I'm crazy about You - 3.

Sziasztok! 

Mondanám, hogy egy kis friss és ropogós, de ez inkább szaftos lesz. :) Itt vagyok ám, csak mindig annyi mindent csinálok, hogy... A lényeg, hogy ha kicsit megint felszívódok akkor lökdössetek és itt is vagyok. ;) 
Hozok nemsokára fordítást is ígérem. De most ezt élvezzétek. :))
Puszi&Pacsi





A kanapén aludhattam el, mert minden porcikám sajog, mikor kezdek magamhoz térni a hasamon rezgő telefonomtól. Nagyot ásítok és hunyorogva próbálom kivenni az éles fényben, hogy ki keres. Lopva először az időt nézem meg. Elmúlt dél. Tom nem ébresztett fel. Előfordul, hogy a kanapén vagy a kerti nyugágyon alszom el, de soha nem hagyja, hogy magamtól is ébredjek ott. Mindig felkelt, és az ágyamba cibál azzal az indokkal, hogy fájni fog, ha ott maradok. Ma nem keltett fel. Vagy talán még ő is alszik.
A rezgés csak nem akar alábbhagyni, így végre azt is megnézem, ki zaklat ilyen kitartóan. Egy apró mosolyra húzódik az ajkam, mikor felfogom, kinek a neve villódzik a képernyőn.
- Hello, édes – szólok bele mézédes hangon.
- Szia – válaszol Adam, és érezhetően meghökken a fogadtatástól. - Öm, csak azért hívlak, mert úgy egy hét múlva lesz nálam egy buli. Medence, koktélok, zenészek és természetesen zárt körben. Tudom, hogy szereted az ilyesmit. Gondoltam...
- Szeretnéd, hogy elmenjek? - veszem át ismét a szót, és egy kicsit megnyalom az ajkaim. Persze, tudom, hogy nem látja, de érzi. Ezzel tisztában vagyok. Ja, nyilván elég szemét dolog tőlem, de imádom mikor zavarodottan beszél hozzám. Mindig is imádtam.
- Billy... - sóhajt a vonal túloldalán. - Kérlek...
- Igen?
- Én csak... Ha úgy érzed, egy kicsit kikapcsolódnál, akkor gyere el.
Jeges áradatként ér a mondata. Nem azt válaszolta, hogy persze, akarom, hogy gyere. Nincs a hangjában az elkeseredett vágyakozás, hogy láthasson. Hogy velem lehessen. Nincs abban a  hangban semmi, csak egy kis tartózkodás és zavar, mikor velem beszél. Ez egyszerre az arcomba csap, és dühös leszek tőle. Érzem, ahogy a feszültség felkúszik a tagjaimon. Talán az univerzumból szívtam el, mert olyan mértékben tölt ki, hogy attól tartok, még felrobban a testem. A pusztító pokolgépem utolsó szikráját pedig eztán kapom meg;
- Szólj Tomnak is, hogy meg van hívva.
- Tomnak rengeteget kell dolgoznia az új lemezen, nem hiszem, hogy el fog menni – darálom a választ gépiesen. Azt már nem! Nem lesztek jóbarátok, miközben ő téged vigasztalgat miattam. Még mit nem. - Én pedig még nem tudom. Majd ha nem lesz jobb dolgom, elnézek a bulira.
Néhány másodpercig nem érkezik válasz, aztán csak egy mély sóhaj recsegő hangja ér el hozzám. Szinte látom, ahogy a fejét csóválja tehetetlenségében. Tudom, hogy lehetetlen alak vagyok, de képtelenség uralkodnom magamon. Nem is akarok. Senki nem irányíthat engem, eddig sem tehette senki, nem fognak holmi recsegő sóhajok megváltoztatni.
- Most mennem kell – zárja le a beszélgetést. - Billy... szeretném ha eljönnél.
A szám résnyire nyílik, mert mérget vettem volna rá, hogy ezt soha nem fogja kimondani, de mégis megtette. A válaszom, vagy bármilyen reakcióm viszont – valószínűleg szándékosan – már nem várta meg.
Kimondta, és mint mikor egy narkós megkapja a napi adagját, elűzte a felgyülemlett feszültséget. Hm, érdekes példa. Ezzel pedig egy újabb feszültség szakadt a nyakamba. Kell is nekem mindig ilyen mélyen elgondolkodnom dolgokról...

Felpattanok, hogy megnézzem Tom merre járhat. Óvatosan nyomom le a szobája kilincsét, ha esetleg még alszik, akkor fel ne ébresszem, de minden odafigyelésem hiábavaló volt. Tom ágya szépen megvetve, neki pedig nyoma sincs a szobájában.
A fürdőből nem hallok zajokat, és a konyhában sem volt, szóval csak egy lehetőségem maradt. A kis studio az alagsorban. Biztos már dolgozik.
Elfog valami egészen furcsa, számomra szinte megmagyarázhatatlan rossz érzés, mikor odalent sem találom, és meglátom, hogy a kocsi sem áll a felhajtón. Nem keltett fel, és semmilyen üzenetet sem hagyott arról, hová ment. Soha nem csinált még ilyet. Egyszerre feldühít a viselkedése, és nagyon rossz előérzetet is von maga után. Talán történt valami, csak nem tudok róla?
Idegesen húzom elő mobilom a farzsebemből, és a bátyámat tárcsázom.
- Hahó – veszi fel rögtön a második csörgés után. - Mi a helyzet?
- Hol vagy? - támadom le rögtön, mert mocskosul felcseszi az agyam ezzel a „mintha csak a legjobb haver hívta volna” stílussal.
- Riával.
- Oh.
Erre nem gondoltam, pedig elég egyértelmű. Ria nemrég jött a városba, volt valami fotózása, vagy mi... Nem nagyon követem már, hogy mikor és hol csalja éppen szarrá a bátyámat.
- Van néhány ötletem a lemezhez – hazudom, és szerencsére ebben jó vagyok.
- Ideje volt, mert már csak én melóztam vele egy ideje – nevet fel, de engem nagyon felidegesít vele. Ott van vele az a nő, és olyankor egy kicsit megváltozik. Én leszek a szerencsétlen kistesó, akit mindig kiröhögnek, és ezt kezdettől fogva utálom. Egy időben sokat tervezgettem, hogyan is távolítsam el Riát Tom mellől, de semmi ötletem nem volt. Bizonyítékom meg annál is kevesebb, hogy hogyan megcsalja, azon kívül, hogy én tökéletesen felismerem azoknak a viselkedését, akik csak valami miatt vannak az adott illetővel, és nem szerelemből. Egyszer azt gondoltam, elcsábítom. Ezzel bebizonyíthattam volna, hogy mennyire álnok, de féltem, hogy elveszítem vele én is a bátyám. Azóta csak várom a megfelelő alkalmat, és eszközöket. De nem adtam fel. - Holnap megdumáljuk, oké?
- Holnap? - szakít ki a gondolataimból, ezzel az infóval.
- Aha, szerintem ilyen körül hazaérek. Na, most mennem kell, vezetek. Hali – és kinyomta. Ennyi. Dühösen vágom bele a mobilom az előttem lévő fotelba.
- Menj a pokolba!
Felvágtatok a hálószobámba, és előkotrom a szekrényből, amire most leginkább vágyom. Mindenki elmehet a büdös picsába. Nincs szükségem senkire. Eddig sem volt. Nekem elég, hogy én itt vagyok, az vagyok aki vagyok, és itt van nekem ez...
Kiszórok az asztalra egy jókora adagot, és olyan gyorsan szívom fel, mintha bárki is megláthatna. Pedig senki sincs itt. Csak én, és a tökéletes élvezetem.
Persze, tudom, hogy még nem hatott, de máris nyugodtabban terülök el az ágyamon. Nincs nekem szükségem rátok. Ez az én felbecsülhetetlen lelki nyugalmam.

