I'm crazy about you - 5.

Sziasztok!

Közösen ég a pofánk Tatsuval, hogy ezzel a történettel így elmaradtunk. Én nagyon imádom, bár ez valószínűleg főleg Brian miatt van... Mindenesetre újra felvettük a fonalát nemrég, és most tádámm! Olvassátok, hagyjatok nyomot, és szép napot nektek!
Puszi&Pacsi





Most komolyan idehozott pusztán azért, hogy a hangomat hallassam, és még csak nem is nyögés formájában? Nagy összességében tisztában vagyok a képességeimmel, de azt nem tudom ebben mennyire vagyok jó partner. Nem tudom, hogy akarok-e egyáltalán beszélgetni vele, vagy inkább csak arra használnám, hogy egy kis időre, ahelyett, hogy megidézi, inkább elűzze a gondolataimat. 
- Na mire vársz? - sürget, mert már percek óta csak bámulok rá. - Én elmondtam valamit. Most te jössz. 
- Mi akarsz tudni? - kérdem, mert ötletem sincs, mit szeretne ezzel az egésszel. 
- Bármit, amit szívesen elmondanál - válaszol, aztán gyorsan helyesbít. - Illetve, amit nem tudhatok meg két perc alatt a wikipédiáról. 
Sok mindent mesélhetnék neki magamról. Nem az a baj, hogy nincs anyag a dossziéimba, amihez nyúlhatnék. A probléma inkább, hogy mi az ideális téma egy ilyen beszélgetésnél. Magamról beszéljek? 
Azt mondta verseket ír. Versek. Ez megmosolyogtat. Nem mondom, hogy nem nyálas, de egyben marha dögös is. Meghallgatnék párat. Persze csak az ő szájából. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ezek szerelmes versek legyenek. Legalábbis nem a hétköznapi értelemben vettek az biztos. Végül is én is írok. Igaz nem verseket, és még csak nem is könyvet, de talán ez most ide illene. Nem egy nagy infó, de bizalmas. Csak a banda tudja mennyit jelent nekem. 
- Én naplót írok - motyogom halkan. 
- Naplót? Úgy érted - kezdi, de nem! Esélyt sem adok neki a röhögésre. Arról ne is álmodj, Molko!
- Nem! - tartom ki a kezem. - Nem olyan tinilányosan vagy ilyesmi, mielőtt még belefulladnál a nevetésbe. 
- Bill - kezdi el nagyon halkan pengetni a gitárját. Le sem néz rá, valami lágy dallam, és fejből játssza. - Véletlenül sem készültem nevetni. Azt akartam kérdezni, hogy úgy érted, van egy egész könyvsorozat a lelkivilágodról? Kell nekem!
Nevetnem kell a hangsúlyán. Nem győzött meg, hogy tényleg ezt akarta mondani, és most nem csak szépít az egészen, mert előre lecsesztem érte, de jól esik. Most valahogy csak ez érdekel. 
- Ugyan miért lenne jó bárkinek is, ha elolvasná? Nem túl vidám - húzom el a számat, mire rám kapja a tekintetét. Azt a perzselően fagyoskék pillantást, amitől azonnal lángba borul a testem, amikor meglátom. 
- Miért nem? 
- Hát… - a körmeimet kapargatom, mert annyira kényelmetlen a helyzet, amikor rólam van szó. A lelkemről, vagy a múltamról. De közben meg… Beszélni is akarok vele. - Azóta írom, hogy tudok írni egyáltalán. 
Elmosolyodik, de ez most inkább olyan kedves és meglepett mosoly. Jólesik. Továbbra sem hagyja abba a pengetést, amivel egy nagyon kellemes atmoszférát teremt. 
- Bizony. Az első naplóm még alig olvasható - bólogatok én is mosolyogva. - Ott még vidám is. Sok benne az álom. Ha majd nagy leszek akkor… De aztán, ahogy nőttem egyre sötétebb bejegyzésekkel lett tele.
- Mikor írtál bele utoljára? - húzza kedves félmosolyra azokat az ajkakat, amiről mostanra már tudom, hogy mire képesek, és képtelen vagyok ugyan úgy nézni rájuk, mint előtte.
Nagyon jó kérdés. Ezen komolyan gondolkodnom kell. Szerintem hetekkel ezelőtt már. Az biztos, hogy még azelőtt, hogy megismertem volna Briant. 
- Még előtted.
- Pedig pont arra lettem volna kíváncsi, mit írtál rólam - ölti ki a nyelvét, az ujjai pedig fürgén szelik a húrokat. Egyre fürgébben. Ez a sürgetés a hangulatot is fokozza. Brian nagyon ért ahhoz, amit most csinál.
- Ha írtam volna rólad, se tudnád meg soha, hogy mit - húzom fel a szemöldököm kihívóan, de úgy látom, hogy ez inkább tetszik neki, mintsem elutasításnak veszi.
- Ugyan már - csap a húrokra teljes tenyérrel, amitől összerezzenek, aztán folytatja a halk játékot. - Jogom van tudni, ha valaki papírra vet rólam bármit is, nem? 
- Úgy érted sokmillió rockerlány naplójához van jogod ezek szerint? - húzom el a szám, pedig ezt egy vicces csipkelődésnek szántam, de ahogy belegondolok, nem esik jól.
- Hát nem te mondtad, hogy ez nem olyan napló? 
- Oké - nevetek fel, pedig idegesít is egyben, ahogy ez a pasi folyton kifog rajtam. Kötözködik, és cukkol. Nem tudom, hogy miért csinálja. Okkal akar kiborítani, vagy pedig ő tényleg ilyen? - Nyertél. De ettől még soha nem láthatnád. Még Tom sem olvashatta el soha, amiket írok. Miért pont neked mutatnám meg? 
- Mert ha egyszer így lenne, talán te is láthatnál valamit a verseimből - feleli, és látom, hogy ez valami sokkal többet akar most jelenteni, mint egy egyszerű csere a műveinkkel. Az irományaink itt valami mást szimbolizálnak, amit egymásnak adhatnánk abban az esetben. Épp csak nem tudom, hogy én készen állok-e rá. Hogy valaha készen fogok-e állni erre. 
