-align: justify;">– Nem – ellenkezett azonnal, és hatalmas adag ételt varázsolt mindkettejük tányérjára. – Olyan szép itt az asztalnál, annyira kellemes a gyertyák fényében, és innen a hóesést is látni odakint.</div><div style="text-align: justify;">Louis nem felelt semmit, csak elmosolyodott, aztán megmozdította az ujjait, ezzel gyönyörű hóesést varázsolva a konyhába is. Persze nem olyat, mint odakint, ezek a hópihék meg voltak bűvölve, és soha nem értek földet, igazán hidegnek sem érződött, de gyönyörű volt. Harry alig tudta elhinni, hogy mindez tényleg megtörténik vele.</div><div style="text-align: justify;">– Nagyon finom! – kapta fel a fejét Louis az első falat kacsa után. Őszintén meglepett volt, hogy lehet étel ennyire isteni.</div><div style="text-align: justify;">– Ez ennyire sokkoló? – nevetett fel Harry, és az asztal alatt megrúgta Louis lábát, aki erre csak megsimogatta Harry bokáját a sajátjával.</div><div style="text-align: justify;">– Egészen az! – kacsintott rá Louis, addigra már tényleg csak Harryt cukkolva. – Még a végén megtartalak, halandó.</div><div style="text-align: justify;">Harry nem felelt rá, még ha ezer meg egy gondolat is futott át a fején ezt hallva. Csak mosolygott és ettek tovább. Arról beszélgettek, Louis-nak mik voltak eddig a kedvenc ételei, amikor mégiscsak evett, mire ő persze az édességet mondta. Harry viszont mindvégig Louis szavain gondolkodott. Megtartani őt. A kétségbeesés kezdett eluralkodni rajta, de csak mert akkor tudatosult benne, hogy ez nem olyan, mint amikor az ember találkozik valakivel, randizni kezdenek, és meglátják, hogy működik-e, együtt akarnak élni a jövőben is, vagy sem. Az járt a fejében, mi van, ha itt nincs választása? Ha ő akarja, ha működne is, ha szeretnék is egymást, de mégis hogyan lehetnének együtt? Louis-t senki sem látta vagy hallotta. És együtt élni vele is igen kalandosnak bizonyult, révén mindent megfagyaszt maga körül.</div><div style="text-align: justify;">– Tényleg nagyon sajnálom, Harry – mondta halkan Louis, amikor már befejezték a vacsorát és a nappaliba siettek, hogy a fiatal férfi felmelegedhessen. A kandalló előtt ültek a meleg szőrmeszőnyegen, Harry pedig egy kötött takaróba tekerte magát. – Nem szabadott volna ennyi ideig maradnom, ez… Nem volt a tervben.</div><div style="text-align: justify;">– Kérlek, ne mondj ilyet – rázta meg a fejét Harry, és közelebb hajolt, hogy Louis nyakába bújhasson. Nagyon szeretett volna uralkodni magán, de nem ment tovább. Az a sok gondolat a fejében, és még Louis szavai is… A könnyei elárulták őt.</div><div style="text-align: justify;">– Hé… – húzta szorosabban magához Louis, amikor megérezte, hogy Harry sír a nyakában. – Ne csináld ezt velem, kis halandóm. Nem tudom, hogyan kell megvigasztalni valakit. – Louis tényleg megrémült, mert mindenre készen állt, de egy síró Harryre, aki ráadásul nem is azért sírt, ami miatt ő aggódott, különösen nem számított. – Van neked valamim.</div><div style="text-align: justify;">– Mi? – lepődött meg Harry, és ez egy kicsit el is terelte a figyelmét a saját kétségbeeséséről.</div><div style="text-align: justify;">– Szerettem volna adni neked valamit karácsonyra – habogta zavarodottan a félisten, aztán mélyen a fa alá mászott, hogy előhalássza mögüle. Muszáj volt jól eldugnia, nem akarta, hogy Harry idő előtt meglássa. – Ezt… Én csináltam. Kicsit hideg, de meg van bűvölve, soha nem fog elolvadni, bárhol is tartod.</div><div style="text-align: justify;">– Istenem… – teltek meg könnyel Harry szemei újra, ahogy a kezébe vette a jégkockát, amiben a miniatűr másuk hógolyózott. – Ez gyönyörű, ez… Annyira különleges. Én nem igazán készültem semmivel, mert… Nem számítottam arra, hogy ma ketten leszünk itt. És… Most szörnyen érzem magam, én…</div><div style="text-align: justify;">– Hallgass már, halandó! – nevetett fel Louis, és közelebb húzta, hogy megcsókolja őt. Harry azonnal letette a fa mellé a jégkockát, és Louis-hoz simult. Hálás volt, boldog, és mindezek mellett borzasztóan vágyott is Louis közelségére. Így történt, hogy a csókjuk egy idő után szenvedélytől lángolt, a nyelvük pedig egymásét simogatta. Harry akarta Louis-t, minden módon, ahogy csak az övé lehetett, Louis-nak ellenben fogalma sem volt, mi az az elemi erő, ami Harry felé löki, de nem ellenkezett. Csókolózva dőltek el a vastag szőrmeszőnyegen a tűz mellett. Louis nagyon figyelt arra, hogy Harryt megpróbálja közepesen melegen tartani, bár néha túlságosan elragadta a kéj, és későn figyelt fel a jégvirágokra a fiatal férfi meztelen karján, vagy éppen mellkasán, miután a pólója a padlóra került mellettük.</div><div style="text-align: justify;">– Hogy érhetnék úgy hozzád, hogy ne ártsak neked? – simított végig az arcán Louis, Harry pedig elmosolyodott, elkapta a kezét, és pille puszikat hintett minden egyes ujjbegyére, amivel varázsolni tudott.</div><div style="text-align: justify;">– Nem zavar, hogy olyan hűvös az érintésed – suttogta Harry, ahogy a kezeit Louis kapucnis pulóvere alá csúsztatta. – Mindent így szeretek. Ettől olyan különleges ez.</div><div style="text-align: justify;">Egyiküknek sem kellett ennél több biztatás, hogy folytassák. A tűz hevesen lobogott mellettük, és ez nagyban Louis segítségére volt, hogy minél több helyen, minél szerelmesebben érinthesse Harryt, a halandót, aki pillanatok alatt elrabolta a szívét. Annyiszor nevette ki a testvéreit az istenek között, akik halandókat szerettek, erre az ő élete is váratlan fordulatot vett. Nem vágyott másra, csak hogy együtt lehessen halandó szerelmével. Minden pillanata csodálatos volt. A csókok, a gyengéd simogatások, Harry finom reszketése, amit egyszerre okozott a kettejük között dúló szenvedély és a hűvös, ami Louis meztelen testéből áradt. Louis évszázatok óta nem csinált még csak hasonlót sem, és Harry sem volt nagy fogyasztója a kalandoknak, ezért mindketten a fellegekben jártak egymás törődésében.</div><div style="text-align: justify;">– Jól vagy? – súgta Louis Harry nyakába, amikor már kezdtek újra észhez térni, de még mindig Harry forró testéhez simulva feküdt. A szeretkezésük órákig tartott, néha talán kínzó is volt a vágy, de muszáj volt odafigyelnie és szüneteket beiktatnia, amikor úgy látta, Harry már kezd mindenhol átfagyni. Utólag visszatekintve viszont mindketten úgy érezték, ettől csak még tökéletesebb lett az együttlétük.</div><div style="text-align: justify;">– Csodálatosan – felelte, és bár időközben közelebb húztódtak a kandallóhoz, Harry nyakig betakarózva bújt Louis-hoz. – Louis?</div><div style="text-align: justify;">– Halandóm?</div><div style="text-align: justify;">– Mi a terved a bolygóval? Mi lesz a téllel a jövőben?</div><div style="text-align: justify;">– Tényleg erről szeretnél most beszélgetni? – simogatta meg Harry haját, és még egy deres puszit is hintett a tincsek közé.</div><div style="text-align: justify;">– Tudnom kell a terveidről.</div><div style="text-align: justify;">– Semmit sem tehetek – sóhajtott fel Louis, aztán az ujjait mozgatva, újra hóesést varázsolt maguk fölé. Igazán romantikus volt, mert a szobát egyedül a karácsonyfa lágy, és a kandalló lobogó fénye világította meg. – Hagynom kell, hogy az történjen a bolygóval, ami felé tartunk. Egyedül az emberek tehetnek ellene. Viszont kitartok majd… Amíg csak tudok.</div><div style="text-align: justify;">– Ez annyira szomorú.</div><div style="text-align: justify;">– Ne szomorkodj ma – fordult felé Louis, ezzel Harry lecsúszott a mellkasáról, és szembe találták magukat egymással a puha szőnyegen. – Ez a boldogság ünnepe.</div><div style="text-align: justify;">– Boldog vagyok, hogy veled lehetek. Bárcsak örökké tartana – szorult el Harry torka, mert tudta, persze, hogy tudta, hogy ez nem tarthat örökké, hogy jobb, ha minden egyes pillanatát kiélvezi.</div><div style="text-align: justify;">– Minden rajtunk áll, kicsi halandóm – mosolyodott el Louis. – Mi vagyunk a saját sorsunk írói.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhTuzFUXKREq8eFr37Ctb_5ZW3icnoNFtrUiu9-D3VYpR2EANl2-5a0QNGDYIdYri3F8aiFjwmhoBN9eRuJymBJ--cAuZREN-wDdzQrGEJpWLdhSNiNUR8timU8kd6LWJtWSCujVNdxIbfeuYIEcTAuz0qKSdqqaGe4pJ11EX5putWn5esay6jmXfQvhQ/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhTuzFUXKREq8eFr37Ctb_5ZW3icnoNFtrUiu9-D3VYpR2EANl2-5a0QNGDYIdYri3F8aiFjwmhoBN9eRuJymBJ--cAuZREN-wDdzQrGEJpWLdhSNiNUR8timU8kd6LWJtWSCujVNdxIbfeuYIEcTAuz0qKSdqqaGe4pJ11EX5putWn5esay6jmXfQvhQ/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-15250966754754190182022-12-25T19:55:00.005+01:002022-12-25T19:55:51.153+01:00The Prince of Ice - 5.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Hogy vagytok? Mindenki degeszre ette magát? Nagyon remélem... Én mozdulni is alig bírok, szerintem két hétig nem eszem. XD Éppen ezért valami olyat hoztam, ami pille könnyű, mégis kielégítő. Legalábbis bízom ebben. Kaptatok valami Harry vagy Louis témájú ajándékot? Vagy igazából bármit, amit szívesen megosztanátok? Én kaptam még egy-két olyan Louis lemezt, amivel már nagyon közel kerültem, hogy komplett legyen a gyűjteményem. És ti és ti és ti? Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiWR2zp2cESyy1RtNOvl4yWX2-hdUxVoChnBp3yEY5HJqrOvpiDjfIpz8LoAKk5Ur-qZhKHrml1b90JA1zWMwo7YzvKpU2-SKXJfz6F0RaEAAAXYg3GLtOx173tza5qVI7eriatoWQ3ekhbPi86vfUzKqDPTlIRnV2nPoPVTNMpCMpB6hfLJ7ISdCKL8A/s2250/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2250" data-original-width="1410" height="471" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiWR2zp2cESyy1RtNOvl4yWX2-hdUxVoChnBp3yEY5HJqrOvpiDjfIpz8LoAKk5Ur-qZhKHrml1b90JA1zWMwo7YzvKpU2-SKXJfz6F0RaEAAAXYg3GLtOx173tza5qVI7eriatoWQ3ekhbPi86vfUzKqDPTlIRnV2nPoPVTNMpCMpB6hfLJ7ISdCKL8A/w296-h471/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" width="296" /></a><span><a name='more'></a></span></div><span style="font-size: medium;"><div style="text-align: center;"><br /></div><span style="box-sizing: border-box; font-weight: 700;"><div style="text-align: center;">Hócsata</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdZrSU25ma5Rzlnq6MKbJmJ6UqpfGEGygpEZXYwbHqgYclIbJ-PjKZgn0v6wod5rDdW0RZPq71smH_HzQxISnV7qrGmqhz8FG38WmNrDfYLmEfUZkCNnfvICWcxaR7T8OUjes7eu23a1HjNfG8cCUyWAW-xzz1GmJBnNnAUXy9GBRzjOGeRMx4BkMyeA/s312/Baby-it-s-Cold-Outside-harry-styles-37906922-245-312.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="312" data-original-width="245" height="312" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdZrSU25ma5Rzlnq6MKbJmJ6UqpfGEGygpEZXYwbHqgYclIbJ-PjKZgn0v6wod5rDdW0RZPq71smH_HzQxISnV7qrGmqhz8FG38WmNrDfYLmEfUZkCNnfvICWcxaR7T8OUjes7eu23a1HjNfG8cCUyWAW-xzz1GmJBnNnAUXy9GBRzjOGeRMx4BkMyeA/s1600/Baby-it-s-Cold-Outside-harry-styles-37906922-245-312.png" width="245" /></a></div><br /><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;"><br /></div></span></span><div style="text-align: justify;">Louis talán többszáz éve semmi miatt nem érzett olyan izgatottságot, mint az utóbbi napokban, mióta Harryvel töltötte az idejét. A fiatal férfinak dolgoznia, meg persze aludnia is kellett, ezért Louis napközben és éjszaka is arra kényszerült, hogy lefoglalja magát valamivel. Ez azelőtt soha nem volt probléma, hiszem ebből állt az élete, de kezdett talán egy kicsit még zavaróvá is válni, hogy képtelen másra gondolni, csak Harryre. Hogy mikor találkozhatnak végre újra. Harry azt is felajánlotta neki, hogy töltse a házában az éjszakát, nézzen tévét, vagy olvasson, amihez csak kedve van, de Louis nem szerette volna se zavarni őt, se teljesen lehűteni a lakást reggelre. Inkább elindult, hogy ezúttal London utcáit árassza el hóval. Évek óta nem járt itt, új volt neki megint látni azokat a különleges, piros emeletes buszokat, a késő este is rohanó várost, ami csak azért halkult el és lassult le, mert ő dühös havazást hozott rájuk.</div><div style="text-align: justify;">Már szinte senki sem volt az utcákon hajnalra. A legkitartóbb hócsatázó fiatalok is behúzódtak a meleg otthonaikba. Louis fülét mégis halk sirdogálás ütötte meg, amikor az egyik metrólejáró mellett sétált el. Elsőre nem is látta, honnan jöhet a hang, alaposan szét kellett néznie, hogy kiszúrja azt a kék kupacot a Greggs melletti kapualjban. Egy anyuka ölelte a pár éves kislányát, aki megállás nélkül sírt, pedig csak a szemei és az orrocskája látszott ki a vastag takarók közül, amikbe az anyukája bugyolálta.</div><div style="text-align: justify;">– Takarjuk be a nózidat is, mert jön Jack Frost, hogy megcsípje – mondta halkan az édesanya, még el is mosolyodott hozzá, még ha ez is volt a világ legkeserűbb mosolya, és a takaróval végül elfedte azt a picike piros orrocskát is. Az anya ezután dúdolni kezdett, de a könnyei végigfolytak az arcán. Louis talán még soha nem látott ennyire szomorú jelenetet, pedig már nagyon sok szomorú pillanatnak volt szemtanúja. Tudta, hogy ezért ő a felelős, azért, hogy ennyire fáznak, hiszen aznap éjszaka mégcsak nem is lettek volna mínuszok, ha ő nem dönt úgy, hogy hóval bénítja meg Londont. Tudta, ha nem segít valahogy, akkor talán a reggelt sem élik meg. Túl hideg volt, ők pedig a hóban ültek. Louis-nak fogalma sem volt, milyen okból kerülhettek utcára, miért nem kértek senkitől segítséget, miért nem húzódtak be egy melegedőbe, vagy akármi, de nem is számított, csak az, hogy valahogy, de segíteni akart.</div><div style="text-align: justify;">Louis képtelen volt meleget varázsolni, ahhoz nem volt hatalma, de képes volt megállítani a havazást, és segítséget kérni Freytől. Az egyetlen baj az volt, hogy egyáltalán nem akart szívességet kérni éppen Freytől. Aztán meglátta azt az ikonikus, piros telefonfülkét, amit olyan vastagon fedett be a hó, és azonnal elindult felé. Nem segíthetett közvetlenül, mert se az anyuka, se a kislány nem látta őt, de arra gondolt, más módon kapcsolatba léphet az emberekkel. Egyszer használt már telefont, bár akkor éppen csúfos gúnyt űzött valakiből, és ezért kellett ehhez folyamodnia. Ezúttal sokkal fontosabb volt, hogy sikerüljön elérnie valakit. Amikor beállt a fülkébe, azonnal Harry jutott eszébe. Fogalma sem volt a telefonszámáról, de legszívesebben őt hívta volna fel, hogy mindent elmondjon neki, és hagyja, hogy a fiatal férfi megmondja, mi lehet a helyes lépés. Pánikolt. Ezt az érzést évek óta nem élte át, de akkor pánikolt, mert ott feküdt az a néhány éves kislány a hóban, takarókba bugyolálva, és Louis, bár nem is ismerte, nem veszíthette el. Isteni sugallatként érte, amikor hirtelen a fülke falára ragasztott tábla felé pillantott, amin ott volt minden, ami az esetleges segítségnyújtáshoz vagy kéréshez szükséges lehetett. Louis azonnal levette a kagylót, és tárcsázta a 999-et, hogy mentőt hívjon. Nem volt igazán jobb ötlete, és szerinte igenis a páros élete forgott kockán. Ismerte a hideget, ő maga volt a hideg, tudta, hogy nem bírnák ki reggelig. Tudta, hogy ennek működnie kell, mert annak idején is működött. Ahhoz, hogy lássák őt, hinniük kell benne, viszont egy telefonhívásban nem kell hinni, hogy halld, hogy elhidd, van valaki a vonal másik végén.</div><div style="text-align: justify;">– A 999-et hívta, mi a vészhelyzet, amiben segítségre van szüksége? – hallotta a telefonban, és azonnal nyitotta is a száját a válaszra.</div><div style="text-align: justify;">– A belvárosban vagyok, a Church Streeten, közvetlenül a Greggs étterem előtt. Egy fiatal nő és a pici lánya takaróba csavarva ül a kapualjban, a kislány már nagyon átfagyott. Ha itt maradnak, nem hiszem, hogy megélik a reggelt.</div><div style="text-align: justify;">– Megtudhatom a nevét?</div><div style="text-align: justify;">– Louis…</div><div style="text-align: justify;">– A teljes nevét?</div><div style="text-align: justify;">– Az miért fontos? – értetlenkedett a félisten, mert tudta, ha megmondja a teljes nevét, talán nem veszik majd komolyan. Talán lefuttatnak valami vizsgálatot és rájönnek, nem is létezik már rég senki ilyen névvel. De a Jack Frostot sem mondhatja, mert azzal pláne nem vennék komolyan.</div><div style="text-align: justify;">– Csak a jegyzőkönyvhöz lenne rá szükségünk.</div><div style="text-align: justify;">– Louis Tomlinson vagyok, és kérem, kérem siessenek, mert egyre hidegebb van idekint, ők pedig nem mozdulnak innen. – Ezzel pedig letette a kagylót. Fogalma sem volt, hogy működött-e, ezért nem mozdult a páros mellől. Leült a hóba, egy kicsivel távolabb tőlük, hogy a saját hidege ne legyen hatással rájuk, és csak nézte őket. Az anyát, aki még mindig halkan sírt, mintha tudta volna, hogy milyen sors vár rájuk odakint, és a kislányt, aki azóta elaludt. Legalábbis Louis minden erejével remélte, hogy csak aludt.</div><div style="text-align: justify;">Tizenöt hosszú perc kellett ahhoz, hogy a mentőautó megjelenjen az utcában, és lefékezzen az étterem előtt. Louis izgatottan ugrott fel, és nézte végig a botját szorongatva, ahogy a kedves mentősök felsegítik a nőt a kislánnyal, majd az autóba kísérik és elhajtanak vele. Louis tudta, hogy ezzel még nincs minden rendben, hogy ettől még valamiért nincs hol aludniuk, de azt is tudta, hogy már jó kezekben vannak, segítő kezekben, akik talán nem hagyják őket többé az utcán, hogy megfagyjanak.</div><div style="text-align: justify;">Ezzel a szörnyű élménnyel úgy döntött elég is volt idénre Londonból. Inkább felrepült az égbe, hogy Manchesterbe menjen. Ha nem repült túl gyorsan, úgy gondolta, éppen reggelre oda is érhet, hogy még köszönthesse Harryt munka előtt. Már péntek volt. Harry utolsó munkanapja. Másnap pedig szenteste. Tudta, hogy akkor nem lehet kizárólag Harryvel kettesben, de a péntek este, miután végzett az óvodában, csak az övék volt, és ez megmagyarázhatatlanul boldoggá tette.</div><div style="text-align: justify;">– Terveztem magunknak valamit – mesélte, amikor Harry már nyakig sálba bugyolálva sétált mellette, hogy időben beérjen dolgozni. Aznap reggel kicsit eljátszották az időt az ablakra rajzolt jégvirágokkal. Harry túlságosan élvezte, ezért Louis képtelen volt leállni velük. Rajzolt, rajzolt és rajzolt. Akkor akadt meg vele, amikor a dérből formált alakjuk megölelte egymást az ablak hűvös üvegén. Zavarba hozta, amikor rájött, annyira vágyik egy ölelésre Harrytől, hogy a varázsereje önálló életre kelt, hogy megmutassa neki.</div><div style="text-align: justify;">– Tényleg? És mi volna az? – mosolygott a fiatal férfi, ezt még a sálon keresztül is látni lehetett, főleg a kis ráncokból a szeme sarkában.</div><div style="text-align: justify;">– Az titok, viszont meg kell ígérned, hogy munka után találkozunk a házadtól nem messzi parkban – kötötte a lelkére Louis, és forrósággal telt meg a lelke, ahogy meglátta Harryt hevesen bólogatni.</div><div style="text-align: justify;">– Alig várom, hogy ott legyünk.</div><div style="text-align: justify;">Louis csak erre a mondatra tudott gondolni egész nap. Folyamatosan a fejében volt, ahogy Harry ezt mondta neki. Aztán amikor túl sokat volt egyedül, és annál is többet gondolkodott, talán még pánikolni is kezdett, mert rájött, hogy túlságosan kötődni kezdett hozzá. Hogy ez talán túl sok, és meglehet, nem kellene ennyire közel kerülnie hozzá, végtére is, Harry egy halandó. Halandó… Ő pedig nem volt az. Louis percről percre érezte magát egyre elkeseredettebnek, majdnem reménytelennek, és veszélyesen közel került ahhoz, hogy örökre elhagyja ezt a kisvárost. Anélkül, hogy akár egy szót is szólna róla Harrynek. A búcsúzkodás nem volt az erőssége, és tudta, hogy képtelen lenne elmagyarázni Harrynek, mégis mi a problémája. Mit kellett volna mondania? Ne haragudj, de túl közel kerültem hozzád, és valamiért émelyítően erős vágyat érzek, hogy magamhoz szorítsalak? Ezzel nyilvánvalóan nem állhatott elé, hazudni pedig nem lett volna szép. Ezért inkább csak csendben eldöntötte, hogy az egyik faágon üldögélve megvárja, hogy megjelenjen, és némán elköszönhessen tőle.</div><div style="text-align: justify;">Már teljesen sötét volt, a hó pedig keservesen, vagy az is lehet, inkább dühösen szakadt, ezért még kevésbé lehetett jól látni a fákkal teli parkban, de természetesen azonnal felfigyelt Harry érkezésére. A súlyos bakancsa alatt hangosan ropogott a hó, aztán megállt a park közepén, és a füléig felhúzta a vállát, úgy kémlelt körül, fázott. Louis percekig nézte őt a magasból, de képtelen volt elrepülni.</div><div style="text-align: justify;">– Louis? – hallotta meg, ahogy Harry a nevén szólongatja. Először csak halkan, aztán egyre hangosabban. Ahogy telt az idő, öt, tíz, húsz, majd talán harminc perc is, a hangja kétségbeesettebb lett. Félelemmel telt meg, ahogy ideges léptekkel forgolódott a kihalt parkban, hátha valamelyik oldalról megpillanthatja a félistent. Louis-nak összefacsarodott a szíve. Másnap karácsony volt, és ő örökre elhagyni készült ezt a férfit, akinek ennyire fontos lett. Aki ennyire rémülten kutat utána.</div><div style="text-align: justify;">Hirtelen elhatározás volt, nem megtervezett lépés, de képtelen volt visszafogni magát. Képtelen volt szomorúnak, csalódottnak látni Harryt, ezért formált egy hatalmas, puha hógolyót a levegőben, és egyenesen Harry hátára célzott vele. A férfi azonnal megakadt a mozdulatban és hangosan nevetni kezdett. Ő is lehajolt, hogy gyúrjon egy béna kis hógolyót, de amikor megfordult, Louis-nak nyomát sem lelte, ellenben egy újabb varázslatosan puha hógolyó egyenesen az arcába csapódott.</div><div style="text-align: justify;">– Ez csalás! – kiabálta nevetve, ahogy csukott szemmel, csurom havasan elhajította azt az általa készített hógolyót a semmibe. Louis a szája elé szorított kézzel mosolygott. – Hadd lássalak! Fer játékot akarok!</div><div style="text-align: justify;">– Azt hiszed, fer játékban van esélyed? – ugrott le a fáról Louis, egyenesen Harry elé, és egy újabb adag hó érkezett, ezúttal a nyakába.</div><div style="text-align: justify;">– Egy próbát azért megér – vigyorodott el Harry, és villámgyorsan hajolt le hogy gyúrjon egy újabb hógolyót, de Louis mesterien hajolt el előle. Ahogy a következő tíz elől is, ellenben neki minden hógolyója tökéletes célt talált.</div><div style="text-align: justify;">– Hogy lehetek ekkora idióta? – kacagott Harry az ég felé, a sapkája leesett a nagy hócsatában, és a kötött, egyujjas kesztyűje is teljesen átázott már. – Hócsatát vívok a tél istenével!</div><div style="text-align: justify;">– Bátor kis halandó vagy – mosolygott Louis, és a nyelvét végigjáratta a fogain, aztán úgy döntött megadja Harrynek a kegyelemdöfést. Közelebb ment hozzá, egészen közel, hogy egy nagy adag havat varázsoljon köré, ami minden irányból egyszerre csap le, de Harry meglepte őt. Elkapta a ruháját, és azon volt, hogy a már vádliközépig érő hóba lökje őt. Szerencsétlenségére Louis védekezett, ellen tartott, és éppen emiatt Harry volt, aki megcsúszott a hóban, és Louis-ba kapaszkodva, de mégis a hátára zuhant. Annyira gyorsan történt, hogy a félisten még csak fel sem fogta, meg sem tudta tartani magukat, pedig ő még soha, soha nem esett el a hóban. Ilyen még életében nem fordult elő. Mégis ott találta magát, Harryn fekve, az arcuk nagyjából csak centikre volt egymástól, a férfi pedig szorosan kapaszkodott belé. Nevetett. Louis egy félmosollyal nézett le rá, figyelte őt, de Harry nevetett.</div><div style="text-align: justify;">– Miután csúfos vereséget szenvedtem, megpróbáltam a hóba lökni a tél istenét – hadarta el izgatottan. Louis még mindig mozdulatlanul feküdt rajta és csak nézte Harry arcát, a tekintetét, a vonásait, a vizes, göndör haját elterülni a hóban. – Ennél naivabb ellenfél nem is lehetnék, nem igaz?</div><div style="text-align: justify;">– Hősiesen küzdöttél kicsi halandóm – mondta, és ő sem figyelt rá, mit tesz. A mozdulat annyira elemi volt, annyira zsigeri, hogy már csak későn vette észre. Az ujjaival végigsimított Harry ázott tincsein. A víz azonnal bele is fagyott a hajába, hófehér jégvirágok formájában az érintésétől. Mire felfogta, hogy most először ért igazából Harryhez, hogy éppen az egész testük összepréselődik, mint ahogy reggel óta fantáziált róla, a levegő az eddiginál is jobban megfagyott közöttük. Harry arcáról lassan leolvadt minden mosoly, de a tekintete lángolt. Louis-t évszázadok óta először rázta ki a hideg, teljesen jótékony módon, amikor Harry végigsimított a hátán. Annyira jó érzés volt, hogy valaki hozzáér, hogy valaki átöleli, mert ilyen pontosan olyan hosszú évszázadok óta nem történt. Nem igazán panaszkodott volna emiatt, mert valójában nem is érezte, hogy hiányzik neki, de ott, abban a pillanatban rájött, hogy mégis mennyire szüksége volt erre. Élvezte a férfi érintését, az átható pillantását, és ez már csak amiatt is egyértelmű lett, hogy a hóvihar elcsitult körülöttük, a helyét pedig átvette a nyugodtan, romantikusan szállingózó hópihék sokasága.</div><div style="text-align: justify;">Nem tudta, hogy helyesen cselekszik-e, csak azt hogy akarja, és nem tudja visszafogni magát. Nem tudott megálljt parancsolni a vágyának, ezért lassan lejjebb hajolt, hogy finoman Harry ajkára szorítsa a sajátját. Varázslat volt ez, nem más. Ez volt az egyetlen magyarázat, a tél istene miért érzett forróságot a mellkasában, ami kész volt felemészteni az egész lényét. Minden mégis akkor robbant fel körülöttük, amikor Harry visszacsókolt, a szája mohón kapott Louis után, amikor el akart hajolni, és az ujjai is a félisten fehér hajába gabalyodtak. Az érzés annyira finom volt számára, tele törődéssel, hogy azt kívánta, bár örökké tartana. A nyelve is végigsiklott Harry alsó ajkán, mire ő halkan felsóhajtott, a lehelete kis ködfelhőt képzett kettejük között, aztán újra egybe forrtak. Ezúttal a nyelvük vívott csatát egymással, és Louis pontosan már azt sem tudta volna megmondani, mióta fekszenek ott a hóban. Csak arra lett figyelmes, hogy Harry egyre erősebben reszket, és amikor kinyitotta a szemét, a látvány is erősen megrémítette.</div><div style="text-align: justify;">– A fenébe! – ugrott fel azonnal, és Harryt is magával húzta. Abban a pillanatban döbbent rá, hogy szeretheti Harryt az életénél is jobban, mindig is veszélyt jelent majd számára, ha nem figyelnek oda rendesen. Harry arcát kétoldalról épp olyan gyönyörű jégvirágok kezdték elfedni, amit Louis az ablakra is szokott varázsolni, a férfi haja már szinte fehér volt a megfagyott hótól, a szája pedig egészen elkékült. Ijesztően remegett, és a fogai is összekoccantak tőle. – Gyere gyorsan!</div><div style="text-align: justify;">Igyekezett hazarángatni őt, és kénytelen volt elvenni a kulcsokat, hogy ő maga nyissa ki az ajtót, mert Harry kezei túlságosan remegtek hozzá. Azokban a pillanatokban kifejezetten utálta magát, mert tudta, hogy ő tette ezt vele. Próbált segíteni neki. Azonnal a kandallóhoz sietett, hogy felkapcsolja, aztán segített levenni a vizes kabátot, sálat, kesztyűket.</div><div style="text-align: justify;">– Jól vagyok, Lou – súgta Harry, és elkapta a félistent, aki éppen a takaró után készült nyúlni a kanapé támláján. Úgy rántotta magához, hogy Louis-nak ideje sem volt ellenkezni, és mire kettőig számolhatott volna, már újra csókolóztak. Szerette volna abbahagyni, mert bosszantotta a tény, hogy fájdalmat okoz vele Harrynek, de képtelen volt. Hálás volt azért, mert Harry maga tette meg. – Oké, talán tényleg nem ártana kicsit felmelegednem mielőtt újra megcsókolsz – nevetett halkan, még a fejét is lehajtotta hozzá. Louis elragadónak találta tőle.</div><div style="text-align: justify;">– Csinálok neked egy forró kakaót, azt még tudom is, hogyan kell – indult meg azonnal a konyha felé Louis. – Te vegyél fel valami szárazat és meleget, aztán ülj le a tűz mellé, rendben?</div><div style="text-align: justify;">– Igenis!</div><div style="text-align: justify;">– Az én halandóm – dicsérte meg Louis mosolyogva, amiért azonnal szótfogadott, és elment átöltözni. Pár pillanat múlva meghallotta a zuhanyzóból érkező csobogó víz hangját, és még jobban örült, hogy Harry talán még a forró víz alá is beállt egy kicsit. Addig is a dohányzóasztalra tette a kakaóját, és összeszedett minden takarót a nappaliban, hogy odakészítse a bolyhos szőnyegre a kandalló előtt.</div><div style="text-align: justify;">– Köszönöm, Lou – mondja a férfi azonnal, ahogy visszaért a szobába, és lekuporodott a szőnyegre. A takaróba csavarta magát, és kortyolgatni kezdte az amúgy már kihűlt kakaót. Louis biztos volt ebben, még ha Harry nem is mondta. Látta az olvadó jégvirágokat a bögre szélén. Az ital benne már rég nem lehetett forró. – Túlaggódod.</div><div style="text-align: justify;">– Meg is ölhettelek volna – jelentette ki Louis ridegen. Dühös volt magára, amiért ennyire meggondolatlan volt. – Öltem már embert az érintésemmel.</div><div style="text-align: justify;">– Lou, kérlek, ülj le ide – mosolygott fel rá Harry, ő pedig csak nem értette, hogy a másik miért nem mérges rá. Miért nem rémült és miért nem akarja, hogy tűnjön el örökre. Louis viszont nem tudott ellenállni. Harry túl szépen kérte rá, ezért törökülésben letelepedett ő is a szőnyegre. – Megcsókolsz újra? Már készen állok rá.</div><div style="text-align: justify;">– Harry…</div><div style="text-align: justify;">De Harry nem várta meg, hogy mit szeretne mondani. A kék kapucnis pulóvere nyakába akasztotta az ujját, és közelebb húzta magához, hogy a kakaó ízű csókjával kényeztesse. Túl jó volt, túl kellemes, túl finom és meleg, ezért Louis azonnal közelebb hajol, hogy megint végigsimítson Harry arcán. Ezúttal viszont elővigyázatosabb volt. Tudta, hogy óvatosnak kell lenniük, ezért szüneteket tartott a csókok között. Ez viszont nem változtatott a tényen, hogy egész este csak nevettek, beszélgettek, és csókolóztak.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiSfhbAVHP9QwWHlW7wl1glk3FPAcRq_tomG7yG-qyL2HdAhGiOBNY5tAdy-dBgMD9DFux-gP4H4p-nEpvoVtfeiSUc_-RfdKnIzyZykKNusO9GGJZL-ZDivOfmYI5LTjg79g_a-jAE6h6xqhOJDFV6rkphu9-nzH8rlzjiM_AwDwPGgHQIB1j4xjDlhg/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiSfhbAVHP9QwWHlW7wl1glk3FPAcRq_tomG7yG-qyL2HdAhGiOBNY5tAdy-dBgMD9DFux-gP4H4p-nEpvoVtfeiSUc_-RfdKnIzyZykKNusO9GGJZL-ZDivOfmYI5LTjg79g_a-jAE6h6xqhOJDFV6rkphu9-nzH8rlzjiM_AwDwPGgHQIB1j4xjDlhg/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-51850422424165035522022-12-24T20:29:00.005+01:002022-12-24T20:29:57.647+01:00The Prince of Ice - 4.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Elhoztam a ma esti karácsonyi részt is, két főhősünk egyre közelebb kerül egymáshoz, és a karácsonyi hangulat is erősödik, ahogy mi is ideértünk. Azért hagyjatok nyomot, mit gondoltok, mit éreztek!</div><div style="text-align: center;">Nagyon kellemes, szeretetben, boldogságban gazdag ünnepeket kívánok Mindenkinek!</div><div style="text-align: center;">Millió puszi!</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhJGvfGrXF3q0PCk83Fwhje44DRwmpKrVVBFSfi7iSDii4leabXwG7VujaATT8phyI6CEv5o2t1Hv4h2bgLmRXpiFH1njuujO6RJZfV6IBJtz4Q7rJX3tnU58thpiwqtzmekQOW-mkaiIGQIUAyp50HAxYgU2RzKRZVB3kMLO4r0kN4nDe2zzmf6g7Cpg/s2250/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2250" data-original-width="1410" height="439" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhJGvfGrXF3q0PCk83Fwhje44DRwmpKrVVBFSfi7iSDii4leabXwG7VujaATT8phyI6CEv5o2t1Hv4h2bgLmRXpiFH1njuujO6RJZfV6IBJtz4Q7rJX3tnU58thpiwqtzmekQOW-mkaiIGQIUAyp50HAxYgU2RzKRZVB3kMLO4r0kN4nDe2zzmf6g7Cpg/w276-h439/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" width="276" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: medium;"><b>Karácsonyi vásár</b></span></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Sajnos túl hamar eljött az idő, amikor Harrynek dolgozni kellett menni, de már csak négy nap volt vissza a hétből. Négy nap volt vissza karácsonyig is. Mégis… Képtelen volt rendesen koncentrálni a gyerekekre és a vészesen közelgő ünnepre, mert csak az járt a fejében, hogy munka után újra találkozhat Louis-val. Ennek tudatában az egész nap azzal telt, hogy az órát nézegette, és számolta vissza a perceket. Aztán amikor az utolsó gyerek is hazament, neki pedig nem maradt más dolga, mint kitakarítani a helyiséget másnapra, nevetnie kellett saját magán. Annyira idétlen volt az egész, a görcs a gyomrában, az izgalom a zsigereiben, a vágy, hogy Louis-val lehessen. Mégis… Szinte szaladt, amikor végre indulhatott haza, hogy kiérjen az óvoda hátsó bejáratához.</div><div style="text-align: justify;">– Megvárakoztatsz egy istent? – kérdezte Louis a háta mögül, amikor az ajtót zárta be, Harry pedig megugrott erre egy picit. Még a hangját is elmélyítette kicsit, így sokkal rémisztőbb hatást keltett Harry számára, bár valójában cseppet sem félt tőle. – Bátor húzás, halandó!</div><div style="text-align: justify;">– Mivel engesztelhetlek ki, drága isten? – ment bele a játékba Harry is, mert tudta jól, hogy Louis egyáltalán nem komoly. – Esetleg egy kis csokis süti? Van hozzá tésztám.</div><div style="text-align: justify;">– Na jó, így hogy legyen az ember dühös? – változott vissza Louis hangja pont olyan magassá és karcossá, amilyen mindig. – Több, mint száz éve nem ettem semmit, szóval… Miért is ne?</div><div style="text-align: justify;">– Micsoda? – döbbent le Harry, bár reggelről tudta, hogy Louis-nak nincs szüksége élelemre, azért azt gondolta, élvezetből mégiscsak szokott enni. – Akkor… Mit szólnál, ha inkább elmennénk valahova enni? – tette fel az elsőre jó ötletnek tűnő kérdést, de amint szembe találta magát Louis fürkésző pillantásával, elbizonytalanodott, hogy tényleg ezt kellene csinálniuk vagy sem.</div><div style="text-align: justify;">– Ha nem használom a varázserőm, az emberek nem látnak – emlékeztette Harryt, hogy egy vacsora, valami nyilvános helyen, nem is annyira izgalmas vele. Legalábbis a hanglejtése alapján Harry úgy érezte, Louis így gondolja, pedig neki bármi izgalmas volt, ha Louis volt mellette hozzá. – Talán jobb, ha valami olyat csinálunk, ahol nem látnak sokan.</div><div style="text-align: justify;">– Oké, akkor jobb ötletem van – jutott máris eszébe a belvárosi kis karácsonyi vásár, ahol vehettek valami finomat, amit aztán a hazaúton megesznek, vagy akár megállnak valahol. Harrynek millió ötlete volt, az egyetlen probléma tényleg csak azzal volt, hogy mások nem láthatták Louis-t, és ez megnehezítette a dolgot. – Menjünk, vegyünk vacsit és édességet a vásáron.</div><div style="text-align: justify;">– A karácsonyi vásár? – csillant fel Louis szeme, ezután pedig már nem is volt kérdés, hogy ezt választják.</div><div style="text-align: justify;">Az apró pavilonok a főtéren voltak kipakolva, az óvodától nagyon hamar oda lehetett érni. Harry vett két hotdogot, és egy egész zacskó édességet, rengeteg grillázzsal és cukorba forgatott mandulával, mert azt imádta. Tudta, hogy Louis-nak is ízleni fog. Elsétált vele egészen egy mindentől távol eső padig, ahol bár embertelenül fázott, de minden erejével azon volt, hogy ezt elrejtse.</div><div style="text-align: justify;">– Van kedvenc helyed a világban? – kérdezte Harry váratlanul, ezzel kicsit meg is lepve Louis-t. – Valami, ahova szeretsz visszajárni. Vagy akár az otthonodnak tekinted.</div><div style="text-align: justify;">– Az Északi-sark – felelte a hóisten néhány pillanatnyi gondolkodás után. – Azt mondanám otthonomnak, ott érzem a legjobban magam. Egyszer el kellene jönnöd velem.</div><div style="text-align: justify;">– Egyszer szívesen – mosolygott Harry, aztán harapott egyet a hotdogjából.</div><div style="text-align: justify;">– Mi a helyzet veled? – kérdezett vissza Louis is, a hangja tele volt érdeklődéssel, Harry tudta, hogy nem muszájból teszi. – Hol érzed magad a legjobban?</div><div style="text-align: justify;">– Nem tudom… Még nem sok helyen jártam Manchesteren túl – vont vállat a fiatal férfi, egy kicsit szégyellte magát emiatt. Nagyon szeretett volna sokat utazni, de ahhoz sokkal jobb anyagi háttérre lett volna szüksége. – Egyszer voltam Kanadában a családommal. Az nagyon kellemes volt, csak hideg.</div><div style="text-align: justify;">– Igen, Kanada az én felségterületem – kacsintott rá Louis, és ő is majszolni kezdte a furcsa ételt. Harry könnyedén meg tudta mondani, hogy valószínűleg még soha életében nem evett hotdogot. – Hm… Finom.</div><div style="text-align: justify;">– Örülök – töltötte el a büszkeség Harryt, amiért ezek szerint nem nyúlt mellé a vacsorájukat tekintve. – Szóval… A mondák a csínytevéseidről híresek…</div><div style="text-align: justify;">– Sötét hős? Ezt mondtad rám? Az nagyon tetszett – fordult kicsit Harry felé, és sokkal gyorsabban pusztította a hotdogot, mint bárki más, akit Harry enni látott életében.</div><div style="text-align: justify;">– Van kedvenced a csínytevésed közül? Valami, amin azóta is jót nevetsz, ha eszedbe jut?</div><div style="text-align: justify;">– Ma nagyon beszédes vagy, át kell még gondolnom ezt a barátkozást veled – döntötte oldalra a fejét Louis, de minden porcikájából áradt, hogy csak viccel. – Eldöntötted, hogy mindenről kifaggatsz?</div><div style="text-align: justify;">– Olyasmi – bólogatott nagy elánnal Harry. – Elvégre, nem minden nap ismerheti meg az ember a valódi Jack Frostot.</div><div style="text-align: justify;">– Nem rajtam múlik, ugyebár? – dugta ki a nyelvét incselkedve Louis, egyértelműen a hitetlen emberiségre utalva. – Egyszer, nem is olyan régen, havazást hoztam Egyiptomra, és befagyasztottam az összes vízvezetéküket.</div><div style="text-align: justify;">– Istenem, erre emlékszem! – nevetett fel Harry hangosan, mert még akkor is ott volt a fejében a sok cikk a megmagyarázhatatlan éghajlati jelenségről. És persze a sok bosszankodó emberről az elavult vízhálózat miatt, ami olyan könnyen befagyott a nagy hidegtől. Napokig voltak bajban. – Miért tetted?</div><div style="text-align: justify;">– Az a rohadék Ámon-Ré az oka! Nem én kerestem a bajt, ő orrolt meg rám valami hülyeség miatt – védekezett ösztönből Louis, mintha valaki éppen őt hibáztatná mindenért, pedig messze nem így volt. Harryt hidegen hagyta, kinek ártott ezzel, tényleg viccesnek találta a dolgot, és persze komolytalan is volt. – Felgyújtotta a botom, majdnem teljesen tönkrement. Napokig tartott, amíg helyrehoztam.</div><div style="text-align: justify;">– Kicsoda Ámon-Ré?</div><div style="text-align: justify;">– Az egyiptomi napisten – felelte olyan félvállról, mintha ez egy teljesen hétköznapi dolog lett volna. Persze, természetesen, a napisten, hisz mindenki tudja. – Megérdemelte azt a havazást, miután megjavítottam a botom. De vele azóta sem jövünk ki túl jól.</div><div style="text-align: justify;">– Szóval… Ezek szerint az istenek tényleg léteznek? Mind? – kérdezte szinte suttogva Harry, mert bár mindig is hitt valamiben, valami megfoghatatlanban, de pontosan sosem tudta magában sem megfogalmazni, mi is volt az. Aztán megjelent Jack Frost, és mindenféle létező istenekről kezdett mesélni neki, ami végképp mindent összezavart, amiben egészen addig hitt, vagy nem hitt.</div><div style="text-align: justify;">– Eléggé sok, igen – kapta be Louis jóízűen az utolsó falatot is a hotdogból. – Ott vannak az azték, a bráhman, görög és egyiptomi istenek, ők például mindig mindenkit csak bosszantanak, annyira nagyra vannak magukkal. Aztán meg kell említenünk a római katolikust, aki azt hiszi mindenki felett áll, de a többi isten nem igazán vesz róla tudomást, magának való egy teremtés. Ezen felül még a buddhista, kínai, kelta, konfuciánus, inka, maja, mezopotámiai, taoista, védikus… Ők mind egymással vannak elfoglalva, és az egész életük puszta versengés, ki a jobb. De valójában mind unalmasak, semmi tűz nincs bennük. Aztán ott vannak még a szlávok, akikkel egészen jó a kapcsolatom, mert nekik is a természet a legfontosabb. De a legjobbak tagadhatatlanul mi vagyunk, germán istenek. Most meg én beszélek túl sokat, inkább adj abból a cukros borzalomból!</div><div style="text-align: justify;">– Tessék – nyújtotta Louis felé a grillázsos zacskót. – De beszélj még! Kérlek! Nagyon élvezem. Loki? Tényleg olyan, mint a filmekben?</div><div style="text-align: justify;">– Jaj ne, mondd, hogy te nem vagy Loki rajongó! – nyögött fel Louis, és hátraejtette a fejét a pad támlájára. Nagyon drámai képet festett. – Mindenkit Loki érdekel. Mindig mindenkit.</div><div style="text-align: justify;">– Hagyjuk Lokit – legyintett Harry, mert bár tudta, hogy Louis csak viccel, valójában szeretett volna bókolni neki azzal, hogy ő csak egyvalakiért érdeklődik igazán az istenek között. – Engem te érdekelsz.</div><div style="text-align: justify;">Louis hirtelen kapta fel a fejét, és nézett Harry felé. Érezhetően megfagyott körülöttük a levegő, kivételesen nem Louis-nak köszönhetően. Vagy inkább felforrósodott? Nehéz lett volna megmondani, mert Harry magát is meglepve vele, nyíltan flörtölt, és ez elindított benne egy furcsa érzést. Vajon mennyire egészséges az, ha vonzódik Jack Frosthoz, a tél istenéhez? – Van olyan, akit mindenkinél jobban utálsz? Isten vagy ember, mindegy…</div><div style="text-align: justify;">– A háború isteneit – felelte erre Louis, miután egyértelműen alaposan átgondolta a választ. – Majdnem minden vallásnak van háború istensége, akik mindig csak a bajt keresik, mindig mindenkibe belekötnek, és azt hiszik, nekik mindent szabad. Az igazán nagy háborúk pedig még soha nem hoztak jót a világunkba.</div><div style="text-align: justify;">– Ez igaz – suttogta Harry. – Mi a kedvenc állatod?</div><div style="text-align: justify;">– Beleszédülök a kérdéseidbe, te göndör kis halandó – nevetett Louis, amin Harrynek is mosolyognia kellett. Büszke volt magára, amiért képes volt megnevettetni őt, és persze maga a nevetés sem volt semmi. – A pingvin.</div><div style="text-align: justify;">– A pingvin?</div><div style="text-align: justify;">– Ne mondd, hogy nem haláliak! – kuncogott Louis olyan módon, ahogy még soha előtte. – Ahogy totyognak, és olyan kis tehetetlenek, de a legjobb, amikor hasra vágódnak, és csúsznak meg csúsznak meg csúsznak. Jól lehet szórakozni velük.</div><div style="text-align: justify;">– Egyszer olvastam, hogy van valahol egy meleg pingvin pár.</div><div style="text-align: justify;">– Meleg? – kérdezett vissza értetlenül Louis, Harry pedig tényleg úgy látta, hogy az istennek fogalma sincs róla, miről beszél. – Hogy érted?</div><div style="text-align: justify;">– Mármint… Két hím pingvin, akik egy pár, és mindig lopnak maguknak tojást, amit kikelthetnek.</div><div style="text-align: justify;">– Vagy úgy! Igen, a pingvineknél nem igazán számít a nem, sokan a saját nemükkel párosodnak. Példamutató teremtmények. A Déli-sark urai – bólintott Louis, és végignyalta a grillázst, amitől Harrynek is összefutott a nyál a szájában. – A tojáslopás pedig nagyon vicces! Ha ott lettem volna, még segítek is nekik.</div><div style="text-align: justify;">– Nem kétlem.</div><div style="text-align: justify;">– Hol történt?</div><div style="text-align: justify;">– Nem is emlékszem, megkeressem neked? – kérdezett vissza Harry, és a telefonját szorongatta a kezében, aztán amikor Louis bólintott, gyorsan rákeresett erre a hírre az interneten. Amint megtalálta, hangosan kezdte felolvasni. – “Egy holland állatkertben élő meleg pingvinpár tagjai már elég régóta szeretnének szülők lenni, legutóbbi akciójukban pedig addig mentek, hogy egy másik pingvinpártól loptak el egy egész fészeknyi tojást. Nem ez az első ilyen eset Amersfoortban: a pápaszemes pingvinek korábban már egy másik madár lakhelyét is meglátogatták hasonló céllal. Sander Drost állatgondozó az nzherald szerint azt mondta, a pingvinek eléggé „elszántak„ és a fészket egy olyan pillanatban tulajdonították el, amikor éppen nem voltak szem előtt. Sajnos a próbálkozásuk hiábavaló: két nem megtermékenyített tojást sikerült lenyúlniuk. Drost hozzátette: hiába nem várható kispingvin a tojásból, a pingvinek bőszen gondozzák a fészket.”</div><div style="text-align: justify;">– Elképesztőek! – nevetett hangosan Louis, hihetetlenül jót szórakozott a történeten. – Valamikor viszek nekik egy meglepi tojást.</div><div style="text-align: justify;">– Ne lopj tojást más pingvinektől! Nem szép dolog! – korholta le Harry, de persze semmi igazi komolysággal, azért ott volt a hangjában, hogy tényleg nem tartja barátságos dolognak. – Az olyan, mintha ellopnánk valaki gyerekét. Sose lopnál gyereket, ugye?</div><div style="text-align: justify;">– Persze, hass csak a lelkiismeretemre, halandó – forgatta meg a szemét Louis, és könnyen lehet, hogy sértésnek szánta, Harry mégis valamiért élvezte, hogy már többedszer halandónak szólította. Nem hangzott sértésnek a szájából. – Pedig a tojás technikailag még nem a fióka maga. A fiókákat nem lopnám el!</div><div style="text-align: justify;">– Tojást se lopj, te sötét isten! – kacagott még mindig, aztán gyorsan elhallgatott és az édességbe temetkezett, amíg egy szerelmespár andalgott el előttük. Csak akkor szólalt meg legközelebb, amikor a pár már messze járt. Akkor is csak suttogni merte a szavakat. Ez egy igazán személyes kérdés volt. – Voltál már szerelmes?</div><div style="text-align: justify;">– Nem igazán, nem – rázta a fejét Louis, aki mintha picit zavarba jött volna ettől a kérdéstől. – Talán még emberként. Rémlik valami… És te?</div><div style="text-align: justify;">– Voltam, de valahogy sosem végződnek jól a nagy szerelmeim – legyintett a fiatal férfi, és a szájába dobott három cukrozott mandulát. – Azt ígértem, mesélek a gyerekekről – próbálta inkább elterelni a témát, amit ő maga hozott fel. Nyilvánvalóan hibásan. Így inkàbb elmesélte, miért szereti annyira a gyerekeket, mesélt arról is, hogy már a gimi alatt sem olyan munkái voltak, mint másoknak, hanem a szülei barátainak volt a bébicsősze. És imádta csinálni, valamelyik ilyen napján nyilallt a fejébe, hogy szívesen dolgozna kisgyerekekkel. Így döntött az óvoda pedagógia mellett. – Mondd csak, szereted a karácsonyt?</div><div style="text-align: justify;">– Önző indokból – dugta ki a nyelvét. Újra gyalog indultak el Harry otthona felé, és már az utca végében jártak, és Harrynek, a rengeteg karácsonyi dekorációt, és csodálatos fényfüzért látva jutott eszébe ez, az egyik legfontosabb kérdés, amit még nem tett fel. – Karácsonykor mindenki havat akar, ez az egyetlen idő, amikor igazán sokan könyörögnek hozzám, még ha nem is tudják pontosan, kihez teszik. Ezt élvezem.</div><div style="text-align: justify;">– Ünnepelni is szoktad?</div><div style="text-align: justify;">– Nem, azt nem igazán – rázta a fejét Louis, és a botjára támaszkodva megállt Harry előtt, amikor hazaértek. A fiatal férfi még nagyon nem akart bemenni, pedig már késő volt, és azt is tudta, hogy másnap megint dolgozni kellett mennie. Ezúttal a nagyon korai műszakban, bár abban legalább az volt a jó, hogy tudta, hamarabb fog végezni, mint aznap. Több ideje lesz Louis-ra. – Nem nagyon van kivel.</div><div style="text-align: justify;">– Louis… – lehelte szomorúan Harry, mert ennél elkeserítőbbet még soha életében nem hallott. Jack Frost, minden gyerek egyik ikonikus hőse, aki nélkül nem létezne ez a varázslatos állapot, a fehér karácsony, aminél szebb és békésebb nincs az egész világon, és nincs kivel ünnepelnie.</div><div style="text-align: justify;">– Ne aggódj értem, halandó – mosolyodott el, most először tényleg egyszerűen csak melegen. Nem volt benne semmi rosszcsontos, amikor az ember tudja, hogy azon gondolkodik, a következő pillanatban mivel viccelje meg a másikat. – Beérem azzal, ha látom az embereket az ablakon át.</div><div style="text-align: justify;">– Nem…</div><div style="text-align: justify;">– De, mindig így…</div><div style="text-align: justify;">– Úgy értem, nem. Idén nem – szakította félbe elszántan. – Idén velem töltöd a karácsonyt. A családom úgysem láthat, és ha elmennek, csak… Csak mi leszünk, és a rengeteg édesség, meg ajándékok.</div><div style="text-align: justify;">– Tényleg ezt szeretnéd, vagy csak megsajnáltál? – húzta fel az egyik szemöldökét, de Harry csak nyelt egy nagyot, és a fejét rázta. Louis olyan különlegesen nézett ki aznap este. A haja sokkal kócosabb volt, mint korábban, mert kicsit fújt a szél, a tekintete viszont ragyogóbb volt, mint valaha. Boldognak tűnt, ez pedig még vonzóbbá tette. Harry önkéntelenül nyalta végig a száját, valószínűleg észre sem vette, és kezdett egyre közelebb hajolni Louis felé. Annyira közel, hogy majdnem meg is csúszott, Louis pedig elkapta a kezét, de ezzel csak még közelebb került hozzá. A télisten érintése hideg volt, sokkal hidegebb, mint amire számított, mégis úgy érezte felperzseli a pillanat. Meg akarta csókolni, érezni, hogy vajon az ajkai is olyan hűvösek, mint az ujjai a csuklója körül?</div><div style="text-align: justify;">A lehető legrosszabbkor csörrent meg a telefonja, amitől úgy rebbentek szét, mintha valami veszély lenne. Azonnal eltávolodtak, Louis még a torkát is megköszörülte, egyértelműen zavarban volt, Harry viszont legszívesebben hangosan káromkodott volna, hogy bárki is kereste, a lehető legjobb percet találta meg hozzá. Még az sem érdekelte, ha az anyja, vagy a nővére, ott és akkor, mindenkit a pokolra kívánt, amiért tönkretették a pillanatot.