- Bill, a kurva életbe, ébredj! Bill!
Tom? Ez Tom hangja? Dehát azt mondta... Kinyitom a szemem, és szinte éget a nap. Óvatosan járatom körbe a tekintetem a szobán, de továbbra sem értem mi van most.
- A picsába... - hallom újra Tomot, és már biztos vagyok benne, hogy nem csak álmomban szólt. - A büdös picsába!
Összeszűkítem a szemeim, mert nem pontosan látom, hol van, és mit csinál. Felkel az ágyamról és hatalmasat üt a nyitott szekrényajtóba. Kirángatja belőle az összes ruhám, hogy hozzáférjen a mögöttük lévő kis dobozhoz. Áramütésként ér a felismerés, hogy mire készül. Azonnal fel akarok ugrani, hogy megakadályozzam, de minden izmom szinte görcsben van. Mire sikerül feltápászkodnom, és utána csoszognom a fürdőmbe, már mindent tönkretett.
- Mit művelsz? - üvöltök rá, és bár a hangom még egy kicsit rekedt, az indulatom azért érződik.
- Te mit művelsz?! - fordul felém, szintén kiabálva. Lehajolok, hogy még megmentsem, amit csak lehet, de azonnal megnyomja a wc lehúzógombját.
- Ne! - kiáltok fel, de ő csak megragadja a karom, és felránt. Szembe magával.
- Tudod te, hányszor hívtalak? Tudod mennyire aggódtam, mert nem veszed fel azt a kibaszott telefont, ami folyton a kezedben van? Tegnap óta semmit nem hallottam felőled, aztán arra jövök haza, hogy eszméletlenül fekszel, és megszámolni sem tudom, hányféle kábszer vesz körül.
- Tegnap óta? - akadok meg az egyik futó információn a mondandójában. - Nemrég beszéltünk.
- Jézusom... - fordítja el az arcát tőlem undorodva. - Zuhanyozz le, addig csinálok valami kaját.

Mikor egy kicsit rendbe tettem magam, és visszamentem a szobába, láttam, hogy miről beszélt. Az ágyam tele volt tablettákkal, és egyéb drogokhoz szükséges kellékekkel. Semmire sem emlékszem. Baszki.
Lesétálok a konyhába, és az asztalhoz ülve, csak némán elkezdem enni a már kikészített kaját. Ő nem eszik, csendben ül velem szembe, és engem bámul. Mi a francot akarsz?
- Ne fogd vissza magad – dünnyögöm, és próbálok egy-két falatnál többet magamba tömni, de szinte hányingerem van tőle, annyira nem vagyok éhes.
- Elvonóra kell menned – hirdeti ki az ítéletét, de csak felhorkanok rajta, és a tányérba ejtem a villát.
- Nincs rá szükségem. Nem vagyok függő, már százszor elmondtam. Csak akkor használom, ha én akarom.
- Észre sem veszed, mi lett belőled... - szűkíti össze a szemeit, és idegesítően kimérten beszél. - Még most sem veszed észre, mikor már egy idegen is jól látja, hogy baj van.
- Miről beszélsz? - kérdezek vissza, mert most elvesztettem a fonalat. Milyen idegenről van itt szó?
- Ma, amíg Ria vásárolt a plázában, addig megittam egy kávét. És mit ad isten, kivel futottam össze? - tárja szét a karjait.
- Honnan tudjam? Ha nem tűnt volna fel, épp mást csináltam – rántom meg a vállam, de azért egy kicsit érdekel, hogy most ki a fenéről beszél.
- Brian Molkoval – feleli egyszerűen. - Egy kicsit elbeszélgettünk. Szomorúan vettem tudomásul, hogy még ő is látja, mekkora szarban vagy, Bill.
- Na jó...
- Nem! - kiált rám. - Ez volt az, ami végre ráébresztett, hogy ha még ő is látja, hogy mennyire nem vagy rendben, akkor már tényleg baj van, és nem csak én mesélem be magamnak. Egy kicsit el kéne gondolkodnod. Nem undorodsz magadtól?
- Kifejezettem kedvelem magam – felelem cinikusan, és megnyalva a kisujjam, végighúzom a szemöldökömön. Ránézek, de nem felel, nem reagál semmit. - Mit akarsz tőlem, Tom?
- Csak, hogy gondolkodj el. Azon, hogy mit tettél Adammel, aki szerintem kurvára nem érdemelte meg, mert tényleg szeretett téged. Aztán azon is mit teszel magaddal. És ha marad még egy kis időd, akkor mondjuk a körülötted élőkre is gondolhatnál. 
- Lehetnél az új pszichiáterem. Mennyit kérsz ezekért a beszélgetésekért? - kezdem el már én is felemelni a hangom, mert egyre jobban irritál ez a beszélgetés.
- Én csak szeretném visszakapni az öcsém – feleli. A hangjában nem érzek fájdalmat, vagy drámát. Csak egy kijelentés. Egy egyszerű mondat, ami mégis betalál.
- Mégis mit vársz tőlem? - pattanok fel, és fölé magasodva tekintek le rá.
- Menj el egy terápiára.
Annyira felidegesített, hogy erre már nem is tudok válaszolni. Tudom, hogy amit csinálok az nem jó. Persze, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a drog rossz. De szükségem van rá. Mások nyugtatót szednek, van akinek elég ha rágyújt egy cigire, nekem ez kell, hogy lenyugodjak. Erre a feszült légkörre viszont most nincs szükségem. Szó nélkül hagyom faképnél Tomot. Az ételt sem ettem meg. Épp csak egy falatot, pedig finom volt. Kirohanok a házból, és bevágódva közös autónkba, elhajtok. Fogalmam sincs, hogy hová megyek. Azt sem tudom mennyi az idő. Tom délre ígérte magát, de lepillantva az órára látom, hogy még csak reggel van. Korábban jött. Miattam...

Megtelik a szemem könnyel, és akkor belém nyilall... Mindent tönkretett. Megsemmisítette az összeset, szóval muszáj új adagot szereznem. Mikor a táskámba akarok nyúlni a telefonomért rájövök, hogy még táskát is elfelejtettem hozni magammal, nem hogy telefont vagy pénzt.
Miután megterveztem, hogy fogok hazamenni érte, majd elintézni az utánpótlást, egy kicsit megnyugszik a lelkem. Órákig csak autózom Los Angeles utcáin, és próbálok nem gondolni semmire. Kiüríteni az agyam.