- Tervezed publikálni őket valaha is? - kérdem, ő pedig egy pillanatra a plafonra kapja a tekintetét. 
- Talán - feleli átgondoltan. 
- Látod? Ez a különbség köztünk. Az enyémet soha nem láthatja senki. Épp ezért még te sem - próbálom gyorsan elterelni a témát. Bármiről beszélgethetnénk, de ez talán egy rossz ötlet volt.
- Kegyetlen vagy - mosolyog, és valami elképesztően tetszik, amilyen hangom beszél most velem. - És ha csak mesélnél belőle? 
- Mire gondolsz? - szűkítem össze a szemeim, mert gyanús, hogy nem fog tetszeni nekem ez a lehetőség sem. 
- Mondjuk elmesélnéd nekem, hogy az első naplódtól kezdve, mi a legboldogabb emléked, amit valaha papírra vetettél? 
Basszus. Ezzel most megfogott. Gondolkodnom kell rajta, mert itt most tényleg elég sok emlékről van szó. Illetve azon is gondolkodnom kell, hogy tényleg be akarom-e engedni abba a buborékba. Utána akár fel is használhatja ellenem. Vagy kipukkasztja, és már többé nem lesz csak az enyém. 
- Ugye bízol bennem? - kérdi, valószínűleg azért, mert már megint percek óta csak töprengek magamban. 
- Nem bízom senkiben sem - felelem keserűen, de azért nem annyira, hogy sajnálatra méltó legyek. Arra vágyom a legkevésbé, hogy sajnálkozva nézzenek, vagy gondoljanak rám.
- Az úgy nehéz lesz, Bill - ingatja a fejét, és most először lenéz a gitárra. Hangosan játszik, virtuóz módjára, aztán miután lezárta a dalát maga mellé fekteti a gitár, és kinyújtja a lábait, majd rám mered. - Bíznod kell bennem, különben ennek az egésznek semmi értelme. 
- Minek? - szűkítem össze a szemeimet, mire megrándul az ajka a szavaimra, és egy picike, nagyon halvány mosolyra húzódik.
- Minek van? - tárja szét a kezeit. - Szerinted van bármi értelme is a nagy beszélgetéseinknek, vagy bármilyen közös programnak is a dugáson kívül, ha nem bízunk egymásban? Én simán ki merem jelenteni, hogy tudom, hogy nem fogsz a titkaimmal a médiához rohanni. Te miért gondolod, hogy én igen? 
Nem felelek, mert annyira letaglóz ezzel a kis monológgal, hogy meg sem bírok szólalni. Lehet benne valami, persze. Értem én, hogy mit mond, csak nem olyan könnyű a gyakorlatban is alkalmazni ezeket. Bízni valakiben nem olyan egyszerű, ahogy az az elméletben annak hangzik. 
- Nem gondolom, oké? Csak ez nem megy ilyen simán - rántom meg a vállaimat, és a gyűrűkkel játszom az ujjaimon. 
- Azt akarod tőlem, hogy küzdjek meg a bizalmadért? - húzza fel egyik szemöldökét, és érdekes félmosolyra húzza a száját. 
- Nem kell küzdened, de ne kérd, hogy máris avassalak be a legféltettebb titkaimba, csak mert hagytam, hogy megkefélj - húzom el a számat, mire ciccegni kezd, amire muszáj felé emelnem a tekintetem.
- De felvágták a nyelvét valakinek - nevet fel, és nekem ne mondja, hogy eszébe sem jut ilyesmi, mert tökéletesen látom, hogy hányszor nyaldossa végig a száját, mióta ott ül a földön. Nem értem most miért kell a mait ennyire felfújnia. Végül is nem erőszakolt meg a faszi. Utána talán nekem se lenne hozzá túl sok kedvem, de most, a nyelve simogatásától fénylő száját szívesen széttépném. - Vonatkoztass el a farkamtól ma este, és beszéljünk inkább rólad. 
- Nem állsz le, igaz? 
- Az valahogy most nincs a terveim közt - kacsint, és a könyökére támaszkodva, már szinte fekszik a földön. Fekete haja talán már a padlót söpri. Hogy a picsába ne figyeljek erre, amikor így felkínálja magát nekem? A kibaszott életemre fogadok, hogy direkt csinálja. 
- Oké, a legboldogabb emlékem akarod tudni? Az volt, mikor a bátyám megvette nekem Pumbát.
Látom, hogy ezzel most nagyon megleptem. Biztos valami lehetetlenül nyálasra, vagy a karrieremmel kapcsolatosra számított. Hát bocsi, ez van. - Nagyon magam alatt voltam. Akkoriban volt, amikor LA-be költöztünk. Hiányzott minden, ami Németország, de közben irtóztam tőle. Úgy éreztem, hogy elvesztem, és csak lebegek a semmiben, de aztán egy nap a világ legédesebb pici kutyája rohant be a szobámba, és én sírtam. 
Most nem mosolyog, nem is néz olyan kihívóan, mint eddig, Csak hallgatja, ahogy mesélek neki. Nem szakít félbe egyetlen közbe szúrt kérdéssel sem. - Minden ami addig összegyűlt bennem, egyszerre utat tört magának, és csak bőgtem Pumbival az ölemben. Tom az ajtónak támaszkodva nézett, de aztán bejött és ő is becsatlakozott az ölelésünkbe. Akkor minden tökéletes volt. Úgy éreztem képes leszek itt új életet kezdeni, és ehhez a sétabotom Pumba lett. Ő szimbolizálta onnantól LA-t, és az újrakezdést. Kb ennyi. 
- Köszönöm, hogy elmondtad - feleli egyből. - És mi a legrosszabb emléked? 
Ettől a kérdéstől kiszárad a torkom, és nem jutok levegőhöz.
- Azt… azt nem tudom elmondani - dadogom, és zavartan kezdek fészkelődni. Talán hívnom kellene egy taxit, és hazamenni. Talán az lenne a legjobb, ha most lelépnék innen, mert a talaj kezd forrósodni, és köszönöm de nem szeretnék olyan ostoba béka lenni, aki nem veszi észre, hogy melegítik alatta a lábost, csak amikor már késő. 