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinLj4qJGCYMvpbHm8ou5YW6-LOtGINRu_tGA6Ap4rB44FCLncsM3B-Ntk6f0aQrcnrpB9iyDjuE6k9_N9RvhfrtbF9xgJmIpg4tPonClXvMPqO4uzTN1qL9QVSsMKPR18xDYaXS4z439aHl36ydK-h0lCAEt13ue9GWuNyVb9GBQ1VO0q7plzqwfYqkA/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinLj4qJGCYMvpbHm8ou5YW6-LOtGINRu_tGA6Ap4rB44FCLncsM3B-Ntk6f0aQrcnrpB9iyDjuE6k9_N9RvhfrtbF9xgJmIpg4tPonClXvMPqO4uzTN1qL9QVSsMKPR18xDYaXS4z439aHl36ydK-h0lCAEt13ue9GWuNyVb9GBQ1VO0q7plzqwfYqkA/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-101704858308428752022-12-24T11:56:00.003+01:002022-12-24T11:56:14.404+01:00Mocskos elit - 48.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Azt kértétek, legyen rész, szóval hoztam is részt. (: A kommentek között annyit találgattatok, mikor érjük utol a jelent, hol tarthatnak a karakterek a jelenben, nos... Itt tartanak. Ez egészen jó, hogy pont ma értük el a jelent, és innentől minden a remény jegyében telik majd, minden a jelenlegi tetteiken és döntéseiken fog alapulni. Szertintetek van esélyük egy boldog jövőre? Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Annak, aki nem olvassa a karácsonyi történetet, itt szeretnék nagyon kellemes ünnepeket kívánni! Remélem mindenki degeszre eszi magát, és boldogan, varázslatosan telik a karácsonya azokkal, akiket szeret!</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Millió puszi!</div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><span></span><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjIYvdPi_glV9NBCqBIv96_A-tp1uDv1zyvpT7PlyijCz-C5PFnkx5Dyn6kYtbEubN3Q7Dcp0PWndjFkHNH7pBfTDgxHLD7uyTwmzG-mMabsh5iyYkzJWiZgFeaO9gDaqFtMJwRk8F0YfKD63dD2favH72RlfQSKJrnsjCLz8A-ahaZMEtFfu6smchxDg/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="268" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjIYvdPi_glV9NBCqBIv96_A-tp1uDv1zyvpT7PlyijCz-C5PFnkx5Dyn6kYtbEubN3Q7Dcp0PWndjFkHNH7pBfTDgxHLD7uyTwmzG-mMabsh5iyYkzJWiZgFeaO9gDaqFtMJwRk8F0YfKD63dD2favH72RlfQSKJrnsjCLz8A-ahaZMEtFfu6smchxDg/w536-h268/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="536" /></a><span><a name='more'></a></span></div><b><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">48. fejezet</span></b></div></b><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEimUxi5FMG5Ny7tcBChl0c1eeYhn2tVxT8l7pzrW_EuvFoaBPzxuDlxaYFui841mV1HyPHAQ8oFapowNRdxafbQiLiCjuYLSIforrkN0zVHNerFW2iPGWxD3vhhty0ne1Rnb8PR7XbPanrxqzSXhlNnXKGgfQw7NL6G48GTItgAZiGXsvOXpmeojb54fQ/s2048/321546736_905046487542939_460099850750183639_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1152" data-original-width="2048" height="263" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEimUxi5FMG5Ny7tcBChl0c1eeYhn2tVxT8l7pzrW_EuvFoaBPzxuDlxaYFui841mV1HyPHAQ8oFapowNRdxafbQiLiCjuYLSIforrkN0zVHNerFW2iPGWxD3vhhty0ne1Rnb8PR7XbPanrxqzSXhlNnXKGgfQw7NL6G48GTItgAZiGXsvOXpmeojb54fQ/w468-h263/321546736_905046487542939_460099850750183639_n.jpg" width="468" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Zora hozzám se szólt a repülőn, de ezt valahogy nem is bántam. Fülhallgatóval a fülemben ültem az ablak mellett, és azon agyaltam, mit kellene mondanom Louis-nak. Mert valamit muszáj. Ki kellett adnom magamból mindent, ezt az egyet biztosan tudtam.</div><div style="text-align: justify;">- Hová mész? - kérdezte Zora azonnal, ahogy hazaértünk, de látta, hogy nem veszem le a cipőm, csak leteszem a bőröndöket, és magamhoz veszem a kocsikulcsot. Azt is Jamie-től kaptam, amikor eljegyeztem Zorát. - Harry!</div><div style="text-align: justify;">- Csak el kell intéznem valamit - morogtam, aztán közelebb léptem hozzá, hogy adjak egy puszit a homlokára, mielőtt magára hagyom. Ő már nem volt annyira ideges, sokkal inkább kétségbeesett, hogy mégis mi történik közöttünk, én meg nem hibáztattam érte. Tényleg őrülten viselkedtem. - Sietek haza, és… Bízom benne, hogy utána jobban leszek. Ne aggódj, oké? Szükségem van egy kis levegőre, ennyi.</div><div style="text-align: justify;">- Rendben - egyezett bele, és halványan rám is mosolygott, mielőtt kiléptem az ajtón.</div><div style="text-align: justify;">Igazából… Gyalog is mehettem volna, mert az a bizonyos upper east side-i luxus apartman mindössze hét utcányira volt a Zorával közös lakásunktól. Legalábbis bíztam benne, hogy az még mindig Louis családjának a tulajdonában van, és nem adták el azóta.</div><div style="text-align: justify;">- Mr. Styles! - üdvözölt a tinédzser koromból ismert idős portás egy hatalmas mosollyal, én pedig furcsán éreztem magam. Újra abban a házban, újra Louis közelében… Rengeteg érzelem kavargott bennem. Túl sok. - Ezer éve nem láttam itt!</div><div style="text-align: justify;">- Igen, én… Máshova jártam egyetemre - vallottam be, mert bár a legkevésbé sem vágytam idelent cseverészni a recepcióssal, jó benyomást kellett keltenem, hogy felengedjen. - Csak pár hete tértem vissza. Louis-hoz jöttem.</div><div style="text-align: justify;">- Mr. Tomlinson nincs itt - ingatta a fejét, én pedig megint meg tudtam volna ütni valamit. Fogalmam sem volt, hol él jelenleg, Miami, vagy álmai szerint talán San Francisco, eleve nyár volt, egyből eszembe jutott Párizs, de még mielőtt felrobbantam volna, az öreg folytatta. - Korán reggel elment, de ilyen időben haza szokott érni. Ha gondolja, felmehet addig, és akkor nem kell idelent vagy az autóban várakoznia.</div><div style="text-align: justify;">- Ó, köszönöm, én… - kezdtem, mert úgy éreztem, nem lenne etikus felmennem Louis üres lakásába, de aztán eszembe jutott, mi van, ha meglát idelent, és egyből elküld, vagy valami, ha esélyt sem ad, hogy beszéljek? Az volt a legjobb lehetőségem, ha már eleve a lakásban várok rá. - Akkor megvárom fent. Meglepem őt, rég találkoztunk.</div><div style="text-align: justify;">- Biztos örülni fog, nagyon sokat dolgozik manapság az a fiú - ingatta a fejét, ahogy kinyitotta a liftet, és a biztonsági kódot beütve engedélyezte, hogy Louis lakásában szálljak ki. - Ráférne egy kis kikapcsolódás a barátaival. Régen láttam nála vendéget.</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm a segítséget - mosolyodtam el a liftbe lépve, ő pedig bólintott felém.</div><div style="text-align: justify;">A szívem a torkomban dobogott a lakás felé közeledve, amikor pedig nyílt a liftajtó, alig kaptam levegőt. Louis nappalija tárult elém, és amint kiléptem a liftből, millió emlék rohamozott meg. A rengeteg buli, amit éveken át tartottunk ebben a lakásban a gimi alatt. Aztán ahogy beljebb sétáltam, és megláttam a kanapét az üvegasztallal, eszembe jutott minden különóra, amit Louis tartott nekem ott ülve. A konyhapulton végigsimítva lehunytam a szemem, és ott volt minden előttem. Louis, ahogy a márványpultra ül, lóbálja az egyik lábát, miközben beszél hozzám, amíg főzök neki. A lábam magától vitt körbe az egész lakásban, és valahogy kilyukadtam Louis hálószobájában. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint annak idején, bár eltűntek a poszterek, helyette a falak üresek voltak. Ridegek. Kivéve az ágya feletti hatalmas festményt. Zöld, barna és fekete árnyalatai. Semmi minta, csak a színek összemosódása a törtfehér falon. Az ágya nem volt bevetve, és ahogy mellé léptem… Elbaszott volt tőlem. Nem is értettem, miért csináltam, de már csak akkor eszméltem fel, amikor az egyik párnája a kezemben volt, és mélyen beleszagoltam. A szemem megtelt könnyel, és azonnal dühösen hajítottam vissza az ágyra, ki akartam rohanni a szobából, de megakadt a szemem az éjjeliszekrényre tett fotón. Ezüst keretben volt. Egy fénykép Louis-ról a diplomaosztóján, ahogy minden kisebb testvére körbeállja őt. Meg akartam nézni közelebbről, már nyúltam érte, amikor ijedten összerezzentem.</div><div style="text-align: justify;">- Mit keresel itt? - Louis az ajtóban állt, összevont szemöldökkel meredt rám. - A lakásomban, a hálószobámban?</div><div style="text-align: justify;">- Én… Vártalak - nyögtem ki cseppet se összeszedetten. - Beszélnünk kell!</div><div style="text-align: justify;">- Miről? - horkant fel, és elindult vissza a nappali felé, hogy levegye a cipőjét. Még most sem tudom, hogy a mélygarázsból ment-e fel, és nem sejtette, hogy ott vagyok, de valahogy megérezte, vagy találkozott az öreggel, aki elárulta neki.</div><div style="text-align: justify;">- Arról, ami történt, a múltban és a közelmúltban is, rólunk, mindenről! - követtem őt, és már akkor fordult velem szembe, amikor mezítláb állt a kandalló melletti bárszekrény előtt, kezében egy pohár itallal.</div><div style="text-align: justify;">- Úgy látom, még házas vagy - mutatott a jegygyűrűm felé, aztán ivott egy kortyot. - Szóval nem hiszem, hogy bármiről is beszélnünk kell.</div><div style="text-align: justify;">- Házas vagyok, és házas is szeretnék maradni…</div><div style="text-align: justify;">- Akkor mi a faszt keresel itt?! - kiáltott rám, félbeszakítva a mondandómban. - Feltételezem, hogy nem fogod elmondani a feleségednek, mit műveltél az esküvőtök napján, nagyszerű házasságnak ígérkezik!</div><div style="text-align: justify;">- A te kurva hibádból, Louis! - emeltem fel én is a hangom. Egy pillanatig se gondoltam, hogy meg fogjuk úszni kiabálás nélkül, szóval nem is voltam csalódott miatta. - Miért kellett odajönnöd? Miért csináltad?</div><div style="text-align: justify;">- Először nem akartam elmenni - rázta meg a fejét, és meglepett a nyugodtabb hang, amivel hozzám szólt. - A haverod megkeresett, és közölte, hogy segítenem kell, mert bajban vagy. Egyből lemondtam a kezdődő megbeszélésemet, mert megrémültem a kétségbeesésétől, nem tudtam, mi történhetett, hallani akartam, de amikor a mese végére ért… Úgy voltam vele, ez a te dolgod. Megint magadnak csináltad, edd is meg amit főztél. Aztán… Azt mondta, félreértem, és hogy te tényleg hiszel ebben a házasságban, komolyan a Dimonokhoz akarsz tartozni, mert bennük látod a jövődet. Használod őket. Ez felbaszott - vont vállat.</div><div style="text-align: justify;">- Semmi közöd nem volt hozzá! - vágtam rá, ő meg felhúzta az egyik szemöldökét. - Miért jöttél oda?</div><div style="text-align: justify;">- Bizonyítani akartam - felelte ő is keményen. Éreztem rajta, hogy mennyire komoly, még ha sokkal nyugodtabb is volt nálam. - Megmutatni neked, hogy hülye vagy, és bebizonyítani, hogy Zora csak egy eszköz számodra, de valójában semmit se jelent. Hátha elgondolkodsz ezen a házasságon. Talán túl dühösen, de ezt akartam. Viszont úgy látom, kevés voltam hozzá. Ehhez is…</div><div style="text-align: justify;">- Megaláztál! Erőszakkal vettél el valamit, amit amúgy is…</div><div style="text-align: justify;">- Erőszakkal?! - nevetett fel, amitől megfeszült az állkapcsom. - Az első ellenkező szavadra elengedtelek volna! Kértelek, hogy mondd ki! De te egészen másért könyörögtél!</div><div style="text-align: justify;">- Volt olyan valaha is, hogy nemet tudtam mondani neked, Louis?! - üvöltöttem, zengett a hangomtól az egész lakás. - Mindent tönkretettél! Tudatosan! Az egész kibaszott életem!</div><div style="text-align: justify;">- Hát akkor üdv a klubban, Harry! - kiabált vissza, és megremegett a poharat tartó keze. A tekintete megtelt fájdalommal, szenvedéssel, na meg dühvel, és ledermedtem tőle. - Na mi van? Nem gondoltad, hogy vannak rajtad kívül is emberek, akik szarul érzik magukat a bőrükben?! Én speciál miattad! Az én életemet te tetted tönkre! Te vagy, aki miatt képtelen vagyok megbízni bárkiben is! Miattad nem hiszek többé a kibaszott szerelemben! Az én szememben te tehetsz mindenről! Miattad lettem az az ember, aki ma vagyok, és nem kedvelem magam! Erre mit lépsz?! Vagy még mindig azt szereted, ha te vagy az egyetlen szenvedő alany?!</div><div style="text-align: justify;">- Tudod, hogy mennyire szerettelek - csuklott el a hangom, amikor megláttam legördülni az első könnycseppet Louis arcán. - Ha akkor, ott… Ha meg tudtuk volna oldani valahogy…</div><div style="text-align: justify;">- Látod, mit csinálsz? - kérdezett vissza sokkal gyengébb hangon. - Megint minden rólad szól, a te érzéseidről, a te életedről. Önző vagy, és mindig te vagy az első. A te jövőd, a te álmaid, a te vágyaid, a te lelked! De én hol voltam?! A szemembe hazudtál minden pillanatban arról, hogy ki vagy! A te szemedben minden fontosabb volt nálam!</div><div style="text-align: justify;">- Ez nem igaz… - ráztam a fejem. - Heteket töltöttem belső szorongással, mert azt akartam, hogy mindenről tudd az igazat, de féltem.</div><div style="text-align: justify;">- Mitől?! - tárta szét a kezét, és már a hangján is egyértelmű volt, hogy sír, de a könnyei is potyogtak hozzá. - Meghaltam volna érted! Biztos voltam benne, hogy… A picsába is, fogalmam sincs, miért, de ma is tudom, hogy te voltál nekem az egyetlen és igazi! Soha nem fogok többé úgy szeretni! Ha tőled tudom meg… Van egyáltalán elképzelésed róla, mennyire szeretlek? Mindent veled képzeltem el. Hittem bennünk! Láttam magunkat tíz, húsz év múlva a közös otthonunkban! És tudod, mi fáj a legjobban? Hogy tudnod kellett, hogy nem hazudhatsz a végsőkig, tudnod kellett, hogy hamarosan vége lesz, és te inkább azt választottad, annyira sem számítottam neked, hogy legalább megpróbálj mindent megtenni értem. Annyira sem érdekeltelek, mint Zora, hogy kihasználj a jobb jövőért!</div><div style="text-align: justify;">Ahogy könnyek között az arcomba vágta a szavakat, dühösen a falhoz csapta a kezében lévő poharat. A kristály apró szilánkokra robbant, a sötét ital pedig megszínezte a nappali fehér tapétáját.</div><div style="text-align: justify;">- Arra képtelen lettem volna… - leheltem, mert túl sok volt. Az érzelmek, a düh, Louis könnyei. - Veled nem tudtam volna megtenni.</div><div style="text-align: justify;">- Miért? - nézett a szemembe elszántan. - Mert az egy melegházasság lett volna? Mert az neked nem volt olyan kényelmes, mint ez az elfogadott, támogatott nász Zora Dimonnal?!</div><div style="text-align: justify;">- Azért mert téged őszintén szerettelek! - kiabáltam rekedten. - Miért nem érted már meg?</div><div style="text-align: justify;">- Nem a felfogásommal van a baj - ingatta a fejét. - Hinni nem tudok neked! De tudod mit? Nem is kell megtennem! Bocsáss meg azért, ahogy bántam veled az esküvődön, durva voltam, és annak ellenére tettem meg, hogy tudtam, neked az az első. Hiba volt, amit megbántam, és szégyellem magam a viselkedésemért. De azt egy cseppet sem bánom, hogy szarul érzed magad, és hogy megcsaltad a feleséged. Ideje lenne kurvára leülnöd, és számot vetned az életedről. Megszámolni, hány embernek okoztál fájdalmat, vagy okoznál a mai hazugságaiddal. Hány embert vesztettél el, és veszíthetnél el a lebukással. Elképzelni az életedet úgy, hogy egyszer végre nem csak magadra gondolsz. Hogy egyszer végre nem te vagy a világ közepén, hanem valaki más. Te pedig áldozatokat hozol. Nem kell megtenned, csak képzeld el. Ezt mind! Gondolj egy kicsit mindenkire, akiről azt állítod, szereted. És ha azok után is úgy gondolod, hogy jó úton haladsz, hogy a Dimon család a jövőd, és tökéletesen azon az ösvényen vagy, amin lenned kell, akkor egyetlen szavam se lesz, és akkor csak engedjük el egymást.</div><div style="text-align: justify;">- Én már ma is azért jöttem, hogy elengedjelek - folyt végig egy könnycsepp az én arcomon is.</div><div style="text-align: justify;">- Rendben - egyezett bele halkan. - De ezt az egyet még tedd meg nekem. Csak ülj le, és gondolkodj egy kicsit, mert nem vagy hülye, Harry. Sokminden vagy, de hülye nem, és valamiért Damiano is így gondolta.</div><div style="text-align: justify;">- Bárcsak képes lennél elhinni, hogy szeretlek - mondtam halkan, ahogy hátrálni kezdtem, és menekülni készültem. Nem volt mit mondanom tovább. Louis sokkal erősebb volt nálam. Mindig is, de azokban a pillanatokban különösen.</div><div style="text-align: justify;">- Én is szeretlek - mondta ki halkan, és megfogta a kezem, hogy közelebb húzzon magához. Az egész túl gyors volt. Éreztem, ahogy megsimogat az ajka, de már el is húzódott tőlem. - Bárcsak képes lennél felfogni, hogy a szerelem nem mindig elég. Néha sokkal többre van szükség.</div><div style="text-align: justify;">Nem szóltam semmit, nem válaszoltam erre, némán hagytam őt hátra, és siettem a lift felé, Louis pedig meg sem próbált megállítani. Tudtam, már abban a pillanatban, ahogy a mélygarázsba tartottam, hogy talán ez volt az utolsó beszélgetésem Louis-val. Hogy ha nem teszek valamit, amivel bizonyíthatok neki, akkor ennyi volt. Elvesztettem örökre, ez a gondolat pedig a padlóra küldött. Semmi másra nem vágytam, csak vergődni valahol a földön, üvölteni, és a világba kiabálni a fájdalmamat, amiért ez tényleg ennyire kibaszott nehéz. Amiért ennyire összetett. Hogy úgy érzem, senki mást nem tudnék szeretni a világban, csak Louis-t, de közben nyitva áll előttem az álmaimba vezető aranyozott kapu, amin csak be kell sétálnom. Már be is sétáltam addigra. Minden ott volt a kezemben, csak ki kellett volna bontanom az ajándékdobozt a szárnyaló karrierrel, a manhattani hírnévvel, én pedig üvölteni akartam, mert Louis nem lehet az enyém. Telhetetlen voltam, ez egyértelmű, de egész életemben az voltam, szóval nem volt meglepő, hogy mindent akarok. Louis pedig összezavart.</div><div style="text-align: justify;">Egész hazaúton potyogtak a könnyeim, mert nem tudtam, mit kellene tennem. Azt sem tudtam, mit kellene mondanom Zorának, ha hazaérek, el voltam veszve. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy Zora nem is volt otthon. Lehet, hogy az első pillanattól aggódnom kellett volna azon, merre jár, mit csinál, de nem tettem… Nem is érdekelt. Annyit csináltam, hogy töltöttem magamnak egy pohár vizet, mert ma még alig ittam.</div><div style="text-align: justify;">Azóta pedig… csak itt ülök a közös hálószobánkban az ablak elé tolt fotelban, és nézem a várost. Órák óta. A távolban magasodó toronyházakat és az épület lábánál elterülő Central Parkot. Teszem, amit Louis mondott, mert a mai napig képtelen vagyok ellentmondani neki. Hiszek abban, hogy arra van szükségem, amit ő javasol nekem. Ezért hát nézem a várost, amiben felnőttem, és átgondolom az életem.</div><div style="text-align: justify;">Attól a pillanattól kezdve, hogy Louis valamilyen furcsa sugallat folytán olyan fontos lett számomra a gimnáziumban. Most sem értem, hogy történt, miért történt. Hogy lett három év egyszerű és ártatlan barátságból lángoló szerelem egyetlen pillanat alatt. Mi történt, ami átfordított mindent. Igyekeztem megtalálni, melyik volt a fordulópont, amikor az a srác, azokkal a csábítóan dögös selyemsálakkal a végzetemmé vált, de nem tudok rábökni csak egyetlen ilyen másodpercre. Talán Louis mindig is a végzetem volt, és nekem lett teremtve, különben nem lehetne ekkora hatalma felettem. Ha belegondolok, ott volt minden pillanat az egyetem alatt. Minden alkalom, amikor senki sem látott, én meg a képeit nézegettem a telefonomban. Vagy amikor Damianoval voltam, és akartam őt, mindig is kívántam Damet, mégsem voltam képes tovább menni vele, olyat tenni, amit előtte ne csináltunk volna Louis-val, mert azt éreztem, vele akarom először csinálni. A fiúval, aki elhagyott engem. Még akkor is rá gondolok, amikor Zorához kell érnem, mert ez az egy olyan módja van, hogy igazán örömet tudjak okozni a nőnek, aki örök hűséget fogadott nekem. Aki szeret engem, és velem tervezi az egész életét.</div><div style="text-align: justify;">Átgondoltam mindent, és most… Most azt, amit néhány órája mondott nekem a lakásban. Hogy szeret. Nem szeretett, hanem szeret. Még mindig. De azt is mondta, hogy tönkretettem az életét, és miattam nem lehet boldog többé senkivel. Nem bízik senkiben, bennem a legkevésbé, és ez tényleg az én hibám. Megcsókolt. Sírt. Értem. Ha kibaszott nehéz is elhinnem, Louis nem hazudna soha. Nem mondana ilyet, ha nem úgy lenne, én pedig… Nem tudom, mihez kezdjek. A múltam egy hatalmas káosz, és erre istenigazából csak most döbbentem rá, ahogy mindent végigvettem pontról pontra. Mindent, ami közrejátszott abban, hogy ma az vagyok, aki vagyok.</div><div style="text-align: justify;">Louis-nak mindenben igaza volt. A könnyei, amit még akkor sem engedett látni, amikor minden kiderült rólam, nem hazudnak. Azok tökéletesen megmutatták nekem, hogy mit tettem. Mit művelek évek óta mindenkivel magam körül. Túl sok embert martam el magam mellől a viselkedésemmel. Túl sok szerettemet bántottam, pedig nem akartam. A barátaimat, a családomat. Nem ellenük tettem, amit tettem. És ez az, amire Louis próbált rámutatni. Arra, hogy mindig csak magamra gondolok. Egész életemben mást sem csináltam, csak a jövőre koncentráltam, amiben azt gondoltam, boldog lehetek, de itt vagyok... Itt vagyok, az elképzelt jövőmben, és Louis azt is elérte a puszta megjelenésével, hogy ne legyek elégedett. Ha visszagondolok, mikor voltam igazán az, árnyékok és aggodalmak nélkül, Damiano képe kúszik be a szemem elé, és a pub, ahol dolgoztam. Azokban az években igazán gondtalan voltam, boldog, és Damiano akkor szeretett meg, annyiszor elmondta már, hogy azt az énemet szereti. Damiano képes önfeledten élni, mindig is képes volt. Tudom, hogy Louis-nak is menne, akkor is, ha csak száz dollár lenne a számláján. Nekem miért nem megy? Miért vagyok képtelen értékelni a kis dolgokat? Az átlagos életet? Keresem a válaszokat arra, hogy miért vagyok ennyire elbaszott, mert ez az igazság. Én vagyok az, és bár mindenki mást hibáztattam a saját elcseszett életem romjaiért, egyedül én tehetek mindenről, erre pedig ma jöttem rá, ahogy a könnyekkel küszködő Louis-t hallgattam. Louis… Nem értem, mit szeret bennem. Már azt sem értettem, hogy a gimiben mit szeretett, de hogy a mai napig…</div><div style="text-align: justify;">Gondolkodás nélkül veszem elő a telefonomat, és kezdem végigpörgetni a fotókat, videókat. Mindent, amin Damianoval és a bandával szerepelek, aztán mindent, amit Louis-ról őrizgetek. Azok a legféltettebb kincseim. Egymilliószor megtettem már ezelőtt, most mégis valami más. Valami megváltozott. Vágyom rá. Újra. Louis-t akarom, és hogy megint magához öleljen, hogy mosolyogjon egy viccemen, hogy megcsókoljon.</div><div style="text-align: justify;">Louis-nak igaza volt. Nem csinálhatom ezt. Nem bánthatok még több embert, és főleg nem úgy, hogy tudom, képtelen lennék igazán boldoggá tenni Zorát. Nem ezt érdemli. Nem engem érdemel. Csak azt nem tudom, hogy mondom el neki mindezt. Két hete sincs, hogy elvettem, most pedig felpattanok, és bőröndökbe gyömöszölöm a ruháimat, hogy elhagyjam őt. A tervem, hogy megpróbáljak életemben először jobb ember lenni, eleve bedőlni látszik, mert képtelen leszek ezt úgy csinálni, hogy Zorát ne törjem darabokra, de csak azért, hogy ne bántsam meg, nem folytathatom ezt. Semmiképpen sem folytathatom ezt.</div><div style="text-align: justify;">Két hatalmas bőröndbe belefért az egész életem. Itt várakoznak mellettem a nappali kanapéja mögött, miközben Zorát várom, és összeszorul a torkom, amikor hallom nyílni az ajtót.</div><div style="text-align: justify;">- Zora? - kérdem, ahogy felé fordítom a fejem, és nyelek egyet, hogy elég erőt tudjak gyűjteni. - Kérlek… Gyere ide. Muszáj elmondanom valamit.</div><div style="text-align: justify;">- Jól vagy? - sétál közelebb, a hangja pedig tele van kétségekkel. - Aggódom érted, édes.</div><div style="text-align: justify;">- Mielőtt belekezdek, tudnod kell, hogy nagyon sajnálom - sóhajtok fel. Zora leül mellém, de egyértelműen teljesen össze van zavarodva. - Nem is tudom, hol kezdjem… Damiano… Neki nem veled van baja, hanem velem. Mert… Ő tud rólam valamit, amit te nem, és… Nem volt fair, hogy eltitkoltam előled. Ez pedig nagyon úgy fest, hogy most visszaütött. Én magam sem értem, miért gondoltam, hogy nem fog. Mindig megfizettem azért, ha nem voltam korrekt. Előbb vagy utóbb… Most épp előbb.</div><div style="text-align: justify;">- Oké, Harry - ingatja a fejét. - Semmit nem értek, de rám hozod a frászt. Kérlek!</div><div style="text-align: justify;">- Én… Nem teljesen vagyok… hetero - mondom ki végül, Zora pedig pislog rám, a száját rágja közben, próbálja kibogozni a szavaimat. - Persze, régebben is volt dolgom lányokkal, de… Valahogy sose volt fergeteges. Szóval… biszexuálisnak mondanám magam, mert természetesen gyönyörű és vonzó vagy! Szeretek veled lenni! De… Azt érzem, hogy valami mindig hiányzik.</div><div style="text-align: justify;">- Jézusom…</div><div style="text-align: justify;">- És ez nem a te hibád! - folytatom gyorsan, mert látom rajta a kiborulás jeleit. - Megpróbáltam elnyomni, mert el akartam nyomni. Veled akartam lenni. Talán nem olyan mélyen, mint te engem, de szeretlek. Fontos vagy nekem. Viszont én… Louis…</div><div style="text-align: justify;">- Louis? - néz rám összeszűkített szemekkel.</div><div style="text-align: justify;">- Louis életem szerelme - vallom be nagyon halkan, az is meglep, hogy egyáltalán hallotta. - Együtt voltunk a gimnáziumban, de én… Hazudtam neki. Mindenről, hogy menőbbnek gondoljon, és gyáva is voltam, mert nem vállaltam fel őt. Szégyelltem és előnytelennek gondoltam, ha egy sráccal randizom, hiszen az én hátteremmel sokkal többet kell küzdenem az elismerésért a te világodban. Szóval, nagyon megbántottam őt, amikor mindez kiderült. Nem hittem, hogy valaha megbocsát, és valószínűleg nem is tette…</div><div style="text-align: justify;">- Miért volt ott az esküvőn? - kérdi teljesen értetlenül, mint aki már egyetlen szálat se tud igazán kibogozni. - És miért veszekedett Damianóval?</div><div style="text-align: justify;">- Dam mindent tud rólam - folytatom, még ha ez egy bonyolult mese is, és tudom, hogy tartozom a teljes magyarázattal Zorának, de legszívesebben már a végén tartanék, hogy elmenekülhessek. - Igazából… Dammel van is egy kis múltunk, és azt hiszem, soha nem értette, miért alkuszom meg egy félboldog házasságban egy nővel, amikor valójában… Másra vágyom. Így, tudva, mit érzek Louis iránt a mai napig, elhívta az esküvőre, hátha megakadályozhatja.</div><div style="text-align: justify;">- Egy megalkuvás vagyok? - leheli, és megremeg az ajka. Tudtam, hogy sírni fog, nem lep meg, csak azt kívánom, bárcsak egyszerűen gyűlölne, vagy undorodna tőlem ahelyett, hogy darabokra törik. Ő is.</div><div style="text-align: justify;">- Annyira sajnálom, hogy ezt tettem veled, de tényleg… fontos vagy nekem, Zora - nyúlok a keze felé, ami a combján pihen, de elhúzza tőlem. Nem mozdul, de akkor sem akarja, hogy hozzáérjek. - Amikor megismertelek, az egész annyira jó tervnek tűnt, és kedveltelek is. Úgy éreztem, csekély ár egy élet veled, cserébe azért, amire mindig vágytam. Elismerés, rang, vagyon… De…</div><div style="text-align: justify;">- Úristen…</div><div style="text-align: justify;">- Boldoggá akartalak tenni, amennyire tőlem telik, hűségesen, valódin, még ha a kezdeti terveim nem is voltak tiszták - hadarom szinte, hogy tisztába tegyem a dolgot, és megértse, nem használtam ki őt érzelmek nélkül. Nem teljesen. - De aztán… Louis valamiféle bizonyítási vágyból elhatározta, hogy megmutatja nekem, mi az, amire valójában vágyom, de mindennél jobban. Abban az egy órában, amikor eltűntem, mi… én… lefeküdtünk.</div><div style="text-align: justify;">- Ezt nem hiszem el - rázza a fejét kétségbeesetten, a könnyei már záporoznak, ahogy felpattan a kanapéról. - Nem tettél volna ilyet… Ugye nem?</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon sajnálom! - lépek felé, de nem is próbálok túl közel menni hozzá. Tiszteletben tartom, hogy egyértelműen nem szeretné. - Nem akartam, nem ezt akartam. Tényleg hittem ebben a házasságban, pont ez dühítette mindkettejüket annyira. Ha Louis nem jön el, ha… Louis-nak hatalma van felettem. Mindig is volt, és mindig is lesz. Vágytam rá, és azóta, hogy újra felébresztette ezt bennem, folyamatosan vágyom rá. Éppen ezért nem tehetem ezt veled. Elbasztam, Zora, elbasztam ezt magunknak, annyira sajnálom! De nem akartam hazudni neked, nem ment. Nem megy tovább. Ma délután Louis segített megérteni, hogy nem csinálhatom ezt tovább, és én is belefáradtam abba, hogy mindig próbáljam menteni a menthetőt. Csak őszinte akarok lenni veled, mert megérdemled. És hogy tudd, itt nem egészen két héttel ezelőttig tényleg nem volt semmi probléma. Éppen annyira akartam ezt, mint ahogy gondoltad, ahogy mondtam.</div><div style="text-align: justify;">- Értékelem, hogy elmondtad - mondja ki halkan, percekig tartó némaság után. Frusztráltan a hajába túr, aztán saját magát átölelve, olyan kibaszott elveszetten áll a nappali szélében, hogy legszívesebben magamhoz ölelném. - De… Ez… Túl sok. Túlságosan sok. Nem is tudom, mit mondjak. Nem tudok semmit se…</div><div style="text-align: justify;">- Tudom - értek egyet azonnal. - Nem is várom, hogy megbocsáss vagy ilyesmi… én… - veszek egy mély levegőt, ahogy lenézek a kanapé melletti bőröndökre. Zora is most veszi észre, a könnyei pedig újra megindulnak. - Elmegyek, és nem kérem, hogy maradhassak, de… Sajnálom. Ezt el kell hinned.</div><div style="text-align: justify;">- Elhiszem - szipogja halkan, és az asztal felé indul egy papírzsebkendőért. - El akarom hinni, hogy ennyire nem ismertelek félre, csak… Nem tudom felfogni, hogy ez mind igaz, miközben annyira egyértelmű most már. Minden.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom.</div><div style="text-align: justify;">- Hová mész?</div><div style="text-align: justify;">- Azt hiszem, ki kell békülnöm Damianóval. Szörnyű dolgokat vágtam a fejéhez - gondolkodom el a számat rágva, mert a hova tovább ezutánt tényleg nem terveztem meg. Csak az járt a fejemben, hogy túl legyek ezen a beszélgetésen Zorával. - Talán megengedi, hogy meghúzzam magam a kanapéján. Aztán… Meglátjuk.</div><div style="text-align: justify;">- Egy részem gyűlöl most mindenért - mondja a szemembe nézve, és látom. El is hiszem. - De egy részem csak nem érti… Nem ért semmit…</div><div style="text-align: justify;">- Jobb, ha megyek - lépek a bőröndök mellé. - Ha egy kicsit lenyugodtunk mindketten… Beszélnünk kell még. A házasságunkról.</div><div style="text-align: justify;">- Szólni fogok, ha szükségem lesz az aláírásaidra - bólint, és tudom, hogy a válási, vagy jobb esetben érvénytelenítési papírokra gondol. Ő is olyan jól tudja, hogy nekünk innentől kezdve nincs közös jövőnk, mint én.</div><div style="text-align: justify;">- Nem tartok igényt semmire, Zora - fordulok még felé, amikor már rajtam a cipőm, húzok egy kalapot a fejemre, és az előszoba komódjára teszem a kulcsaimat. Egyedül a hónapok óta a mélygarázsban pihenő motorom kulcsait tartom a kezemben. - Itt semmi se az enyém, tisztában vagyok vele, és tisztellek is ennyire.</div><div style="text-align: justify;">Nem mond semmit, csak bólint, én pedig kilépek az eddig közös lakásunk ajtaján. Eléggé biztos, hogy örökre, és valahogy máris könnyebb a lelkem. Hallom hangosabban sírni őt, amikor beszállok a liftbe, meg hogy csapkod valamit, talán össze is tör egy vázát, vagy ilyesmi, de nem megyek vissza. Nem mehetek vissza, mert már így is eleget tettem a fájdalmáért.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Dam? Manhattanben vagy?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Igen</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">El tudnál jönni a cuccaimért?</div><div style="text-align: right;">Motorral nem tudom elvinni őket</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Költözöl?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Igen</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Hova?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Ha hajlandó vagy meghallgatni és elfogadni a bocsánatkérő monológom amiért egy barom voltam, remélem néhány napra hozzád</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Jobb később, mint soha, de majdnem túl sokáig tartott észhez térned, Puppet</div><div style="text-align: justify;">Szerintem fél óra és ott vagyok</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Várlak</div><div style="text-align: right;">És köszönöm!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Csóközön</div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-73073649914021792582022-12-23T20:35:00.001+01:002022-12-23T20:35:02.199+01:00The Prince of Ice - 3.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Megérkezett a harmadik fejezet is. Haladunk, a fiúk pedig egyre többet beszélgetnek, talán egyre közelebb is kerülnek egymáshoz. Épp úgy, mint mi a karácsonyhoz. Holnap! Remélem mindenki készen áll, és holnap már nem kell vásárolni mennie, vagy ilyesmi. Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiarvCFgm5ClSY_unH1kc_MxMwiYHiQsZ7__-q5FC8rlxWXvCDxInmdDj39jgCHY2l7UpvUB-5nJmiVJYMKRc5VNwlKrRV9_O_x-Guh6A_9FlGG_eosWk4nKFUWiBB6uk77oxfw51e5ka_V4KswOvytfbbhF-4NYUj_k-LkrafJICnCB1V76WcT2FuLTA/s2250/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2250" data-original-width="1410" height="397" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiarvCFgm5ClSY_unH1kc_MxMwiYHiQsZ7__-q5FC8rlxWXvCDxInmdDj39jgCHY2l7UpvUB-5nJmiVJYMKRc5VNwlKrRV9_O_x-Guh6A_9FlGG_eosWk4nKFUWiBB6uk77oxfw51e5ka_V4KswOvytfbbhF-4NYUj_k-LkrafJICnCB1V76WcT2FuLTA/w249-h397/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" width="249" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">Millió kérdés</span></b></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;"><br /></span></b></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiodLYBILqIZKuCrc8KbS05_uYII8RZ2Jf0GlumoyMufCf0_ur3LRfe_NcOo9pII7mYdAZyoZU_cI0hSKnUfMx7nluWBZRmwCzA1BlpkGnznAbtAVM8rUHZkwo1Yb_IIB7qug0gefkSlxsXB4ihFGifJXVcOPj2R1PAkuFtLy5TZmTZbzd9-fQXnniQJQ/s825/adflnv.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="471" data-original-width="825" height="183" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiodLYBILqIZKuCrc8KbS05_uYII8RZ2Jf0GlumoyMufCf0_ur3LRfe_NcOo9pII7mYdAZyoZU_cI0hSKnUfMx7nluWBZRmwCzA1BlpkGnznAbtAVM8rUHZkwo1Yb_IIB7qug0gefkSlxsXB4ihFGifJXVcOPj2R1PAkuFtLy5TZmTZbzd9-fQXnniQJQ/s320/adflnv.png" width="320" /></a></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Louis valamiért érdekesnek találta a mellette sétáló embert. Nehezére esett volna pontosan megfogalmazni, miért. Talán a tekintetében volt valami különös, mintha csodálta volna őt. Louis egy kicsit újra azt érezte tőle, hogy ő is számít, hogy végre újra foglalkoznak vele, pedig végtelennek tűnő ideje csak a gyerekek életében játszott fontos szerepet. Talán ezer éve is van már, hogy az utolsó felnőttel beszélgetett, aki még hitt benne. Akkoriban még ereje teljében volt, és az emberek csak akkor láthatták, ha hittek benne. Azóta viszont gyengült, és már sajnos sokszor előfordult, hogy meglátták, bár szerencséjére baj sose lett belőle.</div><div style="text-align: justify;">– Ha… Ha isten vagy, hogy lehet, hogy képtelen vagy hatással lenni az emberekre? – kérdezte Harry halkan. Louis érezte, hogy mennyire próbálkozik okosan megválogatni a szavait, ez pedig ugyancsak imponált neki. – Hogy ne tegyenek ennyi rosszat.</div><div style="text-align: justify;">– Sok isten létezik – vont vállat lazán, mert ez is egy olyan információ volt, amit az emberek többsége elfelejtett. – Ahhoz, hogy büntetést mérhessünk az emberekre, mindünknek össze kellene fognunk. Olyan még sosem volt. Néhány isten sem kevésbé mihaszna, mint a legtöbb ember.</div><div style="text-align: justify;">– Így nehéz.</div><div style="text-align: justify;">– Hát így nehéz – mosolyodott el Louis, és oldalról pillatott Harryre. Olyan különös felnőtt volt, igaz ő már tényleg ezer éve nem beszélgetett felnőtt emberekkel, de akkor sem ilyennek képzelte. – Néha próbálok egyedül harcolni. Süllyesztettem már el olyan tankhajókat, amik az Északi-sarkra tartottak, és tudtam, hogy kárt akarnak okozni. És gyakran megesik, hogy a fagy martaléka lesz néhány olyan ember, aki kezet mer emelni a gyerekekre. Az igen súlyos bűn az én olvasatomban.</div><div style="text-align: justify;">– Szóval… Bántasz olyanokat, akik bántják a gyerekeket? – kérdezte bizonytalanul Harry, Louis viszont ezúttal nem érzett ítélkezést a hangjában, így azt sem gondolta, hogy meg kell védenie magát Harry szavaival szemben.</div><div style="text-align: justify;">– Erős felnőttek – vont vállat egyszerűen. – Védtelen gyerekek ellen használják az erejüket, megérdemlik a büntetést.</div><div style="text-align: justify;">– Nem tudok vitatkozni veled – felelte Harry néhány másodperc szünet után. Apró mosoly játszott a szája sarkában, Louis-nak tetszett, hogy így gondolja.</div><div style="text-align: justify;">– Persze, hogy nem tudsz, hiszen igazam van – mondta büszkén, és amikor meglátott az út szélén egy szomorkás, nem túl szép hóembert, csak suhintott a botjával, és a helyén egy olyan mesebeli hóember született, amit Harry maximum a rajzfilmekben láthatott. Erre adott bizonyságot a csodálattól elnyílt szája. – Tetszik? Elnevezhetjük Harrynek.</div><div style="text-align: justify;">– Basszus… – nevetett fel az említett, amikor a hóember megmozdult, és megemelte neki a kalapját. – Mindenre képes vagy a hóval, igaz?</div><div style="text-align: justify;">– Nagyjából – mosolygott Louis büszkén, hogy képes lenyűgözni Harryt, pedig igazán még semmi különöset nem tett. – Mára azért akadnak határok…</div><div style="text-align: justify;">– Szóval, olyan vagy, mint egy sötét hős – gondolkodott el hangosan Harry, látszott a tekintetében, hogy valahol mélyen a gondolataiban jár. Louis ebbe nem tudott belekötni. Még soha nem hívta senki sötét hősnek, de ez kifejezetten tetszett neki. Ő isten volt, már rég nem emlékezett az előző életére, hogy milyen embernek lenni, ezért sokaknak talán érthetetlen lehetett, mit miért tesz vagy gondol, mert az értékrendje különbözött az emberekétől, de ahogy Harry gondolkodott róla, ahogy ő faggatta és szólt hozzá kíváncsian, inkább érdeklődéssel és csodálattal, mintsem ítélettel, nagyon tetszett neki.</div><div style="text-align: justify;">– Fázol? – kérdezte tőle, amikor Harry kicsit behúzta a nyakát, és próbálta szorosabbra húzni magán a kabátját.</div><div style="text-align: justify;">– Egy kicsit – felelte zavarban, még az orcái is pirosak lettek. Sokkal pirosabbak, mint egy másodperccel azelőtt, ezért Louis tudta, hogy zavarba hozta ezzel. Azt nem értette, miért, de nem is annyira számított.</div><div style="text-align: justify;">– Csupa víz a hajad, azért – magyarázta a hóisten, és a hóesés az akaratának eleget téve azonnal el is állt. Sajnos már éjszaka volt, ezért ha eloszlatta volna a hófelhőket, az sem segített volna felmelegedni, de azért megpróbált tenni valamit a fiatal férfiért. A hosszú, göndör fürtjei tényleg teljesen eláztak a heves hóesésben. – Nem volt szándékos, csak elvontad a figyelmem, nem tűnt fel, hogy még mindig havazik.</div><div style="text-align: justify;">– Semmi baj! Nagyon szeretem a havat! – szabadkozott Harry, ez pedig olyan volt Louis-nak, mintha azt mondta volna, hogy őt szereti. Hiszen ő volt a tél. – Te soha nem fázol igaz? Nincs rajtad cipő, és csak ezek a vékony ruháid vannak.</div><div style="text-align: justify;">– Nem, én soha – rázta a fejét Louis. Az út másik oldalán járókelők sétáltak, és először közelebb húzódott Harryhez, de aztán rájött, hogy sokkal jobb, ha inkább elrejti magát mások elől. Harry elől úgysem tudta többé. Ő már hitt benne. – Bár melegem szokott lenni. Frey néha nem örül neki, ha unalmamban szórakozom kicsit nyáron is, és olyankor mindig megszivat.</div><div style="text-align: justify;">– Frey? – kérdezett vissza zavarodottan Harry.</div><div style="text-align: justify;">– Ő… az egyik testvérem, szintén egy skandináv isten, a melegért felel – magyarázta Louis, és ahogy látta maga mellett sétálni az átfagyott férfit, úgy érezte, most az egyszer legalább hasznát is vehetné. Feltéve ha jóban lennének. – Nem vagyunk példa-testvérek.</div><div style="text-align: justify;">– Pedig az ember azt hinné, az évszakok isteneinek össze kell tartania.</div><div style="text-align: justify;">– Össze is tartanak, egyedül én lógok ki közülük – vont vállat Louis. Meg a hangja sem volt elkeseredett emiatt, mert egyáltalán nem érezte, hogy zavarná ez a tény. Ez mindig is így volt. – De unalmas lenne, ha minden aszerint működne, ahogy működnie kellene, nem?</div><div style="text-align: justify;">– De, igazad lehet – értett egyet vele Harry. Néhány percig némán sétáltak egymás mellett, nézték a havas tájat, az ablakokból kiszűrődő fényt, és ahogy a családok már a vacsoráikat fogyasztottak, vagy éppen készítették. – Egyedül felelsz mindezért? – mutatott maga elé Harry, nyilvánvalóan a télre utalva, de amikor Louis válaszolni akart, félbeszakította egy járókelő, aki Harry mellett haladt volna el éppen.</div><div style="text-align: justify;">– Jól érzi magát, uram? – kérdezte az idősebb hölgy aggódva, nyilván mert Harry furcsán viselkedett, Louis viszont nem tudta visszatartani a kuncogását. Még a kezét is a szája elé tette.</div><div style="text-align: justify;">– Persze csak a barátomhoz beszélek.</div><div style="text-align: justify;">– Ó… – A hölgy pillantása aggódóról zavarodottra váltott, aztán nem is mondott többet, gyors léptekkel magukra hagyta őket.</div><div style="text-align: justify;">– Nem látott engem – mondta gyorsan Louis, és a nevetése azonnal kitört, amikor Harry hitetlenkedő, majdnem felháborodott pillantással nézett rá. – Ne haragudj, de annyira vicces volt!</div><div style="text-align: justify;">– Hagytad, hogy azt higgye a képzelt barátommal beszélek! – csapta meg Harry Louis felkarját, aki ettől csak még jobban nevetett. – Ez nem vicces! – morogta Harry, de képtelen volt nem elmosolyodni, aztán ő is elnevetni magát. – Na jó, talán egy kicsit.</div><div style="text-align: justify;">– Nagyon! – Louis tényleg borzasztóan élvezte, hogy bolondot csinált Harryből, és valamiért még csak hibáztatni sem tudta ezért. Túlságosan élvezte a hóisten társaságát. Egyáltalán nem ilyennek képzelte el gyerekkorában, valahogy mégis jobb volt, mint a fantáziáiban. Lassan sétáltak hazafelé, beszélgettek a hóról, pedig Harrynek állati sok kérdése lett volna, de úgy érezte, hagynia kell neki időt. Louis-nak, hogy érezze, megbízhat benne, mert azt látta rajta, hogy a személyesebb kérdésekre még nem annyira vidáman, feltétel nélkül válaszol.</div><div style="text-align: justify;">– Itt lakom – mutatott oldalra Harry, amikor megérkeztek az apró kis családi házhoz, ahol lakott. Tényleg nagyon pici volt, és ezt is csak bérelte, de hát soha nem vetette fel a pénz, és ezzel teljesen rendben is volt. Már annak is nagyon örült, hogy berendezhetett egy vendégszobát is az apró házikóban, így a családtagjai, barátai bármikor kényelmesen nála aludhattak, ha szerettek volna.</div><div style="text-align: justify;">– Kellemes.</div><div style="text-align: justify;">– Neked van otthonod, Louis?</div><div style="text-align: justify;">– Nincs rá szükségem – felelte neki mosolyogva, úgy ölelte magához a botját, mintha fázna, pedig Harry tudta, hogy nincs így. – Tudod, én nem alszom, és különösebben szükségleteim sincsenek, mint az embereknek. Vagyis… Oké, ez így nem teljesen igaz. Képes vagyok enni és inni, de nincs rá szükségem, ha viszont eszem, vagy iszom, a mosdót is használnom kell később. Érted?</div><div style="text-align: justify;">– Értem – vigyorgott a fiatal férfi, és a kulcsaival játszott a kezében. Nagyon szerette volna beinvitálni Louis-t a házba, de fogalma sem volt, hogyan tegye, végül arra jutott, hogy nem is teszi meg. Jobb volt így. Talán a következő alkalommal, gondolta, és nyelt egy nagyot, hogy elnyomja a keserű érzést, ami feltört benne amiatt, hogy el kell köszönniük. – Ugye… Látlak még?</div><div style="text-align: justify;">– Te vagy az egyetlen felnőtt, aki lát engem akkor is, ha nem akarom – kacsintott rá Louis, amitől érezte, hogy felforrósodik az arca. – Balga dolog lenne tőlem, ha nem térnék vissza. És élvezem a társaságodat is.</div><div style="text-align: justify;">– Én is a tiéd – vágta rá Harry azonnal, aztán még egy pillanatig néztek egymásra, majd szerencsétlenül intett egyet, és a bejárat felé indult. Az utolsó pillanatban fordult meg, hogy mondjon még valamit. – Mikor találkozunk?</div><div style="text-align: justify;">– Be kell havaznom New Yorkot – kiabálta Louis, amikor a hó éppen újra szakadni kezdett, Harry pedig mosolygott rajta. – Túlságosan szeretem hóval borítani a beton dzsungelt ahhoz, hogy ne tegyem meg. De utána visszajöhetek.</div><div style="text-align: justify;">– Jól hangzik.</div><div style="text-align: justify;">– Jól.</div><div style="text-align: justify;">– Akkor… Jó havazást!</div><div style="text-align: justify;">– Aludj jól, Harry! – ezzel pedig felfénylett Louis botja, és ahogy felrepült a magasba, fénylő, és hatalmas, gyönyörű hópihéket ontott magából, amik pillanatok alatt lettek semmivé, amikor a férfi is. Harry még percekig állt ott a ház előtt, és nézte azt a pontot, ahol Louis állt korábban, elhinni is alig tudta, hogy ez az egész tényleg a valóság és nem csak álmodik. Nehezen tudott elaludni, hajnalig csak forgolódott az ágyban, mire végre kényszerből elnyomta az álom.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Reggel arra ébredt, hogy hideg van, és a nyakáig kellett húznia a takarót, de semmi sem segített. Eszébe jutott, hogy este annyira befűtött, hogy éjszakára inkább lekapcsolta a radiátort, ezért bosszúsan ült fel az ágyban, hogy visszakapcsolja, de ledermedt, amikor szembe találta magát az ablakkal. Az egész - egyébként hatalmas, kétszárnyú - üveget gyönyörű jégvirágok borították, a közepén pedig ott volt Louis. Természetesen csak jégkristályokból megrajzolva, de azonnal felismerte, az alak pedig mozgott, neki integetett. Olyan hatalmas mosoly ült ki az arcára, hogy szinte már fájdalmat okozott vele magának, és azonnal az ablakhoz szaladt, hogy kinézzen rajta.</div><div style="text-align: justify;">Louis ott ült az udvarában, az ujjait pont úgy mozgatta, ahogy előző este Jesse-ék házánál is tette. Harry “sajnos” már előző nap is látta, hogy Louis mennyire szép, amiben persze semmi meglepő nem volt, mégiscsak egy istenről volt szó, de nappali fényben, amikor a haja még ezüstösebben fénylett, a kék szemeit pedig még jobban kiemelte a vakító hó az udvarban… Csak káprázatos volt, Harry pedig nem tudta levenni róla a szemét. Órákig tudta volna nézni, bámulni a tökéletes vonásokat. Aztán eszébe jutott, hogy mielőtt Louis leült oda, valószínűleg benézett azon az ablakon, megkereste Harryt a házban, és amikor megtalálta, láthatta aludni. Csak abban reménykedett, hogy nem feküdt nyitott szájjal, a nyálát csorgatva, vagy horkolt hangosan. Ezen gondolkodva máris elszégyellte magát, mintha lett volna rá oka. Zavarban volt, ez pedig egyértelmű jele volt annak, hogy tetszett neki Louis, és emiatt… Bármekkora őrültségnek tűnt, hiszen mint már említve volt, Louis egy isten, Harry mégis maga is tetszeni akart neki.</div><div style="text-align: justify;">– Szeretnél bejönni? – kérdezte, miután kinyitotta kicsit az ablakot. – Mert én ki nem megyek!</div><div style="text-align: justify;">– Akkor nincs választásom – vont vállat Louis, de egy ravasz félmosoly ott játszott az ajkain. Azonnal besétált, amikor Harry kinyitotta neki a bejárati ajtót, amitől igazából egyből le is esett az álla. Louis fagyos foltokat hagyott a padlón minden lépése után, ami ugyan azonnal el is tűnt, mégis… Mesebeli volt. – Fázol.</div><div style="text-align: justify;">– Igen, kicsit – húzta össze magán a vastag köntösét Harry, aztán visszazárta az ajtót, és a nappali felé indult, hogy bekapcsolja a kandallót. – Erre ébredtem fel.</div><div style="text-align: justify;">– Le fogom hűteni az otthonod – mondta Louis akkor először olyan hangsúllyal, amiből Harry kiérezte a bűntudatot. Értékelte is.</div><div style="text-align: justify;">– Ne aggódj, majd feljebb tekerem a fűtést – felelte egyből, aztán leült a kandalló mellé, hogy az majd melegen tartsa, mert tényleg azonnal érezte, hogy Louis-ból hideg árad. – Mióta ültél ott kint?</div><div style="text-align: justify;">– Nemrég érkeztem. New York készen áll a karácsonyra – büszkélkedett a tettével, Harry pedig csak… Meg akarta ölelni. Ami elcseszett volt, mert nem is ismerte őt. Még nem volt huszonnégy órája annak, hogy találkoztak, ő pedig máris túl közel érezte magához, bár ebben egészen biztosan benne volt az is, hogy Jack Frostról volt szó. Akit bár személyesen nem, egyébként mégiscsak apró kora óta ismert a sok legendából és énekből. – Kérdezd meg!</div><div style="text-align: justify;">– Mit? – zavarodott össze Harry, attól fél, túl mélyen járt a gondolataiban, és lemaradt valamiről, amit Louis mondott előzőleg.</div><div style="text-align: justify;">– Azóta méregetsz ilyen furcsa tekintettel, hogy megláttál odakint, azt gondoltam, talán kérdezni szeretnél valamit, csak nem mered – válaszolta könnyedén, és váratlanul átszökkent a kanapé támláján, hogy végül törökülésben leüljön rá. Még ott volt benne a gyermek, tagadhatatlan volt. – Szóval csak kérdezd meg, bármi is az.</div><div style="text-align: justify;">– Nincs egy kifejezett kérdés, amit tartogatok – intett nemet a fejével a fiatal férfi, aztán magára terítette a fotel támláján pihenő kötött pokrócot. Így végre kezdett felmelegedni még Louis társaságában is. – Vannak rokonaid, vagy… ilyesmi?