Napokkal később egy újabb veszekedés keretei közt, megint szóba jön a terápia, és Tom az istenért sem akar engedni ebből a hülyeségből. Eddig nem ragaszkodott ennyire ehhez a faszsághoz. Nem tudom mi az ördög üthetett belé, de azért kezdem sejteni...
A veszekedés megint odáig fajult, hogy már szinte artikulálatlanul csak üvöltöttünk egymásra, majd becsaptam a szobaajtóm, ő pedig hallottam, ahogy elhajt az autóval. Remeg a kezem az idegességtől. Nem értem miért kell ez minden nap. Elhomályosul a látásom, és megint csak az lebeg a szemem előtt, hogy szükségem van valamire, ami lenyugtat.
- Látod, Tom? Te hajszolsz bele ebbe... - motyogom, és már szórok is ki egy kis port az asztalomra. Most tényleg csak egy kicsit. Csak annyit, hogy megnyugodjak.
Az ablakon kifelé bámulva beugrik. Nem is Tom az oka. Hisz valaki más tömte tele a fejét őrültségekkel. Legszívesebben odamennék, és jól beolvasnék neki, de megígértem magamnak is, hogy soha többet nem adom meg neki a társaságom.
- Az istenit! - csapok az asztalra, és felkapom a telefonom, hogy taxit hívjak.

Csak állok ott bambán, és nem tudom mit feleljek. Vanessa... a neve csak úgy visszhangzik a fejemben. A rohadt életbe! Miért bassza ez ennyire fel az agyam? Mégis ahogy rám parancsol, képtelen vagyok ellenkezni. Miért vagyok mindig képtelen bármikor is ellenkezni, mikor valamit kategorikusan kijelent?
Leülök az asztalhoz, és először csak kortyolok egy nagyot az üdítőből, amit elém tett. Látom, hogy közben mosolyra húzódnak az ajkai.
- Tudom, hogy találkoztál Tommal, és nagyon örülnék, ha nem uszítanád ellenem – teszem vissza a poharat az asztalra, és felveszem a villát. Nem felel, csak mikor már látja, hogy enni kezdek. Komolyan veszi azokat az idióta szabályait.
- Nem tudom, mit mondott neked a testvéred, de hidd el, eszemben sem volt ellened uszítani – nevet fel egy kissé. - Ezt inkább csak te érzed így. Mi történt?
- Mármint?
- Amiért annyira kiborultál, hogy iderohantál elmondani nekem azt, ami valójában annyira jelentéktelen – dönti neki a csípőjét – azt a pofátlanul kívánatos csípőjét – a konyhapultnak.
- Nos – kezdem, de megköszörülöm a torkom egy kicsit, mielőtt folytatnám. - Minden nap összebalhézunk azóta, hogy beszéltetek. Terápiával zaklat.