Amikor már mozdulnék, Brian feltápászkodik a földről, és mellém sétál. Lassan leül mellém, az arcomra simítja a kezét, és megcsókol. Egy apró érintés. Nem is igazi csók, mégis itt tart vele a kanapén. - Eszedbe ne jusson menekülni. 
A fejemet akarom rázni, de nem megy. Semmi sem megy. Csak a nyakára teszem a kezem, és közelebb húzva újra megcsókolom. Nem ellenkezik, de nem is kapcsolunk egyre durvább fokozatra. Csak lustán csókolózunk egymást érintve - szigorúan deréktól felfelé. Bassza meg, én nem is tudom, mikor elégedtem meg utoljára ennyivel, de most valahogy mégis jó. Egyik kezemmel átfogom a derekát, és szembe velem az ölembe ültetem. Nem ellenkezik, nem mondja, hogy felejtsem el sőt, ahogy teljesen fölém magasodik, és közben a farkunk összeér pontosan érzem, hogy ő ugyan azt élheti át, amit én. Ő tiszteletben tartja a dolgaimat, akkor nekem is illene az övéit, ugye? Nagyon nem lenne tőlem kedves újra letámadni, miközben ő az én érzéseimet szem előtt tartva nem akart ma semmit, csak velem lenni. Még ha nem is érti meg, hogy én másra vágyom.

Szokatlan a ruháinkon keresztül magamhoz ölelni. Furcsa, hogy csak a felsőjén át érzem a teste melegét. Egyikünk sem szakítja meg a csókunk. Az ajkai nem csak szépek, de annyira finomak is, amilyennek tűnnek. Vagy még annál is jobban. Lehetetlenül jó ízük van, és úgy érzem legalább olyan addiktívak, mint ez az ember maga. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz még példa arra, hogy én csak ülök valakivel, hogy csókolózzunk. Azt hittem ebből már kinőttem, és nem lehet elmerült csókolózás a későbbi szex reménye nélkül. Nem érdekel most semmi, csak hogy egy kicsit még tartson ez a dolog. Még ne legyen vége. 

Már szinte zsibbad a szám, amikor kiválik a csókból, de nem megy el. Továbbra is az ölemben ül. Ad egy puszit az arcomra, aztán a fülemre, és a nyakamra is. Lehunyt szemmel várom a többit, de elhajol, és a mosolyával találom szembe magam, amikor úgy döntök újra látni akarok. 
- Mire gondolsz? - kérdem rekedtes hangom, mert esküszöm legalább egy órája meg sem szólaltunk csak csókolóztunk. Mint a tinik. Nem akarom tudni a gatyám hogy néz ki. 
- Hogy akarom-e tudni a választ a következő kérdésemre - feleli lazán, és le akar mászni az ölemből, de magamon tartom. Ösztönből. Nem volt tervben, hogy megakadályozom, mégis azt akartam, hogy maradjon így. Nem kérdez, és nem próbálkozik erősebben. Elengedi magát, és visszaül a combjaimra. 
- Mi a kérdésed? - lehelem felé, és most tényleg nagyon érdekel. Talán még izgatott is vagyok, hogy vajon ezúttal mi az, ami nem hagyja nyugodni velem kapcsolatban.
- Kivel volt a legőszintébb csókod életedben? - kérdi, és tudom mire céloz. Tudom, hogy nem egy elcsépelt, "ugye neked is ez volt a legjobb" kérdés akart ez lenni. Ez sokkal mélyebb, ugyanis azért kérdezi, mert valószínűleg pontosan tudja a választ, és a koromat, és partnereim számát tekintve ez eléggé elkeserítő
Most csináljak úgy, mint aki gondolkodik? Vagy csak vágjam rá, hogy veled, itt és most? Mert így van. A maximális bizalom még persze nem forrt ki teljesen, sőt, de azt nem tagadhatom, hogy ez volt a legőszintébb csókom eddig. Nem volt benne hazug ígéret, és nem is azért kapta, hogy elérjek vele valamit a későbbiekben. Azért csináltuk, mert akartuk, és mert elvesztünk a pillanatban. Ezt még soha nem éreztem.
- Ez volt az - felelem egy nagy levegő után. De erre már nem annyira tetszik a reakciója. Felnevet, és már nem tudom itt tartani. Lemászik az ölemből, és a gitárjáért nyúl, majd szépen elkezdi elpakolni. - Most mi van? 
- Nem kell ezt mondanod, Bill - feleli cinikusan, pedig tudja. Tudom, hogy tudja. Láttam rajta, hogy milyen szándékkal kérdezte ezt meg itt és most.
- Tudom, hogy nem kell - védekezek, de teljesen össze vagyok zavarodva.
- Akkor minek ez a nyálas szöveg? Mennyi idős is vagy? Már nyilvánvalóan nem egy smároláson vagy túl. Nagy baj lenne, ha mind közül ez lett volna a legjobb - mondja ki az utolsó mondatot felém fordulva, és látom a szemében, hogy ez komolyan aggasztja. A szavai viszont sokkolnak, mert őszinteséget kért tőlem, én az voltam, most pedig olyan pofont kaptam cserébe, amire egyáltalán nem számítottam. Egy olyat, ami nem őszinte.
- Rohadj meg, Molko! - dörmögöm, aztán felpattanok, és tényleg indulni készülök. Úgy tűnik hamar rá kell ébrednem, hogy felesleges elkezdenem mesékben hinni. Az életben olyanok nincsenek. Még mindig… 
- Nyugi már - kap a kezem után, de kirántom az ujjai közül, és szó nélkül vágtatok ki az ajtón. Velem ne szórakozzon ez a kis törpe, mert megjárja. Valószínűleg még nem sejti ki vagyok. Vagy ki tudok lenni, ha akarok. A legrosszabb rémálma is akár. Tudok én mocskosan is játszani.