</div><div style="text-align: justify;">– Nem – válaszolta egyből Louis, és lassan a fejét ingatta hozzá. – Még ember koromban persze voltak. De az már nagyon régen volt. Egy idő után már nem követtem nyomon a családom leszármazottait.</div><div style="text-align: justify;">– Hogy… Hogy haltál meg?</div><div style="text-align: justify;">– Hűha, kemény téma a reggeli kávéd előtt – nevetett fel a félisten, és az ölébe húzta a botját, ami eddig mellette hevert, hogy piszkálhassa. – A falu, ahol éltem, egy völgyben volt. Egyik éjjel hatalmas lavina temette maga alá a hegyhez túl közeli házakat. Próbáltam kimenteni az embereket, sokat sikerült is, de aztán… Egy újabb lavina engem is ellepett. Belefulladtam a hóba, mielőtt megfagytam volna. De őszintén, már alig emlékszem az érzésre. Inkább csak a hidegre emlékszem, ami a csontomig hatolt. Pedig ezer éve nem éreztem olyat. Most már kávézhatsz.</div><div style="text-align: justify;">– Igen, kellene, de most olyan jó így – utalt a tűz melegére, és a pokróc kényelmére. Na meg persze Louis-ra magával szemben.</div><div style="text-align: justify;">– Ma nem mész a gyerekekhez?</div><div style="text-align: justify;">– Csak később, nagyon korán keltettél.</div><div style="text-align: justify;">– Mondanám, hogy ne haragudj, de kicsit sem sajnálom – vigyorgott ördögien Louis, amitől az ablakok körbe megint fagyossá váltak, ki sem lehetett látni rajtuk. – Inkább csak azt, hogy lemaradtál a műsor elejéről.</div><div style="text-align: justify;">– Igazán sajnálom, hogy aludtam – nevetett Harry. – Mesélsz nekem arról, miből áll a munkád?</div><div style="text-align: justify;">– Aha, de nem ingyen – húzta fel szemtelenül az egyik szemöldökét Louis. – Ne csak nekem kelljen beszélnem. Utána te is mesélsz, miért vigyázol gyerekekre.</div><div style="text-align: justify;">– Legyen úgy.</div><div style="text-align: justify;">És úgy is lett. Louis hosszan taglalta, hogy a bolygónak szüksége van a télre. A szántóföldeknek a hóra, ami alatt megfagynak, tavasszal pedig az olvadó hó lassan szivárog a földekbe, a lehető legjobb nedvességet biztosítva ahhoz, hogy tökéletes új élet születhessen a helyén. A fáknak pihenésre van szüksége, téli álomra, ami nem kivitelezhető, ha folyton meleg van, és termést meg leveleket kell produkálnia. Ha minden jég elolvadna a földön, a víz rengeteg várost, egyenesen országokat is maga alá parancsolhatna, és olyan állatfajok pusztulnának ki örökre, amik nem érdemlik ezt a sorsot.</div><div style="text-align: justify;">– Például a jegesmedvék – mondta izgatottan Louis, mert bár úgy csinált, mint akinek nyűg beszélni, és szívesebben hallgatná Harryt, valójában látszott rajta, mennyire izgatott, hogy végre vele egykorú személlyel beszélgethet. Persze technikailag sokkal idősebb volt Harrynél, de ez részletkérdés. – Rengeteg jegesmedvémet vesztettem el az évek alatt. Alig maradt pár darab. Például Polly. Ő az egyik legkedvesebb jegesmedve az egész Északi-sarkon. Mindig hagyja, hogy a hátára üljek, és egyszer azt is engedte, hogy megsimogassam a medvebocsát.</div><div style="text-align: justify;">– Tényleg kedvesnek hangzik.</div><div style="text-align: justify;">– Nagyon az! – bólogatott lelkesen Louis. – Persze ott van Patrick is, aki mindig megkerget, és egyszer szándékosan belelökött a vízbe, amikor nem vettem észre magam mögött. Undok egy teremtés, de… Akkor sem érdemli azt, ami rá vár.</div><div style="text-align: justify;">Harry nagyon szerette volna valahogy felvidítani Louis-t, ezért átvette a szót, és arról kezdett beszélni, gyerekként mennyire imádta a telet, és a hógolyó csatákat.</div><div style="text-align: justify;">– Sose nyernél ellenem hógolyó csatát – ráncolta a homlokát Louis, és hangosan kinevette Harryt. – Jaj ne nézz így, akkor sem hagynálak nyerni! Már megbocsáss, de a hógolyócsata a specialitásom.</div><div style="text-align: justify;">– Oké! Akkor valamelyik nap kihívlak egy hógolyó csatára – mutatott felé Harry, Louis pedig komisz mosollyal el is fogadta a kihívást. Harry a szíve mélyén persze tudta, hogy veszíteni fog, hiszen egy hóistennel volt dolga, aki a telet uralta, mégis… Valahogy a vereség gondolata is édes volt, ha cserébe Louis-val szórakozhatott.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhT2cmJHXwPKVo_EuuQ8dQmSnRuDVb-xudcgJP1Vz52KbjVQXYEPYXqplVHBKxjr3tZN7usLCAmWidXlDGSjVlaPTcgd0HEjXruO1o96Sae7XAAGutBPlwksQDe2x3i46yXumOOhHd1Z_N_3TkQ8Y7X536d8ggEZ1p72b3j98JUWsz_jI_IfJu5WoSB2w/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhT2cmJHXwPKVo_EuuQ8dQmSnRuDVb-xudcgJP1Vz52KbjVQXYEPYXqplVHBKxjr3tZN7usLCAmWidXlDGSjVlaPTcgd0HEjXruO1o96Sae7XAAGutBPlwksQDe2x3i46yXumOOhHd1Z_N_3TkQ8Y7X536d8ggEZ1p72b3j98JUWsz_jI_IfJu5WoSB2w/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-84944370869859983462022-12-22T18:23:00.005+01:002022-12-22T18:23:24.061+01:00The Prince of Ice - 2.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Meghoztam a történet második részét, itt végre találkozott is a két főhősünk, remélem tetszeni fog nektek. (: Holnap hozom a folytatást, addig is hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhgZ5GSKk_PRPnh7oW_zEzoKW7Bra5AzMsbMY724Zf1v74ArMDVhbWCKsstxl5Z9LAk98BfCHIp4dszvvj_dA32i-349QF6ykhoF4OqeH1oTDDp8y6FrDTHd8yJKoPDzhk7HbBP5SfadaBplaa0iJYoVN8k8rcFKXXOZZDgej_TKrgkM6l5OUisRkFLnA/s2250/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2250" data-original-width="1410" height="422" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhgZ5GSKk_PRPnh7oW_zEzoKW7Bra5AzMsbMY724Zf1v74ArMDVhbWCKsstxl5Z9LAk98BfCHIp4dszvvj_dA32i-349QF6ykhoF4OqeH1oTDDp8y6FrDTHd8yJKoPDzhk7HbBP5SfadaBplaa0iJYoVN8k8rcFKXXOZZDgej_TKrgkM6l5OUisRkFLnA/w265-h422/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" width="265" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: medium;"><b>Káprázat</b></span></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: medium;"><b><br /></b></span></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: medium;"><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPuuzkJ2lzBSTIKF0tja5y3CagvilCCl6hjv3PJw5ffMbfZiwTSbqwvbysbfW28AHQNMLr2ST9MAau5eukupPJrK9Ef8zjxlIiLDmqrfGt_6hbdAhQdvmEsbpeNAIhs4A4w6YMWcAvFrJ1uO1aRhKlYhfd5YRx_XdkTCvi1ptWYy_y1ULXb7FyGUUt-Q/s1024/CKrOG7oWcAANKrY.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1016" data-original-width="1024" height="318" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPuuzkJ2lzBSTIKF0tja5y3CagvilCCl6hjv3PJw5ffMbfZiwTSbqwvbysbfW28AHQNMLr2ST9MAau5eukupPJrK9Ef8zjxlIiLDmqrfGt_6hbdAhQdvmEsbpeNAIhs4A4w6YMWcAvFrJ1uO1aRhKlYhfd5YRx_XdkTCvi1ptWYy_y1ULXb7FyGUUt-Q/s320/CKrOG7oWcAANKrY.jpg" width="320" /></a></div></span></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Harrynek mindig sok idő kellett, hogy felébredjen. Szerette a telet, mégis fázós volt, imádott a meleg paplanok és párnák közé bújni, és csak lustálkodni, ha nem kellett időre kelnie. Így volt ez azon a reggelen is, legalább egy órát ágyban maradt még, mire sürgetővé vált meglátogatni a mosdót, onnan pedig egyből a konyhába indult. Nem nézett ki az ablakon, békésen elkészítette a reggeli tál müzlijét egy nagy bögre kávéval kiegészítve, és akkor sokkolta először a hófehérbe öltözött táj, amikor készült letelepedni a kedvenc foteljába, és bekapcsolni a tévét.</div><div style="text-align: justify;">– Mi a fene? – suttogta, ahogy mindent lepakolt a dohányzóasztalra, aztán kinyitotta a terasz ajtaját, hogy könnyebben szétnézhessen. Előző nap még tizenkét fok volt, sütött a nap. Aznapra is ugyanezt ígérték, sőt szomorúan, de azt olvasta, hogy melegrekord dől meg azon a karácsonyon, nem havazási. Azonnal eszébe jutott, amit Jesse mondott neki, és mintha hevesebben vert volna a szíve a ténytől, hogy egyelőre ezt találta a legésszerűbb magyarázatnak. – Jack Frost?</div><div style="text-align: justify;">Már ha az ésszerűnek mondható, hogy egy fiú, vagy Jesse szerint férfi, járja a világot és mindenhova havat varázsol. Valószínűleg nem. Hiszen az egész annyira abszurd volt! Kellett, hogy legyen valami magyarázat, ha már nem, hát ez is egy furcsa tünete a klíma katasztrófának, ami a világot sújtotta. Egyből a híreket kezdte lesni, hogy vajon mit mondanak, de sehol nem talált választ. Mindenki értetlenül állt a váratlan hó előtt, ami maga alá temette egész Holmes Chapelt. Az iskolákban és óvodákban emiatt természetesen szünetet rendeltek el, aminek nem csak a gyerekek örültek, hanem Harry is.</div><div style="text-align: justify;">Volt egy kis ideje, hogy megejtse az utolsó nagy karácsonyi bevásárlást, és amikor hazaért, azonnal csomagolni is kezdte az ajándékokat, hogy a fa alá pakolja. Ez volt az első karácsony, amikor ő várta vendégségbe a családját karácsony reggelére, hogy mindenki nála bontson ajándékot, és úgy beszélték meg, hogy az ebéddel is ő készül, míg édesanyja és nővére csak némi extra süteménnyel járulnak hozzá a nagy naphoz. Ennél izgatottabb aligha lehetett volna, mert bár imádott főzni, a menü ezúttal különleges volt. Narancsos kacsát tervezett a vendégeinek. Az a két nap, amíg zárva volt az óvoda, tökéletes volt arra, hogy minden hozzávalót beszerezzen, és az ünnepek végéig már sehova se kelljen elmennie.</div><div style="text-align: justify;">Éppen a gyerekeket fogadta a csoportban azon a hideg, hétfő reggelen. Mindenki boldog volt, hiszen szombaton már huszonnegyedike, egy telefonhívás, ami Jesse anyukájától érkezett, mégis kicsit kizökkentette.</div><div style="text-align: justify;">– Jó reggelt, Nora! – köszönt a telefonba, és a gyerekeknek intett mosolyogva, hogy nyugodtan játszanak, aznap szabadfoglalkozással indítanak, hogy addig is lezavarhassa azt a telefonhívást. – Hogy van?</div><div style="text-align: justify;">– Én nagyszerűen, köszönöm! – viszonozta a kedvességet a fiatal nő, udvariasságból ő is kifaggatta Harryt, hogy érzi magát, aztán rátért a hívása valódi okára. – Azért telefonáltam, mert Jesse ma nem tud óvodába menni. Nagyon megfázott, és ma reggel még láza volt. Szerintem pár nap alatt kipiheni, semmi igazán komoly.</div><div style="text-align: justify;">– Szomorúan hallom – válaszolta Harry, és a fejét ingatta. Jesse mindig ilyen volt, könnyen megfázott, viszont nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy mi van ha megint kiszökött, hiába ígértette meg vele, hogy nem teszi. – Hogy fázott meg ennyire?</div><div style="text-align: justify;">– Ismeri, imádja a havat, alig tudtam beimádkozni a minap – felelte Nora, és Harry szinte még a mosolyt és legyintést is maga előtt látta, ahogy elmondja ezt a mondatot. – Meg is lett az eredménye.</div><div style="text-align: justify;">– Mondja meg neki, hogy sokat gondolunk rá, gyógyuljon meg hamar – üzente Harry a kisfiúnak. – Ma csinálunk pár apró kis ajándékot neki, ha nem zavarok, este elugrom vele és beköszönök.</div><div style="text-align: justify;">– Persze! Az nagyon kedves lenne, Jesse biztosan nagyon örülne.</div><div style="text-align: justify;">– Akkor este – köszönt el Harry a nőtől, és ahogy letette a telefont, azonnal a gyerekek felé vette az irányt. Mindenki hangosan játszott már, ki éppen a babákat itatta meg képzeletbeli teával a kis rózsaszín teáscsészékből, ki kalózosat vagy orvososat játszott a fából készült kellékekkel. Harry hagyta még, hadd játszanak úgy fél órát, addig is előkészítette az asztalokra a papírokat, apró kézműves dolgokat és festékeket, ceruzákat, amikkel majd ajándékokat gyárthatnak Jessenek.</div><div style="text-align: justify;">Mindenki nagy boldogan ment bele az ötletbe, igazán persze fel sem fogták, hogy Jesse betegsége nem valami örömteljes dolog, de hát gyerekek voltak. Mit lehetett kezdeni velük?</div><div style="text-align: justify;">Már sötét volt, amikor az utolsó gyereket is elvitték a szülei, és Harry is elkezdhetett kicsit kitakarítani a csoportban, aztán vehette a kabátját, hogy útnak induljon. Gondosan egy szép mappába rendezett mindent, amit Jesse-nek készítettek a kicsik, így a sűrű havazásban, ami azokban a pillanatokban is “sújtotta” a várost, nem eshetett bajuk. Áldotta az eget, amiért reggel úgy gondolta, jobb, ha nem autóval megy dolgozni, mert sosem szeretett hóban vezetni, a friss hó kifejezetten veszélyes volt. Inkább felugrott a helyi buszra, hogy megtegye vele azt az alig húsz perces pár megállót Jesse-ék házáig. A sűrű hóesésben az volt a legjobb, hogy minden elcsendesedett. Nem lehetett hallani a város zaját, se az utcán sétálok csevegését, a kutyák sem kiabáltak az udvarokban, mert mind bent melegedett a házakban. Csak Harry volt kint, az utcai lámpák sárgás fénye, és a hó megnyugtató ropogása a bakancsa talpa alatt. Tényleg élvezte, imádta, ami azt illeti, annyira békés volt az egész.</div><div style="text-align: justify;">Talán pont ezért sokkolta olyan nagyon, amikor betért Jasse-ék családi otthonának a kertjébe, és a ház oldalában meglátta azt a furcsa férfit. Mosolyogva nézett fel az emeleti ablakra, az ujjai pedig… Harry először biztos volt benne, hogy képzelődik. Lehetetlen, hogy tényleg kékesfehér, csillogó szikrák hagyják el a férfi ujjait. Nem is szikrák voltak, de csak ahhoz tudta volna hasonlítani a látványt. Kristályok inkább? Varázslatos látványt nyújtott, abban az egyben biztos volt. Egészen elkápráztatta a férfi mozgása is, egy ideig nem is tudott felfigyelni arra, ami az ablakon történik, mert csak a hófehér mosolyra tudott koncentrálni, a világító kék szempárra, és az ezüst hajára. És akkor minden valósággá vált, amit Jesse valaha mesélt neki. Tudta, hogy Jack Frost áll az udvarban, és amikor végre, percek múlva, sikerült elszakítania a tekintetét a férfi arcáról, az ablak felé pillantott, amin fénylő jégvirágok mozogtak, két hóember és egy kiskutya képében, ahogy a havas tájban játszanak. A férfi dérből vetített mesét a beteg kisfiúnak, aki fáradt mosollyal, de csillogó szemekkel nézte, az ablakpárkányon ülve, egy meleg takaróba csavarva. Ettől pedig Harry torka valahogy elszorult. Nyelnie kellett, de alig volt rá képes, mert legszívesebben sírt volna a meghatottságtól. Mindig gyenge volt ezekhez, ha valaki teljes szívéből törődik egy szomorú vagy beteg gyerekkel, Jack Frost pedig ezt tette éppen.</div><div style="text-align: justify;">Harrynek fogalma sem volt, mi történhetett, valami hangot adott ki, vagy esetleg a cipője alatti hó csikorgását hallotta meg az a furcsa hótündér, de hirtelen felé kapta a fejét, és a varázslat megszűnt. Nem az, amit Jack Frost gyakorolt Harryre, az ha lehet, még erősebb lett, csak az, ami az ujjaiból tört elő.</div><div style="text-align: justify;">– Ne! – kiáltott fel Harry, amikor tudatosult benne, hogy a férfi megszorította a botot a kezében, ami felfénylett, és az egész látvány halványulni kezdett. Nem akarta, hogy örökre eltűnjön a szeme elől. Hisz egy bizonyíték volt, hogy léteznek csodák. Hogy vannak tündérmesék, amik igazak. Hogy vannak, irányítják ezt az őrült bolygót, még ha kezdett is eluralkodni rajta a káosz. – Kérlek, ne menj el!</div><div style="text-align: justify;">– Ki vagy te? – szólalt meg a férfi egy kis idő múlva, de Harry képtelen volt megszólalni. Csak bámulta őt, szabályosan gyönyörködött benne, mert hát, Jack Frost nem volt mindennapi látvány a káprázatos ezüstfehér hajával, és szinte világító, jégkék szemeivel. A bőre is hófehér volt, Harry úgy érezte, szeretne az arcához érni, hogy tényleg olyan tapintása lehet, mint amilyennek elképzeli. – Nem tudsz beszélni?</div><div style="text-align: justify;">– De… – krákogta ki Harry nagy nehezen, mert rájött, mennyire nevetségesen viselkedik. – De tudok, csak… Az agyam nem igazán van hozzászokva, mit kell mondani ilyen pillanatokban.</div><div style="text-align: justify;">– Például a neved – nevetett fel halkan a férfi, és Harry még a hangjától is ámulatba esett, ha nagyon őszinte akart lenni. Épp olyan karcos, magas hangja volt, ami tökéletesen illett egy lényhez, aki a jeget uralja.</div><div style="text-align: justify;">– Harry, Harry vagyok. Harrynek hívnak.</div><div style="text-align: justify;">– Örülök, Harry, akit Harrynek hívnak – nevetett rajta továbbra is a furcsa idegen. – Te vagy Jesse tanára? Mert abban az esetben már sokat hallottam rólad.</div><div style="text-align: justify;">– Rólam? Én… Igen, én vagyok. Vagyis, technikailag nem tanár, de igen, olyasmi – dadogta összeszedetlenül, és képes lett volna fejbevágni saját magát Jack Frost botjával, de hát közben meg ki hibáztathatná őt, amiért sokkolta a tény, hogy Jack Frost létezik? – Minden gyerekmese igaz? Minden mondóka? Minden olyan ének, amiben benne vagy? Tényleg te vagy? Jack Frost?</div><div style="text-align: justify;">– Igen, az emberek ezen a néven ismernek – bólintott a férfi, Harrynek pedig azonnal eszébe jutott, amit Jesse mesélt neki, még úgy is, hogy a hótündér vagy mi lehetett ő, nem javította ki, és nem is tűnt úgy, hogy ezt tervezi.</div><div style="text-align: justify;">– Louis…</div><div style="text-align: justify;">– Honnan tudod a valódi nevem? – szűkítette össze a szemét az említett, és egy lépéssel közelebb is ment Harryhez. Bizalmas helyzetbe kerültek, Harryt pedig ez egy kicsit még kényelmetlenül is érintette, nem tudta miért… De azt igen, hogy lúdbőrözött Louis közelségétől.</div><div style="text-align: justify;">– Jesse mesélt rólad, de… Nem hittem, hogy…</div><div style="text-align: justify;">– Valóban létezem – fejezte be a mondatát Louis, és a tekintete mintha elszomorodott volna. Harry máris megbánta, hogy meggondolatlanul beszélt. – Persze, hogy nem. A legtöbb ember nem hisz bennem. Azt hiszik, a tél magától jön el, hogy a természet, ami körülveszi őket, önmaga ura. Hitetlen senkiháziak!</div><div style="text-align: justify;">– Sajnálom! – vágta rá azonnal, mert valamiért úgy érezte, bocsánatkéréssel tartozik. Pontosan nem értette, miért, de az érzés kitörölhetetlen volt. Nem tudta elengedni. – Hinnem kellett volna. Amikor gyerek voltam, hittem benned.</div><div style="text-align: justify;">– A gyerekek a legjobbak, ők még hisznek a csodákban.</div><div style="text-align: justify;">– Harry! – kiáltott fel Jesse a ház bejáratából, Louis pedig azonnal a fejére húzta a hatalmas sötétkék kapucniját, a botját pedig magához szorította, hogy ne legyen túl feltűnő látvány. Így már egészen egy hétköznapi emberre hasonlított. Jesse feléjük szaladt, és megölelte Harryt, aztán éppen Louis felé lépett volna, de Harry elkapta a kezét, és a ház felé kezdte vezetni őt.</div><div style="text-align: justify;">– Ne anyukád előtt, Jesse – suttogta neki, és hallotta, ahogy Louis azt mondja, igaza van, hallgasson rá, később találkoznak. – Gyorsan vissza a melegbe.</div><div style="text-align: justify;">– Ne haragudjon, annyira be volt sózva, azt mondta, magát látta az ablakból – szabadkozott Nora, ahogy beljebb invitálta Harryt. – Nagyon kedves, hogy tényleg eljött. Megkínálhatjuk valamivel? Egy meleg tea, esetleg egy ital?</div><div style="text-align: justify;">– Nem, nem! Köszönöm, nem kérek semmit – rázta a fejét Harry, és igazából még le sem tervezett vetkőzni, hiába csukódott be mögötte a bejárati ajtó. Csak átnyújtotta a mappát Jesse-nek, és leguggolt hozzá. – Ezt a többiek készítették neked, mindenkinek nagyon hiányzol.</div><div style="text-align: justify;">– Nem hiszem – rázta a fejét a kisfiú, Harry szíve pedig összefacsarodott. Jesse egy annyira okos, különleges kisfiú volt, de igaza is volt, pont ezért nem lehetett mindenki kedvence a csoportban.</div><div style="text-align: justify;">– Hidd csak el, mindenki rajzolt neked valami szépet, remélem kicsit jobban leszel majd tőle – mosolygott Harry, és muszáj volt magához ölelnie az apró fiúcskát, mert valahol megszakadt érte a szíve, még ha tudta is, hogy az erős személyisége még előre fogja vinni az életben. – Kérlek, pihenj sokat, és légy óvatosabb! Ne hagyd mindig annak a mihaszna Jack Frostnak, hogy megcsípje az orrodat!</div><div style="text-align: justify;">– Rendben! – nevetett fel Jesse, és Nora is vadul mosolygott a lépcsőkorlátnak támaszkodva.</div><div style="text-align: justify;">– Most pedig nyomás vissza az ágyba!</div><div style="text-align: justify;">A kisfiú azonnal szót is fogadott, bólogatott, aztán felszaladt a hosszú lépcsőn az emeletre, és a szobája ajtaja is nagyot csapódott hevességében. Harry imádta ilyen vidámnak látni őt.</div><div style="text-align: justify;">– Köszönöm, tényleg. Ez sokat jelent nekünk – mondta melegen az asszony, Harry viszont csak legyintett.</div><div style="text-align: justify;">– Semmiség – ingatta a fejét. – Ne mondják el senkinek, de Jesse az egyik kedvencem a csoportban. Különleges fiú, sokat beszélgetünk.</div><div style="text-align: justify;">– Igen, néha olyan, mintha nem is kisgyerek lenne.</div><div style="text-align: justify;">– Igen – helyeselt Harry, de már menni is készült, mert túlságosan izgatott volt a jégtündértől, aki odakint várta. Legalábbis nagyon bízott benne, hogy megvárja, de amikor elköszönt, és kilépett a házból, hiába kémlelt többször is körbe, Jack Frostnak nyoma veszett. Akár azt is hihette volna, hogy az egészet csak képzelte, ha nem látja azt a sok lábnyomot a ház oldalától egészen addig a pontig, ahol utoljára beszélgettek egymással.</div><div style="text-align: justify;">– Louis? – suttogta Harry, és mindenhova nézett, kémlelte az udvart, aztán kiment az utcába, és ott is körbefordult, de sehol sem találta a férfit. – Louis? – A hangja valamivel erősebben szólt, de még mindig nem kiabált, azt azért nagyon nem akart ezen a környéken. Elegáns negyed volt, csupa gyönyörű házzal, amikben mindenhol égtek a lámpák, az emberek már otthon voltak. Nem igazán akarta felhívni magára a figyelmet, de a szíve valahogy egyre hevesebben vert, ahogy tudatosult benne, hogy a csodája felszívódott, mintha soha nem is létezett volna, és mi van, ha soha többé nem láthatja őt? – Jack! Jack Frost! – Ez volt minden, kicsit megemelte a hangját, de ennél többet nem tehetett.</div><div style="text-align: justify;">– Azt hittem, tudod, hogy nem ez a nevem – szólt hozzá a korábbról ismert érdes hang, Harry pedig azonnal felé kapta a fejét. Odafent ücsörgött az egyik fa ágán, a lábát lóbálta és mosolygott. Nem értette, miért van ilyen hatással rá. Talán ez is varázslat volt, hogy Harry ilyen könnyedén megnémult a közelében és csak nézni volt képes? – Mókás látványt nyújtottál, ahogy forgolódva engem kerestél. Imponált.</div><div style="text-align: justify;">Louis leugrott a fáról, és egyenesen a járókelők által fényesre taposott hóba érkezett a járdára. Harry csak akkor figyelte meg, hogy a hó csúszóssága egyáltalán nincs hatással a férfira, egyszerűen uralja a havat. Azt is csak akkor vette észre, hogy nem visel cipőt, de nyilvánvalóan nem fázik, és valahogy még csak nem is koszos, patyolat tiszta, mint… Mint a hó.</div><div style="text-align: justify;">– Nem vagy valami beszédes – mosolyodott el, és közelebb hajolt Harryhez, hogy elnyerje a pillantását. – Azt hittem, azért szólogatsz olyan kétségbeesetten, mert beszélgetni akarsz.</div><div style="text-align: justify;">– Igen, tényleg így van – bólogatott Harry. Mindenre kíváncsi volt. Nagyon szerette volna kifaggatni a férfit, gyerekkora hősét, a legendát, amiben már rég nem hitt, és ezért kicsit még haragudott is magára.</div><div style="text-align: justify;">– Akkor rajta, Harry! – noszogatta a férfi, és Harrynek el kellett mosolyodnia mert bár tényleg egy felnőtt ember állt előtte, azt kiérezte a viselkedéséből, hogy a gyermeki oldala még nem veszett a semmibe.</div><div style="text-align: justify;">– Mi vagy te?</div><div style="text-align: justify;">– A lehető legunalmasabb kérdés, amit feltehetsz – sóhajtott fel Louis, a fejére húzta a kapucniját, és elindultak az utcán. Harry a saját otthona felé irányította őket, ami gyalog akár negyvenöt perc is lehet innen, ha nem egy óra, de ezt akkor egyáltalán nem bánta. Fázott, mint a fene, de akkor sem akart hazaérni egyhamar. – De ha erre vagy kíváncsi, én vagyok a tél, Harry. A sötét napok, hideg és fagy ura.</div><div style="text-align: justify;">– Hótündér vagy?</div><div style="text-align: justify;">– Tündér?! – nevetett fel hangosan Louis, Harry pedig érezte, hogy felforrósodik tőle az arca. Attól a karcos, rekedtes nevetéstől. – Vádoltak már ilyesmivel, de sosem tartott sokáig. Félisten vagyok.</div><div style="text-align: justify;">– Ó… – lepődött meg Harry hangosan is, mert hát, a legenda annyi felé ágazik, de mindent magától Jack Frosttól hallani egész más volt. – Igaz a sok monda? Tényleg gonosz vagy?</div><div style="text-align: justify;">– Gonosz?! – háborodott fel Louis azonnal, még a tekintete is felizzott a sértettségtől. Harry máris tudta, hogy hülye volt, amiért ilyet mert kérdezni, más szót kellett volna használnia. – Én vagyok gonosz?! Az emberek felforralják a bolygót! Az emberek bántják az állatokat, nem érdekli őket, hogy fajok örökre eltűnnek a föld színéről! Az emberek bántják egymást is! Bántják a gyerekeket! És én vagyok gonosz?!</div><div style="text-align: justify;">– Sajnálom, hogy ilyet mondtam – szólalt meg bűnbánóan Harry, és látta Louis tekintetében, hogy azonnal megnyugodott, ennek pedig nagyon örült. – Mindenben igazad van, amit mondtál.</div><div style="text-align: justify;">– Inkább… Elmeséled, miért gondolod, hogy gonosz vagyok?</div><div style="text-align: justify;">Harry nyelt egy nagyot. Volt rengeteg gyerekmese, és legenda is, amik arról szóltak, hogy Jack Frost nem éppen egy jó kisfiú, de ezek után fogalma sem volt, hogy kellene megfogalmaznia mindezt. Annyira nehéz volt kommunikálnia Louis-val, pedig mindennél jobban szeretett volna beszélgetni vele. Volt egy szűk órája, hogy megpróbáljon jó benyomást gyakorolni rá. Vagy netalán… megkedveltesse magát egy félistennel, Jack Frosttal, a gyerekkori hősével, akiben utoljára talán hatévesen hitt, azon a napon mégis ott sétált mellette, egy régi bottal a kezében, kapucnival a fején, cipő nélkül.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigEY_NRlw1l2fmYcTNJq5w3gnudHQ-WjdlkXZzL2mkiHrRNIa6wUVohK102EXxo6vePkP9tgHg3MXsoXbiXILY9Umgs8-yQqzgz1un0xW3oo7P1U7Oo3vYdnUU4AqEmXKiawb62OzVgb8Hcc6mvOIOfkUnb9i_bCvjtFiJ81EgsQuBaNyk7pwXaR2uRw/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigEY_NRlw1l2fmYcTNJq5w3gnudHQ-WjdlkXZzL2mkiHrRNIa6wUVohK102EXxo6vePkP9tgHg3MXsoXbiXILY9Umgs8-yQqzgz1un0xW3oo7P1U7Oo3vYdnUU4AqEmXKiawb62OzVgb8Hcc6mvOIOfkUnb9i_bCvjtFiJ81EgsQuBaNyk7pwXaR2uRw/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-53984273285168009572022-12-21T20:19:00.005+01:002022-12-21T20:19:32.844+01:00The Prince of Ice - 1.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Ha karácsony, akkor Larry Christmas itt a blogomon. El is hoztam az idei karácsonyi mesénk első részét. Igazán különlegesre és varázslatosra sikerült, remélem, hogy nektek is tetszeni fog, és elhalmoz titeket karácsonyi hangulattal.</div><div style="text-align: center;">Jó olvasást hozzá!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvcnpO8L4L7vJ9ckNB8hS-BnqyDnL9nv7uQg5iCbU-ifKvuk-QXfKlEt0VCEZ322Zh0QDhfGhmNBvAeH1rWkdDFFIJXL6bpgzuOZPGhm2XHAyMLyQhOfO_VWbF75V_aSAaRLBYYFHc_7mPjWg54MwiJyWE1Aqm74d40k4Zldj9Jrkt2DrgaqXGOGLR5A/s2250/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvcnpO8L4L7vJ9ckNB8hS-BnqyDnL9nv7uQg5iCbU-ifKvuk-QXfKlEt0VCEZ322Zh0QDhfGhmNBvAeH1rWkdDFFIJXL6bpgzuOZPGhm2XHAyMLyQhOfO_VWbF75V_aSAaRLBYYFHc_7mPjWg54MwiJyWE1Aqm74d40k4Zldj9Jrkt2DrgaqXGOGLR5A/w232-h369/Black%20and%20Silver%20Minimalist%20Fantasy%20Romance%20Book%20Cover%20(2).jpg" /></a></div><span><a name='more'></a></span><br /><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">Jesse fantáziája</span></b></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;"><br /></span></b></div><div style="text-align: justify;">Harry még csak alig két éve dolgozott pedagógusként az óvodában, de minden percét imádta. Oda volt a gyerekekért, és bár sokan szkeptikusan fogadták, hogy épp óvóbácsi akar lenni, de őt ez soha egy percig sem érdekelte. Hitt is abban, hogy jó lesz benne, mert mindig nagyon jól kijött a csöppségekkel. Igazi tapasztalatokkal rendelkezett, mert hatalmas volt a család unokatesókkal, és neki is született három kisebb testvére.</div><div style="text-align: justify;">Karácsonyhoz közeledett az idő, december első hetében jártak, amikor Harry elővette a karácsonyi mesekönyveit, amiket az évek alatt gyűjtött össze. Mindig hatalmas karácsony rajongó volt, és nem is csak a szakmája miatt, maga miatt is gyűjtött karácsonyi történeteket. Minden napra kiválasztott egy különlegeset. Azon a napon Jack Frost története következett, amit ő is annyira szeretett gyerekkorában. Hatalmas beleéléssel mesélt a kisfiúról, aki a hóesésért felelt, akit csak az láthatott, aki hitt is benne. Mosolyogva emlékezett vissza az időre, amikor még ő maga is óvodás volt, és hitt Jack Frostban.</div><div style="text-align: justify;">Miután becsukta a könyvet, minden kisgyerek elkezdett szétszéledni, visszamentek játszani, az ebédig már csak fél óra volt hátra, addig szabadfoglalkozás, ami igazából mindenki kedvence volt a csoportban. Egyedül a kis Jesse maradt a szőnyegen, és olyan elgondolkodó arckifejezéssel meredt maga elé, hogy Harry egészen édesnek találta tőle. Látszott a fiún, hogy nagy gondolatok futnak át a parányi buksiján.</div><div style="text-align: justify;">– Minden rendben, Jesse? – ült le mellé törökülésben, és bár a többiekre is figyelt azért, igyekezett komoly figyelmet szentelni a kisfiúnak.</div><div style="text-align: justify;">– Szerintem a meséd hibás – válaszolta teljes bizonyossággal a hangjában. Harry nem tehetett róla, de kuncogott picit, mielőtt visszakérdezett.</div><div style="text-align: justify;">– Miért gondolod így?</div><div style="text-align: justify;">– Mert… – kezdte Jesse, és olyan volt, mintha egy pillanatig tartana attól, hogy beavassa Harryt, csak hogy ő is pont annyira kedvelte a férfit, amennyire ő Jesset. Ezt Harry pontosan tudta. – Valójában nem ez a neve. Még csak nem is hasonlít.</div><div style="text-align: justify;">– Ismered őt? – ment bele a játékba Harry, és pontosan úgy diskurált a fiúval, mintha egy felnőtt lenne. Igyekezett minden szavát komolyan venni.</div><div style="text-align: justify;">– Barátok vagyunk – bólintott Jesse teljes magabiztossággal. Harry máris elirigyelte tőle a csodálatos képzelőerejét, kreativitását. Csodálta, mi mindenre képes a gyermeki elme, milyen elképesztő történeteket tud kreálni, még akkor is, ha csak egy délutáni játékról van szó. – Tényleg ő felel a hóért, de az ő feladata valójában sokkal fontosabb annál, mintsem játsszon a hógolyózó gyerekekkel. Ő egy felnőtt.</div><div style="text-align: justify;">– Valóban? És mi a dolga?</div><div style="text-align: justify;">– Azt… Azt nem tudom olyan pontosan elmondani, mint ahogy ő mesélte el nekem, de azt tudom, hogy azért van nagy bajban, mert egyre kevesebb ember hisz a létezésében, és ezért… Ezért a jegesmedvék is veszélybe kerültek – hadovált a kisfiú, de Harry valahogy mégis látott logikát a szavai mögött. – De ami biztos, hogy te az előbb róla meséltél, viszont az ő neve nem Jack Frost. Ez csak valami bugyuta balgaság, amit a felnőttek találtak ki!</div><div style="text-align: justify;">– Jesse – döntötte oldalra a fejét Harry, mert látta, hogy a kisfiú egyre jobban belelovalja magát a dologba, és ami biztosan nem történhetett meg az ő csoportjában, az az, hogy valaki is felindultságból csúnya szavakat használjon. Jesse kezdett közel kerülni ehhez, jobb volt még idejében visszafogni. – Nyugodj meg, én nem akarok balgaságból valami új nevet adni neki, ha valójában már van neve. Inkább mondd el nekem, hogy hívják őt.</div><div style="text-align: justify;">– Louis – mondta ki hevesen a kisfiú, és Harryt valójában kicsit meg is döbbentette, hogy nem valami aranyos mesebeli név, nem valami kreatív, kedves kis elnevezés, hanem ennyire… hétköznapi? Már ha a Louis-t hétköznapinak lehetett gondolni. Ő személy szerint senkit sem ismert ilyen névvel, de tudta, hogy olyan borzasztóan azért nem ritka. – Az ő neve, Louis. Bár tény, hogy sokan Jack Frostnak nevezik őt, ezt már mondta nekem.</div><div style="text-align: justify;">– Értem – bólintott, és nagyon igyekezett továbbra is ugyanolyan komoly maradni ebben a beszélgetésben. – És honnan ismered?</div><div style="text-align: justify;">– Az… Az eléggé titok – húzta össze magát a fiú, Harry egyértelműen biztos lehetett benne, hogy nem viccel, tényleg valami titkot őriz.</div><div style="text-align: justify;">– És ha megígérem, hogy tudok titkot tartani? – hajolt picit közelebb, és még meg is koppintotta Jesse orrocskáját, ahogy rámosolygott.</div><div style="text-align: justify;">– Hát… Ha nem mondod el senkinek, és főleg nem anyunak, akkor elmondhatom – felelte bátortalanul a kisfiú, aztán hosszú mesélésbe kezdett. Szó volt egy tavaly decemberi téli napról, amikor végre hatalmas hó esett, akkora, amekkora már évek óta nem volt tapasztalható Manchesterben. Harry nem is tudta, mikor látott utoljára akkora havat, napokig szünetet hirdettek az iskolák és óvodák is. Persze, hogy emlékezett rá. Jesse pedig arról hadart el egy aggasztó történetet, hogy ebéd után, amikor csendes pihenőn kellett volna lennie a szobájában, titkon kiszökött a házukhoz közeli parkba, hogy játszhasson a hóban. Harry egyből megrémült, amikor azt hallotta, hogy a kisfiú nem figyelt a hidegre, csak játszani akart, és valahogy egyre álmosabbnak érezte magát, de akkor sem akart visszamenni a szobájába, hogy aludjon. Egyből lepergett a szeme előtt, hogy a mínusz tizenöt fokban, ami akkoriban volt, egy ilyen apró kis test mennyire könnyen átfagyhat és kihűlhet, főleg ha nem is a szülei öltöztették fel, csak a négy éves fiú kapott fel valamit a szökés előtt. – Akkor láttam meg őt először. Mintha a semmiből tűnt volna elő. A haja szikrázó ezüst, anyu karácsonyfa díszeire emlékeztetett. Kék ruhát viselt és volt egy furcsa botja. Picit megijedtem tőle.</div><div style="text-align: justify;">– Mi történt ezután? – sürgette Harry, mert már nagyon érdekelte ennek a furcsa történetnek a vége.</div><div style="text-align: justify;">– Azt mondta, haza kell mennem – folytatta Jesse, nagyon izgatott volt minden elhangzott szótól. – Segít nekem, csak induljunk el, mert a hó szép, de veszélyes. Szóval elindultunk haza, és pont úgy viselkedett, mint egy felnőtt, segített felhúzni a kabátom cipzárját, és addig nem ment el, amíg szót nem fogadtam és be nem mentem a házba.</div><div style="text-align: justify;">– Nagyon jól tetted, hogy szót fogadtál neki, Jesse – bólogatott Harry. – A hideg tényleg veszélyes tud lenni.</div><div style="text-align: justify;">– Nem értem, miért.</div><div style="text-align: justify;">– Könnyen megbetegedhetsz – próbálta neki érthetően elmagyarázni, agyalt, hogyan írja körül, de azt is tudta, hogy nem ijesztheti halálra szegény fiút a kihűlés részleteivel. – Ha Jack Frost…</div><div style="text-align: justify;">– Louis!</div><div style="text-align: justify;">– Bocsánat – kuncogott Harry, és még a kezét is kitartotta Jesse felé, hogy jelezze, mennyire sajnálja, amiért rossz nevet mondott. – Ha Louis azt mondja neked, vége a játéknak és nyomás a meleg házba, akkor fogadj szót szépen, mert ha valaki, akkor ő tudja, mikor van itt az idő.</div><div style="text-align: justify;">– Tudom – mondta szomorú hangon Jesse, még a vállai is kicsit leestek a hirtelen jött keserűségtől.</div><div style="text-align: justify;">– De a legjobb az lenne, ha soha nem szöknél ki a hidegbe a szüleid tudta nélkül – folytatta Harry, mert bár bájosnak találta a történetet Jack Frostról, tartott tőle, hogy a fiú képzelte oda a túlzott hidegben, és puszta szerencse, amiért a tudatalattija azt súgta neki, hogy azonnal vissza kell mennie a házba. Szörnyű tragédia is lehetett volna ebből a dologból. – Megígéred nekem?</div><div style="text-align: justify;">– De ha mindig szólok a szüleimnek, akkor sosem láthatom Louis-t – érvelt Jesse, a hangja pedig panaszos volt, majdnem hisztis. – Ő csak akkor jön el, ha senki sincs a közelemben. Nem jön ki túl jól azokkal, akik nem hisznek benne. Őket szereti megviccelni.</div><div style="text-align: justify;">– Értem – mosolyodott el Harry, és összeborzolta a kis Jesse szőke bozontját, mielőtt felkelt a szőnyegről. – Azért vigyázz magadra, rendben?</div><div style="text-align: justify;">– Rendben.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Harry először tényleg nem fordított túlságosan nagy figyelmet a Jesse történetében szereplő Louis-nak, de aztán egyre több alkalommal keveredett civakodásba a kisfiú, egyszer egyenesen verekedésbe egy másik fiúval, aki szerint Jack Frost a neve és amúgy sem létezik. Ellenben a Mikulással, aki igen, és szerinte ciki hinni valamiben, ami nem a Mikulás. Harry egyszerre volt bosszús emiatt, és sajnálta is Jesse-t, aki hagyta, hogy szárnyaljon a fantáziája, ez volt minden bűne, semmi több. Csak olyankor jött ki a sodrából, ha valaki nem tartotta tiszteletben, hogy ő hisz ebben. Bár aztán már ő is erőszakosan meg akarta értetni mindenkivel, hogy neki van igaza, és ez volt az a pont, amikor Harrynek közbe kellett lépnie.</div><div style="text-align: justify;">– Sokat gondolkodtam a történeten, amit meséltél nekem – kezdett bele Harry, és próbálta minden egyes szavát gondosan megválogatni. Ez különösen fontos volt, ha gyerekkel beszélt. – Találkoztál azóta Louis-val?</div><div style="text-align: justify;">– Nem, sajnos idén még nem jött el, de tavaly azt ígérte, hogy legkésőbb karácsony hetére minden csupa hó lesz a városban! – lelkesedett a kisfiú, és ez az idő bizony egyre közeledett. Már csak két hét volt vissza karácsonyig. – Már nagyon várom, hogy hógolyózhassak vele, abban verhetetlen, mert tud repülni. Viszont hóembert apával szeretek jobban építeni. Louis hóemberei mozognak, és az kicsit félelmetes.</div><div style="text-align: justify;">– Megértem – mosolygott Harry kedvesen, olyan kedvesen, ahogy csak tudott. Azon agyalt, hogy vajon meddig tart az ártatlan, gyermeki fantázia, és mikortol válik ez a dolog egészségtelenné. Valamivé, amivel kapcsolatban talán beszélnie kell majd Jesse szüleivel, de őszintén remélte, hogy ez a pillanat nem jön el. – Viszont az jutott eszembe, hogy talán Louis nem örül annak, hogy ennyi embernek feltárod a titkait. Talán azért jelent meg neked, mert bízik benned, barátjaként tekint rád, és jobb lenne, ha megtartanád a titkait, ahogy tőlem is kérted.</div><div style="text-align: justify;">– De én csak azt akarom, hogy mások is higgyenek benne, mert attól talán megerősödhet.</div><div style="text-align: justify;">– Tudom, és nem is azt kérem, hogy soha többet ne beszélj róla, csak azt, hogy ha valaki úgy tűnik, hajthatatlan, és nem hisz benne, az az ő vesztesége. Louis sem hiszem, hogy örülne neki, ha folyton zűrbe keverednél miatta.</div><div style="text-align: justify;">– Lehet, hogy nem – motyogta halkan Jesse, és annyira elszomorodott, hogy Harry kezdte úgy érezni, nagyon rosszul tette, hogy leült Jesse-vel.</div><div style="text-align: justify;">– Ha beszélni szeretnél róla, velem tedd! – jött a lelkes ötlete, hogy mégis kicsit felvidítsa a kisfiút. – Én meghallgatlak bármikor, rendben?</div><div style="text-align: justify;">– Oké – egyezett bele az ajánlatba Jesse, és ez meglehetősen megkönnyítette a következő napokat.</div><div style="text-align: justify;">Jesse egyre-egyre izgatottabb lett, mert közelgett a karácsony, és tudta, hogy ez azt jelenti, először is, hogy kap ajándékokat a Mikulástól, másodszor, hogy rengeteg édességet ehet, de igen, a felsorolásban volt a havazás is, amit Louis ígért neki. Harry kicsit sajnálni is kezdte őt, mert figyelte az időjárás előrejelzéseket, és sajnos egyelőre nem hogy havat nem jósoltak karácsony hetére, egyenesen napsütés és plusz nyolc fok volt beígérve. Nagyon nem vágyott látni a csalódott és szomorú Jesse-t. Tényleg nagyon kedvelte azt a kisfiút. Így nem tehetett mást, mint reménykedve várta, hátha mégis valami csoda folytán, ha nagy hó nem is lesz, de legalább egy kis hószállingózás megesik karácsony környékén.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Louis már készenlétben állt, behavazta egész Skandináviát, Kanadát, és éppen a magasabban fekvő városokat járta körbe, hogy azokra a helyekre is elvigye a telet. A november, december és január volt mindig a kedvenc időszaka az évben, de jó ideje nem úgy mentek már a dolgok, ahogy korábban. A hatalma korlátozódott, és sokszor nem tűnt határtalannak, mint a kezdetekkor. Először azt gondolta, talán túl sokat használta, talán nem kellett volna annyi csínytevésre elpazarolnia, amikor nem volt indokolt, pusztán borsot akart törni az emberek orra alá, akik megkérdőjelezték a létezését. De aztán rájött, hogy a gond nem vele volt, és azzal, mennyi varázserőt használ. A gond az emberekkel volt, akik elkezdtek nem törődni a tél fontosságával, a hó és fagy jelentősségével, és azon voltak, hogy felforralják a bolygót. Louis-nak el kellett veszítenie a varázsereje egy részét, és fel kellett nőnie ahhoz, hogy megértse ezt. Eljött az idő, amikor az emberek már nem foglalkoznak tovább a környezetükkel, csakis saját magukkal, nem hisznek, és nem imádkoznak többé különféle istenekhez, akik megsegítik a természetet, mert nem érdekelte őket többé, így az istenek jelentőssége is kezdett a semmibe vesznii. Louis-nak volt néhány barátja, hozzá hasonló skandináv istenek, akikkel a modern kor már negyed annyit sem törődött, mint akár csak néhány száz évvel ezelőtti őseik. A legfájdalmasabb az egészben mégsem az volt Louis számára, hogy bár nagyon lassan, de öregedni kezdett, vagy hogy már nem három-négy, csupán egy hónapig tartott az igazi tél, az fájt neki a legjobban, ami az Északi-sarkon történt. A kedvenc jegesmedvéi elvesztése, akiknek a hátán olyan gyakran henyélt sok évtizeddel ezelőtt. Már alig volt néhány barátja, akik életben maradtak, és ez igazán elszomorította. Emiatt különösen csalódott az emberekben, mert egymaga semmit sem tehetett. Jack Frost, vagyis Louis, egy isten volt a világot megmentő hatalom nélkül, amibe bele tudott volna őrülni. Sokszor kért segítséget, vagy csak tanácsot más istenektől, de mind ugyanazt mondta neki, az emberekkel szemben egymaga nem védheti meg a telet. Túl sokan vannak és túl intenzíven folyik a pusztítás. Így mondhatni, beletörődött abba, hogy öregszik, és abba is, hogy egy nap majd meghal, a hó pedig örökre eltűnik a világból.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Azon a héten viszont még sok dolga volt, több gyereknek is - akik hála a mondókáknak és énekeknek, még hittek benne-, megígérte, hogy visz nekik havat karácsonyra. Ez volt a legkevesebb, amit megtehetett azokért, akik számítottak rá.</div><div style="text-align: justify;">Karácsony előtt két nappal ért Manchesterbe, hogy őrülten nagy havat varázsoljon a kis Jesse-nek, akit egy évvel azelőtt ismert meg. A kisfiú halálra fagyott volna, ha nem viszi haza, és valamiért elragadónak találta, hogy ennyire rajongott a hóért. A saját gyerekkori énjét látta benne, még amikor ember gyerek volt, és amikor az ő végzete is a tél lett. Azóta sokat gondolkodott rajta, vajon miért lett azzá halála után, ami, de a választ soha nem kapta meg. A leghihetőbb magyarázatnak azt tartotta, hogy ő volt a legnagyobb télfanatikus minden élő entitás közül, ezért valaki, valami nála is hatalmasabb, kiválasztotta erre a célra.</div><div style="text-align: justify;">Ezúttal is a meglepetés erejével akart élni, így kérdés sem volt, hogy az éjszaka leple alatt hozza el a havat a kisvárosnak, ahol Jesse élt. És csak hogy a kisfiú biztosan tudja, ő volt az, az ablaka elé repült és csillámló érintésekkel keltett életre jégvirágokat az ablakon, amik pontosan őt mintázták, ahogy int Jesse-nek odabentre. A kisfiú mélyen aludt, Louis pedig leült az ablaka külső párkányára, és csak nézte a heves havazást, amit hozott nekik. Alig várta a másnapot, mert tudta, hogy Jesse órákig játszani fog vele a hóban, és egy gyerek kacaja, akit ő tett boldoggá, a világgal is felért neki.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnSBj-C-8AGzKkI7x0rRqoLprr-qRk6M0R5w0fJ_5cEXuMgZzj7kGC-OgFhxf4pIyl6CZmp59HBe7LtMMXNSnlROoFRlzy_t2RZmNcK3ymVBww-RsolI23T0N9uVHbJjXT_o7NPsFJ54vvaf9eJXCYYzK_i1cQ6cgjh5bMkHK3_IGiG2WKcJBmv4trLA/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnSBj-C-8AGzKkI7x0rRqoLprr-qRk6M0R5w0fJ_5cEXuMgZzj7kGC-OgFhxf4pIyl6CZmp59HBe7LtMMXNSnlROoFRlzy_t2RZmNcK3ymVBww-RsolI23T0N9uVHbJjXT_o7NPsFJ54vvaf9eJXCYYzK_i1cQ6cgjh5bMkHK3_IGiG2WKcJBmv4trLA/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-36288216822951082122022-12-18T21:37:00.004+01:002022-12-18T21:37:31.686+01:00Mocskos elit - 47.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Hát... Igen. Louis nagyon alaposan felkavart és megkavart mindent, és könnyen lehet, hogy innentől végzetes lesz ez a kavarása. De szerintem ennek itt Zorán kívül mindenki örül, hehe. Szerintetek, mit tesz Harry ezek után? Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Valamint, egy kis előre vetítés. Jövő héten karácsony, és a posztolás napjain még mindig a karácsonyi történetet fogom megosztani, minden nap egy részt, éppen úgy, mint minden évben, ezért a jövőheti rész valószínűleg kimarad. Vagy ne maradjon? Erre is adjatok választ, hogy csak karácsonyi hangulatot akartok, vagy egy kis drámát is?</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">A karácsonyi mese pedig szerdán startol el, figyeljétek majd a profilom. Nagyon várom már, hogy olvassátok. (:</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0f-QrxCEdLlCywodb4NG6wWxLI7Z9j0ZuKmaZfVeY_lwJyMzukS2_XmYhXXIsLvKiyoXN154DSriF2nexkUehnPWadpDf4A8rz_2VBSA-1ZaurnR-Io9Zzef8g56ECu7UhjJIfQyNlLZwRIryA-JNJDaBu6fqN7jz4XbDgdndqAq-9XCGVCzMeK5BLQ/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="277" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0f-QrxCEdLlCywodb4NG6wWxLI7Z9j0ZuKmaZfVeY_lwJyMzukS2_XmYhXXIsLvKiyoXN154DSriF2nexkUehnPWadpDf4A8rz_2VBSA-1ZaurnR-Io9Zzef8g56ECu7UhjJIfQyNlLZwRIryA-JNJDaBu6fqN7jz4XbDgdndqAq-9XCGVCzMeK5BLQ/w554-h277/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="554" /></a><span><a name='more'></a></span></div><br /><div style="text-align: center;"><span style="font-weight: 700;"><span style="font-size: medium;">47. fejezet</span></span></div><p></p><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOaaXw7Lavn2m9m7Zs3MRia7IsYpW1HpPscHYGc6zfUIwg7eGJnl61383DxJlL7QU18z8EbmuTqLbK2vR0gTN715X2vZX6JW10wULHESGGvMoWsPKTQYCvREzDPIpY0zDpdjBABAxMui4dOP5f0r-pQXSHYi5tRsbVuJ8gQDvS5fmW1GpgXR8FKHG2mw/s2048/320562883_1345822439564966_3242405884616851325_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="2048" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOaaXw7Lavn2m9m7Zs3MRia7IsYpW1HpPscHYGc6zfUIwg7eGJnl61383DxJlL7QU18z8EbmuTqLbK2vR0gTN715X2vZX6JW10wULHESGGvMoWsPKTQYCvREzDPIpY0zDpdjBABAxMui4dOP5f0r-pQXSHYi5tRsbVuJ8gQDvS5fmW1GpgXR8FKHG2mw/s320/320562883_1345822439564966_3242405884616851325_n.jpg" width="320" /></a></div><p><br /></p><div style="text-align: justify;">Nem volt könnyű összeszedni magam. Azt sem tudom biztosan, mennyi ideig ültem és sírtam Damiano szállodai ágyán, amiért Louis ilyen kegyetlenül elbánt velem. Gyűlölni akartam őt érte, ezért abban a pillanatban el is hitettem magammal, hogy gyűlölöm. Azt éreztem, hogy nem érdemeltem meg, amit kaptam. Megérdemeltem volna minden sértő, üvöltő szavát, még azt is, ha megüt, ha elmondja, hogy örökre utálni fog, és soha nem bocsát meg nekem, de azt nem, amit tett. Tönkretett mindent. Az éppen megköttetett házasságomat, és a lelkemet is újra darabokra törte. Aztán amikor óvatosan kinyílt az ajtó, és Damiano lépett be rajta, már nem is csak Louis-t hibáztattam.</div><div style="text-align: justify;">- Mi történt? - kérdezte mély, komoly hangon, ahogy közelebb jött, és alaposan szemügyre vette a könnyes szemeimet. Még mindig meztelenül ültem az ágy szélén, és ő volt, aki adott nekem egy nedves törlőkendőt a fürdőből, aztán a ruháimat, hogy felöltözzek.</div><div style="text-align: justify;">- Miért tetted ezt? - kérdeztem tőle ridegen, amikor már a nyakkendőmet igazgattam el, és a kis virágcsokrot a hajtókámban. - Miért csináltad, Damiano?</div><div style="text-align: justify;">- Mert életed legnagyobb hibáját követted ma el, és te magad mondtad, hogy Louis az egyetlen, aki…</div><div style="text-align: justify;">- És?! - üvöltöttem rá, amitől egyértelműen meglepődött. Soha, azelőtt egyszer se használtam ilyen hangot vele szemben. - Ez az én kibaszott életem! Az enyém!</div><div style="text-align: justify;">- A legjobb barátom vagy, Harry! - kiabált vissza, és láttam, hogy ő is dühös, mérges volt rám. - Nekem a bandán kívül sose voltak igazán jó barátaim, de te az vagy! És szeretlek! Bocsánatot kellene kérnem azért, mert hónapok óta próbálok értelmet verni a fejedbe?