Önfeledten felnevet, nekem viszont vérlázító ez a reakció. Ledobom az evőeszközt, és felpattanok, hogy kikérjem magamnak ezt a lenéző visszajelzést, de nem engedi, hogy megszólaljak.
- Ülj vissza, és egyél – utasít, én pedig gondolkodás nélkül, mint egy robot, visszaülök az asztalhoz. - Édes bogár, a bátyád aggódik érted, és a szemeidet, meg az alatta lévő karikákat látva, van is rá oka. A karodat inkább látni sem akarom most.
Egy pillanatra szégyen fut át rajtam, és érzem, hogy ég az arcom. Vissza akarok vágni, hogy okosan csinálom, ne aggódjon, de nem jönnek a szavak. Nem tudom, miért nem, de nem vagyok képes olyan módon megvédeni magam vele szemben, mint bárkivel. Még Tommal is.
- Nem mondanám, hogy a szőrösebbik Kaulitz túlzottan a szívembe lopta volna magát, de ebben az esetben mellé kell állnom. Félre ne érts, ez csak egy vélemény, azt csinálsz, amit akarsz.
- Nem úgy tűnik... - motyogom, és a számba erőltetem az utolsó falatokat is. Brian csak mosolyog. Úgy érzed te vagy a győztes, igaz? Nem szól semmit. Némán nézi, ahogy mindent eltűntetek a tányérból, aztán kiürítem a poharat is.
- Na és akkor most beszéljük csak meg, hogy miért is jöttél? - nyomja el az aktuális cigijét a pultnál.
- Már mondtam – kezdeném, de egyből félbeszakít;
- A valódi indok érdekel, nem az, amit azért találtál ki, hogy láthass – mondja, és eltűnik a mosoly az arcáról. Elnyílik a szám is, ahogy őt bámulom. Elgyengít, érzem. A kezeim újra egy kicsit remegni kezdenek. Talán kevés volt a szintentartó dózisom. A hideg szemeit rám szegezi, és szinte felperzsel vele. Érzem a jeges verejtéket a hátamon. Egyszerre kápráztat el, és idegesít annyira, hogy legszívesebben a falnak vágnám. A falnak vágnám, de talán képtelen lennék megütni. Akarom, de nem tudnám. Talán nem. Talán meg kéne próbálnom.
- Azt hiszed, minden körülötted forog mi? - kezdek felé közelíteni, mint egy párduc, mert nagyon dühös vagyok rá. Minden gúnyos mosolya csak emel a vérnyomásomon, és kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy üvölteni, sírni és őrjöngeni akarok. - Azt hiszed olyan okos vagy, hogy elég csak a szemembe nézned, és máris mindent tudsz rólam?
- Nem – rázza meg a fejét komolyan. Most nincs mosoly. Nem viccelődik. - Tudom, hogy nem tudok rólad mindent. Egy álarcot látok, ami mögött ott vagy valahol, és nekem szándékomban állt megtudni ki van ott a mélyben, de nem tudom, hogy van-e ott még bárki is. Nem lettél-e te magad az álarcod. Mit gondolsz?
Ezek a szavak teljesen a földre taszítanak. Még soha, senki nem mondott nekem ilyeneket. Érzem, ahogy egy pillanat alatt árasztja el az agyam a sötét düh. Üvöltve borítom fel az asztalt, amiről csörömpölve érnek földet a porcelánok, majd szilánkokra törnek. Mint a maradék kontroll a testemben. Elindulok felé, és a közénk álló széket elrúgom az útból. Megragadom a vállát, és már ökölben van a másik kezem, hogy megüthessem. Meg akarom ütni. Mindennél jobban előre akarom lendíteni a kezem, de képtelen vagyok megtenni. A felgyülemlett gyűlöletem az egész világ iránt, most ki akar törni belőlem, én pedig fuldokolni kezdek a könnyeimtől, miközben magamat megadva, térdre rogyok előtte. A nadrágjába kapaszkodom, és teljesen elengedve magam – jobban mintha a bátyám lenne – a hasának döntve az arcom, adom át magam a hangtalan, rázkódó zokogásnak.
- Jól van – mondja lágyan, és magához szorít. - Engedd ki.
Teljesen elgyengülök a karjaiban. Ömlenek a könnyeim, és érzem, hogy elvesztem. Nem érzek már olyan elemésztő dühöt, ami akár gyilkolásra is sarkallhatna egy embert. Nem érzek mardosó szégyent sem, pedig ennyire nagyon régen adtam már ki magam bárkinek is. Talán évekkel ezelőtt utoljára. Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen Molko lesz az, aki végül kihozza ezt belőlem.
Percek óta tart a néma kapcsolat köztünk, és nem tudom mit tegyek. Hová mozduljak. Most, hogy félig-meddig megnyugodtam, újra fel akarom húzni azt a biztonságot nyújtó falat magam körül, de nem tudom, hogy valójában meg akarom-e tenni. Most, ebben a pillanatban bármit kérdezhetnének tőlem, valószínűleg nem tudnék rá választ adni.
Veszek egy mély lélegzetet. Magamba szívom az édes illatát, ami a friss tusfürdővel keveredik. Valószínűleg nemrég volt zuhanyozni. Ahogy erre gondolok, egyből beugrik a nő, aki elhagyta a lakosztályát. Hirtelen önt el újra a méreg. Megmagyarázhatatlanul féltékenynek érzem magam, mert az a nő nyilvánvalóan úgy kapta őt meg, ahogy én akarom. Ahogy erre gondolok forróság kúszik fel a hasfalamon, és ösztönösen mozgásra késztet.
Eddig a nadrágjának derekába kapaszkodtam, most pedig végigsimítom mindkét kezemmel meztelen, karcsú oldalát. Szembe fordulok vele, és gondolkodás nélkül nyújtom ki nyelvem, hogy végignyaljam a hasát ott, ahol pár perce még a könnyeim folytak. Érzem, hogy megfeszülnek az izmai, és az ujjai, amik eddig szelíden simogatták a hajam, most a hajtövemre markolnak.
- Bill – leheli, de ez most nem az a magabiztos „nem”, amit eddig kaptam tőle. Most csak azért akar ellenkezni, mert így érezné helyesnek, de valójában akarja.
Hirtelen belém hasít újra annak a nőnek az arca. Undor fog el. Ha most nem lennék ennyire feltüzelve Brian szépségétől, és közelségétől, édeskés illatától, és ujjaitól a hajamban, akkor biztos elmenekülnék, és mélyen elgondolkodnék ezen. Hogy vajon miért érzek így, és hogy lehetséges ez egyáltalán? De most nem érdekel. Csak az foglalkoztat, hogy végre megkapjam őt. Már annyira vágytam rá, és ezt csak most kezdtem el érezni. Kezeimet utoljára húzom végig az oldalán, és fenekén át a combjaira markolok, ahogy szemben térdelek vele. A féltékenységemből származó feszültségem felhasználva, egyetlen rántással húzom térdéig a kis otthoni, fekete szabadidő nadrágját.
- Bill, nem hiszem, hogy... - kezdené, de belé fojtom a szót, és a folytatás egy nyögésbe veszik, ahogy szoros kis alsóján át végighúzom a nyelvem félkemény férfiasságán.
Mostanra már pontosan a tudtára hoztam, mit akarok, és rajta áll, hogy újra egyértelmű nemet mond, vagy végre hagyja, hogy megszerezzem. Ahogy nyelvemet végigvezetem teljes hosszán, még mindig csak az anyagon át, számba veszem a csúcsát, ettől pedig felnyög, és másik kezével is belém markol.
Terveim szerint – ha végre hagyja magát – alaposan megkínzom, mielőtt kielégítem, így tovább kényeztetem a nyelvemmel. Végignyalom a csípőjét, és a csodálatosan puha bőrét végig a hasfalán, fel a mellkasáig. Körbenyalom az egyik mellbimbóját, és most, hogy már elég közel vagyok az ajkaihoz, hallom az apró kis nyögéseket. Annyira édes vagy, megpróbálod elrejteni az élvezeted, de nem nagyon sikerül. Semmi baj. Elfogadom a kihívást. Az a tervem, hogy kihozzam belőled a ragadozót.
Végigcsókolom a nyakát, az álla vonalát, és mikor elérek azokhoz a tökéletes ajkakhoz, először csak végignyalom az egyiket, aztán a másikat. Hihetetlenül jól bírja, de már érzem a szapora lélegzetvételt, és a görcsös izmokat. A tűréshatára peremén sétálgatunk. Na, akkor most jött el az idő, hogy közös érzéki öngyilkosságot kövessünk el és levessük magunkat a szakadékba. Megharapom az alsóajkát, és egy kicsit megrántom. Erre felmordul és magához ránt, azonnal a számba erőltetve a nyelvét. Belemosolygok a csókba. Nyertem. Ez a nyereség érzés viszont hamar enyhül, mert átveszi helyét a bizsergés csípőtájékon. Egyik térdem a lába közé csúsztatom, és nekiszorítom a pultnak. Akarom őt. Most azonnal. A saját játékom áldozata lettem, mert sikerült annyira keményre izgulnom, hogy azon csodálkozom, miért is nem szakad még szét a nadrágom.
Rajta már csak egy alsó van – ha a bokájára csúszott nadrágját nem számítjuk – én viszont még teljesen fel vagyok öltözve. Ez a tudat még inkább feltüzel. Keményen lendítem előre a csípőm, ő pedig mélyen belenyög a csókunkba. Kétségbeesetten kergeti finom nyelve az enyémet. Szinte egymásból lélegzünk. Eddig szorító ujjai, most elkezdik felkutatni a pólóm szegélyét, hogy miután megtalálta, ellentmondást nem tűrve húzza le róla.
- Ez már tetszik, mi? – látom meg végre azt a csodálatos mosolyát újra. Csak bólintok egyet, és lenézek a nadrágomra, jelezve, hogy nem szeretnék a saját ruháimhoz érni.
Tökéletesen érti a célzást, mert az előző pozícióm leutánozva, most ő veti térdre magát előttem, és húzza le rólam a nadrágot. Ő nem szarozik annyit, mint én, az alsómmal együtt húzza le, majd dobja messzire. Mikor felemeli a fejét, tökéletesen szembe találja magát a meredező farkammal, és látom a lángokat tengerkék szemében. Felém hajol, és nekidörgöli az arcát, mintha csak egy kiscica lenne, de engem végtelenül beindít vele. Hátravetem a fejem, és már csak arra pattan ki a szemem újra, és nézek vissza rá, mikor megérzem, hogy a szájába vett. Tökéletes érzés. Sokkal jobb annál is, amit elképzeltem.
- Gyönyörű vagy – súgom, ahogy lenézek rá, ő pedig engem néz, szájában a farkammal. Akárcsak egy fotó, ez örökre az agyamba égett. A legjobb ütemben kezd dolgozni rajtam, én pedig alig bírok magammal. Bele akarok ugrani a szenvedély óceánjába és olyan szabadon úszkálni a végtelenjében időtlen időkig, mintha sosem lenne holnap.
Néhány percig hagyom csak, hogy ezt tegye, mert még terveim vannak vele. A vállánál fogva felhúzom magamhoz, és megfordítom, hogy kényelmesen a pultra nyomhassam. Engedi magát, sőt még néhány dolgot félre is tol, hogy legyen helye. Ráhajolok, hogy a fülébe tudjak súgni, miközben az alsójába akasztom az ujjaim.
- Megdugtad azt a nőt, igaz? - kérdem, és próbálok minden féltékenységet száműzni a hangomból.
- Pontosan tudod a választ – felel kihívóan.
Felegyenesedem, hogy lehúzzam a falatnyi kis boxerét, de közben nagyot nyelek. Megpróbálom lenyelni a kibírhatatlan féltékenységem, amiért – talán még pár órája is – épp abban a nőben volt a farka. Mikor lehúzom róla, mielőtt visszamagasodnék fölé, megragadom a fenekét, és szabaddá téve magamnak az utat, azon a ponton is alaposan végignyalok, ami a mai műsor legfőbb színhelye lesz. Beleremeg, és hangosan felnyög a nem várt érintéstől. Imádom a hangját, de most valami egész más kápráztatott el. Beleveszek az ízébe, és a puhaságába. Újra földet érnek a térdeim, és lehunyt szemmel – bár csak egyetlen nyalintást terveztem – újra és újra benedvesítem azt a csodát, ami elém tárul. Imádom a látványát, imádom érezni a nyelvem alatt, rajongok az ízéért. Megbabonáz ez a férfi, és nem tudom megérteni, hogyan csinálja.
- Istenem – ránt vissza a valóságba könyörgő hangja, és látom, hogy mozdul a keze. Meg akarja érinteni magát, de én utána kapok, és nem hagyom. - Ne már...