Úgy tűnik nem jött utánam, mert már két sarokkal arrébb járok a szállodától, de még nem látom a közelben sehol. Nagyon sok fiatal üldögél a kis parkban, amibe tévedtem. Zenét hallgatnak, beszélgetnek, és ahogy érzem, füveznek. 
Rég volt utoljára, hogy füvet szívtam volna. A vége felé elkezdett olyan lenni, mintha csak cigiznék. A várt hatás egyre inkább elkerült, de most kedvet kaptam hozzá. Egy elég nagy társaság ül a gyepen. Feléjük sétálok, ők pedig már teljesen becuccozva néznek fel rám. 
- Tudtok adni egy szálat? Kifizetem - szólok feléjük, miután felveszem a kapucnimat. Az nem kell, hogy felismerjenek, vagy valami.
- Persze, tesó - nevet fel egy hosszú, szőke hajú srác. - Tessék.
Átnyújtja nekem, én villámgyorsan a táskámba dobom, és adok neki annyi pénzt, hogy ne is legyen ideje a meglepetéstől megszólalni. 

Elsétálok, és egy kevésbé kivilágított részen megállok. Elég eldugott, és erre már kevesen is vannak. Leülök egy padra, és rágyújtok a hosszú ideje első vicces cigimre. Már az legelső slukk is nagyon jól esik. Ismerős mégis új érzés. Jó minőségű anyag. Ez meglep egy kicsit azoktól a srácoktól, de így nem is sajnálom azt a pénzt, amit fizettem érte. 
Már a felét elszívom, mire kezdek egy kicsit ellazulni a gondolattól, hogy hamarosan minden megint olyan szép lesz. Nem is hallottam, hogy valaki mellém ült, így szinte felugrok, amikor megszólít. 
- Adsz egy slukkot? - hasít a csendes éjszakába a jellegzetes, senkivel össze nem téveszthető hangja. 
- Te meg… 
Nem hagyja, hogy végigmondjam. Közelebb hajol, megcsókol, és közben észrevétlenül veszi ki a kezemből a cigit. Míg én rémültem kapkodom a tekintetem, hogy ezt megláthatta-e valaki is, már bele is szívott. Akkor már nem gondolok a rémületre, csak arra, hogy már megint akarom őt, és újfent meg tudott lepni. Istenem, olyan erotikusan tudja még ezt is szívni, hogy legszívesebben itt dugnám meg a padon.