</div><div style="text-align: justify;">- Igen! - léptem közelebb, és bár épp csak egy hangyányival voltam magasabb, azt is kihasználtam ellene. Dam viszont egy pillanatra sem rémült meg az eszeveszettül őrjöngő énemtől. Még csak nem is hátrált. Utólag visszatekintve, örülök, hogy így volt, de akkor nem gondolkodtam tisztán. - Bocsánatot kellene kérned, és könyörögnöd érte, hogy a barátod maradjak azok után, amit csináltál! Mindent tönkretettél, Damiano! Sose kértem a segítségedet abban, hogy visszaszerezzem Louis-t! Nem is akartam visszaszerezni, mert tudtam, hogyan érez velem kapcsolatban, és te idehívtad őt! Hagytad, hogy megalázzon! Hogy tönkretegyen mindent! Ti ketten tehettek az egészről! Mégis hogyan kellene ezek után Zora szemébe néznem?!</div><div style="text-align: justify;">- Azzal az eddigi hazudságaid miatt se volt problémád…</div><div style="text-align: justify;">- Működött volna! - kiabáltam magamból kikelve. - Igenis működni fog, megértetted? Akármilyen módon is próbálod szabotálni a jövőmet, mert ezt teszed! Hónapok óta! Szóval igen, bassza meg! Bocsánatot kellene kérned!</div><div style="text-align: justify;">- Neked minden maradék eszed is elment! - nevetett fel kínjában. - Tudod, nem vagy akkora főnyeremény, hogy könyörögnöm kelljen neked. Ismerem a múltad. Tudom, honnan jöttél, és mennyire szenvedtél az elvesztett jövőképed és barátaid miatt. Jó irányba kezdtél változni, aztán amikor egyedül maradtál, és újra Niallel cimboráltál, visszacsúsztál ebbe a szánalmas életbe, amiből egyszer már megmenekültél. Olyan vagy, mint egy visszaesett kábszeres, és igen, segíteni akartam, hogy ne bassz el végleg mindent...</div><div style="text-align: justify;">- De nem érted már meg, hogy nem kérek a kurva segítségedből?! - löktem meg őt, amitől épp csak megmozdult, mert szerencsére nem voltam durva. Ma nagyon utálnám magam érte, ha kezet emeltem volna Damianóra. - Azt kérem, hogy szállj le rólam, és ne avatkozz folyton az életembe! Tudom, mi a jó nekem!</div><div style="text-align: justify;">- Az szuper! - morogta vissza, és beljebb sétált, hogy a vállára vegye a sporttáskáját az egyik fotelból. - Akkor sok sikert!</div><div style="text-align: justify;">Minden további szó nélkül hagyott magamra, és vágta be maga után az ajtót. Nyelnem kellett egyet a dühe okozta hullám miatt, ami mellkason vágott, de aztán vettem néhány mély lélegzetet. Bementem a mosdóba, hogy kicsit megmossam az arcom, lehűtsem magam, és ne legyek ennyire egyértelműen kiborulva, amikor visszamegyek Zorához, de nyilván nem sikerült, mert azonnal látta rajtam, hogy valami nem stimmel. Még szerencse, hogy épp időben értem vissza a vacsorára, és nem mindenki rám figyelt.</div><div style="text-align: justify;">- Hol a fenében voltál? - kérdezte Zora fojtott hangon, miközben egy pohár bort hajtottam le egy ivásra. - Majdnem egy órája mentél el.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, Louis volt itt…</div><div style="text-align: justify;">- Louis? - kérdezett vissza értetlenül Zora, én pedig csak kelletlenül bólintottam. Meséltem neki Louis-ról. Azt nem, hogy milyen kapcsolat fűzött hozzá valójában, arról nem mertem mesélni, de azt elmondtam, hogy Louis a legjobb barátom volt a gimiben, és egy hiba miatt elvesztettem őt. - Te hívtad meg?</div><div style="text-align: justify;">- Nem én - ráztam meg a fejem, és már megint éreztem, hogy egyre idegesebb vagyok. - Damiano próbálta már egy ideje tönkrevágni az esküvőnket, mert…</div><div style="text-align: justify;">- Annyira tudtam! - sziszegte, és láttam, hogy Damet keresi a tömegben, de azt is tudtam, hogy hiába. Ma már nem is értem magam, miért kellett ezt elmondanom Zorának. Talán mert azt éreztem, úgyis vége a barátságomnak Damianóval, most már teljesen mindegy, hogy Zora tud-e arról, mennyire nem kedveli őt vagy sem.</div><div style="text-align: justify;">- Azt gondolta, Louis majd meg tud győzni, hogy ne vegyelek el.</div><div style="text-align: justify;">- Mi a francért tette volna Louis? - értetlenkedett, teljesen jogosan, mert amiről magyaráztam, annak az ő tudomása szerint semmi értelme nem volt. - Egyáltalán mi a baja velem Damianónak?</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom, Zora… Fogalmam sincs - sóhajtottam fel, amikor a pincérek végre letették elénk a vacsoránkat. - Mindenesetre eléggé összevesztem mindkettejükkel, szóval elmentek. Most már nyugi lesz.</div><div style="text-align: justify;">- Örülök - mosolyodott el, és felém hajolt egy csókra, amit csak gyors puszinak képzeltem, de az egész násznép tapsolni meg füttyentgetni kezdett, ezért kénytelen voltam kicsit elhúzni.</div><div style="text-align: justify;">Próbáltam ellazulni, kibírni az egész esküvő mizériát. Táncolni Zorával, meg az anyjával és nagyanyjával is, utána az én anyámmal, meg Ariával, aztán megint Zorával… Mosolyogni, úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, pedig belül üvöltöttem. El akartam szabadulni onnan, egyedül lenni, és talán hosszú ideje először elszívni egy füves cigit. Mivel erre nem volt lehetőség, csak ittam. Túl sokat és túl gyorsan, ezért mire elmúlt éjfél, már nem egészen voltam önmagam. De könnyebb volt minden. A lelkem, a testem, kibírni a partit a körülöttem lévőkkel.</div><div style="text-align: justify;">Hajnali egy volt, mire végre mindenkitől elköszöntünk, és becsukhattuk magunk mögött a nászutas lakosztály ajtaját. Egyetlen aprócska dologra nem számítottam totálisan részegen, mert annyira szét voltam esve, hogy az volt a nászéjszakánk. Nem találhattam ki semmit. Nem rázhattam le Zorát. Nem aludhattam el… Muszáj volt vele lennem. És Zora el is várta, mert a romantikus fényekbe burkolt szobában egyből átkarolta a nyakam, és megcsókolt. Pontosan úgy simult hozzám, mint minden alkalommal, amikor szeretkezni akart. Nyelnem kellett egyet, ahogy a derekát simogattam, aztán a hátát, ahol elértem azt a sok apró kis gombot a gyönyörű ruháján.</div><div style="text-align: justify;">- Jól vagy? - kaptam utána, amikor kicsit jobban hátrahajolt a kelleténél, és úgy tűnt elveszti az egyensúlyát.</div><div style="text-align: justify;">- Persze, csak megszédültem - nevetgélt, ahogy felém hajolt. - Egyszer már reggel is, gondolom a stressztől. Talán kicsit túl sokat ittunk mindketten. Szólj, ha nem megy, segítek - dünnyögte a számba, miközben én még mindig a gombokkal bajlódtam.</div><div style="text-align: justify;">- Képes vagyok levetkőztetni a feleségemet a nászéjszakánkon - hitetlenkedtem kuncogva, mert… Bár szerencsére nem annyira, mint a legénybúcsúmon, ettől még hülyén viselkedtem, tudom jól. De olyan kibaszottul próbálkoztam. Persze sikertelenül, mert kigombolás helyett sokkal inkább szaggattam azt a sokezer dolláros ruhát, de Zorát ez valahogy inkább szórakoztatta, mert hangosan nevetve zuhant az ágyra, amikor végre le tudta rázni magáról az anyagot. Néztem őt, miközben vetkőztem. Ott visszhangzott a fülemben a feleség szó, amit használtam. Aztán a nászéjszaka. Néztem Zora tökéletes idomait, napbarnított bőrét, miközben szexin tolta le a harisnyát a lábairól. A hófehér, csipkés Victoria Secret fehérneműt, amit pontosan emlékeztem, mikor mutatott nekem egy magazinban, hogy megkérdezze, mit gondolok róla. Azt mondtam dögös, ő pedig megvette. Nekem. Aznap estére. És én nem éreztem semmit. Csak azt, hogy menekülni akarok. Hogy Louis-t akarom. Újra. Mindazok után is, amit aznap délután tett velem, csak az ő bőrét akartam érezni a sajátomon, nem Zoráét.</div><div style="text-align: justify;">A feleségem halkan, jólesően sóhajtozott, ahogy a lábai közé simultam, és a nyakát, vagy a melleit halmoztam el csókokkal, de én nem voltam ott. Minden idegen volt, és kényelmetlen. Ha lehunytam a szemem, Louis-t láttam. Ahogy az ágyra lök, ahogy uralkodik felettem, mint egy igazi férfi, mint soha azelőtt fiatalabb korunkban. Élveztem, izgatott, szerettem minden pillanatát, ahogy hozzám ért, ahogy a hajamat tépte közben, ahogy kiélte rajtam a dühét, miközben egyáltalán nem bántott. A csókjai a hátamon, a nyakamon, néha egészen lent a derekamon tele voltak törődéssel, akkor éreztem, hogy szeret, hogy számítok neki. Sőt, azt éreztem, én vagyok Louis egész világa, még ha ez valójában nem is így van. Azokban a csókokban akkor is benne volt mindez, a durva mozdulatai ellenére. Vágytam erre, hogy valaki férfi legyen felettem azokban a pillanatokban is, amikor Zorával voltam, ez pedig nagyon dühített. Nem akartam, hogy Louis-nak vagy Damianónak igaza legyen. Mindent meg akartam tenni azért, hogy ne így legyen, hogy megcáfoljam őket.</div><div style="text-align: justify;">Soha nem voltam még olyan elszánt Zorával szeretkezés közben, mint a nászéjszakánkon, amikor a legjobb akartam lenni. Férfi, aki mindent megad a feleségének és annál is többet, Zora pedig nyilvánvalóan vevő volt rá. Szította a tüzet a forró bőre, hogy mennyire nedves volt, hogy mennyire puha, és amikor elmerültem benne, mennyire hangos. Egy pillanatig se próbálta meg visszafogni magát, a kéjjel, szenvedéllyel telt mozdulatai és csókjai közben pedig úgy kellett volna éreznem magam, amire vágytam. Férfinak, erősnek, legyőzhetetlennek, aki képes a tenyerén hordozni a feleségét, fenntartani egy háztartást, ellátni egy családot, ha gyerekeink lesznek. Akartam ilyen lenni, de nem voltam. Belül felemésztett a düh, másodpercről másodpercre, mert ahogy az orgazmus felé közeledtem, csak azt éreztem, hogy nem akarom ezt. Csak Louis-t, Louis-t és Louis-t… Amikor elért a beteljesülés édes pillanata, az is Louis arcával a lehunyt szemem előtt, és a nyögéseivel a fülemben ért utol. Alig tudtam koncentrálni, amikor Zora is ott volt.</div><div style="text-align: justify;">- Ne állj meg, édes! - nyögte a nyakamba kapaszkodva, szinte könyörgött. - Ne hagyd abba, gyorsabban!</div><div style="text-align: justify;">Tettem, amit kért, de alig voltam magamnál. Meg akartam ütni valakit, vagy legalább valamit. Üvölteni, őrjöngeni, kirohanni a világból… Azt hiszem, ezt a feszültséget sűrítettem bele minden mozdulatomba, soha nem voltam még olyan durva Zorával, mint azon az éjszakán, de élvezte, elfojtott sikollyal élvezett el alattam. Büszkének kellett volna lennem magamra, amiért képes voltam erre, amiért Zora arcára nézve tudtam, hogy a legjobb nászéjszakában volt részünk, amire csak számított tőlem. Az is bizonyította, hogy egyből hozzám bújt, amikor mellé feküdtem, és magunkra húztam a takarót. Puszikkal halmozott el, és simogatott, én pedig rosszul voltam magamtól.</div><div style="text-align: justify;">- Szeretlek, édes - suttogta a nyakamba. - Nagyon szeretlek. Ez életem legboldogabb napja. Legalábbis egyelőre.</div><div style="text-align: justify;">- Én is szeretlek, kicsim - pusziltam a hajába, és lehunytam a szemem, mert semmi másra nem vágytam, csak elaludni. Bíztam benne, hogy segíteni fog ebben a véremben keringő alkohol és a durva szex utáni zsibbadtság is.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Hittem, hogy minden nappal jobban leszek. Hogy nem fogom azt a dühöt és feszültséget érezni magamban, mint az esküvő napján, de nem így volt. A nászutunkat Hawaii-ra terveztük, mert amikor Zora megtudta, hogy gyerekkori álmom volt eljutni oda, de még soha nem sikerült, eldöntötte, hogy két hetet fogunk eltölteni egy hawaii-on bérelt óceánparti házban, ahol majd ő fog főzni kettőnkre, és egész nap mást sem csinálunk, csak élvezzük, ünnepeljük a szerelmünket, pancsolunk az óceánban, és napozunk a homokon.</div><div style="text-align: justify;">Ennek ellenére szótlan voltam, kedvetlen, folyamatosan leráztam magamról Zora kéréseit, még a kényeztetését vagy törődését is, mert csak egyedül akartam lenni, szenvedni és nyalogatni a sebeimet magamban, de persze ő ezt nem hagyta. A második hetünk kezdetén már éppen csak egy hajszál választott el attól, hogy ráförmedjek valami miatt, amikor megkaptam azt a telefont anyámtól.</div><div style="text-align: justify;">- Ne haragudj, hogy a nászutadon zavarlak ezzel, de… - sírta a telefonba, én pedig már tudtam, hogy miért keres. Mi másért is hívna fel sírva, amikor tudja, hol vagyok és miért. - Apád… - Meghalt. Tudtam már akkor, amikor megszólalt a vonalban. Hetek óta nem láttam apát, az esküvőmre sem jött el, mert dolgoznia kellett, de küldött egy lapot. Egy átkozott képeslapot. Soha nem sikerült, és már soha nem is lesz alkalmunk rendezni a kapcsolatunkat, ennek valahol volt egy tompán bizsergő nyoma bennem.</div><div style="text-align: justify;">Zora a halálhírt követően még elviselhetetlenebbé vált, mint előtte. Valószínűleg azért, mert én meg még dühösebbé, de ő azt gondolhatta, hogy kiborított apám elvesztése. Annak ellenére is, hogy egyébként közel sem álltunk apa-fiú kapcsolatban már évek óta. Pátyolgatni próbált, szeretgetni, úgy bánt velem, mint egy kibaszott kisfiúval, és valószínűleg emiatt pattant el a cérna.</div><div style="text-align: justify;">- Hoztam egy kis levest, nekem mindig segít, amikor magam alatt vagyok, és tudom, hogy te is szere…</div><div style="text-align: justify;">- Zora, az istenért, szállj már le rólam! - szakítottam félbe. Nem kiabáltam, de egy cseppet sem voltam kedves.</div><div style="text-align: justify;">- Tessék? - lehelte elkerekedett szemekkel, mert el sem tudta hinni, hogy komolyan ilyen módon szóltam hozzá. Soha ezelőtt a kapcsolatunkban, akkor pedig épp csak friss házasok voltunk.</div><div style="text-align: justify;">- Csak… Unom már! - keltem fel a kanapéról, magamhoz vettem a telefonomat, és azt kerestem, hol hagytam a cipőmet legutóbb. El kellett mennem. - Jól vagyok, oké?</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom, mi bajod, de nem vagy jól! - szállt be a veszekedésbe, és miből is gondoltam, hogy annyiban fogja hagyni. Miért tette volna? Zora mindig is belevaló nő volt, ez volt az egyik dolog, amit tulajdonképpen nagyon is szerettem benne. - Igazából, már azóta nem, hogy Damiano és Louis kiakasztott az esküvőn, de most aztán pláne nem, hogy megtudtad, meghalt az apád. És nem is várom el, de veled akarok lenni, segíteni akarok, Harry. Hagyd, hogy…</div><div style="text-align: justify;">- De már olyan kibaszottul elegem van abból, hogy mindenki segíteni akar nekem! - üvöltöttem, amitől összerezzent, én pedig azonnal egy utolsó szarházinak éreztem magam, de nem álltam le. Túlcsordult minden. Kikeltem magamból, és úgy viselkedtem, mint egy eszelős. Túl sok volt. Mindenből. És ott volt a vége. Összeomlottam, végleg. - Csak kurvára elegem van már belőle! Mindenki csak segíteni akar, Damiano, Louis, te, de nem értitek, hogy nincs rátok szükségem?!</div><div style="text-align: justify;">- Mi…?</div><div style="text-align: justify;">- Meg tudom oldani a problémáimat egyedül is!</div><div style="text-align: justify;">- Éppen csak a házasság arról szól, hogy már nem vagy egyedül! - kiabált vissza. - A te gondod az enyém is, akkor is ha nem akarom, mert lassan két hete nézem a savanyú képedet, miközben ennek az utazásnak életem legcsodálatosabb élményének kellene lennie! Segítek, egyáltalán nem az!</div><div style="text-align: justify;">- Akkor mi a faszt csinálunk még mindig itt?! - tártam szét a kezem, a mély hangom betöltötte az egész nappalit. - Induljunk haza!</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon jó ötlet! Jelenleg látni se bírlak! - indult el a háló felé. - Áttetetem a repjegyet ma délutánra, és összecsomagolok…</div><div style="text-align: justify;">- Nagyszerű! - morogtam, és inkább tényleg kimentem a házból. Szívni egy kis friss levegőt vagy bármit, mert valamire szükségem volt. De ahogy végül elgyalogoltam egy trafikig, hogy vegyek magamnak egy doboz cigit, az óceánparton szívva, nézve a végtelen hullámokat se voltam képes megnyugodni. Csakis az járt a fejemben, hogy beszélnem kell Louis-val. Muszáj elmondanom neki mindent, ami bánt, elmondanom, hogy mindent tönkretett. Újra. Éreztem, hogy szükségem van arra a beszélgetésre. Szükségem volt a lezárásra, mert másképp esélyem se volt rendbe hozni az eleve szarul indult házasságom.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgF2uKYtZcsZwfp3bFwq18tNryymahT-Ad1z81JQuxQGDesHnQoMgKCc6CqlSAFIKcVETPKV_9KDZlZCElz8vXyUj1yZCo2u6ngSdJ3DSS72SJ6LfB6uV_o7vpAMuYwzIo9ItpjowiyI8szDLCZV25kPP4QMXpa3Fdj98ieW7mt5SAgZRLdhlolygQL2Q/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgF2uKYtZcsZwfp3bFwq18tNryymahT-Ad1z81JQuxQGDesHnQoMgKCc6CqlSAFIKcVETPKV_9KDZlZCElz8vXyUj1yZCo2u6ngSdJ3DSS72SJ6LfB6uV_o7vpAMuYwzIo9ItpjowiyI8szDLCZV25kPP4QMXpa3Fdj98ieW7mt5SAgZRLdhlolygQL2Q/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-63564307744448815362022-12-12T15:24:00.003+01:002022-12-12T15:24:19.020+01:00Mocskos elit - 46.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Hát ide is eljutottunk. Mit szóltok? De ami még fontosabb, mit gondoltok, ezek után mi lesz? Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEin6g-n8GM2C4IM1IcOcWMT5g8TmBxg_BDRv78vwnmnl-rUkENJKQuKWHIvGzQ1nfhHH6j4svgc16nHjIff3J57Qkju5hP86znrT_Z6_GDIo8fwdQcRanN_2owNH1cvLyRjng3eGkrVlUGsY3IMkURcELFD2zxYgHMU9oB4gbO_aLUxqaLOlwy3dXLPvg/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="270" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEin6g-n8GM2C4IM1IcOcWMT5g8TmBxg_BDRv78vwnmnl-rUkENJKQuKWHIvGzQ1nfhHH6j4svgc16nHjIff3J57Qkju5hP86znrT_Z6_GDIo8fwdQcRanN_2owNH1cvLyRjng3eGkrVlUGsY3IMkURcELFD2zxYgHMU9oB4gbO_aLUxqaLOlwy3dXLPvg/w540-h270/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="540" /></a><span><a name='more'></a></span></div><br /><div style="text-align: center;"><span style="font-weight: 700;"><span style="font-size: medium;">46. fejezet</span></span></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Nem láttak meg, sokáig állhattam ott a folyosó lépcsőfordulójában úgy, hogy fel sem tűntem nekik, mert túlságosan el voltak foglalva egymással.</div><div style="text-align: justify;">- Ja, végülis, tényleg itt vagy! - tárta szét a karját Damiano. Ritkán annyira dühös, mint akkor volt. - Csak mindenki kitörölheti veled! Csendben végignézted az egészet, semmit sem csináltál!</div><div style="text-align: justify;">- Azt vártad tőlem, hogy szóljak közbe? - horkantott fel. Akkor ért a felismerés, hogy nem képzelődtem. Tényleg Louis-t láttam a szertartás előtt néhány perccel a vendégek között.</div><div style="text-align: justify;">- Hogy akadályozd meg, te idióta! - förmedt rá Louis-ra Dam, és mivel jóval magasabb és izmosabb is volt nála, még nekem is ijesztőnek hatott. - Mi a faszért jöttél ide, ha nem ezért? Nem szorulsz rá az ingyen bulikra!</div><div style="text-align: justify;">- Te miért akarod annyira szabotálni ezt? Nekem boldognak tűntek ott az oltárnál…</div><div style="text-align: justify;">- Hát abból, amiket Harry mesélt rólad, ennél sokkal okosabbnak hittelek…</div><div style="text-align: justify;">- Nincs jogod… - ragadta meg Louis Damiano zakójának a nyakát, és a falnak lökte őt.</div><div style="text-align: justify;">- Mihez?! Te voltál az utolsó kurva fegyverem! - kiabált Louis arcába Dam, a hangjától pedig nyelnem kellett egyet. - Négy éve kívül-belül ismerem őt, jobban, mint Harry saját magát! Éppen tönkretesz mindent!</div><div style="text-align: justify;">- Miért harcolsz ennyire? - sziszegte Louis, de az ő arcát már nem láttam, ebben a pózban háttal állt nekem. - Bele vagy esve, vagy mi? Neked is lehazudta a csillagos eget? Meg is dugtad? Látom rajtad...</div><div style="text-align: justify;">- Harry soha nem hazudott nekem - mondott csak ennyit Dam, Louis pedig szinte undorodva engedte el a ruháját, hogy hátrébb lépjen. Tudta. Dam ezzel elárulta neki, hogy volt köztünk valami, és ez az undor, az ebből fakadó düh sugárzott Louis-ból.</div><div style="text-align: justify;">- Akkor talán nem engem kellett volna iderángatnod… - motyogta Louis, és sarkon fordult, hogy otthagyja Damianot. - Ugyanis akkor te vagy az egyetlen ezen a világon, akinek nem hazudik - folytatta, de már úgy, hogy távolodott tőlünk. A lift felé tartott. - Engem ezek szerint nem szeretett annyira, mint téged.</div><div style="text-align: justify;">- Akkor ennyi? - kérdezte Dam. - Eljöttél, de semmit sem teszel? Okkal vagy itt!</div><div style="text-align: justify;">- Egyszer én is hibázhatok...</div><div style="text-align: justify;">Ez nem volt igaz. Louis szavaiban minden hamis volt. Dühített, hogy azt gondolta, őt nem szerettem eléggé, mert ez minden volt, csak nem igaz. Soha, senkit nem szerettem úgy, mint Louis-t. A mai napig szeretem őt. Ahogy közelebb sétáltam, Dam meglátott, és egyből ellökte magát a faltól. Láttam a felcsillanó reményt a tekintetében. Damiano… Tényleg mindent megtett, hogy megmentsen saját magamtól.</div><div style="text-align: justify;">- Louis! - kiáltott fel Dam, mert valószínűleg látta, hogy én megszólalni sem tudok. Megrémültem, amikor lendületesen elindult Lou felé, aztán megragadta az öltönyét. Annyira váratlanul érte őt, hogy ellenkezni sem tudott, csak próbált talpon maradni, ahogy Dam betaszigálta őt abba a szobába, amit neki béreltünk az emeleten. Aztán én következtem. Louis világa is megállt, amikor felfogta, hogy ott vagyok, tisztán láttam. Nem szólalt meg újra, csak nézett rám. - Beszélni fogtok! Kurvára beszélni fogtok egymással, mert addig egyikőtök sem jöhet ki a szobából! - kiabálta Dam, aztán kiviharzott, és hangosan bevágta maga után az ajtót. Le se tagadhatta volna, hogy olasz vér folyik az ereiben, és imádja a drámát.</div><div style="text-align: justify;">Hosszú percekig bámultunk egymásra, szinte nem is pislogtunk, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe miatta. Visszatekintve, egészen biztosan sokkos állapotba kerültem, miközben Louis-val szívtam egy levegőt.</div><div style="text-align: justify;">- Ezt is a pénzért csinálod, ugye? - Ez volt az első mondata hozzám négy végtelennek tűnő év után. - Képes vagy elvenni őt ezért?</div><div style="text-align: justify;">- Szeretem Zorát. - A hónapok alatt már alaposan betanultam ezt az önvédelmi mondatot. Úgy ömlött ki a számon, mintha tényleg a sajátom lenne. Louis viszont nem hitt nekem. Láttam rajta.</div><div style="text-align: justify;">- Szereted? - horkantott fel a fejét rázva. Gúnyolódott rajtam. Azt gondolta, hazudok. Nem voltam szerelmes Zorába, de mint embert szerettem őt, ennek ellenére igaza volt, minden más hazugság volt. Nem tudtam, mennyit árult el neki Damiano, de Louis biztos volt benne, hogy az egész csak színjáték. Talán a múltunk miatt látott át rajtam olyan könnyedén. Már tudta, mire számíthat tőlem. - Fogalmam sincs, tudod-e egyáltalán, mit jelent szeretni valakit, de legalább hitelesen tudod elhazudni Zorának. Nekem is ügyesen tetted.</div><div style="text-align: justify;">- Az sosem volt hazugság!</div><div style="text-align: justify;">- Ja, most pedig hirtelen hetero lettél, és kevesebb, mint egy év alatt olyan mélyen beleszerettél ebbe a lányba, hogy el is vetted! - kiáltott rám. Ez nem az a Louis volt, akire emlékeztem. Durva volt, dühös, kemény kezű, és férfi. Többé nem volt az az édes, meleg srác a baráti körömből. Árnyéka sem maradt benne. Louis felnőtt. - Ne hazudj már! Most először a kibaszott életünkben ne hazudj nekem, Harry!</div><div style="text-align: justify;">- Nem hazudok.</div><div style="text-align: justify;">- Szereted őt! - mutatott rám ingerülten, a másik kezét pedig az öltönynadrágja zsebébe fúrta.</div><div style="text-align: justify;">- Igen.</div><div style="text-align: justify;">- Szerelmes vagy belé!</div><div style="text-align: justify;">- Igen… - nyeltem egyet, ő viszont tudta, hogy hazudok. Látnia kellett, különben nem tette volna, amit tett.</div><div style="text-align: justify;">Elmosolyodott, megrázta a fejét, aztán közelebb lépett. Levegőt is alig kaptam, ahogy megragadta a gondosan a mellényembe tűrt nyakkendőmet, és magához rántott. Fulladoztam, mozdulni sem mertem, miközben mindennél jobban vágytam arra, ami éppen történt. Az ajkai az enyémhez értek, a világom pedig darabokra szakadt. Csak ő létezett. Olyan voltam, mint egy elcseszett kisbolygó, tehetetlen, miközben Louis a Nap, ami körül keringtem. Felemésztett, bekebelezett egyetlen pillanat alatt. Ziháltam, a pulzusom pedig az egekbe szökött, és hosszú másodpercek kellettek, hogy mozgásra bírjam magam. Hogy végre visszacsókoljak, akkor pedig már a bolygóm se létezett tovább, felrobbant a világom, mert ez volt az. Louis ajkai és nyelve, a finom sóhajai, az ujjai a nyakamon és a hajamban… Ez volt az, ami után évek óta sóvárogtam, és lehettem volna házas addigra akárkivel a világon, senki más nem érdekelt, csak Louis.</div><div style="text-align: justify;">Minden pillanat olyan volt, mint egy álomban lebegni. Louis isteni volt, az ajkai íze, mint a legzamatosabb gyümölcs, az érintésébe beleremegtem. Minden alkalommal. Ő pedig élvezte ezt, ki is használta, mert nagyon figyelt rá, hogy egyetlen levegővétel erejéig se engedjen el. Lendületesen lesöpörte rólam a zakómat, és szinte letépte a mellényem meg az ingem. Aggódnom kellett volna, mi lesz, ha elveszítek egy gombot, hogyan magyarázom meg Zorának, mit találok ki, de akkor ez eszembe sem jutott. Én is ugyanolyan elánnal szaggattam le Louis méregdrága, elegáns ruháit, és egyszerre rúgtuk le a cipőinket, hogy a nadrágok is eltűnhessenek. Elé térdeltem, hogy segítsek levenni az övét, Louis viszont a hajamba markolt, miközben kilépett a nadrágjából, és a még alsóba rejtett erekciójához simogatta az arcom. Remegtem érte, annyira akartam érezni, a számban, magamon, magamban… bárhogy, ő pedig élvezte. Ördögi vigyorral az arcán tolta lejjebb a bokszerét, és vette a kezébe saját magát, miközben még mindig a hajamat markolta. Fájt, már égett a fejbőröm, ahogy rángatott, de élveztem. Annyira, hogy a saját alsóm már teljesen átázott tőle, mire végre hagyta, hogy a számba vegyem. Azt hittem, soha többet nem érezhetem az ízét, hogy többé nem hallhatom a sóhajait és halk nyögéseit, miközben kényeztetem. Végig a szemembe nézett, csak néhány pillanat volt, amikor mélyebbre engedtem, ő pedig a plafon felé emelte a fejét, de azonnal újra megkereste a tekintetemet. Obszcén hangok milliói töltötték meg a szobát, a kezem meg az alsómba csúszott, mert biztos voltam benne, hogy csak ennyit kapok, ki kell hát élveznem, de meglepett. Ugyancsak a hajamnál fogva jelezte, hogy álljak fel, de még egészen elé se magasodtam, amikor az ágyra lökött.</div><div style="text-align: justify;">- Nézz magadra… - nyalt végig a száján. Ő már teljesen meztelen volt, a merevedését simogatta, és úgy nézett végig a testemen, mint egy puma, aki éppen lecsapni készül. Elidőzött a tekintete az alsómból kikandikáló farkamon, jól láttam, de alig tudtam a gesztusaira figyelni, mert elvonta a figyelmem a rengeteg tetoválás a karján, a felirat a mellkasán. Korábban elképzelni se tudtam volna arról az édes srácról, hogy ennyire kivarratná magát, de tényleg ideje volt felfognom, hogy ez itt egy sokkal vadabb Louis, mint amilyen a gimiben volt. Már-már ördögi. - Miért nem támadsz nekem, hogy ne csináljam?! Hogy hibát követsz el ezzel?!</div><div style="text-align: justify;">Megszólalni sem tudtam, csak kapkodtam a levegőt. Még mindig iszonyú dühös volt. Durván rángatta le rólam a bokszerem, és tolta szét a lábaimat, hogy közéjük mászhasson. A számba furakodtak az ujjai, hogy az én nyálamat használja. Nem volt gyengéd, mégis éreztem, hogy odafigyel, és amikor felszisszentem, azonnal rám kapta a tekintetét, aztán lassított. Bántani akart, láttam rajta, de képtelen volt rá, és érdekes módon én emiatt tudtam volna sírni. Hogy ilyen dühösen, ennyi méreggel az ereiben, négy év távlatából is törődik velem. Odafigyel minden levegővételemre.</div><div style="text-align: justify;">Minden mozdulata közben kirajzolódtak az izmok a bicepszén, és a látványtól, ahogy a combomat, vagy a hasamat nyalta végig, el tudtam volna élvezni. Úgy éreztem, ez a kéj felbecsülhetetlen, hogy ilyet még soha nem éreztem, pedig mi ketten is csináltuk már ezt egymással. Az egész testem megremegett, amikor láttam, miképp nyalja végig a kezét, hogy magára simogassa. Hogy saját magát is előkészítse. Tudtam, hogy meg fog történni. A múltban annyi dolog állt közénk, annyiszor majdnem ott voltunk… Aztán jött Damiano, akivel valamiért nem akartam ilyen messze menni, de azon a koraestén, a kibaszott esküvőmön, egyszerűen csak tudtam, hogy most megtörténik. Ellenkeznem kellett volna, minden erőmmel, mert Zora odakint szórakoztatta a násznépet a gyönyörű menyasszonyi ruhájában, a vacsorát kevesebb, mint fél órán belül esedékes volt felszolgálni, én pedig ott feküdtem. Meztelenül. Széttárt lábakkal, nedvesen felkészítve, készen álltam Louis-ra, és hajlandó lettem volna rimánkodni is azért, hogy tényleg megtegye. Nyöszörgő hangon, valódi könnyekkel, térdenállva.</div><div style="text-align: justify;">- Könyörögj nekem, hogy ne! - szűrte a fogai között, ahogy megéreztem a makkját a bejáratomnak feszülni. - Könyörögj, hogy ne tegyem! Állíts meg, Harry!</div><div style="text-align: justify;">Csak nyeltem egyet, és lihegve néztem fel rá. Azért akartam könyörögni, hogy ne várasson már tovább, ő pedig egyértelműen látta a szememben. Szitkozódott, aztán hasra fordított és a csípőmbe markolt. Megrémültem tőle, de nem azért, mert feltételeztem, hogy bántana, addigra megtehette volna, csak magától a gondolattól, hogy talán nem fog finomkodni, hogy a Damianoval folytatott vitája után, nem is gondolja, hogy még soha…</div><div style="text-align: justify;">- Lou… - nyöszörögtem halkan, amikor kaptam még egy adag nedvességet a hátsómra, és tudtam, hogy nincs vissza több lépcső, csak hogy belém hatoljon. - Lou… Én…</div><div style="text-align: justify;">- Mondd! - lehelte, amikor a vállam mellett a matracra támaszkodott, az orra pedig súrolta az arcom. Megremegtem attól, milyen közel van hozzám. Talán fel is nyögtem.</div><div style="text-align: justify;">- Csak… Kérlek, légy egy picit óvatos - motyogtam akadozó lélegzettel. - Csak az elején, mert én még… Még soha…</div><div style="text-align: justify;">- Soha? - kérdezett vissza meglepetten, mert tudtam, hogy azt hiszi, nem ez az első alkalom. Szerettem volna elmondani neki, hogy miatta, hogy ő az egyetlen oka, de nem tudtam összefüggően beszélni, csak a fejemet ráztam.</div><div style="text-align: justify;">Viszont az a maradék kis levegő is belém szorult, amikor végül tényleg megéreztem őt magamban. Sok volt, úgy éreztem kitölt, és fáj, de egyben a tudat, hogy Louis tölt ki, hogy végre olyan módon is az övé lettem, ahogy mindig vágytam rá, minden fájdalmamat elfújta. Csak a kéj maradt meg, a mámor, ahogy először csak nagyon lassan mozgatta a csípőjét, én viszont már ennyi élvezettől is üvölteni akartam. Aztán amikor gyorsított, már képtelen voltam tartani magam. Az ágyra terített dísztakarót, meg a párnákat markoltam, Louis minden lökése elé mentem, úgy kínáltam fel magam neki, mint egy ribanc, és hangosan, rekedten nyögtem a szoba csendjébe. Én voltam a hangosabb, ez egyértelmű volt, de Louis sem maradt csendben. Élvezte. Nagyon is, mert ezeket a hangokat viszont jól ismertem. Tudtam jól, hogy büntetni akar ezzel a pozícióval. Nem láthattam őt végig, csak amikor mellém támaszkodott és közelebb hajolt, nem érinthettem úgy, ahogy szerettem volna, de ha azt gondolta, emiatt rossz nekem, hát nagyot tévedett. Azt is ugyanúgy élveztem, hogy közben a hátamat csókolta, néha harapta vagy karmolta. Azok a puha csókok… Törődött velem.</div><div style="text-align: justify;">Nem ért hozzám, nekem kellett magamhoz nyúlnom, mert már nem bírtam tovább az ágy súrlódását, és el kellett élveznem. Muszáj volt, mert készültem felrobbanni a rengeteg impulzustól, ami ért. Közel voltam, annyira nagyon közel, ő pedig minden alkalommal hangosan felnyögött, amikor összeszorítottam az izmaimat.</div><div style="text-align: justify;">- Legszívesebben benned mennék el… - zihálta a nyakamba két szenvedélyes csók között, amit végre a számra kaptam. - Akkor azzal a tudattal, mocskosan kellene végigcsinálnod ezt a napot, de…</div><div style="text-align: justify;">- Csináld! Kérlek, Lou… Kérlek!</div><div style="text-align: justify;">Biztos vagyok benne, hogy azért nem tette meg, mert én akartam. Ha nem így lett volna, lehet bennem élvez el, így viszont a derekamon éreztem a forró nedvét, miközben az izzadt homlokát a lapockámra támasztotta. Minden mozdulata maga volt a színtiszta düh és büntetés, én mégis a mennyországba repültem, ahogy összekentem magam alatt a takarót.</div><div style="text-align: justify;">Amikor ő már lenyugodott egy kicsit, lehanyatlott mellém, és nagyokat sóhajtva bámulta a plafont. Megmozdulni se mertem. Egészen még magamhoz se tértem, csak néztem őt oldalról. Az orra tökéletes ívét, az ajkait, ahogy nedvesen és vörösen csillogtak. A maximum három napos borostáját. A mellkasa még szaporán emelkedett, de egyre lassult, aztán végül lehajolt a nadrágjáért, hogy elővarázsoljon magának egy szál cigit. Nem érdekelte, hogy tilos dohányozni a szobákban. Láttam rajta, miképp nyugtatja meg egyre jobban minden slukk, és minden kifújt füst adag.</div><div style="text-align: justify;">Végignéztem, ahogy lassan elszívta azt a szál cigit, de egyetlen szót sem szólt hozzám. Rám sem nézett. Nagyon rossz előérzetem volt, beszélni akartam hozzá, kérdezni, könyörögni, hogy mondja meg, mi lesz ezután, de képtelen voltam rá. Mindenre képtelen voltam, amikor Louis a közelemben volt. Pláne, ha ilyeneket csinált a közelemben.</div><div style="text-align: justify;">Ebbe a kényelmes csendbe burkolóztunk, Louis elnyomta a cigijét az éjjeliszekrényre tett jegyzettömbön, aztán az ágy szélére ült, nekem háttal. Néhány másodpercig csak ült, nézett ki az ablakon, majd egy sóhajjal felkelt, és elkezdett felöltözni. Azon a ponton már egyértelműen kétségbe voltam esve.</div><div style="text-align: justify;">- Lou? - cincogtam, mint valami elbaszott árva kisfiú, a kettőnk ondójától nedvesen és ragacsosan megfordultam az ágyon, sőt, fel is ültem, hogy őt nézhessem, amint minden ruháját magára veszi. Szépen lassan, kimérten.</div><div style="text-align: justify;">- Ennyit erről… Ideje számot vetned, Harry - jelentette ki fagyos hangon, amikor már a nyakkendőjét kötötte meg újra. - Gondold át még egyszer ezt a hetero házasság dolgot, mert egyetlen pillanatomba telt magam alá parancsolnom téged. Remegve vártad, hogy valaki megdugjon. Zora nem fog ilyet tenni. Tudod, van, amit a pénzed sem adhat meg neked.</div><div style="text-align: justify;">- Lou… - leheltem, miután magamra hagyott, és teljesen egyedül maradtam a szobában. Ültem az ágyon, mint egy szerencsétlenség, a könnyeim pedig alattomos módon csorogtak végig az arcomon. - Nem azt vártam, hogy valaki… - szorítottam össze a szemem, és gyűlöltem magam, hogy végre meg tudok szólalni. Végre beszélek, de már megint későn. Túl későn. - Csak te, Lou… Én mindig csak téged.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQolh_Mbr2Izb-SqYioQCW7zyVdIHJZIwBl6gF5IuOAUUtWpHx6wHsf0quElZxqXPlnQXOOcC_8N1ZiuFTRFP3uRJeh9WBcoSdM6HozoMgrYnwBc16eshNv39JU2PoI58Wq6rI-YqP6oxFapqJAM6eg1lPYXweBWoVRR1s8a1frru8n93_GrmPorCVEA/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQolh_Mbr2Izb-SqYioQCW7zyVdIHJZIwBl6gF5IuOAUUtWpHx6wHsf0quElZxqXPlnQXOOcC_8N1ZiuFTRFP3uRJeh9WBcoSdM6HozoMgrYnwBc16eshNv39JU2PoI58Wq6rI-YqP6oxFapqJAM6eg1lPYXweBWoVRR1s8a1frru8n93_GrmPorCVEA/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-3255239582893475422022-12-05T00:27:00.001+01:002022-12-05T00:27:02.500+01:00Mocskos elit - 45.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Megérkezett! Tudom, hogy végtelen hosszúnak tűnt, de kellett, nagyon kellett nekik is ez a távollét, vagyis Lounak, és most Harrynek kell nagyon, hogy Lou visszatérjen. Tudom, még csak most várjátok majd igazán a jövő hetet, deeee ez már jó, nem? Szerintetek mi fog történni? Mit tesz vagy mond Louis? Hogy kerül ide? Tippeljetek! Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhvCWuKR9h6unJv7jN-atFLVpboK4MWjyDwwIJ9A1pjaxPEDsNgJE7VfC4IBdcFZrHj-8vUnSCtHm4AnQFXKJTlRvrt6rcW4w8ZSas6ksQduarHfHm-MW5v4qlyonjkCYbvNhfv7xuOxKEUp9vw89B1jnEOnTyVVqoJi7j8Caf6mKsv_rMqcWVHtlaaJg/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="268" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhvCWuKR9h6unJv7jN-atFLVpboK4MWjyDwwIJ9A1pjaxPEDsNgJE7VfC4IBdcFZrHj-8vUnSCtHm4AnQFXKJTlRvrt6rcW4w8ZSas6ksQduarHfHm-MW5v4qlyonjkCYbvNhfv7xuOxKEUp9vw89B1jnEOnTyVVqoJi7j8Caf6mKsv_rMqcWVHtlaaJg/w536-h268/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="536" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">45. fejezet</span></b></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghfrYphtNQTohk6wZvy-89jER5lkHkUFyfXH9YI4oQBcbbDRmNvbSAR2tf3QkCi3gn2OpFVmk0SJaEq58ExY7B9mga40xIoJigaHVMpAKaBwTm-2H1jml5ykfgE1fhpNuDZe8htTW7HSIA-r_63TAnjuBwmdSYzBkTMkn7_Xwjrjjg4wLnv0deKVgERA/s2048/317969118_517424487087525_3160316800894049221_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="256" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghfrYphtNQTohk6wZvy-89jER5lkHkUFyfXH9YI4oQBcbbDRmNvbSAR2tf3QkCi3gn2OpFVmk0SJaEq58ExY7B9mga40xIoJigaHVMpAKaBwTm-2H1jml5ykfgE1fhpNuDZe8htTW7HSIA-r_63TAnjuBwmdSYzBkTMkn7_Xwjrjjg4wLnv0deKVgERA/w385-h256/317969118_517424487087525_3160316800894049221_n.jpg" width="385" /></a></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Március eleje volt még csak, alig három hete költöztünk össze Zorával, már azt éreztem, hogy sok. Nem ő maga, a francba is, nem az ő hibája volt! De ténylegesen minden reggel mellette kelni, vele reggelizni, aztán hozzá hazaérni, hogy együtt vacsorázzunk, együtt nézzünk tévét, és mellé feküdjek le este, hogy aztán másnap minden kezdődjön elölről. Ezen felül persze minden egyes alkalommal megadni neki, amire vágyik, miközben… Túl sokra vágyott. Teher volt, pedig még házasok se voltunk. Egyértelműen kiütközött, hogy még barátként se szeretem eléggé, mert ugyanakkor Damianóval nem lett volna gond, ha együtt élünk. Tettük is három évig. Nagyon bíztam benne, minden erőmmel azon voltam, hogy javítsak ezen. Hogy megpróbáljam legalább közepesen élvezni, mert éppen arra adtam a fejem, hogy leéljek egy életet Zorával.</div><div style="text-align: justify;">- Hahó, nagyon elgondolkodtál - tértem magamhoz Zora hangjára, ahogy egy kötényben mellém sétált. Éppen valami süteményt készített, csak ennyire emlékszem, mert imádott sütni. Hobbi volt, nem házimunka. - Anyukád hív. Furcsa.</div><div style="text-align: justify;">- Anya? - csodálkoztam el, ahogy kivettem a kezéből a telefonomat. - Tényleg furcsa.</div><div style="text-align: justify;">Zora nem tudott sokat a családomról, csak hogy nem túl jó a kapcsolatunk, és a kötelező körökön kívül, mint szülinapok, ünnepek, nem igazán beszélünk. Ariaval néha, Mateoval és Wyattel már ritkábban, de a szüleimmel tényleg kizárólag sátoros ünnepekkor. Mondjuk ennél több tudnivaló nem is volt, amit megoszthattam volna Zorával a jelenemről. A múltamról meg úgy éreztem, nem kell tudnia.</div><div style="text-align: justify;">- Halló?</div><div style="text-align: justify;">- Szia, Harry - köszönt anya halkan, én pedig a számat rágva vártam, mit készül mondani. Egyből arra gondoltam, hogy Ariától tudják, mit csinálok, és pénzt akarnak. - Megkaptuk az esküvői meghívódat, és…</div><div style="text-align: justify;">- Nem muszáj eljönnötök, ha nem akartok, én csak… - kezdtem egyből, mintha védekeznem kellene anyámmal szemben. Vagy bármivel is bánthatna. - Gondoltam, ha már megnősülök, talán ott akarnátok lenni.</div><div style="text-align: justify;">- Szeretnénk, én és a testvéreid mindenképp - mondta, azon viszont meg sem lepődtem, hogy apát nem sorolta oda. - Köszönjük, hogy gondoltál ránk.</div><div style="text-align: justify;">- Nem kell megköszönni.</div><div style="text-align: justify;">- Igazából, nem csak ezért hívtalak - csuklott el a hangja, amiből már tudtam, hogy itt valami komoly dolog van a háttérben, de még nem sejtettem, mivel fog előállni. Ma már kicsit utálom magam, amiért elsőre azt gondoltam, valami szánalmas kuncsorgásra készül. - Apád kórházban van. Nem vettük észre, mert… Nem panaszkodott, az utolsó pillanatig nem mondott semmit.</div><div style="text-align: justify;">- Miről van szó, anya?</div><div style="text-align: justify;">- Rákot diagnosztizáltak nála - mondta ki végül, és nyelnem kellett egy nagyot. Erre számítottam legutoljára. Nem hittem, hogy ilyen miatt fog telefonálni hamarosan, teljesen váratlanul ért, hirtelen azt sem tudtam, mit kellene mondanom vagy egyáltalán gondolnom. - Mostanra már mindenhova szétterjedt, a tüdejére, a májára…</div><div style="text-align: justify;">- Mit lehet tenni? - kérdeztem vissza, de tudtam, hogy a hangom milyen nagyon érzéketlen. Tulajdonképpen nem is tudtam, mégis mit kellett volna éreznem azokban a pillanatokban. Valószínűleg kétségbeesést, félelmet, és vágyat arra, hogy hazamenjek és velük legyek. Hogy támogassam apámat, de nem éreztem, hogy ezt akarom, még akkor sem, ha egyébként nyilván hatással volt rám a hír.</div><div style="text-align: justify;">- Felajánlották, hogy próbálkozhatunk műtétekkel, felkerülhet a transzplantációs listákra, de… - csuklott el anya hangja, én viszont csak a számat rágtam. Vártam, mit mond, hogy mi fog történni apámmal, bár a sok áttéttel, nem éreztem, hogy sok esélyünk van. - Pár hónapnál többet nem jósolnak. Apád pedig nem is szeretne reménykedni… Én… Nem tudom, mit csináljak.</div><div style="text-align: justify;">- Mit tudnál csinálni, anya? - lágyult el egy kicsit a hangom, mert ő már sírt a telefonban. Attól még, mert apám évek óta nyíltan kezelte, hogy egy percre se kíváncsi rám, persze sajnáltam, és anyát is. Mégiscsak a szüleim voltak. - Van, amikor már nincs mit tennünk, még ha akarunk is.</div><div style="text-align: justify;">- Mi lesz velünk, ha…</div><div style="text-align: justify;">- Megoldjuk - próbáltam azért megnyugtatni. - Oké? Nem maradsz egyedül. Mind a négyen itt vagyunk. Én is…</div><div style="text-align: justify;">- Hazajössz valamikor?</div><div style="text-align: justify;">- Nem hiszem, hogy olyan nagyon vágyna pont az én jelenlétemre vagy sajnálatomra - motyogtam, mert az, hogy anyának esetleg jólesik, ha kicsit normálisabban viszonyulunk most egymáshoz, egy dolog. Apa eléggé más világ. - De ha akarod, hazamehetek a napokban. Öhm… Amúgy is bemutatnám Zorát - néztem oldalra, mert a komoly hangomat hallva Zora is mellém ült, és csak figyelt, jól vagyok-e. - Illene találkoznotok legalább egyszer az esküvő előtt.</div><div style="text-align: justify;">- Rendben, csak szólj, hogy mikor, és főzök valamit.</div><div style="text-align: justify;">- Oké, és… - kezdtem, de még mindig a számat rágtam az egész kialakult helyzet miatt. - Próbálj megnyugodni, mert… Sajnos nem sokat tehetünk.</div><div style="text-align: justify;">- Mi történt? - kérdezte Zora azonnal, ahogy az asztalra dobtam a telefonomat. Aggódónak tűnt, ezért csak magamhoz öleltem, és eldőltem vele a kanapén. Nem akartam hazarohanni, nem éreztem azt, amit kellett volna, és azt hiszem, az emiatt érzett kétségbeesésemet csillapítottam Zora közelségével.</div><div style="text-align: justify;">- Apám haldoklik - mondtam halkan, és szorosabban öleltem őt, amikor megfeszült a karjaim között. - Az orvosok csak néhány hónapot jósoltak neki. Anya meg… Csak azt akarja, hogy menjek valamikor haza.</div><div style="text-align: justify;">- Szerintem is ezt kellene tenned - bújt a nyakamba, közben néhány finom csókot hagyott az állam vonalán. - Nagyon sajnálom, édesem. Veled vagyok. Mindig.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom - suttogtam a hajába.</div><div style="text-align: justify;">- Szeretnél hazamenni? Akár most? Megértem.</div><div style="text-align: justify;">- Nem - ráztam a fejem, aztán lehunyt szemmel csak élveztem, ahogy vigasztal. Egész más dolog miatt, mit amit gondolt.</div><div style="text-align: justify;">Tényleg elszántam magam arra, hogy úgy másfél héttel a telefonhívás után meglátogassuk őket. Apám, ahogy számítottam is rá, éppen nem tudott otthon lenni, mert halaszthatatlan munkája volt a burgerezőben, de rajta kívül mind együtt ebédeltünk. Talán attól a naptól kezdve egy kicsit jobb lett a kapcsolatom anyával is. Igazán megkedvelte Zorát, sokat beszélgettek sütés-főzésről, amíg ott voltunk, és azóta is gyakrabban hív telefonon. Nem lettünk az a fajta minden este beszélünk anya és fia, mert bennem volt az a pillanat, amikor végignézte, miképp ver péppé az apám, és semmit se tett ellene, de több lett, mint ami eddig volt közöttünk.</div><div style="text-align: justify;">Néha felhívott olyankor is, amikor láthatóan romlott apa állapota. Valószínűleg csak azért, mert valakinek ki kellett sírnia magát, és éppen én voltam soron a testvéreim közül, de nem bántam. Mindig próbáltam megnyugtatni kicsit, és ez egyfajta mindenkori menetrend lett. Még akkor is próbáltam időt szakítani a hívásaira, amikor már nagyon közel volt a vizsgaidőszak, és minden percemben tanultam. Tökéletes diplomát kellett tennem, ha már a négy év alatt is a tökéletesre törekedtem, és szerencsére ezt mindenki meg is értette körülöttem. Egyetlen dolog frusztrált csak, hogy a diplomaosztóm azt jelentette, hogy kifutottam minden időből, és el kell vennem Zorát.</div><div style="text-align: justify;">Ő próbált bevonni az esküvő szervezésébe, először kérdezgetett a dekorációról, aztán a színekről, majd a koszorúslányok ruhájáról, de amikor látta, mennyire mélyen vagyok a tanulmányaimban, és mennyire komolyan veszem, hogy ez nem csak egy diploma, ez A diploma, megértette, hogy csak minimálisan fogok részt venni ebben a szervezésben. Ettől még mindenre rá kellett bólintanom nekem is, de ennél több dolgom nem volt.</div><div style="text-align: justify;">- Szóval, tedd szabaddá magad hétvégére - jelentette ki Damiano az egyik telefonhívásunkban, amikor már a vizsgáim is elkezdődtek, és néhány hét volt vissza a végéig. Na meg az esküvőmig. - Vegasba megyünk. De egye fene, ezúttal repülővel.</div><div style="text-align: justify;">- Szórakozol, Dam? Nem mehetek el, tanulok! - rivalltam rá a mobilon keresztül.</div><div style="text-align: justify;">- Ha eddig nem tudod annyira, hogy levizsgázz, nem azon a három napon fog múlni - magyarázta, és teljesen biztos voltam benne, hogy még a szemét is forgatta hozzá. - Senki sem köthet pórázra úgy, hogy előtte Damiano ne szervezze meg neked a legállatibb legénybúcsút. Ajánlom, hogy igent mondj, mert fel fogok szólalni annál a résznél, ahol a pap azt mondja…</div><div style="text-align: justify;">- Oké, oké - szakítottam félbe, mert pontosan tudtam, hogy igaza van. Jobb, ha nem küzdök ellene, mert így vagy úgy, de el fog rángatni egy legénybúcsúba. - Ez a hétvége?</div><div style="text-align: justify;">- Pontosan, már megvannak a jegyek, és foglaltunk szobát egy puccos hotelban, ugyanis Zayn is velünk tart - magyarázta, ezen pedig elmosolyodtam. Jól esett, hogy Dam rá is gondolt, Zayn pedig velünk tart. - Össze akartuk dobni mindennek az árát, de a haverod ragaszkodott hozzá, hogy neki ez aprópénz. Még sose láttam egyetlen drága szállodát se belülről. Mi ketten egy szobában leszünk. Úgy gondoltam, jobb, ha van veled valaki, aki majd tartja a szép göndör fürtjeidet, ha hánynod kell.</div><div style="text-align: justify;">- Alig várom! - nevettem fel Damiano hadarására. - Most viszont engedj vissza a jegyzeteimhez, mert előre be kell hoznom azt a néhány nap kimaradást majd.</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Azt hittem, már az utazás is őrült lesz, de Damiano és a többiek is gyakorlatilag szinte végigaludták a majdnem hatórás repülőutat. Tudtam, hogy nem pihennek eleget, de ez a mutatványuk erős bizonyíték is volt.</div><div style="text-align: justify;">- Hogy áll az esküvő? - kérdezte Zayn, amikor óvatosan a pohár felé nyúltam, amit a stewardess hozott nekem. Nehezen tudtam mozogni, mert Dam feje a vállamon volt.</div><div style="text-align: justify;">- Zora felfogadott valami luxus szervezőt, szóval eléggé jól.</div><div style="text-align: justify;">- Csak engem és Niallt hívtad meg?</div><div style="text-align: justify;">- Igen - motyogtam, aztán eszembe jutott az az elbaszott jelenet, amikor Louis nevét írtam fel az egyik borítékra. Bámultam legalább öt percig, mire meggondoltam magam, és összetéptem. - Se Liam, se Louis nem jönne el. Felesleges meghívnom őket.</div><div style="text-align: justify;">- Hihetetlen, hogy csak néhány hét… - nevetgélt magában. Fogalma sem volt, hogy nekem hatalmas, undorítóan szőrös gombóc nőtt a torkomban tőle. - Miért pont Manhattanben tartjátok? Valami különlegesebb helyszín kellett volna.</div><div style="text-align: justify;">- Mert ez a legegyszerűbb mindenkinek - vontam vállat, legalábbis az egyik oldalon, hogy ne ébresszem fel a szuszogó Damianot. - Épp csak lediplomázunk, közben dolgozom, ez volt a legjobb döntés.</div><div style="text-align: justify;">A szállodába érve már a banda is egészen eleven volt, énekelve és kiabálva csekkoltunk be, míg én csak magamban vigyorogtam.</div><div style="text-align: justify;">- Húzd ki a fejedet a seggedből, szépfiú! - karolt át Vic és Thomas két oldalról, ahogy a lift felé igyekeztünk. - Ez a hétvége a buliról szól!