- Miért? - szakadok el attól a csodától, és újra fölé magasodom. - Hisz ez a legszebb ebben.
- Már kinőttem ebből – feleli lehangolóan. - Megőrjítesz.
- Ez a cél – súgom a fülébe, és adok rá egy futó csókot. Közben előre nyúlok, és megérintem végre őt is, hogy ne nyirbáljam meg nagyon az idegeit. Zihál az érintésem nyomán. Annyira csodálatos ezt látnom. Sokszor értem el embereknél, de még soha nem értékeltem ennyire. Még soha nem örültem annyira, mint most, hogy ezt látom. Farkam nekipréselem a fenekének, és elmosolyodom, mikor már szinte hörögve veszi a levegőt. Magunk közé nyúlok, és alaposan benyálazott ujjam feszítem a fenekének, de csak hátra sandít rám mosolyogva.
- Hagyd ezt a fenébe, csak csináld már.
Máskor ez csak tetszene. Azonnal az illetőbe vágódnék, hogy megmutassam neki; te akartad. Most viszont egy kis aggodalom fog el. Nem igazán akarok fájdalmat okozni neki. Viszont ezt még véletlenül sem hoznám a tudtára. Nem olyan nagyon durván, de azért magabiztosan hatolok a szűk sötétségbe, ami mint egy örvény ragad el, és míg ő szinte felkiált az érzéstől, én azonnal lendületesen mozogni kezdek. Nem azért mert így kérte, inkább mert gondolkodni is elfelejtek közben. Nem bírok magammal. Ha akarnék, se tudnék leállni, vagy akár csak lassítani. Annyira tökéletes érzés. Jobban szeretem, mikor én vagyok, akit maguk alá gyűrnek, ritkán vagyok én a domináns, de vele még ez is zseniális érzés. És most nagyon vágytam erre. Egyik kezével a pultba kapaszkodik, másikkal pedig hátranyúl. Nem tudom, hogy lassítani vagy csak megérinteni akar, de nem is kérdezem. Megfogom mindkét kezét, és hátra húzom magamhoz.
Abba kapaszkodva mozgok percekig, míg már úgy érzem nincs visszaút, és teljesen elvesztve a fejem, olyan vadul lendítem előre a csípőm, hogy szinte biztos vagyok benne, holnap fájni fog az az ennivaló kis popsija. Az utolsó lökéseimnél már mindketten kiabálunk. Elfelejtem azt is ki vagyok, csak teljesen átadva magam a mámornak, eladom a lelkemet is ezért az élvezetért.
Egy utolsó nagy kiáltással semmisülök meg végleg. Mikor már kezdenek visszatérni a hétköznapi érzékeim is, akkor veszem észre, hogy milyen szorosan fogjuk egymás kezét. Egy pillanatra még zavarba is jövök tőle, így gyorsan eleresztem, és lassan elhúzódom tőle. Ő még vesz pár mély lélegzetet a pulton fekve, de aztán felegyenesedik, felém fordul, és a legördögibb mosoly játszik az ajkain. Olyan mosoly, amit nem tudok hová tenni.
- Nos, én megkaptam a büntetésem – ölti ki a nyelvét, de olyan elképesztő szexin, hogy legszívesebben ezért újra megadnám neki ezt a büntetést. - Most te jössz.
Csak felnevetek és hátrálni kezdek.
- Nem tudom, miről beszélsz – felelem mosolyogva, és a gatyám felé nyúlok, de megakadályoz. Felkapja a pólóm, majd a nyakam köré lendítve, irányítani kezd vele. Nem számítottam erre, és nem tudom hogyan reagáljak rá.
- Ha jól sejtem mióta utoljára láttalak, nem csak ma küldted nyaralni a gondjaid egy kis kábszerrel.
Ezzel a mondattal fél másodperc alatt sikerül megint nagyon feldühítenie. Gyűlölöm ezt a témát. Gyűlölöm, hogy folyton felhozzák, és úgy kezelnek, mint egy utolsó mocskos függőt.
- Semmi közöd hozzá – köpködöm felé a szavakat, de addigra már beérünk a hálószobájába. Nagyot lök rajtam, én pedig menthetetlenül az ágyra esem. Baszki, rohadt erős. Ki gondolná erről a pici testről...

- Neked sem volt Vanessához – mondja továbbra is mosolyogva, és fölém mászik a nagy ágyon. Nyitni akarom a szám, de ráteszi az ujját.
- A-aa – ingatja a fejét. - Elég a hisztiből. Viselkedj szépen nagyfiúként.
- Én... - kezdeném újra, mert egyre jobban idegesít ezzel a viselkedéssel, de megint nem hagy megszólalni. Megcsókol. Olyan édesen, mégis szenvedélyesen, mint talán még soha senki egész életemben. Olyan csókkal, amire mindig is vágytam, mikor még gyerek voltam, de soha nem kaptam meg. Minden dühöm elszáll és azt is elfelejtem, hogy valaha dühös voltam rá. Nem akarok mást, csak hogy így csókoljon, míg a világ meg nem semmisül, mi pedig egymás karjaiban veszünk a semmibe. Eszemet vesztve ölelem magamhoz, és soha nem akarom elengedni. A rohadt életbe Brian Molko, mi a fasz a titkod? Hogy csinálod ezt?




Nem éppen így terveztem eltölteni a napomat, de nem mondom, hogy feltétlenül bánom a programot. Intenzív kezdés volt, az igaz, nem vagyok már hozzászokva a Bill-féle fiatalok tempójához, de ehhez az érzelmes, ágyban fekvő csókolózáshoz sem, ami azt illeti. Mégis úgy érzem, ha Billnek arra lenne szüksége, lennék bárki, hogy megmentsem a lelkét attól, hogy ennél is mélyebbre zuhanjon. Lehunyt szemmel élvezem, ahogy lustán köröz a nyelvünk egymásén és kellemesen bizseregnek az ajkaim a hosszú csóktól, miközben Bill magához ölel, és a meztelen bőrünk összesimul. Furcsán élvezem, hogy milyen nyugodt most körülöttünk a levegő, a drámájához már öreg vagyok, pedig tartok tőle, hogy lesz belőle bőven, főleg ha tényleg közel tervezem tartani magamhoz. Valami megfogott benne, és az, hogy így leengedte a falait pár őszinte szavamtól, csak még látványosabbá teszi, mennyire szüksége van valakire, aki rendbe teszi. Tom nem képes rá, mert a bátyja és ezért nem tud tisztán gondolkodni Billről, én viszont látom őt, látom az álarcot és a mögötte lapuló, elveszett fiút. Bár kinyújthatnám a kezem és te elfogadnád, hogy kihúzzalak arról a sötét helyről, ahová űzted magad...