Bill kiakadása meglep, de nem mondhatnám, hogy a természetét ismerve váratlan. Az, ami az előbb történt köztünk, megmutatta nekem, hogy ez a srác tényleg egyáltalán nem az, akinek szeretné, hogy mindenki higgye - kemény, elérhetetlen híresség, aki bárkivel dug, akivel csak akar, és egyáltalán nem bánja. Nem, Bill még mindig csak egy rémült gyerek, aki szeretetre vágyik, egy kis extra figyelemre, és olyan boldogan és őszintén tud hálálkodni érte, hogy még az én jégszívem is megolvad rá. Az a csók... az a csók olyan volt, amit régen éreztem utoljára, lusta, érzelmes, mindketten tudtuk, hogy ebből nem lesz több, és mégsem érdekelt. Kívántam, éreztem, mennyire akar ő is, mégsem adtuk meg magunkat, mert tudom, hogy mindketten éreztük, ez most másról szólt. Én meg elbasztam. Nem hittem neki, amikor éppen arra kértem, hogy bízzon bennem, és ez volt a legnagyobb hiba, amit csak tehettem, hiszen ha csak egyetlen pillanatra is, de kinyitotta nekem a szívét, engedte meglátni, mi rejtőzik odabent, a keserűség és a nagyképűség falai mögött. Drága Bill... hogy csavarhattál így az ujjaid köré egy pillanat alatt? Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem tűnt fel neki, én hogyan érzek, de ez nem is baj, attól csak megrémülne, és még messzebb menekülne, valószínűleg olyan mélységekbe, ahol már én sem érhetem el. 
Éppen ezért adok időt neki most is, hogy lenyugodjon, mielőtt utána indulnék, egyből a közeli park felé véve a lépteimet. Számítok rá, hogy ott lesz, mivel ilyen állapotban nem akar hazamenni Tomhoz, aki csak aggódna érte, amiért megint az éjszaka közepén esik haza, más hely meg nincs a környéken, ahol elbújhat kicsit, és egyedül lehet.
Hamar megérzem a fű ismerős illatát, és ettől görcsbe rándul gyomrom - egyből tudom, ha Bill érezte, vagy ott lesz, ahonnan az illat származik, vagy minimum megfordult ott, és valahogy szerzett magának egyet, és ez nagyon nem tetszik. Megint felejtésbe és drogba menekül, csak most éppen előlem, előlem, aki pont reméltem, hogy új függőségre találhat bennem, és leteszi azt a szart. Nem is tudom, egyáltalán hogy gondolhatok ilyesmire... Bill nem az én felelősségem, semmivel nem tartozom se neki, se Tomnak, mégis, ahogy meglátom a vékony alakját a padon, végigbizsereg a testem a megkönnyebbüléstől, hogy egyben találtam rá.
- Adsz egy slukkot? - Olyan természetes a kérdés, ahogy elhagyja az ajkaimat, mintha tegnap kértem volna az utolsó füves cigimet Steftől, pedig... meglepően régen tiszta vagyok már, ismerve a körülöttem élő embereket.
- Te meg... - kezdene el akadékoskodni, de a számmal hallgattatom el, amíg megszerzem tőle, és békésen teszem magamévá, amíg ő azzal van elfoglalva, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem látott minket.
- Ne nézz így rám - nevetek rá, miután már úgy érzem, percek óta bámul rám elámulva. - Én is szívtam már, szerintem korábban kezdtem, mint hogy te tudtál számolni, bogaram. Na gyere, hazaviszlek, mielőtt beüt nálad a cucc, és lebuktatod magad - ölelem át, mire Bill egyből hozzám simul, amiből azonnal tudom, hogy bizony ezzel már elkéstem. Soha nem közeledne nyilvánosan, ahhoz túlságosan félti a törékeny hírnevét és a nem létező heteroságát, na meg amennyire kiborítottam alig fél órája, kétlem, hogy azt józanul ilyen könnyen elfelejtené.
- Hová haza? Megint becsapsz és magadhoz viszel, rocksztárkám? Megdugsz, mint legutóbb, aztán ott hagysz a faszba? - dorombolja a fülembe vészesen kéjes hangon. Gyűlölöm, hogy felizgat ez a gyerek, mert a kezei már mindenütt járnak a testemen, simítják az oldalamat, végignyal a fülemen és még a cimpámba is van ideje beleharapni, amitől már nem tudom elnyomni a belőlem kiszakadó sóhajt, mielőtt taxiba nyomnám a csinos pofiját, és a címükhöz irányítanám a sofőrt. Még jó, hogy ki sem mozdulok a tárcám és a telefonom nélkül, különben most rohadtul megjártuk volna, ha vissza kell rángatnom a hotelbe, aztán újra le a kocsimig.
- Bill, bírd ki a házadig. Komolyan mondom, nem vagyunk egyedül - sziszegem neki határozottan, ahogy eltolom a kezét a combomról. Azt már feladtam, hogy bekössem, mert olyan, mint Cody volt három évesen, amikor mindig kificánkolt a gyerekülésből, és soha nem tudtam bekötni, csak ha énekeltem neki.
- Hát aztán? Én leszarom. Te meg magasról szarsz mindenre, rám is, most mi a fasznak a magas ló? - bújik a nyakamba és érzem, hogy a borostája, és a forró lehelete karcolják a bőröm, amitől libabőrös leszek, mert bassza meg... nem tudom letagadni, hogy egész este rohadtul kívántam, és kezd megtörni az én akaratom is.
- Az a fasznak, te agyatlan álzenész, hogy holnap, amikor kijózanodva felébredsz, ne legyél öngyilkos, mert minden pletykalap arról beszél, hogyan szoptad le Brian Molkot egy taxi hátsó ülésén. És most tartóztasd magad - tolom arrébb most már türelmetlenül, mire sértetten elfordul tőlem és még arrébb is húzódik. Ilyen hisztérikát... el kell gondolkodnom azon, miért is kedvelem, mert őszintén szólva, az idő nagy részében fogalmam sincs róla, miért pont ez a srác fogott meg. Rengetegen vannak, hozzám közelebb korban vagy esetleg gondolkodásmódban, ízlésben, értelemben, mégis... nekem Bill Kaulitzon kellett megakadjon a szemem, aki egy drogfüggő kamasz lány tíz évvel idősebb, borostás kiadása. Ha gratulálhatnék magamnak a lehető leggúnyosabb hangnemben, amire csak képes vagyok, hát most megtenném.

- Na gyere, mielőtt elalszol itt nekem - nyitom ki neki az ajtót, miután fizettem és kiszálltam, aztán gyengéden kisegítem, de egyből elhúzódik tőlem.
- Hagyjál a faszba. Minek szálltál ki? Betalálok egyedül, nem kellek neked, hülye, vén, lógó pöcsű fasz - vágja hozzám nyűgösen, aztán a mágneskártyájával már nyitja is a kaput. Én csak állok ott, leforrázottan, döbbenten nézve rá. Minek nevezett? Komolyan, azok után, hogy hazakísértem, mert vigyázni akarok rá, meg a hírnevére, képes ilyen csodálatos, és meglehetősen felnőttesen intelligens jelzőkkel illetni? Na ezt nem. Nem eszik olyan forrón a kását, báránykám, de még mit nem. Olyan lendülettel ragadom meg a karját, hogy majdnem elesik - főleg, hogy jóval alacsonyabb vagyok nála, így az egyensúly még kiegyenlítetlenebb -, majd berántva a kapun, a magas téglakerítés árnyékában elbújva, a legközelebb falnak lököm, és a hajába markolva rántom le magamhoz, hogy az ajkaira marva csókoljam meg.
- Ki a lógó pöcsű, vén fasz, te kis pisis? Na mindjárt megmutatom neked a lógó pöcsömet, csak merd a szádba venni - morgom az ajkai közé. Nem hagy azonban sokáig beszélni, mert úgy harap a számra, hogy fájdalmasan nyögök fel, bele a heves csókba, amit most ő kezdeményez, de nem bánom, lelkesen viszonzom is, igyekezve lépést tartani a tempójával. Basszus Bill... hogy tudtam ennyire beléd bolondulni, ilyen lehetetlenül kevés idő alatt?
Fogalmam sincs, hogyan nem esünk el a házhoz vezető lépcsőkön, vagy éppen zuhanunk bele a medencéjükbe, ami mellett elhaladunk, mert én alig látok valamit attól, hogy Bill nem hajlandó elengedni az ajkaimat egy pillanatra sem, és gyakorlatilag hátrálva, botladozva haladunk, érintve egymást, a másik ruháit markolva, hogy megtartsuk az egyensúlyunkat. Azt hittem, kinőttem már az ilyen fajta heves csókcsatákból, hogy még a lábam elé nézni is elfelejtek, de... Bill valahogy minden pillanatban arra tanít, hogy semmihez sem vagyok öreg, - amikor nem nevez éppen ő maga annak - amiről azt gondoltam, ebből már kinőttem. Füvezés, heves szex, gumi nélkül dugás a konyha pultjának döntve... életemben nem voltam ennyire elveszve egyetlen másik partneremmel sem, és életemben nem éreztem soha, hogy ennyire megtaláltam magam valakivel. És ez rémisztő. Ha nem ködösítené el nekem is a fejemet a cucc, most biztosan alaposan elgondolkodnék az életemen, és rohadt gyorsan elhúznám innen a csíkot, aztán nem is gondolnék többet a német dalospacsirtára, éppen ahogy Stefan szeretné, de tudom, a józan eszem bármennyire diktálná ezt, a szívem már képtelen lenne egyedül hagyni őt.