</div><div style="text-align: justify;">- Helyesen beszél a szőke! - kiáltott utánunk Damiano a liftajtót tartva nekünk.</div><div style="text-align: justify;">Mindenki lepakolt a saját szobájában, aztán a Dammel közös lakosztályunkban volt gyülekező. Hoztak magukkal gitárokat, és őrültebbnél őrültebb göncöket, ezért a buli már csak így hatunk között elkezdődött.</div><div style="text-align: justify;">- Emlékszel erre a dalra? - ölelt át hátulról Damiano, nekem meg nyelnem kellett egyet. Persze, hogy emlékeztem, de ő azért a fülembe suttogott, hogy halkan még fel is nyögjek. - Annyira, de annyira felizgultál tőle…</div><div style="text-align: justify;">- Ne csináld… - leheltem, Dam pedig felnevetett, aztán elengedett.</div><div style="text-align: justify;">- Szerintem ideje lemennünk a klubba! Azt mondanám eleget ittunk itt magunkban!</div><div style="text-align: justify;">- Menjünk, menjünk! - ujjongott mindenki. Ethan és Thomas kirobbantak az ajtón, Vic Zayn hátán lovagolt, Dam pedig összefűzte az ujjainkat, adott egy puszit a nyakamra, és maga után vonszolt. Tényleg eleget ittunk. Nagyon is. Kiürítettük a szobánk minibárját, és további ivászatra készültünk odalent.</div><div style="text-align: justify;">- Mi az isten? - torpantam meg a szálloda klubjának bejáratában, amikor megláttam az elmebetegségig túltolt drag queen showt odabent. Gondolhattam volna, hogy Damiano nem éri be egy egyszerű bulival, de akkor is megakasztott egy pillanatra.</div><div style="text-align: justify;">- Boldog legénybúcsút, Puppet! - hajolt meg Dam színpadiasan, miközben a többiek már be is vetették magukat a tömegbe, aztán közel jött, átölelte a nyakam, és lehelt egy puszit a számra. - Bárcsak ne csinálnád ezt, de ha már igen… Hát méltóképp!</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm.</div><div style="text-align: justify;">- Mit?</div><div style="text-align: justify;">- Mindent!</div><div style="text-align: justify;">Táncoltunk, ittunk, és táncoltunk felváltva. Mindenkivel. Ethan, nagy meglepetésemre egyből hagyta, hogy vezessem, én legyek a főnök, Vic ellenben már nem volt ilyen kezesbárány, mégis nagyon élveztem. Thomas is megrángatott egy kicsit, és bár Zayn kimaradt a szórásból, Damiano triplán pótolta. Mint mindig, akkor is túl sok volt. Legalább két órán keresztül ölelt, mozgott velem, itatott, kábított csak a puszta jelenlétével. Akartam őt, pont úgy, mint azon az estén, amikor először ért hozzám a minikoncertjük után. Már nem csak ő mozgatott, mint egy rongybabát, én is táncoltam vele. Minden pillanatban éreztem, ahogy a merevedése hozzám simul, miközben ugyanaz volt a problémám az én nadrágomban is. Gyakorlatilag további egy órán át, már szédülve a piától, szárazon, ruhán át szexeltünk a tömegben, mire Damiano megragadott, és a kijárat felé rángatott. Alig láttam, egész biztos történtek párbeszédek, vagy csak én magyaráztam valamit, nem tudom, mert nem igazán emlékszem rá. Leginkább csak apró emlékfoszlányok, képek vannak meg az estéből.</div><div style="text-align: justify;">Ahogy Dam belök a liftbe, megnyomja az emeletünk gombját, aztán felken a falra, és erőszakosan csókol. A rosszabbik, hogy emlékszem, ahogy visszacsókolok, de… Damiano soha nem akart tőlem semmit, és minden más barátjával is pont így viselkedett, ezért nem zavart. Nem ellenkeztem. Akkor sem, amikor a nyelve megtalálta az enyémet, vagy amikor bezárta utánunk a szobaajtót és durván lökött az ágyra. Akkor sem ellenkeztem, amikor levetkőztetett, közben egymillió forró csókot hagyva a testemen. Damiano is meztelen volt, ahogy széttárta a combjaimat, majd közé siklott, de ezt is hagytam neki. Zihálva és szédelegve… Aztán… Nem tudom, mi történt közöttünk. Valamit mondhattam, mert már csak a dühös Damiano képe van előttem, ahogy hátratúrja az izzadt haját, és felül az ágyon.</div><div style="text-align: justify;">Veszekedtünk. Hangosan, szinte üvöltözve, bár az is eléggé homályos, pontosan miket vágtunk egymás fejéhez. Tudom, hogy azt mondta, szánalmas fasz vagyok, amiért ezt teszem. Meg hogy undorító, ahogy kihasználom Zorát. Valamit visszakiabáltam, de már nem emlékszem. Annyi biztos, hogy megbántottam őt, mert dühből hozzám vágott egy díszpárnát. Nagy volt, nehéz, és emlékszem, hogy nem kellemes, mert teljes erejéből vágott arcon vele.</div><div style="text-align: justify;">- Azért csináltad ezt az egész cirkuszt? Hátha megakadályozhatod az esküvőmet? - üvöltöttem, erre tisztán emlékszem.</div><div style="text-align: justify;">- Bíztam benne, hogy a ma estéből megérted, mi kell neked valójában! Elég egyértelmű ugyanis!</div><div style="text-align: justify;">- Te? Te kellenél nekem?</div><div style="text-align: justify;">- Egy fasz, Harry! Faszra vágysz, lásd már be végre!</div><div style="text-align: justify;">Nem tudtam felelni rá. Kapkodtam a levegőt, rettenetesen dühös voltam, mert a lelkem mélyén tudtam, hogy igaza van, még ha minden erőmmel azon is voltam, hogy elnyomjam. Csak álltunk egymással szemben perceken át, szédültem, és végül képtelen voltam leküzdeni a feléledő hányingerem. Tudtam, hogy túl sokat ittam, és meg is volt a böjtje. Nagy meglepetésemre viszont Damiano is mellém térdelt, és még időben kapta el az addigra már túlságosan is hosszúra nőtt hajamat. A hátam simogatta, és halkan dúdolt. Ez nem enyhítette a hányás kellemetlenségét, a lelkemnek viszont nagyon is jót tett.</div><div style="text-align: justify;">- Nem értelek… Annyira próbállak érteni, de nem megy - suttogta, amikor már úgy tűnt ennyi volt, és nem jön rám több rosszullét-roham. - Bárcsak legalább te értenél engem. Annyira féltelek. Féltem a fiút, akit megismertem. Aki morgott abban a kurva koliszobában, mert belenéztem a szekrényébe, aki a legjobb barátom lett, és hagyta, hogy televarrjam tetoválásokkal.</div><div style="text-align: justify;">- Szarul is néznek ki - kuncogtam rekedt hangon.</div><div style="text-align: justify;">- Kuss, tudom, hogy mindet imádod - szólt le egyből. - Az a Harry nagyon értékes. Akivé válni készülsz…</div><div style="text-align: justify;">- Megígérted, hogy nem veszítelek el.</div><div style="text-align: justify;">- Nem fogsz - nyugtatott meg egyből. - De… Nem vagyok boldog az új Harry miatt. Tehetek bármit is, amivel megakadályozhatom ezt? Akármit, Harry! Mondd, és megteszem!</div><div style="text-align: justify;">- Valószínűleg… Nagyjából egy ember van ezen a világon, aki tehetne bármit is, de ő nyilván nem fog… Csak… Mindig maradj mellettem.</div><div style="text-align: justify;">- Melletted fogok - nyugtatott meg, aztán segített kicsit rendbe szedni magam, és ágyba bújni. Szorosan ölelt magához, és úgy suttogott nekem. - Fogalmad sincs, milyen gyönyörű férfi lettél. Ha csak ezt nézzük, Zora nagyon szerencsés, hogy veled élheti le az életét.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Még mindig a torkomban dobogott a szívem, amikor kiléptem az egyetem épületéből. Nem akartam elhinni, hogy vége, hogy ennyi volt. A kezemben a diplomám, hétvégén pedig egyetlen lépcsőfokot kell lépnem, hogy enyém legyen minden, amiről valaha álmodtam.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Megcsináltam</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Persze, hogy megcsináltad!</div><div style="text-align: justify;">Gratulálok!</div><div style="text-align: justify;">Szombaton iszunk rá</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Ugye korán odajössz a hotelba?</div><div style="text-align: right;">Segítesz elkészülni meg minden…</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">A tanúd vagyok, mit gondoltál, hogy majd előtte öt perccel esek be?</div><div style="text-align: justify;">Ott leszek már kora reggel</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Miután nem volt tovább kifogásom, Zora minden esküvővel kapcsolatos információt rám zúdított. A ruhák érkezésétől kezdve, a vendégek elszállásolásán át, a vacsora legapróbb részletéig. Nem bántam, mert legalább nem éreztem saját magamat is vendégnek az esküvőmön.</div><div style="text-align: justify;">- Ne haragudj, amiért ennyire passzív voltam, de…</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, édesem - ölelt magához az esküvőnk előestéjén. - Többször gondoltam rá, hogy nem kellett volna hallgatni nagyapára, és nyár végére tenni a lagzit, vagy akár őszre. Több időt és teret kellett volna adni neked a diploma miatt. Tudtam, hogy neked ez mennyire fontos. Az, hogy ott tökéletesen teljesíts minden vizsgán.</div><div style="text-align: justify;">- De túl vagyunk rajta - vontam vállat, mert már tényleg nem számított. Én meg azt is tudtam, miért siettette Jamie annyira a bulit. - Már itt vagyok.</div><div style="text-align: justify;">- Izgulsz?</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon - nevettem el magam, és ebben nem is volt egyáltalán hazugság.</div><div style="text-align: justify;">A másnap viszont őrült volt. Először Zora vesztette el minden eszét, még sose láttam olyan türelmetlennek és stresszesnek, mint azon a reggelen, amíg a szervezőnk megnyugtatta, hogy mindent kézben tart, neki nincs min izgulnia. A második infarktus akkor érte, amikor Damiano és a srácok mind fehér öltönyben jelentek meg. Victoria is fehér öltönyben volt, én meg csak nem értettem, mire volt ez jó nekik, mert egyértelműen jól szórakoztak Zora kiborulásán, amiért képtelenek voltak bármilyen más színt választani. A többi kiakadását már nem hallottam, mert addigra felöltöztünk, én pedig már nem láthattam őt.</div><div style="text-align: justify;">Az egész szertartás csak… Olyan volt, mint amikor kívülről nézed saját magad. Onnantól kezdve, hogy beálltam az anyakönyvezető elé, csak léteztem, de a fejemben valami furcsa köd uralkodott. Egyik pillanatban, mintha Louis-t láttam volna az utolsó sorban, de amikor jobban megnéztem, természetesen nem volt ott. Ez a képzelődésem megalapozta a hangulatomat. Megérkezett Zora, és gyönyörű volt. Meseszép abban a csipke és kristály ruhában, amiben felém sétált, a gondolataimat mégis a vészharang zaja, az a fülrepesztő riasztó töltötte meg, hogy nem kellene ott lennem. Hibát követek el, aztán arra gondoltam, maga az esküvő nem is hiba, de egészen másvalakinek kellene elfoglalnia a helyet velem szemben. Aztán az jutott eszembe, hogy azok után, amit a gimi alatt csináltam, aztán hogy Zorának is hazudok, mert ez volt az igazság, megérdemeltem, hogy rosszul érezzem magam. Hogy műmosollyal mondjam el az eskümet, és húzzam fel a gyűrűt Zora ujjára. A görcsöt a gyomromban, amikor aláírtam a papírt, és megcsókoltam Zorát. A van-e valakinek ellenvetése - résznél, talán kicsit izgultam, hogy Damiano ne csináljon valami szerinte poénosat, de ahogy ránéztem, egy félmosollyal csak megvonta a vállát.</div><div style="text-align: justify;">Minden zökkenőmentesen és tökéletesen zajlott. Jamie úgy ölelt magához, mint a saját unokáját, és úgy láttam, anyáék is jól érezték magukat, még ha nem is ismertek az égvilágon senkit. Mondjuk én se túl sok embert. Az én vendégeim egyedül a családom, Niall, Zayn, a munkatársaim a pubból, ahol három évig dolgoztam, és a banda voltak. Nem volt másom, akit meghívhattam volna, de nem igazán keserített el. Így is főképp Zorát ünnepelte mindenki, ez egyértelmű volt az elejétől kezdve. Bár kezdetben úgy éreztem, nem így lesz, végül mégis vendég lettem a saját esküvőmön.</div><div style="text-align: justify;">- Most szóltak, hogy Damiano és valamelyik vendéged az első emeleti folyosón veszekednek - súgta Zora, amikor már túl voltunk a fotókon, a vacsoráig viszont volt még egy kis idő. - Nézz rájuk, mielőtt a biztonságiakat küldöm oda. Damiano amúgy is a bögyömben van ma este.</div><div style="text-align: justify;">- Megnézem - sóhajtottam, és mit sem sejtve indultam el az említett folyosó felé. Ott voltak a vendégeinknek kibérelt szobák, és az is, amiben majd mi töltjük a nászéjszakánkat. Halvány elképzelésem se volt, hogy mégis kivel kerülhetett összetűzésbe Dam, aki az én vendégem. Se Niall, se Zayn nem volt az a vitatkozós fajta, okuk se értettem, mi lett volna erre, a családom meg egyenesen abszurd ötletnek tűnt. Abban maradtam, hogy valószínűleg Vic vagy Thomas, velük átlag három naponta háborúzik valamin.</div><div style="text-align: justify;">A valóság ellenben sokkoló volt. A szó minden értelmében, mert ledermedtem, amikor megláttam őt. Fekete öltönyt viselt, elegáns cipővel, a haja gondosan elrendezve a feje tetején, a kék szeme pedig szikrákat szórt, ahogy valóban Damianóval kiabáltak egymásra. Ahogy Louis dühös alakját bámultam, úgy éreztem, menten elájulok. Hogy ez csak valami rossz vicc, egy tréfa, csak az agyam játszik velem. De ahogy többször is pislogtam, a délibáb nem tűnt el. Valóság volt. Tényleg ott állt. Elegánsan és gyönyörűen. Alkalomhoz öltözve. Az esküvőmre jött, pedig nem én hívtam meg. Abban a pillanatban semmit sem értettem, és semminek sem volt értelme.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh6Jtnwlgar8-emf5hGzs3oi8y0q4c6ZgwERQYEq4dWEDpuMou74g8Ri1z89XEK5YMRORUElsMCdI_nJTO4BFNz3ksc_n6lfNPoTtM4otP8BMywg9s0n5KSmItgTS9P6PZt9rMzeAkBFTf-fM_vKh-RCEbRT4k_69Bc6PnDWvwUei-YqLJ7viMfbWwUtA/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh6Jtnwlgar8-emf5hGzs3oi8y0q4c6ZgwERQYEq4dWEDpuMou74g8Ri1z89XEK5YMRORUElsMCdI_nJTO4BFNz3ksc_n6lfNPoTtM4otP8BMywg9s0n5KSmItgTS9P6PZt9rMzeAkBFTf-fM_vKh-RCEbRT4k_69Bc6PnDWvwUei-YqLJ7viMfbWwUtA/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-55771669008278382172022-11-28T19:17:00.003+01:002022-11-28T19:17:35.319+01:00Mocskos elit - 44.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Kéééésve kééésve, de itt az új rész, bár ha majd a végére értek, talán annyira mégsem bánjátok, hogy késtem vele... Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgw6GH8qSqf4-mWNHlDAVNZbchL7_Zt5bZJYCSXTlMQWphXGBJsJwGHdqoX-bqszdv3mkrbAjZALN-VdMEhcLfn1lIgQk0OWHa991jtcnYyhOLUJfyvrWudz8u4yG-iO0WxKOjTsRDdO7iO1MV7jAGGR90uKOkQbjOq19aQIPkk3AjJiU9-IqHjBZyV8w/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="275" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgw6GH8qSqf4-mWNHlDAVNZbchL7_Zt5bZJYCSXTlMQWphXGBJsJwGHdqoX-bqszdv3mkrbAjZALN-VdMEhcLfn1lIgQk0OWHa991jtcnYyhOLUJfyvrWudz8u4yG-iO0WxKOjTsRDdO7iO1MV7jAGGR90uKOkQbjOq19aQIPkk3AjJiU9-IqHjBZyV8w/w549-h275/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="549" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">44. fejezet</span></b></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;"><br /></span></b></div><div style="text-align: justify;">Már január végén jártunk, amikor kész csoda, hogy nem szédültem le a motoromról. Zaynhez mentem, már az intézet parkolójába készültem bekanyarodni, amikor Louis kémlelt jobbra, aztán balra, mielőtt a piros Corvette-jével kihajtott a rehabilitációs központ területéről. Úgy láttam, nem vett észre, a forgalmat figyelte, de ez nem segített abban, hogy ne omoljak össze egy pillanatra. Gyönyörű volt, a haja megnőtt, a füle mögé kellett tűrnie, és csak... Csodálatosan nézett ki még a szélvédőn át nézve is, egyetlen pillanat erejéig. Akkor döbbentem rá arra, hogy még mindig ugyanúgy szeretem. Hónapok óta együtt voltam Zorával, és bár azt tudtam, hogy vele közel sem olyan könnyű kapcsolatban élni, mintha Louis lenne, képes voltam rá. Ha úgy éreztem, nem kívánom eléggé ahhoz, hogy teljesíteni tudjak az ágyban - és ez egyre általánosabb lett -, akkor kitaláltam, hogy máshogy elégíthetném ki őt, miközben semmit nem vesz észre, vagy egyszerűen... Meleg szexre gondoltam. Arra, hogy Louis ér hozzám, vagy Dam. Ezt soha nem mondanám el Damianónak, mert életem végéig cikizne azzal, hogy rá gondolok szex közben, de akkor is így volt. De talán épp ezért nem gondoltam, hogy még mindig ezt érzem Louis iránt. Hogy még mindig össze tud törni, ha meglátom.</div><div style="text-align: justify;">- Hát ez közel volt... - motyogtam, ahogy berobbantam Zaynhez. - Legközelebb jobb, ha ideszólok, mielőtt jövök.</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudtam, hogy bejön ma - válaszolta, ahogy rágyújtott egy szál cigire a szobája teraszán. Ott telepedtünk le egy kis időre, még ha kurva hideg is volt.</div><div style="text-align: justify;">- Nem jött el Niall esküvőjére, azt mondta, Párizsban van - magyaráztam, mintha lett volna bármi közöm is hozzá. - Váratlan üzleti útról beszélt...</div><div style="text-align: justify;">- Harry... - szakított félbe, és ahogy a lábát rázta, aztán habozott a folytatással, már tudtam, hogy nem fog tetszeni. - Nialltől tudta, hogy ott leszel, sőt, azt is, hogy Zorával vonulsz be, mert ő meg koszorúslány. Tőle tudja, hogy egy ideje együtt vagytok Zorával.</div><div style="text-align: justify;">- Szóval miattam nem jött el! - csattantam fel, mert tényleg rohadt dühös voltam. - Ezért igazán nem kellett volna hazudnia!</div><div style="text-align: justify;">- Nem hazudott, elmondta Niallnek, hogy egyáltalán nem akarja végignézni se a Zorás jeleneteket, de találkozni sem akar veled - mondta óvatosan, mintha attól félne, tényleg bármelyik pillanatban robbanhatok. - Niall hazudott neked, gondolom, hogy kíméljen.</div><div style="text-align: justify;">- Nagyszerű! Kurva fasza!</div><div style="text-align: justify;">- Kellemetlen érzés rájönni, hm? - nézett rám. A szavai, a hangsúlya, minden kellett ahhoz, hogy egy kicsit észhez térjek. Igaza volt, ha valaki, hát én igazán nem kérhetem ki magamnak a hazugságot. - Figyelj, szerintem Lou jól döntött. Mindkettőtök érdekében. Zora is veled volt, akit elvileg szeretsz, szóval nem tudom, miért borultál ki ezen egyáltalán.</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom, csak... - motyogtam, és szerintem annál rosszabbul már nem érezhettem volna magam. Damiano volt az egyetlen, aki tudta, hogy valójában nem vagyok szerelmes Zorába. Mindenki másnak azt mondtam, hogy a kapcsolatunk jól működik, szeretjük egymást. Damnek meg amúgy sem hazudhattam volna. Tök mindegy, mit csináltam, vagy mondtam, ő átlátott rajtam. - Nem tudom, mit csináljak vele.</div><div style="text-align: justify;">- Semmit? - vont vállat Zayn, aztán ahogy elnyomta a cigijét, bementünk a szobájába felmelegedni egy kicsit. - Nincs dolgotok egymással, szóval csak... Ennyi.</div><div style="text-align: justify;">- Gondolom.</div><div style="text-align: justify;">- Inkább meséld el, milyen volt az esküvő!</div><div style="text-align: justify;">- Fényűző - nevettem fel kicsit, aztán elkezdtem mesélni. Mindent a dekorációról, arról, hogy Niall néha nem is tűnt annyira boldognak, bár lehet, csak én láttam bele, de Zayn szerint az lehetett a baj, hogy a szülei erőszakolják rá ezt a házasságot. Nekem Ava is eszembe jutott, akiért Niall éveken át odavolt, hogy talán még ma is. Abban mindenesetre biztos voltam, hogy nem akarta tiszta szívből ezt a házasságot, még ha egyébként szereti is Marie-t.</div><div style="text-align: justify;">- Mikor engednek végre ki? - kérdeztem, amikor már a sálamat kötöttem a nyakamba, és indulásra kész voltam. - Muszáj eljönnöd a srácok egyik fellépésére, őrülten jók! Hamarosan végeznek a lemezzel.</div><div style="text-align: justify;">- Világsztárok már? - nevetett fel. - Dam jól el van tűnve.</div><div style="text-align: justify;">- Mert kurva sokat melóznak - bólogattam, tényleg agyonhajszolták magukat, azóta meg csak még jobban, de ez van, ha egy művész maximalista. - De azért még messze nem világsztárok. Klubokat viszont már megtöltenek. Nagyon menő.</div><div style="text-align: justify;">- Ha minden jól megy, február végén hazamehetek.</div><div style="text-align: justify;">- Azt majd meg kell ünnepelnünk.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Mióta Jamie-nél gyakorlatoztam, ritkán jártam be az egyetemre. A nála töltött munkaóráimért kaptam a jelenléti krediteket. Hihetetlenül élveztem, a legjobb az egészben mégis az volt, hogy jó voltam benne, Jamie pedig elkezdett egyre jobban megbízni bennem. Nagyobb és nagyobb munkákat kaptam, egyre többször hallgattak rám. Aztán volt egy munkanap, ami végre a szerencsenapomnak bizonyult.</div><div style="text-align: justify;">- Hé, Greg! - bámultam a képernyőket, mert bár a számok általánosak is lehettek volna, én láttam előre, hogy mi történik.</div><div style="text-align: justify;">- Igen?</div><div style="text-align: justify;">- Előrébb tudjuk hozni a csütörtökre tervezett részvények befektetését? - kérdeztem, de egy pillanatra se vettem le a szemem a monitorról. - Mondjuk... Most azonnalra!</div><div style="text-align: justify;">- Ez nem így működik, kölyök...</div><div style="text-align: justify;">- Egy óra múlva minimum a tripláját fogjuk szakítani vele, mintha csütörtökön csinálnánk! - toltam ki a székem, és azonnal elindultam Jamie irodája felé. Minden erőmmel imádkoztam, hogy bent legyen, de szerencsémre már az üvegen át láttam őt az irodájában ténykedni. - Bejöhetek?</div><div style="text-align: justify;">- Persze, fiam!</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, hogy még csak gyakorlatozok, azt is tudom, hogy Greg a főnököm, és az van, amit ő mond, de nem hallgat rám - daráltam el gyorsan, mert minden percre szükségem volt. - Most azonnal be kell iktatnunk a csütörtökre szánt részvényeket, mert úgy három órán belül két milliárdot szakíthatunk vele. Addigra a rendszerbe kell kerülnie. El kell adnunk, amikor a legtöbbet éri.</div><div style="text-align: justify;">- Képtelenség... - ingatta a fejét, de láttam, hogy nem igazán kételkedik a szavaimban. Egyből felkelt, hogy a monitorokhoz siessen velem. - Mit látsz?</div><div style="text-align: justify;">- A számok nem hazudnak, most még nincs nagy eltérés, de ezek itt - mutattam a képernyő jobb sarkára -, túl gyorsan növekednek. Valami történik, amiről még nem kaptunk hírt. Most azonnal be kell fektetnünk, hogy mire elcsitul a hullám, milliárdokat érjen!</div><div style="text-align: justify;">- Biztos vagy ebben? Teljesen biztos, hogy nem tévedsz?</div><div style="text-align: justify;">- A legbiztosabb - bólintottam, mert ebben tényleg nem volt kérdőjel. Láttam, hogy mi történik. Azelőtt, hogy bárki más is észrevette volna.</div><div style="text-align: justify;">- Greg, csináljátok, amit mond! - utasította Jamie, így mindenki egyből kapkodni kezdett, hogy perceken belül beiktassák a szóban forgó részvényeket. - Ajánlom, hogy igazad legyen.</div><div style="text-align: justify;">Az a két óra, amit szinte néma csendben ültünk végig a növekvő számokat nézve, szinte idegtépő volt, de tudtam, hogy igazam lesz. Levakarhatatlan vigyor ült ki az arcomra, amikor a dolgozók elkezdték felolvasni a majd két és fél órával a befektetésünk után érkező első híreket.</div><div style="text-align: justify;">- Váratlan tőzsdei emelkedés... Lassú hullám... Mindenki kapkod, hogy legalább a végét meglovagolhassa... - Greg hitetlenkedve számolt be a vezető tőzsdehírekről. - Azt írják, senki sem figyelt fel rá időben, annyira lassú volt a felemelkedés.</div><div style="text-align: justify;">- Valaki mégis felfigyelt rá - nevetett ördögien Jamie, és megpaskolva a hátam, átölelte a vállam. - Hihetetlen voltál fiam! Egymilliárdon áll, amikor mások még csak most eszmélnek fel.</div><div style="text-align: justify;">- Azt mondtam kétmilliárd is lehet, de úgy gondolom, még nem értük el a félidőt, talán több lesz a vége.</div><div style="text-align: justify;">További három órán át izgultunk, és amikor a lábam rázva és a számat rágva vártam azt az egy számot, aminek meg kellett jelennie a képernyőn, úgy éreztem a mennyországban vagyok. Milliárd dollárok folytak át a kezeim között, és ez csak a kezdet volt. Végre elkezdtem az álmaimat élni. A küszöbön álltam hozzá, ami lehetetlenül boldoggá tett.</div><div style="text-align: justify;">- Most! - kiáltottam fel, és azonnal lehajoltam a billentyűzethez, hogy villámgyorsan kivegyem a pénzünket, mielőtt a számok rohamosan romlani kezdenek.</div><div style="text-align: justify;">El se tudtam hinni, hogy ez tényleg megtörtént, hogy ekkora szerencsém volt, csak amikor mindenki üvölteni és ujjongani kezdett, Jamie pedig nevetve a vállaimat megragadva rángatni, majd megölelt.</div><div style="text-align: justify;">- Megcsináltad! - kiáltotta a fülembe. - Két és fél milliárd dollárt csináltál nekünk alig hat óra alatt! Elképesztő vagy! Zorának igaza volt!</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm, uram! - mosolyogtam, ahogy elváltunk egymástól.</div><div style="text-align: justify;">- Úgy tudom, szülinapod volt nemrég, még azt se ültük meg - magyarázta, de én kicsit még mindig más világon jártam a történtek után. Nem tértem túl gyorsan magamhoz. - Tartsuk meg vasárnap! Gyertek át ebédre, ezt is megünnepeljük. Nagy voltál, fiam!</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm.</div><div style="text-align: justify;">Azon a napon már nem lehetett lerángatni engem a felhők közül. Szerintem úgy lebegtem haza, vagyis Zoráék manhattani házába, ők pedig már izgatottan vártak haza. Jamie természetesen megelőzött, és elmesélte nekik az egész napos munkám, mire megérkeztem. Így ünnepi vacsorát tartottunk, és Laura, Zora anyja még sütit is sütött nekünk. Jól éreztem magam azzal a családdal. Hittem benne, hogy boldog lehetek Zora mellett, még ha nem is voltam szerelmes. Szerettem őt, a szüleit is, és kedveltem Jamie-t.</div><div style="text-align: justify;">Talán addigra tudtam egy kicsit lenyugodni és újra önmagam lenni, mire mind elvonultunk a hálószobákba. Zora már indult is a fürdő felé, amíg nekem muszáj volt írnom Damianonak.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Csináltam ma 2,5 milliárdot a banknak</div><div style="text-align: right;">6 óra alatt</div><div style="text-align: right;">Ünnepelt sztár lettem a családban. Jó esélyem van egy jobb pozícióra, akár véglegesítésre az egyetem után</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Gratulálok!</div><div style="text-align: justify;">Mi pedig végeztünk a lemezzel, már csak az utómunkálatok vannak vissza. 1-2 hónap és megjelenhet</div><div style="text-align: justify;">Il ballo della vita</div><div style="text-align: justify;">Ez lesz a címe</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Mint a tetoválás a mellkasodon</div><div style="text-align: right;">Ami egyébként az egyik kedvencem</div><div style="text-align: right;">Gratulálok!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Valamikor találkozunk?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Holnap hívlak</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Jó éjt, puppet</div><div style="text-align: justify;"><b><br /></b></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Neked is!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Éppen akkor néztem fel a telefonomból, amikor Zora, már meztelenül kikukkantott a fürdő ajtaján.</div><div style="text-align: justify;">- Jössz?</div><div style="text-align: justify;">- Megyek.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">A vasárnapi ebéd viszont... Közel se ment olyan zökkenőmentesen, mint hittem. Jamie nem adta olcsón az álmaimat, és rajtam állt, hogy hajlandó vagyok-e megfizetni az árát.</div><div style="text-align: justify;">Már túl voltunk az ebéden, mindenki az utolsó falat szülinapi tortámat majszolta, amikor Jamie és Judith egy mappát tolt elém és Zora elé.</div><div style="text-align: justify;">- Ez a mi ajándékunk nektek - mondta Judith, Jamie pedig csak mosolygott. - Nem a szülinapra vagy bármi, csak mert szeretünk titeket, és úgy gondoljuk, elég idősek vagytok már ahhoz, hogy valóban elkezdjétek a közös életeteket.</div><div style="text-align: justify;">- Mi ez, nagyi? - mosolygott Zora, és ahogy kinyitotta a mappát, egy gyönyörű penthouse lakás prospektusa volt benne, és egy kis nejlon, benne nyilván a liftet működtető mágneskártyákkal. Azonnal Louis-ék lakása jutott eszembe, amihez szintén ilyen kártya tartozott kulcsok helyett. - Ez... Komolyan mondjátok?</div><div style="text-align: justify;">- Ennyi már rég járt neked, kicsilány - szólalt meg Jamie is, és ahogy Zora a képeket kezdte nézegetni, én láttam a tulajdoni lapot, amin ugyan az én nevem is szerepelt, mint állandó lakó, aki rendelkezhet a lakással bizonyos helyzetekben, de nem voltam még csak résztulajdonos sem. Persze, ez nem volt feltétlenül meglepő. Valószínűleg sokkal jobban sokkolt volna, ha kapok egy fél Upper East Side-i lakást pár hónap után, szóval ezért is hálás voltam. Boldog, mert ez már az út eleje volt, innen csak felfelé vezetett. Legalábbis akkor még ezt hittem.</div><div style="text-align: justify;">- Istenem, ez csodaszép! - ámuldozott Zora, aztán felpattant, hogy mindenkit végigöleljen, és hálálkodjon. - Nagyon köszönjük! El tudod ezt hinni, édes? - ült az ölembe Zora, aztán finoman megcsókolt, miközben a nyakamba kapaszkodott. - Persze, ha... Te is szeretnél összeköltözni? Nem erőszak, ha még korainak érzed, teljesen megértem, és...</div><div style="text-align: justify;">- Szeretnék, szívem - szakítottam félbe, és mintha ettől mindenki fellélegzett volna. Elégedetten mosolyogtak ránk. - Köszönjük szépen, ez... Nem is tudom, mit mondjak.</div><div style="text-align: justify;">- Beszélhetnék veled négyszemközt, fiam? - szólalt meg Jamie, és bár azt sugallta, hogy van választásom, valójában nem volt, már mozdult is, hogy elhagyjuk az étkezőt.</div><div style="text-align: justify;">A dolgozószobájába zárkóztunk be, de csak a kanapé két oldalára ültünk le.</div><div style="text-align: justify;">- Megdolgoztál a bizalmamért és az elismerésemért is - kezdett bele. - Nem csak a hét eleji munkáddal, de azóta, hogy nálunk gyakorlatozol. Nagyon okos vagy, és rettentően jó bróker. - Itt tartott egy kis szünetet, amit kihasználtam arra, hogy megköszönjem a dicséreteket. - Zora boldogabb, mint valaha, amióta mellette vagy. Látom, hogy mennyire szeretitek egymást, ez a legfontosabb. Mindig ezt kívántam Zorának, egy okos, tanult és szerető partnert, aki mellett boldog, és nőnek érezheti magát.</div><div style="text-align: justify;">- Igyekszem boldoggá tenni.</div><div style="text-align: justify;">- Nem kétlem - mosolyodott el egy kicsit. - Hosszú távon gondolkodom veled, Harry. Szeretném, ha hamarosan az a lakás a te neveden is lehetne. Szeretnék felajánlani neked a diplomaosztód után egy sokkal magasabb pozíciót a cégnél. Azt akarom, hogy te vezesd a bróker osztályt.</div><div style="text-align: justify;">- Tessék...? - leheltem magam elé, mert nem voltam biztos benne, hogy ezt jól hallottam. - Vezető pozíciót? Úgy érti...?</div><div style="text-align: justify;">- Te lennél mindenki főnöke az osztályon - bólintott, hogy igen, nagyon is jól értettem, én pedig már szédültem a gondolattól is. - Júliustól kezdenél, a fizetés pedig közel fél millió dollár egy évre.</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom... Nem is tudom, mit mondjak, én...</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, hogy szegény családból jöttél - folytatta, így volt még időm szavakat találni. - Ez neked nagy dolog, megértem, de szeretném, ha büszkén viselnéd. Lássák rajtad, hogy megérdemled, és birtoklod a sikereidet.</div><div style="text-align: justify;">- Megígérem!</div><div style="text-align: justify;">- Mindez viszont egyetlen feltétellel fog megtörténni - szögezte le, és bár tudtam, hogy ez valami nagy dolgot jelent, akkor sem estem kétségbe. Nagyjából bármire képes voltam ezért. - Előbb természetesen hivatalosan is be kell kerülnöd a családba - jelentette ki, és a mellénye zsebébe nyúlt, aztán egy piros bársony dobozkát tett le az asztalra. Nyelnem kellett egy nagyot, mert valamiért... Fogalmam sincs miért, de nem számítottam erre. Huszonkét évesen az utolsó gondolatom volt megnősülni, még ha Niall és Zayn miatt sem volt idegen a fiatalon házasodás fogalma. - Szeretném, ha ezzel a Zorához méltó gyűrűvel kérnéd meg az unokám kezét, és a diplomaosztó után összeházasodnátok. Így a nevedre írathatjuk a lakás felét, valamint az unokám férjeként, családtagnak adhatom az osztály vezetését.</div><div style="text-align: justify;">- Ez... Értem.</div><div style="text-align: justify;">- Természetesen nem kell aggódnod, tudom, hogy egyelőre nincs nagy vagyonod - próbált enyhíteni a nyilvánvalóan erős kikötésen. - A lakás számláit és az esküvő teljes költségét én állom. Csakúgy, mint a gyűrűt is a lánykéréshez - mutatott a dobozra, én pedig a kezembe vettem, hogy megnézzem, bár attól is majdnem elájultam. Még soha nem láttam élőben akkora gyémántot, mint az volt.</div><div style="text-align: justify;">- Varázslatos.</div><div style="text-align: justify;">- Természetesen nem ma este gondoltam, bármikor, amikor te is készen állsz - szögezte le. - Sőt, nem is muszáj megtenned, de azt tudnod kell, hogy ehhez kötöm a felkarolásodat.</div><div style="text-align: justify;">- Megértettem, és köszönöm a lehetőséget - mondtam ki végül. - Ezt elteszem addig is.</div><div style="text-align: justify;">- Helyes. Menjünk vissza.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Fel és alá mászkáltam a stúdió előtt, ahova Damianóval egyeztettünk találkozót. Beszélnem kellett vele. Muszáj volt. Kellett valaki, akivel megoszthattam, milyen terhet tett a nyakamba Jamie. Nem is tudom, mit gondoltam. Nyilván nem léphettem feljebb és feljebb, építhettem a karrierem Jamie szárnyai alatt úgy, hogy csak múlatom az időt az unokájával. Fogalmam sem volt, hogy lehettem ennyire hülye, vagy inkább naiv. De feleségül venni valakit, akit nem is szerettem szerelemmel, csak mint embert, csupán a vagyonért és rangért... Az egy egészen új szint volt.</div><div style="text-align: justify;">- Na mi a helyzet, Puppet? - ölelt magához Dam, ahogy mellém ért. Sokat változott mióta kevesebb időnk volt találkozni. Levágatta a haját egészen rövidre, és a korábbinál is őrültebb ruhákban járt, de még így is kimondhatatlanul dögös volt, ezt ő is tudta magáról. - Nyúzottnak tűnsz.</div><div style="text-align: justify;">- Nem sokat aludtam tegnap éjjel.</div><div style="text-align: justify;">- Mi nyomja a lelked? - sóhajtott fel, ahogy leültünk az útpadkára, kivette a cigit a füle mögül, ahol mindig tartotta, és rágyújtott. - Csiripelj.</div><div style="text-align: justify;">- Havi negyven lepedő... bróker főnöknek akar a tőzsde osztályra - soroltam. - Penthouse lakás az Upper East Side-on, félig az enyém lenne, de minden számlát ő fizet.</div><div style="text-align: justify;">- Úgy hallom, sikerült elérned az álmaidat - mondta, cseppet sem vidáman, inkább ironikus hangsúllyal. - Attól tartok, van ára. Ezért vagy ennyire kiborulva. Kibaszott mocskos elit banda... Mit kér? Valami törvényelleneset? Lebukhatsz vele?</div><div style="text-align: justify;">- Hogy vegyem el Zorát még idén júniusban.</div><div style="text-align: justify;">- Mi van?! - nevetett fel, és szívott egy nagy slukkot a cigijéből. - Eladja neked az unokáját, nem is kevés pénzért? Tényleg mi a fasz? Hagyd a picsába ezt a dolgot, Harry, nem éri meg.</div><div style="text-align: justify;">- Miért nem?</div><div style="text-align: justify;">- Miért nem?! - tagolta lassan, közben értetlenül nézve felém. - Viccelsz! Azért, baszki, mert nem szereted őt! Mert az eleje óta csak használod! Az egész egy üzlet neked! Azért!</div><div style="text-align: justify;">- Mások is házasodnak üzletből - vontam vállat, mert bár tudtam, értettem, miről beszélt Dam, és nem akartam házasodni, kurvára nem, egy részem képtelen volt lemondani a fizettségről, amit cserébe ígértek nekem. - Rangból vagy vagyonért. Nem én lennék az első.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, csinálták ezt emberek a kibaszott középkorban! - rivallt rám. Annyira ideges volt, hogy a lábát rázva, szünet nélkül szívta a cigijét. - Ne legyél hülye, Harry! Elbaszod az életed. Ez nem te vagy.</div><div style="text-align: justify;">- Erre vágyom gyerekkorom óta - motyogtam lehajtott fejjel. - Talán mégis ez vagyok én.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, ez egy szörnyű oldalad, de én láttam a valódi Harryt is. Együtt éltem vele három évig. És én szeretem azt a Harryt. Az a Harry nem csinálna ekkora faszságot.</div><div style="text-align: justify;">- Akarom azt a munkát. Akarom, Dam...</div><div style="text-align: justify;">- Nem a munkát akarod - ingatta a fejét. A hangja lemondó volt. Mintha pontosan tudta volna, hogy bármit mond, akkor is végigcsinálom. Mintha lemondott volna rólam, ami bár szörnyű, égető érzés volt, igaza volt. Végig akartam csinálni, mert ez volt az egyetlen lehetőségem. Fájdalmasan viszolyogtam a házasság gondolatától, de akartam a fődíjat. Sokat agyaltam éjjel, arra gondoltam, félek megtenni, hogy biztos jó ötlet-e, de minduntalan arra jutottam, hogy akarom a munkát, akarom ezt a karriert, akkor pedig Zorával kell maradnom még nagyon sokáig, vagy örökre. Ha pedig így van, miért ne vehetném el? Az csak egy papír. - A pénzt akarod, és a rangot a felső tízezerben. Nem tudom, miért, de olyan fontos neked, hogy kész vagy eladni érte a lelkedet is.</div><div style="text-align: justify;">- Mi lesz velünk, ha megteszem?</div><div style="text-align: justify;">- Velünk? - horkantott fel, aztán a gyűrűket kezdte piszkálni az ujjain. Miatta kezdtem én is újra hordani néhányat. Van, amit tőle kaptam, és a mai napig viselem. - Ez nem rólunk szól, csak rólad. Akkor is a barátod vagyok, ha állati nagy hülyeségre készülsz, vagy ha egy hárpiát veszel el, esetleg úgy döntesz, bevonulsz papnak. Tanuld meg, hogy bármekkora faszságot is művelsz az életeddel, a barátod maradok, de... Nem fogok asszisztálni ehhez, se támogatni téged benne. Sőt, könnyen lehet, hogy azon leszek, valahogy mégis egy kis értelmet verjek a fejedbe, és meggondold magad.</div><div style="text-align: justify;">- Szeretlek, Dam - borultam a nyakába, mert azok után, amit a gimis barátaim elvesztése miatt éltem meg, mindig rettegtem attól, hogy valahogy elveszítem Damianót is.</div><div style="text-align: justify;">- Én is, Puppet - simogatta a hátam, de ettől még éreztem, hogy feszült, és nem vagyunk túl ezen a vitán. Talán sose leszünk. - Nem tudsz levakarni. Ettől még idiótaságra készülsz. Világi idiótaságra.</div><div style="text-align: justify;">- Csak maradj mellettem, mert szükségem van rád.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom. Mégha nem is tudom megakadályozni, hogy végül bezárd magad a kalitkába, amit feltetováltattál.</div><div style="text-align: justify;">Azt hiszem, Damiano szavai, hogy mindenek ellenére is láttam, nem fog elfordulni tőlem, segített meghozni a döntést. Bár végül tényleg arra készültem, hogy kalitkába zárjam magam, úgy éreztem, megéri. Hogy az ajánlat túl jó ahhoz, hogy veszni hagyjam.</div><div style="text-align: justify;">Még a következő hétvégén, egy egyszerű vasárnapi ebéd előtt, Zora teljes családja előtt kértem meg a kezét, ő pedig könnyek között mondott igent nekem. Abban a pillanatban magamban is összetörtem valamit, éreztem, mert Louis arca kitörölhetetlen volt a fejemből. Folyamatosan láttam magam előtt a tizennyolc éves fiút, ahogy a pulton ül, a lábát lógatva, miközben vacsorát főzök neki.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjPZuvSlxAHtDoygirdhK3iJLWvZrl1huWUwHEWzpsjWTs-CTIDysrhNXECrM4pkUySlk01lG8to8DoWaVxv43dxWsJWkXcy6Ge_2NWptWAliPseaWJ47HpQCfUqRcz2VaZpbidgQ83KJxC9qFoBsaWLZ66X2gU5hHTGKNl6-a4Fz4wn3jF7f6Sgbl3lw/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjPZuvSlxAHtDoygirdhK3iJLWvZrl1huWUwHEWzpsjWTs-CTIDysrhNXECrM4pkUySlk01lG8to8DoWaVxv43dxWsJWkXcy6Ge_2NWptWAliPseaWJ47HpQCfUqRcz2VaZpbidgQ83KJxC9qFoBsaWLZ66X2gU5hHTGKNl6-a4Fz4wn3jF7f6Sgbl3lw/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-80786558442641528372022-11-19T21:00:00.006+01:002022-11-19T21:00:45.397+01:00Mocskos elit - 43.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy Louis visszatérjen, ígérem. De előbb mondjátok el, hogy Harryvel vagy Dammel értetek egyet? Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3LTpalBdPaMLy6mxr8dXItMRmjXOUFfJpBRxIvvha5QqyaiahlEv7sWQmyvcUDK669mZCqniuq6wyKfqMLDi-bB7NF8oHa-cErahLZm-P6Qz3ez4eU94AZdOmF0pLeCsY7ZiVVIjoyX_TuT1US_6lkn75IU3XPMygXOdCzuw83ECGeITJJyI9k3OCfQ/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="287" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3LTpalBdPaMLy6mxr8dXItMRmjXOUFfJpBRxIvvha5QqyaiahlEv7sWQmyvcUDK669mZCqniuq6wyKfqMLDi-bB7NF8oHa-cErahLZm-P6Qz3ez4eU94AZdOmF0pLeCsY7ZiVVIjoyX_TuT1US_6lkn75IU3XPMygXOdCzuw83ECGeITJJyI9k3OCfQ/w574-h287/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="574" /></a><span><a name='more'></a></span></div><br /><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">43. fejezet</span></b></div><p></p><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVuvzMiPO8NhEKex1t8rdDMMjFqrcOmV78YENxGAq63RGZlyjGL_uJnkuvcvyyYetSGTGV8UNaY6X0MDjrZwhe4xONMNWayLhOIGbXwcKt1sENsrKFrzta8dMBdf9bOQOC4Hqf20aMY2XWfX54frw1rR4f1NGEeJm2ClcLV8imdfA8sCTDehkEDoe5SA/s2048/316450962_5391463644313935_7494009155590812654_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1152" data-original-width="2048" height="210" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVuvzMiPO8NhEKex1t8rdDMMjFqrcOmV78YENxGAq63RGZlyjGL_uJnkuvcvyyYetSGTGV8UNaY6X0MDjrZwhe4xONMNWayLhOIGbXwcKt1sENsrKFrzta8dMBdf9bOQOC4Hqf20aMY2XWfX54frw1rR4f1NGEeJm2ClcLV8imdfA8sCTDehkEDoe5SA/w373-h210/316450962_5391463644313935_7494009155590812654_n.jpg" width="373" /></a></div><p><br /></p><div style="text-align: justify;">Egészen furcsa, bizsergető érzés volt újra felvenni a drága öltönyöm, aztán taxiba ülni, és Manhattanben elautózni a Plaza Hotelig. Természetesen Niall szüleinek a szállodájában tartották a partit, ahogy a közeledő esküvő is pont oda volt megtervezve. A Plaza Hotel díszterme, ahol politikusok és nagy emberek, maga az elnök jár rendezvényeket tartani. Elképesztő érzés volt már a fogadtatás is, ahogy kiszálltam az autóból. Megnézték a meghívomat, aztán úgy bántak velem, mint egy királlyal. Mindenhol ajtót nyitottak előttem, és kíséret mutatta meg, merre kell mennem a bulihoz. Épp csak beléptem a hihetetlenül luxus partiba, máris ellepett az a jóleső izgatottság a múltból. Újra azt éreztem, hogy igen, ezt akarom, ide akarok tartozni. És azt is tudtam, hogy az az este jó esélyeket tartogathat nekem ehhez.</div><div style="text-align: justify;">A parti gyönyörű volt, a vacsora isteni, és Niall is figyelt arra, hogy ne legyek teljesen egyedül. Egyik legrégibb barátjaként mutatott be mindenkinek, akivel egy asztalnál ültem, és egészen jól elbeszélgettünk sokakkal, névjegyeket is begyűjtöttem, ezért már akkor úgy éreztem, megérte elmennem. A java, az, ami miatt ma ott tart az életem, ahol, csak ezután következett.</div><div style="text-align: justify;">- Ahhoz képest, hogy legrégibb barát, és te is a Harvardra jársz, még sose láttalak Niall közelében - szólalt meg a tőlem három székre ülő Zora, amikor mindenki más már táncolt vagy iszogatott, mert a vacsorának vége volt. Egész este alatt akkor szólt hozzám először, bár Niall őt is bemutatta nekem. A legfelsőbb körökből való, a családjával volt ott, az ország egyik legnagyobb bankjának, a Chase Bank vezérigazgatójának az unokája. - Szóval mi foglal le annyira a hétköznapokban?</div><div style="text-align: justify;">- Tanulok, dolgozom, tanulok, tanulok, tanulok - válaszoltam mosolyogva, ő pedig nézett rám egy ideig, aztán szinte láttam a döntés meghozatalának pillanatát a szemében, megragadta a pezsgős poharát, és közelebb ült hozzám.</div><div style="text-align: justify;">- Mi a munkád?</div><div style="text-align: justify;">- Nos… - köszörültem meg a torkom, mert ez abban a közegben valahogy megint kibaszott kényelmetlen érzéseket keltett bennem. Aztán egy másodpercre felderengett előttem Dam arca, és ahogy napokig stoppoltunk Amerika déli részén, csak hogy eljussunk Vegasba. Dam, és az értékrendje volt az, ami rábírt, maradjak őszinte. - Csapos vagyok az egyik pubban. Niallel jártam egy gimibe, csak én ösztöndíjas voltam.</div><div style="text-align: justify;">- Azta! - csodálkozott el, de nagy meglepetésemre abszolút pozitívan. - Akkor nagyon okos lehetsz. Megsúgom, hogy engem még fizetősen se vettek fel az egyik hasonlóan nagy manhattani, de lány gimibe. Még szerencse, hogy apám mindene vagyok.</div><div style="text-align: justify;">Felnevettem, muszáj volt, mert a lány kedves volt, vicces és természetes. Sokkal emberibb, mint bárki abban a teremben. Így onnantól kezdve végigbeszélgettük az egész estét, újra és újratöltve a pezsgőspoharainkat. Azon az estén talán nem egyedül arra gondoltam, hogy Zora tökéletes lehet a terveimhez, a jövőhöz, amit élni akarok, mert részeg voltam, és kedveltem is őt, jó volt vele szórakozni. Táncolni, nevetni, aztán elbotladozni a Times Square-re, hogy ott vegyünk magunknak McDonaldsos hamburgereket, és a hatalmas ledpanelek alatt, az egyik hideg padon ülve együk meg.</div><div style="text-align: justify;">Zora tette meg az első lépést, még csak nem is én voltam. Ott álltunk a világ egyik leghíresebb terének a közepén, felmásztunk az emelvényre, amit a turistáknak állítottak oda, hogy a legjobb fotókat készíthessék magukról, és amikor annyira megszédültem a nagy nevetésben, hogy majdnem leestem, elkapta a zakóm hajtókáját, és megtartott. Akkor csókolt meg először. Onnan indult minden, ahogy részegen csókolóztunk a Times Square-en, őrült gyerekekként fogtunk egy taxit, és visszamentünk a Plazaba. Minden vendég nevén volt egy hotelszoba, ez a szuper abban, ha a szüleidnek van egy saját szállodája. Már nem is pontosan emlékszem, melyikünk szobájába estünk be, de arra tisztán, hogy azon az éjszakán feküdtem le lánnyal a gimi óta először.</div><div style="text-align: justify;">Nem volt fenomenális, elsöprő vagy felejthetetlen. Ez járt a fejemben másnap reggel, ahogy Zora meztelen, forró teste hozzám simult a takaró alatt. Louis érintése óta soha semmi nem volt fenomenális, de a Zorával eltöltött hosszú éjszakámnál még egy tíz perces szopás Damianoval is jobb volt. Tudtam, hogy a legnagyobb probléma Zora nemével van, nem ő magával, de aztán eszembe jutott minden, amiről este részegen beszélgettünk. Az ígéretei, hogy bemutat a nagyapjának, és elintézi, hogy felvegyenek gyakorlatosnak a tőzsde osztályukra. Hogy beköltözhetnék Manhattanbe, és a Wall Streetes gyakorlatom közben lediplomázni. Túl kecsegtető volt, túlságosan vágytam a segítségére, amivel elérhetem a legnagyobb álmaimat, amikért annyit szenvedtem és fizettem. Éppen ezért, azon a reggelen csak vettem egy mély levegőt, és magamhoz ölelve megcsókoltam Zorat. Az újabb őrült lejtmenetem ezzel kezdődött.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Másnap vissza kellett mennem Cambridge-be, csak egy hétvégét töltöttem otthon a családdal Niall partija után. Ez viszont nem volt akadály, hogy Zora is a közelben legyen, mivel szintén a Harvardra járt, csak egy teljesen más szakra.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Hé, Pumpkin, mi van veled? El vagy tűnve</div><div style="text-align: justify;">Vissza se hívsz</div><div style="text-align: justify;">Beszéljünk már!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Ne haragudj, pörgős hétvége volt</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Azt elhiszem, a milliárdosok között…</div><div style="text-align: justify;">Egyszer magaddal vihetnél egy ilyen partiba</div><div style="text-align: justify;">Megmutatnám nekik, hogy kell szórakozni</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Egyszer magammal foglak</div><div style="text-align: right;">Dam, ráérsz? Tudunk beszélni?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Még csak választ se írt, egyből hívott, én pedig mosolyogtam rajta.</div><div style="text-align: justify;">- Na mesélj, mi volt? - kérdezte úgy, hogy közben hallottam a srácok beszélgetését a háttérben, meg a zene tompa moraját. - Feltételezem valami izgi beszámolód van, ha ilyen csendben voltál eddig.</div><div style="text-align: justify;">- Ezt úgy mondod, mintha máskor zaklatnálak - nevettem fel.</div><div style="text-align: justify;">- Szoktál - vágott vissza, és szinte láttam magam előtt, ahogy végighúzza a nyelvét az ajkain. - Na csiripelj nekem!</div><div style="text-align: justify;">- A parti jó volt, nagyon is - kezdtem bele, de nem voltam biztos benne, hogyan kellene felvezetnem neki mindent, amiről beszélni szeretnék. - Niall bemutatott egy csomó embernek, akik jótékony hatással lehetnek a karrieremre. Aztán… Nagyon élveztem, Dam. Megint éreztem, hogy ezt akarom, mindennél jobban akarom.</div><div style="text-align: justify;">- A sznobok közé tartozni?</div><div style="text-align: justify;">- Igen - feleltem halkan, mert tudtam, hogy Dam nem fog mellém állni és mosolyogva támogatni, de akkor is így éreztem. - Gyerekkorom óta vágyom rá. Fogalmam sincs, mi vonz benne ennyire, de… Akarom.</div><div style="text-align: justify;">- Az élet vagy a pénz hívogat ennyire?</div><div style="text-align: justify;">- Mindkettő - vallottam be. - Utálni fogsz, ha azt mondom, találtam egy módot, amivel valószínűleg sikerülhet, de… Nem túl tiszta?