Érzem, hogy újra keményedni kezd, és ha nem lenne elég egyértelmű, ahogy a meztelen bőrömnek nyomódik a farka, egy kicsit megmozdítja a csípőjét, hogy észrevegyem, mire mindketten belenyögünk a csókba. Gyengéden elválok az ajkaitól és lágyan ráharapok a fülére, aztán a nyakán kezdek el lefelé haladni, végigjárva a mellkasán a tetoválásai néhány vonalát, ahogy arra járok, aprót nyalintok a mellbimbóján és a fogam közé véve a benne lévő karikát, óvatosan, csak hogy érezze, meghúzom. Beharapja az ajkát az érzésre és a hajamba markol, de elhessegetem a kezét és inkább szinte önkéntelenül fonom össze az ujjainkat azzal a kezemmel, amivel hessegettem. Látom, hogy ezzel zavarba hozom, mert félrenéz, nem rám, de én oda sem figyelve, veszem utamat tovább, lefelé a testén. Nem ijesztően, de a magasságához képest vékony, főleg így, a hátán fekve látom, hogy a bordái az egészségesebbnél jobban látszanak, ahogy a csípőcsontja is, de ezt a függősége számlájára írom, mivel ahogy látom, a drága ruhákon kívül, nem figyel magára, amin nem vagyok meglepve. Épp végigsimítom a combját a szabad kezemmel, mikor újra a hajamba túr és megpróbálja egy kicsit lejjebb nyomni a fejem a farkára, de megint megállítom és felnézek rá.

- Hová sietsz? Tiéd az egész napom - mosolyodok el pajkosan, látom is az arcán a meglepődést, és mintha kissé el is pirulna, de innen lentről nem tudom megmondani biztosan. Nekem mindenesetre tetszik, hogy Őfenségét is meg lehet pirongatni, de nem kínzom sokáig, végighúzom az ajkaim teljes hosszán, majd a makkot a számba veszem. Az előbb is úgy láttam, elégedett volt velem, és ahogy felsóhajt, most mosolyognék, ha tudnék, de így csak mélyebben ráhajolok. Nem tervezek most egy kis lusta levezető pettingnél többet, mert a seggem se bírná, ráadásul kezdem érezni, hogy az előbbi hirtelen igénybevételnek köszönhetően halványan remegni kezd a kezem, így kihúzva az ujjaim Billéből, a lepedőbe markolok, hogy elfedjem. 
Bill így már mindkét kezével a hajamba túr, érzem, ahogy reszketni kezd a teste a szám alatt, miközben mozgatom a fejem, hogy közelebb vigyem a gyönyörhöz, most kevésbé durván és sokkal álmosítóbban, legalábbis ahogy én tapasztalom. Imádom látni, ahogy hátraveti a fejét, de közben megpróbál mégis lepislogni valahogy, és a kapkodó levegőtől hullámzó mellkasán, mintha táncolnának a tetoválások, ahogy egyre közelebb sodorják az élvezet hullámai a végéhez. Szeretem, mikor így elengedi magát, azt hiszem, ez tetszett meg benne először, és akkor jöttem rá a maszkja létezésére is, mert egészen más volt, mint általában, akárcsak mikor épp ebben az ágyban hagytam őt itt. De ahogy kifordultam az ajtótól, láttam a döbbenetet és a magányt a szemében és már akkor tudtam, hogy meg fog keresni újra, csak az idő volt kérdéses. 

Lehunyom a szemem és még mélyebbre veszem, bár az egész hossza nem fér el a számban, de ő ettől is felhördül, ami elégedettséggel tölt el. Türelmetlenül markolja a hajam, néha meg is húzza, de nem fáj, legalábbis most nem érzem, ahogy a nyögései betöltik a hálószobát, majd egy végső, halk kiáltással élvez a számba, én pedig lenyelem az egészet, nem is gondolva utána. Persze, épp az előbb dugtunk gumi nélkül, szóval ha elkaphattam volna tőle valamit, hát az már igen mélyen bennem van, de csak abban bízhatok, hogy nem olyan hülye, hogy megossza a fecskendőjét mással és ő sem használja másét, bár a szexpartnereiben ekkora hitem azért nincs. Mindenesetre, lassan kiengedem a számból, még utoljára végighúzva rajta a nyelvem, ahogy kicsúszik az ajkaim közül, és rövid ideig összetart minket egy nyálcsík, amíg el nem mozdítom a fejem, hogy visszamásszak hozzá. Újra megcsókolom, ő pedig nem ellenkezik, de fárasztó már támasztani magam, így eldőlök mellette, ő pedig követ, el nem szakadva az ajkaimtól. Erre elmosolyodom kicsit, és azt hiszem, még aranyosnak is hívnám, ha rákérdezne, de most a szája valami egészen mással van elfoglalva. A lágy csókban azonban az ő nyelve lassul, és pislog laposakat, mire megtöröm a csókot, és közelebb ölelem magamhoz, majd magunkra húzom a takarót.
- Aludj, rád fér - súgom neki lágyan, amire Bill bágyadtan bólint és lehunyva a szemét, már hallom is az egyenletes szuszogást a nyakamból, ahogy odabújik. Lehelek egy szeretetteljes puszit a homlokára, majd a hajába fúrva az ujjaim, gyengéden simogatni kezdem a fejbőrét és a tincseit. Ha Billnek erre van szüksége, hát megadom neki, és ahogy a békés arcára nézek, szinte megrémülök az érzéstől, mennyire védelmezni akarom, amikor eredetileg úgy szedtem fel, hogy “na, Bill Kaulitz is meglesz ma éjszaka”. Megijesztesz, Bill.