- Merre van a szobád? - kérdezem, amikor végre betalálunk a falakon belülre, mire Bill egy pillanatra elszakad tőlem, aztán tanácstalanul körülnéz, és megvonja a vállát.
- Kit érdekel? Az én házam, ott dugok ahol akarok - vonja meg a vállát, aztán újra magához ránt, de most nem az ajkaimat támadja, hanem a nyakamba harap, erősen, hogy később is látsszon a fogai nyoma. Így játszunk? Szereti, ha a partnerén látszik, hogy hozzá tartozik? Ezt kinézem belőle... majd ha már eléggé ismerjük egymást, talán megengedek neki többet is. Mutathatok neki olyat, amivel tényleg megjelölhet, a kérdés az, lenne-e hozzá mersze, de... ezzel még ráérünk. Egyelőre jobb lesz, ha ide koncentrálok. Kuncogva egyik csukott ajtónak ütközünk a másik után, míg egyszer csak Bill hátra nem nyúl, és az aktuális szoba kilincsét lenyomva, bebotladozunk egy hálóba. Ha nem lenne sötét, nem lennék beszívva, és olyan kikúrtul felizgatva, hogy csak az arcát szeretném látni, ahogy a farkamon lóg, most biztosan körbenéznék, mert kíváncsi vagyok, milyen a szobája, de így egyedül azzal foglalkozom, hol találom az ágyat. Sietve gombolom ki az ingemet, aztán a nadrágomat is lerángatom, és épp hogy megszabadulok mindentől, érzem, hogy Bill forró bőre az enyémnek simul, ahogy a merev farkát a fenekemhez dörgöli, mielőtt az ágyra lökne.
- Igazad lehet... Nem is lóg ez annyira - jegyzi meg, ahogy a száját nyalogatva végignéz rajtam. Én elnyúlok az ágyon, felkínálva magam, hadd faljon fel a ködös tekintetével, mielőtt nyögve adnám meg magam az ajkai alatt, ahogy csókolni és szívni kezdi a combjaimat. Bassza meg, mindjárt felrobbanok... ez így nem lesz jó, a drog teljesen elveszi az eszem, még ha nem is szívtam túl sokat, annyira fel vagyok izgatva, hogy nem fogom sokáig bírni. Éppen ezért kétségbeesett lépésre szánom el magam és belemarkolva az énekes ezüstszőke tincseibe, feljebb húzom a fejét, hogy rám nézzen végre.
- Dugj meg. Tudom, hogy ezt akartad egész este, most megkapod, dugj már meg, mielőtt felrobbanok - mormogom a nyáltól csillogó szájára, ahogy az ajkaira kapva, hevesen megcsókolom. Szélesen elvigyorodik, szemmel láthatóan nincs ellenére az ötlet, amikor elhúzódunk egymástól, aztán az éjjeli szekrénybe túr, hogy kivegyen egy kis tubust. Nem lep meg, hogy fel van készülve, mégis csak az ő szobája...
Nem szól, csak belém simítja két ujját, amitől megfeszülök, nyögve akad el a lélegzetem, és a takaróba markolok. Bassza meg, azért ehhez nem vagyok hozzászokva. Mintha egy pillanatig lassítana, hogy megszokhassam, de nem élvezhetem a gyengédségét sokáig, mert hamarosan már elmerül bennem, újfent elfeledkezve a gumiról. Mert persze csak olyankor tudunk dugni, ha dühös vagy be van állva, amikor az lesz az utolsó gondolata, hogy óvszert húzzon. A szemeim előtt ködfátyol úszik, és ezekben a percekben azt sem tudom mióta mozog már bennem úgy, hogy egy nagyobb lélegzetvételre sem hagy időt. Az idő eltűnt, nincs semmi, csak mi egy buborékban.
Nyögve élvez belém, és én is követem, reszketve adva meg magam az élvezetnek. Francba...