</div><div style="text-align: justify;">- Utálni nem foglak, de még kiboríthatsz vele - válaszolta, a hangok a háttérben pedig felcserélődtek autó dudákra és szélzúgásra. Hallottam, ahogy Dam meggyújt egy szál cigit. - Mit találtál ki?</div><div style="text-align: justify;">- Azt hiszem… Mondhatom, hogy kicsit… Összejöttem valakivel - motyogtam, aztán egyből folytattam is, hogy Dam ne tudjon közbeszólni. - A lány családja nagyon gazdag, befolyásos, a nagyapja a Chase Bank elnöke. Gyakornokságot ígért a Wall Streeten.</div><div style="text-align: justify;">- Milyen szép történet - szólalt meg Damiano, a hangja pedig komoly volt, olyan komoly, mint ritkán. - Szóval eladod magad? Hatalmas lehetőségek, rendszeres dugásért cserébe?</div><div style="text-align: justify;">- Nem, tényleg kapcsolatban akarok élni ve…</div><div style="text-align: justify;">- Ugyan már, Harry! - nevetett fel, amitől nyelnem kellett egyet. - Ha ugródeszkának akarod használni a csaj hátát, mert úgy érzed, a segítségével elérheted, amit akarsz, akkor ez csak rendszeres kefélés munkáért cserébe. Üzlet. Egy valódi kapcsolatban érzelmek vannak.</div><div style="text-align: justify;">- Ritkán van szerelem a kapcsolatok legelején - győzködtem őt tovább, hogy rosszul látja, pedig nagyon is jól átlátott mindent. - Még kialakulhat. Randizgatunk.</div><div style="text-align: justify;">- Persze, itt jön a dolog másik fele - ragaszkodott az igazához, mert ő sem akarta feladni. - Hiába próbálsz címkék nélkül élni, az alapján amiket meséltél a múltból, és ahogy darabokra hullottál a kezeim között, ha csak a levetkőztettelek, te nem lehetsz boldog egy nővel, Puppet. Sajnálom, ha erre még nem jöttél rá.</div><div style="text-align: justify;">- És ha én azt gondolom, hogy menne? - kezdtem felhúzni magam, de ő csak felsóhajtott. Nem is akart meghallani, ez pedig istentelenül bosszantott akkor. - Ha akarok adni neki egy esélyt?</div><div style="text-align: justify;">- Akkor azt mondom, csináld! - jelentette ki, még csak dühös sem volt, vagy ilyenek. - Tapasztald meg a saját bőrödön, élesben, hogy képes vagy-e erre, de ne felejtsd el, hogy itt nem csak rólad van szó. Eléggé gusztustalan így kihasználni valakit, aki talán beléd szeret, akkor is, ha neked végül mégsem megy, ezért annyiban hagyod. Ha velem csinálnád, letépném a kibaszott tökeidet.</div><div style="text-align: justify;">- Damiano, kérlek, próbálj megérteni!</div><div style="text-align: justify;">- Értelek, ettől még kihasználni készülsz valakit a pénze miatt - vágott vissza egyből. - Mi a bandával be akarunk futni, nyilván, és sose értettük, miért hisztizik sok sztár, hogy nincsenek igazi kapcsolataik, mert sose tudják, kiben bízhatnak meg. Te vagy az, akiben nem szabadna megbíznia egyetlen gazdag embernek sem.</div><div style="text-align: justify;">- Baszódj meg! - rivalltam rá, a szemem pedig megtellt könnyel. Nem tudom, hogy a dühtől, vagy azért mert bántottak Damiano szavai, akit annyira szerettem.</div><div style="text-align: justify;">- Haragudhatsz rám, utálhatsz is, de tudod, hogy igazam van - mondta halkan, tele törődéssel, amitől csak még erősebben sírni akartam. - Ettől még melletted állok, Puppet, és itt vagyok, ha baj van. Szeretlek, szóval légy kibaszottul óvatos és átgondolt. Az egy veszélyes világ, a befolyásos emberek is veszélyesek.</div><div style="text-align: justify;">- Csak… Jövőt akarok, Dam… Azt a jövőt, amit megálmodtam - szólaltam meg másodpercekkel később, halkan és megtörten.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, én meg azt, hogy boldog legyél, még ha ehhez ilyen faszságokat is kell csinálnod előbb - válaszolta ő is sokkal gyengédebb hangon. - Csak beszélj velem, oké? Mindenről. Ne érezd úgy, hogy egyedül vagy.</div><div style="text-align: justify;">- Oké.</div><div style="text-align: justify;">- Vissza kell mennem, a srácok már az ablakból mutogatnak vagy tíz perce - mosolyodott el, hallottam a hangján. - Mert hogy amíg te gazdag libákat szedtél fel, addig mi találtunk egy producert New Yorkban, aki hajlandó volt meghallgatni minket. Kérte, hogy pénteken menjünk be, élőben is látni akar.</div><div style="text-align: justify;">- Ez nagyszerű! - lelkesedtem fel egy kicsit, mert tényleg úgy éreztem, igazam van, minden jó lesz, minden jó irányba halad. Hiába mondott Dam mást, én csak éreztem. Velük, és magammal kapcsolatban is. - Addig még milliószor beszélünk úgyis, szóval majd kifaggatlak, most menj, próbáljatok!</div><div style="text-align: justify;">- Csóközön! - puszilt a telefonba, aztán le is tette.</div><div style="text-align: justify;">Természetesen megfogadtam Damiano tanácsát, és mindent óvatosan csináltam, de a terveimmel akkor sem hagytam fel. Randikra vittem Zorat, amik szerencsére teljesen hagyományosak voltak. A hét minden napján találkoztunk, és amikor mondtam, hogy néhány barátom miatt hétvégén New Yorkba kell mennem, azt is felajánlotta, hogy velem tart, ha szeretném. Kedves volt tőle, még ha vissza is utasítottam, főleg mert tudtam Damiano véleményét, meg mert Zaynhez is be akartam menni.</div><div style="text-align: justify;">Dam volt olyan tündér, hogy újra velem jött, de már nem támogatásnak, hanem mert tényleg megkedvelte Zaynt, és dicsekedni akart a szerződéssel is, amit a producer ajánlott nekik. Zayn értett az üzleti világhoz, ezért segített Damianonak, hogy mit beszéljenek át, és mi az, amit azonnal húzzanak ki a megállapodásból. Egyik napról a másikra, valahogy úgy éreztem, megtaláltam a tökéletes egyensúlyt. Zora és Damiano világa között. Az a világ volt az enyém.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, ez ilyen ijesztő lépcső egy kapcsolatban - kezdett bele Zora az egyik október végi horror nézős esténken az albérlete kanapéján. Egy tál popcornt tett az ölembe, ahogy leült mellém. - De apám, főleg a nagyapám már eléggé kíváncsi rád. Folyamatosan azzal nyaggatnak, hogy vigyelek haza, mert meg akarnak ismerni. Hiába mondom, hogy nem vagy sorozatgyilkos…</div><div style="text-align: justify;">- Nem hiszik el? - mosolyogtam, miközben a számba dobtam egy szem kukoricát.</div><div style="text-align: justify;">- Csak arra gondoltam, hogy tényleg beszélnék velük - folytatta, miután kinevettük magunkat, és közelebb bújt hozzám. - Géniusz vagy a matekban, és segíthetnék, hogy jó helyen gyakorlatozz. Megérdemelsz egy jó pozíciót. De ahhoz, hogy be tudjalak ajánlani, haza kellene vigyelek.</div><div style="text-align: justify;">- Nem ezért vagyok veled, ezt tudod, ugye? - hazudtam szemrebbenés nélkül, és Damiano arca ott lebegett előttem, talán még egy jobbost is kaptam tőle a hazugságomért. Megmondta. Igaza volt.</div><div style="text-align: justify;">- Persze - hajolt közelebb, hogy megcsókoljon. Zorában mindenképpen az volt a legjobb, hogy teljesen más volt, mint például Louis, vagy akár Dam… Nem láttam benne senkit, aki életem végéig büntethetne rajta keresztül, és talán ezért is éreztem úgy, hogy képes lennék hosszú távon együtt lenni vele.</div><div style="text-align: justify;">- Akkor menjünk - egyeztem bele végül az ajánlatába, és az izgatott bizsergés el is lepte a testem ettől a gondolattól. Hogy igenis megtörténik, amire annyi ideje vágyom. - Amikor neked jó.</div><div style="text-align: justify;">- Vasárnapi ebéd?</div><div style="text-align: justify;">- Benne vagyok.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Már korábban sejtenem kellett volna, hogy a családi bemutatásnál nem is a szülők lesznek a legszigorúbbak, hiszen ők is csak birtokolják ezt a vagyont, nem ők termelték ki. Jamie, a híres nagyapa volt az, aki minden módon megpróbált fogást találni rajtam, miközben még csak az előételt fogyasztottuk.</div><div style="text-align: justify;">- Egyből felvettek a Collegiate-be? - kérdezte, mert bár mindenki beszélgetett valakivel a hatalmas asztalnál, engem persze az asztalfő mellé ültettek, közel hozzá. - Nem kellett semmilyen vizsgát tenned, hogy biztosan megfelelsz-e az elvárásoknak?</div><div style="text-align: justify;">- Nem, az általános iskolában végig kitűnő voltam mindenből, ezért az eredményeim alapján vettek fel - magyaráztam el, tiszteletteljesen mosolyogva rá. - Azonnal tanulmányi ösztöndíjasnak. Onnan pedig maga a Harvard ajánlott ösztöndíjas helyet az üzleti szakra, ostobaság lett volna nem elfogadni.</div><div style="text-align: justify;">- Ez egy gyönyörű eredmény - szólalt meg Judith, Zora nagymamája is, aki sokkal kedvesebbnek bizonyult a férjénél. - Jamie is ugyanarra a szakra járt, talán még a kollégiumi szobátok is ugyanaz.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, arról biztosan értesültem volna - nevettem fel, és szerencsémre mindenki velem tartott. Kivéve persze Jamie-t, de próbáltam nem túlaggódni a napot.</div><div style="text-align: justify;">Az ebédet végtére is túléltem a családomat és baráti körömet érintő kérdésekkel, nem volt annyira vészes, de amikor a társalgóban mindenki egymással beszélgetett, Jamie természetesen újra megtalált.</div><div style="text-align: justify;">- Zora azt mondta, szerinte adnom kellene neked egy esélyt a tőzsde osztályon - kezdte hezitálás nélkül, és miért is kellett volna bármi miatt aggódnia. Zora is ott állt mellettem egy pohár méregdrága pezsgővel a kezében, de nem maradt ott velünk, csak adott egy puszit az arcomra, aztán a nagyapjára mosolyogva otthagyott minket. - Zora az egyetlen lányunokám, és ő pontosan tudja, hogy mindent megtennénk érte. Én különösen. Emiatt mindenképpen adok neked egy esélyt, de egyelőre mások felügyelete alatt fogsz dolgozni.</div><div style="text-align: justify;">- Komolyan mondja? - húzódott egyre szélesebb mosolyra a szám, mert őszintén nem hittem, hogy ez ennyire egyszerű lesz. Persze biztos voltam benne, hogy ettől még Jamie komoly kihívások elé fog állítani, de úgy éreztem, állok elébe. Kész voltam bizonyítani, küzdeni a legjobb pozícióért. - Fogalma sincs, mennyire hálás vagyok.</div><div style="text-align: justify;">- Egyelőre az unokámért teszem, és a kiskutya szemek miatt, amit képes produkálni, ha nagyon szeretne valamit - magyarázta, de engem akkor sem lehetett volna elszomorítani aznap. - De ha tényleg ennyire jó vagy, mint amilyennek tűnsz, és amilyennek ő is lefestett, bízom benne, hogy a közös munkánk is gyümölcsöző lesz végül. Csak ne hagyd, hogy megbánjam!</div><div style="text-align: justify;">- Nem, nem fogom! - mosolyogtam, és kezet fogtam vele, amikor nyújtotta a sajátját.</div><div style="text-align: justify;">- Később megbeszéljük a részleteket, rendben? Judith leharapja a fejem, ha üzlettel kezdünk el foglalkozni. De szeretném, ha mihamarabb be tudnál állni közénk.</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon köszönöm a bizalmát!</div><div style="text-align: justify;">Boldog voltam. Elégedett. Tudtam, hogy nem fogok csalódást okozni, mert semmi sem volt ezen a világon, amihez jobban értettem volna a számoknál. Csak egy ilyen lehetőségre volt szükségem, hogy bebizonyíthassam, tényleg én vagyok a legjobb választás. Innentől kezdve pedig egyértelmű volt, hogy az utam ki van kövezve a jövő felé, amit mindennél jobban el akartam érni. Azon a napon boldogabb voltam, mint az utóbbi három évben bármikor. Madarat lehetett volna fogatni velem. Jó úton haladtam, és ezt legszívesebben világgá kürtöltem volna.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjMrwDx6JHb9grTp_vyzEl6_PZQtZAJjx71Ba2WE302CER9QKDB-0IUKeGO4_Lk9O2MIl5c67LVO8cyvrZTMgyGmMLzGaDcBrqKp4-jVUs73HHUbqCBXoEembYD6BNGQxzhBNd67KThuilQnCABzm-epm6XWe_yhL0tIEF6Q66TD6oEsaDz-AdqpL6fig/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjMrwDx6JHb9grTp_vyzEl6_PZQtZAJjx71Ba2WE302CER9QKDB-0IUKeGO4_Lk9O2MIl5c67LVO8cyvrZTMgyGmMLzGaDcBrqKp4-jVUs73HHUbqCBXoEembYD6BNGQxzhBNd67KThuilQnCABzm-epm6XWe_yhL0tIEF6Q66TD6oEsaDz-AdqpL6fig/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-9665518541134418622022-11-13T21:26:00.003+01:002022-11-13T21:26:46.468+01:00Mocskos elit - 42.<div style="text-align: center;">Sziaszok!</div><div style="text-align: center;">Picit megkésve, de itt vagyok! Szépen lassan szivárognak vissza Harry korábbi életének részei, a srácok, a puccos partik... Mit gondoltok, mi lesz ebből? Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjaBM6LdAF3Kmr7EXOULxsC3tQwxEWObvC8E4gtU5ny9_WjIMvO4MF8vhm8Sdlf9wQLudwR0NIxSrTitr4czjVr4pwWuad-QOFeS6MDMn0uV0Fs5u2Sc7-Xol1c_Ib2nT_58qBQGJPuvUsJNNDyes_9DdqUS2MEewELbIua2z78mH-cBEPyEwRlLilAog/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="284" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjaBM6LdAF3Kmr7EXOULxsC3tQwxEWObvC8E4gtU5ny9_WjIMvO4MF8vhm8Sdlf9wQLudwR0NIxSrTitr4czjVr4pwWuad-QOFeS6MDMn0uV0Fs5u2Sc7-Xol1c_Ib2nT_58qBQGJPuvUsJNNDyes_9DdqUS2MEewELbIua2z78mH-cBEPyEwRlLilAog/w568-h284/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="568" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">42. fejezet</span></b></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgf1kRZQ_rN4YDgzuZdb3igUHdWcXPr27Aq5Cl_ciPikJYfdlaPLkkZgand8NAgvePVKdVKbBGvsYZS3mKkhpYxh6u1J_hySdG7ugy--Hff-R6OtPk-7ezPUDJcYl_hAIOCHcocEzEnQh9LgBfHO_-WB0vr_HcZJCF7wRam2dm2-8rP0i6JJfinXuVq1w/s2048/315519340_1227719151287186_6470868810045998883_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgf1kRZQ_rN4YDgzuZdb3igUHdWcXPr27Aq5Cl_ciPikJYfdlaPLkkZgand8NAgvePVKdVKbBGvsYZS3mKkhpYxh6u1J_hySdG7ugy--Hff-R6OtPk-7ezPUDJcYl_hAIOCHcocEzEnQh9LgBfHO_-WB0vr_HcZJCF7wRam2dm2-8rP0i6JJfinXuVq1w/s320/315519340_1227719151287186_6470868810045998883_n.jpg" width="320" /></a></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Az utolsó évem… Nem is tudom, hogyan kellene jellemeznem. Túl gyorsan jött, nem álltam készen rá, valószínűleg ezért sodort el. Emlékszem, milyen gyomorgörccsel mentem be a szobámba, mert fogalmam sem volt, kivel kell majd osztozkodnom rajta egy teljes évig. Senkivel se akartam. Az a szoba Damianoé volt, ő fogadott be engem, és úgy éreztem senkinek sincs joga elfoglalni a helyét, nem akartam elengedni őt. Tulajdonképpen az egész harvardi diák dolgot nem tudtam elképzelni Damiano nélkül, de kénytelen voltam valahogy megküzdeni vele.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Elijah</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Pardon?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">A srác az ágyadban</div><div style="text-align: right;">Ott terpeszkedik, és horkol</div><div style="text-align: right;">HORKOL!</div><div style="text-align: right;">Te sose horkoltál</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Te is hiányzol, puppet</div><div style="text-align: justify;">A szünetben találkozunk, megbeszéltük</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Addig az őrületbe fog kergetni</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Master</div><div style="text-align: justify;">Nyilván nem olyan tökéletes szobatárs, mint én voltam, de adj neki egy esélyt, bébi</div><div style="text-align: justify;">A farkához viszont ne nyúlj! Attól még mert baba vagy, és egy évig még ott szívsz, én vagyok az egyetemi maszti pajtid.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Ne aggódj, nem csalom meg az emléked</div><div style="text-align: right;">Mit csinálsz?</div><div style="text-align: right;">Miért vagy még ébren?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Master</div><div style="text-align: justify;">Itt most korábban van, mint Cambridge-ben</div><div style="text-align: justify;">Hazafelé tartok, nemrég fejeztük be a próbát</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Elfelejtettem</div><div style="text-align: right;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Master</div><div style="text-align: justify;">Neked viszont aludnod kell, holnap nagy nap, kezdődik a végzős éved 😛</div><div style="text-align: justify;">Pihenj, oké?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Jó éjt!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Master</div><div style="text-align: justify;">Neked is, puppet</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Csak egyetlen emojit használt az egész beszélgetés alatt, mégis azonnal Louis-t juttatta eszembe. Azon gondolkodtam, vajon még mindig olyan lehet-e beszélgetni vele üzenetben, mint a gimiben. Vajon még mindig a szavainak nyolcvan százalékát emojik teszik ki, vagy már ez sem a régi? Nagyon kíváncsi voltam rá, és egy pillanatig talán azt a vágyat is éreztem, hogy írjak neki, de persze nem tettem meg.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Egy ideje már tartott a suli, esténként dolgoztam a pubban, sokat videochateltem Damianóval, és egyáltalán nem barátkoztam össze Elijah-val, de nem is érdekelt. Persze, tudtam, hogy jogtalanul büntettem őt, miközben csak hiányzott Damiano. Azt pedig tudom, hogy ő élvezte, amiért ezt ki is mutattam neki. Azért telefonon keresztül is sokat segített, amikor Louis miatt nyűglődtem, ugyanis egyre többször került be a neve az üzleti világ híreibe. Sokszor elmondta, hogy fasz vagyok, és az tényleg segített. A távolból is ő tartott talpon.</div><div style="text-align: justify;">Aztán egyik este Niall és a menyasszonya jelent meg egy kisebb csapattal a pubban, amikor dolgoztam, és valahol ott kezdődött minden. Hibáztathatnám Damianot, hogy azért történt minden, mert nem volt ott, hogy vigyázzon rám, de… Talán ideje vállalnom a felelősséget a tetteimért.</div><div style="text-align: justify;">Aznap este Niall sokszor jött a pulthoz, és néhányszor maradt is, csak hogy beszélgessünk egy kicsit. Mégis a legemlékezetesebb beszélgetésünk, amit odakint ejtettünk meg a dohányzóban. Ő cigizett, én csak a szemetet vittem ki, amikor megláttam ott. Szó volt a szüleiről, hogy mennyire készülnek az esküvőre, és Marie-ről is, hogy az ő családja már most dollármilliókat költött csak az esküvői partira, amit hamarosan tartanak.</div><div style="text-align: justify;">- Gyere el! - dobta be végül az ötletet, én viszont csak néztem rá. Azóta nem voltam luxus partiban, hogy kiderültek a titkaim. - Jó lesz, és szerintem neked is szükséged van rá. Eléggé nyúzottnak tűnsz.</div><div style="text-align: justify;">- Csak fáradt vagyok - vontam vállat, pedig tényleg szarul voltam. És magányos azután, hogy három évig nem volt olyan nap, amikor nem lógtunk együtt a bandával, akkor pedig messze voltak. - Nem tudom, Ni, én… Egyáltalán kik lesznek ott?</div><div style="text-align: justify;">- Louis azt mondta, sajnos nem tud eljönni - válaszolta a burkoltan feltett kérdésemre. - Gondolom ez a lényeg. Tényleg, Hazz, gyere el.</div><div style="text-align: justify;">- Miért?</div><div style="text-align: justify;">- Ne legyél már ennyire hülye - nevetett fel, de nem értettem teljesen, hogy miért teszi, vagy mire gondolt. - Gyerekek voltunk, kibaszott taknyosok, követünk el hibákat, de ideje felnőnünk. Gyere el, sokan leszünk, találj új barátokat, találj jövendő üzlettársakat, kapcsolatokat. Itt az ideje, idén már gyakorlatra mehetünk cégekhez.</div><div style="text-align: justify;">- Oké, meggyőztél - nevettem fel, ő pedig beleboxolt a vállamba. - Öm… Ezek szerint, tartod a kapcsolatot a többiekkel. Hogy vannak?</div><div style="text-align: justify;">- Liam annál is nagyobb sznob, mint ahogy te ismerted, de azért szoktunk dumálni - kezdett bele, nem volt sok időm beszélgetni, mert vissza kellett mennem dolgozni, de pár mondatban hallani akartam. - De már most meg lettek írva a papírok, biztosan ő örökli az apja bankját. Louis igazából csak tanul és az új vállalkozásaival foglalkozik. Ha engem kérdezel, kibaszottul túlhajtja magát. Zayn meg… Várj! Te tudsz Zaynről?</div><div style="text-align: justify;">- Mi? Mit? - szorult el a torkom, mert Niall tekintete megtelt aggodalommal, én meg elképzelni sem tudtam, mi a fene történhetett. - Mondd már!</div><div style="text-align: justify;">- Igazából… Mindenkit meglepett, pedig ha belegondolunk, voltak jelek, csak nem figyeltünk rá - mondja elhúzott szájjal, és meg tudtam volna ragadni a felsőjét, hogy megrázzam, rábírva a beszédre. - A szülei elvonóra vitték. Jól van, hivatalosan nem volt túladagolása sem, vagy ilyenek, de már nagyon mélyen volt, és valószínűleg az lett volna a következő lépcső a pokol felé. A szülei teljesen kiütve találtak rá, és kórházba vitték, hogy jobban legyen, utána pedig egyenesen elvonó. Halasztott az egyetemen, nagyjából fél éve van az intézetben, szóval mostanra egészen rendbe jött.</div><div style="text-align: justify;">- Bassza meg, Zay! - suttogtam felhajtott fejjel. - Tudod, hol van?</div><div style="text-align: justify;">- Pont Jerseyben a Boca Centerben - válaszolta, én pedig már akkor tudtam, hogy meg kell látogatnom Zaynt. Fogalmam sem volt, hogy kíváncsi-e rám, akar-e egyáltalán valaha látni még az életben, de azt tudtam, hogy nekem muszáj látnom őt. Megbizonyosodni arról, hogy jól van. Gyanúsnak kellett volna lennie, amikor egyszer csak nem jött több üzenet tőle, hogy megy az egyetem. Egy fasz voltam, amikor csak hagytam őt, mert azt gondoltam, ő az, aki nem kíváncsi rám.</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;">***</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Arra gondoltam, hogy kihúzom a dolgot az őszi szünetig, de túlságosan aggódtam Zayn miatt, főleg, hogy még az időközben írt üzeneteim sem értek célt. Meg sem kapta őket. Niall világosított fel, hogy ott bent nem használhatnak saját telefonokat, és a közösségi számítógépeket is csak bizonyos időközönként.</div><div style="text-align: justify;">- Helló Göndörke! - kiáltotta már a távolból Damiano, ahogy leszállt a távolsági buszról. Teljesen egyértelműen női, alaposan megtömött válltáska lógott a kezében, és kalap volt a fején. Dam ugyanolyan jól nézett ki, mint mindig. - Megérkezett a felmentő sereg! Omolj a lábaim elé!</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm, hogy eljössz velem - sóhajtottam mindenfajta térdelés helyett, miközben szorosan megöleltem őt. - Nem tudom, képes lennék-e rá egyedül.</div><div style="text-align: justify;">- Persze, hogy képes, de nem kell egyedül csinálnod, ha nem akarod - karolt át, ahogy a motorom felé igyekeztünk. - Erre valók a barátok.</div><div style="text-align: justify;">- Akarsz vezetni, vagy mögém ülsz? - kérdeztem, ő pedig pajkos mosolyra húzta a száját, aztán meg is nyalta az ajkait, mielőtt válaszolt.</div><div style="text-align: justify;">- Mögéd, szépségem - puszilt arcon, és igen, pontosan ezért volt szükségem rá. Tudom, a mai napig pontosan tudom, hogy ilyen módon mennyire kihasználom Damianot, mert sokszor használom fel őt a nyugalmam érdekében, de szeretem őt, és tudom, hogy ezt tudja. Akkor is tisztában volt vele, miért hívtam magammal, és ha zavarta volna, nyilván nem jön el. - De csak miután elszívtam egy szál cigit.</div><div style="text-align: justify;">- Nem értem, hogy történhetett ez - sóhajtottam fel, és én is a kitámasztott motornak dőltem, ahogy ő, elég nagydarab volt, hogy elbírjon kettőnket, így még a vállunk is összeért.</div><div style="text-align: justify;">- Azt mondtad, már a gimiben is cuccozott - húzta el a száját, miközben egy nagy slukkot szívott a cigarettájából. - Akkor nem olyan nagyon meglepő, hogy lerohant a lejtőn.</div><div style="text-align: justify;">- Fogalmam sincs, hogy fog reagálni rám - hajtottam le a fejem, és az ujjaimmal babráltam az ölemben. - A ballagás óta egyetlen szót sem beszéltünk, csak néhány sms-t váltottunk, de ennyi. Láttam a posztjait a közösségi médiában, de azokat is csak szökőévente egyszer, sose volt az a nagy online életet élő srác.</div><div style="text-align: justify;">- Tudod, amit Niallről mondtál, hogy mi a véleménye a haragotokról, azzal eléggé egyetértek - szívott még egyet, aztán felém tartotta a cigit, de csak a fejem ráztam. Azelőtt szívtam el egyet, hogy begördült volna a busza. - Értem, hogy Louis-nak szerelemmel is összetörted a szívét, nyilván az más, de ezek a srácok… Kiheverhetnék már, hogy faszkalap voltál. Mégiscsak együtt nőttetek fel.</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudom.</div><div style="text-align: justify;">- Te is felnőhetnél végre - lökött oldalba, aztán szívott még egyet a cigiből, és a földre hajítva eltaposta. - Na menjünk, látogassuk meg Zaynt.</div><div style="text-align: justify;">Az intézet nagyon modern volt, és luxus körülmények uralkodtak mindenhol. Persze nem is értem, miért számítottam másra, de látni, megint egy ilyen helyen lenni, valahogy előhozott minden kellemetlen emléket is. Menekülni akartam, miközben mégis vágytam rá. Érdekes kettős érzés volt, de félre kellett tennem, mert aznap Zayn miatt voltam ott.</div><div style="text-align: justify;">A dolgozók mind nagyon kedvesek voltak, és kifejezetten örültek neki, hogy látogatóba jöttünk, mert szerintük ez nagyon sokat segíthetett Zayn gyógyulásában. Szüksége volt a barátokra. Még ha én akkor nem is tudtam, egyáltalán barátnak vagyok-e tekinthető.</div><div style="text-align: justify;">- Harry? Mi a szent szar? - nevetett fel, ahogy meglátott az egyik társalgó szoba kanapéján ülve. Nyilván szóltak neki, hogy látogatói jöttek, ezért már ott várt minket, de arra egyértelműen nem számított, hogy én leszek az. - Azt hittem, az anyámék, bár csak hétfőre ígérték magukat.</div><div style="text-align: justify;">- Szia - nyeltem egyet, aztán Damiano finoman nekem jött hátulról, hogy mozgásra bírjon, így beljebb sétáltam, és leültem a hatalmas dohányzóasztal másik oldalán terebélyesedő kanapéra. - Én… Te… Hogy vagy?</div><div style="text-align: justify;">- Hát, voltam jobban - mosolygott, és valahogy elkezdtem egy kicsit megkönnyebbülni, mert nem láttam se gyűlöletet, se haragot a szemében. - Te viszont jól nézel ki! Ő… - nézett Damiano felé, én meg egyből egy fasznak éreztem magam. Dam ott ült szorosan mellettem, a hátam mögött támasztotta a támlára a kezét, és bár nem karolt át, mégis támogatott, közel volt, tudtam, hogy elkap, ha zuhanok. - Helló, Zayn vagyok, bár ezt gondolom tudod. Te meg… Ti ketten…?</div><div style="text-align: justify;">- Csak szeretné, ha az övé lenne a szerelmem! - nevetett fel Damiano, amin mi ketten is elmosolyodtunk, és igen, megint hálás voltam neki, amiért egyetlen mondatával is valamelyest oldotta a hangulatot. - Damiano vagyok, egyetemi szobatársból legjobb barát, üdv! Göndörke eléggé tartott tőle, hogy fog menni ez a találka, szóval csak… Amolyan lelki támogatást nyújtani jöttem, ha valami balul sülne el.</div><div style="text-align: justify;">- Nem készülök elcseszni, nyugi - biztosított minket Zayn, és valahogy éreztem felmelegedni az eddig jeges félelemtől fagyott belsőmet. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?</div><div style="text-align: justify;">- Niall mondta el, amikor kérdeztem, mi a helyzet a többiekkel - válaszoltam, de csak bólogatott. Hosszú másodpercekre csend állt be közöttünk. Csak Damiano magasított csizmájának a sarka koppant néha a padlón, ahogy a lábát mozgatta.</div><div style="text-align: justify;">- Más nem igazán látogatott meg eddig - törte meg végül a csendet, bár ez nem a legvidámabb módja. - Gigi egyszer sem volt bent, a szülei kényszerítettek minket, hogy felbontsuk az eljegyzésünk…</div><div style="text-align: justify;">- Jézusom, mi baja van az összes gazdagnak? - vágott közbe Dam, és annyira tudtam, hogy nem fog tudni csendben maradni ennél a résznél. Erőszakkal tartottam vissza a mosolyom, még ha abban nem is volt semmi vicces, amit Zayn mondott. - Nem tudjátok csak élvezni az életet? Miért kell húsz évesen megházasodni?</div><div style="text-align: justify;">- Szerelemből? - húzta fel a szemöldökét Zayn, de Damiano szemforgatása után ő is inkább csak folytatta. - Szóval nem tudom, hogy mi van most velünk. Meg kell keresnem, ha kijutok innen. Niall meg Liam egyszer sem jött be, néha felhívnak, de ennyi. Louis… - kezdte, aztán mintha rájött volna, hogy talán valami hibát követ el, elhallgatott. Bólintottam, hogy minden oké, folytassa, csak akkor fejezte be a mondatot. - Louis az egyetlen, aki rendszeresen meglátogat. Pont tegnap volt itt. Kéthetente jön, olyankor itt tölti a fél napot. Hoz szemét gyorskaját kintről, és csak ülünk a kertben, dumálunk.</div><div style="text-align: justify;">- Hogy van?</div><div style="text-align: justify;">- Hát, sokat változott, nagyon sokat, de még mindig a legjobb srác - mosolyodott el, nekem pedig elszorult a torkom. - Néha kicsit aggódom érte, van ez az életszemlélete, hogy a sikernek ára van, amit azzal fizet meg, hogy ájulásig hajszolja magát. Sokszor csak ágyba esik, de zéró szórakozást enged meg magának. És persze, sikeres, de…</div><div style="text-align: justify;">- És… Szokott még valaha beszélni rólam? - kérdeztem félve, de rögtön el is szégyelltem magam, mert nem ezért mentem. Zaynről kellett hogy szóljon az a látogatás, nem Louis-ról, és pláne nem rólam, ezért meg is ráztam a fejem, még mielőtt válaszolt volna. - Hagyjuk, arról mesélj milyen itt, és meddig kell maradnod.</div><div style="text-align: justify;">- Itt minden király, luxusban élek, anyáék nem érték be valami mezei rehabbal, ez az egyik legjobb az országban. Vannak csoport meg egyéni terápiák. Valószínűleg, ha már nem fogok a majdnem-túladagolásomról álmodni minden héten legalább egyszer, akkor gyógyultnak nyilvánítanak - darálta el, aztán egy gyengéd mosoly ült ki az arcára, ahogy engem nézett. - Louis pedig ritkán, de szokott beszélni rólad. Lehet, hogy nem ártana egyszer felhívnod, talán…</div><div style="text-align: justify;">- Ez a legrosszabb ötlet a világon - ráztam meg a fejem hevesen. - Fogalmam sincs, egyáltalán mit mondhatnék neki. Jobb, ha békén hagyom.</div><div style="text-align: justify;">- Ahogy gondolod, de a száma a régi, ha mégis meggondolnád magad - nézett rám felhúzott szemöldökkel. - Most pedig mesélj a Harvardról, és hogy megy a sorod!</div><div style="text-align: justify;">Azt hiszem, ez volt a pont, amikor a beszélgetésünk igazán kötetlen és önfeledt lett. Damiano is sokszor becsatlakozott, és ők ketten is tök jól el tudtak beszélgetni a zenéről, meg mindenféle művészetekről. Zayn művészettörténetet tanult, mert amiről nem tudtam, hogy időközben úgy döntött, fiatal tehetségeket akar felkarolni, és nyitni egy saját galériát, ahol bemutathatja őket. Emiatt pedig Damiano rajongani kezdett Zayn munkásságáért, sőt még azt is megbeszélték, hogy néha kellene tartaniuk zenével egybekötött bemutatókat, ahol a banda is felléphetne. Alig akartam elhinni, hogy tényleg ott ülök Zaynnel és beszélgetünk, azt meg mégannyira sem, hogy az egykori és jelenlegi legjobb barátom ennyire jól kijönnek egymással.</div><div style="text-align: justify;">- Bejössz máskor is? - kérdezte Zayn halkan, amikor már indulni készültünk, ő pedig kikísért minket a hallba. - Elég uncsi itt bent.</div><div style="text-align: justify;">- Persze, meg hívlak is majd, oké? - mosolyodtam el, aztán egy pillanatig csak néztünk egymásra, én viszont nem bírtam visszatartani magam, átöleltem őt, mielőtt otthagytuk volna. - Tudom, hogy ettől még nem lesz minden a régi, de… Hiányoztál.</div><div style="text-align: justify;">- Te is, haver - mondta, ahogy megpaskolta a hátam. - Majd beszélünk.</div><div style="text-align: justify;">- Hát ez sokkal jobban ment, mint amennyire ráparáztál - gyújtott rá egy újabb cigire Damiano, abban a pillanatban, hogy kiléptünk az intézetből. - Kezdem azt hinni, csak te drámáztad túl az egészet.</div><div style="text-align: justify;">- Hidd el, hogy nem - morogtam, és előkutattam a slusszkulcsomat. - Velem maradsz hétvégére? Szarul érzem magam, hogy iderángattalak olyan messziről, és nem is volt semmi gond, ami miatt a válladon kellene sírnom. Elijah hazament, miénk a szoba. Ma este el is mehetnénk valahova akár.</div><div style="text-align: justify;">- Órákig a seggednek dörgölni a farkam a Harvardig, aztán bulika, végül az ágyadban alvás? - döntötte oldalra a fejét, és szívott egyet a cigiből, hogy az arcomba fújja a füstöt. - A legjobb szombat esti programnak hangzik, Puppet. Hiányzik a nyelved.</div><div style="text-align: justify;">- A nyelvemről nem volt szó - húztam fel az egyik szemöldököm, de mindketten csak röhögtünk, mert úgyis tudtuk, hogy segíteni fogunk egymáson. - Amúgy sem árt egy kis Dam-féle ütős buli, hétfőn luxus esküvői partira vagyok hivatalos.</div><div style="text-align: justify;">- Úúú, tollboa is lesz a nyakadban? - tapsikolt Dam, mint egy igazi homokos, képtelen voltam nem röhögni. - Fotót majd mindenképpen kérek. Végre felveheted az egyik puccos öltönyöd.</div><div style="text-align: justify;">- Végre - sóhajtottam, és tulajdonképpen tényleg ezt éreztem. Egyre erősebben billent át bennem ez a mérleg, és egyre jobban vágytam arra, hogy egy kicsit tényleg újra rajtam legyen egy Dior. Niallnek pedig igaza volt. Ideje volt elkezdeni megalapozni a jövőmet. Hittem ebben. Bíztam magamban.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDLzPi6YYNveiqWXYLaHUReknd2l7y6z2pcoXVj50U9OVaItcMDFIrlKmGcQkbZoz1v9ttdfKtqcmylZEmI3Oi6Rq_YnDJ34iUi-4FkIzISu_Jw62kmt1DBfzgYTlYQG2OC3RDr4xiM1r5Rh1VGj3dwH8kETH9g__NUZ_GkBOtL5KBccuctZa3hEVmgA/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDLzPi6YYNveiqWXYLaHUReknd2l7y6z2pcoXVj50U9OVaItcMDFIrlKmGcQkbZoz1v9ttdfKtqcmylZEmI3Oi6Rq_YnDJ34iUi-4FkIzISu_Jw62kmt1DBfzgYTlYQG2OC3RDr4xiM1r5Rh1VGj3dwH8kETH9g__NUZ_GkBOtL5KBccuctZa3hEVmgA/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-25847546828167887492022-11-05T23:53:00.004+01:002022-11-05T23:55:12.977+01:00Mocskos elit - 41.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Itt is a következő rész! A borítókép az... Az csak egy próbálkozás volt, ne is foglalkozzatok vele, de azért szexi az elképzelés, nem? Mit szóltok Louis akciójához? Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p data-p-id="d432ee38d61da527e8e5f542d64cd43d" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjjE75n1a7MxrmRxy6OrBbYOKCDX_HWJbg-W-nIspEZ8WwRT8pcOCdSso3s0vVY2TWRbCX7UIuKZE70CP6SgQYMwTs6JyjCdH41Brzmcoec0KoaIswSSTX-DCgAjWTbKVnhOChXOvrbsZiZBIVMdehooI4AH-1rH-KUoVhkLtJI3OJYnvqQLn2B2h4b5w/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="273" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjjE75n1a7MxrmRxy6OrBbYOKCDX_HWJbg-W-nIspEZ8WwRT8pcOCdSso3s0vVY2TWRbCX7UIuKZE70CP6SgQYMwTs6JyjCdH41Brzmcoec0KoaIswSSTX-DCgAjWTbKVnhOChXOvrbsZiZBIVMdehooI4AH-1rH-KUoVhkLtJI3OJYnvqQLn2B2h4b5w/w546-h273/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="546" /></a><span><a name='more'></a></span></div><b><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">41. fejezet</span></b></div></b><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhjS34jfNTajs_Nn9PNgooqIuxtO09eA85KVTQb-f6j9Gx1aRTtk8WiSYqsYuy2to-i3z3MfsXK4XF-hhWt3NLC2KqDxquilKBWXUY4kAAZ2t4-v_-WBzzg7BTPc1JV-W9fyOCerqxq_ELa2Pn1SUhnn3VoAZtKQ-BxJijwJuqhl-KGxS6BmPmR-t9tKA/s3431/258745136_197018489262626_7009635788517538464_n%20(1).jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="3431" data-original-width="2598" height="376" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhjS34jfNTajs_Nn9PNgooqIuxtO09eA85KVTQb-f6j9Gx1aRTtk8WiSYqsYuy2to-i3z3MfsXK4XF-hhWt3NLC2KqDxquilKBWXUY4kAAZ2t4-v_-WBzzg7BTPc1JV-W9fyOCerqxq_ELa2Pn1SUhnn3VoAZtKQ-BxJijwJuqhl-KGxS6BmPmR-t9tKA/w284-h376/258745136_197018489262626_7009635788517538464_n%20(1).jpg" width="284" /></a></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">A második egyetemi évem is hasonlóan alakult, mint az első. Rengeteget tanultam, sokat dolgoztam a bárban, mert Lilyék borzasztó megértőek voltak, hogy csak év közben tudtam a városban maradni, mivel akkor volt szállásom az egyetemen. A srácokkal abban az évben is rengeteget jártunk össze, pizzáztunk a szobánkban, próbáltuk kisegíteni Vickyt a szerelmi válság közben valami csajjal, akiről pontosan semmit nem tudtam. Aztán végül összejött valami sráccal, és volt bánat nincs bánat. Persze ma már nincsenek együtt, de abban az évben nagy volt a boldogság. Szerencsére a zenekarnak is egyre jobban gurult a szekere, egyre több helyre tudtak bejutni, hogy fellépjenek, és az iskolai stúdióban a számaikat is tudták rögzíteni.</div><div style="text-align: justify;">Közben pedig... Damiano és köztem is változatlan maradt a kapcsolat, legjobb barátok voltunk, meg egy kis extra, amit mind a ketten élveztünk. Onnan tudtam biztosan, hogy Damiano más, hogy ő tényleg a legjobb barátom, nem valami fellángolás, hogy nem voltam féltékeny, amikor mással ment el, vagy épp a srácok közül csókolgatott, ölelgetett vagy fogdosott valakit. Louis annak idején egészen más érzéseket váltott ki belőlem, ott felrobbantam, tehetetlen düh és kétségbeesés uralkodott bennem, miközben meg tudtam volna ölni mindenkit, aki csak másképp nézett rá. Amikor elmondtam mindezt Damianonak, csak nevetett, hogy jobb is így, mert nagy bajban lennénk, ha beleesnék. Ő tényleg nagyon nem akart komoly kapcsolatot senkivel, bár mindig azt mondta, egyelőre, és hogy ez tudatos. Majd idővel. A zenélésből szeretne élni a jövőben, ez pedig rengeteg munkával járt az egyetem alatt. Néha persze neki is voltak gyenge pillanatai, azért Damiano sem volt acélból. A harmadéves vizsgái nagyon leterhelték, és egy kicsit el is vesztette a kontrollt. Sajnáltam érte, és ott akartam lenni neki, amennyire csak tudtam. Ő is mindig ott volt nekem.</div><div style="text-align: justify;">- Hé, Dam! Basszus, nyugi! - kaptam el a kezét egyből, amikor suli után beértem a szobánkba, és felfogtam, mi történik. Bár addigra az egyik gitárját már ripityára törte. Dam sose volt részeges, drogos meg pláne nem, ezért nem is ezekkel vezette le a feszültségét, de hogy tönkretegyen egy hangszert, az sem igazán vallott rá, szóval tudtam, hogy valami nagyon nem a tervei szerint alakul. - Mit művelsz?</div><div style="text-align: justify;">- Az a kibaszott faszkalap! - kiabálta, de ezzel sem voltam előrébb, még ha sejtettem is, hogy valamelyik tanárról lehet szó. - Mindig is utált, de ez akkor sem fair! Egyik tanár sem kedvel, de legalább korrektek!</div><div style="text-align: justify;">- Mi történt? - kérdeztem, ahogy közelebb próbáltam húzni magamhoz, és bár először próbált elhúzódni, végül csak hagyta magát nekem. - Mondd el, mi van!</div><div style="text-align: justify;">- Sokat éjszakázok, szarul alszom, gyakran előfordult, hogy késtem óráról - kezdett bele, és ezt tudtam. Láttam, milyen későn fekszik, milyen korán kel, és biztos voltam benne, hogy keveset alszik. - De csak öt-tíz percet. Az a fasz pedig soha nem mondott semmit, csak hogy üljek le. Ma előállt azzal, hogy nincs meg a kellő kreditem, ezért nem enged vizsgázni, mert részéről nem teljesítettem a kötelező órai jelenlétet. Minden egyes késésemnél levonta az órai kreditet.</div><div style="text-align: justify;">- Milyen óra ez?</div><div style="text-align: justify;">- Kibaszott karvezetés óra - morogta, és megint el akart lökni magától, de próbáltam erősebben tartani. Nem sok esélyem volt ellene, sokkal izmosabb volt nálam, de mindent beleadtam. - Soha nem is lesz szükségem ilyesmire... Ahh, büdös picsába!</div><div style="text-align: justify;">- Dam! - rántottam meg őt, hogy rám figyeljen, de ő belemarkolt az akkor már egészen hosszú hajamba, és erőszakosan megcsókolt. Úgy voltam vele, ha erre van szüksége, nem fogok ellenkezni. Hagytam, hogy szó szerint letépje rólam a ruháimat, aztán az ágyára lökjön. Nem ez volt az első alkalom, hogy szenvedélyes volt, már-már durva, de mindig élveztem. Igazából akkor is, még ha nem is minden úgy történt, ahogy mindketten vágytunk rá. Egy ágya végébe hajtott vastag, téli sállal az ágykerethez kötötte a kezem, és talán soha nem voltam még olyan kiszolgáltatott Damiano előtt, mint akkor. Ezt ő is érezte, mert úgy nézett végig rajtam, mint egy éhes nagymacska. A saját ruháit már sokkal lassabban vette le, közben egy pillanatra se szakítva el a figyelmet tőlem. Minden pillanatban csodálatos volt. Igazán beleélte magát, erről árulkodtak a csókjai, az érintései, és a nyelve játéka a merevedésemen, aztán a bejáratom körül. Az egész varázslat valahol ott szakadt meg, és csöppentem vissza a sötét valóságba, amikor teljesen fölém mászott, tökéletes pozícióba helyezkedett, éreztem a nedves és meleg makkját a bejáratomnak feszülni, ő pedig hol a szemembe nézett, hol az íroasztala felé, ahol a táskája is pihent.</div><div style="text-align: justify;">- Engedj be! - súgta, ahogy lejjebb hajolt, és finom puszikat hagyott az arcomon, aztán a nyakamon. - Annyira szeretném! Szükségem van rád...</div><div style="text-align: justify;">- Dami... - vettem egy mély és reszketeg lélegzetet, neki pedig minden izma megfeszült, éreztem. Használta rajtam a nyelvét, az ujjait, készen álltam rá, meg voltam kötözve, és a lábaim között feküdt. Egyetlen mozdulatra lett volna szüksége. Csak akarnia kellett volna, igazán, jobban, mint amennyire tiszteletben tartja az én akaratomat, és talán egyetlen pillanatig azt éreztem, hogy meg fogja tenni, de végül csak egy morgással legördült rólam. Szörnyen éreztem magam, és legszívesebben azt mondtam volna neki, rendben, csinálja, mert mégis mi bajom volt, mi az istenre vártam? Damiano pedig igazán akart engem. - Dam... Gyere vissza, kérlek. Tudod, hogy bármi mást...</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, tudom, shh - furdult felém, és gyorsan megcsókolt. Onnantól nem is sokat beszéltünk, inkább csak a lehető legprofibb mozdulatokkal azon dolgozott, hogy mindketten kiengedhessünk magunkból minden feszültséget. Lassan, de tökéletes szenvedéllyel sodort minket az orgazmus felé, és a végén egyszerűen tudtam, éreztem, hogy ez segített neki, hogy tényleg szüksége volt arra, hogy egy kicsit uralkodhasson rajtam, és én legyek a játéka.</div><div style="text-align: justify;">- È stato stupefacente, Puppet - suttogta nagyokat sóhajtva, miközben kioldotta a kezeimet. - Köszönöm, és ne haragudj. Nem szabadott volna elvesztenem a fejem. Szeretlek, Göndörke.</div><div style="text-align: justify;">- Semmi baj, tudod, hogy én is - válaszoltam. Valamikor nyár végén mondta ezt így ki, és először nagyon fura érzés volt. Előtte soha nem mondta nekem egyik barátom se, attól még mert tudtam, hogy fontos vagyok Zaynnek, vagy ilyenek, sose mondtuk ezt egymásnak. Damiano egészen más karakter volt, és bár mindig húztam ezzel, valószínűleg tényleg az olasz énje felelt ezért a sok szenvedélyes érzelemért és közvetlenségért, amit felém mutatott. - Tudok neked segíteni bármiben is?</div><div style="text-align: justify;">- Máris segítettél - ölelte át a vállam. - A többit majd megoldom valahogy.</div><div style="text-align: justify;">- Ne hagyd magad, jó?</div><div style="text-align: justify;">- Nem fogom - mosolyodott el, de láttam, hogy nincs minden rendben. Még mindig feszült volt, nyilván, és a sminkje is hatalmas rendetlenség volt a szemei körül.</div><div style="text-align: justify;">Végül nem árulta el, hogy győzte meg a tanárát, de írt extra beadandókat, részt vett extra órákon, ezzel még kevesebb pihenőt hagyva magának, végül levizsgázott. Ezt meg is ünnepeltük mind, aztán elmentünk egy koncetjükre, ahova engem is magukkal vittek, és meg is ünnepeltük a sikert.</div><div style="text-align: justify;">A második félév már sokkal kevesebb feszültséggel telt, még ha az év végi vizsgák megint stresszesek is voltak. Aztán... Ez volt az a nyár, amit bár nagyrészt szintén Új-Mexikóban töltöttem Damianoval, egy hétre hazamentem, hogy meglátogassam a családomat. Aria nagyon örült nekem, és igazából anyán is láttam, hogy azért hiányoztam neki. Apával alig találkoztam, nagyjából két mondatot beszélgettünk. Aminek a legjobban örültem, hogy Wyattel és Mateoval is sikerült megbékélnünk. Nyilván ott volt közöttünk egy olyan típusú távolság, ami előtte nem, de beszélgettünk, érdeklődtek, iszogattunk, jól is éreztük magunkat.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Valószínűleg abból, hogy mennyire jól alakult az egyetem első két éve, tudnom kellett volna, hogy ez nem tarthat örökké. Főleg az én életemben nem. Damiano és a banda mind végzősök voltak, egyedül nekem volt vissza még egy teljes évem, és ezért nem is tudtam maximálisan kiélvezni a készülődésüket a diplomaosztóra. Damiano elhatározta, hogy okos diákfiúnak öltözik, még kamuszemüveget is vett hozzá, amiben egyébként sokkal jobban nézett ki, mint sejtettem.</div><div style="text-align: justify;">Mindenki jól hozta a vizsgákat is, és már nem volt vissza sok a végzősök hangversenyéig, ahol mindüket megnézhettem komolyabb zenét is játszani, és már nagyon izgultam miatta. De még a hangversenyük előtt szörföltem kicsit az interneten. A szokásos titkos kis kutatásomat végeztem minden elvesztett barátom neve után, és persze Louis után. Liam sikeres volt, ez egy cseppet sem lepett meg, Niall diplomaosztónk után esedékes esküvőjét is megírták, Zaynről nem igazán találtam híreket, csak a kórházi partik öltönyös fotóin szúrtam ki néha Gigivel az oldalán, és Louis...</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><i>Alig huszonegy éves az Egyesült Államok legfiatalabb milliárdosa, aki ma már a saját lábán áll, és egyéb munkái mellett megalapította első nonprofit vállalkozását is. A Yale tanulójával, Louis Tomlinsonnal beszélgettünk.</i></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">A Forbes magazin interjúja volt, Louis pedig a címlapon mosolygott. Gyönyörű volt, elképesztően szép a jól fésült hajával, és tökéletes öltönyében, de a mosolya nem volt őszinte. Látszott rajta, hogy csak pózolt. Gyorsan lejjebb görgettem, hogy végigolvassam a cikket.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><i>Soha nem értékeltem többre a pénzt, mint az emberéletet, ezért is jótékonykodom sokat. Számomra a legfontosabb minden esetben a gyerekek ügye, ezért leggyakrabban gyerekkórházakat, árvaházakat támogatok, de nem csak nekik van szükségük rá.</i></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><i><b>Ehhez kapcsolódik a legfrissebb általad alapított cég profilja is, jól mondom?</b></i></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><i>Így van, ezúttal nem betegeket vagy árvákat szerettem volna megsegíteni, hanem olyan családokat, akik nagyon rossz anyagi helyzetben vannak, ezért a gyerekek sok fizikális vagy verbális bántalmazásban részesülnek, esetleg olyan útra lépnek, amire nem kellene, csak mert úgy érzik, nincs más választásuk. A vállalat ezeket a családokat szeretné segíteni. Anyagi hátteret biztosítani a megfelelő iskolákhoz és taníttatáshoz, valamint támogatás a közüzemi számlákban, és egyéb kiadásokban.</i></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><i><b>Milyen módon tudja biztosítani számukra ezt az összeget, és hány család vehet részt ebben a programban? Hogyan tudnak részt venni benne?</b></i></div><div style="text-align: justify;"><i><br /></i></div><div style="text-align: justify;"><i>Természetesen el sem indítottam volna az egész vállalkozást, ha csak kicsiben tudtam volna gondolkodni. Nemzetközi cégnek képzelem el, és nem csak amerikai családok vehetnek részt benne. Éppen ezért, a világ minden pontjáról gyűjtöttem befektetőket és támogatókat. Valamint természetesen hivatalos alapítványunk is van, ahol magánszemélyek is segíthetnek ezeknek a családoknak.</i></div><div style="text-align: justify;"><i><br /></i></div><div style="text-align: justify;"><i><b>Miért pont ez az ügy volt ilyen fontos?</b></i></div><div style="text-align: justify;"><i><br /></i></div><div style="text-align: justify;"><i>Mert személyes. Sajnos. Egészen addig, amíg én magam nem találkoztam egy hasonló esettel, nem gondoltam, hogy a társadalmi különbségek ilyen komoly károkat okozhatnak családokban és emberi kapcsolatokban. Gyerekek lelkivilágában. Szívügyem, mert mindennél fontosabb volt számomra az a személy, aki igazán elszomorító dolgokat tett, csak hogy úgy érezhesse, ő is valaki. Pedig ez nem a pénzről szól, ez az emberekről szól, és szeretném, ha ezt mindenki megértené. Nem leszel kevesebb, csak mert nem vagy olyan vagyonos, és a milliomosok között is vannak szörnyű emberek. Esélyt szeretnék adni olyanoknak, mint amilyen ez a személy is volt.</i></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Sokkos állapotban ültem az ágyamon, és csak bámultam a képernyőt. Aztán elolvastam a cikket újra és újra és újra. Damiano közben végzett a gitározással, halkan énekelgetve el is pakolászott, majd visszaült az ágyára a laptopjával, hogy azon dolgozzon, én pedig még mindig a kijelzőre meredtem, mert én voltam az. Én voltam a sablonja azoknak a gyerekeknek és családjaiknak, akiket meg akart menteni. "<i>...esetleg olyan útra lépnek, amire nem kellene, csak mert úgy érzik, nincs más választásuk.</i>" "<i>Szívügyem, mert nagyon szerettem azt a személyt, aki igazán elszomorító dolgokat tett...</i>" Egyértelműen rám gondolt, amikor ezt mondta, és ebben egy pillanatig sem kételkedtem. Louis megcsinálta. Sikeres volt, és még nekem is tudott adni egy éveken átívelő pofont a múltamért. Megint tehetetlennek éreztem magam. Elcseszettnek. Szerencsétlennek. És dühösnek az egész világra. Pontosan ugyanaz a düh munkált bennem, mint akkor, a gimnáziumban, pedig azóta nem éreztem.