Egy ideig fekszem mellette, de amikor úgy látom, elég mélyen alszik, hogy ne ébredjen fel, óvatosan kimászok mellőle és a konyhába érve, felhúzom a nadrágot, amit Bill nemrég olyan lelkesen lerángatott rólam. Rendelek valami ebédet, a biztonság kedvéért két személyre, hogy ha esetleg fiatal vendégem maradna, éhen nem hagyom, főleg amennyit elképzeléseim szerint eszik. Teszek-veszek még a konyhában egy ideig, mikor meghallom az ismerős zörgést, és ahogy kutatni kezdek a telefonom után, észreveszem, hogy a Bill zsebéből félig kicsúszott készülék zúg olyan kétségbeesetten. Felveszem a nadrágot és a kezembe veszem a telefont, hogy visszacsúsztassam a zsebébe, de mikor meglátom Tom nevét, elbizonytalanodom. Aggódna, ha az öccse nem venné fel és ki tudja, hányszor hívta már, miközben mi egymást élveztük? Nem is értem, mi a faszért törődöm ezzel, de elhúzom a felvételt.
- Tudod te, hányszor hívtalak?! Aggódtam, a picsába is, ugye jól vagy?
- Fogjuk rá, hogy jól van. Nálam van, alszik - felelek, és az ordításból a másik oldalon kitalálom, hogy tudja, ki vagyok.
- Már megint te? - nyög fel indulatosan. - Bill ki van akadva miattad, erre hozzád megy, jellemző. Be van állva? - sóhajtja Tom, és bár meglepődök, amiért ilyen nyíltan teszi fel a kérdést, tudom, azért teszi, mert tisztában van vele, hogy ismerem az öccse helyzetét.
- Nem vészes. Lenyomtam a torkán némi kaját, most alszik, mire felébred, gondolom kijön belőle az egész - forgatom meg a szemeim, mert nem lennék meglepve, ha rögtön a wc-met díszítené az amúgy luxusreggelimmel, amit abszolút nem terveztem rá pazarolni. Tom sóhajt a másik oldalon, ami nekem részben igent jelent, majd csend telepszik rám, de hallom a lélegzetvételeit,
úgyhogy tudom, hogy nem tette még le.
- Ha elküldöd a címet, elmegyek érte - ajánlja fel végül, de nem igazán tetszik az ötlet. Bill még oké, hogy itt van, rá sem számítottam, de hogy Tom is beállítson, az már kicsit túl sok Kaulitz nekem egy napra. Épp kinyitnám a számat, hogy válaszoljak, mikor kopognak az ajtón, és kezdem úgy érezni, hogy ezzel a napom újabb kellemetlen fordulatot vesz, főleg mikor kinyitom és Stef áll mögötte.
- Várj egy kicsit, Tom - mondom a vonal másik végén lévőnek, és bár basszusgitárosom ennyiből nem tudhatná, kivel is beszélek, rögtön elkerekednek a szemei, főleg látva, hogy a kezemben lévő készülék, valószínűleg nem az én telefonom.
- Mit művelsz?! - vinnyogja, a lehető leghalkabban, és ha nem idegesítene ennyire, valószínűleg felröhögnék, de most semmi kedvem nevetni. - Az ugye nem Tom Kaulitz a vonal másik felén? Engedj be, Brian - próbál belépni mellettem, de kinyújtom a karom és visszatartom. Nem hiszem, hogy az idegeim elviselnének most egy Bill-Stefan párbajt.
- Ne haragudj Stef, de most nem alkalmas. Van nálam valaki - igyekszem elhessegetni, azonban nem tágít.
- Na és, eddig soha nem zavart, ha van nálad valaki! Jézusom Brian, mi ütött beléd? - súgja, idegesen remegő hanggal, miközben én leárnyékolom a telefon mikrofonját és közelebb hajolok Stefhez.
- Figyelj, tudom, mit csinálok és nem akarom, hogy találkozz Billel. Nem kell az extra hiszti, mert felzaklattad.
- Én zaklatom fel őt?! Próbállak megvédeni egy fatális hibától. - Egyre ingerültebb lesz a hangja, és már nehéz halkan tartania, ezért kijjebb jövök, és kicsit behajtom az ajtót, hogy alvó vendégem még véletlenül se hallja.
- Figyelj Stef, amint elment, felhívlak, átjöhetsz és megbeszéljük ezt a Bill-ügyet, oké? De most kérlek, ha számítok neked valamit, menj el. - Ritkán vetem be nála a lelkiterrort, de most beharapom az alsó ajkam és olyan szeduktívan pislogok rá, hogy fáradtan felnyög, és feljebb rántva a táskáját a vállán, félig elfordul.
- Meg fogod bánni. És ha te megbánod, akkor én is, és az senkinek sem lesz jó. Hallgass már az eszedre - morogja, aztán elfordul tőlem, és a lift felé indul. Én megkönnyebbülten sóhajtok egyet, aztán visszamegyek a lakosztályba, hogy végre becsukhassam magam mögött az ajtót. Csak több ilyen látogatót ma már ne, ha még tartja az univerzum valamire az életem...
- Itt vagyok - szólok a telefonba, de Tom egy ideig nem válaszol, így elemelem a fülemtől, hogy ellenőrizzem, vonalban van-e még, de úgy tűnik, hogy igen.
- Mondd meg őszintén, mit akarsz az öcsémtől? - Most nem fenyegető a hangja, mint mikor a mosdóban találkoztunk, inkább végtelenül értetlen, és ahogy belegondolok, rá kell jönnöm, hogy nem tudok válaszolni a kérdésére. Fogalmam sincs, mit akarok Billtől.
- Nem tudom - felelem őszintén. - Talán, hogy ne csessze el úgy az életét, ahogy én tettem, de ki tudja, ez talán csak egy kifogás, hogy újra lefeküdjek vele. Őszintén Tom, gőzöm sincs. Az egyetlen, amit mondhatok, hogy nem bántani akarom az öcsédet. Nem érdemli meg, bármennyi faszságot is csinált másokkal. - Ahhoz képest, hogy legutóbb én voltam az, aki otthagyta Tomot, félve egy lelkizős beszélgetéstől, a kicsit több mint egyéjszakás fiúm tesójának most olyan dolgokat mondok el, amiket Stefnek sem akartam, nem tudom, ez mennyire előnyös, bármilyen szempontból is. Újabb, rövid csend következik.
- Csak... csak vigyázz rá, oké? Egyben érjen haza - kéri, és tudom, hallom a hangján, hogy mennyire fontos neki és mennyire aggódik érte.
- Igyekszem - felelek. - És Tom! Hagyd a terápiát, csak kibukik tőle - adok tanácsot, mire a fiú a másik oldalon gúnyosan felkacag.
- Nem mondod? Ezen veszekszünk minden rohadt nap, aztán persze eltűnik vagy kiüti magát valamivel, és még engem hibáztat. - Nos, azt hiszem, a lelkizést nem úszom meg.
- Tudom, mondta. Mondd Tom, ismersz más drogosokat? - Az asztalhoz ülök a nappaliban, és felnyitom a laptopom, hogy végre dolgozzak is egy kicsit, mert biztos vagyok benne, hogy van egy rakás elintéznivalóm, amitől eddig a kellemetlen meglepetéseim igencsak visszatartottak. Várok egy ideig, de beszélgető partnerem nem felel, amit igennek veszek. - Remek, akkor tudod, hogy milyenek. Eszemben sincs kioktatni, felnőtt ember vagy, már amennyire felnőttnek lehet mondani titeket, huszonéveseket, de te is tudod, hogy utáljuk elismerni, hogy függők vagyunk. És valaki olyan büszke, mint Bill, először adagolná túl magát, mint hogy elvonóra menjen.
- Mintha arról próbálnál meggyőzni, hogy adjam fel - vág a szavamba indulatosan, miközben átnézem az érkezett e-mailjeim és fél kézzel megválaszolok párat.
- Dehogy. Tanítani próbállak, bár hogy miért szenvedek tudást beleverni a kemény fejedbe, ne kérdezd, mert ötletem sincs - válaszolok, mire felmorran. Be kell valljam, néha kedvelem Tomot.
- Most komolyan azért beszélgetek még veled, hogy csak jobban felbassz? - méltatlankodik, mire halkan felnevetek.
- Ezt nem tudom, de ha élvezed, nem ítéllek el. Most leteszem - figyelmeztetem, de hallom, hogy hirtelen levegőt kap a másik oldalon, így még nem veszem el a fülemtől a telefont.
- Hé, várj! Hogy értetted, hogy "utáljuk elismerni, hogy függők vagyunk"?
- Nem hittem volna, hogy a kőfejed ilyen agyalágyult - húzom fel a szemöldököm. - Hallottad te is a híremet Tom, tudom jól. Vésd a fejedbe, aki leszokik, sem szabadul meg a függőségtől soha igazán - mondom, majd a válaszát meg sem várva, kinyomom a hívást és visszasüllyesztem a telefont Bill zsebébe, amit a székre hajtogattam, a többi cuccával együtt. Ezek után újabb szál cigarettára gyújtok, majd elmerülök a maradék üzenetemben, és dolgozom kicsit a félkész dalszövegeken, amik talán soha nem kerülnek rá egyetlen albumra sem.