Levegőért kapva ébredek. Mi a... Ne. Ezt nem engedhetem meg magamnak, nem itt és nem most. Bill nem tudhat erről, ennek még nem jött el az ideje, azonnal el kell tűnnöm. Idegesen rángatom magamra a ruháimat, de mivel a reszkető kezem miatt többször is elvétem, végül a pólómat ott hagyom a földön, és megelégszem a nadrággal, miközben Sirivel felhívatom Stefant, mivel beírni a nevét úgysem tudnám.
- Stef... gye... gyere értem, azonnal. Hozd a... gyógyszert. Bassza meg... hozd a gyógyszerem. Siri, küldd el neki a k... GPS-koordinátákat, most - utasítom a telefont.
- Brian, mi a franc? Van veled valaki? Úristen, hívok mentőt - aggodalmaskodik Stefan, miközben hallom, hogy elhagyja a lakást.
- Ne... hagyjad, mentő nem kell. Akkora baj nincs, és... rájönnének... a fűre. Csak... hozzad. Várlak - kérem, aztán vagy hatszor próbálkozom megnyomni, mire sikerül végre letennem, és a kapu mellett lecsúszva várok rá. Faszért kellett nekem is szívnom abból a szarból... A térdeimre támasztom a homlokom, és nagy levegőkkel igyekszem kordában tartani a testemen egyre inkább eluralkodó reszketést, ami kihat a légzésemre is. Remélem, Stef hamar ideér, mert ha elájulok, tényleg muszáj lesz mentőt hívnia, és arra most baromira nincs szükségünk, este koncert lesz.
- Brian... Brian, hallasz engem? - Nem tudom, mióta szólongathat, mire fel tudok rá nézni. Gyengéden felemeli a fejemet, hogy rá tudjak nézni, szerencsére levegőt még kapok, így le tudom nyelni a két, apró darabokra tört pirulát, amit ad nekem, különösebb gond nélkül. - Basszus Bri. Te komolyan nem tudod, mit csinálsz.
- Bagoly mondja... - sóhajtom fáradtan. A rohamok mindig elveszik az erőmet, és most egyébként sem voltam a magaslatokban, drogozni és szexelni Billel fárasztó. Basszerosom felemel a karjaiba, majd lefektet a kocsi hátsó ülésére. Érzem, ahogy a gyógyszerem lassan hatni kezd, és a tagjaim ellazulnak, ami el is álmosít. Ez most jó...

Még mindig nem vagyok túl jól, de a koncertet nem akartam lemondani. Túléltem már ilyet, maximum playbackről megy a gitár, amit nem szeretek, de néha kénytelen vagyok elviselni, ha a kezem túlságosan reszket hozzá. A szék karfáját markolom, miközben sminkelnek, lehunyt szemmel figyelek a légzésemre. Szedem a bogyókat, de néha azok sem segítenek eleget ahhoz, hogy a betegség ne uralkodjon el a testemen, a drog pedig mindig csak rosszabbá teszi a helyzetet.
- Kész vagy? - lép mellém Stefan, a vállamra simítva a kezét, és bátorítóan megszorítja egy kicsit. Várok pár pillanatot, aztán kinyitom a szemeim, és a tükörbe nézve, bólintok.
- Mehetünk. Tudjuk ezt le gyorsan - biccentek, aztán felkelek a székemből, és a vállamra véve a gitáromat, követem a csapatomat a színpadra.

Nem hiszem el, hogy Bill megint itt van. Mi a francnak jött ide? Igyekszem a lehető leghamarabb eltűnni a színpadról, miután vége a koncertnek, mert most semmi kedvem bulizni vagy éppen csak beszélni a német dalos pacsirtával, de mit ad Isten, ez a kis démon még a backstagebe is követ.
- Mi a faszt akarsz, Bill? - sóhajtok fel, amikor elkapja a karom.
- Én mit akarok? Te mit akarsz! Megint ugyanazt csinálod. Dugunk, aztán lelépsz a faszba, csakhogy előtte még a lelkembe is tapostál, és ezt nem nézem... - kezdene bele a szokásos hisztibe, de elakad a hangja, mikor a sminkasztalba kell kapaszkodnom, hogy megtartsam magam. - Jézusom, jól vagy? Reszketsz.
- Semmi közöd hozzá - rántom el tőle a karom idegesen. Na, ehhez tényleg rohadtul semmi köze. Nem akarom, hogy köze legyen. Nem akarom, hogy ez a szar egyáltalán létezzen. 
- Semmi közöm? Mi az, hogy semmi közöm?! Én megosztottam veled valamit, amit senkinek sem mondtam el, erre te közlöd, hogy basszam meg?
- Azt megtetted tegnap - közlöm vele fagyosan. - És rossz ötlet volt. Most pedig menj haza.
- Ennyi? Ennyire méltatsz? - emeli meg a hangját vészesen magasra, de én meg sem rezzenek. Egészen kezdem megszokni a hisztijeit.
- Ennyire. És most, ott az ajtó - mutatok a kijárat felé, de amikor a kezem reszketni kezd, inkább elrejtem a hátam mögé. Tudom, hogy sejti, valami nincs rendben, én viszont nem hagyhatom, hogy megtudja, mi is az. Látom, hogy mondani akar még valamit, hogy védje magát vagy csak hogy övé lehessen az utolsó szó, de végül inkább csak szó nélkül megfordul, és kiviharzik az öltözőből, épp amikor már le kell rogynom egy székre. A fenébe is...