</div><div style="text-align: justify;">- Minden rendben? - kérdezte Damiano a lehető legjobb pillanatban, mintha épp a fejemben olvasott volna. - Szerintem vagy egy órája semmit sem csinálsz, csak nézed a laptopod. De lehet több.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, semmi sincs rendben - ingattam a fejem, miközben lecsuktam a laptopom, aztán eldőltem az ágyon. - Semmi sincs rendben.</div><div style="text-align: justify;">- Mi történt? - tette félre Dam is a saját gépét, aztán mozdult, és azt hittem mellém készül feküdni, de csak felült az ablakpárkányra dohányozni.</div><div style="text-align: justify;">Elmeséltem neki mindent. Annyiszor elolvastam a cikket, hogy szinte fejből mondtam vissza neki. Dam csak bólogatott és hümmögött közben, de nem szólt semmit. Zsinórban szívott el két cigit.</div><div style="text-align: justify;">- Hát, szerintem egyfelől túlreagálod, másfelől amúgy is valahol inkább bóknak venném ezt a lépést - kezdte el kifejteni a véleményét. - Ez olyan, mint amikor egy zenész dalt ír rólad. Akkor is, ha az egy szomorú, lemondó dal, rólad szól, neked íródott, és ez minden esetben egy bók. Persze hacsak nem küld el az anyádba, de Louis úgy látom nem tette. Nem elítélő, segítséget akar nyújtani, mert ez valami, ami őt is bántotta.</div><div style="text-align: justify;">- Hát épp ez az! Nem érted? - förmedtem rá, ő pedig összeszűkített szemekkel nézett rám, aztán megrázta a fejét, hogy nem, tényleg nem érti, mi a bajom. - Azzal, hogy megint ilyen kibaszottul jó, ilyen kurva tökéletes, kifogástalan, most csak még nagyobb darab szarnak érzem magam! Soha nem fogok szabadulni ettől, mert mindig jön valami, ami emlékeztet rá. Arra, hogy ő tökéletes, és Damiano, Louis ennél is tökéletesebb volt korábban, de én tönkretettem mindent.</div><div style="text-align: justify;">- Fasz vagy, ez a te nagy bajod - szakított félbe, pedig még nem végeztem az önsajnálattal. - Louis gyógyul, mégpedig úgy, hogy megpróbált megérteni, és ha neked nem is tudott, úgy döntött, próbál segíteni másokon. Ebben a mesében most nem te vagy az áldozat, babám. Engedd ezt el.</div><div style="text-align: justify;">- Adj egy szál cigit! - másztam fel vele szembe a párkányra, bár így Damnek az egyik végtelen hosszú lábát ki kellett lógatnia az ablakon, hogy elférjünk. Akkor, ott, ez a cikk megint lerombolt valamit, amit egészen addig próbáltam építeni, és egyáltalán nem segített a stressz, amit Damiano elvesztése miatt éreztem. Bár megbeszéltük, hogy a diplomaosztója után a nyarat még vele töltöm, szeptemberben nélküle kellett visszatérnem az egyetemre. Új szobatárssal, teljesen egyedül. Egy pillanat alatt éreztem azt, hogy megint süllyedek, és a hullámok hamarosan átcsapnak a fejem felett. Nem akartam fuldokolni. Damianohoz bújtam az ablakban, és a mellkasán szuszogva igyekeztem megnyugodni, mert csak... Nem akartam újra lezuhanni.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQ1Cw-xVT12BmpIp3MeCkanNNeIRg0Mn1HGvFS0P_AC8Onfc1AzVIXx5CjUjl5z3vhvqpxhlRWR_xvkTYyBRH-xz6NlPEyOTb7uKyd-TN0uCtnzrUn4KFinb0ANh9ucBA2V4eHWlRU8cMojgZr7fuvyPcKTBZJZpmCGr_tUPiwAHJMijvwShMBA2XoBw/s60/gfchjb.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQ1Cw-xVT12BmpIp3MeCkanNNeIRg0Mn1HGvFS0P_AC8Onfc1AzVIXx5CjUjl5z3vhvqpxhlRWR_xvkTYyBRH-xz6NlPEyOTb7uKyd-TN0uCtnzrUn4KFinb0ANh9ucBA2V4eHWlRU8cMojgZr7fuvyPcKTBZJZpmCGr_tUPiwAHJMijvwShMBA2XoBw/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-958701043132529302022-10-30T23:06:00.001+01:002022-10-30T23:06:05.003+01:00Mocskos elit - 40.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Egy icipicit késve, tudom, de megjöttem. És woah!!! Már a 40. résznál tartunk. Tudtátok, hogy már csak kicsivel több, mint 10 rész van vissza? Igen, ezt azt jelenti, hogy Lounak hamarosan vissza kell térnie a képbe. :P Azért még kicsit hagyjuk Damnek, hogy megpróbálja jó útra téríteni Harryt. Ti pedig mondjátok el, mit gondoltok, hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgN_XN3Geswzdj4J5EhIJy9j27vrTax4z_iNee9JPtA2NXrpw0y6lUZdBv0UWQ-PgjtyotFcfwhXUjxGSKwEugzypIiijhm6EusdNOel0GZhywwZGR29AfV9t8igPFHR2AAKPMulzutLFXA5-Es2hDBJfPB8HGKKhMVYAnz46C0ATu9AZ6RUpip6nu6WA/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="278" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgN_XN3Geswzdj4J5EhIJy9j27vrTax4z_iNee9JPtA2NXrpw0y6lUZdBv0UWQ-PgjtyotFcfwhXUjxGSKwEugzypIiijhm6EusdNOel0GZhywwZGR29AfV9t8igPFHR2AAKPMulzutLFXA5-Es2hDBJfPB8HGKKhMVYAnz46C0ATu9AZ6RUpip6nu6WA/w556-h278/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="556" /></a><span><a name='more'></a></span></div><br /><div style="text-align: center;">40. fejezet</div><div style="text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgmqK0NX0Lpwiz0B_Z-l4uadk_E6210I2cUAkRpEQBIHlmwx9kGobriD7AY9FIubOet-26xXc33FjQpBU8NeLpMddBI9CWHhB-NoH73iJD9wNz5rt__Y1QE7Je0AVA03sW7cyD3s087fP286idWJ5DXvFAhRPSWoizeWUVkVj0mUCESi-mVul-sc-mX3w/s2048/313399891_465073332382809_2450978118385488507_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="2048" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgmqK0NX0Lpwiz0B_Z-l4uadk_E6210I2cUAkRpEQBIHlmwx9kGobriD7AY9FIubOet-26xXc33FjQpBU8NeLpMddBI9CWHhB-NoH73iJD9wNz5rt__Y1QE7Je0AVA03sW7cyD3s087fP286idWJ5DXvFAhRPSWoizeWUVkVj0mUCESi-mVul-sc-mX3w/s320/313399891_465073332382809_2450978118385488507_n.jpg" width="320" /></a></div><br /><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Az egész második félévünk villámgyorsan telt el. Túl gyorsan, ha engem kérdeznek, mert alig emlékszem, miket csináltunk. Dolgoztam, amikor csak tudtam, egyre többször jártam el a srácok kisebb bárokban meg klubokban tartott koncertjeire, és néha akkor is velük tartottam csak kísérőnek, amikor éppen valami forgalmasabb utcába álltak ki zenélni. Már akkor is kibaszott tehetségesek voltak, ezért egészen szép kis summát tudtak összeszedni utcazenéléssel is, amit persze mindig hangszerekre vagy legalábbis valamilyen módon a zenekarra költöttek.</div><div style="text-align: justify;">Valahogy a kapcsolatom Dammel is megváltozott, de nem a rossz értelemben. Barátok maradtunk, amit ő is kikötött rögtön az elején, mert nem akart ennél többet. Élni akart, és tervezni, jövőt, karriert építeni, és azt vallotta, hogy ebbe nem fér bele egy folyamatosan karbantartandó kapcsolat is. Nekem pedig ez tökéletesen megfelelt. Néha jól éreztük magunkat, vagy egymást, de ennyi. Mégcsak le sem feküdtünk. Kósza kézimunkák, vagy éppen szájmunkák voltak csak. Kielégítette a szükségleteinket, elmélyítette a barátságunkat, szó szerint mindent tudtunk egymásról, és ennyi. Szóval Damiano tényleg a megmentőmmé vált, és életem legjobb barátjává.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Kész az új számunk!</div><div style="text-align: justify;">Tetoválással ünneplünk, meg akarod ejteni te is végre az elsőt?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Grat! Majd hallani akarom</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Persze, aztán megint beindulsz, és nyilvánosan rám veted magad…</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Ühüm, ez a tervem</div><div style="text-align: right;">A tetkóra pedig igent mondok, már mióta könyörgök, hogy gyere el velem, de te sose érsz rám</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Ó, te szegény elhanyagolt árva… Máris elkezdtelek sajnálni, de most mennem kell. Otthon majd folytatom a sajnálatod</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Kapd be!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Oké, ez sértegetés, vagy ez a mai program, ha hazaértem?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">…</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Master</b></div><div style="text-align: justify;">Szombaton tetoválunk, a haverom ránk ér egész nap, így készülj</div><div style="text-align: right;"><br /></div><div style="text-align: right;"><b>Puppet</b></div><div style="text-align: right;">Oké</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Ez is ránk ragadt valahogy attól az estétől kezdve. Vagyis… én soha nem hívtam vagy hívom őt Masternek, ez teljes egészében az ő keze munkája a telefonomban, de ő azóta is Puppetnek becéz. A mai napig.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Dam a mellbimbója köré csináltatott tetoválást, így már nem csak piercing volt benne, és még nagyobb figyelem irányult arra a pontra.</div><div style="text-align: justify;">- Kérek rá gyógypuszit - gügyögte az ágyán fekve, én pedig a szemem forgatva heveredtem le mellé. Tényleg képes volt úgy irányítani, mint egy bábot a bábjátékos, mert ebben a formában én is függtem tőle, de soha nem használt engem, vagy használt ki.</div><div style="text-align: justify;">- Jobb?</div><div style="text-align: justify;">- Eddig se volt rossz - vigyorgott, aztán átkarolta a nyakam, és feküdtünk egymás mellett az ágyán. - Hogy állnak a vizsgáid?</div><div style="text-align: justify;">- Jól, minden kilencven százalék felett, és már csak kettő van vissza.</div><div style="text-align: justify;">- Tudod, te vagy az első stréber barátom életemben - gondolkodott el hangosan, közben pedig a feje fölé nyúlt az ablakba, hogy szerezzen magának egy szál cigit, meg a gyújtót. Valójában tilos volt a szobában dohányoznunk, de amióta néha én is rágyújtottam vele, úgy gondolta, talán már nem is zavar, ezért nem ült ki mindig az ablakba.</div><div style="text-align: justify;">- Milyen érzés?</div><div style="text-align: justify;">- Menő, de jobban értékeltem volna, ha az én gimimbe jársz, és segítesz - nevetett, aztán kifújta a füstöt a plafonra szerelt szellőző felé, majd az én számba adta a cigijét. - Akkor talán nem húztak volna meg másodikban kémiából. Évet kellett ismételnem. Sajnálsz picit?</div><div style="text-align: justify;">- Nem is kicsit - játszottam meg a teljes együttérzésem, ő pedig hangosan nevetett rajtam. - És hogyan képzelted ezt? Megfenyegettél volna, hogy csináljak neked házit, különben…?</div><div style="text-align: justify;">- Különben berángatlak a tesi zuhanyzóba, és megrontalak - válaszolta, de ezt nyilvánvalóan nem tudtam igazán komolyan venni. Ahogy felé néztem, gyorsan elfordult, hogy ne fújja rám a füstöt, de aztán egyből vissza hozzám.</div><div style="text-align: justify;">- Miből gondolod, hogy az fenyegetés lett volna?</div><div style="text-align: justify;">- Hah - hömmögött, aztán közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon. A csókjának dohány és mentolos rágó íze volt, de nem érdekelt, mert tudtam, hogy az enyémnek is.</div><div style="text-align: justify;">- Itt alhatok? - kérdeztem halkan, a szám az övén mozgott.</div><div style="text-align: justify;">- Csak ha előbb levetkőztetsz - motyogta vissza, én pedig azonnal mozdultam. Ahogy lehúztam a nadrágját, már tisztán láttam a grafit színű alsóján át, hogy akar. Egyetlen pillanatig néztem csak fel az arcára. Engem nézett a párnájáról, közben szívott egy nagyot a cigijéből, ami már a végét járta, és kirajzolódtak a karakteres arcélei. Damiano tagadhatatlanul már akkor is nagyon szép pasi volt, azóta pedig kifejezetten démoni, bár ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Használja is, mint egy képességet.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, a szádat akarom - lehelte, amikor megpusziltam a belső combját, és az alsója korca alá nyúltam, hogy lehúzhassam róla, aztán megnyaltam az XXX tetoválását, ami olyan mélyre lett varrva, hogy az alsója legtöbb esetben takarja. - Ne húzz, Puppet…</div><div style="text-align: justify;">- Csak türelem - fordítottam ellene a fegyverét, mert ő is pontosan ezt csinálta velem minden egyes alkalommal. Szépen lassan kergetett az őrületbe. Dam kibaszottul értett a játékokhoz, hogy hogyan tartsa vissza az orgazmusom addig, amíg már szinte fájt és könyörögtem a megkönnyebbülésért.</div><div style="text-align: justify;">- Annyira megdugnálak - nyögött fel, amikor a kezembe fogtam, és végignyaltam a merevedésén. A hangja ilyenkor, és csak ilyenkor, olyan rekedt volt, mint amikor énekel. Azt hiszem, ez volt az egyik kedvencem a kéjben úszó Damianoban. - Annyira… Hogy a nevedet is elfelejtenéd…</div><div style="text-align: justify;">- Ebben biztos vagyok - kuncogtam a lábai között, aztán eszembe jutott valami, amit még soha nem csináltam vele, de Louis velem igen, és pontosan tudtam, mennyire jó, ezért csak elengedtem magam. Benyálaztam az egyik ujjam, és miközben mélyen a számba engedtem őt, óvatosan kitapogattam a bejáratát, az eredmény pedig felbecsülhetetlen volt. Damiano szinte hörögve nyögött fel, az egyik végtelenül hosszú lábát pedig egészen a mellkasáig felhúzta, hogy helyet adjon nekem. Akarta, bízott bennem, és ettől büszkeség áradt szét a mellkasomban. Rávett, hogy folytassam, és így az egyik ujjam lassan használni kezdtem rajta. - Milyen?</div><div style="text-align: justify;">- Szóval inkább te dugnál meg? - viccelődött lihegve, ahogy viszonylag hamar két ujjamat vetettem be, de egyből megálltam, amikor felszisszent. - Abban is benne vagyok.</div><div style="text-align: justify;">Erre már nem tudtam válaszolni, mert közben a számba vettem őt, és azt hiszem, ez a kettős játék a nyelvemmel és az ujjaimmal repítették ezúttal sokkal hamarabb a csúcsra. Sokszor eszembe jutott, hogy mégis mi elől menekülök? Miért futamodok meg mindig, amikor arra utal, hogy igazán le akar feküdni velem? Csak azt tudtam, hogy minden alkalommal, amikor közel voltunk hozzá, görcsbe szorult a gyomrom, képtelen voltam rá. Talán, mert attól tartottam, hogy akkor már nem leszek képes komolyabb érzelmek nélkül gondolni kettőnkre. Talán Louis miatt, mert azt vele akartam, mert ezt a szüzességemet neki szántam másfél évvel ezelőtt. Közben persze tudtam, hogy idióta vagyok, mert annyi idő telt már el, biztosan Louis is szexszel másokkal. Ennek ellenére, én mégsem voltam képes rá. Valami szorosan tartott, visszarántott, amikor már igent akartam mondani. Mert amúgy nagyon is kívántam Damianot, főleg mert kibaszottul jó volt az ágyban. Tudtam, hogy abban a helyzetben is isteni lenne.</div><div style="text-align: justify;">Dam akkor élvezett el az ajkaim között, amikor három ujjamat vetettem be ellene, ő pedig feladta a küzdelmet az elsöprő orgazmus ellen.</div><div style="text-align: justify;">- Basszus, gyere ide! - súgta egy perccel később, én pedig a szám szélét törölgetve másztam a karjaiba. - Te hogy vagy? - kérdezte, aztán a nadrágomba nyúlt, és a forró ujjai azonnal elvették az eszem. Darabokra hullva élveztem, ahogy csókol, ölel, simogat, és közben tökéletesen módszeres mozdulatokkal taszít le a szikla széléről a mélybe.</div><div style="text-align: justify;">- Énekelsz nekem olaszul? - kérdeztem, amikor már mindketten kielégülten feküdtünk, ő pedig a nyakam alatt átnyúlva ölelte a vállam. - Van valami szép és lassú számotok is? Valami romantikus?</div><div style="text-align: justify;">- Van.</div><div style="text-align: justify;">- Tényleg? - lepődtem meg, mert bár tényleg nagyon szerettem volna, ha énekel nekem valami szép, lassú, olasz számot, nem esküdtem volna, hogy van sajátjuk.</div><div style="text-align: justify;">- Torna a casa.</div><div style="text-align: justify;">- Miről szól?</div><div style="text-align: justify;">- Az egyik elvesztett szerelmemnek írtam néhány éve - felelte halkan, és a hangja mélységére nyeltem egyet. Még akkor is érezni lehetett, hogy az a valaki nagyon fontos volt neki. - Talán tizennyolc lehettem, és… Na jó, nem szívatlak. Marlena, akit a dalban emlegetek, a zenekarunk múzsája. Egy képzeletbeli szenvedély? Nehéz körülírni.</div><div style="text-align: justify;">- Nem hiszem - suttogtam. - Tökéletesen értem.</div><div style="text-align: justify;">- Persze, mert okos vagy - horkantott fel, de erre már nem tudtam mit mondani, mert lassan énekelni kezdett. Ott, fekve, acapella, és gyönyörűen szólt a hangja. Akkor először hallottam, hogy teljesen kiengedi a természetes énekhangját egy érzelmes zenei ballada alatt, és kiszáradt tőle a torkom. Fogalmam sem volt, miről énekel pontosan, mert egyetlen szavát sem értettem, de nagy hatással volt rám.</div><div style="text-align: justify;">- Nem tartozik a kedvenc dalaim közé - sóhajtott fel, amikor a végére ért, én pedig meg sem tudtam szólalni a gyönyörtől. - Valamiért mindig arra a félelemre emlékeztet, amikor úgy érzed, elfogytál, és nincs benned több művészet. Hogy kiégtél és a múzsád elhagy.</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon szép volt - másztam ki nagy nehezen az ágyból, csak hogy lekapcsoljam a lámpát, aztán visszabújtam mellé, ezúttal közelebb, mint előtte. - Köszönöm.</div><div style="text-align: justify;">- Hogy van a madárkalitkád? - kérdezte az oldalamra csináltatott első tetoválásomra utalva.</div><div style="text-align: justify;">- Kicsit fáj.</div><div style="text-align: justify;">- Kicsit?</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon - nevettem fel, Damiano pedig nyakig betakart minket. - De megvagyok. Reggel be kell kenni. Ugye?</div><div style="text-align: justify;">- Segítek majd kezelni, igen. Csak… Ígérd meg, hogy soha nem zárod magad abba a kalitkába - túrt az akkor már egyre hosszabb göndör tincseim közé, én pedig nem feleltem, csak közelebb simultam hozzá. - Mi a terved nyárra? Hazamész megbékélni a családdal?</div><div style="text-align: justify;">- Dam… - szorult össze a torkom, mert egészen addig próbáltam nem gondolni erre, de tudtam, hogy szorít az idő, mert a vizsgák után ki kell költöznöm a koliból nyárra. - Nem tudom, hova menjek. Nem akarok haza.</div><div style="text-align: justify;">- Pedig kellene, Göndörke - cirógatta hol a hajam, hol az arcom. - Csak egy családod van, és hidd el, nem éri meg ilyen rosszban lenni velük. Később meg fogod bánni, amikor már kevés időd lesz velük lenni.</div><div style="text-align: justify;">- Te miért nem békélsz meg apáddal? - vágtam vissza, Dam pedig vett egy nagy levegőt.</div><div style="text-align: justify;">- Az egész más helyzet. Ha te lennék, hazamennék - válaszolta, aztán felém fordult, és belepuszilt a fülembe. - De ha nem szeretnél, és nincs hova menned, hazavihetlek, van egy vendégszobánk. Anyám valószínűleg kihívásnak veszi majd, hogy felhízlaljon, de legalább egy hely, ahol biztonságban vagy.</div><div style="text-align: justify;">- Komolyan mondod?</div><div style="text-align: justify;">- Tudod, hogy igen.</div><div style="text-align: justify;">- Fogalmad sincs, mennyire hálás vagyok - bújtam egészen hozzá, de miután kicsit megszorongatott, lelökdösött magáról, aztán a fal felé fordulva jó éjszakát kívánt. Már mélyen aludt és hangosan szuszogott, amikor óvatosan kimásztam az ágyából, és az enyémre ültem, hogy halkan elővegyem az altatóimat. Szükségem volt rá, mert nem akartam rémálmokat. Nem a vizsgák közben. Utána valahogy már nem mentem vissza mellé, hamarosan a saját ágyamon nyomott el az álom.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">A nyarunk… Az egészen embertelenül jó volt, mert Damiano elhatározta, hogy a legjobb nyarunkat fogja biztosítani nekünk. Rosa, az anyukája félelmetesen jó fej volt velem az első pillanattól kezdve, és egészen kivételesen gyönyörű asszony, szóval legalább megértettem honnan is származnak Damiano szerencsés vonásai. Légiutaskísérőként dolgozott, ha jól tudom, még ma is, ezért nem sokat volt otthon velünk, mindig utazott valamerre. Rosa küldött annyi pénzt, hogy mindig legyen mit ennünk és fizethessük a számlákat. Felváltva főztünk, mert Dam is tehetséges a konyhában, és megmutatta nekem egész Új-Mexikót, ahol éltek. Előtte még sosem jártam abban az államban. Santa Fe nagyon hangulatos város, de a legbetegebb akkor is az volt, amikor július végén Damiano előállt az ötlettel, hogy Vegasba akar menni.</div><div style="text-align: justify;">- Miből? - nevettem, de ő csak felhúzta a szemöldökét, aztán visszafordult a tükör felé, hogy befejezze a sminkjét. - Mondjuk, ott a motorom, de…</div><div style="text-align: justify;">- Az drága, folyton tankolni kellene - legyintett, aztán a szobája sarkába hajított sporttáskámra mutatott. Mert ugyan persze, volt vendégszoba, de nyilván végül együtt laktunk, éjszakába nyúlóan beszélgetve. - Pakolj össze pár holmit mindkettőnknek. Stoppolunk odáig. Annyira nincs messze.</div><div style="text-align: justify;">- Komolyan beszélsz? - kérdeztem összeszűkített szemekkel, Dam viszont nem viccelt. Megindultam, el is kezdtem bedobálni a tiszta ruháinkat, de még mindig szkeptikus voltam, hogy ez vajon jó ötlet-e. - És ha megölnek útközben?</div><div style="text-align: justify;">- Jaj már, ne legyél ilyen drámai! - forgatta a szemét, aztán összepakolta a kis fekete sminkes neszesszerjét is, hogy elcsomagolja. - Az az én szerepem.</div><div style="text-align: justify;">És akármennyire is szkeptikus voltam, mégis megcsináltuk. Teljesen spontán volt, Damiano felvett egy falatnyi, fekete bőr rövidnadrágot, valami fehér haspólóval, meg bakancsokkal, és basszus őrülten nézett ki. Őrülten jól. És persze ahogy az út mellett illegette magát ebben az öltözékben, egyből fel is vettek minket. Az elején még volt bennem egy kis félsz, de Damiano azt is tudta ránézésre, kikkel nem fogunk elmenni, és azoknak egyből nemet is mondott, hogy tovább stoppoljon.</div><div style="text-align: justify;">Persze stoppolva nem kilenc óra volt az út, mint amúgy lett volna, ezért muszáj volt megszállnunk Arizonában valami istentelenül lepukkant motelban.</div><div style="text-align: justify;">- Ez rendesen félelmetes - húztam el a számat, ahogy Dam becsukta mögöttünk az ajtót, és alaposan be is zárkózott, még a sötétítőket is behúzva, hogy senki ne lásson be. - Szerintem ilyen helyeken játszódnak a horrorfilmek.</div><div style="text-align: justify;">- Meg a bűnügyi sorozatok is - kacsintott rám, de az elfehéredő arcomat látva csak felnevetett. - Megyek lezuhanyozni, velem tartasz?</div><div style="text-align: justify;">- Láttad a zuhanyt? Szerintem te se férsz be - morogtam, aztán bekapcsoltam a tévét, hogy szóljon valami zaj. - Megyek utánad.</div><div style="text-align: justify;">A víz persze legjobb esetben is langyosnak volt mondható, ezért a fürdést villámgyorsan lezavartuk, hogy aztán csak feküdjünk a teljesen egyértelműen undorító ágytakarón. Ugyanis eszünkben sem volt magunkra húzni. Azért sem, mert erősen kétes volt a tisztasága, meg azért se, mert nem működött a légkondi, és kibaszott forróság volt júliusban Arizonában a sivatag mentén.</div><div style="text-align: justify;">Egymás mellett feküdtünk, a vállunk szinte összeért, és valami elbaszott vígjátékot bámultunk a tévében. A képernyő villogása volt az egyetlen fény a szobában, amikor Dam először a combom kezdte cirógatni, aztán játékosan elsétáltatta az ujjait az alsóm alatt pihenő farkamig.</div><div style="text-align: justify;">- Lazulj el egy kicsit, elit diák - susogta, de nem mozdult, hogy közelebb bújjon, vagy felém forduljon. Lejjebb tolta a bokszerem, és teljesen nyugodtan, kellemesen masszírozta az éledező erekciómat. - Próbáld meg csak kis időre elfelejteni, hogy a Harvardon tanulsz, és ezelőtt csak szállodákban aludtál a milliomos exbarátaiddal. Élvezd kicsit az életet elvárások nélkül. Hidd el, az élet is meghálálja.</div><div style="text-align: justify;">- Oké - sóhajtottam fel, és én is oldalra nyúltam az ő alsója alá. Szó szerint olyanok voltunk, mint a barátok némi extrával, és ezt mindketten nagyon élveztük.</div><div style="text-align: justify;">Damianonak igaza volt. Csak az hiányzott, hogy elengedjem kicsit a sok magas elvárást a luxus felé. Amikor ez sikerült, iszonyúan élveztem, hogy stoppolunk, vagy épp órákig ülünk az út szélén valami hirdetőtábla árnyékában, Dam pedig gitározik, amíg chipsszel etetem magunkat. Lepukkant motelszobákban aludtunk, és amikor végre elértünk Vegasba, Damiano egészen megőrült. Táncolni mentünk, mindenhova felmászott a belvárosban, hogy fotót csinálhassak róla, készült sok közös képünk is, és egy csomó, az útiköltségen megspórolt pénzünket játszottuk el a casinokban.</div><div style="text-align: justify;">Egyik este pedig a gitárját is előszedte a hatalmas belvárosi szökőkút mellett, felállt a peremére, és hangosan énekelni kezdte a legjobb dalaikat. Hiányoztak a többiek mellőle, de így is isteni volt. Ezt mások is így gondolták, mert pénzt kezdtek szórni a kalapjába, amit a földre dobott. Aznap este annyi pénzt szedett össze a zenével, hogy egy egészen jó kis étteremben vacsoráztunk belőle, és felültünk a hullámvasútra is. Tagadhatatlanul életem legjobb nyara volt.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXnKy2E8BDb96Yfgxb_vu6DDQ8RjayZaz5y_a9XjeklMPIbXWJxUdxP7WB3-sUGQIZU1eKG80-F2Msh_MdRNG_g_Wm1ILE445D9zF0XfE7emP3Bm4J_3xuHiY2Ud5dJnXEmPbpKIwVC5pfz6_vJkT9akPFqK-7Y3AEnihkE6HeHowS9TxYD02d2eJAug/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXnKy2E8BDb96Yfgxb_vu6DDQ8RjayZaz5y_a9XjeklMPIbXWJxUdxP7WB3-sUGQIZU1eKG80-F2Msh_MdRNG_g_Wm1ILE445D9zF0XfE7emP3Bm4J_3xuHiY2Ud5dJnXEmPbpKIwVC5pfz6_vJkT9akPFqK-7Y3AEnihkE6HeHowS9TxYD02d2eJAug/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-14772898387270160152022-10-22T21:36:00.002+02:002022-10-22T21:36:19.015+02:00Mocskos elit - 39.<div style="text-align: center;">Sziaszok!</div><div style="text-align: center;">Meghoztam a következő részt. Tuuuudom, most sokan nem szerettek annyira, de Dam nem akar senkitől komolyat. Ígérem. Harry is csak egyvalakitől akar komolyat. Szóval.... Ez a rész. Ezt remélem attól még szerettétek. Én megírni nagyon. Azoknak, akik annyira nincsenek otthon Måneskin téren, a dalszöveget nem én találtam ki, és kötelező meghallgatni az eredeti zenéket a srácokkal. Måneskin - For Your Love, és Måneskin - I wanna be your slave. Nos... Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi5kZ9xFDDAUSoLJS5OdSjWU2vOeM3K0Awrr-AlFGvABIPiMToPo_QjAK31p-XtDc_6dPxHUionybWxXc594N71nNarsA5d3Dg5OTG9LNq29gBuobFTbYAgi2ppVNBzRyw2QfmXNnnjUYDZ1KLvVkSc0_yI85XLgGDnDvnpLKs-NVpMo_DuILbmdNDRxw/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="274" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi5kZ9xFDDAUSoLJS5OdSjWU2vOeM3K0Awrr-AlFGvABIPiMToPo_QjAK31p-XtDc_6dPxHUionybWxXc594N71nNarsA5d3Dg5OTG9LNq29gBuobFTbYAgi2ppVNBzRyw2QfmXNnnjUYDZ1KLvVkSc0_yI85XLgGDnDvnpLKs-NVpMo_DuILbmdNDRxw/w548-h274/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="548" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">39. fejezet</span></b></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRr-6w8Bpp5iZFXuZ10HahpfSvQOHenKFualCC6fSDnD28zO9yHD-5OrdG2pKfqUeD7cgd9vG3BVR1R17PjJV89EhFBxWXPRr_MRZ29HIsJSshGewUuLthU0gRhh7FXe2BQGvaeABCRIy03VQTBbV1TlU5pVRG41i1I85AW8nv2K9QBHAp4ojDC-xIqA/s2048/312114677_429267016057425_2929639392793416290_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1152" data-original-width="2048" height="242" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRr-6w8Bpp5iZFXuZ10HahpfSvQOHenKFualCC6fSDnD28zO9yHD-5OrdG2pKfqUeD7cgd9vG3BVR1R17PjJV89EhFBxWXPRr_MRZ29HIsJSshGewUuLthU0gRhh7FXe2BQGvaeABCRIy03VQTBbV1TlU5pVRG41i1I85AW8nv2K9QBHAp4ojDC-xIqA/w430-h242/312114677_429267016057425_2929639392793416290_n.jpg" width="430" /></a></div><br /><br />Még emlékszem rá, milyen álmosan próbáltam a hátamra fordulni, és mennyire meglepett, amikor nem sikerült.<br /><div>- Összenyomsz - panaszkodott rekedt hangon Dam, én pedig nyeltem egy nagyot, amikor kinyitottam a szemem, és tudatosult bennem, hogy az ő ágyában aludtam el. Igyekeztem kicsit arrébb mászni, hogy ne feküdjek ennyire rá, miközben Dam ásított egy nagyot. - Jól vagy? Kibaszott nyugtalanul aludtál. Fogadok, hogy kék-zöld a lábszáram, és nyöszörögtél is.</div><div style="text-align: justify;">- Jól csak… Vannak ezek a leküzdhetetlen rémálmok, amióta… - kezdtem magyarázkodni, aztán ki akartam mászni az ágyból, de Damiano nem engedte.</div><div style="text-align: justify;">- A szakítás óta tart? Azóta se csitultak? - lett egy kicsivel aggódóbb a hangja.</div><div style="text-align: justify;">- Aha, de tudom kezelni.</div><div style="text-align: justify;">- Baszki, Harry! - nyögte, ahogy megdörzsölte az arcát. - Láttam néha, hogy beszedsz valamit esténként, de azt hittem, valami vitamin, vagy nem tudom… Mit szedsz rá? Mondd, hogy orvos írta fel!</div><div style="text-align: justify;">- Szerinted elmentem ezzel orvoshoz? - hitetlenkedtem, ő pedig egyből elengedett, és felkönyökölt mellettem, hogy az arcomba bámulhasson. Karikásak voltak a szemei, a tegnapi sminkjét nem mosta le teljesen, mert ott virított elkenődve a szeme alatt, de mindez nem számított. Csak a csalódott és meglepett vonásait tudtam figyelni. Azokban az időkben senkim nem volt Damianon kívül, kifejezetten rettegtem tőle, hogy valamilyen faszságom miatt őt is elveszítem. - Mégis mit mondtam volna, hogy rossz álmaim vannak, doki, írjon fel nekem valami durvát, ami kiüt?</div><div style="text-align: justify;">- Mi a szar van abban a dobozban? - kérdezte, magához képest egészen vészjósló komolysággal. - Azt ne mondd, hogy valami drog, mert kibaszottul belemártom a fejedet a vécébe, de csak miután belehugyoztam!</div><div style="text-align: justify;">- Nem drog! - vágtam rá egyből, ő pedig kicsit megnyugodni látszott. - Bár egészen érdekes, hogy pont te akadsz ki ezen ennyire.</div><div style="text-align: justify;">- Hogy érted, hogy pont én? - nézett rám összeszűkített szemekkel.</div><div style="text-align: justify;">- Gondolom, mint rockbanda, azért buliztok eleget, és biztos nem vagytok mindig jó gyerekek - forgattam meg a szemem, de egyből nagyra tágultak, amikor Dam a pólómba markolt, csak mert el akarta érni, hogy egyedül rá figyeljek.</div><div style="text-align: justify;">- Szoktunk bulizni, és nagyon sokat szoktunk inni, de nem drogozunk, Harry - tagolta az arcomba, és tökéletesen láttam a sértettséget a szemében.</div><div style="text-align: justify;">- Sajnálom, oké? - vettem sokkal halkabbra a hangom. Szinte már csak suttogás volt. - Ahonnan én jövök, a fű elengedhetetlen, a kicsit keményebb kábszerek meg hétköznapiak. Nekem ezelőtt az volt a normális.</div><div style="text-align: justify;">- Ez elég nagy baj - húzta el a száját, aztán elengedett, és átszökkenve felettem, kiugrott az ágyból. - Szóval mit szedsz? Megnézhetem?</div><div style="text-align: justify;">- Nem hiszel nekem, hogy semmi komoly?</div><div style="text-align: justify;">- Elhiszem, hogy csak valami gyógyszer, de kíváncsi vagyok, mi az - válaszolta, és igazából meglepett vele, mert szinte biztos voltam benne, hogy a múltam miatt a fejemhez fogja vágni, hogy is bízhatna meg bennem. Damiano soha nem tette, egyszer azt is elmondta, hogy nem érdekli a múltam, csak a jelenünk, és hihetetlenül hálás voltam neki ezért.</div><div style="text-align: justify;">- Ott van az íróasztalom felső fiókjában.</div><div style="text-align: justify;">Damiano egyből indult, hogy megnézze, és miután elolvasta a címkét, és hogy orvosi rendelvényre valami ismeretlen névre lett kiadva, csak a fejét rázta, aztán visszatette a fiókba.</div><div style="text-align: justify;">- Altató - mondtam végül. - Nem valami iszonyú erős válium szerű cucc, csak sima, álmatlanságra felírt altató, csak nem nekem írták fel, hanem úgy... vettem. Kordában tartja a rémálmaimat.</div><div style="text-align: justify;">- Mióta szeded? - kérdezte sokkal lágyabb hangon, közben pedig elkezdett felöltözni.</div><div style="text-align: justify;">- Lassan egy éve? - vallottam be félénken, de inkább csak egy még szomorúbb arcot kaptam Damianótól harag helyett. - Nem ezzel kezdtem, hanem egy kurva ütős nyugtatóval, de… Az egy idő után elfogyott, nekem meg nem volt pénzem új adagra. Szóval… Ezt szedem azóta.</div><div style="text-align: justify;">- Hála az égnek, hogy nem volt pénzed, és nem arra szoktál rá.</div><div style="text-align: justify;">- Nem szoktam rá semmire - feleltem talán egy kicsit sértődötten. - Jól vagyok, bármikor abba tudnám hagyni, a tegnap éjszakát is túléltem, csak ha nem szedem… Láthattad, milyenek az estéim olyankor.</div><div style="text-align: justify;">- Ha azt várod, se fogom áldásomat adni rá, hogy tizenkilenc évesen altatóval alszol.</div><div style="text-align: justify;">- Nem várom az áldásod, csak hogy ne utálj miatta - sóhajtottam fel, ahogy kimásztam az ágyából, és a sajátom felé indultam, de elkapta a karom, és magához ölelt.</div><div style="text-align: justify;">- Nem utállak, Morgó - puszilt a reggeli kócos hajamba. - Csak aggódom. A kettő kurva messze van egymástól.</div><div style="text-align: justify;">- Dam?</div><div style="text-align: justify;">- Hm?</div><div style="text-align: justify;">- Valamikor eljössz velem, hogy csináltassak egy tetoválást? A tieidet imádom.</div><div style="text-align: justify;">- Persze!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Már a taxiban ültünk a srácokkal, de én még mindig nem tudtam, hová tartunk, vagy mégis milyen buli lesz az, ahova Dam ilyen őrülten öltözött fel. Bőrnadrágban volt, és egy fekete csipke felsőben, ami még az ujjait is fedte, mint egy végtelen kesztyű. A sminkje ezúttal is vad volt, még csillámot is használt hozzá. De a többiek se voltak kevésbé elvetemültek, egyedül én éreztem, hogy kilógok a sorból a lila, szivecskés ingemben, és fekete farmerben, pedig először még ebben is úgy éreztem, hogy hülyén festek.</div><div style="text-align: justify;">- Szóval, hova megyünk?</div><div style="text-align: justify;">- Béreltünk egy kis helyiséget, próbateremszerűséget ma estére - kezdett bele Vic. - Nagyon nagy buli lesz. Főképp zeneszakosok persze, mindenki énekelni és zenélni fog.</div><div style="text-align: justify;">- És inni - korrigált Damiano, mire a két srác csak bőszen bólogatni kezdett. - Elkészültünk egy új számmal, alig várom, hogy halld.</div><div style="text-align: justify;">- Én is - vigyorogtam, Dam pedig nézte egy ideig az arcom, aztán elnevette magát.</div><div style="text-align: justify;">- Göndörke ártatlansága fog egyszer kinyírni - közölte a többiekkel, de mindenki csak nevetett, én viszont… Egész biztos, hogy elpirultam ezen, és mivel Dam ezúttal Thomas és Victoria között ült, őket átölelve, csak egy puszit küldött felém.</div><div style="text-align: justify;">Amikor beléptünk abba a raktárépületszerűségbe, amit kibéreltek, már láttam, hogy ez tényleg elmebeteg lesz. Volt egy kicsi színpad az egyik sarokban, és néhány asztal a másikban, amin kibaszott sok pia sorakozott. Nem voltunk őrülten sokan, de azért kellemesen megtöltöttük a helyet. Természetesen senki sem várt semmire, mind egyből elkezdtünk italokat tölteni magunknak, és élveztük a zenét, ami végig élő volt, mert azok a zeneszakos srácok aztán tényleg értettek a zenéhez. Annak ellenére, hogy az egész annyira más volt, mint a gimis bulijaink, mégis eszembe jutottak mind. Zayn, Liam, Niall és persze, hogy Louis is, hiszen ha buliról volt szó, Louis lehagyhatatlan volt.</div><div style="text-align: justify;">- Hé, ne lógasd az orrod, ez a te partid is! - karolta át a vállam Damiano, közben pedig a cigije végét szívta.</div><div style="text-align: justify;">- Csak titeket ismerlek.</div><div style="text-align: justify;">- És? - nevetett fel a vállát vonogatva. - A legfontosabb személy szobatársa vagy. Ez nem adatik meg mindenkinek, szóval legjobb lesz, ha megbecsülöd. Na, Harry, komolyan! Igyál még velem, vagy valami. Hamarosan a mi kis mini koncertünk jön, és azt akarom, hogy tombolj!</div><div style="text-align: justify;">- Még sose hallottalak titeket színpadon úgy, hogy közben nem kellett alkeszeket kiszolgálnom - mosolyodtam el, miközben Damiano a piák felé ráncigált, és a kezembe adott egy túl nagy pohár vodka-gyömbért.</div><div style="text-align: justify;">- Itt volt az ideje - puszilt homlokon Dam, aztán ő is beleivott a saját frissen töltött poharába.</div><div style="text-align: justify;">Mindenki jól érezte magát, Vic egy lánnyal enyelgett a parketten, miközben valami egészen kellemes popzenét játszottak a színpadon, Ethan ivott egy nagyobb társasággal, Thomas pedig fogadásból szkanderozott az egyik asztalnál. Dam… Ő mellettem volt, mert megígérte nekem, hogy életem legjobb buliját fogja összehozni, és eléri, hogy kikapcsoljak, ezt pedig nagyon komolyan vette, ezért mindketten vészesen gyorsan részegedtünk le, miközben egymás szörnyű vicceit hallgattuk, vagy éppen valami nemlétező ritmusra táncoltunk.</div><div style="text-align: justify;">- Måneskin! - kiáltotta bele valaki a mikrofonba, amikor a korábbi zene elhallgatott, és az egész raktárépület sikoltozni meg üvölteni kezdett. Imádták őket már úgy is, hogy még el se kezdték, és legyünk őszinték, tényleg ők voltak a legjobb banda. Nem csak azon az estén, szerintem az egész Harvardon.</div><div style="text-align: justify;">- Gyere, gyere! - rángatta a kezem Damiano, ahogy a színpad felé sietett, és már csak akkor engedett el, amikor odaértünk és megfogta a mikrofont. Felém hajolt még egyszer, amíg a többiek hangoltak és beálltak a helyükre. - Maradj közel! Látni akarlak közben.</div><div style="text-align: justify;">Ezután fel is ugrott a színpadra, és csupán néhány perc hangbeállás után Thomas bele is tépett a gitárja húrjaiba, elkezdve vele a bulit.</div><div style="text-align: justify;">- Két egészen új számot is hoztunk ma estére, még senki se hallhatta rajtunk kívül - üvöltötte a mikrofonba Dam, ami abban a kis térben dobhártyaszaggató volt, de csak vigyorogtam. Aztán egyenesen rám nézett, és kacsintott egyet, mielőtt elkezdte volna a dalt. Egészen úgy éreztem magam, mint valami kivételes rajongó, aki ismerheti a bandát, akikért mindenki rajong. Mindenki elvesztette az eszét, és ugrálva táncolt Damiano hangjára.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Én akarok lenni az első férfi, akit kiszemelsz ma este</div><div style="text-align: justify;">Gyökeret akarok ereszteni a fejedben, és megvadítani téged</div><div style="text-align: justify;">Irányítani téged a reggel első sugaráig</div><div style="text-align: justify;">És magadra hagyni az éjszaka közepén</div><div style="text-align: justify;">Jó ember akarok lenni, és mosolyogni látni</div><div style="text-align: justify;">A combjaid közé akarok úszni</div><div style="text-align: justify;">Addig akarlak dugni, amíg sikítva sírsz</div><div style="text-align: justify;">Szeretnélek ma éjjel a karjaim között tartani</div><div style="text-align: justify;">Bármit megteszek a szerelmedért, amit csak akarsz</div><div style="text-align: justify;">Szóval, elégíts ki végre, bébi</div><div style="text-align: justify;">Annyi mindenem van, amit adhatok neked</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Valószínűleg Damianonak fogalma sem volt róla, milyen hatással van rám, mert semmit nem csinált kifejezetten a kedvemért, egyszerűen csak énekelt, és kiengedte magából azt a démoni vadságot, amit minden alkalommal. Élvezte, és pontosan tudta, mennyire odavannak érte, hogy mit vált ki az emberekből. Nem tudom pontosan, mit láthatott az én arcomon vagy viselkedésemen azon az éjszakán, de valamiért végül leugrott a színpadról, és bár összesimult másokkal is, amikor hozzám lépett… Nem tudtam összeszedetten lélegezni.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Mondd, mit szeretnél, meg akarom adni neked, bébi</div><div style="text-align: justify;">Mondd, mit szeretnél, meg akarom adni neked, bébi</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Miközben a lehető legerotikusabb hangon énekelte a refrént, többször is hozzám passzírozta magát, én pedig elvesztettem önmagam. Előtte valahogy soha nem éreztem ilyen erős vonzalmat Dam iránt. Leginkább semmilyet. Tetszett, amikor megcsókolt, élveztem mellette elaludni, sokszor szükségem volt a nyugtató érintésére, de az, amit ott éreztem… Miközben úgy táncolt, mint valami hímringyó, és tökéletesen hozzám dörgölőzött… Volt egy pillanat, amikor elkapta a derekam és táncra próbált bírni, és akkor ott volt a szemében a felismerés. Érezte, hogy mennyire felizgultam, valószínűleg a dalszövegtől, tőle, az érintése, az illata, mindentől egyben, nem tudom. Az biztos, hogy nagyon meglephettem őt, mégsem engedett el. Sőt, szorosabban tartott, és amikor épp nem kellett énekelnie a nyakamba temette az arcát. Felnyögtem attól, ahogy megharapott, miközben gyakorlatilag szárazon szexeltünk, annyira mocskos mozdulatokkal táncoltatott. A nyögésem lehetett az, legalábbis szerintem, mert utána éreztem meg, ahogy már nem csak én, ő is kőkemény a nadrágjában, és összesimul a merevedésünk az ő lenge bőrnadrágja, és az én szűk farmeremen át.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Mert bébi, bármit megteszek a szerelmedért, amit csak akarsz</div><div style="text-align: justify;">A szerelmedért megteszek bármit, amit csak akarsz</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Még egyszer mélyen a szemembe nézett, aztán kegyetlenül elengedett, és visszaugrott a színpadra. Leforrázva éreztem magam. Nem tudom, mégis mire számítottam ott, abban a pillanatban. Hogy levetkőztet a raktár közepén? Iszonyú hülyén éreztem magam, és el akartam menni. Otthagyni az egészet, mert féltem attól, amit Damiano kiváltott belőlem, de akkor egyszerűen új zene indult, ő pedig újra énekelni kezdett. A mai napig azt gondolom, az a dal lett a végzetem. Túl sok volt, én pedig elvesztettem miatta a kapcsolatom a külvilággal. Csak Damiano volt és én. Mindenki más megszűnt létezni körülöttünk.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">A rabszolgád akarok lenni, a gazdád akarok lenni</div><div style="text-align: justify;">Azt akarom, hogy a szíved száguldozzon, mint egy hullámvasút</div><div style="text-align: justify;">Jófiú akarok lenni, gengszter akarok lenni</div><div style="text-align: justify;">Mert lehetnél a szépség, én pedig a szörnyeteg</div><div style="text-align: justify;">Ma reggel óta szeretlek, és nem csak a kinézeted miatt</div><div style="text-align: justify;">Meg akarom érinteni a tested, olyan kibaszott izgató</div><div style="text-align: justify;">Tudom, hogy tartasz tőlem, azt mondtad, túl furcsa vagyok</div><div style="text-align: justify;">Kisírom minden könnyem, és ez kibaszott szánalmas</div><div style="text-align: justify;">Éhessé akarlak tenni, aztán pedig megetetni</div><div style="text-align: justify;">Meg akarom festeni az arcod, mintha te lennél az én Mona Lisám</div><div style="text-align: justify;">Győztes akarok lenni, vesztes akarok lenni</div><div style="text-align: justify;">Akár még bohóccá is válok, mert csak szórakoztatni akarlak</div><div style="text-align: justify;">A szexjátékod akarok lenni, a tanárod akarok lenni</div><div style="text-align: justify;">A bűnöd akarok lenni, prédikátor akarok lenni</div><div style="text-align: justify;">Azt akarom, hogy belém szeress, aztán el akarlak hagyni</div><div style="text-align: justify;">Mert édes, én vagyok a te Dávidod, te pedig az én Góliátom</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Nagyon nagy levegőket vettem, hogy egyáltalán talpon tudjak maradni. A szám magában lehetett volna olyan kibaszottul obszcén és szörnyű, ha bárki más énekelte volna, de valójában csak… Damiano volt maga, én pedig képtelen voltam kezelni. Minden tökéletes volt. A hangja, a mozdulatai, a ruhája, a sminkje, a pillantásai, a zene… Minden hatással volt rám. Gondoltam rá, hogy talán csak az volt a problémám, hogy közel egy éve nem ért hozzám senki saját magamon kívül. Vagy talán Damianonak tényleg volt egy túlságosan is erős szexuális kisugárzása, ami kíváncsivá tett, és izgatónak találtam. Mindezt úgy, hogy azt sem tudtam, ő valójában melyik nemhez vonzódik. Tudtam, hogy csókolgat mindenkit, ahogy ő magyarázta mindig, azért mert olasz, de azt sose mondta, hogy konkrétan vonzódna a srácokhoz. Viszont, ahogy hozzám dörgölte a merevedését… Az letagadhatatlan volt. Ez mind ott lüktetett a fejemben a szám közben, és úgy éreztem, felrobbanok.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">El akarlak hallgattatni, fel akarlak idegesíteni</div><div style="text-align: justify;">Fel akarlak szabadítani, de olyan kibaszottul féltékeny vagyok hozzá</div><div style="text-align: justify;">A húrjaid közé akarok tépni, mintha a gitárom lennél</div><div style="text-align: justify;">És ha használni akarsz, lehetek a bábod</div><div style="text-align: justify;">Mert én vagyok az ördög, aki megváltást keres</div><div style="text-align: justify;">És ügyvéd vagyok, aki megváltást keres</div><div style="text-align: justify;">És gyilkos vagyok, aki megváltást keres</div><div style="text-align: justify;">Egy kibaszott szörnyeteg vagyok, aki megváltást keres</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Ha jól emlékszem, ez volt az utolsó sor, amit még meghallgattam a zenéjükből, mert Dam megcsókolta Thomast, aztán nyeltem egyet, és valaminek sikerült annyira észhez térítenie, hogy képes legyek mozgásra bírni a lábaimat. Az eszét vesztett tömegen áttörve kisiettem a raktárból, és csak akkor lélegeztem fel, amikor az éjszakai hideg levegő megcsapta az arcom. A rockzene halkabban dübörgött, és ez is jót tett. Mivel nem volt nálam semmi más, kénytelen voltam a vodkás gyümölcslevemet tovább inni, mert hirtelen hihetetlenül szomjasnak éreztem magam. Elindultam a konténerek és épületek között, és az egyik oldalában fáradtam el annyira, hogy lerogyjak mellé, és a konténernek vessem a hátam. Érdekes módon az volt az első pillanat, hogy eszembe jutott Louis, de mintha Damiano tényleg valamiféle őrangyalom lett volna, aki saját magamtól igyekszik mindig megmenteni, ott állt nem messze tőlem.</div><div style="text-align: justify;">- Jól vagy? - kérdezte rekedt hangon, és közelebb sétált. Rajta volt kabát, én bent felejtettem a sajátomat. - Nagyon hideg van.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">- Igen. Vagyis… Jól vagyok, nem fázom - válaszoltam, de abban a pillanatban kirázott a hideg, ő pedig csak elmosolyodott, aztán levette a rá is egyébként egy számmal nagyobb szövetkabátját, és kettőnk hátára terítette. Hálás voltam érte, de megint körbevett az illata, ami elszédített. Elég volt ennyire közel ülnie mellettem, már éreztem, hogy még mindig kicsinál. Még mindig ugyanúgy felizgat a közelsége, mint bent a minikoncert közben. Végignéztem, ahogy rágyújt, aztán a szabad kezével átölelte a derekam a kabát alatt, és közelebb húzott magához.</div><div style="text-align: justify;">- Nem akartalak kiborítani - súgta, ahogy a vállamra hajtotta a fejét. Ha bárkinek is, aki nem ismerte Damianot, csak a színpadról, azt mondtam volna, hogy képes a világ egyik legédesebb pasija is lenni, valószínűleg kiröhögött volna. Pedig így volt. - De közben… Pontosan azt akartam.</div><div style="text-align: justify;">- Én is úgy éreztem - hajtottam le a fejem, és el is mosolyodtam a szavain.</div><div style="text-align: justify;">- Én meg úgy éreztem, élvezed - mondta óvatosan, és miután kifújt egy adag füstöt visszatemette az arcát a vállamba, a nyakamba. Pont úgy, mint odabent, muszáj volt lehunynom tőle a szemem. - Most is - motyogta a felhevült bőrömbe, aztán hol a fogait, hol az apró csókjait éreztem a nyakamon.</div><div style="text-align: justify;">Magamat is valahol meglepve, én nyitottam felé, és fordultam a csókjaiba, ő pedig azonnal mozdult, és egy szempillantás múlva már az ajkaimon éreztem őket. Sokkal szenvedélyesebben, mint az a két apró kis puszi, amiket korábban adott. Ezek inkább felperzseltek, elevenen elégettek. A nyelve mesterien kényeztette az enyémet, és nem volt kérdés, hogy ki kinek a bábja azon az estén, csak hogy a dalukból idézzek.</div><div style="text-align: justify;">- Rabszolga? Szexjáték? - kérdeztem lihegve két csók között a szájába, ahogy átkaroltam a nyakát, és valahogy végül szembe vele az ölében kötöttem ki.</div><div style="text-align: justify;">- Az szeretnél lenni, Puppet? - morogta, ahogy kirángatta az ingemet a nadrágomból, és alá simultak a kezei. Hideg volt, de egyszerre égetett is. - Haza kellene mennünk…</div><div style="text-align: justify;">- Annyit nem bírok ki - ráztam hevesen a fejem, de azt sem tudtam, mit kezdjek magammal. Hol érjek hozzá, hozzáérjek-e egyáltalán. - Kérlek, csak… Csak érints meg…?</div><div style="text-align: justify;">- Ez kérdés vagy könyörgés? - játszadozott velem, a szexi ajkai is felfelé kunkorodtak miközben beharapta a szélét. Olyan kibaszott önelégült képe volt, hogy legszívesebben otthagytam volna, vagy csak megütöm, de egyiket se tettem. Az egyik keze után nyúltam, és a farmerem legjobban feszülő pontjához húztam. - Éhes, éhes, éhes…</div><div style="text-align: justify;">- Dam…</div><div style="text-align: justify;">- Shhh - nyalt végig a száján, hogy megint csókoljon, közben pedig kigombolta a nadrágom, és lassan kiszabadított alóla. Biztos állatias hangon nyöghettem fel, amikor a merevedésem köré fonta a hosszú ujjait, mert egészen bevadult tőle. A szabad kezével a hajamba markolt, és az ajkamba harapott, durván csókolt. Máris kurva közel voltam a végéhez, hála a koncert közbeni kis előjátékunknak, de Damiano hirtelen elengedett, és a hátsóm alá nyúlva nagy nehezen felkászálódott a földről. A mögöttünk lévő konténer oldalának szorítva csókolt, aztán elengedett, és letérdelt előttem. Egészen biztos valahol ott vesztettem el az eszem, amikor a forró és nedves ajkai közé vett. Egy hosszú éve senki sem csinált velem ilyet, ő pedig olyan szenvedélyes volt, annyira olasz, hogy képes lettem volna teleélvezni a száját, ha nem hajol el időben. Olyan időben, hogy az orgazmusomat is megakadályozza. Ha csak öt másodperccel tovább csinálja, már visszafordíthatatlan lett volna, így viszont… - Ne elégedetlenkedj, Puppet. Velem fogsz elélvezni, hallod?