- Brian? - hallom meg kis Csipkerózsikám bizonytalan hangját a hálóból valahogy kora délután, de nem nézek felé. Lepöckölöm a hamut az aktuális szál dohányomról, aminek Stef biztosan nem örülne, mert állandóan azzal cseszeget, hogy így is voltak torokproblémáim, nem kéne ennyit dohányoznom, nem mintha érdekelne.
- A fürdő jobbra, ha hánynod kell - emelem fel egy kicsit a hangom, hogy megértse a hálóban is. Eleget finomkodtam vele az ágyban, most ideje valami értelmet is verni a fejébe, már ha menni fog, mielőtt kiakad és elmenekül. Hallom, hogy nyílik az ajtó, majd csobogni kezd a víz, de továbbra sem szentelek neki sok figyelmet, mert vagy piperészkedik vagy épp megszabadul a reggelitől.
Nem is figyelem, meddig van el, bár elég sokáig, mire végre meglátom kilépni a nappaliba, természetesen még mindig meztelenül, de kicsit felfrissülve. Bill szokatlanul szép a maga módján, ahogy nézem, hogy végighalad a padlószőnyegen, és a tekintetem végigjárja a tetoválásait, a piercingjeit, aztán néhány helyen megtorpanok kicsit, főleg a karján lévő szúrásnyomokon, amik közül a frissebbeken látszik, hogy kezdett türelmetlenebbé válni, mint az elején.
- Tiszta tűt használsz, ugye? - bökök felé a cigarettámmal, mire elhúzza a száját, és tűz lobban a szemében.
- Semmi közöd hozzá - vágja hozzám, miközben öltözni kezd.
- Kurvára közöm van hozzá, ha elkaptam valamit tőled, mert hajlandó voltam rá, hogy gumi nélkül dugj meg, aztán még le is szoptalak. Dupla rizikó - közlöm vele fagyosan, amitől megtorpan egy pillanatra, és mintha el is szégyellné magát, de hamar eltűnik a kifejezés az arcáról.
- Persze, hogy tiszta a tű - ismeri be, miközben már a nadrágját rángatja fel. - És nem vagyok beteg. - Erre kétkedően felvonom a szemöldököm, de amilyen szexuális élete mindkettőnknek van, igazából nem lepődnék meg, ha nem egymástól kapnánk el, hanem a köztes partnereinktől.
- Na és a fotózásokon hogy magyarázod? - villan a tekintetem a karjára, amit a hosszú ujjú Gucci póló mögé rejt.
- Mi a faszért érdekel ennyire? Nem vagyok függő, nincs mit takargatnom - kel ki magából, és néhány dühös lépést tesz felém, de nem ijedek meg tőle, pláne azok után nem, ami történt pár órája. - Na és te? Te hogy magyaráztad? Ne merészelj kioktatni engem, a te életeddel.
- Vagy tanulj meg jobban hazudni, hogy más is elhiggye, amivel jól láthatóan csak magadat hitegedet, vagy ismerd be. Én sosem tagadtam, Bill, ezért nem is kellett retusálni a karomat, hogy meg ne lássák. Én nem voltam hazug - közlöm vele szemrebbenés nélkül, amitől annyira megdöbben, hogy tátva marad a szája. Lehet, hogy ezzel most egy kicsit túllőttem a célon, de azt akarom, hogy egy kicsit nézzen magába, és úgy érzem, ez sikerült is, mert önkéntelenül is végigsimít a karján és elkapja rólam a tekintetét.
- Most megyek - motyogja, aztán sarkon fordulva, hallom, hogy felrángatja magára a bakancsát és becsapódik utána az ajtó. Hát... kétlem, hogy a Tomnak tett fél-ígéretem arról, hogy igyekszem majd vigyázni az öccsére, kifejezetten sikerült, de csak remélni tudom, hogy hazament és nem belőni magát valahol. Most viszont, hogy Bill lelépett, a telefonomért nyúlok, és tárcsázom Stefet, mert neki viszont megígértem, hogy átjöhet és talán végre én is egy kicsit rendbe tudom tenni a gondolataimat ekörül a fiú körül.





Megosztás:

HOZZÁSZÓLÁSOK

8 megjegyzés:

  1. Jajjj de szeretem! Köszönöm szépen az adagomat - hogy stílszerűek legyünk. Brian apuci.. megeszem.. jó, persze, van némi hátsó szándéka is, de azért törődik a hülye kisgyerekkel :)
    (A gumi nélkül dugás, rögtön utána szopás kicsit azért erős volt nekem.. kivitelezhetőnek érzitek? Háátt Brian bazmeg durván nyomod.. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem az adagoddal kihúzod az utánpótlásig. :P
      Hááát az biztos, hogy nem egy gyenge menet volt, de én azt hiszem erről a kettőről sokmindent el tudok képzelni. :D Ez leginkább a kölyökhöz és ördög házához köthető. Ott függtem rá erre a párosra képzeletben. *.* Azóta majdhogynem tökéletesek nekem együtt. :DDD

      Törlés
  2. Nagyon nagyon jó volt! Tetszett hogy szaftos :D később is legyen az. Billt sajnálom. Szemét mindenkivel de közben olyan elveszett. Remélem észreveszi mennyien szeretik és minden rendbe jön. Brian jól csinálja. Várom a következőt nagyon. Siessetek vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Igyekezni fogunk. :)) Igen, Bill még nincs igazán a helyzet magaslatán.. Meglátjuk hová is jut el ez a furcsa románc ;P

      Törlés
  3. Köszönöm a részt! Már nagyon vártam.
    Rossz látni így Billt.Drogosan, összezavarodva. De abban nagyon határozott, hogy ő bizony nem drogos.
    Bármikor le tud szokni. Gondolja ő. De ez nincs így. Remélem Brian elég kitartó lesz, és segít neki megvilágosulni. Ha hagyja.
    Minden jelenet lezajlott előttem!
    Mintha látnám! Hozzáteszem,hazafelé olvastam a buszon. Még jó, hogy lány vagyok! 😂
    Várom azt a részt, amikor Bill rájön, hogy őrülten szerelmes 💕
    Türelmesen várok!😜😜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi köszönjük, hogy velünk vagy! :)) Igen.. Bár én nem vagyok drogos.. :D De empatikus igen, és tanulmányoztam függőségeket is. Elég komoly viselkedéseket tud produkálni és van bőven drámai jellege. Szóval ez nem lesz könnyű menet, ezt biztosítom. De a kis Bri azért majd édesít a keserűségünkön. :P
      Kisfilm volt? Akkor elérte a kívánt hatást!! :DDD Örülök. :)
      Igyekszünk a türelmed ellenére is! Puszik! :*

      Törlés
  4. Igyekeztem az elejétől figyelni a történetet, bár kicsit vonakodtam, mert gőzöm sem volt ki az a Brian Molko. De mi tagadás, elég hamar maguggal ragadtak az események.
    Bill olyan édes ahogy így hisztizik. Egy kamaszra emlékeztet leginkább aki annyira nagyon igazságtalannak látja az életet. Ez még valamennyire édes is a maga módján.
    Nem vagyok még benne biztos, hogy Brian szerelmes-e belé vagy csak atyáskodik, minden esetre nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, Tamcsi, de örülök, hogy itt látlak. :)
      Nem tudod ki ő? Ajajj, akkor házi feladat megismerni. :P
      Bill nekem mindig egy kis édes hisztis kölyök. Valahogy én mindig ilyennek tudom elképzelni. Pont a napokban érkezett meg a Hinter die welt dvd-m. Még nem sikerült végignéznem, mert nem sok szabadidőm volt, de amennyit láttam ott is hozza a kis édes Billes hülyegyereket. :D (Szándékomban áll feliratozni is, mert sok érdekességet mondanak. Majd dobok fel róla lehet egy letöltő linket ha kész)
      Igyekszünk a folytatással, és Brian megismerését csak ajánlani tudom. Soha nem késő. :PP
      Köszönöm, hogy írtál, puszi!

      Törlés