***

Egy szót sem szólunk egymáshoz Billel, és ez nekem most kifejezetten kényelmes. Hamarosan elmegyünk majd a városból, könnyebb lesz úgy elválni, hogy Bill nem is akar látni. Legalább nem jár majd utána is a nyakamra... Igaz, Adamnek megígértem, hogy elmegyek a bulijára, és tulajdonképpen még búcsúbulinak is tökéletes, éppen ezért vagyok ma itt, a whiskey-met szürcsölgetve, de amikor a szemem sarkából meglátom a német hisztigépet, kezdem meggondolni, mennyire volt jó ötlet tényleg eljönnöm. 
Tudom, hogy ő is meglátott, és lassan kezdem szégyellni magam, hogy gyakorlatilag szinte bujkálok előle, amikor zavarodott hangokat hallok meg a medence felől. Mi van, valaki nem bírta a piát, és úgy döntött, jó ötlet felpezsdíteni a partit egy kis ökölharccal?
Meglepetten sietek közelebb, akkor pedig igazán leesik az állam, amikor Adamet látom leteríteni az egyik vendégét. Ejnye, rendesen felönthetett a garatra, ha ennyire bedühödött, mi baja lehet...? Ez nem a pia, ez egy az egyben személyes ügy, ahogy látom, de azt nem hagyhatom, hogy komolyan mindenki szeme láttára verje agyon ezt a szerencsétlent, így Billel egyszerre vetem magam előre, hogy megragadjam, és hátrarántsam vendéglátómat a karjánál.
- Állj le, mert kinyírod, vagy rosszabb - figyelmeztetem az énekest, szorosan tartva a karját. Bill eltátja a száját, amikor rájön, hogy én segítek visszatartani az exét épp egy gyilkosságtól, vagy legalábbis súlyos testi sértéstől, de nem hagyja sokáig szótlanul a helyzetet, az nem is ő lenne.
- Mégis mi lehetne rosszabb annál, te idióta? - rivall rám, mire felnevetnék, ha nem lenne minden erőm abban, hogy valaki olyat tartsak vissza, aki jóval magasabb nálam. De felvágták valakinek a nyelvét...
- Pl, ha lecsukják - jegyzem meg lazán, de az előttünk zajló jelenet hamar újra magára vonja a figyelmemet, ahogy az emlegetett Patrick, mint megtudom, valaki segítségével felkászálódik a földről.
- Mi az istenre vársz még? Vidd már innen! - rivall rá Bill az ismeretlenre, ők pedig szerencsére hamar eltűnnek, mert már nem tudtam volna sokáig visszatartani. Megkönnyebbülten engedem el Adamet, aki egyből rohanni kezd. Miért érzem azt, hogy pasi van a dologban?
- Utána menjünk? - pillantok Billre, de tőle csak egy fagyos pillantást kapok válaszul. Ez komoly? Látom, a hisztis kölyök megint elemében van. Mindenesetre, inkább utánaindulok, Billel a nyomomban, jobb, ha valaki figyel rá...
Jól is tesszük, úgy látom, mert kidőlve találunk már rá, neki sem tesz jót ez a sok stressz, úgy látom. Egyből felismerem a pánikrohamot, és mindketten odasietünk Billel, hogy lesegítsük a kanapéra, határozott mozdulatokkal nyugtatva meg, amíg el nem ájul. Akkor leülök a kanapé karfájára, és csak nézem őt, miközben Bill idegesen járja a köröket.
- Állj már meg, elszédülök tőled - szólok rá, mire leveti magát a fotelbe. Adamnek szépek a bútorai, bár ennyi bőrrel én már kényelmetlenül érezném magam...
- Ne parancsolgass nekem - morran rám, de csak felkuncogok. Elég paprikás a hangulata, vajon csak enyém a megtiszteltetés, vagy egyébként is rossz kedve volt?
- Ugyan, Bill. Komolyan még mindig a koncert utána történtek miatt haragszol? Felejtsd már el. Gyere ide - intem közelebb magamhoz. Ötletem sincs, mit csinálok, de ahogy közelebb sétál hozzám, mintha egymás babonáznánk meg... a következő pillanatban csak az tűnik fel, hogy a hajamba markol, ahogy az ajkaim közé nyögve viszonozza a csókomat. Basszus, mennyire hiányzott ez. Hihetetlen, mennyire élvezem, ahogy megszívhatom az alsó ajkát, és ő szinte felnyüszít. Olyan közel simulva hozzám, hogy érzem a teste melegét a félig kigombolt inge alatt.
- Brian... - sóhajtja kéjesen, de mikor Adam megmoccan, egyből elszakad tőlem, és rajtakapottan túr a hajába, nehogy feltűnő legyen, hogy az előbb még az én ujjaim pihentek a puha tincsek között. Arrébb megyek, hagyom, hogy ezt most Bill intézze, ők közelebb állnak egymáshoz, már amennyire neki megy ezt kezelni, mert úgy látom, ő sem igazán tudja kézben tartani a helyzetet.

- Gratulálok, ez jól ment - kuncogok fel, miután az énekes elrohant, Bill pedig dühösen fordul vissza hozzám.
- Te rohadtul semmit sem csináltál, úgyhogy ne papolj itt! Egyszer leszállhatnál arról a kurva magas lóról - vágja hozzám ,ár másodszor ezt a lovas hasonlatot. - Egyszer leszarsz, aztán meg megcsókolsz, mi a faszt akarsz tőlem?! - dobja fel a karjait a levegőbe tanácstalanul, és hogy őszinte legyek, erre még én sem tudok válaszolni. Sóhajtva ingatom hát meg a fejem.
- Gondolom tudod, hogy azok a koncertek, amiken voltál, turnéhoz tartoznak. Hamarosan elmegyek, Bill. Azt akartam, hogy tudd - közlöm vele, de a hangom most nem hideg és távolságtartó. Szeretném, ha nem borulna ki, vagy legalábbis ha meg tudnám nyugtatni, ha mégis megteszi.
- Miért...? Miért mondod ezt most? - rogy vissza a fotelbe sebzetten. Fáj neki, hogy elmegyek?
- Mert... mert nem akarlak itt hagyni egy szó nélkül. Itt a számom. Ha kellek - nyújtom oda neki a számomat egy papírfecnin, amit egész nap a zsebemben hordoztam. Talán őrült vagyok, de akkor adjunk bele mindent. Kíváncsi vagyok, elveszi-e.


<<< előző részkövetkező rész >>>

 


Megosztás:

HOZZÁSZÓLÁSOK

4 megjegyzés:

  1. De örülök hogy végre visszatért ez a sztori!!! Az egyik kedvencem!!! Azt hittem már nem lesz folytatása!! Hamar hozzátok a következőt!! Nagyon kíváncsi vagyok hogy alakul majd a dolguk ha Brian elmegy.
    Várom a kövit!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök én is. :)) Ez picikét nehezen akar megszületni, mi meg nem erőszakoskodunk, de alakulgat. :)

      Törlés
  2. Sziasztok! ❤️
    Végre! Baromi boldog vagyok, hogy olvashattam újra Billről. Ez a két fiú a szívem csücske. ♥️ ♥️ ♥️ Köszi ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nekünk is, muszáj újra felkarolnunk őket. :D

      Törlés