</div><div style="text-align: justify;">- Jó… - ziháltam, Damiano pedig olyan piszkosul élvezte, ahogy apró kicsi szilánkokra hullottam a kezei között.</div><div style="text-align: justify;">A saját nadrágját is letolta a combjára, ezzel felfedve néhány tetoválást, amit… Mondhatnám, hogy ritkán láttam, de inkább csak ritkábban, mint a többit. Minden feltüzelt azon az estén, de főleg Damiano gyönyörűen meredező farka, ami miattam volt olyan merev és kemény. Az övé tagadhatatlanul valamivel nagyobb volt, mégis kényelmesen össze tudta fogni mindkettőnkét, és ott teljesen elvesztem. A csókjaiba nyögve élveztem a kezére, és még csak arról sincs fogalmam, ő vajon mikor ért a nyomomba. Mire magamhoz tértem, már a vállamra döntötte a fejét, és lassan sóhajtozott, de még mindketten a kezében voltunk.</div><div style="text-align: justify;">- Basszus…</div><div style="text-align: justify;">- Bizony - értett egyet, aztán mindkettőnket ő öltöztetett vissza, mert én megmozdulni is képtelen voltam. Utána csak magához ölelt, a hajamba csókolt, én pedig elengedtem magam. Csak élveztem, ahogy a karjaiban tart. - Erre egyáltalán nem számítottam ma este, de cseppet sem bánom. Remélem te se. Szar lesz a meztelen testem bámulni még két és fél évig, ha mégis.</div><div style="text-align: justify;">- Hülye - nevettem erőtlenül vele együtt. - Nagy szükségem volt erre.</div><div style="text-align: justify;">- Valami jóra, de kötetlenre?</div><div style="text-align: justify;">- Úgy valahogy.</div><div style="text-align: justify;">- Nos - hajolt el végül. Félmosollyal az arcán nézett le rám, akkor még magasabb volt nálam, bár az évek alatt beértem őt. - Ebben bármikor a szolgálatodra állhatok. De most menjünk vissza a kabátodért. Hazamehetünk, ha akarsz, vagy bulizhatunk tovább, de kurva hideg van itt kint így.</div><div style="text-align: justify;">- Hogy-hogy még sose beszélgettünk arról, hogy meleg vagy? - kérdeztem végül, még mielőtt visszaértünk volna, mert ő rágyújtott még egy cigire és éreztem, hogy van időnk.</div><div style="text-align: justify;">- Mert nem feltétlen mondanám magam annak - vont vállat. - Mondjuk, hogy minden vagyok és semmi.</div><div style="text-align: justify;">- Hm?</div><div style="text-align: justify;">- Nem kellenek a címkéid - vigyorgott rám felhúzott szemöldökkel. - Ember vagyok. Szabad. Azt csinálok, amit akarok és ami jól esik. Azzal, akivel akarom. Most veled akartam.</div><div style="text-align: justify;">- Most én is. - És az volt az első pillanat, amikor eszembe jutott Louis, Damiano meg mint aki egyből megérezte, magához ölelt, és adott egy puszit a hajamba.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhToqALVZgZD5BjApBebdTmRPZq51C3HwhUh6nt5aZtY9kzX33mkzl0rzJS7_HgI3xvnzBLgQpyehOb5H8i1Q_rodTOL5cUk1IHg57qMaIAwKZOjWxfdNQY68rii-ZyorbUt8OMlzR-XoPqKlYrKovJd3W1dfrQyPId5QaKdB7_l3oMXCFK477DiqSlDQ/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhToqALVZgZD5BjApBebdTmRPZq51C3HwhUh6nt5aZtY9kzX33mkzl0rzJS7_HgI3xvnzBLgQpyehOb5H8i1Q_rodTOL5cUk1IHg57qMaIAwKZOjWxfdNQY68rii-ZyorbUt8OMlzR-XoPqKlYrKovJd3W1dfrQyPId5QaKdB7_l3oMXCFK477DiqSlDQ/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-36181314750691871392022-10-15T17:14:00.002+02:002022-10-15T17:14:17.090+02:00Mocskos elit - 38.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Ez most egy sokkal hosszabb rész, mint a többség, de imádtam Damianoval írni. Remélem nagyon, hogy ti is szeretitek a karakterét, és kitartááááás, amíg Lou újra fel nem tűnik. Ígérem fel fog! Addig is... Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiX-nDjazE_3K8iULtXg3p8xvZe2qV6RTQJWIL0_RlLYyXek_u7of_Ez1t9AlrE1ye9Ni2qAyPTpDnBa4hgMmCJxq5zpYJPrJVX5svzQPJE2enPFypC_6i_8PvGfJj5oPDL_Q3w1WbYkfONx2FVabAQutIuLncb5A2C_AqcktfVZlyeLeSyf-bctP5QXg/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="262" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiX-nDjazE_3K8iULtXg3p8xvZe2qV6RTQJWIL0_RlLYyXek_u7of_Ez1t9AlrE1ye9Ni2qAyPTpDnBa4hgMmCJxq5zpYJPrJVX5svzQPJE2enPFypC_6i_8PvGfJj5oPDL_Q3w1WbYkfONx2FVabAQutIuLncb5A2C_AqcktfVZlyeLeSyf-bctP5QXg/w524-h262/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="524" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">38. fejezet</span></b></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqUwa2Ll5CC8l7BDE-Lua1pU7lncDBE1drQ7May6zWf_fLgKiJuMWr0YskGunvm_kghUqkMrlZTE2QJuRINdesH0ra92YdVist8mhPFQZr5ZEB9R0Y6uEEDI2JsVkKmKdFTAsIQMTJWErClNc-waRpa2_lyiZotLUnoOb9bCRpJz4GftdoLufcOBW5Vw/s2048/311290578_413317514304004_2164038680174987157_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="258" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqUwa2Ll5CC8l7BDE-Lua1pU7lncDBE1drQ7May6zWf_fLgKiJuMWr0YskGunvm_kghUqkMrlZTE2QJuRINdesH0ra92YdVist8mhPFQZr5ZEB9R0Y6uEEDI2JsVkKmKdFTAsIQMTJWErClNc-waRpa2_lyiZotLUnoOb9bCRpJz4GftdoLufcOBW5Vw/w388-h258/311290578_413317514304004_2164038680174987157_n.jpg" width="388" /></a></div><p style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"><br /></p><div style="text-align: justify;">Damiano egy percig csak némán ült az ágyán, és próbálta feldolgozni mindazt, amit elmeséltem neki. Semmit nem hagytam ki, mert úgy gondoltam, ő egy esély lehet számomra, hogy ezúttal mindent jól csináljak.</div><div style="text-align: justify;">- Hát ez nem semmi, haver - sóhajtott fel, én pedig a számat rágcsálva néztem rá. Vártam, mi mindent tud mondani erre. - Jó nagy szart kevertél magadnak, egy méretes fasz voltál, de közben valahol értelek is.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, hogy hibáztam.</div><div style="text-align: justify;">- Igen, ami jó - bólogatott a szavaimra. - És talán meg is tanultad a leckét, de azért előre szólok, ha nekem hazudozol, kivágom a nyelved - jelentette ki, és olyan komoly volt a hangja, hogy el is hittem, a fenyegetés valós. Valahol el is tudtam képzelni, hogy ezzel tulajdonképpen máris elvágtam magam nála, mert azt gondolja majd, bennem nem lehet megbízni. Csak akkor nyugodtam meg kicsit, amikor felnevetett és folytatta. - Viccet félretéve, sajnálom, hogy valahol ilyen befolyásolhatatlanul tetted tönkre a kapcsolatotokat. Apád meg… Én is ismerek egy hasonló apát.</div><div style="text-align: justify;">Nem mondott ennél többet, igazából azóta sem, mert kifejezetten keveset beszél az apjáról, de ebből eléggé biztosan tudtam, hogy ott se csak az alkohol és anyagi gondok volt a probléma.</div><div style="text-align: justify;">- Azóta megfogadtam, hogy túllépek a múltamon, magam mögött hagyom és elfelejtem - magyaráztam megtörten, Damiano pedig minden rezdülésemet figyelte. Értékeltem, hogy ennyire érdeklem, és hallgat engem, hall engem. Szerintem soha nem köszöntem még meg neki kellően, hogy akkor belépett az életembe, mert nyugodtan kimondhatjuk, megmentett. A démonaimtól, az emlékeimtől, saját magamtól. - Elhatároztam, hogy új életet kezdek, tiszta lappal, hazugságok nélkül.</div><div style="text-align: justify;">- Ennek örülök, és támogatom, de azt ugye tudod, hogy soha nem hagyhatod hátra a múltad? - nézett rám kérdőn. Damianoban ez volt a legcsodálatosabb. Mindig is őrült volt és kegyetlenül szórakoztató, de képes volt komolyan venni engem, és olyankor a legjobb barát. Egy hete ismertem, mégis azt éreztem, nem is kaphattam volna nála jobb szobatársat, még akkor sem, ha ez azzal járt, hogy állandóan félmeztelenül flangált a szobánkban. - Ne is próbáld elfelejteni, honnan jöttél, és mit éltél meg, mert attól vagy az aki, és ha el akarnád törölni… Egy házat se építhetsz fel a tetővel kezdve. Szükség van az alapokra, hogy ráépíthess. Érted?</div><div style="text-align: justify;">- Sajnos - motyogtam, aztán amíg ő felült az ablakba, hogy rágyújtson, lekászálódtam az ágyról, és felmelegítettem egy óriás burritót, ami még előző napról maradt meg. Azért emlékszem erre ennyire, mert talán az volt az első pillanat, amikor tényleg elpirultam, és egészen zavarba jöttem Damiano miatt. Most is előttem van a kép, ahogy elnyomta a cigije csikkjét, leugrott az ablakból, és megragadta a kezem, hogy olyan erotikusan harapjon bele a burritomba, hogy lélegezni is elfelejtettem egy pillanatra tőle.</div><div style="text-align: justify;">- Finom, csak kicsit több chilivel és kevesebb avokádóval szeretem - hümmögött, ahogy a falatot megköszönve még az arcomon is végigsimított. - Elmegyek zuhanyozni, mostanra talán nincsenek millióan a fürdőkben - jelentette ki, aztán magához vette a törölközőjét, egy tiszta alsót meg a tusfürdőjét. - És próbáld nem túl szigorúan emészteni magad, Göndörke. Most szar. Nagyon. És még mindig hiányzik Louis, mert szereted, megértem. Én már a fotókba is beleszerettem, amiket mutattál róla, dögös srác, de… Nekem sírhatsz, meghallgatlak bármikor, viszont túl kell lépned ezeken. Mindenen. Rengeteg lehetőség áll előtted. Ne felejtsd el a múltad, de azt se hagyd, hogy mindenben befolyásolja a jelened.</div><div style="text-align: justify;">- Kösz, Dam - motyogtam, ahogy egy falat húst rágtam a burritomból. Egészen meglepett, amikor Damiano még magához is rántott, hogy megöleljen, de lehetetlenül jó érzés volt. Szóval azt hiszem, már az első perctől így volt, de innen indult a mi megtörhetetlen barátságunk.</div><div style="text-align: justify;">Damiano végül tényleg segített nekem, így sikerült munkát kapnom a közeli pubban, és nagyon úgy tűnt, hogy kezd a megfelelő sínre kerülni az életem. Sokkal jobb volt a fizetésem, mint amire számítottam az egyetem melletti munkámból, így egyáltalán nem volt gond az sem, ha Damianoval és a bandával kicsit kimozdultunk. Kényelmesen volt pénzem mindenre, a srácok a legjobb barátaim lettek, és kezdtem egyre jobban érezni magam. Mindemellett, kibaszottul élveztem, hogy hétvégéken milyen elsöprő bulit csinált a banda a pubban. Mindenki imádta őket. Én is.</div><div style="text-align: justify;">- Úristen! - kiáltottam fel a pult mögül egyik este, valamikor a féléves vizsgáinkat követően, amikor hála a jó eredményeinek, Damiano igazán ki akarta üvölteni magából a feszültséget. Előtte talán soha nem szólt olyan jól a hangja, mint akkor. - Ez eszméletlen volt!</div><div style="text-align: justify;">- Köszi, Göndörke! - hajolt át a pult felett, hogy adjon egy puszit az arcomra. Lily, aki egyébként egy idős hölgy volt, hiába számítottam valami fiatalabb macára Damiano szavai után, mindig csak a fejét rázta, hogy tudom elviselni ezt az őrült és pörgősen közvetlen srácot. Senkinek, leginkább magamnak se akartam bevallani, hogy azért volt már idő korábban, amikor alapos kiképzést kaptam egy pörgős és közvetlen srác közelségéből. Próbáltam lehetőleg egyre kevesebbet gondolni Louis-ra, de szaván fogtam Damianot, és néha panaszkodtam kicsit a szenvedésről, és hogy miért nem múlik már a hiánya. - Akkor csapolj nekem egy sört, légyszi!</div><div style="text-align: justify;">- Harry? - hallottam meg egy ismerős hangot, amitől egy kicsit le is fagytam. - Nem is tudtam, hogy itt dolgozol. Pedig sokszor járunk ide órák után.</div><div style="text-align: justify;">- Szia Niall! - mosolyogtam rá. Sokszor eszembe jutott, hogy végül ő is a Harvardra jött, de a kampuszok szinte egész Cambridge területén szétszórva, nem volt furcsa, hogy nem sikerült addig összefutnunk. - Befestetted a hajad! Jól nézel ki.</div><div style="text-align: justify;">- Igazából, ez az eredeti, nem festettem újra nyáron, azóta lenőtt a szőke - vigyorgott, és örültem a jókedvének. - Nagyon jók voltatok srácok! - pacsizott le Damianoval aztán a többiekkel is, mielőtt újra rám figyelt. - Miújság? Hogy mentek a vizsgák?</div><div style="text-align: justify;">- Mindenből kitűnő lett a mi kis büszkeségünk! - hajolt át megint a pulton Dam, hogy ezúttal a hajamba borzoljon. - Még egyszer meg kell ünnepelnünk úgy is, hogy nem dolgozik. Talán velünk tarthatnál.</div><div style="text-align: justify;">- Hm… - gondolkodott el Niall, az én vészharangom viszont azonnal üvölteni kezdett. Nem akartam visszatérni elit gimis múltamba, Niall pedig azt szimbolizálta. - Jól…</div><div style="text-align: justify;">- Nem muszáj - ráztam a fejem, akaratlanul a szavába vágva. - Elég az is, ha valamikor összefutunk egy Starbucksban, vagy valami.</div><div style="text-align: justify;">- Igazából a bulival se volt bajom, de persze - mosolygott gyengéden rám. Ő is érezte ugyanazt a kényelmetlenséget, amit én. - Szerdán a könyvtár melletti Starbucks? Dél körül?</div><div style="text-align: justify;">- Benne vagyok - bólintottam, aztán csapoltam Niallnek is egy sört, mielőtt illedelmesen elköszönt, mert várták a barátai.</div><div style="text-align: justify;">- Ne félj ennyire - szólalt meg Dam, amikor már percek óta hallgattunk. - Csak add önmagad, tök normális srácnak tűnik.</div><div style="text-align: justify;">- Így van, mi is imádunk, nem lesz gond - helyeselt a megnyugtató, búgó hangján Ethan is. Azóta már mindenki ismerte a sötét múltam a csapatból. Dam azt mondta bízhatok bennük, és annyit lógunk mind együtt, hogy tényleg az volt a legjobb, ha beavatom őket is. Jobban éreztem magam tőle, és Ethan emberfeletti megértést, támogatást mutatott az irányomba. Nem vártam, hogy ennyire elfogadják majd az elcseszett döntéseimet a múltban.</div><div style="text-align: justify;">- Jól mondja a hajasbaba, elbaszottan szeretünk - biztatott tovább Damiano, de ezen már fel kellett nevetnem. - És ha akarod, még egy csókot is adok, csak töltsd újra a söröm.</div><div style="text-align: justify;">- Vigyázz, mert még a végén behajtom - öltöttem ki rá a nyelvem, ahogy elvettem tőle az üres poharat, és újra telecsapoltam neki.</div><div style="text-align: justify;">- Uhhuuuuu! - ujjongott mindenki, mert ez volt az első alkalom, amikor igazából egyáltalán reagáltam valamelyik hülye beszólására, amit egyébként imádtam. Damiano csak felhúzott szemöldökkel beharapta a száját, mindenki más pedig röhögött, velem együtt. Az egész helyzet egy puszival végződött, amit Dam küldött nekem a távolból.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">- Na mi a helyzet? - kérdezte egyből Damiano, ahogy hazaértem a suliból. - Milyen volt a randi Nilallel?</div><div style="text-align: justify;">- Kellemetlen? Csendes? Kényelmetlen? Felesleges? - soroltam szinte egy levegővel. - Válassz melyik szó tetszik a legjobban.</div><div style="text-align: justify;">- Pillanat, Morgó - tartotta fel az egyik ujját. A körmei frissen lakkozva feketére. Kettő becenevem volt Damtől, az egyik a Göndörke a másik a Morgó, és tökéletes érzéke volt ahhoz, mikor melyiket használja, és mikor hívjon egyszerűen Harrynek.</div><div style="text-align: justify;">Amíg ő vészes sebességgel gépelt valamit, valószínűleg beadandót, én lepakoltam a cuccaimat, és csináltam magamnak egy kávét, mert hamarosan dolgozni kellett mennem. - Na, most már figyelek. Nagyon nehéz ám mindennel végeznem, mire hazaérsz esténként, hogy büntetlenül élvezhessem a társaságod.</div><div style="text-align: justify;">- Tudom, hogy ironizálsz, de azért is bóknak veszem - jegyeztem meg, aztán leültem az ágyamra, és ugyanúgy a falnak támaszkodtam, ahogy ő is, így egymással szemben ültünk. - Először csak ketten voltunk, és… Beszéltünk néhány dologról. Hogy milyen volt az első félév, aztán mesélt a karácsonyáról, sajnálkozott egy sort, hogy én nem mentem haza, mondtam, hogy semmi baj ezzel, én döntöttem így, és legalább volt időm plusz műszakokra, meg tanulni, ilyesmik. Aztán csak ültünk kukán egymással szemben.</div><div style="text-align: justify;">- És még?</div><div style="text-align: justify;">- Megérkezett a menyasszonya - mondtam ki a számomra is legsokkolóbb dolgot az egész találkozás alatt.</div><div style="text-align: justify;">- A mi a picsa?</div><div style="text-align: justify;">- A menyasszonya.</div><div style="text-align: justify;">- Nem fiatal még kicsit ehhez? Baszki, még csak az egyetem elején vagyunk. Ti pláne! - akadt ki Damiano teljesen, hiszen ő még igazán ma sem érzi, hogy képes lenne lekötni magát egyetlen ember mellé. - Mi az isten bajuk van ezeknek a gazdag faszkalapoknak?</div><div style="text-align: justify;">- A szülei erőltetik rá, elmondása szerint is és amúgy is tudom - vontam vállat, és lassan kortyolgattam a kávémat. - A csaj, Marie, viszont nem jött egyedül. Hozta az egyik legjobb barátnőjét is, Caroline-t.</div><div style="text-align: justify;">- Naaa, azt ne mondd, hogy fel is szedted! - nevetett fel Damiano, nem is sejtve, mennyire beletrafált. A komoly arcomat látva, ahogy a számat rágcsáltam, egyből rájött, hogy igaza volt. - Baszki, tényleg felszedted! Nem rossz! Legalább ő is kőgazdag?</div><div style="text-align: justify;">- Mondjuk - motyogtam halkan. - Valami los angelesi cég elnökének a lánya.</div><div style="text-align: justify;">- Mennyi pénz lehet ott... Vedd el! - viccelődött, de persze tökéletesen lehetett látni rajta, hogy nem gondolja komolyan. Egyértelműen nem tudta, hogy az én fejemben valami ilyesmi forgott. Még ha nem is tudtam biztosra, hogy az lesz az a lány vagy sem, annyit tudtam, hogy valószínűleg ez az egyik legjobb esélyem, hogy valami jó pozícióra tegyek szert. Nem éreztem rosszul magam, amiért ilyet terveztem. - Na és mikor viszed el valami fényűző randevúra a libát, amiért majd kifizeted az összes eddigi megspórolt kereseted, csak hogy közepesen jól érezze magát?</div><div style="text-align: justify;">- Tudja, hogy nem vagyok gazdag - forgattam meg a szemem. - Úgy tűnt, nem is zavarja. Egészen elcsábítottam a természetes bájommal. Holnap este szabad vagyok, szóval elviszem vacsorázni, de semmi fényűzés.</div><div style="text-align: justify;">- A természetes bájoddal fogsz a sírba vinni - nevetett, ahogy a szekrényéhez lépett. - Inkább gyere velem zuhanyozni, mielőtt mész dolgozni, régen láttam a formás segged.</div><div style="text-align: justify;">- Oké.</div><div style="text-align: justify;">- Jövő hónapban lesz Ethan szülinapja, nagy bulit szervezünk, szóval készülj.</div><div style="text-align: justify;">- Az enyém is.</div><div style="text-align: justify;">- Mi?! - fordult felém hirtelen az ajtóból. - Akkor pláne őrült buli lesz.</div><div style="text-align: justify;">- Alig várom.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">*</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Nagyjából öt hosszú perce állhattam a tükör előtt, holott egyáltalán nem öltöztem ki. Az egyik közeli pizzériába készültünk, szóval nem is volt szükség rá, mégis képtelen voltam levenni a szemem a tükörképemről. Hol szánalmasnak találtam, hol ambiciózusnak, aki a sikerért bármire képes, és büszke rá.</div><div style="text-align: justify;">- Biztos Louis is randizik, Göndörke - lépett mögém Damiano, és úgy karolta át a derekam, mintha egyébként mi ketten lennénk együtt, és nem pedig éppen randevúra készültem volna. - Engedj fel, hagyd magadnak, hogy élvezd. Nem csalod meg ezzel Louis-t.</div><div style="text-align: justify;">- Az emlékét sem? - kérdeztem halkan, elszorult torokkal, és bár hónapok óta nem, akkor mégis úgy éreztem, hogy képes lennék sírni.</div><div style="text-align: justify;">- Nem, azt sem - temette a nyakamba az arcát, és éreztem, ahogy ellazulok tőle. Ahogy az arcomat csiklandozó haja illata megnyugtat, és lehunyt szemmel élveztem az apró puszikat, amiket adott. Ma sem tudnám megmondani, hogy miért nem volt furcsa és riasztó. Bíztam Damianoban, vágytam a közelségére és a védelmére. Akartam, hogy néha megérintsen, mert azonnal hatással volt rám. Iszonyú erős volt a kisugárzása, és amikor azon volt, hogy megnyugtasson, nem tartott tovább perceknél.</div><div style="text-align: justify;">- Akkor indulok - fordultam meg az ölelésében, és… Fogalmam sincs, miért érezte, hogy az a pillanat a legmegfelelőbb egy első csókhoz, de már csak akkor eszméltem fel, amikor összeért az ajkunk. Egy másodperc volt. Talán nem is csók, csak egy szájra puszi, és én reagáltam túl. Ethant és Thomast is rendszeresen csókolgatta, vagy fogdosta. Sőt, ha visszaemlékszem, még Vickyt is néha. Valószínűleg az olasz vére és közvetlen stílusa, bennem mégis mindent felkavart vele, és nemhogy megnyugtatott, végül megint ideges lettem. Mert egyébként tetszett, és valószínűleg ez volt a legnagyobb bajom. Felkorbácsolta bennem ezt a másik nem iránti furcsán gyomorgörcsös vonzalmamat, amit előtte csak Louis váltott ki belőlem, de azon az estén Dam miatt is ökölbe szorult a gyomrom.</div><div style="text-align: justify;">- Sok sikert! - mosolygott, és vissza is mászott az ágyára, ezért csak egy sóhajjal végül elindultam.</div><div style="text-align: justify;">Már a pizzázó előtt vártam, amikor megint felötlött bennem a gondolat, hogy mit művelek, amikor ott van Louis. Pedig nem volt ott. Elvesztettem és ezt jól tudtam, valamiért mégis bűntudatom volt. Caroline miatt és akkor már Dam miatt is, amiért megpuszilt. Fél éve nem tettem ilyet, de akkor muszáj volt.</div><div style="text-align: justify;">Megnyitottam Louis Instagram fiókját, és megnéztem minden képet, amit az elmúlt hónapokban töltött fel. Nyáron Párizsban volt, mint mindig, aztán ő is beköltözött a Yale-re, egy egyszerű kétágyas koliszobába, pont úgy mint én, pedig nyilván lakhatott volna saját lakásban is. Louis, bármennyire is nem volt többé az a Louis, aki előttem, egy bizonyos módon mégis önmaga maradt. Fotózkodott új egyetemi barátokkal, néha lefotózta a jegyzeteit egy Starbucks kávé társaságában, néha saját magát, ahogy grimaszolva ül a tanulnivalója felett. Megmosolyogtatott, mégis elkeserített, mert Damianonak igaza volt. Louis élete is folytatódott nélkülem, és még ha nagyon más is volt, mégis úgy tűnt, jobban van. El kellett végre engednem őt magamban is. Ehhez lehetett volna Caroline a tökéletes személy, de… Mégsem éreztem így.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Nem állok készen, Dam</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Damiano</b></div><div style="text-align: justify;">Akkor gyere haza</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Nem akarok paraszt lenni…</div><div style="text-align: right;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Damiano</b></div><div style="text-align: justify;">Ott van már?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Nincs</div><div style="text-align: right;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Damiano</b></div><div style="text-align: justify;">Várd meg, aztán mondd meg neki, hogy sajnálod, de nem akarod hülyére venni, pápá!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Meg fog sértődni</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Damiano</b></div><div style="text-align: justify;">Kit érdekel??</div><div style="text-align: justify;">Össze akarsz jönni vele csak azért, hogy ne sértődjön meg?</div><div style="text-align: justify;">El is fogod venni és gyerekeket csinálsz neki, hogy ne sértődjön meg?</div><div style="text-align: justify;">Aztán majd fellélegzel a temetésén 100 évesen, hogy huh, túl vagy rajta, sokáig tartott, de legalább nem sértődött meg?</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Jézusom, de drámai vagy…</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Damiano</b></div><div style="text-align: justify;">Olasz vagyok, szívecském</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Kapd be! Nem segítesz…</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Damiano</b></div><div style="text-align: justify;">Dehogynem, beszélj vele, aztán gyere haza</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Oké, igyekszem</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Damiano</b></div><div style="text-align: justify;">Megpróbállak megvárni, de nem ígérem</div><div style="text-align: justify;">Leragad a szemem</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: right;">Jó éjt!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Damiano</b></div><div style="text-align: justify;">Csók, Göndörke!</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">- Szia, Harry! - köszönt végszóra a lány, ahogy mellém ért. Gyönyörű volt, még ha nem is az a fajta természetesen vonzó gyönyörűség, mint Louis. Szőke haja volt, és zöld, igéző szemei. Sokkal alacsonyabb volt nálam, és egyértelműen szeretett csinosan felöltözni akkor is, amikor nem volt muszáj.</div><div style="text-align: justify;">Megöleltem őt futólag, ahogy én is köszöntem neki, aztán beléptünk az étterembe, hogy rendeljünk magunknak vacsorát. Már az első pillanatban szólnom kellett volna, hogy nem megy, hogy nem akarom ezt, de azt hiszem, egyszerre voltam gyáva hozzá a boldog mosolya miatt, és egyszerre akartam is adni ennek egy esélyt. Hátha feloldódom, de ez nem történt meg, hiába küzdöttem annyira.</div><div style="text-align: justify;">- Ne haragudj… Én… - kezdtem, amikor kifizettem a vacsorát, és már csak ültünk egymással szemben. Bármelyik pillanatban indulhattunk volna, és azt sem tudtam, ő vajon mit várt tőlem. Csókot, vagy hogy felmenjek hozzá… Nem tudom, de nem várhattam addig, amíg kiérünk onnan és kiderül. - Nem akarlak megbántani, mert úgy gondolom, hogy csodálatos lány vagy, de…</div><div style="text-align: justify;">- Mi a baj? - kérdezte meglepetten, összehúzott szemöldökkel.</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon szimpatikus voltál, megkedveltelek egyből, és akartam adni ennek egy esélyt, de… Nem olyan régen szakítottam valakivel, akit nagyon szerettem. Szeretek… - hazudtam egy kicsit, mert bár a történet igaz volt, azért már eléggé régen történt ahhoz, hogy ott, közel egy évvel a szakítás után azt mondjam, nemrég. Azt hiszem, én sem egészen fogtam fel, hogy már egy éve volt. - Nem állok készen, és nem szeretnélek bántani.</div><div style="text-align: justify;">- Ó… Hm… - motyogta, de aztán egy együttérző félmosollyal nézett fel a szemembe. - Hát, sajnálom. De azt köszönöm, hogy őszinte voltál.</div><div style="text-align: justify;">- Én pedig a megértésedet - lélegeztem fel, hogy sokkal könnyebben ment, mint amire számítottam.</div><div style="text-align: justify;">Igyekeztem nagyon halkan mozogni a szobában, mert már teljesen sötét volt, amikor megérkeztem, de majdnem szívrohamot kaptam, amikor Damiano megszólalt a takarója alól.</div><div style="text-align: justify;">- Hát ez jó sokáig tartott, végül mégis elveszed?</div><div style="text-align: justify;">- Nagyon vicces… - morogtam, ahogy ledobáltam a ruháimat, hogy felvegyek egy tiszta alsót, és az alvós pólóm. - Csak azért mindenek ellenére meghívtam egy vacsorára.</div><div style="text-align: justify;">- Úriember vagy - motyogta álmos hangon.</div><div style="text-align: justify;">- Miért vártál meg, ha ilyen álmos voltál?</div><div style="text-align: justify;">- Nem vártalak, felébredtem a kulcszörgésre - ásított egy nagyot, aztán láttam a sötétben is, ahogy a fal felé fordul, és nyakig húzza a takaróját. Már azon voltam, hogy bemászom az ágyamba, de valahogy megakadtam a mozdulatban, és megint Damiano alakjára pillantottam. Megmagyarázhatatlan, hogy mi vonzott, milyen természetfeletti erő mozgatta a végtagjaimat, amikor végül felé indultam, és kérdés nélkül felemeltem a takaróját, hogy alá másszak. Damiano nem kérdezett semmit, egyszerűen megfordult, és átölelve magához húzott.</div><div style="text-align: justify;">- Túl leszel rajta, Harry - suttogta a hajamba. - Mindig mindenen túl leszünk, csak van ami kevesebb, van ami több időt igényel.</div><div style="text-align: justify;">- Többnyire már jól vagyok, de van, amikor rám tör a hiánya, és akkor…</div><div style="text-align: justify;">- Tudom - puszilt finoman a hajamba, és olyan megnyugtatóan ölelt, mozdulni sem akartam. Még ha félmeztelen is volt, mint mindig. - Szépen lassan teljesen jól leszel. Itt vagyok.</div><div style="text-align: justify;">- Köszönöm.</div><div style="text-align: justify;">- Két hét múlva bulizunk egy hatalmasat, és azon leszek, hogy életed legjobb partija legyen, ígérem - ásított újra a tincseim közé. Felé fordítottam a fejem, ahogy folytatta. - Kikapcsoljuk majd kicsit az agyad.</div><div style="text-align: justify;">- Oké - leheltem, ő pedig újra közelebb hajolt, és egy ugyanolyan futó puszit hagyott a számon, mint a randim előtt.</div><div style="text-align: justify;">Nem mondott semmi mást, lehunyta a szemét, és szerintem pillanatok alatt elnyomta az álom. Tényleg nagyon álmos lehetett, de én nem tudtam aludni. A karjai között jutott eszembe, hogy elfelejtettem bevenni az altatóm, és valahogy annak a görcse szorongássá alakult, és még hosszú ideig feküdtem a plafont bámulva, mire valahogy én is álomba merültem. Cseppet sem nyugodt és vidám álomba.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEijTsAIccFcfdjO6HSHfw7Y-jyIumyDLrU2cUU-u7H8qSZgEnLVBhgvXQzjsCuR3L96YdI4zWpw3khIjmbwUC72XbjAFwpAKlIEDT16IX66raHB04lfw6NvanZaI-cps5SIuTh9PbBI3gZkYGahdxq-9Hnqkh6qlD26VziZ_1WdDBl1PBt7RZc7XNBOKw/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEijTsAIccFcfdjO6HSHfw7Y-jyIumyDLrU2cUU-u7H8qSZgEnLVBhgvXQzjsCuR3L96YdI4zWpw3khIjmbwUC72XbjAFwpAKlIEDT16IX66raHB04lfw6NvanZaI-cps5SIuTh9PbBI3gZkYGahdxq-9Hnqkh6qlD26VziZ_1WdDBl1PBt7RZc7XNBOKw/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4143819782765607467.post-61141307334371776072022-10-08T18:32:00.002+02:002022-10-08T18:32:22.791+02:00Mocskos elit - 37.<div style="text-align: center;">Sziasztok!</div><div style="text-align: center;">Én már naaaaaagyon vártam ezt a részt, borzasztóan izgulok, mit szóltok Damianóhoz. Szóval ne tartsátok magatokban. (Mindenki tudja, ki ő? Ha nem, akkor ér utánakeresni :P) Hagyjatok nyomot!</div><div style="text-align: center;">Puszi&Pacsi</div><p data-p-id="d432ee38d61da527e8e5f542d64cd43d" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKiJSaj6ItjntoeEI8-wpoZxv6Shq4kdVxUdtyj8dI6ZiODoWA2gB56LjtFUcndW16tm_vfg5Hj_d9YmxjaOgVnk3tjnGJDWd46VEixMyVs8FJZUnXwphZ35qeiGv5eFHNUlko5XIH4CJe0Rk1dT5JC3Y1RznoFBCMjDiDwC4pBfudWmHQQJJAuaXzUw/s2000/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1000" data-original-width="2000" height="284" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKiJSaj6ItjntoeEI8-wpoZxv6Shq4kdVxUdtyj8dI6ZiODoWA2gB56LjtFUcndW16tm_vfg5Hj_d9YmxjaOgVnk3tjnGJDWd46VEixMyVs8FJZUnXwphZ35qeiGv5eFHNUlko5XIH4CJe0Rk1dT5JC3Y1RznoFBCMjDiDwC4pBfudWmHQQJJAuaXzUw/w568-h284/Alc%C3%ADmsor%20hozz%C3%A1ad%C3%A1sa.png" width="568" /></a><span><a name='more'></a></span></div><div style="text-align: center;"><b><span style="font-size: medium;">37. fejezet</span></b></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioFB1icOIEVXmEofagJICUAUERQjBXqb2Ny5o7lMOUa4zgE1VFF4ZbHxScNB8fk7YggV60hFb1X5vYStuIt4nAudfkkpC9SBJGLGuW2C0OjQBYX19x5yP128zK-oNDV1PuJUXZ9FPZyvV0_e5f4cxzNlR0Qnb5HSGRBu0xRgidrEg_eW64ES8CPZgzTA/s2048/310828820_493957702396672_1969728074993114939_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1153" data-original-width="2048" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioFB1icOIEVXmEofagJICUAUERQjBXqb2Ny5o7lMOUa4zgE1VFF4ZbHxScNB8fk7YggV60hFb1X5vYStuIt4nAudfkkpC9SBJGLGuW2C0OjQBYX19x5yP128zK-oNDV1PuJUXZ9FPZyvV0_e5f4cxzNlR0Qnb5HSGRBu0xRgidrEg_eW64ES8CPZgzTA/w379-h213/310828820_493957702396672_1969728074993114939_n.jpg" width="379" /></a></div><p data-p-id="d432ee38d61da527e8e5f542d64cd43d" style="box-sizing: border-box; font-family: "Source Sans Pro", "Helvetica Neue", Helvetica, Arial, sans-serif; font-size: 18px; line-height: 24px; margin: 0px 0px 24px; padding: 0px;"><br /></p><div style="text-align: justify;">Nem tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy sokkal jobb lesz nekem az egyetemen. Motorral jöttem, anya és Aria pedig autóval mögöttem, hogy elhozzák minden cuccom a beköltözéshez. Fogalmam sem volt, hogy a Harvard kollégiumai ennyire nagyok, hogy ilyen sok diák veszi igénybe, és közel sem csak az ösztöndíjasok. Minden beköltözés koordináló egyetemi munkás segítőkész volt és kedves, mosolyogva adták át a papírokat, amikre szükségem lesz, a tankönyveket, és mutatták meg, hogy hol kaptam szobát. A Leverett Ház lett az enyém, és a második emeleten költözhettem be egy kétágyas hálóba. Az ajtón már kint volt a nevem, amikor odaértünk.</div><div style="text-align: justify;">- Úgy néz ki, máris lesz szobatársad - szólalt meg Aria az ajtót figyelve, amíg én és anya a dobozokat és utazótáskákat tettük le. - Damiano David, és Olaszországból jött. Majd kérd meg, hogy tanítson meg olaszul, azt a csajok imádni fogják.</div><div style="text-align: justify;">Viszont ahogy kimondta ezeket a szavakat, egyből lehűlt a levegő, és mindenki elhallgatott. Kényelmetlenül nézelődtünk körbe, próbálva elrejteni a tényt, hogy pár hónapja még egy sráccal voltam együtt. Ezt egyébként az egész családom így kezelte. Még Aria is. Csendben és némán. Nem beszéltünk róla, próbáltak úgy tenni, mintha nem az lenne a valóság. Abban a hamis tudatban nevelni minket továbbra is, hogy ez csak valami furcsa botlás volt, netán buta kíváncsiság, amit olyan gyorsan el is hessegetünk, amilyen hirtelen felütötte a fejét.</div><div style="text-align: justify;">Anya még segített nekem felhúzni az ágyneműmet, aztán el is köszöntek Ariaval, mert még vissza kellett vezetnie Jerseybe. Így viszont nem maradt más dolgom, mint kipakolni, berámolni a ruháimat a szekrénybe, aztán kicsit körbejárni a környéket. Rengeteg diák érkezett még akkor is, keresték a helyüket, hatalmas dobozokat meg bőröndöket cipelve. Gondoltam, ha már ennyi időm van, elmentem a Business Kampuszig, amihez ugyan át kellett kelnem a Charles folyón, de szerencsére nem volt messze, összesen tizenöt perc séta az egész. Valahogy máris sokkal kevesebb súly nehezedett a mellkasomra úgy, hogy ott voltam. Tudtam, hogy senki nem ismer. Hogy teljesen tiszta lappal indulhatok, és ez tényleg megnyugtató volt.</div><div style="text-align: justify;">Már vacsoraidő volt, amikor kiértem az egyik közeli Targetből a rengeteg előre gyártott dobozos kajával, amit majd bepakolhatok a hűtőmbe. Viszont, amikor beértem a szobámba, egészen ledermedtem az ajtóban. Egy magas, valamiért félmeztelenre vetkőzött, agyontetovált srác ragasztgatott őrült rockzenekarokat ábrázoló posztereket az ágya melletti falra, és egy olasz zászló is ott díszelgett mellette, mint egy falvédő. Három hatalmas gitártok és négy bőrönd várakozott a szoba közepén nyitva arra, hogy mindent elpakoljon belőle.</div><div style="text-align: justify;">- Harry Styles! - nevetett fel Damiano, ahogy meglátott, könnyedén leszökkent az ágyról, aztán a kezét nyújtotta felém. - Reméltem, hogy olyan menő vagy, mint a neved. Aztán ahogy benéztem a szekrényedbe, láttam az olcsó és méregdrága ruhák keverékét, ezért elbizonytalanodtam, vajon milyen is lehetsz.</div><div style="text-align: justify;">- Örvendek! - morogtam, és egy villámkézfogás után a saját ágyam felé indultam, hogy elpakoljam, amiket vettem. - És örülnék, ha nem turkálnál a cuccaim között.</div><div style="text-align: justify;">- Uuuu, de tüskések vagyunk - nevetett fel Damiano, aztán újra a szoba dekorálásával volt elfoglalva, nyilvánvalóan közben egyetlen nyugodt pillanatot se hagyva nekem. - Hányadikos vagy, Morgó? Első évesnek saccollak.</div><div style="text-align: justify;">- Elsős, idén kezdek.</div><div style="text-align: justify;">- Milyen szakon? - faggatott tovább, és addigra már tudtam, hogy a srác nem fogja hagyni, hogy lerázzam. Nem fog csak csendben ücsörögni a szoba másik felében, teljes nyugalmat biztosítva nekem az egyetemi évem alatt. Vagy három évem... Mert bár akkor még nem tudtam, mennyire jóban leszünk később, és bár ő már másodikos volt, onnantól minden évben egy szobába kértük magunkat. - Ne kelljen már minden infót kierőszakolni belőled! Mesélj kicsit magadról!</div><div style="text-align: justify;">- New... New Jerseyben nőttem fel - kezdtem bele egy kis gondolkodás után, és azon voltam, hogy zsigerből kimondjam New Yorkot, de azt mondtam magamnak, hogy tiszta lap. Igazat kellett mondanom, még ha az nem is volt megszokott tőlem. - Van három testvérem, és a Collegiate-ben voltam ösztöndíjas, onnan vettek fel. Matek és business szakos vagyok.</div><div style="text-align: justify;">- Ú, izgi szak - dugta ki a nyelvét Damiano, de valójában látszott rajta, hogy csak hülyéskedik velem, én pedig szerintem hosszú hónapok óta először mosolyodtam el őszintén. - De ne aggódj, ha rajtam múlik, nem fogsz meghalni unalmadban ebben a szűkös kis koliszobában. Mivel itt laksz velem, gondolom itt is ösztöndíjas vagy.</div><div style="text-align: justify;">- Aha.</div><div style="text-align: justify;">- A gazdag söpredék sokkal szebb szobákban lakik - húzogatta a szemöldökét vigyorogva. - Voltam párszor arrafelé, amikor valami pénzes pinát szedtem fel. De előre szólok, csak dugásra jók, az agyuk akkora mint egy mazsola. Olyan aszott is.</div><div style="text-align: justify;">- Tulajdonképpen épp ez lesz a jó bennük - gondolkodtam el, Damiano pedig felnevetett, pedig nyilván akkor még nem tudhatta pontosan, hogy mire gondoltam, vagy miért mondtam ezt.</div><div style="text-align: justify;">- Máris bírlak - hajolt az ablak felé, hogy kinyissa, aztán felült a párkányra. - Nem zavar, hogy itt dohányzom az ablakban, ugye?</div><div style="text-align: justify;">- Nem, ha nem lesz füstszagú az egész szoba - vontam vállat, aztán elkezdtem kibontani az egyik mirelit paradicsomos tésztát, amit vettem.</div><div style="text-align: justify;">- Nyugi, talán kicsit kiállhatatlan alak vagyok, de nem vagyok vérparaszt - gyújtott rá, aztán egyből a kajám felé mutatott. - Azt akarod vacsorázni az első estéden? Ne már, haver!</div><div style="text-align: justify;">- Hm?</div><div style="text-align: justify;">- Már rendeltem egy óriás pizzát, és ha nem zavar, nemsokára átjön pár barátom - magyarázta. - Egyél velünk.</div><div style="text-align: justify;">- Ó, hm... Oké - motyogtam, aztán visszahajtogattam a nejlont a dobozra, és betettem a hűtőbe. Ahogy felnéztem rá, egyből zavarba jöttem, mert csak azt láttam, hogy félredöntött fejjel mosolyog rám.</div><div style="text-align: justify;">- Mi az?</div><div style="text-align: justify;">- Édes - mondott csak ennyit egy kacsintás kíséretében, aztán kidugta a fejét az ablakon, hogy szívjon egy slukkot a cigijéből. Fogalmam sincs, mennyire pirulhattam el akkor, de eléggé biztos vagyok benne, hogy azt is imádta. Damianoban viszonylag hamar kialakult ez a furcsa ragaszkodás és nagytesós védelmező viselkedés az irányomba, amit nem bántam, mert legalább végre volt valaki, akit a barátomnak mondhattam. Szinte az első esténktől kezdve.</div><div style="text-align: justify;">- És, öhm... Te mit tanulsz? Mesélj te is! - próbáltam elterelni a figyelmet magamról.</div><div style="text-align: justify;">- Anyámmal költöztünk Amerikába úgy... tíz éve? Talán... - kezdett bele, és tényleg sikerült teljesen elmerülnöm a történetében, ahogy mesélt magáról. - Apám egy fasz volt, ivott, nem dolgozott, adósságokat csinált. Anyám egyik nagynénje meg itt élt már évek óta, szóval segített nekünk kijutni. Nem volt könnyű, de összehoztuk.</div><div style="text-align: justify;">- És mit tanulsz? Vagy... Hogy kerültél be a Harvardra?</div><div style="text-align: justify;">- Úgy, hogy jó vagyok, seggfej! - nevetett, mert a kérdésem nyilván sértően hatott volna bárkinek is, de valahogy neki mégsem. Örültem, mert egyébként nem is szántam annak, csak... Így csúszott ki. - Zeneművészet és zenetörténet szakos vagyok, ahogy láthatod is - mutatott a három gitártokra a földön. - Remélem szereted az alter rockot egy kis csillámmal.</div><div style="text-align: justify;">- A gimis barátaim általában bulizós számokat szerettek, szóval azt hallgattunk többet, de én klasszikus rock párti vagyok - gondolkodtam el, mert valójában tényleg nem az volt a kedvenc zenetípusom, amit a bulikban, vagy épp Zayn kedvéért hallgattam mindig. A klasszikus rockról viszont eszembe jut Louis, és a hatalmas bakelit lemez gyűjteménye, amit Miamiban láttam a szobájában. Tele igazi ikonokkal. - Az... Ex... exemmel hallgattam leginkább. Ő ilyesmit szeret, amit te.</div><div style="text-align: justify;">- Nem mondod! - hangsúlyozta túl a mondatot, és felhúzott szemöldökkel nézett rám. - Remélem nem te dobtad a csajt! Tudod milyen kurva ritka egy jó csaj, aki szereti a klasszikus rockot?</div><div style="text-align: justify;">- Aha, de ő srác volt - vallottam be, és bassza meg, a mai napig nem tudom, miért nyíltam meg Damiano előtt ennyire már az első pillanattól. Valahogy, volt egy olyan kisugárzása, hogy az ember csak beszélni akart és beszélni. Ez ma is megvan neki.</div><div style="text-align: justify;">- Nocsak, Harry Styles! Mégsem vagy olyan unalmas, mint amilyennek első pillantásra tűntél, nem igaz? - szívott még egy utolsót a cigijéből, elnyomta a párkányon, és egy egyszerű mozdulattal kihajította az ablakon, aztán visszamászott az ágyra. - Szóval meleg vagy?</div><div style="text-align: justify;">- Nem tudnám megmondani - ingattam a fejem, és ebben semmi félrebeszélés nem volt. - Mindig csajokkal randiztam, vagy csak... feküdtem le. Aztán a végzős évem elején összejöttem az egyik legjobb barátommal. Fogalmam sincs, mi a franc történt a fejemben.</div><div style="text-align: justify;">- Szeretted?</div><div style="text-align: justify;">- Még mindig szeretem.</div><div style="text-align: justify;">- Miért szakítottatok?</div><div style="text-align: justify;">- Hm... - sóhajtottam fel, mert nem voltam biztos benne, hogy tényleg mentálisan pucérra akarok vetkőzni Damiano előtt az első ott töltött estémen. - Ez egy iszonyú hosszú történet, talán valamikor elmesélem.</div><div style="text-align: justify;">- Oké, ez így elég fair - vágott egy beleegyező grimaszt, miközben bólintott. Már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, amikor nyílt az ajtó, és két másik őrült rocker külsejű srác, meg egy szőke rocker lány robbant be a szobánkba. Két hatalmas pizzás dobozt tartottak, ahogy levetették magukat a padlószőnyegünkre. Mindenki illedelmesen bemutatkozott, Ethan, aki egy gyönyörű indiánra emlékeztetett a porcelánbabára hajazó vonásaival és szinte derékig érő, sötét hajával. Thomas, aki kicsit egy nyolcvanas évekbeli zenésznek tűnt, talán picit túlságosan sok sminkkel. Végül Victoria, aki sokkal kedvesebb volt, mint az a három őrült bandatársa. Mert mint ezt is megtudtam, ők együtt egy zenekart alkottak.</div><div style="text-align: justify;">Sokkal gyorsabban oldódtam fel a társaságukban, mint amire számítottam, és kifejezetten jól éreztem magam velük úgy, hogy egyáltalán nem is ittunk alkoholt, vagy használtunk bármilyen drogot. Csak hemperegtünk a szobában, teleettük magunkat pizzával, és mindenki mesélt a nyaráról. Azt éreztem, hogy sínen vagyok. Jó úton haladok. Nem hazudtam nekik semmiben, ott voltam a Harvardon, és eldöntöttem, hogy minden sikerülni fog, amit szeretnék.</div><div style="text-align: justify;">Már egy hete tartottak az előadások, és kezdtem beleszokni az egyetem ritmusába, amikor az ősz igazán beköszöntött Cambridge-be. Bőrig ázva estem be a szobámba, Damiano pedig az ágyán ülve röhögött rajta.</div><div style="text-align: justify;">- Nedves lett a göndörke - gügyögte, de nem is igazán figyelt rám, a falnak támaszkodva játszott a gitárján, és néha leírt egy-egy hangjegyet a párnáján nyitva heverő kottafüzetbe. - Legközelebb vigyél magaddal esernyőt.</div><div style="text-align: justify;">- Reggel még sütött a nap - puffogtam a szekrényem előtt, ahogy minden vizes ruhámat szárazra cseréltem, aztán a hajamat dörzsöltem egy törölközővel.</div><div style="text-align: justify;">- Ez Cambridge.</div><div style="text-align: justify;">- Most már tudom, hogy ez a város röhög rajtad, ha nem vagy elég felkészült.</div><div style="text-align: justify;">- Merre jártál egyáltalán? Az órarended szerint már rég végeztél - bökött a fejével a szekrényajtómra ragasztott órarendem felé. - Csak nem randid volt, szépfiú?</div><div style="text-align: justify;">- Nem - forgattam a szemem, és bebújtam a takaróm alá, hogy elmélyedjek a nyári fizetésemből vett használt laptopomban. - Próbáltam valami munkát találni. Leadtam a jelentkezésem néhány helyre, de nem tudom, visszahívnak-e. Muszáj találnom valamit, de nem működik bármi. A suli a legfontosabb.</div><div style="text-align: justify;">- És mi a picsáért nem szólsz Damiano barátodnak, hogy segítség kell? - tette le a gitárját, hogy a telefonjáért nyúljon. Nem mondott mást, egyből tárcsázott valakit, és a füléhez emelte. - Drága Lily, még mindig pultost kerestek? - kérdezte, de közben végig tartotta velem a szemkontaktust. - Nagyszerű! Tudok valakit. Fiatal, csini, és elit suliból jött, biztosan gyorsan tanul. Legalább olyan gyorsan, mint ahogy hagyta a bandának, hogy megrontsuk.</div><div style="text-align: justify;">- Farok - vigyorogtam a szavain, amiket szinte dalolt a vonal végén figyelő Lilynek.</div><div style="text-align: justify;">- Holnap beviszem magammal, örök hálám Lily! - csókolta meg a mobilja mikrofonját, aztán csak lehajította az ágy végébe. - Tessék, ilyen nagyon egyszerű, ha nem magadban szenvedsz, hanem szólsz nekem.</div><div style="text-align: justify;">- Észben tartom, Keresztapa - kuncogtam, és a jegyzeteim füzetlapjaival játszottam. - És milyen munkát is intéztél nekem?</div><div style="text-align: justify;">- Van egy bár az utca végén, vetkőző pultos fiút keresnek - mondta teljes lazasággal, aztán újra pengetni kezdett. Szerettem, ahogy játszik, miközben tanulok. Nagyon jót tett a szinte némaságba burkolózó lelkemnek.</div><div style="text-align: justify;">- Szuper, de táncolnom nem kell, ugye?</div><div style="text-align: justify;">- Csak nekem - kacsintott egyet, aztán újra a gitárját figyelte. Szenvedélyesen játszott, a mai napig szenvedélyes zenész. - Gondolom nem ismered a The Plough and Stars pubot néhány utcányira innen. Nem nagyon mászkálsz el sehova.</div><div style="text-align: justify;">- Jól mondod.</div><div style="text-align: justify;">- Majdnem minden hétvégén ott játszunk a bandával - motyogta, aztán megakadt, leírt néhány hangjegyet a füzetébe, és újra felnézett rám. - Nagyon családias, vidám hely. Éjszakai csapost keresnek egy ideje, neked meg főképp tíztől vagy délután vannak óráid, szóval szerintem tökéletes lehet nem? Éjjel kettőig vannak nyitva, és nagyjából tíz perc innen gyalog. A motoroddal három.</div><div style="text-align: justify;">- Ez tényleg tökéletesnek hangzik - gondolkodtam el, mert amúgy se voltam korán fekvő típus soha, nem fog kiborítani, ha fél három körül kerülök ágyba, akkor is fent lennék tíz körül.</div><div style="text-align: justify;">- Két feltétellel kenyerezem le a kedvedért Lilyt - nyalt végig az ajkain Damiano, és abban a pillanatban, a fekete sminkjével kifejezetten úgy nézett ki, mint egy vadállat, aki fel akar falni. - Valamikor tényleg mesélsz végre Louis-ról, akinek rendszeresen szipogod a nevét álmodban, és ha nem dolgozol, akkor is eljössz a pénteki koncertünkre.</div><div style="text-align: justify;">- Ez nem is kérdés, ott leszek a koncerten - egyeztem bele egyből, Louis nevét hallva viszont elszorult a torkom. Csak abban az egy hétben fordult elő, hogy annyira sikerült elterelnem a figyelmem a sulival, hogy voltak olyan óráim is akár, amikor nem gondoltam rá. A rémálmokról tudtam, de mivel minden este bevettem egy altatót, amit még azelőtt szereztem, hogy beköltöztem volna, nem éltem meg őket. Fogalmam sem volt, hogy beszélek álmomban. - Ha tényleg érdekel... Most van időm mesélni.</div><div style="text-align: justify;">- Figyelek - mosolyodott el Damiano, és becsukta a kottafüzetét, de a gitáron továbbra is halkan pengetett a történetem aláfestése gyanánt.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhjPIiPYRQfPA1Y9HSdw__pqdTb4aMW2ykQfNuxQISnMafeBMD-h5unodekKlHk75ez8FCcYQJw4Ga14QkJjD8qNhPaBj_DsgR0qDRYgVR-yU_dqapduB14aYSggRjGMGeXdsOmNHhl2I3WtTWMtMIDzyuW27DGJx2ElWW84AXwPh2jYkOS0A4xqVjElg/s60/gfchjb.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="49" data-original-width="60" height="49" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhjPIiPYRQfPA1Y9HSdw__pqdTb4aMW2ykQfNuxQISnMafeBMD-h5unodekKlHk75ez8FCcYQJw4Ga14QkJjD8qNhPaBj_DsgR0qDRYgVR-yU_dqapduB14aYSggRjGMGeXdsOmNHhl2I3WtTWMtMIDzyuW27DGJx2ElWW84AXwPh2jYkOS0A4xqVjElg/s1600/gfchjb.jpg" width="60" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div>Sophie-Annehttp://www.blogger.com/profile/12466438445158034855noreply@blogger.com2